Pesti Napló, 1887. május (38. évfolyam, 119-148. szám)

1887-05-04 / 122. szám

122. szám. Szerkesztési iroda: Ferenczi­ek-tere, Athenäen m-é­p n­l­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kin­drt-hivatal: Ferencziek-tere, Athenäen m-é­p­n­­­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények­ a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. 38. évi folyam. Budapest, 1887. Szerda, május 4. F­lőfizetési feltételek­­ A reggeli is esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétezer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 8 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha ni tuti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonként tíz kr., évnegyedenként 1 forint felfl­fizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó­ hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-operet, küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás. A berlini leleplezések. Bismarck haragszik Katkovra, ki a né­met-orosz szövetséget megbontotta. Bismarck porosz politikájának alapja mindig az orosz barátság volt. Ezt használta 1866. évben Ausztria ellen, ez tette lehetővé 1870. évben franczia győzelmeit, ez zárta ki azóta a re­­vanche-háborút, ez tette őt Európa fejévé a három császár-szövetség által, ez segítette őt lengyelellenes politikájában, ez tartotta fenn a reakcziót, mely most világrészünkön uralko­dik. Igen fájna Bismarcknak, ha ezen politi­kai rendszer most összedőlne, daczára annak, hogy feláldozta neki előbb Törökországot, utóbb Sándor fejedelmet és Bulgáriát, mint melyek Németországot csak távolról érdeklik. Katkov azonban ennek daczára a német szövetség ellen fordul és azt rontja. Teszi, mert orosz szempontból igaza van, Oroszor­szágnak a német szövetség nem használ, ki­véve, ha Németország Oroszországgal Ausz­­tria-Magyarország felosztására egyesülne. Ak­kor jó, a franczia szövetség maradhat később­re. Minthogy azonban Bismarck az orosz ha­talom túlterjedése ellen monarchiánkkal lépett védszövetségbe s területünket garantirozta, Oroszország nyugaton Németország által be van falazva, keleten pedig Ausztria-Ma­­gyarország és Anglia miatt nem terjeszked­­hetik s igy Ázsiára van utalva, Európában pedig a pánszlávizmus meddőségre van kár­hoztatva. Mindez másként lesz, mihelyt Oroszország külpolitikája a német gyámság alól magát emanczipálta s oly szövetségese­ket talált, kik a pánszlávizmust portálják. S ha Németország még le is győzetnék, Orosz­ország legerősebb vetélytársától szabadulna s­or volna Európa keletén, tehetné velünk és Törökországgal, a­mit akar. A franczia szö­vetség a természetes orosz politika. Bismarck tudja, Oroszország mily veszé­lyes szomszéd. Nagy Péter czár óta, tehát a két utolsó században, egymásután minden szomszédját vagy elnyelte, vagy megrabolta. Svédországtól a balti tengermelléket vette el, Törökországtól a Fekete tengermelléket Kur­­landot, Lengyelországot, Krímet, Georgiát felfalta, két perzsa tartományt elhódított, Khiva, Bokhara, Khokand, Merv turkesztáni államokat bekebelezte birodalmába, Khinától és Japántól is foglalt már tartományokat , semmi szomszéd nem lehet biztos Oroszor­szágtól, melynek létalapja a hódítás, melytől Machiavelli elve szerint el nem térhet, ha fennállani akar. Most, mióta Törökországot megtörte és szláv tartományait egy kis darab Mac­edónia kivételével a szultán elvesztette, Oroszország legexponáltabb szomszédai Ausztria-Magyar­­ország és Németország. Ezekre kerül a sor. Szlávok laknak Bécs és Berlin közelében. A pánszláv politika irányt változtat, Konstan­tinápolyt hagyhatja későbbre. Szófia, Belgrád, Czettinye, Zágráb, Prága, Lemberg, Újvidék és