Pesti Napló, 1889. május (40. évfolyam, 119-149. szám)
1889-05-04 / 122. szám
122. szám. Budapest, 1889. Szombat, május 4. 40. évi folyam. Sierkentési iroda Farénorlsk-ter», A t h • n » » n m-é p 01 * t. A Up BdUmi részét illető minden kÖalemény * seerletztőtéshen Intézendő. Bármentetlen levelek cmk ismert kezektől fogadtatnak ek Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal Ferencziek-tere, Athenaeum-épillet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás közti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 6 kis Előfizetési feltételek A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 írt 50 kr. — 8 hónapra 4 frt 50 kr. — 1 hónapra • firt. B» as «stt Usdat postal MMakZWee kiYinUUk, Mator¡41T0(n UmnkM 15 5*1 ♦oasgysdssH* l Mat WtHlsesmta Hirdetések szintúgy seint stTftsstéeen a »Pesti Napló* kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek tere, Athenaeahépfitst, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 8 kr. Erdély és a kormány. Erdély adja a kormánynak a legtöbb képviselőt s ezért mégis a legkevesebbet törődik a kormány Erdélylyel. Ott vannak a legnehezebb viszonyok s legkevesebb gondot fordit a minisztérium Erdélyre. A legnagyobb szüksége volna a népnek segítségre, mert hazánk legszegényebb viszonyai között él Erdély sok vidékén s vajmi kevés történt évtizedek óta a földbirtok, földmivelés és ipar fejlesztése körül. A nemzetiségi kérdések legélesebbek és legveszedelmesebbek hazánk keleti megyéiben s az államnak kötelessége volna itt a legnagyob rendet tartani, e helyett a legnagyobb visszaélések Erdélyben tapasztalhatók. S mindazonáltal, hogy Erdély Magyarországon a legelégületlenebb, mégis a legkormánypártibb. És mivel oly nagyon kormánypárti, azért nem kap igazságot. Horlaky Imre ma végre megszegte Erdély hallgatását s feltárta a sebeket, melyeket Tisza Kálmán politikája ütött azon. Nem elméleti okoskodással, konkrét példákkal, azaz tényekkel magyarázta és bizonyította, hogy a Tisza-kormány Erdélyben a legigazságtalanabb s tehát leghibásabb nemzetiségi politikát követi, hogy pártérdekből üldözi az embereket, vagy leplezi és pártolja a bűnösöket, hivatalban tűr meg olyanokat, kik ellen a legkényesebb vádak merültek fel, olyanok, melyekről a minisztériumnak tudomása volt; hogy a magyarságot engedi veszni, Brassó megyében, Székelyföldön hagyja pusztulni, elszegényedni a népet; hogy a magyar urakat is, ha ellenzékiek, üldözi; ellenben a választásoknál pártszempontból oly korteskedést visz véghez, mely romlására van a magyar államiságnak s nemcsak a nép erkölcseit megvesztegeti, hanem az igazságszolgáltatást, a közigazgatást, a közoktatást, mindent alárendel egy teljhatalmú mellék kormánynak, a szabadelvű párt végrehajtóbizottságának s ilyenkor más hatalom Magyarországon nincs, csak ez s ez nem felelős senkinek. Amit Erdélyben e mellékkormány csinál a választások előtt és után, annak keserű gyümölcseit szedi egész Erdély. Mert 74 képviselője közül 55 kormánypárti — ezek közül 10 importált — s akit a kormány választatott meg Erdélyben, az Erdélyért nem tehet semmit. Nem szólhat, mert ha az igazságot megmondaná, ez vád lenne a Tisza kormánynyal szemben s vétség a pártfegyelem ellen. Nem szólhat azért sem, mert az ilyen választások függésbe hozták a