Pesti Napló, esti kiadás, 1887. április (38. évfolyam, 90-118. szám)

1887-04-22 / 110. szám

B 110. szám. Budapest, 1887. Péntek, április 22. 38. évi folyam. Szerkesztési Iroda: Ferencziek­ tere, Athenaeu­m-é­p­ü­­­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek­ tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények; a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás. Faltt fizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 8 hónapra 9 frt. Ha az siti kiadás postai külflu kü­ldése kívántatik, postabélyegre havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó­hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendőt. Egyes szám­o kr. Budapest, április 22. A porosz képviselőház tegnapi ülése rendkívüli érdeklődés közt ment végbe. Az ismeretes egyházi törvényjavaslat első olva­sása volt napirendre tűzve. A javaslatot tud­valevőleg a felsőház tárgyalta először s így került az a képviselőházhoz, melynek vitái elé nagy kíváncsisággal néztek. Az első napi vita csakugyan kimagasló fontosságú. Bismarck herczeg nemcsak ismételten felszólalt, hanem a kabinetkérdést is fölve­tette. Kijelentette ugyanis, hogy lemond a porosz miniszterelnökségről s csak a kanczel­­lári állást tartja meg, ha a napirenden levő javaslat változatlanul el nem fogadtatik. Mint­hogy a c­entrum meghajlott a pápa ítélete előtt s nem ellenzi tovább a javaslatot, való­­­színű, hogy a nemzeti­ szabadelvűek és a ha­ladópártiak ellenzése daczára, változatlanul el is fogadtatik. A franczia-német határról izgalmas ese­ményt jelentenek. A párisi lapok előadása szerint, melynek egyoldalúságát azonban Pá­­risban is elismerik, a német hatóságok egy franczia államhivatalnokot a határ közelébe csaltak s azután elfogtak. Az eset nagy szen­­zácziót kelt s a franczia kormány megindí­totta a vizsgálatot, mert maga sem hiszi, hogy a tényállás olyan lenne, minőnek az első hirek feltüntetik. Romániával a tárgyalások, hír szerint, arra az eredményre vezettek, hogy ideiglenes szerződés kötte­tett egy évre egyszerűen a legtöbb kedvez­mény alapján. Ezen egyezmény előterjesztése Budapesten és Bécsben legközelebb várható. Buka­restben nem szükséges a szerződést a kamarák elé terjeszteni, minthogy a kormány ideiglenes keres­kedelmi szerződések kötésére felhatalmazást nyert. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése ápril 22-én. A képviselőház mai ülésén Tisza Kál­mán két rendbeli törvényjavaslatot nyújtott be; az egyik: az országgyűlési képviselők vá­lasztásánál elkövetett nagyobb visszaélések eseteiben teendő intézkedésekről; a másik: az állami pénztár tartalékkészleteinek kiegészí­­téséről szól. Mindkettőt alantabb közöljük. F a­b i­n y Teofil Szemnecz Emilnek a hitelszövetkezetek tárgyában benyújtott inter­­pellácziójára a holnapi ülésen válaszol. A legközelebbi ülés holnap déli 12 óra­kor lesz. Törvényjavaslat az állami pénztárak tartalék-készleteinek kiegészítéséről. 1. §. Felhatalmaztatik a pénzügyminiszter, hogy az állami pénztárak tartalék-készleteinek kiegészíté­sére 32 millió osztrák értékű forintot hitelművelet út­ján beszerezhessen. 2. §. Az eként befolyó összeg az »Átmeneti be­vételek« II. fejezeténél külön czím alatt vételezendő be, a kölcsön felvétele folytán előálló kiadások pedig zárszámadásilag igazolandók s a »Rendes kiadások« VII. fejezeténél azon állami adósság czime alatt szá­­molandók el, a mely állami adósságnak a kötendő köl­csönügylet megfelel. 3. §. A kötendő hitelműveletről az országgyűlés­nek 1887-ik év végéig jelentés teendő. 