Turócz-Szent-Márton, Posen és West- Preussen felé törekszik. A német szövetség jó volt Törökországot kiszolgáltatni, most túlélte magát, káros. Nem is egyéb többé dinasztikus szövetségnél. Annak is gyönge, a czárnak nem kell, csak öreg nagybátyját, Vilmost, ki-­­­méli, ki meghal nemsokára. S Katkov nemzeti politikája tehát oly erős, annyi alappal bir s oly nagy pártra támasz­kodik Oroszországban, hogy Bismarck komo­lyan félti tőle az európai békét és Német­országot. Ausztria-Magyarország felkészült ugyan a védelemre, úgy a­hogy csak brit s az olasz szövetség is megköttetett, Románia is német befolyás alatt áll, mindez azonban csak csökkenti és nem gátolj­a a veszélyt, hogy Németország a két legnagyobb sereg, a fran­czia és az orosz által közbefogatik és két tűz közé kerül. Az orosz északi sereg hamarább bevonulhat Berlinbe, mintsem az osztrák­magyar sereg Varsóba vagy Kievbe, ha a porosz határ­véd legyőzetett. S ha Németor­szág elesett, a szövetségesek magukról gon­doskodjanak. Bismarck tehát ellensége Katkovnak, mert fél tőle. Az egyetlen újságíró, ki impo­nál neki. Katkov pedig ellensége Bismarck­nak, mert nem fél tőle. Támadja egyre a kan­­czellárt, Németországot, Gierst és a német szö­vetséget. Gierst tartani, a czárt a német ba­rátság járszalagán vezetni tovább, a pánszláv pártnak Szent-Pétervárott felülkerekedését és egyeduralkodását az udvarnál megakadályoz­ni, erre törekszik Bismarck, most, mikor a válság foly, Giers leköszönni akar, Katkov Szent-Pétervárott van s a koczkák forognak. Bismarck a pánszlávok és Katkov ellen leleplezésekkel küzd, melyek czélja bebizonyí­tani, hogy az ellene és Németország ellen emelt vádak alaptalanok, hogy Németor­szág az oroszok keleti akczióját nem gátolta, sőt elősegítette mint hű ba­rát, ellenben minden hiba, mit Oroszország elkövetett, a pánszláv párt és a Gorcsakov ro­vására írandó, kit — Thiers és Francziaor­­szág barátját — Bismarck még halálában is gyűlöl és üldöz. Bismarck leleplezései a Norddeutsche Allgemeine Zeitungban igen érdekesek, ám­bár Andrássynak és Tiszának igen alkalmatlanok a reichstadti pak­tum és Bosznia miatt. De ezekkel Bis­marck már nem törődik, egyéb dolga van, mint exkü­lügyminisztereket és magyar állam­férfiakat kímélni, hogy ne komprommittáltas­­sanak Budapesten. Bismarck lapjának alapokoskodása ez: a bosnyák lázadást a pánszlávok okozták, va­lamint a montenegrói és szerb háborút és bolgár felkelést, a török-orosz háború előtt Oroszország részint Reichstadtban, részint Obrucsev tábornok missziója alkalmával saját kezdeményezése folytán kiegyezett Ausztria- Magyarországgal s neki ígérte Boszniát, a czár Andrássyt meg is dicsérte, a háború után Ausztria semlegességének bérét követelte s Bismarck az orosz-osztrák-magyar egyességet, melyet az oroszok kezdeményeztek s mely­nek tartalmára Bismarck be nem folyt, Berlin­ben meg nem változtathatta, de a kongresz­­szuson is, melyet ismét nem ő létesített, de az oroszok kívántak, hogy kimerülvén egy újabb háborút elkerüljenek, Oroszországnak fogta pártját, a­hol ez kívánta; arról nem tehet, hogy Gorcsakov Boszniát Ausztria-Magyaror­szágnak kiadta. Tehát a pánszlávok idézték fel a keleti háborút, ők szövetkeztek s osztoz­tak Ausztria-Magyarországgal s engedték ál­lást foglalni Boszniában, most ha ezt elvesz­tették és Keleten leszorultak, ne okozzák érte Németországot, csak saját magukat, név sze­­rint Akszakov, Ignatiev, Gorcsakov és Obru­csev urak a hibásak, a pánszlávok nagy em­berei. Andrássyt Bismarck polémiája Katkov­­val oly kellemetlenül érinti, hogy a Pester Lloydban rektifikálni iparkodik a kanczellár állításait. Ez is érdekes, de kissé gyönge. Mert hogy a berlini