kormánytól azon módon, mint Hock képviselő esete tanúsítja és igy Erdély,mely a szabadelvű pártban a legerősebben van képviselve, a kormányban egyáltalán nincs s a parlamentben alig van képviselve. Érdekei elhanyagoltainak, daczára annak, hogy ha Erdély nem volna, egy napig a Tiszakormány fenn nem állhatna, de elhanyagoltatnak éppen azért, mert képviselőinek roppant többsége hallgatásra, vagy kérésre van kárhoztatva s pártállása tiltja, hogy az igazságot a kormány szemébe kimondja. Képviselőinek kisebbsége pedig megoszlik három pártra : szászokra, mérsékelt ellenzéki és függetlenségi oppoziczióra s igy az erdélyi ellenzék között nincs összetartás. Mégis csak az ellenzék az, mely Erdélyen segíthet, sérelmeit ha előadja, érdekeit ha felkarolja. S ez meg fog történni még ezen budgetvita folyamán, melyben az erdélyi ellenzéki férfiakra azon szerep vár, hogy ha képét adják az ottani közállapotoknak s ezzel bebizonyítsák, a honpolgároknak a Királyhágón túl mennyire érdekükben áll szakitani a kormánypárti babonasággal és csatlakozni az ellenzékhez, melyben erkölcsi bátorság van, a visszaéléseket ostorozni, s kimondani az igazat nyíltan. Lehetetlen, hogy az igazság hatása előtt a kormány szemet hunyjon ; lehetetlen az is, hogy az 55 szabadelvű erdélyi tétlen és veszteg maradjon, ha látja, hogy a néhány ellenzéki képviselő síkra száll egymásután Erdély érdekeinek védelmére. Hollaky kezdeményezése nagyhatású volt ezen irányban s beszéde, mely a miniszterelnököt oly érzékenyen érinté, hogy nem állhatta szó nélkül s az egész képviselőházat ideges izgalomba hozta, bizonyosan Erdélyben még nagyobb és általános figyelmet fog kelteni. Gondolkozóba esnek választók és választottak, Hollaky beszédét olvasva, ha vájjon tűrhetők-e tovább oly szomorú állapotok, minek a jelen kormány alatt Erdélyben kifejlődtek és általa fentartatnak. S ha Erdély az erdélyieknek drágább, mint a miniszteri kegy, melynek ajándékát csak egyesek élvezhetik, s ha van érzékük a politikai szabadság iránt, mely Erdély emanczipáczióját követeli a miniszterializmus alól, mely nem hasznára, de nagy kárára van Erdélynek, mivel azt tönkre teszi, úgy az erdélyiek odahaza és képviselőik a parlamentben fel fognak kelni e kormányrendszer ellen, hogy azt ne föntartani, hanem vagy megbuktatni, vagy teljesen regenerálni segítsék. Az erdélyi ellenzéki képviselők menjenek elől, kövessék Hollaky példáját, hogy Magyarország valahára hallja és lássa, Erdélynek mi baja, mi a kívánsága. Csak, ha ezt tudja, lehet remény arra, hogy a bajok orvosolhatnak s a kívánságok teljesittetnek. Budapest, május 3. Ma este Budapesten több óráig tartó miniszteri tanács tartatott. Újvidéki főispánná, az >O. É.§ értesülése szerint, Na m e s ny fehértemplomi közjegyző van kiszemelve. A horvát regnikoláris bizottság üzenetét ma hivatalosan átnyújtották a magyar bizottság előadójának. Az üzenetet előbb kinyomatják s a tagok közt szétosztják, s majd a jövő hét második felében veszik érdemleges tárgyalás alá. A »Pester Lloyd« szerint remélik, hogy a tárgyalások a delegácziók egybehívása előtt lesznek befejezhetők. Az országgyűlési mérsékelt ellenzik holnap, szombaton este hat órakor értekezletet tart. A vádhatóság és a védelem joga. Röviden akarunk végezni a »Nemzet“ (m. f.) jegyű