4. §. Ezen törvény végrehajtásával a pénzügy­­miniszter bizatik meg. Budapesten, 1887. április be. Tisza Kálmán s. k. m. kir. pénzügyminiszter. Indokolás az állami pénztárak tartalék-készleteinek kiegészíté­séről szóló törvényjavaslathoz. Az állami pénztáraknak tartalék-készletei azok­nak 1875-ben, illetőleg az 1875-ik évi XLIX. törvényczikk alapján 1876-ban történt kiegészítése óta részben már felhasználtattak. Nevezetesen rész­ben a legutóbbi 11 év folyamán elmaradt egyes jö­vedelmek pótlására lettek azok felhasználva, részben pedig oly, a költségvetés keretén kívül engedélyezett vagy pedig csak zárszámadásilag igazolt kiadások fedeztettek a tartalék-készletekből, melyekre külön fedezet nem nyuttatott. Az 1876-ki zárszámadások szerint az állami pénztárak készletei — az állami vasutak pénzkészle­tei nélkül — 27.060,225 frtot tettek, míg az 1885-iki zárszadás szerint a pénzkészletek — szintén az ál­lami vasutak készletei nélkül — 23.351,315 frtra apadtak, vagyis az apadás 3.708,910 frtot tesz. Ezenkívül az 1885-iki zárszámadásban kimu­tatott pénzkészletek még 1886-ban is apadtak, egy­részt a t. képviselőháznak is bejelentett hiteltúllépé­­seknek kereken 1.091.000 frt összegével, továbbá az azanyagr­ emelkedése s a papírjáradék-kötvények kibocsátása folytán az állami adósságoknál kereken 2.000.000 frtot tevő magasabb szükséglettel, másrészt pedig némely jövedelmi ágazatoknak más ágazatok több jövedelme által ellen nem súlyozott visszamara­dása folytán. Mint jelentékenyebb jövedelmi visszamaradá­sokat felemlítendőknek tartom a közös vámjövedel­mek visszamaradását, melynek Magyarországra eső része 2.331.655 frtot teszen, továbbá az állami jószá­gok eladásánál s a telepesek által fizetendő vételár­hátraléknál kereken 6 millió forintra tehető jövede­lemelmaradást, mely, daczára annak, hogy ellenértéke megvan a megmaradt állami jószágokban s követe­lésekben, az elmaradt jövedelem pótlásául a pénztári készletek felhasználását tette szükségessé. Mindezen körülmények immár azt teszik kívá­natossá, hogy a­mint ezt úgy az 1887-iki költségelő­irányzat előterjesztésekor, valamint más alkalmakkal már a volt pénzügyminiszter úr is többszörösen je­lezte, az állami pénztárak tartalék-készletei kiegészít­tessenek. Jelenleg is változatlanul fennáll azon indok, mely a pénztári tartalék-készletek kiegészítése mel­lett az 1875-ik évi XLIX. t.-cz. indokolásában felho­zatott, jelesül, hogy az állami jövedelmek a naptári év­­ első hónapjaiban, mely időszakra pedig a kiadások­nak viszonylag tetemesebb része esik, aránylag sokkal kisebb mérvben folynak be, mint az év utolsó öt hó­napjában, úgy, hogy tetemesebb pénztári készletek tartása mellőzhetetlen. Sőt fokozottabb mértékben áll fenn ezen indok ma, mint fennállott 1875-ben, mert az állami háztartás fejlődésével a szükségletek is nagyobbak. Míg ugyanis az 1876-iki zárszámadás szerinti pénzkészleteknek fentebb 27.060.225 írttal kimuta­tott összege az 1876-ki költségvetési törvénynyel en­gedélyezett 232.796.328 frtnyi összes kiadásnak 11.624 °/0-át tette, ugyanezen százalékot alkalmazva az 1887-ik költségvetési törvénynyel engedélyezett 350.283,145 frtnyi kiadásra, jelenleg kereken 40.716,000 frtot kellene a pénzkészleteknek tennie. Ennélfogva nemcsak a némely jövedelmek el­maradása s egyes külön fedezettel nem bíró kiadások fejében tényleg felhasznált készletek pótlása miatt kell kérnem a tartalékkészletek kiegészítését, hanem kérem s kérnem kellene