kongresszus eszméje tőle ered, ezen prioritási kérdés mellékes s nem czáfo­­lata sem annak, hogy Oroszország is kívánta, sem pedig, hogy nem Bismarck tervezte. Fontosabb, hogy miután a zavarok 1875. évben kitörtek, 1876. júliusban Reichstadtban kötötték meg az első egyezséget, melynek szövege és tartalma még félig titok. Még tit­kosabb az Obrucsev missziója, melyről Ber­linben állítják, hogy a czár levelét hozta és a megegyezést a kitörendő háborúra nézve létrehozta, mit Andrássy tagad, de nem ma­gyarázza meg, mit akart Obrucsev tábornok és honnan 1876. deczemberben Sándor czár köszönő dicsérete Andrássyhoz, melyet most tesz közzé Bismarck ? Hogy létezett ily egyez­ség, az kétségtelen, különben nem hivatkoz­hatott volna rá Andrássy, szemben a san­­stefanói szerződéssel, mely ama másiknak muszka részről megszegése volt s mi alapon követelte volna Berlinben Boszniát Bis­marck tanácsa ellenére Gorcsakov­­tól? Megkapta, a­mi ígérve volt neki. Mindezen csúnya dolgok tíz-tizenkét év múlva sülnek ki. S hogy ámította a nemzetet Tisza! Valóban szatírája az alkotmányosság­nak, mit velünk elkövettek. A történetírás még czifrább dolgokat fog napfényre hozni azon időkből, mint a porosz lap leleplezései és Katkov. Aktuális jelentősége ezeknek az, sike­rül-e Bismarcknak a czárt meggyőzni a német barátság őszinte és hasznos voltáról és a pánszláv politika hibás és veszedelmes kö­vetkezményeiről, vagy sem ? Ha igen, Giers marad s a béke prolongáltatik, ha nem, Giers megyén s a franczia-orosz szövetség megkö­tése valószínű. A törvényjavaslat az 1886-ik évi III. törvény­­czikk életbeléptetése óta, időközben a főrendiházban örökös tagsági jogot nyert családok törvénybe iktatá­sáról igy hangzik : Az 1886. évi VIII. törvényczikk életbeléptetése óta időközben örökös főrendiházi tagsági joggal fel­ruházott családok nevei ezen törvényczikk 4-ik §-ának megfelelőleg törvénybe iktattatnak, amint követ­kezik : I. Grófok. Az 1885. évben grófi rangra emelt székhelyi Mailáth György, István, László és Gusz­táv, József és ezeknek egyenes leszármazás utján tör­vényes fiutódaik. Az 1885. évben grófi rangra emelt pribéri és vuchini Jankovich László és ennek egyenes leszárma­zás utján törvényes fiutódai. II. Bárók. — Az 1886. évben magyar bárói rangra emelt rudnai báró Nikolics Fedor és egyenes leszármazás utján törvényes fiutódai. Az 1886-ik évben bárói rangra emelt kapriorai Wodianer Albert és egyenes leszármazás utján tör­vényes fiutódai. Budapest, 1887. május 3. Orczy Béla dr., a belügyminisztérium vezetésével megbízott ő Felsége személye körüli miniszter. A román kormányt a legutóbbi bécsi szerződési tárgyalásoknál hivatalosan képviselő Aurelianu sze­nátor, egyik román lapban, részletesen kifejti azon­­ okokat, a­melyek az állategészségügyi konvenczió­­ A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA, A királyné első látogatása Magyarországon. Ma lesz harminczadik évfordulója annak, hogy Erzsébet királynét király ő Felsége első ízben mu­tatta be a fővárosnak és az ország népeinek. Az ifjú királyné már akkor meleg vonzalom­mal viseltetett nemzetünk iránt, minek külsőleg is tanúságát adta azzal, hogy magyar öltözetben lépett ki a hajóból a sok ezernyi nép lelkes éljenzései között. 