Pesti Napló, 1889. május (40. évfolyam, 119-149. szám)

1889-05-04 / 122. szám

122. szám. Budapest, 1889. Szombat, május 4. 40. évi folyam. Sierkentési iroda­­ Farénorlsk-ter», A t h • n » » n m-é p 01 * t. A Up BdUmi részét illető minden kÖalemény * seerletztőtéshen Intézendő. Bármentetlen levelek cmk ismert kezektől fogadtatnak ek Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal­­ Ferencziek-tere, Athenaeum-épillet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás közt­i panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 6 kis Előfizetési feltételek­­ A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 írt 50 kr. — 8 hónapra 4 frt 50 kr. — 1 hónapra • firt. B» as «stt Usdat postal MMakZWee kiYinUUk, Mator¡41T0(n UmnkM 15 5*1 ♦oasgysdssH* l Mat WtHlsesmta Hirdetések szintúgy seint stTftsstéeen­ a »Pesti Napló* kiadó­ hivatalába Budapest, Ferencziek­ tere, Athenaeahépfitst, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 8 kr. Erdély és a kormány. Erdély adja a kormánynak a legtöbb kép­viselőt s ezért mégis a legkevesebbet törődik a kormány Erdélylyel. Ott vannak a legnehe­zebb viszonyok s legkevesebb gondot fordit a minisztérium Erdélyre. A legnagyobb szük­sége volna a népnek segítségre, mert hazánk legszegényebb viszonyai között él Erdély sok vidékén s vajmi kevés történt évtizedek óta a földbirtok, földmivelés és ipar fejlesztése kö­rül. A nemzetiségi kérdések legélesebbek és legveszedelmesebbek hazánk keleti megyéi­ben s az államnak kötelessége volna itt a leg­­nagyob rendet tartani, e helyett a legnagyobb visszaélések Erdélyben tapasztalhatók. S mind­azonáltal, hogy Erdély Magyarországon a legelégületlenebb, mégis a legkormánypártibb. És mivel oly nagyon kormánypárti, azért nem kap igazságot. H­o­rl­a­k­y Imre ma végre megszegte Erdély hallgatását s feltárta a sebeket, me­lyeket Tisza Kálmán politikája ütött azon. Nem elméleti okoskodással, konkrét példák­kal, azaz tényekkel magyarázta és bizonyí­totta, hogy a Tisza-kormány Erdélyben a legigazságtalanabb s tehát leghibásabb nem­zetiségi politikát követi, hogy pártérdekből üldözi az embereket, vagy leplezi és pártolja a bűnösöket, hivatalban tűr meg olyanokat, kik ellen a legkényesebb vádak merültek fel, olyanok, melyekről a minisztériumnak tudomása volt; hogy a magyarságot engedi veszni, Brassó megyében, Székelyföldön hagy­ja pusztulni, elszegényedni a népet; hogy a magyar urakat is, ha ellenzékiek, üldözi; ellenben a választásoknál pártszempontból oly korteskedést visz véghez, mely rom­lására van a magyar államiságnak s nem­csak a nép erkölcseit megvesztegeti, ha­nem az igazságszolgáltatást, a közigazga­tást, a közoktatást, mindent alá­rendel egy teljhatalmú mellék kormánynak, a szabadelvű párt végrehajtóbizottságának s ilyenkor más hatalom Magyarországon nincs, csak ez s ez nem felelős senkinek. A­mit Er­délyben e mellék­kormány csinál a válasz­tások előtt és után, annak keserű gyümöl­cseit szedi egész Erdély. Mert 74 képviselője közül 55 kormánypárti — ezek közül 10 importált — s a­kit a kormány választatott meg Erdélyben, az Erdélyért nem tehet sem­mit. Nem szólhat, mert ha az igazságot meg­mondaná, ez vád lenne a Tisza kormánynyal szemben s vétség a pártfegyelem ellen. Nem szólhat azért sem, mert az ilyen választások függésbe hozták a kormánytól