azt különben is, ha a korábbi készletek egyátalán nem is érintettek volna, mert az állami háztartás kiterjedésével a pénztári készleteket is növelni kell. A jelenlegi pénzkészletekre való tekintettel legalább 20 millió forintra tehető azon összeg, amely­­lyel a pénztári készleteket növelni kellene azért, mert a készletek fedezetül felhasználtattak, továbbá azért, hogy a készletek az állami gazdálkodás mai ter­jedelmével némileg arányba hozassanak. De még ennél a 20 millió forintnál is nagyobb összeget vélek beszerzendőnek azért, mert az állami pénzek­kel egyesítve lettek s időközben részben állami czé­­lokra használtattak fel az állam által átvett, de külön rendeltetéssel biró s az előálló szükséghez ké­pest ezen külön rendeltetésekre fel is használandó idegen pénzek is; jelesül a rábaszabályozási kölcsön­nek még fel nem használt s mintegy 1.200.000 frtot tevő része, a temes-bégavölgyi vizszabályozó társulat kölcsönéből a társulatnak még kijáró kereken 850.000 frt, s a tiszai alapnak az állam által használt, még igénybe nem vett része, kereken 5.700.000 frt. Ezenkívül az sem hagyható figyelmen kívül, hogy 21.000.000 frtot tevő kincstári utalvány van forga­lomban s ezen függő tartozás nagyobb mérvben előálló kielégítésének eshetősége is nagyobb pénztári kész­letek tartását teszi indokolttá. Hogy az államháztartás mindezen esetleg elő­állható kötelezettségeinek is pontosan megfelelhessen, 32 millió forintra teszem azon öszeget, mely a tarta­lékkészletek fejében beszerzendő lenne. Kétségtelen ugyan, hogy tetemes azon megter­­heltetés, mely ezen összeg beszerzése által az állam­­kincstárra állandóan fog nehezedni, de másrészt nem hagyható figyelmen kívül, hogy az állami háztartás rendes menetének biztosítása követeli ezen áldozat­nak meghozatalát, továbbá, hogy az új kiadással szem­ben némely kiadásoknak — mint pl. az aranybeszer­zésnek — kellő időben való fedezhetése által sok ki­adás a mostanihoz képest gazdaságosabban is lesz eszközölhető. Ezen 32 millió forint beszerzése esetén, rendkí­vüli eseményeket kivéve, az állam nemcsak kötelezett­ségeit lesz képes minden fennakadás s a váratlan pénzbeszerzésekkel járó nagyobb áldozatok nélkül pontosan teljesíteni, hanem bizton remélem, hogy ezen tartalékkészletek arra is elegendők lesznek, hogy államháztartásunk egyensúlyának helyreállításáig a költségvetési törvény keretén kívül nem leene többé szükség hasonló fedezeteket kérni a törvényhozástól. Áttérve a törvényjavaslat részletének indoko­lására, az 1. §.-ban a 32 milliónak hitelművelet útján való beszerzésére kérek felhatalmazást, nem jelölve meg a hitelművelet módját, hogy szabadságom legyen a hitelművelet azon módozatához folyamodni, mely úgy a jelenlegi viszonyokat, mint a maradandó ter­­heltetést tekintve, a legelőnyösebben fog kínálkozni. A 2. §. az elszámolás iránt intézkedik, s a be­vételeket, mint »átmeneti bevételt«, — a most szám­szerűleg meg nem állapítható s éppen ezért zárszá­madásilag igazolandó kiadásokat pedig, miután állan­dó megterheltetést fognak képezni, a »rendes kiadá­soknál« az állami adóságok azon cziménél rendeli elszámoltatni, a mely adósság módjára fog az új hi­telművelet megköttetni. A 3. §. utasítja a kormányt, hogy a hitelműve­letről még az 1887-diki zárszámadás beterjesztését megelőzőleg, legkésőbb a folyó év végéig tegyen az országgyűlésnek jelentést, mivel daczára annak, hogy az államkincstárra igen terhelő körülmények között csak az elodázhatlan szükséglet erejéig szándékom a felhatalmazással élni, — remélhető, hogy ezen ideig a hitelművelet elfogadható feltételek mellett lebonyo­lítható leend. A 4. §. a szokásos végrehajtási rendelkezést fog­lalja magában. Budapesten, 1887. április hó Tisza Kálmán s. k. magy. kir. pénzügymiszter. Törvényjavaslat az országgyűlési képviselők választásánál elkövetett nagyobb visszaélések eseteiben teendő intézkedésekről. 