czikkírójával, aki az ügyészségnek az elitélt tüntetők ügyében hozott másodbírósági megsemmisítő határozattal szemben követett s általunk érdeme szerint méltatott eljárását újra védelme alá veszi. Röviden akarunk a válaszszal végezni azért, mert jogi kérdésekben csak egyenrangú fegyverekkel fogadjuk el a harczot és semmi kedvünk sincs a legelemibb büntetőjogi kérdésekben a »Nemzet* czikkíróját az alapvető elvek ismeretére kitanítani. Kettőt azonban a nyilvánosság érdekében, melyet tévútra vezettetni ily kényes természetű szakdolgokban nem engedhetünk, kénytelenek vagyunk kiemelni. Az egyik az, hogy a »Nemzet* czikkírója szerint »az a körülmény, hogy eljárási hibák (az első fórumon) valójában történtek-e, bíróilag és joghatállyal megállapítva mindaddig nincs, míg a vád és védelmi álláspont között fennálló kontroverzió a legfőbb bíróság határozatával eldöntve nincs. Erre csak azt jegyezzük meg, hogy a büntetőjognak egyik legprimitívebb, a jogi műveltség legeslegalsóbb fokán álló ember által is tudott elve az, hogy a felsőbb fokú büntető bíróság által hozott határozat még konkrét semmiségi panasz esetében is mindig és kivétel nélkül hivatalból keletkezik, mert a bünper közjogi természetű sorta felek közötti processzuális kontroverzióról, mely tisztán és kizárólag csak magánjogi peres kérdésekben létezhetik, többé szó sem lehet. Ezt tessék előbb a »Nemzet” czikkírójának megtanulni, mert ennek tudása nélkül ily ügyekben véleményt nyilvánítani jogosítva nincs. Konstatáljuk tehát, hogy a »Nemzet« czikkírójának azon argumentácziója, mely »a vád és védelem között fennálló kontroverzió« eldöntésének szükségéből dedukálja a harmadfokhoz történt felebbvitel jogosságát, a legnagyobb büntetőjogi értelmetlenség, mely egyáltalában képzelhető. Ebből folyik a másik, amit megjegyezni akarunk. Éppen azért, mert a felsőbb bíróság, legyen az bár csak a második fok, büntető eljárási kérdésekben mindig ex ofso határoz, a mint egyszer megsemmisítő határozatot hoz, ez részezindáló bírói szó, mely felülbírálást épp oly kevéssé tűr el a maga perjogi természeténél fogva, mint a fel odó határozat, így tartja ezt a világnak minden képzelhető perjoga. Ha ezzel szemben a »Nemzet« czikkírója azt mondja, hogy mutassunk »törvényt*, mely megtiltja ily jogorvoslatnak használását, erre válaszunk csak az, hogy a »Nemzet* czikkírója, úgy látszik, még azt sem tudja, hogy nálunk a bűnvádi eljárást nem törvény szabályozza, sőt az ideiglenes eljárási szabályok, melyeken mai büntető eljárásunk legnagyobb részt nyugszik, nemcsak a harmadfokhoz intézhető semmiségi panaszt nem, hanem mint külön perjogi intézményt egyáltalában magát a semmiségi panaszt sem ismerik. E semmiségi panasz processzuális létjoga nálunk a felsőbíróságok ama folyton gyakorolt és kétségtelen jogosítványán, sőt egyenesen hivatásán alapszik, hogy az eljárás is ellenőrzésük alatt áll, mely az érdemi határozat helyességének egyik garancziáját képezi. De ha létjoga ebből származik, akkor tiszta processzuális nonsens az, hogy egy részezindáló felsőbb bírói határozat ellen, minő a semmitő végzés, újabb semmisági panasznak lehessen helye, mert ha van helye, akkor a másodbíróság feloldó határozatai ellen is szükségkép meg kell engedni a további felebbvitelt. Már ha ez az elvi