azon módon, mint Hock képviselő esete tanúsítja és igy Er­dély,mely a szabadelvű pártban a legerősebben van képviselve, a kormányban egyáltalán nincs s a parlamentben alig van képviselve. Ér­dekei elhanyagoltainak, daczára annak, hogy ha Erdély nem volna, egy napig a Tisza­­kormány fenn nem állhatna, de elhanyagol­tatnak éppen azért, mert képviselőinek rop­pant többsége hallgatásra, vagy kérésre van kárhoztatva s pártállása tiltja, hogy az igaz­ságot a kormány szemébe kimondja. Képvise­lőinek kisebbsége pedig megoszlik három pártra : szászokra, mérsékelt ellenzéki és füg­getlenségi oppoziczióra s igy az erdélyi ellen­zék között nincs összetartás. Mégis csak az ellenzék az, mely Erdélyen segíthet, sérelmeit ha előadja, érdekeit ha felkarolja. S ez meg fog történni még ezen budgetvita folyamán, melyben az erdélyi ellenzéki férfiakra azon szerep vár, hogy ha képét adják az ottani közállapotoknak s ezzel bebizonyítsák, a honpolgároknak a Királyhágón túl mennyire érdekükben áll szakitani a kormánypárti babonasággal és csatlakozni az ellenzékhez, melyben erkölcsi bátorság van, a visszaéléseket ostorozni, s ki­mondani az igazat nyíltan. Lehetetlen, hogy az igazság hatása előtt a kormány szemet hunyjon ; lehetetlen az is, hogy az 55 sza­badelvű erdélyi tétlen és veszteg maradjon, ha látja, hogy a néhány ellenzéki képviselő síkra száll egymásután Erdély érdekeinek védelmére. Hollaky kezdeményezése nagyhatású volt ezen irányban s beszéde, mely a minisz­terelnököt oly érzékenyen érinté, hogy nem állhatta szó nélkül s az egész képviselőházat ideges izgalomba hozta, bizonyosan Erdély­ben még nagyobb és általános figyelmet fog kelteni. Gondolkozóba esnek választók és vá­lasztottak, Hollaky beszédét olvasva, ha váj­jon tűrhetők-e tovább oly szomorú állapotok, minek a jelen kormány alatt Erdélyben ki­fejlődtek és általa fentartatnak. S ha Erdély az erdélyieknek drágább, mint a miniszteri kegy, melynek ajándékát csak egyesek élvezhetik, s ha van érzékük a politikai szabadság iránt, mely Erdély eman­­czipáczióját követeli a miniszterializmus alól, mely nem hasznára, de nagy kárára van Er­délynek, mivel azt tönkre teszi, úgy az er­délyiek odahaza és képviselőik a parlament­ben fel fognak kelni e kormányrendszer el­len, hogy azt ne föntartani, hanem vagy megbuktatni, vagy teljesen regenerálni se­gítsék. Az erdélyi ellenzéki képviselők men­jenek elől, kövessék Hollaky példáját, hogy Magyarország valahára hallja és lássa, Erdélynek mi baja, mi a kívánsága. Csak, ha ezt tudja, lehet remény arra, hogy a bajok orvosol­hatnak s a kívánságok teljesittetnek. Budapest, május 3. Ma este Budapesten több óráig tartó miniszteri tanács tartatott. Újvidéki főispánná, az >O. É.§ értesülése szerint, N­­­a m e s n­y fehértemplomi közjegyző van kisze­melve. A horvát regnikoláris bizottság üzenetét ma hi­vatalosan átnyújtották a magyar bizottság előadójá­nak. Az üzenetet előbb kinyomatják s a tagok közt szétosztják, s majd a jövő hét második felében veszik érdemleges tárgyalás alá. A »Pester Lloyd« szerint remélik, hogy a tárgyalások a delegácziók egybehí­­vása előtt lesznek befejezhetők. Az országgyűlési mérsékelt ellenzik holnap, szombaton este hat órakor értekezletet tart. A vádhatóság és a védelem joga. Röviden akarunk végezni a »Nemzet“ (m. f.) jegyű