Pesti Napló esti kiadás, 1889. július (40. évfolyam, 178-208. szám)
1889-07-02 / 179. szám
- ■ - -fi..-: ■ '■ 1- -tét Budapest, 1889. 179. szám. — Egyes szám helyben 2 kr, vidéken 3 kr. Kedd, julius 2. A külügyi jelentés. — Külön tudósítónk távirata. — A magyar delegáczió külügyi albizottsága ma délelőtt 11 órakor tartott ülésén hitelesítette a jelentést. Fáik jelentésének első része külpolitikánk általános irányát akként jellemzi, hogy az mindenben a szerződéses állapotok fentartására és szilárdítására törekszik. Ez irány vezetett minket természetszerűleg szorosabb viszonyba Németországhoz és Olaszországhoz. Azért maradandó e szövetség. A jelentés továbbá hangsúlyozza ugyanazt a mit Apponyi Albert gróf az érdekszférák megosztásáról mondott és ehhez csatlakozik, elutasítva azt, hogy a Balkán-félsziget érdekszférák szerint osztassák fel. A jelentés különösen hangsúlyozza, hogy a hármas szövetségben nemcsak az akarat van meg a béke fentartására hanem megvan az anyagi erő is, mely mindenkire nézve a béke megzavarását meggondolandóvá teszi. Ezért bízhatunk a jelenlegi viszonyok között is a béke fennmaradásában. A balkán államokkal szemben hangsúlyozza a jelentés, hogy ezekkel szemben álláspontunk nem lehet más, mint úgy a magunk, mint más hatalmak jogosulatlan beavatkozásának kizárásával a szerződéses állapotokat fenntartani. Ezen államokkal szemben tehát a baráti tanácsadáson túl mindaddig nem mehetünk, míg érdekeink nem érintettek. A jelentés bízik ama népek ildomosságában és saját érdekeik felismerésében. Bulgária —úgymond a jelentés — már eddig is ezen az ösvényen halad. A jelentés örömmel hangsúlyozza, hogy Bulgária nehéz viszonyok közt erősödött meg és meg van győződve, hogy Bulgária nem fogja kicsinyelni azt az erkölcsi elismerést, melyben királyunk részéről részesült és kiemeli, hogy Bulgáriának az eddigi itt elszánt folytatása által, már a nem távol jövőben, sikerülni fog legyőzni mindazon akadályokat, melyek ezen fiatal és életre való nép teljes állami konszolidácziójának útjában állanak. Szerbiáról a jelentés kiemeli, hogy ott oly változások történtek, melyeknek elejét venni nem sikerült és mely közvéleményünkben lehangoló benyomást tett, de ezen változásokkal szemben is másképp beavatkozni eddig sem okunk, sem jogunk nem volt. Kormányunk éberséggel és az erőinek nyugalmával kiséri ezen eseményeket és míg Szerbiában a jelenlegi törvényes kormány vezeti az ügyeket, és mig ezen kormány a nekünk adott ígéretének megfelel kormányunk helyesen jár el, ha a szívélyes viszonyt fentartja Szerbiával. De a jelentés ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a köztünk és Szerbia közti viszonyra nézve nemcsak a berlini szerződés a döntő, hanem mióta Szerbia önálló lett, azóta ránézve a nemzetközi jogok és kötelességek is kötelezők főként mindazokra nézve, melyek a szomszéd államok békéjére és nyugalmára vonatkoznak, még akkor is ha az illető szomszéd állam elég erős arra, hogy békéjét és nyugalmát maga is megvédje. A jelentés reméli, hogy a szerb kormány ezt szintén szemmel fogja tartani. Fajk előadó felolvasván a jelentést, megkezdődött annak pontonkénti tárgyalása. Az első pontok minden észrevétel nélkül elfogadtattak. Azon pontnál, mely a Balkán államokra vonatkozik, volt vita egy kifejezés fölött, melyben részt vettek Ábrányi Kornél, Csernátony Lajos és Széchenyi A kifejezés módosíttatott. Gyurkovics az érdekszférák kérdéséhez szólt az erről szóló pont kihagyását kérve. Fálk, Asbóth, Visi, Apponyi, az illető pont fenntartását kívánják. Végül az albizottság az illető pont fenntartását