1. §. Ha az országgyűlési képviselő választása ellen beadott kérvény tárgyalásának folyamán a kép­viselőház biráló­ bizottsága által elrendelt vizsgálat kétségtelenné teszi, hogy az 1878. évi V. t.-cz. 185. és 186. §§-ba ütköző vesztegetés vagy pedig fenyege­tés, avagy nemzetiség, osztály vagy hitfelekezet elleni izgatás által való megfélemlítés követtetett el; ha e miatt a képviselőválasztás megsemmisíttetik, ki­mondható, hogy azon választók, a­kikre bebizonyult, hogy magukat megvesztegettetni engedték vagy a fentebb említett fenyegetés vagy megfélemlítés által a választás eredményére jogtalan befolyást gya­koroltak, a megsemmisített választást követő új vá­lasztásnál képviselőválasztási jogukat nem gyakorol­hatják , sőt súlyosabb esetekben a választási jog gyakorlatának ezen felfüggesztése a legközelebbi ál­talános képviselőválasztásra, és az addig esetleg közbeeső időközi választásokra is kiterjeszthető. 2. §. Az 1. §. eseteiben, a­mennyiben az ott megjelölt vesztegetést, fenyegetést vagy megfélemlí­tést maga a képviselő vagy más valaki az ő megbízá­sából avagy tudtával és belegyezésével követte el , a választás megsemmisítése esetében kimondható, hogy az ily jelölt a megsemmisített választást követő új választásnál meg nem választható, sőt súlyosabb ese­tekben ezen következmény a legközelebbi általános képviselőválasztásokra és az azt megelőző időközi vá­lasztásokra is — és­pedig vagy csak az illető vá­lasztókerületre vagy az ország valamennyi választó­­kerületére való joghatálylyal kiterjeszthető. Azon esetben, ha az tűnik ki, hogy az említett visszaéléseket a meg nem választott jelölt vagy jelöl­tek is elkövették, ezen kirekesztés reájuk is kiter­jesztendő. 3. §. Ha valamely választókerületben a választ­­tók megvesztegethető volta igen széles körben bebi­zonyult, s különösen, ha az ott ismételten fordult elő, a választás megsemmisítése esetében kimondható, hogy azon országgyűlés tartamára a választó­kerü­letnek képviselő választási joga felfüggesztetik. 4. §: Az 1. §-ban említett következmény kimon­dása felett a képviselőház bírálóbizottsága, a válasz­tás megsemmisítését tárgyazó ítélettel egyidejűleg, végérvényesen határoz és határozatát a képviselőház­nak bejelenti. A határozat a képviselőház elnöke útján az illető törvényhatóságnak a választók névjegyzékébe leendő bevezetés végett megküldetik. 5­ §. A 2. és 3. §§-okban említett következ­mény kimondása iránt a képviselőház azon bíráló­­bizottsága, mely a választás megsemmisítését tár­gyazó ítéletet hozta, a képviselőház elé véleményes jelentést terjeszt. E tárgyban a képviselőház legalább három nap közbejöttével kitűzendő ülésében, a bíráló bizottság előadójának, esetleg a kisebbségi vélemény előadójá­nak meghallgatása után minden további vita nélkül határoz. A 3. §-ban említett következmény csak a jelen­levő képviselők kétharmadrésznyi többsége által való elfogadás esetében mondatik ki. 6. §. A­mennyiben az 1. §-ban említett cselek­mények a fennálló büntető törvényekbe ütköznek, a büntető törvények alkalmazása a jelen törvény által nem érintetik. 