czikkírójával, a­ki az ügyészségnek az elitélt tüntetők ügyében hozott másodbírósági megsemmi­sítő határozattal szemben követett s általunk érdeme szerint méltatott eljárását újra védelme alá veszi. Röviden akarunk a válaszszal végezni azért, mert jogi kérdésekben csak egyenrangú fegyverekkel fo­gadjuk el a harczot és semmi kedvünk sincs a legele­mibb büntetőjogi kérdésekben a »Nemzet* czikkíróját az alapvető elvek ismeretére kitanítani. Kettőt azon­ban a nyilvánosság érdekében, melyet tévútra vezet­tetni ily kényes természetű szakdolgokban nem en­gedhetünk, kénytelenek vagyunk kiemelni. Az egyik az, hogy a »Nemzet* czikkírója sze­rint »az a körülmény, hogy eljárási hibák (az első fórumon) valójában történtek-e, bíróilag és jogha­tállyal megállapítva mindaddig nincs, míg a vád és védelmi álláspont között fennálló kontroverzió a legfőbb bíróság határozatával eldöntve nincs­. Erre csak azt jegyezzük meg, hogy a büntetőjognak egyik legprimitívebb, a jogi művelt­ség legeslegalsóbb fokán álló ember által is tudott elve az, hogy a felsőbb fokú büntető bíróság által hozott határozat még konkrét semmiségi panasz ese­tében is mindig és kivétel nélkül hiva­talból keletkezik, mert a bünper közjogi ter­mészetű sorta felek közötti proc­esszuá­­lis kontroverzióról, mely tisztán és kizárólag csak magánjogi peres kérdésekben létezhetik, többé szó sem lehet. Ezt tessék előbb a »Nemzet” czikkírójának megtanulni, mert ennek tudása nélkül ily ügyekben véleményt nyilvánítani jogosítva nincs. Konstatáljuk tehát, hogy a »Nemzet« czikkírójának azon argumentácziója, mely »a vád és védelem kö­zött fennálló kontroverzió« eldöntésének szükségéből dedukálja a harmadfokhoz történt felebbvitel jogos­ságát, a legnagyobb büntetőjogi értelmetlenség, mely egyáltalában képzelhető. Ebből folyik a másik, a­mit megjegyezni aka­runk. Éppen azért, mert a felsőbb bíróság, legyen az bár csak a második fok, büntető eljárási kérdésekben mindig ex ofso határoz, a mint egyszer megsemmi­­sítő határozatot hoz, ez részezindáló bírói szó, mely felülbírálást épp oly kevéssé tűr el a maga per­jogi természeténél fogva, mint a f­e­l o­­­d­ó határozat, így tartja ezt a világnak minden képzelhető perjoga. Ha ezzel szemben a »Nemzet« czikkírója azt mondja, hogy mutassunk »törvényt*, mely megtiltja ily jogorvoslatnak használását, erre válaszunk csak az, hogy a »Nemzet* czikkírója, úgy látszik, még azt sem tudja, hogy nálunk a bűnvádi eljárást nem törvény szabályozza, sőt az ideig­lenes eljárási szabályok, melyeken mai büntető eljárásunk legnagyobb részt nyugszik, nemcsak a har­madfokhoz intézhető semmiségi panaszt nem, hanem mint külön perjogi intézményt egyáltalában magát a semmiségi panaszt sem ismerik. E semmiségi panasz proc­esszuális létjoga nálunk a felsőbíróságok ama folyton gyakorolt és kétségtelen jogosítványán, sőt egyenesen hivatásán alapszik, hogy az eljárás is ellenőrzésük alatt áll, mely az érdemi határozat helyességének egyik garancziáját képezi. De ha lét­joga ebből származik, akkor tiszta proc­esszuális nonsens az, hogy egy részezindáló felsőbb bírói határozat ellen, minő a semmitő végzés, újabb semmi­­sági panasznak lehessen helye, mert ha van helye, akkor a másodbíróság feloldó határozatai ellen is szükségkép meg kell engedni a további felebbvitelt. Már ha ez az elvi konzekvenczia