1857. május 4-dikén, az akkori pesti lapok ün­nepélyes kiadásban jelentek meg az ifjú királyi pár Magyarországba jövetelének ünneplésére. A főváros lelkesült s lelkesült vele az egész ország. Minden szi­vet hevesebb dobogásra késztetett az örvendetes elő­érzet, mely édes reményeket kötött a fejedelmi láto­gatáshoz. Igaz, hogy ezek a remények csak később, tíz év múlva valósultak meg nagyban és egészben, de tör­tént mégis valami, mi szintén örömre hangolta lel­keinket : a politikai vétségekért elítélt hazafiak hátra levő büntetéseinek elengedése s a be nem fejezett hasonló perek megszüntetése. Ennek előrebocsátása után áttérünk az akkori fényes ünnepélyek vázlatos ismertetésére. A Pesti Napló, a Budapesti Hírlap (hivatalos lap) és a Hölgyfutár stb., tőlük telhető fénynyel igye­keztek megjelenni. A Pesti Napló üdvözlő czikke így hangzott: Ő császári királyi Felségeik tegnap hazánk fő­városába érkeztek. Ő császári királyi apostoli Felsé­get ez­úttal harmadszor üdvözli a főváros falai közt. Ő Felsége a császárné pedig most először lép orszá­gunk földére. Mint a múlt években, úgy ez­úttal is személyesítőjét látja a főváros a fejedelemben nem­csak a hatalomnak, de azon tehetségnek is, minélfog­va mindaz, mi a szívben gerjed, mit a jóakarat, a sze­retet követel, beteljesedhetik; ez által azonban ő Fel­sége oldalánál találja még a főváros azon magas höl­gyet is, ki magában kettős Felséget egyesít: a trón földi és a szépség égi majesztását. A lovagias magyar nép örömmel szemléli e kettős Felséget, örömmel ta­lálja a fejedelem mellett a jóságnak és a szeretetnek ily képviselőjét, ki a nőnek a családot boldogító hiva­tása mellett még azon szép küldetéssel is bir, hogy mint a nap éltető melege, áldásként jelenjék meg a nép között és ki azon édes kiváltsággal bir, hogy mil­liók ajka anyának nevezze. A főméltóságok, a hatóságok bódulata mellett a főváros lakossága áll azon érzülettel, melyet életre hiv az ily pillanatok hatása, midőn megjelent az or­szág szivében azon fejedelem, kinek osztályrészül ju­tott a hivatás megelégedést, jólétet te­remteni, jutott a hatóság legtávolabb hajléknak is oltárán felgyújtani az örömnek tiszta lángját s kinek hatalommal ruházott jobbjára reménynyel te­kint a jelen és jövő. Mint itt, olyan lesz a fogadtatás, az üdvözlet mindenütt, merre ő Felségeiket körútjuk vezeti. Akár­merre jár a fejedelmi pár, a vendégszeretet s a nyílt becsületesség e megszentelt földön, mindenütt eléje jő a szívességnek kendőzetlen színében ez ország­nak népe. A Hölgyfutár egész első oldalát a követ­kező ünnepi jelentés foglalta el: »Ma a főváros nagy ünnepet ül. »A falak zászlóval, a levegő ágyuk és éljenek harsogásával, a szivek örömmel vannak tele. »Mire e sorok világot látnak, már a fővárosba érkeztek legmagasb vendégeink a felséges ural­kodópár­t csász. és kir. apostoli felségeik. »Tolt már alkalom, hogy a főváros a császár­nak hódolatát, örömét kijelentse, ünnepi fénybe öl­tözzék, megülje fejedelme látogatásának napját. »De most kétszeres a hódolat, fény, ünnep mert a fejedelem elhozta magával legmagasb nejét, az ifjú, szépségekben is királynői fejedelemasszonyt, hogy be­mutassa neki a hit, a lovagias magyar nemzetet, mely a magyarra nézve oly ünnepi óra épp e perczekben telik le. »Most hordozza körül a császár legmagasb ne­jét Budapest utczáin, követve oly fény, oly menettől, melyeknek fényét (leírását) csak majd később ad­hatjuk. »E nap emlékét fel fogja jegyezni a történet, jegyezzük azt mi is mélyen sziveinkbe!« * Május 4 dikén történt az ünnepélyes bevonulás a Dunáról. Ennek fényéről a Budapesti Hírlap a többi közt ezeket írta: »Négy és fél óra tájban feltűnt a láthatáron a császári hadigőzös s vele együtt az a két gőzös is, melyek — egy-egy zenész-banda kíséretében — ma reggel fölfelé indultak volt. Az öröm most teljes erő­vel tört ki s tetőpontját érte,­smidőn császárné ő Fel­sége a hivatalos fogadtatás után kilépvén, magyar szabású ruhában jelent meg, melynek felső része fekete és arany zsinóru, alsó része pedig cse­­resnyepiros és ezüsttel hímezett vala. Ha már a fel­séges asszony igéző arcza s bájoló fénye a magyart, ki most először látta uralkodónéját, meghóditá, az imént említett gyöngéd figyelem teljesen elvarázsolá a sziveket.