mondta ki. A jelentésnek Bulgáriára és Szerbiára vonatkozó részeinél gróf Mikes, mielőtt a szerb döntő körökre vonatkozó kifejezést elfogadná, kérdést intéz a koszovói tüntetések iránt, melyeknél a szerb király és a régensek jelen voltak. Erről hosszabb eszmecsere támadt, melyben résztvettek Gyurkovics, Apponyi, Csernátony és gróf Kálnoky külügyminiszter. A vita igen nagyérdekű volt. A jelentés végül egészen elfogadtatott és ezután a külügyi jelentés hitelesíttetett. A múltkor függőben maradt tételre nézve a kiküldött albizottság (Széchen gróf elnök, Falk előadó és Apponyi Albert gróf) jelenti, hogy a Berlinben megveendő palota, melyért 1.100.000 márka póthitel kívántatik, a külügyminisztériumban előterjesztett hivatalos adatok szerint 1873-ban, midőn Berlinben az ingatlanok értéke még sokkal csekélyebb volt, 900.000 márkába került, legújabban pedig a külügyminisztérium által kiküldött szakközegek részéről 990.000 márkára becsültetett; a terület 635 négyszögöl, a beépített része 464 négyszögöl; ehhez hozzávezetik egy új csak ezután beépítendő 171 négyszögölnyi telek. Az előadó részletes adatokat közöl amaz épületekről, melyeket a berlini nagykövetség részére felajánlottak, de mind tetemesen drágábbak voltak a szóban forgónál. Az albizottság megszavazta a fennálló épület részére, továbbá a mellette levő új telek megszerzésére és utóbbi kiépítésére kívánt póthitelt 1 millió 500 ezer márka, vagyis 750.000 arany forintban. * A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Julius 2. — Egy nő naplója. (16) Irta: FEUILLET OKTÁV. Francziából fordította : Ábrányi-Katona Klementin. MÁSODIK RÉSZ. Türelmetlenül vártam távozását. Amint Cécillel egyedül maradtam, elébe térdeltem, s kezeit megcsókolva mondom : — Engedd meg, hogy pár komoly szót intézzek hozzád. — Beszélj, aranyszájú Saroltám!... de gyorsan beszélj.. . mert föl kell öltözködnöm... hiszen tudod, ebédre vagyok híva. — Nem tennél-e meg értem egy óriási szives-séget, édesem ?.. Ne öltözködjél, hanem mentsd ki magadat pár sorban Godfreyné asszonynál, kiről nem sok jót beszélnek. .. s ebédelj a te régi barátnőddel! — Ah! már újra kezded! szólt Cécil kissé erőltetett nevetéssel. Nos! merítsük ki a kérdést: — legyen, hát megteszem. De mit vethetsz határozottan szememre ?.. Lássuk ! azt hiszed talán, hogy rosszul viselem magamat?.. Nem, te azt nem hiszed! jól tudod, hogy egyszerűen az vagyok, aki mindig voltam — olyan kis teremtés, kinek kényese van az ereiben, a ki szereti a mozgást, mulatást, vidámságot, a bókokat, a tánczot. . . szóval az élet csillámait ... de azért becsületes asszonyka, aki semmi rosszat nem mivel, őszinte barátnő , hű feleség !... mi kell még annál több ? — Drágám, én nem azt kifogásolom, hogy szereted a szórakozást, hanem azt, hogy semmi egyebet nem szeretsz . . . Engedd mondanom, hogy régebben komolyabb s igazabb felfogásod volt az életről,... fiatal leánykori csevegéseink közt, valami magasztosabbat képzeltünk mint a szünetnélküli szórakozást, e mámor féle állapotot, melyben egyedül találod magadat jól; jövendő életünkben nagy helyet utalunk a bensőbb, szorosabb, méltóbb boldogság számára ... Istenem ! hiszen igaz, hogy nem teszel semmi rosszat... de . . . semmi jót nem teszel . . . például semmi sem teszel ízlésed, érzelmeid, eszméid nemesítésére . . . csak hibáidat fejleszted . . . aztán hiddj nekem, ez örökös léhaság a viselkedés, magatartás és társalgásban idővel nem jár minden veszély nélkül, mert minden ami komoly a világon, megkötött és szilárd... a becsület, az erény komoly dolgok, melyek komoly életalapot