Pesti Napló, 1887. május (38. évfolyam, 119-148. szám)
1887-05-04 / 122. szám
122. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenäen m-ép nlet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kindrt-hivatal: Ferencziek-tere, Athenäen m-épnet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. 38. évi folyam. Budapest, 1887. Szerda, május 4. Flőfizetési feltételek A reggeli is esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétezer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 8 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha ni tuti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonként tíz kr., évnegyedenként 1 forint felflfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-operet, küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás. A berlini leleplezések. Bismarck haragszik Katkovra, ki a német-orosz szövetséget megbontotta. Bismarck porosz politikájának alapja mindig az orosz barátság volt. Ezt használta 1866. évben Ausztria ellen, ez tette lehetővé 1870. évben franczia győzelmeit, ez zárta ki azóta a revanche-háborút, ez tette őt Európa fejévé a három császár-szövetség által, ez segítette őt lengyelellenes politikájában, ez tartotta fenn a reakcziót, mely most világrészünkön uralkodik. Igen fájna Bismarcknak, ha ezen politikai rendszer most összedőlne, daczára annak, hogy feláldozta neki előbb Törökországot, utóbb Sándor fejedelmet és Bulgáriát, mint melyek Németországot csak távolról érdeklik. Katkov azonban ennek daczára a német szövetség ellen fordul és azt rontja. Teszi, mert orosz szempontból igaza van, Oroszországnak a német szövetség nem használ, kivéve, ha Németország Oroszországgal Ausztria-Magyarország felosztására egyesülne. Akkor jó, a franczia szövetség maradhat későbbre. Minthogy azonban Bismarck az orosz hatalom túlterjedése ellen monarchiánkkal lépett védszövetségbe s területünket garantirozta, Oroszország nyugaton Németország által be van falazva, keleten pedig Ausztria-Magyarország és Anglia miatt nem terjeszkedhetik s igy Ázsiára van utalva, Európában pedig a pánszlávizmus meddőségre van kárhoztatva. Mindez másként lesz, mihelyt Oroszország külpolitikája a német gyámság alól magát emanczipálta s oly szövetségeseket talált, kik a pánszlávizmust portálják. S ha Németország még le is győzetnék, Oroszország legerősebb vetélytársától szabadulna sor volna Európa keletén, tehetné velünk és Törökországgal, amit akar. A franczia szövetség a természetes orosz politika. Bismarck tudja, Oroszország mily veszélyes szomszéd. Nagy Péter czár óta, tehát a két utolsó században, egymásután minden szomszédját vagy elnyelte, vagy megrabolta. Svédországtól a balti tengermelléket vette el, Törökországtól a Fekete tengermelléket Kurlandot, Lengyelországot, Krímet, Georgiát felfalta, két perzsa tartományt elhódított, Khiva, Bokhara, Khokand, Merv turkesztáni államokat bekebelezte birodalmába, Khinától és Japántól is foglalt már tartományokat , semmi szomszéd nem lehet biztos Oroszországtól, melynek létalapja a hódítás, melytől Machiavelli elve szerint el nem térhet, ha fennállani akar. Most, mióta Törökországot megtörte és szláv tartományait egy kis darab Macedónia kivételével a szultán elvesztette, Oroszország legexponáltabb szomszédai Ausztria-Magyarország és Németország. Ezekre kerül a sor. Szlávok laknak Bécs és Berlin közelében. A pánszláv politika irányt változtat, Konstantinápolyt hagyhatja későbbre. Szófia, Belgrád, Czettinye, Zágráb, Prága, Lemberg, Újvidék és Turócz-Szent-Márton, Posen és West- Preussen felé törekszik. A német szövetség jó volt Törökországot