sem nyitja ki a »Nemzet” jogászának szemét, akkor gyógyíthatatlan szellemi vakság az, melynek diagnózisa itt fennforog. De nem a progresszuális szempontra fektettük a fősúlyt s most sem arra akarjuk fektetni, mert utó­végre törvény által nem szabályozott eljárásban a kínosan és sokszor félszegen fejlődő gyakorlat egyes esetekben sok, elvileg helytelen dolgot teremt. De mondjuk és mondjuk, hogy a perjog elveinek isme­rete nélkül is egyedül a saját hivatása és közhatósági állása iránti önérzetes becsülés megmenthette volna az ügyészséget attól a lépéstől, melyet elkövetett. Abban a pere­ben, melyben egy felsőbíróság nullitást mondott ki azért, mert a védelem joga az első fokon meghiúsíttatott, hivatása magaslatán álló vádhatóság nem teheti meg azt, midőn a törvény egyenesen arra utalja, hogy a vádlott előnyére is őrködjék a bűnper garanc­iái fölött, hogy részben kiskorú vádlottak vizsgálati fogságának menthetetlen meghosszabbítá­sával a másodbíróság által konstatált nullitást igye­kezzék megdönteni. Ezt az inquizíc­ió boszút szom­jazó vádlói megtehették, de a modern bűnper ügyész­sége visszautasítja magától ezt a szerepet. És végre csak egy megjegyzést még. Azt ért­jük, hogy valaki vita közben szorultságból a más szavait igyekszik elferdíteni, hogy valamiképem se­gítsen magán. De a »Nemzet” czikkírója azt csele­kedte meg, hogy a saját szavait tagadja el nyilváno­san, egy egész olvasó­közönség előtt Mi legutóbbi czikkünkben konstatáltuk, hogy midőn a »Nemzet" czikkirója az általa is megengedett eljá­rási hibák mellett korrektül hozott ítéletről beszélt, ezzel két oly össze­férhetetlen tételt állított fel, melyek perjogilag egymást kizárják. A »Nemzet« czikkirója erre ma eltagadja, hogy ezt a két egy­mást kizáró tételt felállította volna. Nem tehetünk egyebet, minthogy ezzel a merész eltagadással szemben idézzük a czikkiró azon szavait szó szerint, melyekre a mi megjegyzésünk vonatkozott. »Az elsőfokú biróság — ez olvasható a »Nem­zeti május 3-ai reggeli számában (m. f.) jegy alatt megjelent cicerós czikkében — meglehet, hogy némely, a gyorsaság okozta eljárási hiba mellett, de meggyőződése és a vádhatóság meggyőződése szerint egészen korrektül ítéletet hoz és a bűnösök ellen alkalmazza a törvényt. A másodfokú bíróság megsemmisíti az eljárást alaki okokból és itt következik az a megdöbbentő tény, hogy a királyi ügyészség­­a maga állás­pontját és az első bírósági ítéletet tekintve helyesnek, a legfőbb bíróság elé viszi az ügyet, mely hazánkban az igazságszolgál­tatás elvi egységének biztosítására van rendelve.« Ehhez az eltagadási bátorsághoz azt hiszszük nem kell kommentár. De ezt a vitatkozási modort a maga igazi képében bemutatni, azt hiszszük, köteles­ségünk volt, jellemzéséül azon fegyvereknek, melyeket a vádhatóság e védője kezébe fogott. E fegyverek méltók az ügyhöz, melyet védelmébe vett. • Zemplén megyéből: Sátoralja-Ujhely, május 2. Molnár Viktor, a sátoralja-ujhelyi választóke­rület képviselőjének főispánná kilátásban lévő kine­­veztetése következtében Ujhelyen megindult a kép­viselői választási mozgalom. Köztudomású, hogy az újhelyi választókerület a véderőtörvény tárgyalása alatt imponáló népgyű­­lést tartott, melynek egyhangú határozata Molnár Viktor országgyűlési képviselőt intette attól, hogy a 25. §. mellett