konzekvenczia sem nyitja ki a »Nemzet” jogászának szemét, akkor gyógyíthatatlan szellemi vakság az, melynek diagnózisa itt fennforog. De nem a progresszuális szempontra fektettük a fősúlyt s most sem arra akarjuk fektetni, mert utóvégre törvény által nem szabályozott eljárásban a kínosan és sokszor félszegen fejlődő gyakorlat egyes esetekben sok, elvileg helytelen dolgot teremt. De mondjuk és mondjuk, hogy a perjog elveinek ismerete nélkül is egyedül a saját hivatása és közhatósági állása iránti önérzetes becsülés megmenthette volna az ügyészséget attól a lépéstől, melyet elkövetett. Abban a pereben, melyben egy felsőbíróság nullitást mondott ki azért, mert a védelem joga az első fokon meghiúsíttatott, hivatása magaslatán álló vádhatóság nem teheti meg azt, midőn a törvény egyenesen arra utalja, hogy a vádlott előnyére is őrködjék a bűnper garanciái fölött, hogy részben kiskorú vádlottak vizsgálati fogságának menthetetlen meghosszabbításával a másodbíróság által konstatált nullitást igyekezzék megdönteni. Ezt az inquizíció boszút szomjazó vádlói megtehették, de a modern bűnper ügyészsége visszautasítja magától ezt a szerepet. És végre csak egy megjegyzést még. Azt értjük, hogy valaki vita közben szorultságból a más szavait igyekszik elferdíteni, hogy valamiképem segítsen magán. De a »Nemzet” czikkírója azt cselekedte meg, hogy a saját szavait tagadja el nyilvánosan, egy egész olvasóközönség előtt Mi legutóbbi czikkünkben konstatáltuk, hogy midőn a »Nemzet" czikkirója az általa is megengedett eljárási hibák mellett korrektül hozott ítéletről beszélt, ezzel két oly összeférhetetlen tételt állított fel, melyek perjogilag egymást kizárják. A »Nemzet« czikkirója erre ma eltagadja, hogy ezt a két egymást kizáró tételt felállította volna. Nem tehetünk egyebet, minthogy ezzel a merész eltagadással szemben idézzük a czikkiró azon szavait szó szerint, melyekre a mi megjegyzésünk vonatkozott. »Az elsőfokú biróság — ez olvasható a »Nemzeti május 3-ai reggeli számában (m. f.) jegy alatt megjelent cicerós czikkében — meglehet, hogy némely, a gyorsaság okozta eljárási hiba mellett, de meggyőződése és a vádhatóság meggyőződése szerint egészen korrektül ítéletet hoz és a bűnösök ellen alkalmazza a törvényt. A másodfokú bíróság megsemmisíti az eljárást alaki okokból és itt következik az a megdöbbentő tény, hogy a királyi ügyészséga maga álláspontját és az első bírósági ítéletet tekintve helyesnek, a legfőbb bíróság elé viszi az ügyet, mely hazánkban az igazságszolgáltatás elvi egységének biztosítására van rendelve.« Ehhez az eltagadási bátorsághoz azt hiszszük nem kell kommentár. De ezt a vitatkozási modort a maga igazi képében bemutatni, azt hiszszük, kötelességünk volt, jellemzéséül azon fegyvereknek, melyeket a vádhatóság e védője kezébe fogott. E fegyverek méltók az ügyhöz, melyet védelmébe vett. • Zemplén megyéből: Sátoralja-Ujhely, május 2. Molnár Viktor, a sátoralja-ujhelyi választókerület képviselőjének főispánná kilátásban lévő kineveztetése következtében Ujhelyen megindult a képviselői választási mozgalom. Köztudomású, hogy az újhelyi választókerület a véderőtörvény tárgyalása alatt imponáló népgyűlést tartott, melynek egyhangú határozata Molnár Viktor országgyűlési képviselőt intette attól, hogy a 25. §. mellett