kiszolgáltatni, most túlélte magát, káros. Nem is egyéb többé dinasztikus szövetségnél. Annak is gyönge, a czárnak nem kell, csak öreg nagybátyját, Vilmost, ki-méli, ki meghal nemsokára. S Katkov nemzeti politikája tehát oly erős, annyi alappal bir s oly nagy pártra támaszkodik Oroszországban, hogy Bismarck komolyan félti tőle az európai békét és Németországot. Ausztria-Magyarország felkészült ugyan a védelemre, úgy ahogy csak brit s az olasz szövetség is megköttetett, Románia is német befolyás alatt áll, mindez azonban csak csökkenti és nem gátolja a veszélyt, hogy Németország a két legnagyobb sereg, a franczia és az orosz által közbefogatik és két tűz közé kerül. Az orosz északi sereg hamarább bevonulhat Berlinbe, mintsem az osztrákmagyar sereg Varsóba vagy Kievbe, ha a porosz határvéd legyőzetett. S ha Németország elesett, a szövetségesek magukról gondoskodjanak. Bismarck tehát ellensége Katkovnak, mert fél tőle. Az egyetlen újságíró, ki imponál neki. Katkov pedig ellensége Bismarcknak, mert nem fél tőle. Támadja egyre a kanczellárt, Németországot, Gierst és a német szövetséget. Gierst tartani, a czárt a német barátság járszalagán vezetni tovább, a pánszláv pártnak Szent-Pétervárott felülkerekedését és egyeduralkodását az udvarnál megakadályozni, erre törekszik Bismarck, most, mikor a válság foly, Giers leköszönni akar, Katkov Szent-Pétervárott van s a koczkák forognak. Bismarck a pánszlávok és Katkov ellen leleplezésekkel küzd, melyek czélja bebizonyítani, hogy az ellene és Németország ellen emelt vádak alaptalanok, hogy Németország az oroszok keleti akczióját nem gátolta, sőt elősegítette mint hű barát, ellenben minden hiba, mit Oroszország elkövetett, a pánszláv párt és a Gorcsakov rovására írandó, kit — Thiers és Francziaország barátját — Bismarck még halálában is gyűlöl és üldöz. Bismarck leleplezései a Norddeutsche Allgemeine Zeitungban igen érdekesek, ámbár Andrássynak és Tiszának igen alkalmatlanok a reichstadti paktum és Bosznia miatt. De ezekkel Bismarck már nem törődik, egyéb dolga van, mint exkülügyminisztereket és magyar államférfiakat kímélni, hogy ne komprommittáltassanak Budapesten. Bismarck lapjának alapokoskodása ez: a bosnyák lázadást a pánszlávok okozták, valamint a montenegrói és szerb háborút és bolgár felkelést, a török-orosz háború előtt Oroszország részint Reichstadtban, részint Obrucsev tábornok missziója alkalmával saját kezdeményezése folytán kiegyezett Ausztria- Magyarországgal s neki ígérte Boszniát, a czár Andrássyt meg is dicsérte, a háború után Ausztria semlegességének bérét követelte s Bismarck az orosz-osztrák-magyar egyességet, melyet az oroszok kezdeményeztek s melynek tartalmára Bismarck be nem folyt, Berlinben meg nem változtathatta, de a kongreszszuson is, melyet ismét nem ő létesített, de az oroszok kívántak, hogy kimerülvén egy újabb háborút elkerüljenek, Oroszországnak fogta pártját, ahol ez kívánta; arról nem tehet, hogy Gorcsakov Boszniát Ausztria-Magyarországnak kiadta. Tehát a pánszlávok idézték fel a keleti háborút, ők szövetkeztek s osztoztak Ausztria-Magyarországgal s engedték állást foglalni Boszniában, most ha ezt elvesztették és Keleten leszorultak, ne okozzák érte Németországot, csak saját magukat, név szerint Akszakov, Ignatiev, Gorcsakov és Obrucsev urak a hibásak, a pánszlávok nagy emberei. Andrássyt Bismarck polémiája Katkovval oly kellemetlenül érinti, hogy a Pester Lloydban rektifikálni iparkodik a kanczellár állításait. Ez is érdekes, de kissé gyönge. Mert hogy a berlini kongresszus eszméje tőle ered, ezen prioritási kérdés mellékes s nem czáfolata sem annak, hogy