igényelnek... elenyésznek egy egészen fölületes élet léha légkörében... Lassankint elvesztik benne a lényüket képező tartalmasságot és szilárdságot, melyek nélkül nem bírnak többé elegendő erővel a szenvedélyek felett uralkodni; Így találja aztán egy nőt, a legcsekélyebb kisértés és vonzás lefegyverezetten. .. Esedezem, drágám, állj meg a lejtőn... s engedd megjegyeznem, hogy férjed távolléte megadja erre a természetes alkalmat, sőt kötelességeddé is teszi azt! Fájdalom! egy nemével a türelmetlenségnek hallgató szavaimat, kicsi lábaival a szőnyeget veregetve : — Nos, hát legyen! felesé, — lehetséges; talán van igazság prédikácziódban, gondolkozni fogok felette ... de ami a mai estét illeti, határozott ígéretet tettem Godfroyné asszonynak — el fogok menni ! — Kérlek, ne tedd ! — De végre is, miért ragaszkodál annyira óhajodhoz? Miért fektetsz oly különös súlyt arra, hogy ne menjek ma Godfroynéhez ? . . . Nos, légy őszinte!... ugye Viviane herczeg miatt ... kit nálam találni tégedet bosszantott. — Igazad lehet. . . mondám. — Ah! ez valóban mulatságos! . . . amint látszik kizárólag a magad számára akarod megtartani. — Oly kevéssé akarom azt, hogy öt nappal ezelőtt visszautasítom szivét és kezét, melyet nekem fölajánlott. . . Ha a titkot elárulom, azért történik, mert majdnem kötelességemnek tartom, óvni téged e férfitól, kit végtelenül veszélyesnek tartok ... De most már nyugodt leszek, mert föltéve, hogy eszébe jutna neked udvarolni, — amint hogy ezt tenni hajlandónak látszik — tisztában lehetsz érzelmei őszintesége felől, melyeket előtted kifejezend... Ismerem érzékeny büszkeségedet s tudom mily fogadtatást remélhet részedről oly elutasított szerelmes, ki nálad keresne vigaszt. Lángoló szemekkel ugrott föl. — Nem hiszek neked! kiáltá, egy szót sem hiszek abból, amit mondtál!. .. Valld meg az igazat: féltékeny vagy. . . punktum! — Cécil, te beszélsz így ? — Igen én . . . ismétlem, hogy féltékeny vagy !. . . Hogy is ne!... mindjárt két éve, hogy majdnem mindennap négyszemközt látod magadnál a herczeget... ez egészen természetes.. . egészen tökéletes dolog!.. .de mihelyt kétszer vezérli hozzám a véletlen, már mindennek vége!... nyugtasd meg magadat . .. visszaküldöm neked herczegedet, úgy sem érdekel különösen. — Ott szegény gyermekem, honnan veszed a hangot?.. .Tudod-e, hogy megsértesz vele ? — De te sértegetsz engemet már egy órája. . . mindig úgy bánsz velem, mint esztelen gyermekkel s becsületnélküli nővel!... Most pedig engedj öltözködnöm ! A fájdalmas meglepetéstől félig megzavarodott tekintetem a Cécil szemeit kereste, de hiába kerülő tekintetemet. — Néhány lépést tettem az ajtó felé. — Sarolta! szóla, nyújtsd kezedet! — Nem, felelém, nem érdemied. — S azzal kimentem. Mardosó szívfájdalommal értem haza. Az, e jelenetet követő első aggály pillanatában, úgy rémlett előttem mintha minden elveszne, szétmállana. Elvesztem legdrágább barátnőmet s vele együtt amaz óriási érdeket, mely hozzá fűződött s melyre számítottam, hogy általa elfoglaljam magamat s megnyugtassam szivemet. A Cécil makacs eltévelygése által képtelen voltam beváltani ama kötelezettséget, melyet férjével szemben elvállaltam... Hogyan kérhessek ezután tőle jóakaratot és nejéhez való közeledést, midőn ez utóbbi mindezt megtagadja a maga részéről ? Miként adjam tudtára a szomorú valót ? Sőt hogyan láthassam őt viszont? Azonban bővebb gondolkodás után, izgatottságom kissé csillapult. Elgondoltam, hogy lehetetlen, miként Cécil oly mértékben átalakult s megrögzött volna, hogy rá sem ismerhetek ; fölidéztem emlékembe, hogy annakelőtte