szavazzon, mert különben a bizalom megvonásával fogja őt sújtani. Az is tudvalévő, hogy Molnár Viktor a szakasz mellett szavazott s most ál­lítólag főispán lesz. Ha a kinevezés megtörténik, miről kétség többé alig lehet, miután kormánypárti lapok ennek bekövet­kezését elhatározott dolognak állítják, feladata az újhelyi választókerületnek a népgyűlésben hangozta­tott elvet megvalósítani oly képviselő megválasztása által, ki a kerület valódi érzelmeit, aspiráczióit kép­viselje. Feladata akkor hangoztatott elvét érvényre juttatni s nem engedni semmiféle hivatalos részről jövő rábeszélésnek, fenyegetésnek, hanem megválasz­tani azt az egyént, kit arra elvi alapon legméltóbb­nak tart. A »Pester Lloyd«-ban jelent meg tegnap egy új­helyi levél, mely a képviselőválasztási előmozgalommal foglalkozik s két jelöltről ad hírt. Az egyik: D­a­k­u­s Ernő a szabadelvű párt jelöltje, a másik, Wiczmándy Ödön az ellenzéki jelölt. Dókus Ernőről meglepve olvastam, hogy kormánypárti jelölt. Őt 1887-ben mint függet­lenségi jelöltet emlegették a sáros­pataki választókerületben. De hát azt mondja a »Lloyd« levelezője, hogy novus homo­s hozzáteszi, hogy a volt főispán fia és a s.­a.-ujhelyi járási főszolgabíró fivére. S ezzel meg van mondva az is, hogy a kor­mánypárt által legkivihetőbbnek véleményezett jelölt. Ámde Ujhelynek nem novus homo kell, hanem egy elvszilárd s most már ellenzéki férfiú, kinek múltja tisztviselői minőségében is függetlenségét, bátor s nyílt fellépését mindenkor tanúsított viselete által egyrészt, másrészt minősítés és adminisztratív tehetség és gyakorlat, a megye szolgálatában szer­zett érdemek s a társadalom terén kifejtett erélyes tevékenység ez intelligens és díszes választókerület képviselésére méltóvá teszik Wiczmándy Ödön szemé­lyében. Meg is indította az ellenzék a mozgalmat s ha következetes akar maradni, ha erkölcsi reputációját tisztán megőrizni akarja, eltekintve az egyéntől, csak ellenzékit választhat S meg is választja! Csak sorakozzék az ellenzék úgy mint márcziusban s küzdjön bátran az elvért a megállapítandó egyén mellett. A kormányt pedig arra kérjük, hogy őrködjék a felett, hogy a választók meggyőződésüket szabadon nyilváníthassák a szavazáskor. Sz. N. Az akadémia választásai. A legidősebb akadémikusok sem igen emlékez­nek olyan élénk akadémiai nagypéntekre, mint a mai volt. A délután öt órára kitűzött elegyes­ülésre, mely az igazgatótanács tagjaiból, a tiszteleti és ren­des tagokból alakult, míg a levelező tagok csak üléssel és szólási, de nem szavazati joggal bírnak benne, valóban szokatlan számmal jelentek meg az akadémikusok. Az elnökválasztás élénk érdeklődést keltett, mely még inkább fokozódott az ülésteremben, mert a tagok nagy része csak ott értesült Fraknói Vilmos főtitkárnak másodelnökké való kijelöléséről. A hír nagy meglepetést keltett, de hogy a többség a kijelölést teljes rokonszenvvel fogadta, azt a későbbi szavazás eredménye eléggé mutatja. Fél öt órától kezdve egyre tömegesebben gyűl­tek a tagok s az ülésteremben egyre nagyobb lett a mozgalom. Egymásután érkeztek meg gróf Andrássy Gyula, Tisza Kálmán, gróf Dessewffy Aurél, gróf Széchenyi Béla, gróf Széchen Antal, báró Vay Mik­lós, Szlávy József, Hollán Ernő. Jelen voltak még Keleti Károly, Pauler Gyula, Hajnik Imre, báró Radvánszky Béla, Gyulai