Oroszország is kívánta, sem pedig, hogy nem Bismarck tervezte. Fontosabb, hogy miután a zavarok 1875. évben kitörtek, 1876. júliusban Reichstadtban kötötték meg az első egyezséget, melynek szövege és tartalma még félig titok. Még titkosabb az Obrucsev missziója, melyről Berlinben állítják, hogy a czár levelét hozta és a megegyezést a kitörendő háborúra nézve létrehozta, mit Andrássy tagad, de nem magyarázza meg, mit akart Obrucsev tábornok és honnan 1876. deczemberben Sándor czár köszönő dicsérete Andrássyhoz, melyet most tesz közzé Bismarck ? Hogy létezett ily egyezség, az kétségtelen, különben nem hivatkozhatott volna rá Andrássy, szemben a sanstefanói szerződéssel, mely ama másiknak muszka részről megszegése volt s mi alapon követelte volna Berlinben Boszniát Bismarck tanácsa ellenére Gorcsakovtól? Megkapta, ami ígérve volt neki. Mindezen csúnya dolgok tíz-tizenkét év múlva sülnek ki. S hogy ámította a nemzetet Tisza! Valóban szatírája az alkotmányosságnak, mit velünk elkövettek. A történetírás még czifrább dolgokat fog napfényre hozni azon időkből, mint a porosz lap leleplezései és Katkov. Aktuális jelentősége ezeknek az, sikerül-e Bismarcknak a czárt meggyőzni a német barátság őszinte és hasznos voltáról és a pánszláv politika hibás és veszedelmes következményeiről, vagy sem ? Ha igen, Giers marad s a béke prolongáltatik, ha nem, Giers megyén s a franczia-orosz szövetség megkötése valószínű. A törvényjavaslat az 1886-ik évi III. törvényczikk életbeléptetése óta, időközben a főrendiházban örökös tagsági jogot nyert családok törvénybe iktatásáról igy hangzik : Az 1886. évi VIII. törvényczikk életbeléptetése óta időközben örökös főrendiházi tagsági joggal felruházott családok nevei ezen törvényczikk 4-ik §-ának megfelelőleg törvénybe iktattatnak, amint következik : I. Grófok. Az 1885. évben grófi rangra emelt székhelyi Mailáth György, István, László és Gusztáv, József és ezeknek egyenes leszármazás utján törvényes fiutódaik. Az 1885. évben grófi rangra emelt pribéri és vuchini Jankovich László és ennek egyenes leszármazás utján törvényes fiutódai. II. Bárók. — Az 1886. évben magyar bárói rangra emelt rudnai báró Nikolics Fedor és egyenes leszármazás utján törvényes fiutódai. Az 1886-ik évben bárói rangra emelt kapriorai Wodianer Albert és egyenes leszármazás utján törvényes fiutódai. Budapest, 1887. május 3. Orczy Béla dr., a belügyminisztérium vezetésével megbízott ő Felsége személye körüli miniszter. A román kormányt a legutóbbi bécsi szerződési tárgyalásoknál hivatalosan képviselő Aurelianu szenátor, egyik román lapban, részletesen kifejti azon okokat, amelyek az állategészségügyi konvenczió A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA, A királyné első látogatása Magyarországon. Ma lesz harminczadik évfordulója annak, hogy Erzsébet királynét király ő Felsége első ízben mutatta be a fővárosnak és az ország népeinek. Az ifjú királyné már akkor meleg vonzalommal viseltetett nemzetünk iránt, minek külsőleg is tanúságát adta azzal, hogy magyar öltözetben lépett ki a hajóból a sok ezernyi nép lelkes éljenzései között. 