is voltak neki velem szemben rossz hangulata s haragjának ily kitörései, de mindig megbánta s kitűnő jó szive csakhamar felülkerekedett. Reméltem, hogy ezúttal is úgy lesz és hogy másnap zavartan és bűnbánólag jövend hozzám. De e másnapot nem tölthetem Párisban. Reggel Hemarcynétől Louvercyné asszony házvezetőnőjétől levelet vettem, anyósom súlyos betegségét tudatva velem, s hogy engemet s unokáját kíván látni. Minden más nyugtalanságomról megfeledkezve, leányommal együtt azonnal útra keltem Louvercy felé. Anyósomnak heves idegrohama volt, melynek eleinte oly tünetei voltak, hogy orvosát megijesztették. De a baj csakhamar csökkent, s nyolcz napra megérkezésünk után, már minden veszélyen túl volt. Nagy kedvem lett volna Párisba visszatérni, de ez lehetetlen volt, mert már deczember havában valánk, a megállapodásunk volt, hogy minden évben karácsony és újévre nagyanyjához hozom leányomat s minthogy csak rövid idő választott el ez ünnepektől semmi ürügyet nem találhattam arra, hogy itt be ne várjam.E közben levél érkezett hozzám Ceciltől, mely megszabadított ugyan gondjaim egy részétől, de a mely sok más súlyos gondot okozott nekem. Íme a levél, mely később egy igen fájdalmas esetnél nagy szerepet volt játszandó. »D'Eblis Cécil, de Louvercy Saroltának.« »Szeretett kedves Saroltám ! Mindjárt hétfőn őrültként futottam hozzád... Elutazásod híre elrémített. Vissza kellett tehát térnem, pedig óriási súly nehezült szivemre... Óh ! kedvesem, mondd, hogy nem vagyunk haragban! Midőn a múlt este megtagadtad tőlem kezedet, úgy rémlett előttem, mintha jó angyalom hagyott, volna el s én nem tudom hova buktam le. . . óh ! kedves Saroltám, egy szót se hittem én ama méltatlanságokból, melyeket neked mondtam. . . térdeimen kérem azokért bocsánatodat... Ezer milliomszor igazad volt engemet nyomorult életmódom miatt korholni ; de lásd, mindennek az az alapja, hogy boldogtalan vagyok! . . Férjem kitűnő, tele érdemekkel és becsülettel, de egy rettenetes hibája van, nem szeret engem! . . Régóta, majdnem az első nap óta érzem ezt, és ez megöl!.. Nem bánik rosszul velem. Nagy isten! hiszen jó hozzám, de jósága olyan, hogy megfagyaszt... nem szeret engem !... Nos hát mond, mit tehet egy nő, ha ezt észreveszi ? — Csak egy gyógymód létezik... nem gondolkozni... zörgőket rakni kezeinkre, lábainkra, s zörgésükkel elkábítani magunkat! — És még ez sem használ mindig . . . Vannak pillanatok, midőn elcsüggedek s tökéletesen elvesztem fejemet; midőn azon a ponton vagyok, hogy valami kétségbeesett dolgot kövessek el . . . egy utolsó s helyrehozhatlan bolondságot! . . . Ebből láthatod, mily szükségem van szeretetedre! — Én imádlak! Cécil. E levél nemcsak ama zűrzavaros lelkiállapot miatt ijesztett meg, melynek kinyomatát viselő, de még inkább, mert oly sajátszerű mohósággal ecsetelte Cécil most először férje iránta való hibáit, melyekkel különben eddig oly keveset látszék törődni. Majdnem úgy tetszett, mintha most először fedezte volna fel azokat, mintha azon törte volna fejét, hogy sérelmeket teremtsen magának, mintegy mentséget alkotandó vagy előkészítendő. Még aznap hosszasan feleltem neki. Iparkodtam lecsillapítani izgatottságát, mindenekelőtt arról biztosítván őt, hogy habár egy pillanatra sértve éreztem is magam, iránta való barátságom azért teljes és változatlan maradt; aztán igyekeztem meggyőzni őt, hogy férje csakis a túlságos elnézéssel vétkezett ellene, hogy nem vetheti komolyan szemére azt, hogy nem hagyott föl munkásságával, pályája s jövőjével, hogy mese minden szórakozásaiban részt vehessen; hogy Cécil