szavazzon, mert különben a bizalom megvonásával fogja őt sújtani. Az is tudvalévő, hogy Molnár Viktor a szakasz mellett szavazott s most állítólag főispán lesz. Ha a kinevezés megtörténik, miről kétség többé alig lehet, miután kormánypárti lapok ennek bekövetkezését elhatározott dolognak állítják, feladata az újhelyi választókerületnek a népgyűlésben hangoztatott elvet megvalósítani oly képviselő megválasztása által, ki a kerület valódi érzelmeit, aspiráczióit képviselje. Feladata akkor hangoztatott elvét érvényre juttatni s nem engedni semmiféle hivatalos részről jövő rábeszélésnek, fenyegetésnek, hanem megválasztani azt az egyént, kit arra elvi alapon legméltóbbnak tart. A »Pester Lloyd«-ban jelent meg tegnap egy újhelyi levél, mely a képviselőválasztási előmozgalommal foglalkozik s két jelöltről ad hírt. Az egyik: Dakus Ernő a szabadelvű párt jelöltje, a másik, Wiczmándy Ödön az ellenzéki jelölt. Dókus Ernőről meglepve olvastam, hogy kormánypárti jelölt. Őt 1887-ben mint függetlenségi jelöltet emlegették a sárospataki választókerületben. De hát azt mondja a »Lloyd« levelezője, hogy novus homos hozzáteszi, hogy a volt főispán fia és a s.a.-ujhelyi járási főszolgabíró fivére. S ezzel meg van mondva az is, hogy a kormánypárt által legkivihetőbbnek véleményezett jelölt. Ámde Ujhelynek nem novus homo kell, hanem egy elvszilárd s most már ellenzéki férfiú, kinek múltja tisztviselői minőségében is függetlenségét, bátor s nyílt fellépését mindenkor tanúsított viselete által egyrészt, másrészt minősítés és adminisztratív tehetség és gyakorlat, a megye szolgálatában szerzett érdemek s a társadalom terén kifejtett erélyes tevékenység ez intelligens és díszes választókerület képviselésére méltóvá teszik Wiczmándy Ödön személyében. Meg is indította az ellenzék a mozgalmat s ha következetes akar maradni, ha erkölcsi reputációját tisztán megőrizni akarja, eltekintve az egyéntől, csak ellenzékit választhat S meg is választja! Csak sorakozzék az ellenzék úgy mint márcziusban s küzdjön bátran az elvért a megállapítandó egyén mellett. A kormányt pedig arra kérjük, hogy őrködjék a felett, hogy a választók meggyőződésüket szabadon nyilváníthassák a szavazáskor. Sz. N. Az akadémia választásai. A legidősebb akadémikusok sem igen emlékeznek olyan élénk akadémiai nagypéntekre, mint a mai volt. A délután öt órára kitűzött elegyesülésre, mely az igazgatótanács tagjaiból, a tiszteleti és rendes tagokból alakult, míg a levelező tagok csak üléssel és szólási, de nem szavazati joggal bírnak benne, valóban szokatlan számmal jelentek meg az akadémikusok. Az elnökválasztás élénk érdeklődést keltett, mely még inkább fokozódott az ülésteremben, mert a tagok nagy része csak ott értesült Fraknói Vilmos főtitkárnak másodelnökké való kijelöléséről. A hír nagy meglepetést keltett, de hogy a többség a kijelölést teljes rokonszenvvel fogadta, azt a későbbi szavazás eredménye eléggé mutatja. Fél öt órától kezdve egyre tömegesebben gyűltek a tagok s az ülésteremben egyre nagyobb lett a mozgalom. Egymásután érkeztek meg gróf Andrássy Gyula, Tisza Kálmán, gróf Dessewffy Aurél, gróf Széchenyi Béla, gróf Széchen Antal, báró Vay Miklós, Szlávy József, Hollán Ernő. Jelen voltak még Keleti Károly, Pauler Gyula, Hajnik Imre, báró Radvánszky