1857. május 4-dikén, az akkori pesti lapok ünnepélyes kiadásban jelentek meg az ifjú királyi pár Magyarországba jövetelének ünneplésére. A főváros lelkesült s lelkesült vele az egész ország. Minden szivet hevesebb dobogásra késztetett az örvendetes előérzet, mely édes reményeket kötött a fejedelmi látogatáshoz. Igaz, hogy ezek a remények csak később, tíz év múlva valósultak meg nagyban és egészben, de történt mégis valami, mi szintén örömre hangolta lelkeinket : a politikai vétségekért elítélt hazafiak hátra levő büntetéseinek elengedése s a be nem fejezett hasonló perek megszüntetése. Ennek előrebocsátása után áttérünk az akkori fényes ünnepélyek vázlatos ismertetésére. A Pesti Napló, a Budapesti Hírlap (hivatalos lap) és a Hölgyfutár stb., tőlük telhető fénynyel igyekeztek megjelenni. A Pesti Napló üdvözlő czikke így hangzott: Ő császári királyi Felségeik tegnap hazánk fővárosába érkeztek. Ő császári királyi apostoli Felséget ezúttal harmadszor üdvözli a főváros falai közt. Ő Felsége a császárné pedig most először lép országunk földére. Mint a múlt években, úgy ezúttal is személyesítőjét látja a főváros a fejedelemben nemcsak a hatalomnak, de azon tehetségnek is, minélfogva mindaz, mi a szívben gerjed, mit a jóakarat, a szeretet követel, beteljesedhetik; ez által azonban ő Felsége oldalánál találja még a főváros azon magas hölgyet is, ki magában kettős Felséget egyesít: a trón földi és a szépség égi majesztását. A lovagias magyar nép örömmel szemléli e kettős Felséget, örömmel találja a fejedelem mellett a jóságnak és a szeretetnek ily képviselőjét, ki a nőnek a családot boldogító hivatása mellett még azon szép küldetéssel is bir, hogy mint a nap éltető melege, áldásként jelenjék meg a nép között és ki azon édes kiváltsággal bir, hogy milliók ajka anyának nevezze. A főméltóságok, a hatóságok bódulata mellett a főváros lakossága áll azon érzülettel, melyet életre hiv az ily pillanatok hatása, midőn megjelent az ország szivében azon fejedelem, kinek osztályrészül jutott a hivatás megelégedést, jólétet teremteni, jutott a hatóság legtávolabb hajléknak is oltárán felgyújtani az örömnek tiszta lángját s kinek hatalommal ruházott jobbjára reménynyel tekint a jelen és jövő. Mint itt, olyan lesz a fogadtatás, az üdvözlet mindenütt, merre ő Felségeiket körútjuk vezeti. Akármerre jár a fejedelmi pár, a vendégszeretet s a nyílt becsületesség e megszentelt földön, mindenütt eléje jő a szívességnek kendőzetlen színében ez országnak népe. A Hölgyfutár egész első oldalát a következő ünnepi jelentés foglalta el: »Ma a főváros nagy ünnepet ül. »A falak zászlóval, a levegő ágyuk és éljenek harsogásával, a szivek örömmel vannak tele. »Mire e sorok világot látnak, már a fővárosba érkeztek legmagasb vendégeink a felséges uralkodópárt csász. és kir. apostoli felségeik. »Tolt már alkalom, hogy a főváros a császárnak hódolatát, örömét kijelentse, ünnepi fénybe öltözzék, megülje fejedelme látogatásának napját. »De most kétszeres a hódolat, fény, ünnep mert a fejedelem elhozta magával legmagasb nejét, az ifjú, szépségekben is királynői fejedelemasszonyt, hogy bemutassa neki a hit, a lovagias magyar nemzetet, mely a magyarra nézve oly ünnepi óra épp e perczekben telik le. »Most hordozza körül a császár legmagasb nejét Budapest utczáin, követve oly fény, oly menettől, melyeknek fényét (leírását) csak majd később adhatjuk. »E nap emlékét fel fogja jegyezni a történet, jegyezzük azt mi is mélyen sziveinkbe!« * Május 4 dikén történt az ünnepélyes bevonulás a Dunáról. Ennek fényéről a Budapesti Hírlap a többi közt ezeket írta: »Négy és fél óra tájban feltűnt a láthatáron a császári hadigőzös s vele együtt az a két gőzös is, melyek — egy-egy zenész-banda kíséretében — ma reggel fölfelé indultak volt. Az öröm most teljes erővel tört ki s tetőpontját érte,smidőn császárné ő Felsége a hivatalos fogadtatás után kilépvén, magyar szabású ruhában jelent meg, melynek felső része fekete és arany zsinóru, alsó része pedig cseresnyepiros és ezüsttel hímezett vala. Ha már a felséges asszony igéző arcza s bájoló fénye a magyart, ki most először látta uralkodónéját, meghóditá, az imént említett gyöngéd figyelem teljesen elvarázsolá a sziveket.