leendett az első őt ezért megróni s büszkeségében is szenvedne miatta s hogy igazság szerint d’Eblisnek több oka lenne szeretethiányról panaszkodni, miután ő sok áldozatot hozott nejéért, mig ez egyet sem; hogy talán, sőt bizonyosan, szive mélyében d’Eblis is ugyanazokkal a szemrehányásokkal illeti nejét; hogy föltétlenül Céciltől függ a közibük torlódott jeget felolvasztani s hogy okom’van hinni, miszerint a legcsekélyebb igyekezet részéről a közeledésre, hálával s boldogsággal fogadtatnék; s hogy azonkivül én is föltettem magamban elenyésztetni köztük a szomorú félreértést, s hogy ha ő némileg segélyemre akarna jönni, s a bekövetkező új év a boldogságát látná megtelepülni házitűzhelyüknél, ugyanakkor, midőn ő maga is elfoglalná ott helyét. Befejezésül eszébe juttatom, hogy elutazása előtt férje felkérte, irna neki minden nap, s kértem venné komolyabban e fölszólitást, mely bizonynyal nem a közöny jele, mint azt előbb hitte. E levél elküldése után kissé megnyugtatva lettem, de még jobban megnyugodtam, midőn néhány nappal később egy elég rövid levelet vettem ugyancsak Céciltől, melyben nagy nyugalomról 03 sok okosságról látszék tanúskodni. Nagyon gyöngéd köszönetet mondott nekem. Beismerő, hogy igazam van, s hogy ő maga vonta meg boldogságát, de elhatározta hibáit helyrehozni; türelmetlenül várja férje hazaérkeztét, hogy azonnal megkezdhesse reformját ; de mindamellett kissé remegve várja, mert iránta való mély vonzalma némileg mindig a félelem érzetével volt vegyes. (Folyt. köv.)Js A magyar delegáczió hadügyi albizottsága ma délelőtt tíz órakor tartott ülésében az extraordinárium tárgyalását kezdte meg. Jelen vannak az ülésen Bauer b. közös hadügyminiszter, Wekerle pénzügyminiszter, Lambert osztályfőnök, Dobrudsky intendáns, Hermann ezredes, Barkassy alezredes és Páter százados. A fegyverügynél az új ismétlőpuskák és a karabélyok száma és költségei tekintetében Beöthy Bolgár, Hegedűs, Wahrmann és Bauer b. hadügyminiszter közt hosszabb eszmecsere fejlődött ki. Bauer b. hadügyminiszter kijelentette, hogy 1890-ben az összes puskák mind a 13 hadtest részére be lesznek szerezve. A tárgyalás folyik. Budapest, július 2. Sándor czár Németországban. A német sajtó még mindig azon tanakodik, eljön-e Sándor czár az idén Németországba vagy nem. A lapokban mindinkább tért kezd hódítani az a felfogás, hogy Sándor czár az idén sem viszonozza a látogatást. Más lapok azonban egyre azon nézethez ragaszkodnak, hogy a két uralkodó valamelyik német kikötővárosban mindenesetre találkozik, de a helyet és az időt olyan tekintetekből , melyek a politikával semmi kapcsolatban sincsenek, az utolsó pillanatig titokban tartják. Annyi azonban már mégis körülbelül bizonyosnak mondható, hogy Sándor czár nem Berlinben viszonozza Vilmos császár látogatását, pedig a német hivatalos világ, de különösen a közvélemény ezt óhajtotta volna. Az udvar azonban úgy látszik nem fektet reá nagy súlyt, hisz Vilmos császár is tulajdonképen nem Pétervárt, hova csak egy ízben rándott le, hanem Peterhofban kereste föl a czárt. Legközelebb pedig az angol királynőt szintén nem Londonban fogja meglátogatni. Reá tehát a czárral való találkozás helye csak másodrangú jelentőséggel bír. Ellenben a német közvélemény nagyon rossz néven venné a czártól, ha a birodalom fővárosát meg nem látogatná. A közvéleményt a stuttgarti eset is nagyon elkeserítette. Csakugyan igaz az, hogy a múlt heti ünnepélyekre küldött orosz katonai küldöttség egy tagja nem akart a német hadseregre mondott felköszöntéskor poharat üríteni. A dolog roppant megütközést keltett, hivatalos