« Az ünnepélyes bevonulás a következő rendben történt: Egy osztály cs. kir. lovasság. Egy század cs. kir. vadász. A jászok és kunok bandériuma. Két cs. kir. udvari vadász, lóháton. A cs. kir. trombitások és dobos, lóháton. A cs. kir. testőr-csendőrség, lóháton. Egy cs. kir. udvari hadirnok lóháton. Egy cs. kir. kamarai hadirnok, lóháton. A férfi országnemesség, a cs. kir. udvari sze­mélyzethez nem tartozó papi méltóságok, a férfi cs. kir. udvari személyzet, azaz: a cs. kir. asztalnokok, a cs. kir. kamarások, a papi és világi cs. kir. titkos ta­nácsosok, kocsin. A kocsiajtók mellett szolgáik, disz­­bérruhában. A bibornok-herczegprimás. Pest-Pilis-Solt vármegye nemességének küldött­sége, lóháton. A férfi országnemesség, a cs. kir. udvari sze­mélyzet, mindegyik lóháton, mellette menő szolgától kisérve. Főherczeg urak ő cs. kir. fenségeik lóháton. Ol­dalvást, kissé hátrább, lovagolnak ő fenségeik főud­varmesterei vagy főudvarmester-helyettesei. Kívül a szolgák díszruhában. A püspök az apostoli kereszttel, az ősszokásos papi ornátusban, jobbra lovagolva. Öcs. kir. apostoli Felsége lóháton. Magyarországi főkormányzó főherczeg ur (Al­brecht) ő­cs. fensége, a testőrségi századosok s az ösz­­szes többi segédek és küldöncttisztek hátul lova­golnak. Császárné ő Felsége nyocz fogatú pom­­pa­hintóban, ő Felségével szemben a főudvarmesternő. Ő Felsége főudvarmestere és a szolgálattevő cs. kir. kamarás (az első jobbra, az utóbbi balra), kissé hátrább, a kocsi mellett lovagolnak. Hat cs. k. nemes apród lóháton követi. Minden kocsi­ajtónál három belső inas megy. A pompa-hintó mindkét oldalán trabant test­őrök képezik a kíséretet. Ő Felsége szolgálattevő palotahölgyei és két udvarhölgye hattogató udvari kocsikban. A kocsi­ajtóknál cs. k. belső inasok és a hölgyek szolgái men­nek díszben. Egy zászlós század cs. k. gránátos. Egy osztály cs. kir. lovasság. A diszmenet ebben a sorrendben indult meg. Császár ő Felsége kíséretében a legfényesebb magyar nevek birtokosai vettek részt, nevezetesen: kocsin Baldácsy Antal b., Marczibányi Antal, Lukács, Kiss, Karácsonyi urak, írna b., Andrássy Manó gr., For­­gách gr. kanonok, a jászói prelátus, Villax zirczi apát, Ermelyi pannonhalmi főapát, Lipthay czimze­tes püspök, Girk pécsi püspök; kamarások: Kállay, Pálffy János gr., Nákó gr., Waldstein János gr., Sándor György gr., Andrássy György gr., titkos ta­nácsosok: Ranolder János veszprémi püspök, Cziráky János gr., Eszterházy Móricz gr., Szaniszló nagyváradi püspök,Kunst kalocsai érsek,Bartakovics Béla egri ér­sek,Nemes gr., Waldstein Keresztély gr.,Batthyány kg., Eszterházy hg. és Scitovszky János esztergomi érsek, Magyarország herczegprimása. Lóháton: Festetics György gr., Palavicini Alfonz gr., Eszterházy Mik­lós hg., Bethlen Domokos gr., Pálffy Pál és Lipót gr., Széchenyi Kálmán és Dénes gr., Jeszenszky Miklós őrnagy, Szápáry József gr., Széchenyi Gyula gr., Pró­­nay Elek b., Zichy Kamill gr., Desics György, Ger­­lóczy Béla b., Pongrácz Rudolf gr., Dessewffy gr., Zichy Nándor gr., Bathyány József gr., Stubenberg József gr., Károlyi Lajos gr. stb. stb. Kellemes benyomást tett a jász-kun bandé­rium és a pest-pilisi küldöttség. A szem kéjjel nyu­godott a férfias szép arczokon, a daliás testtartáson. Az idegenek, kik e napot itt töltötték s látták e föl­­djeinket, azzal az öntudattal távozhattak, hogy az ős­magyar faj néhány leggyönyörűbb példányával ismer­kedtek meg. * Császárné ő Felsége az udvari bemutatásnál is folyton magyar ruhát viselt, valamint Hildegarde fő­­herczegnő