« Az ünnepélyes bevonulás a következő rendben történt: Egy osztály cs. kir. lovasság. Egy század cs. kir. vadász. A jászok és kunok bandériuma. Két cs. kir. udvari vadász, lóháton. A cs. kir. trombitások és dobos, lóháton. A cs. kir. testőr-csendőrség, lóháton. Egy cs. kir. udvari hadirnok lóháton. Egy cs. kir. kamarai hadirnok, lóháton. A férfi országnemesség, a cs. kir. udvari személyzethez nem tartozó papi méltóságok, a férfi cs. kir. udvari személyzet, azaz: a cs. kir. asztalnokok, a cs. kir. kamarások, a papi és világi cs. kir. titkos tanácsosok, kocsin. A kocsiajtók mellett szolgáik, diszbérruhában. A bibornok-herczegprimás. Pest-Pilis-Solt vármegye nemességének küldöttsége, lóháton. A férfi országnemesség, a cs. kir. udvari személyzet, mindegyik lóháton, mellette menő szolgától kisérve. Főherczeg urak ő cs. kir. fenségeik lóháton. Oldalvást, kissé hátrább, lovagolnak ő fenségeik főudvarmesterei vagy főudvarmester-helyettesei. Kívül a szolgák díszruhában. A püspök az apostoli kereszttel, az ősszokásos papi ornátusban, jobbra lovagolva. Öcs. kir. apostoli Felsége lóháton. Magyarországi főkormányzó főherczeg ur (Albrecht) őcs. fensége, a testőrségi századosok s az öszszes többi segédek és küldöncttisztek hátul lovagolnak. Császárné ő Felsége nyocz fogatú pompahintóban, ő Felségével szemben a főudvarmesternő. Ő Felsége főudvarmestere és a szolgálattevő cs. kir. kamarás (az első jobbra, az utóbbi balra), kissé hátrább, a kocsi mellett lovagolnak. Hat cs. k. nemes apród lóháton követi. Minden kocsiajtónál három belső inas megy. A pompa-hintó mindkét oldalán trabant testőrök képezik a kíséretet. Ő Felsége szolgálattevő palotahölgyei és két udvarhölgye hattogató udvari kocsikban. A kocsiajtóknál cs. k. belső inasok és a hölgyek szolgái mennek díszben. Egy zászlós század cs. k. gránátos. Egy osztály cs. kir. lovasság. A diszmenet ebben a sorrendben indult meg. Császár ő Felsége kíséretében a legfényesebb magyar nevek birtokosai vettek részt, nevezetesen: kocsin Baldácsy Antal b., Marczibányi Antal, Lukács, Kiss, Karácsonyi urak, írna b., Andrássy Manó gr., Forgách gr. kanonok, a jászói prelátus, Villax zirczi apát, Ermelyi pannonhalmi főapát, Lipthay czimzetes püspök, Girk pécsi püspök; kamarások: Kállay, Pálffy János gr., Nákó gr., Waldstein János gr., Sándor György gr., Andrássy György gr., titkos tanácsosok: Ranolder János veszprémi püspök, Cziráky János gr., Eszterházy Móricz gr., Szaniszló nagyváradi püspök,Kunst kalocsai érsek,Bartakovics Béla egri érsek,Nemes gr., Waldstein Keresztély gr.,Batthyány kg., Eszterházy hg. és Scitovszky János esztergomi érsek, Magyarország herczegprimása. Lóháton: Festetics György gr., Palavicini Alfonz gr., Eszterházy Miklós hg., Bethlen Domokos gr., Pálffy Pál és Lipót gr., Széchenyi Kálmán és Dénes gr., Jeszenszky Miklós őrnagy, Szápáry József gr., Széchenyi Gyula gr., Prónay Elek b., Zichy Kamill gr., Desics György, Gerlóczy Béla b., Pongrácz Rudolf gr., Dessewffy gr., Zichy Nándor gr., Bathyány József gr., Stubenberg József gr., Károlyi Lajos gr. stb. stb. Kellemes benyomást tett a jász-kun bandérium és a pest-pilisi küldöttség. A szem kéjjel nyugodott a férfias szép arczokon, a daliás testtartáson. Az idegenek, kik e napot itt töltötték s látták e földjeinket, azzal az öntudattal távozhattak, hogy az ősmagyar faj néhány leggyönyörűbb példányával ismerkedtek meg. * Császárné ő Felsége az udvari bemutatásnál is folyton magyar ruhát viselt, valamint Hildegarde főherczegnő is, ki a bemutatásokat