jelentést tettek róla a katonai hatóságoknak, mire az orosz trónörökös megdorgálta az illető tisztet, egy kapitányt. Az orosz katonai küldöttség feje mentségül azt hozta föl, hogy az illető nem tud elég jól németül. Ez eltusolás daczára az eset Németországban nagy elkeseredést keltett. A franczia képviselőházban ülésről ülésre ismétlődnek a botrányok. Mint távirataink jelentik a tegnapi ülés sem múlt el viharos jelenetek nélkül. A kormány a köztársasági párttal egyetértésben azon fáradozik, hogy az ülésszakot mielőbb be lehessen rekeszteni. Ez annál kívánatosabb, mert most már a Boulanger-per tárgyalása fog napirendre kerülni. Holnaputánra várják a szenátus vizsgáló bizottságának ülését, mely a végleges vád alá helyezés iránt fog határozni. Hogy a bizottság ki fogja mondani a vád alá helyezést, az teljesen kétségtelen. Az angol-portugál viszály. A londoni és a lisszaboni kormányok közt igen komoly összeütközés támadt. Portugál már régebben engedélyt adott egy társaságnak, hogy Dél-Afrikában a Delagoa-öböltől Tranvral határáig vasutat építsen. A vasút ki is épült még pedig nagyobb részt angol pénzzel. Most azonban a portugál kormány egyszerre visszavonta az engedélyt s kijelentette, hogy az építést maga fogja folytatni. Minthogy ez intézkedés igen érzékenyen sérti az angol érdekeket, az ügy Angliában nagy elkeseredést kelt. A »Times« az eljárást önkényesnek mondja, mely számos brit és amerikai alattvaló érdekét sérti. Salisbury lord már csakugyan beleavatkozott az ügybe s Lisszabonba erélyes jegyzéket küldött, melyben tiltakozik a jogsérelem ellen. Egyszersmind több hadihajót rendelt a Delagoa-öbölbe. Hír szerint Amerika is támogatja az intézkedéseket. Hogy angol részről minő fontosságot tulajdonítanak az esetnek, az kitűnik a »Standard« nyilatkozatából. A lap felhívja a kormányt, hogy az érdekelteknek teljes pénzbeli kárpótlást adasson Portugálliával s ha ez vonakodik, vegye ostromzár alá Lisszabont. Salisbury lord egyébiránt már tegnap kijelentette a felsőházban, hogy Portugált kötelezettnek tekinti arra, hogy teljes kárpótlást nyújtson, hogy követelni is fogja azt tőle. Az angol miniszterelnök azt is mondotta, hogy Portugál eljárását provokálónak és igazságtalannak tekinti. Hír szerint Lisszabonban választott bíróság elé akarják az ügyet utasítani. A pénzügyi közigazgatáshoz. (Levél a szerkesztőhöz.) A pénzügyi közigazgatásra vonatkozó törvény életbeléptetéséből kiindulva, az 1883. évi 44. t.-cz. 81. §-ával rendszeresített tisztviselői osztályról alkalomszerűnek és szükségesnek találjuk annak úgyszólván törvényen kívüli állapotát szellőztetni. Az 1883. évi 44. t.-cz. 81. §-ával a kir. adófelügyelők mellé, mint azoknak segédközegei, az állandóan alkalmazott m. kir. állami végrehajtók, mint állami tisztviselők (adóhivatali tiszti minőségben) egyelőre ideiglenesen rendszeresítettek, kimondatván,hogy 3 évi fedhetlen szolgálat után véglegesittetnek s kimondatván az is, hogy nyugdíjigényük véglegesítetésük esetén ideiglenes kinevezésük napjától számittatik. Ugyanakkor szabályrendeletileg biztosíttattak arról is, hogy ha a pénzügyminisztérium által meghatározott teendőkből — melyek kevés híján azonosak az adófelügyelői szakvizsga tárgyaival — három éven belül a szakvizsgát leteszik, igényt tarthatnak rá, hogy véglegesíttetésük előtt, tehát három éven belül magasabb díjosztályzatba előlépjenek. S mi történt eddig az idézett törvényi utasítás világos rendeletének végrehajtására ? Semmi. Mert ha már ma az első ízben kinevezettek hatodik szolgáló évükben vannak, habár a szakvizsgát a kellő