Béla, Gyulai Pál, Wenczel Gusztáv, Pulszky Ferencz, Beöthy Zsolt, Nagy Iván, Salamon F., Thaly Kálmán, Kautz Gyula, Schwarcz Gyula, Thewrewk Emil, Konkolyi Miklós, Tóth Lőrincz, Szarvas Gábor, Fraknói Vilmos, Budenz József, Ballagi Mór, Semsey Andor, Szász Károly, Joannovics György, Thán Károly, Szilágyi Sándor, Szabó Károly, Szilády Áron, Jedlik Ányos, Hantken Miksa, Fodor József, Krenner János, Mihálkovics Géza, Jendrassik, Margó Tivadar. Az említett tiszteleti, rendes vagy igazgatósági, tehát szavazati joggal bíró tagok mögött állt a levelező tagok egész gárdája mindhárom osztályból. Jelen voltak báró Nyáry Jenő, Pauer Imre, Jakab Elek — kik egy fél órával később már tiszteleti vagy rendes tagokká lettek — Wlassics Gyula, Simonyi Zsigmond, Csontosi János, Jekelfalussy József, Acsády Ignácz, Fejérpataky László, Vadnai Károly, Fröhlich Izidor, György Endre, Keleti Gusztáv, Ballagi Aladár, Pulszky Ágost és Károly, Petz Vilmos és még igen sokan. Kevéssel öt óra után nyitotta meg báró Vay Miklós elnök az elegyesülést s nyomban megkezdődött a szavazás, mely titkosan — czédulával — folyt. Fraknói főtitkár olvasta föl a névsort. A szavazatok beadása után megkezdődött azok nyilvános megszámlálása. Az elnök maga bontott ki minden egyes szavazójegyet s olvasta föl a reá írt nevet. Eleinte azt hitték, hogy szűkebb választás lesz szükséges, mert egyik jelölt sem kap abszolút többséget. De csakhamar bizonyossá lett, hogy báró Eötvös Lóránt megválasztatott. Öt percnyi szünet után hasonló módon ment végbe a másodelnöki állás betöltése. Itt már Fraknói kezdettől fogva olyan túlsúlyban volt ellenjelöltjeivel szemben, hogy győzelmében kételkedni nem lehetett. Csakugyan kétharmadnál nagyobb majoritással győzött, míg az ellene beadott 14 szavazat négy különböző jelölt közt oszlott meg. Az alelnökválasztáskor már az ülésteremben voltak Eötvös Lóránt és Zichy Antal is. A szavazás közben érkezett meg Jókai Mór. Az elegyesülés befejeztével megkezdődött a a teljes ülés, melyen a tiszteleti és rendes tagok szavaztak az osztályok tagajánlatai felett. Az összes ajánlottakat megválasztották még pedig igen tetemes többséggel. Andrássy Gyula gróf és Tisza Kálmán az ülés nagyobb részén jelen voltak s gyakorolták is szavazati jogukat. Először a második osztály ajánlottai felett szavaztak , sorshúzáskor ez az osztály jött ki elsőnek, az első pedig utolsónak. Valami két óráig tartott a szavazás s e közben igen élénken folytak az eszmecserék a Fraknói másodelnökké választásával megüresedett főtitkárság betöltése iránt. A kérdés csak akkor fog eldöntésre kerülni, ha az újonnan választott elnökök számára őfelsége megerősítése leérkezik, mi e hónap második felére várható. De az ügy már ma a legélénkebben foglalkoztatta a kedélyeket. A jelenlevők nagy többsége, mindhárom osztály tagjai körében a legmelegebb rokonszenvvel fogadtatott Beöthy Zsolt jelöltségének hire, melyet többen igen melegen ajánlottak. Nemcsak ama kiváló irodalmi állás miatt, melyet Beöthy elfoglal, hanem sok egyeben kívül azért is őt óhajtják sokan főtitkárrá megnyerni, hogy általa az elnökségben az első osztály is képviselve legyen, minthogy az új elnök a harmadik, az alelnök a második osztály kötelékébe tartozik. Ellenjelöltjéül Szily Kálmánt emlegették. De már