eszközölte. A főváros fényes kivilágítása május 8-ikán ment végbe. A látogatás első politikai eredménye volt a május 8-ikán Budán kibocsátott császári kézirat, melylyel az uralkodó az 1848 óta politikai bűntények miatt elítélteknek megkegyelmezett. Ugyancsak e látogatás alkalmával rendelte el a császár a hadi törvényszékek által elkobzott birtokok visszaadatását. Mély gyász is érte azonban e látogatás alkalmával az uralkodó családot! Idősebb gyermekük Zsófia főherczegnő ugyanis május 29-én esti tizedfél órakor meghalt, miért is ő Felségeik félbeszakították az egész országra kiterjesztetni szándékolt körútjukat. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva, létrejöttét s ennek folytán a kereskedelmi szerződés megkötését is állítólag megakadályozták. A Bnd. Korr. cáfolva e fejtegetéseket, újra kijelenti, hogy a román képviselők a szerződési tárgyalások újból felvételére közelebb ismét Bécsbe fognak érkezni és hogy ezúttal valószínűleg megállapodás is fog létrejöhetni. A munka lovagjai. Manning bibornok a Tabletben egy czikket közöl »A munka lovagjai« szövetkezetéről. Nemrégiben, írja a bibornok, a munka lovagjait a kanadai érsekek és püspökök kiátkozták s részükre a szentségekben való részvétel is megtagadhatott. Ezen rendeletet azonban most az Egyesült Államok érsekei és püspökei kérelmére visszavonta a szentszék. Midőn a társaság alapittatott, többékevésbbé titkos jellegű volt, azóta azonban a munka lovagjai elnököt cseréltek. A mostani elnök hi katholikus, ki a szervezet azon pontjait, melyek ellen aggályok merültek fel, megváltoztatta. Joggal mondható, hogy a »munka lovagjai« szövetkezet a munkás jogait s a védelemre való egyesülés jogát képviseli. A tőke hatalma már onnan is kitűnik, hogy 100 sztrájk közül alig végződik 5—6 a munkások javára. A munkás függése oly nagy, nyomora oly türhetlen s az élő és holt tőke közti küzdelem oly egyenlőtlen, hogy a szerződési szabadság, melylyel a nemzetgazdászat annyira dicsekszik, valóban alig létezik. Gibbon bibornok megvédi a munka lovagjait az erőszakosság vádja ellen. Angliában az erőszakosság több ízben foltot ejtett a munkások ügyén, de éppen akkor, midőn a törvény még el nem ismerte a szövetkezési szabadságot. Az iparegyletek törvényes elismerése magával hozta a törvényes korlátokat is. Ma a munkások már nem erőszakoskodnak, mert csak az elnyomott szabadság bírta őket erőszakra. Hasonlókép ártalmas az, ha a szövetkezés szabadságát arra használják fel, hogy a szövetkezetbe nem tartozókat elnyomják. Ily cselekedetek nem csak visszaélést, de valóságos öngyilkosságot jelentenek. A törvény mind a munka, mind a szövetkezés szabadságát elismeri. Mindkettő csak úgy állhat fönn, ha egymást védi. A törvény mindkettőt egyformán megvédi, mert a törvény a szabadság őre. A horvát pártviszonyok. Zágrábi levelezőnktől a következő sorokat veszszük: Ha a legközelebbi múlt történetének utolsó éveire visszatekintünk s a viszonyokat Horvátországban, minek 1883-ban voltak, a mostaniakkal összehasonlítjuk, annál meglepőbb változást vehetünk észre, minél kevésbbé lehet azt az azóta történt politikai eseményekből leszármaztatni és indokolni, minthogy a helyzetben tulajdonképen nem állt be változás, hanem csupán a közvélemény felfogása módosult s ennek folytán alakultak át teljesen a pártviszonyok. Még 1883-ban a Starcsevics-párt ura volt számos vidéki választókerületnek, még a Strossmayer-párt Zágrábban volt túlsúlyban. Tudvalevőleg ez utóbbi rendezte 1883-ban a czimerkérdés alkalmával a zágrábi zavargásokat, míg a Szarcsevics-párti izgatók gyilkosságot, gyújtogatást és erőszakot prédikáltak