7. §. Jelen törvény végrehajtásával a belügymi­niszter bizatik meg. Beadja 1887. ápril 22-én Tisza Kálmán, s. k. Indokolás, az országgyűlési képviselők választásánál elkövetett nagyobb visszaélések eseteiben teendő intézkedésekről szóló törvényjavaslathoz. Midőn a képviselőházban tett nyilatkozatom­nak megfelelőleg ezen törvényjavaslatot benyújtom, nem tarthatom szükségesnek, hogy azt hosszasan in­dokoljam. A választásoknál kisebb-nagyobb mértékben e világon mindenütt előforduló visszaélések meggátlá­­sára, vagy a­mennyiben ez teljesen sehol sem sikerült, korlátozására legsikeresebb mód az, hogy azok, kik esetleg ilyeneknek elkövetésére hajlandók, a­mennyire csak lehet, megfosztassanak azon reménytől, hogy azok által czélt érhetnek, és lássák maguk előtt azon veszélyt is, hogy a czél el nem érésén kívül érzékeny hátrányt szenvednek még az esetben is, ha visszaélé­seik megtorlása, a büntető törvények szerint nem volt ma is utolérhető. Az első, a czélt nem érketés hatása főleg a képviselőjelöltekre és hozzátartozóikra bír hatással és az igazolási eljárás, mely ez iránt intézkedik, csakis annyiban hathat korlátozólag a választókra és bírhat általában a kerület lakosságára elijesztő ha­tással, a­mennyiben a vizsgálatot nemcsak bekövet­­kezhetőnek mondván, de némely esetekben kötelezőleg el is rendelvén, lehetővé teszi, hogy az ő visszaéléseik is kideríttessenek, mi ismét csak akkor lesz rájuk kellő hatással, ha az így kiderült visszaélések meg­torlása, mint rögtön bekövetkező állíttatik szemeik elébe. Ezen törvényjavaslat czélja ezeknek megfelelő­leg az, hogy úgy a képviselőjelölteket, mint a válasz­tókat visszatartsa a visszaélések elkövetésétől. Ezen javaslat, midőn azzal sújt, hogy azon tér­ről szorítja le az illetőket, a­melynek kedvéért és a­melyen a visszaéléseket elkövették, de a mellett nem zárja ki — ott, a­hol ez szükséges — a büntető tör­vények szerinti eljárást sem, meggyőződésem szerint, hatályos eszköze lesz a visszaélések korlátozásának. Az eljárást illetőleg nem lehet a határozatot másra, mint magára a képviselőházra bízni; nem le­het egyfelől azért, mert bíróságainkat ily természetű ügyekbe belevonni ma még legalább nálunk nem lenne czélszerű, de másfelől azért sem, mert sokkal gyorsabb és biztosabban sújtó lehet az eljárás akkor, ha mint ez javasoltatik, a lelkiismeretes meggyőződés alapján — mintegy juryként eljáró igazoló bíráló bi­zottságok döntenek, mint az 1-ső §. esetében javasol­tatik vagy előterjesztésük s a netalán felmerült ki­sebbségi vélemény meghallgatása után végérvényesen dönt a képviselőház, mintha a formákhoz és bírói bi­zonylatokhoz kötött bíróságoknak kellene eljárniok. Megjegyezve még, hogy indokoltnak tartom, hogy ott, hol egész kerület joggyakorlatának felfüg­gesztéséről van szó (3-ik §.) a képviselőház ne egy­szerű, de 2/3 többségével határozzon, ajánlom a tör­vényjavaslatot elfogadás végett. Budapest, 1887. ápril 22-én. Tisza Kálmán, miniszterelnök. A PESTI NAPLÓ TÁRCSÁJA. ARANYFÜST. — Regény. —­ 79 Irta: WOHL STEFANIE. Y. KÖNYV. jül. r a t á s. 51. FEJEZET. Midőn mindennek vége volt, Pap Mihály meg­­érinté vállát Félixnek, ki az egész idő alatt nem ocsúdott fel tompa érzéketlenségéből. Most felemelte fejét és a hű ember ismét összeborzadt az aggályos, szinte rémült tekintettől, mely e máskor oly átható, tiszta fényű szemekből érte. Valami iszonyú történ­hetett apa és fiú között a rövid néhány percz alatt, melyben egyedül voltak ! Pap Mihály egy gyűl­ölet­telj­es pillantást vetett a holttestre. Az