Pál, Wenczel Gusztáv, Pulszky Ferencz, Beöthy Zsolt, Nagy Iván, Sa­lamon F., Thaly Kálmán, Kautz Gyula, Schwarcz Gyula, Thewrewk Emil, Konkolyi Miklós, Tóth Lőrincz, Szarvas Gábor, Fraknói Vilmos, Budenz József, Ballagi Mór, Semsey Andor, Szász Károly, Joannovics György, Thán Károly, Szilágyi Sándor, Szabó Károly, Szilády Áron, Jedlik Ányos, Hant­ken Miksa, Fodor József, Krenner János, Mihálko­­vics Géza, Jendrassik, Margó Tivadar. Az említett tiszteleti, rendes vagy igazgatósági, tehát szavazati joggal bíró tagok mögött állt a levelező tagok egész gárdája mindhárom osztályból. Jelen voltak báró Nyáry Jenő, Pauer Imre, Jakab Elek — kik egy fél órával később már tiszteleti vagy rendes tagokká lettek — Wlassics Gyula, Simonyi Zsigmond, Cson­­tosi János, Jekelfalussy József, Acsády Ignácz, Fe­­jérpataky László, Vadnai Károly, Fröhlich Izidor, György Endre, Keleti Gusztáv, Ballagi Aladár, Pulszky Ágost és Károly, Petz Vilmos és még igen sokan. Kevéssel öt óra után nyitotta meg báró Vay Miklós elnök az elegyes­ülést s nyomban megkezdő­dött a szavazás, mely titkosan — czédulával — folyt. Fraknói főtitkár olvasta föl a névsort. A szavazatok beadása után megkezdődött azok nyilvános megszám­lálása. Az elnök maga bontott ki minden egyes sza­vazó­jegyet s olvasta föl a reá írt nevet. Eleinte azt hitték, hogy szűkebb választás lesz szükséges, mert egyik jelölt sem kap abszolút többséget. De csakha­mar bizonyossá lett, hogy báró Eötvös Lóránt meg­választatott. Öt perc­nyi szünet után hasonló módon ment végbe a másodelnöki állás betöltése. Itt már Frak­nói kezdettől fogva olyan túlsúlyban volt ellenjelölt­jeivel szemben, hogy győzelmében kételkedni nem le­hetett. Csakugyan kétharmadnál nagyobb majoritás­sal győzött, míg az ellene beadott 14 szavazat négy különböző jelölt közt oszlott meg. Az alelnökválasz­­táskor már az ülésteremben voltak Eötvös Lóránt és Zichy Antal is. A szavazás közben érkezett meg Jókai Mór. Az elegyes­ülés befejeztével megkezdődött a a teljes ülés, melyen a tiszteleti és rendes tagok sza­vaztak az osztályok tagajánlatai felett. Az összes aján­lottakat megválasztották még pedig igen tetemes többséggel. Andrássy Gyula gróf és Tisza Kálmán az ülés nagyobb részén jelen voltak s gyakorolták is szavazati jogukat. Először a második osztály ajánlot­tai felett szavaztak , sorshúzáskor ez az osztály jött ki elsőnek, az első pedig utolsónak. Valami két óráig tartott a szavazás s e közben igen élénken folytak az eszmecserék a Fraknói másodel­nökké választásával megüresedett fő­titkárság betöltése iránt. A kérdés csak akkor fog eldöntésre kerülni, ha az újonnan választott elnökök számára ő­felsége megerősítése leérkezik, mi e hónap második felére várható. De az ügy már ma a legélénkebben foglalkoztatta a kedélyeket. A jelenlevők nagy többsége, mindhárom osztály tag­jai körében a legmelegebb rokonszenvvel fogad­tatott Beöthy Zsolt jelöltségének hire, melyet többen igen melegen ajánlottak. Nemcsak ama ki­váló irodalmi állás miatt, melyet Beöthy elfoglal, ha­nem sok egyeben kívül azért is őt óhajtják sokan főtitkárrá megnyerni, hogy általa az elnökségben az első osztály is képviselve legyen, minthogy az új el­nök a harmadik, az alelnök a második osztály köte­lékébe tartozik. Ellenjelöltjéül Szily Kálmánt emle­gették. De már a gyűlésen felhozták