a gyűlésen felhozták ellene, hogy miután az elnök természettudós, legalább a főtitkár a humanisztikus tudományok művelői sorából vézessék, különben a tudományos akadémia, legalább az elnökségben, egy természettudományi társulat jellegét öltené magára. Az elegyes és tagválasztó ülés részleteiről még a következőket közöljük : Az elegyes ülésen báró Vay Miklós elnökölt, kinek rövid megnyitó szavai után azonnal hozzáláttak az akadémia új elnöke feletti szavazáshoz. Beadatott összesen 48 szavazat, ebből kapott Eötvös Loránt báró 27-et, Zichy Antal 18-at, Széchenyi Béla gróf 2-öt, Hollán Ernő 1-et, Eötvös Lóránt e szerint az abszolút szótöbbséget megnyervén, Vay Miklós báró őt jelentette ki a tudományos akadémia uj elnökének. Kevéssel ezután Eötvös báró megjelent a teremben s báró Vay rövid üdvözlő szavaira következőleg felelt: »T. akadémiai Nehéz dolog bálánkat szóval kifejezni, különösen nehéz nekem most, mikor érdemeimet messze túlhaladó kitüntetésben részesülök. Mert tudom, hogy a t. akadémiát jelen választásában nem annyira érdemem felismerése vezérelte, mint inkább a múltak emléke és talán a jövőnek reménye. A múltnak emléke, mely személyemet egy férfival hozza kapcsolatba, a ki éveken át az akadémiának valóban érdemes elnöke volt, — a jövőnek reménye, melyet csak azon következetesség hatása kelthetett, melyet eddigi kezdő törekvésemben tanúsítottam, a mely törekvésem nem volt soha más és nem lesz soha más, mint a tudomány művelése és a tudománynak magyarok között és magyarul terjesztése. T. akadémia 1 Én elfogadom és pedig kimondhatatlan örömmel és lelkesedéssel fogadom el a felajánlott elnöki tisztet és ez elhatározásomat a múlt emlékeinél és a jövő reményinél megbízhatóbb alapra, a jelen bizonyosságára alapíthatom. Ha körültekintek, hazánk legkitűnőbb és leghatalmasabb férfiait, a tudománynak és irodalomnak legszorgalmasabb és legönzetlenebb munkásait látom magam körül, akik mindannyian jóakaratukkal támogattak már eddig is minden jobb törekvésemben s akik bizonyára nem fogják megvonni a tanácsot és támogatást a fiatal embertől, kit oly magas és nehéz állásra emeltek. Ismételve köszönetet mondok megválasztatásomért.« Öt percznyi szünet után következett a másodelnök választása. Beadatott összesen 50 szavazat; ebből kapott Fraknói Vilmos 36-ot, Kautz Gyula 8-at, Szász Károly 3-at, Keleti Károly 2-őt, Zichy Antal 1-et. E szerint másodelnökké megválasztatott Fraknói Vilmos eddigi főtitkár. Az elnök üdvözölvén az akadémia új másodelnökét, Fraknói Vilmos igen meleg szavakban fejezte ki köszönetét a megválasztásért, valamint azon támogatásért, melyben az akadémia tizennyolcz évi titkári működése alatt részesítette. A zajos éljenzéssel fogadott beszéd után az elegyesülés véget ért. Az ezután következő folytatólagos nagygyűlésen, amelyen Pulszky Ferencz elnökölt, megejtették a tagválasztásokat, még pedig oly eredménynyel hogy az osztályok által ajánlottak kivétel nélkül megválasztottak. A választások előtt bejelentették, hogy a valutakérdésben dicséretet nyert pályamű szerzője dr. gróf Wickenburg Márk fiumei postatakarékpénztári fogalmazó. A választások eredménye a következő: I. osztály. Levelező tagot lettek: Mikszáth Kálmán 34 igennel 4 nem ellenében és Vajkay Károly 30—10. Kültagok: Misteli Ferencz 