időben letették, ha mind ezideig fedhetlen magukok élete, használhatóságuk beigazolása mellett folyton szolgálnak, daczára annak, hogy a törvény világos szavaira támaszkodva úgy egyesek, mint testületileg véglegesíttetésüket a magas minisztériumnál nem egyszer, de többbször kérelmezték: üres biztatásnál egyebet nem nyertek. Ha már a törvény világos rendelkezései a legfelsőbb végrehajtó közeg által ennyire semmibe nem vétetnek nem méltán tekintheti-e ez osztály magát törvényen kívülinek, nem méltán jajdulhatnak-e fel ez osztály tagjai a velük szemben elkövetett, hogy ne mondjam — törvényellenes s igazságtalan eljárás miatt ?! Pedig ha a lefolyt öt éven át ez osztály legtöbb tagjainak hivatali beosztását és működését tekintjük, azt látjuk, hogy a kir. adófelügyelők által — egy-két adófelügyelőt talán kivéve — ők legkevésbbé mint végrehajtók, de egyenes előadók, úgy a számszaki, mint a fogalmazási teendőkben önállóan alkalmaztattak, mert hiszen — talán egyharmad részük kivételével — bírnak a kineveztetésükhöz kötött nyolcz gimnáziális osztály végzettsége és érettségi vizsga minősültségével. Jogi s államszámviteltani végzettségük nincs ugyan, de hát az nincs az egyszerre fogalmazókul kinevezett nyilvántartási biztosok kétharmad részének sem, — mindazonáltal szorgalmuk s igyekezetük által képesíttetnek, és hasznosan alkalmazhatóknak bebizonyultak, amiről maga a pénzügyminisztérium is a beterjesztett hivatalos jelentésekből és előterjesztésekből meggyőződést szerezhetett, mert minden ilyen jelentés és előterjesztésre a fogalmazó nevének is fel kell jegyezve lennie. A tapasztalás öt éven át beigazolta, hogy ez az adófelügyelői osztály, a tulajdonképpeni hivatására, a végrehajtásra — már a két forint napi fizetési térítmény miatt is, melyet ugyanis a községi elöljáróság tartozik az államnak visszatéríteni, a kir. adófelügyelők által csak a legkivételesebb körülmények között alkalmaztattak, még a felelősség kimondása esetén is; a behajtás menetének ellenőrzése, a községi közegek serkentésére stb. való alkalmaztatásuk habár ezt a minisztérium úgy általános, mint specziális rendeleteiben körvonalazta s elrendelte, bizonyos hivatali belső okok s személyes érdekek miatt lehetőleg mellőztetett, így tehát egész éven át a legnagyobb részük belszolgálatban, mint akármely számtiszt, fogalmazók lettek ez ideig felhasználva, s oda szorítva, hogy az egyenes adó kivetése, felülvizsgálata, erős leírása s a végrehajtási teendők minden ágazatában a kellő jártasságot elsajátítsák, mert ellenkező esetben ki voltak téve annak az esélynek, hogy szolgálati és minősítvényi táblázatukban mint hasznavehetetleneket tüntetik fel őket. Sokat, igen sokat lehetne ez ügyről mondani, de czikkem tárgya nem ez lévén, azt el is ejtem. Hanem a dolog valódi érdemére térve most, midőn a rendezés stádiumában vagyunk, most midőn beszéd tárgyává vált, hogy ezen osztály meghatározott létszámát leszállítani akarják, miáltal talán többen a törvény által nyert hivatali állásuktól való megfosztásnak nézhetnek elébe, nem mulaszthatom el, hogy e dolgot szellőztetve, reámutassak a velük szemben követett törvényellenes eljárásra, hogy mind ez ideig az 1883. 