az ember ott nyilván úgy halt meg, a­hogy élt; utolsó órájában is átoknak bizonyult csa­ládjára nézve. — Az anyád, Félix! Ne feledd anyádat — sut­togott Pap, csakhogy felrázza barátját abból a szinte önkivületes állapotból, mely minden kitörésnél jobban megfélemlítette. Félix e hangra felegyenesedett és szemeit le­zárva, mellét kifeszítve, óriási erőlködéssel végre ura lett azon megsemmisüléshez hasonló levertségnek, mely az előbb lenyűgözte. De anyjához, ki most Alice és Annie asszony között halkan zokogva hagyta el a szobát, nem közeledett. Felállt és míg két ápolónő, ki ezalatt belépett, a halottal kezdett foglal­kozni, annak egy széken fekvő kabátja zsebéből egy kulcscsomagot vett ki és Pap Mihályt maga után intve, gyorsan átment rendelőszobájába. — Anyámat nem bírom látni! — tört ki belőle, midőn egyedül voltak. — Nem bírom látni, hogy siratja ezt a szörnyet! — kiálta olyan kétségbeesés­sel, melytől Pap Mihály még jobban megrémült. — Pista megkoronázta életének művét, mikor ezzel az emberrel szövetkezett. Ne! — folytatá sötéten, látva hogy Pap Mihály közbe akar szólni. — Sejtem, mit akarsz mondani. Azt, hogy ez az ember atyám és — halott. De ez semmit, semmit se nyomna most előt­tem ! Magamat nem tekinteném, nyomban átadnám nevét és vele Pistáét is azon gyalázatnak, melyet érdemelnek, ha ezzel jóltevőnket, Elza nénit és azt a szegény martirt ott benn, tön­kre nem tenném. — így el fogom simítani a dolgot, minden áron el fogom azt simítani .... Félix párszor izgatottan járt fel-alá a szobában, aztán Pap Mihály vállára tévé kezét: — Nekem most azonnal el kell mennem — mondá nyugodtabban. — Rád és Anniere bízom ad­dig az enyéimet ... . Tudom, hallatlan dolgot köve­tek el azzal, hogy most elmegyek .... Fel fog tűnni, meg fognak érte róni. De nem tehetek máskép. Keres­setek ürügyet a távozásomra .... mondjatok anyám­nak, a mit akartok, de olyat, a mi megnyugtatja .... — Mindent elintézek, bátran elmehetsz — fe­lesé Pap Mihály felindulását elpalástolva, míg az elő­csarnokba követve Félixet, ráadta felső kabátját. E perezben két oldalról is benyitottak az elő­csarnokba. — Igazgató úr, kérik------­— Jövök, jövök! — kiáltá Pap Mihály, még egy aggályos pillantással Félixre, ki azonban rá se figyelve többé, el se búcsúzva tőle, visszament szobá­jába, íróasztalából több dolgot magához vett és gyors léptekkel elsietett. Soká, nagyon soká nem került haza. Pap Mi­hály, ki azt hazudta, hogy valami veszélyes beteghez bitták, már nem igen tudta, mivel magyarázza ki nemcsak Ilma báróné, de betegeik és számos látoga­tóik előtt feltűnő elmaradását. Végre, órák múlva, estefelé egy nagy iratcsomaggal hóna alatt, jött visz­­sza. Arcza tán még dultább volt mint mikor elment. Csak modora vette fel újra azt a jóltevő, öntudatos higgadtságot, mely mindenkor oly megnyugtatólag hatott környezetére. Miután Ilma bárónét gyöngéden megölelte, és egy félórát neki szentelt volna, félre­vonta Pap Mihályt és A­licet. — Sürgönyöztem Elza néninek — mondá tompa, de szilárd hangon. — A sürgöny, számításom szerint úgy jutott el hozzá, hogy még felhasználhatta a délutáni vonatot s féltizkor alkalmasint itt lesz. Rettegve és mégis alig várom megérkezését. Kímélni szeretném, de nem lehet. Liza alighanem megszökött Simbinszkyvel........most hallottam a városban, s ez még a legkevesebb. A szerencsétlen ember, kit fiának nevez.... ama kezek által — ezzel egy bátortalan mozdulattal mutatott a szoba felé, hol a halott fe­küdt — iszonyú csapást mér