is, ki a bemutatásokat eszközölte. A főváros fényes kivilágítása május 8-ikán ment végbe. A látogatás első politikai eredménye volt a május 8-ikán Budán kibocsátott császári kézirat, melylyel az uralkodó az 1848 óta politikai bűnté­nyek miatt elítélteknek megkegyelmezett. Ugyancsak e látogatás alkalmával rendelte el a császár a hadi törvényszékek által elkobzott birtokok visszaadatását. Mély gyász is érte azonban e látogatás alkalmá­val az uralkodó családot! Idősebb gyermekük Zsófia főherczegnő ugyanis május 29-én esti tizedfél órakor meghalt, miért is ő Felségeik félbeszakították az egész országra kiterjesztetni szándékolt körútjukat. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva, létrejöttét s ennek folytán a kereskedelmi szerződés megkötését is állítólag megakadályozták.­­ A Bnd.­­ Korr. c­áfolva e fejtegetéseket, újra kijelenti, hogy a román képviselők a szerződési tárgyalások újból fel­vételére közelebb ismét Bécsbe fognak érkezni és hogy ezúttal valószínűleg megállapodás is fog létrejöhetni. A munka lovagjai. Manning bibornok a Tablet­­ben egy czikket közöl »A munka lovagjai« szövetke­zetéről. Nem­régiben, írja a bibornok, a munka lo­vagjait a kanadai érsekek és püspökök kiátkozták s részükre a szentségekben való részvétel is megtagad­hatott. Ezen rendeletet azonban most az Egyesült­ Államok érsekei és püspökei kérelmére visszavonta a szentszék. Midőn a társaság alapittatott, többé­­kevésbbé titkos jellegű volt, azóta azonban a munka lovagjai elnököt cseréltek. A mostani elnök hi katho­­likus, ki a szervezet azon pontjait, melyek ellen aggá­lyok merültek fel, megváltoztatta. Joggal mondható, hogy a »munka lovagjai« szövetkezet a munkás jo­gait s a védelemre való egyesülés jogát képviseli. A tőke hatalma már onnan is kitűnik, hogy 100 sztrájk közül alig végződik 5—6 a munkások javára. A munkás függése oly nagy, nyomora oly türhetlen s az élő és holt tőke közti küzdelem oly egyenlőtlen, hogy a szerződési szabadság, melylyel a nemzetgazdászat annyira dicsekszik, valóban alig létezik. Gibbon bi­bornok megvédi a munka lovagjait az erőszakosság vádja ellen. Angliában az erőszakosság több ízben foltot ejtett a munkások ügyén, de éppen akkor, mi­dőn a törvény még el nem ismerte a szövetkezési szabadságot. Az iparegyletek törvényes elismerése magával hozta a törvényes korlátokat is. Ma a mun­kások már nem erőszakoskodnak, mert csak az el­nyomott szabadság bírta őket erőszakra. Hasonlókép ártalmas az, ha a szövetkezés szabadságát arra hasz­nálják fel, hogy a szövetkezetbe nem tartozókat el­nyomják. Ily cselekedetek nem csak visszaélést, de valóságos öngyilkosságot jelentenek. A törvény mind a munka, mind a szövetkezés szabadságát elismeri. Mindkettő csak úgy állhat fönn, ha egymást védi. A törvény mindkettőt egyformán megvédi, mert a tör­vény a szabadság őre. A horvát pártviszonyok. Zágrábi levelezőnktől a következő sorokat veszszük: Ha a legközelebbi múlt történetének utolsó éveire visszatekintünk s a viszonyokat Horvátországban, minek 1883-ban voltak, a mostaniakkal összehasonlítjuk, annál megle­pőbb változást vehetünk észre, minél kevésbbé lehet azt az azóta történt politikai esemé­nyekből leszármaztatni és indokolni, mint­hogy a helyzetben tulajdonképen nem állt be változás, hanem csupán a közvélemény felfo­gása módosult s ennek folytán alakultak át teljesen a pártviszonyok. Még 1883-ban a Starcsevics-párt ura volt számos vidéki választókerületnek, még a Stross­­mayer-párt Zágrábban volt túlsúlyban. Tud­valevőleg ez utóbbi rendezte 1883-ban a czi­­merkérdés alkalmával a zágrábi zavargásokat, míg a Szarcsevics-párti izgatók gyilkosságot, gyújtogatást és erőszakot