ellene, hogy mi­után az elnök természettudós, legalább a főtitkár a humanisztikus tudományok művelői sorából vézessék, különben a tudományos akadémia, legalább az elnök­ségben, egy természettudományi társulat jellegét öl­­tené magára. Az elegyes és tagválasztó ülés részleteiről még a következőket közöljük : Az elegyes ülésen báró Vay Miklós elnökölt, kinek rövid megnyitó szavai után azonnal hozzáláttak az akadémia új elnöke feletti szavazáshoz. Beadatott összesen 48 szavazat, ebből kapott Eöt­vös Loránt báró 27-et, Zichy Antal 18-at, Szé­chenyi Béla gróf 2-öt, Hollán Ernő 1-et, Eötvös Lóránt e szerint az abszolút szótöbbséget megnyer­vén, Vay Miklós báró őt jelentette ki a tudományos akadémia uj elnökének. Kevéssel ezután Eötvös báró megjelent a teremben s báró Vay rövid üdvözlő szavaira követ­kezőleg felelt: »T. akadémiai Nehéz dolog bálánkat szóval kifejezni, különösen nehéz nekem most, mikor érde­meimet messze túlhaladó kitüntetésben részesülök. Mert tudom, hogy a t. akadémiát jelen választásá­ban nem annyira érdemem felismerése vezérelte, mint inkább a múltak emléke és talán a jövőnek reménye. A múltnak emléke, mely személyemet egy férfival hozza kapcsolatba, a ki éveken át az akadémiának valóban érdemes elnöke volt, — a jövőnek reménye, melyet csak azon következetesség hatása kelthetett, melyet eddigi kezdő törekvésemben tanúsítottam, a mely törekvésem nem volt soha más és nem lesz soha más, mint a tudomány művelése és a tudománynak magyarok között és magyarul terjesztése. T. akadé­mia 1 Én elfogadom és pedig kimondhatatlan öröm­mel és lelkesedéssel fogadom el a felajánlott elnöki tisztet és ez elhatározásomat a múlt emlékeinél és a jövő reményinél megbízhatóbb alapra, a jelen bizo­nyosságára alapíthatom. Ha körültekintek, hazánk legkitűnőbb és leghatalmasabb férfiait, a tudomány­nak és irodalomnak legszorgalmasabb és legönzetle­­nebb munkásait látom magam körül, a­kik mind­annyian jóakaratukkal támogattak már eddig is minden jobb törekvésemben s a­kik bizonyára nem fogják megvonni a tanácsot és támogatást a fiatal embertől, kit oly magas és nehéz állásra emeltek. Ismételve köszönetet mondok megválasztatásomért.« Öt percznyi szünet után következett a másod­elnök választása. Beadatott összesen 50 szavazat; ebből kapott Fraknói Vilmos 36-ot, Kautz Gyula 8-at, Szász Károly 3-at, Keleti Károly 2-őt, Zichy Antal 1-et. E szerint másodelnökké meg­vá­lasztatott Fraknói Vilmos eddigi főtitkár. Az elnök üdvözölvén az akadémia új másodelnökét, Frak­nói Vilmos igen meleg szavakban fejezte ki köszönetét a megválasztásért, valamint azon támogatásért, mely­ben az akadémia tizennyolcz évi titkári működése alatt részesítette. A zajos éljenzéssel fogadott beszéd után az ele­gyes­ülés véget ért. Az ezután következő folytatólagos nagygyűlé­sen, a­melyen Pulszky Ferencz elnökölt, megejtet­ték a tagválasztásokat, még pedig oly eredménynyel hogy az osztályok által ajánlottak kivétel nélkül megválasztottak. A választások előtt bejelen­­tették, hogy a valutakérdésben dicséretet nyert pálya­­mű szerzője dr. gróf Wickenburg Márk fiumei postatakarékpénztári fogalmazó. A választások ered­ménye a következő: I. osztály. Levelező tagot lettek: Mikszáth Kálmán 34 igennel 4 nem elle­nében és Vajkay Károly 30—10. Kültagok: Misteli Ferencz 29—10, Schuchardt