ősz fejére. Atyám, tán hirtelen megbánástól elfogva, tán.... de ki tudná az utolsó óra titkát kifürkészni, a távozó lélek végső fel­­lobbanását megmagyarázni ?.... egy oly titkot kö­zölt velem, mely szegény nénénket meg fogja semmi­síteni. S én csak rövid ideig maradhatok vele. Még ma este Dunafokra indulok. Ha van mentség, az csak Máriától jöhet, még pedig minden órai késedelem a halálveszedelemnél szörnyűbb veszélylyel jár. Elza néninek ápolásra lesz szü­ksége. Viseljétek gondját. Nemde bízhatom bennetek? Mindketten némán fogtak vele kezet. Egyik sem szólt semmit, egyik sem kérdezősködött, egyik sem kért magyarázatot. Ismerték Félixet és tudták, hogy ő, a­míg csak lehet, mindenkor egyedül viseli el meg­próbáltatásainak terhét. 52. FEJEZET Szelényi István jóval emelkedettebb hangulat­ban érkezett vissza Budapestre, mint a minőben el­hagyta azt. Kirándulása minden tekintetben sikerült. Választói bandériummal fogadták, fáklyás­ zenét és bankettet rendeztek tiszteletére és speechjeitől, melyek­kel természetesen nem fukarkodott, annyira fellelke­sültek, hogy a kocsiból, mely távozásakor a vasúthoz szállította, kifogták a lovakat. Egyelőre tehát béké­ben alhatott babérjain, a­mit lelkiismeretesen meg is tett. Csak a konduktor »Budapest« kiáltására ébredt fel végre és bérkocsin hajtatott haza. Nem szerette, ha ilyenkor érte küldték fogatját. A­mint a kocsi berobogott a palota kapuján, mindenfelől előrohant a cselédség azon része is, mely nem már előbb, várakozva lebzselt az udvaron. Sze­lényi kiugorva, meglepetten nézte őket. — Megbolondultak? Minek sereglenek úgy össze? — kérdé komornyikjától, ki a lépcső alján várta. Az ember zavartan dadogott valamit, mig Sze­lényi rá se hallgatva, gyorsan felsietett a lépcsőn s benyitott az előterembe. — A grófné itthon van, ugy­e ? Az ember nem felelt. Szelényi kérdését ismé­telve megfordult és észrevette, hogy némelyek egész az első emeletig jöttek fel utána. De bejönni nem mertek. — Ugyan mit akarnak ezek itten ? — kérdé újból ingerülten, midőn kinyílt a nappalijába vezető ajtó és Marczika rohant ki, hangosan sírva, kónyázott piszkos arczoczkával. Apja karjaiba vetette magát. — Papa, kedves papám! ugy­e visszahoztad mamát ? Hova lett az én kedves, szép kis mamám ! — ezzel a gyermek körülnézve és édes­anyját nem látva, még hangosabban zokogni kezdett. Szelényi boszosan fordult az ajtóban álló bonnethoz. — De kisasszony — kezdé — és megakadt. Mi volt ez ? Mi történt itten ? Mit akar az a bámész tömeg ott a zárt ajtó mögött, mit jelent a benne sápadt, ijedt arcza? Az ő egész háriája távol­létében megzavarodott-------Liza ugyancsak itthon maradhatott volna, tudva, hogy megérkezik. Szelényi összevont szemöldökkel, a gyermekkel karjaiban lépett a nappaliba. — Gyakran kértem kisasszony, hogy ne hagyja a gyereket igy elvadulni — mondá feddőleg. — Már eddig volt ideje hozzászokni, hogy anyját ne lássa mindig maga körül.... A fiatal nő még jobban elsápadt s az ijedelem kifejezése szembetűnőbbé vált arc­án. Nem ment el az ajtótól, sőt a kilincsre tette kezét. Mintha félt volna valamitől. — De ez szokatlan dolog — felelé halkan. — Madame la comtesse tegnap este elutazott, mondva, hogy ma vissza­jön. De nem jött vissza. — — Mama nem jött vissza, hol van mama ? — sírt a gyermek. Szelényi indulatosan oldotta le nyakáról Mar­czika karjait és letette a gyermeket. Aztán leült. Sa­játságos zsibbadást érzett tagjaiban. — Madame la comtesse tegnap este elutazott mondva, hogy ma vissza­jön. De