a vidéki lakosságnak s a zagorjai, valamint báni kerületi zendüléseket idézték elő. A mozgalom a tisztviselőkön kivül a zsidók ellen is irányult, a mit akkor eltusoltak s tudtunkkal mindeddig nem is hoztak elő. Most azonban annál kevésbbé lehet elhallgatni, mert az egykori Strossmayer-párt, mely most klikké sülyedt, közlönyében, az Obzorban, ismét megfenyegette a zsidó választókat s azt vetette szemökre, hogy csak kevesen közülök tartoznak az ellenzékhez. Midőn gróf Khuen-Héderváry, a mostani bán, a zendülés elfojtására kinevezett királyi biztostól a hatalmat átvette, a Strossmayer- és Starcsevics-pártiak még igen hatalmasak voltak, sőt a Szarcsevics-párt éppen akkor oly számban jelent meg a tartománygyűlésen, minőt azelőtt sohasem ért el. Akkor folytak le azok a hallatlan botrányjelenetek, melyek még élénk emlékezetben lehetnek. A szólásszabadsággal a legrittább visszaélés űzetett s a tartománygyűlésből folyton szították a nép legvadabb ösztöneit, izgatva őt a »magyar« kormány s a nemzeti párt »megvásárolt, árulói« ellen. Ehhez járultak a korrupt közigazgatási és bírósági viszonyok, melyek főleg a vidéken alakultak a legkedvezőtlenebbül s melyeket gróf Khuen-Héderváry Zsivkovics és Mazuranics urak gyászos örökségekép vett át. Folyton heves, brutális támadásoknak kitéve, vitte az urbán a küzdelmet, mely nem csupán a tartomány gyűlési teremre terjedt ki, hanem a hivatalokban is folyt s melyet ő úgyszólván hadsereg nélkül volt kénytelen viselni, mert magában a nemzeti pártban is bomlasztó elemek működtek, melyek élén Zsivkovics báró állt. A tartománygyűlésben és a hivatalokban ülő nyílt vagy titkos ellenségekhez egy más rejtett ellenség is járult, amely folyton végezte aknamunkáját s Horvátországból akarta a monarchia dualizmusát sarkából kiemelni. Az volt a czél, hogy a parlamentarizmus Horvátországban ad abszurdum vitessék, a dolgok élökre állíttassanak s igy a mostani közjogi szervezet halomra döntessék. Mindehhez a Starcsevics-párt épp oly ügyetlen, mint durva vezetői segédkezet nyújtottak a Strossmayer-féle feudal-klerikális pártnak. A vezetés Diakovárból indult ki az akadémia és a hétszemélyes tábla ismert szócsövein át. Radinovácz polgármester és Fibich politikai ügynök, aki, mint bizonyos bécsi politikai körök tudósítója, évek óta működik Zágrábban, midőn 1885. október 5-én a válság tetőpontjára hágott, olyan szerepet játszottak, mely jellemző mozzanatokban elég gazdag volt arra, hogy megismertesse a czélokat, melyekre törekesznek. Mindenfelől ellenségtől körülvéve gróf Khuen-Hédervárynak nehéz volt a helyzete, melyet még fokozott a regnikoláris bizottság kiküldése a kiegyezés tárgyában. Végre azonban a közigazgatási és bírói szolgálat reformja a nemzeti párt reorganizácziója s a hivatalnoki kar rendszabályozása által sikerült a bánnak az országban rendet, magának pedig tiszteletet szerezni. A pozsegai napok megszilárdították a nép s a nemzeti párt bizalmát a bán iránt s a diakovári izgatót és bécsi szövetségeseit legalább egy időre megbénították. Miután sikerült a Starcsevicseket a nép előtt leleplezni, befolyásuk a közvéleményre is meg volt törve s megkezdődött a kijózanodás. E közben Strossmayer, Racski és Zsivkovics megalakították ugyan az úgynevezett czentrum-klubot s rávették a feudál-klerikális gróf Draskovicsot a politikai küzdelembe való lépésre, mihez a már említett Fibicli politikai ügynök és bécsi patrónusai is sokat járultak. Csakhogy ezek az ellenségek, bármint dühöngtek is a Draskovicsok hírlapjában, nem sokat ártottak. Noha a regnikoláris bizottság tanácskozásai nem vezettek sikerre, Horvátország vi