Hugó 33—1 és Mahézachandra Nyagaratna 23—9. II. osztály. Tiszteleti tag: báró Nyáry Jenő 38—9. Rendes tagok: Jakab Elek 33—10, Károlyi Árpád 38—6, Pauer Imre 41—5 és V­é­c­s­e­y Tamás 43 —4. Kültag: René de Matilde 31-6. III. osztály. Tiszteleti tag: dr. P­o­d­m­a­­niczky Géza 34—3. Rendes tagok: Hő­gyes Endre 35—1 és König Gyula 31—2. Levelező ta­gok: Schulek Vilmos 31—1, Antal Géza 30—3, Schenek István 31—2, Daday Jenő 29—4. Kültag: Hoffmann Ag. Vilmos 25—2. Az ülés 11­8-kor ért véget. Hollaky Imre beszéde. A képviselőház mai üléséről már esti lapunk­ban közöltük a részletes tudósítást. Megemlítettük ott, hogy mily hatást tett Hollaky Imre beszéde, melynél élesebb filippikát rég hallottunk a házban. A nagyhatású beszédet egész terjedelmében itt adjuk: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A katholikus egy­ház megkülönböztet diadalmas, küzdő és szenvedő híveket. Ezen megkülönböztetés szerint indulva, én is megkülönböztetek diadalmas, küzdő és szenvedő Ma­gyarországot. Engedje meg a t. ház, hogy a szenvedő Magyarország nevében a költségvetési általános vita keretén belül észrevételeimet és tapasztalataimat szá­raz tényekre fektetve, rövid szavakkal vázolhassam. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, a­­ képviselőház előtt nem szüksé­ges felemlítenem azt, hogy a­mikor én a szenvedő Magyarországról beszélek, kiválólag Erdélyt értem , azaz, hogy ki ne korrigáljanak, nem Erdélyt, hanem Magyarországnak erdélyi részét. Ez az úgynevezett Erdély volt a régibb időben azon megvi­­atlan pont, a­melyen az osztrák politika diadalmaskodni nem tu­dott; ez volt azon pont, a­melyből Magyarország ön­állósága és függetlensége megvédetett. Nem csoda tehát, hogy ezt a vndatlan pontot bevenni, megkeríteni az osztrák politika fő feladatá­nak tartotta. A­mi egyszerre nem sikerült, az sikerült fokozatosan azáltal,hogy ott a szeparatisztikus tenden­­cziákat felejtette, a törvények különbözőségét fentar­­totta a felekezetek és nemzetiségek közt fenn­álló kü­lönben is nagymérvű féltékenységet kéz alatt igyeke­zett mindig gyarapítani. Azt pedig, hogy független és önálló birtokosság ne legyen, kieszközölte azzal, hogy már a múlt században olcsó pénzen nemesi, különösen pedig bárói és grófi méltóságokat lehetett venni és elég volt egy nemesi családnak az, hogy minden érdem nélkül szerzett magának bárói, vagy grófi czímet, azzal elkezdte vagyoni elszegényedé­sét, saját családjának romlását előidézni. Ennek a politikának hosszas lefolyását ecsetelni nem akarom. Elég az hozzá, hogy 48-ban keresztül vizetett az unió. Midőn a 67-iki kiegyezés folytán alkotmányunk vissza­állíttatott, a magyar törvényhozás kötelességé­nek tartotta ezelőtt csak 21 évvel, midőn az unió újólag megerősíttetett, kifejezni azt, hogy törekednie kell a magyar országgyűlésnek arra, hogy az erdélyi és magyarországi törvények lehetőleg összhangba hozassanak, hogy ezen Szent István országának egy törvénye, egy királya egy Istene legyen. A Deákpárti kormányokat nagyban vádolták azzal, hogy nem folytat nemzeti politikát, a­mi köte­lessége volna. Akószámra öntötték a tintát, Irván ve­­zérczikkeket, melyekben Erdélynek hátramaradottsá­­gát, a nemzetellenes politikát magyarázgatták és bizonyítgatták az ország népei előtt. Beöthy Ákos, Hegedűs Sándor is írogatta!

Next