nem jött vissza — ismétlé gépiesen. Azután hirtelen öntudatára jött a szavaknak, melyeknek értelmét az előbb ösztönszerüen visszauta­sította magától. Valami szivén ragadta s feljött egé­szen a torkáig... Teljes erejéből ellenszegült e foj­togató érzésnek. Hát aztán? Nem jött haza. .. vala­hol tartóztatták... Ki fog magyarázódni. Mitől is ijedt meg egyszerre?... Igen, ki fog magyarázódni, ismételgette magában. Felállt és kinyitotta az ajtót. — János! — kiáltá. János nejének komornyikja volt. A hívásra nemcsak János, hanem az ő komor­nyikja is előkerült. Valami furcsa félénkség volt ez emberek magatartásában. János nyilván nem mert egyedül bejönni. — A kegyelmes asszony mikor távozott el és ki kisérte ? — Senki — felelé János félősen. — A kegyel­mes asszony bérkocsin ment el és azt mondta, hogy Dukovárra indul, ma este várjuk haza. Künn voltunk a vasúton, de meg nem érkezett... Szelényit újból torkon ragadta valami. Olyan látományféle lebegett el szemei előtt. Tisztán látta Lizát, a­mint a kerevetről felugorva, rémült, könyörgő arc­c­al nézett reá... Tisztán hallotta hangját: Vi­gyél el Pista, ne hagyj magamra, ne hagyj itt... vagy maradj, itt te is velem! Álomlátó lett ? Megőrült ?. .. A két komornyik és a bonne reá függesztett te­kintete egyszerre égetni kezdte arczát. A föld alá szeretett volna sülyedni. — Mama, mamám... nyöszörgött Marczika. — Ugyan vigye már el ezt a gyereket! — dör­­gött Szelényi a bonnera, ki a kiabáló, rugdalódzó kis­fiút ölébe véve, rémülten elfutott. E rémület láttára Szelényi fékezte magát. János hanglejtéséből az imént megértette, hogy az többet tud, mint a­mennyit elmondott. Csak azt várja, hogy kérdezzék. De Szelényi nem kérdezte, nem merte kér­­­dezni. Mintha homályosan sejtette volna, hogy meg kell fojtania azt az embert, a­ki megmondja neki az igazat. Jól van, mehettek, félreértés az egész. Emlék­szem, a kegyelmes asszony megmondta hogy elutazik — mondá hidegen. Arcza fehér volt mint a márvány és ép oly érzéketlen, mint az. Arczkifejezése akkor sem változott, mikor a két ember kiment. Most, hogy egyedül volt, sem tört ki belőle az indulat. Nyugodt maradt. Mintha tetőtől talpig jéggé dermedt volna. (Folyt. köv.) KÜLÖNFÉLÉK. — A hív. lapból. Grossinger Károly újvidéki pol­gár, a közügyek terén szerzett érdemei elismeréséül, a Ferencz József-rend lovagkeresztjét nyerte. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, Benedek János kolozsi állami iskolai igazgató tanítót jelen állásában, végleg megerősítette. — Gyors igazságszolgáltatás. A kir. Kúria a. napokban, mint a Jogtud. Közlöny írja, tárgyalt egy bűnügyet, melyben egyszerű lopásról volt szó, s a per tíz évig folyt; végtárgyalás tartatott pedig az ügyben tizenegy.­­ Az országos régészeti és embertani társulat kedden délutáni 5 órakor a m. tud. akadémia heti üléstermében ülést tart. Tárgysorozat: Pulszky Fe­rencz A keresztúri ezüt­teset bemutatása mellett a délszláv csészékről értekezik. Némethy Lajos A ma­gyar szentek ikonográfiájáról fog értekezni, mutatvá­nyokkal. A választmányi ülés tárgyai: A titkár havi jelentése, tagbejelentések, pénztári kimutatás stb.­­ A magyar orsz. méhészeti egyesület tegnap délután 5 órakor K­r­i­e­s­c­h János elnöklete alatt választmányi üléssel egybekötött méhészeti felolvasó estélyt tartott. Firkas Nándor egyet, tanársegéd foly­tatta értekezését a méhellenségekről. Az ezután tar­tott választmányi ülésen határozatba ment, hogy az orsz. méhészet-egyesület ez évi aug. 25—28 napján

Next