29—10, Schuchardt Hugó 33—1 és Mahézachandra Nyagaratna 23—9. II. osztály. Tiszteleti tag: báró Nyáry Jenő 38—9. Rendes tagok: Jakab Elek 33—10, Károlyi Árpád 38—6, Pauer Imre 41—5 és Vécsey Tamás 43 —4. Kültag: René de Matilde 31-6. III. osztály. Tiszteleti tag: dr. Podmaniczky Géza 34—3. Rendes tagok: Hőgyes Endre 35—1 és König Gyula 31—2. Levelező tagok: Schulek Vilmos 31—1, Antal Géza 30—3, Schenek István 31—2, Daday Jenő 29—4. Kültag: Hoffmann Ag. Vilmos 25—2. Az ülés 118-kor ért véget. Hollaky Imre beszéde. A képviselőház mai üléséről már esti lapunkban közöltük a részletes tudósítást. Megemlítettük ott, hogy mily hatást tett Hollaky Imre beszéde, melynél élesebb filippikát rég hallottunk a házban. A nagyhatású beszédet egész terjedelmében itt adjuk: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A katholikus egyház megkülönböztet diadalmas, küzdő és szenvedő híveket. Ezen megkülönböztetés szerint indulva, én is megkülönböztetek diadalmas, küzdő és szenvedő Magyarországot. Engedje meg a t. ház, hogy a szenvedő Magyarország nevében a költségvetési általános vita keretén belül észrevételeimet és tapasztalataimat száraz tényekre fektetve, rövid szavakkal vázolhassam. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, a képviselőház előtt nem szükséges felemlítenem azt, hogy amikor én a szenvedő Magyarországról beszélek, kiválólag Erdélyt értem , azaz, hogy ki ne korrigáljanak, nem Erdélyt, hanem Magyarországnak erdélyi részét. Ez az úgynevezett Erdély volt a régibb időben azon megviatlan pont, amelyen az osztrák politika diadalmaskodni nem tudott; ez volt azon pont, amelyből Magyarország önállósága és függetlensége megvédetett. Nem csoda tehát, hogy ezt a vndatlan pontot bevenni, megkeríteni az osztrák politika fő feladatának tartotta. Ami egyszerre nem sikerült, az sikerült fokozatosan azáltal,hogy ott a szeparatisztikus tendencziákat felejtette, a törvények különbözőségét fentartotta a felekezetek és nemzetiségek közt fennálló különben is nagymérvű féltékenységet kéz alatt igyekezett mindig gyarapítani. Azt pedig, hogy független és önálló birtokosság ne legyen, kieszközölte azzal, hogy már a múlt században olcsó pénzen nemesi, különösen pedig bárói és grófi méltóságokat lehetett venni és elég volt egy nemesi családnak az, hogy minden érdem nélkül szerzett magának bárói, vagy grófi czímet, azzal elkezdte vagyoni elszegényedését, saját családjának romlását előidézni. Ennek a politikának hosszas lefolyását ecsetelni nem akarom. Elég az hozzá, hogy 48-ban keresztül vizetett az unió. Midőn a 67-iki kiegyezés folytán alkotmányunk visszaállíttatott, a magyar törvényhozás kötelességének tartotta ezelőtt csak 21 évvel, midőn az unió újólag megerősíttetett, kifejezni azt, hogy törekednie kell a magyar országgyűlésnek arra, hogy az erdélyi és magyarországi törvények lehetőleg összhangba hozassanak, hogy ezen Szent István országának egy törvénye, egy királya egy Istene legyen. A Deákpárti kormányokat nagyban vádolták azzal, hogy nem folytat nemzeti politikát, ami kötelessége volna. Akószámra öntötték a tintát, Irván vezérczikkeket, melyekben Erdélynek hátramaradottságát, a nemzetellenes politikát magyarázgatták és bizonyítgatták az ország népei előtt. Beöthy Ákos, Hegedűs Sándor is írogatta!