44-dik törvényczikk értelmében a szolgálati szabályzat követelményéhez képest ez ideig sem véglegesítettek. Azonban bízva a jelenlegi pénzügyminiszter jóindulatában, nem tudom hinni, hogy e legnagyobb részt a megélhetés és családfentartás gondjaival küzdő, a felette nehéz hivatali állás kezdetleges teendőibe már beavatott osztály továbbra is meghagyassék ideiglenes minőségében. S hiszem, hogy a pénzügyminiszter eltekint hivatali elődjének e tekintetben követett eljárásától, s ez osztálybelieket nemcsak véglegesíti már a törvény világos rendelete értelmében, de reájuk a megillető rangbeosztást és fizetési osztályzatot is elrendeli s igy az ígért malaszt megtestesülve leend. Mert ha a törvény világos szavai ennyire semmibe nem vétetnek, akkor miként volna lehetséges, hogy egy állampolgár nem a kormány szóbeli biztosításában, de utoljára magában a törvényben is bízzék. Akkor méltán el lehetne mondani: »ments meg Isten a magyar törvény a magyar igazságszolgáltatástól!« KÜLÖNFÉLÉK. — julius 2. A hírlapból. Uj kamarás. A király ő Felsége : vajai és surkodi gróf Vay Gábor tüzérfőhadnagynak a kamarási méltóságot adományozta. Exequatura. A király ő Felsége a svájczi konzullá kinevezett Chaudoux Károly meghitelező iratához az exequaturát megadta. Czim-és érdemjel-adományozás. A király ő Felége Klyucharich Artúrnak a politikai levelezések kiadóhivatala főnökének a külügyminisztériumban, a kormánytanácsosi czimet és jelleget, Kohn János csendőrkerületbeli őrmesternek pedig a koronás ezüst érdemkeresztet adományozta A miniszter köszönete. A kultuszminiszter Rottermann Dániel sopron megyei nagybirtokosnak iskolai czélokra tett kétezer forintnyi adományozásáért elismerő köszönetét fejezte ki. Kinevezések. A belügyminiszter ifj dr. Kautz Gyula és dr. Soós Zoltán miniszteri segédfogalmazókat főispáni titkárokká, dr. Rupp Jánost a belügyminisztériumhoz fogalmazó gyakornokká, a vallás és közoktatásügyi miniszter dr. Verédy Károlyt kir. tanfelügyelőt az orsz. tanszermúzeum állandó bíráló bizottságának tagjává, a kereskedelemügyi miniszter Schmidt Ede mármaros szigeti, Szendrey János sátoraljaújhelyi, Krausz József budapesti, Michelbach Fülöp nagykikindai, Manhold István bajai, Rácz István beregszási, Rozenberg Manó zólyomi, Miksz Ferencz trencséni és Madzsar Béla nagykárolyi posta és távirdatiszteket posta- és távírda főtisztekké nevezte ki. Névmagyarosítások. A belügyminiszter megengedte, hogy Kohn Rebeka budapesti lakos »Kóvári«-ra, Löwy József prágai lakos »Lévaiéra, Rosenspitz Samu bécsi lakos »Rónai«-ra, Spitz Sándor fehérgyarmati lakos »Szőké«-re, Kohn Dávid szolnoki lakos »Kertészére és Hay Ferencz ráczmecskei lakos »Szénási«-ra magyarosította vezetéknevét. Alapszabályjóváhagyás :A kolozsvári kaszinóegylet, a dévaványai iparos olvasókör, a nagylányi, baglyasaljai és bácsai önkéntes tűzoltó egylet alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta. Apátság adományozása. A király ő Felsége dr. Woafka Nándor osztálytanácsos és csanádmegyei áldozátnak — mint a hivatalos lapban olvassuk — a királyhegyi czimzetes apátságot díjmentesn adományozta. Uj királyi tanácsosok. A király ő Felsége Boros Béni az aradi és Csanádi vasutak igazgatójának, továbbá Bexhert Mór a magyar nyugati vasút másodigazgatójának a vasutügy terén szerzett érdemeik elismeréséül, és Garlathy Szilárd számtanácsosnak sok évi buzgó és hű szolgálataiért a királyi tanácsosi czímet adományozta. A Theresianum s a magyar nyelv. A hivatalos lap mai száma különböző királyi kéziratok közt egy legfelsőbb elhatározást is közöl, mely miután a magyar nyelvre vonatkozik, külön kiemelésre tarthat számot. A hivatalos lap rövid értesítése így hangzik : Ő császári és apostoli királyi Felsége, f. évi junius hó 17-én kelt legf. elhatározásával legk. kijelenteni méltóztatott, hogy a cs. kir. Theresianumba magyar alapítványi helyrevaló fölvételre csak olyan ifjak tarthatnak igényt, kik hitelesen igazolják, hogy a magyar nyelvben kellően jártasak.