prédikáltak a vi­déki lakosságnak s a zagorjai, valamint báni kerületi zendüléseket idézték elő. A mozga­lom a tisztviselőkön kivü­l a zsidók ellen is irányult, a mit akkor eltusoltak s tudtunkkal mindeddig nem is hoztak elő. Most azonban annál kevésbbé lehet elhallgatni, mert az egykori Strossmayer-párt, mely most klikké sülyedt, közlönyében, az Obzorban, ismét megfenyegette a zsidó választókat s azt ve­tette szemökre, hogy csak kevesen közülök tartoznak az ellenzékhez. Midőn gróf Khuen-Héderváry, a mostani bán, a zendülés elfojtására kinevezett királyi biztostól a hatalmat átvette, a Strossmayer­- és Starcsevics-pártiak még igen hatalmasak­­ voltak, sőt a Szarcsevics-párt éppen akkor oly számban jelent meg a tartomány­gyűlésen, minőt azelőtt sohasem ért el. Akkor folytak le azok a hallatlan botrányjelenetek, melyek még élénk emlékezetben lehetnek. A szólás­­szabadsággal a legrittább visszaélés űzetett s a tartománygyűlésből folyton szították a nép legvadabb ösztöneit, izgatva őt a »magyar« kormány s a nemzeti párt »megvásárolt, árulói« ellen. Ehhez járultak a korrupt köz­­igazgatási és bírósági viszonyok, melyek főleg a vidéken alakultak a legkedvezőtlenebbül s melyeket gróf Khuen-Héderváry Zsivkovics és Mazuranics urak gyászos örökségekép vett át. Folyton heves, brutális támadásoknak kitéve, vitte az ur­bán a küzdelmet, mely nem csupán a tartomány gyűlési teremre terjedt ki, hanem a hivatalokban is folyt s melyet ő úgyszólván hadsereg nélkül volt kénytelen vi­selni, mert magában a nemzeti pártban is bomlasztó elemek működtek, melyek élén Zsivkovics báró állt. A tartománygyűlésben és a hivatalokban ülő nyílt vagy titkos ellen­ségekhez egy más rejtett ellenség is járult, a­mely folyton végezte aknamunkáját s Hor­vátországból akarta a monarchia dualizmusát sarkából kiemelni. Az volt a czél, hogy a par­lamentarizmus Horvátországban ad abszur­dum vitessék, a dolgok élökre állíttassanak s igy a mostani közjogi szervezet halomra dön­tessék. Mindehhez a Starcsevics-párt épp oly ügyetlen, mint durva vezetői segédkezet nyúj­tottak a Strossmayer-féle feudal-klerikális pártnak. A vezetés Diakovárból indult ki az aka­démia és a hétszemélyes tábla ismert szócsö­vein át. Radinovácz polgármester és Fibich politikai ügynök, a­ki, mint bizonyos bécsi politikai körök tudósítója, évek óta működik Zágrábban, midőn 1885. október 5-én a vál­ság tetőpontjára hágott, olyan szerepet ját­szottak, mely jellemző mozzanatokban elég gazdag volt arra, hogy megismertesse a czélo­­kat, melyekre törekesznek. Mindenfelől ellenségtől körülvéve gróf Khuen-Hédervárynak nehéz volt a helyzete, melyet még fokozott a regnikoláris bizottság kiküldése a kiegyezés tárgyában. Végre azonban a közigazgatási és bírói szolgálat reformja a nemzeti párt reorganizá­­cziója s a hivatalnoki kar rendszabályozása által sikerült a bánnak az országban rendet, magának pedig tiszteletet szerezni. A pozse­­gai napok megszilárdították a nép s a nemzeti párt bizalmát a bán iránt s a diakovári izga­­tót és bécsi szövetségeseit legalább egy időre megbénították. Miután sikerült a Starcse­­vicseket a nép előtt leleplezni, befolyásuk a közvéleményre is meg volt törve s megkez­dődött a kijózanodás. E közben Strossmayer, Racski és Zsivkovics megalakították ugyan az úgynevezett czentrum-klubot s rávették a feudál-klerikális gróf Draskovicsot a politikai küzdelembe való lépésre, mihez a már emlí­tett Fibicli politikai ügynök és bécsi patró­­nusai is sokat járultak. Csakhogy ezek az ellenségek, bármint dühöngtek is a Drasko­­vicsok hírlapjában, nem sokat ártottak. Noha a regnikoláris bizottság tanácsko­zásai nem vezettek sikerre, Horvátország vi­

Next