Pesti Napló, 1891. április (42. évfolyam, 89-118. szám)
1891-04-22 / 110. szám
110. szám. Budapest, 1891. Szerda, április 22. 42. évi folyam. Szerkesztőség: Ferencziek-tere, Athenaeum-épüIet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lapnál együtt 7 kr.) Politikai napilap. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 8 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha az esti kiadás postai különküldése kivántatik, postabélyegre havonként 35 kr.s évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »[Pesti [Napló] kiadó-hivatalába" Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Románia ünnepe. Károly király derék és szerencsés uralkodó, ki iránt rokonszenvvel viseltetünk mi magyarok is, daczára azon nemzeti politikának, melyet Románia követ, mely vonatkozásaiban Magyarországhoz gyakran zavarólag hat, nem mintha Románia nemzeti fejlődését irigyelnék, vagy nem találnók természetesnek és jogosultnak. E nemzeti politika azonban megszűnik jogosult lenni, ha nemzetiségi izgatássá fajul. Mert ha természetes a nemzeti érzés, a fajnak, nyelvnek és vallásnak szeretete, természetes a Kárpát is, mely határt szab Magyarországnak, hogy ne törekedjék meghódítani Romániát; de határt szab Romániának is, hogy ne terjeszkedhessék a hegylánczon innen. És ha jogosult a kultúrás közösség a románok között, lakjanak bárhol, nem kevésbbé jogosult az állampolgárság és a történelmi jog és a hazaszeretet, mely azt parancsolja a magyar románoknak, hogy hűk legyenek az államhoz, melynek polgárai, melynek intézményeiben részesek, a nemzethez, melylyel évszázadok óta közösségben éltek és az országhoz, melyben születtek, élnek és el fognak temettetni. Ha ezen jogokat összevetjük, erősebbnek fog bizonyulni az, mely Magyarország sérthetetlenségét fűzi elvül s gyöngébbnek fog bizonyulni az, mely a nemzetközi jogok tiszteletét könnyen sérti. Nem illetheti e tekintetben szemrehátryás Károly királyt. Ő maga hivatásának és felelősségének nagyságát érezvén, mindig óvakodott Romániát veszélybe dönteni azzal, hogy megfoszsza egyetlen biztos védőjétől és szövetségesétől háború esetén. Mert senki sem tudja nálánál jobban, hogy Románia függetlenségét semminő veszély nem fenyegeti Magyarországtól mindaddig, míg Románia nem támad Magyarország ellen; ellenben soha sem lehet bizonyos afelől, hogy Oroszország hadai nem fogják-e újra megszállni, hogy részben vagy egészben elfoglalják s Besszarábiához elvegyék a többit, vagy pedig az orosz protektorátus szolgaságába hajtsák az egészet. Minderre a történelem megtaníthatta Romániát. Nem hiú képzelődés, hogy az oroszok a Balkán-félszigetre törekesznek, hogy meghódítsák ezt és Konstantinápolyi Ezért törnek a független Bulgária ellen. Az út pedig Oroszországból Bulgáriába és Konstantinápoly felé Románián vezet keresztül. Az orosz hódító terveknek és hadseregeknek torkában fekszik Románia valóban. Minket ellenben hasonló nagyravágyó tervek nem vezetnek, ezért mi a Balkán-államok szabadságának barátai vagyunk, oltalmazói veszélyben. Ha ezt belátnák Bukarestben és más fővárosokban keleten, nyugodtabban nézhetnének kelet népei jövőjükekbe. Ámde az orosz ármány ámítva és izgatva tör ellenünk, hogy szomszédainkat gyűlölettel és bizalmatlansággal töltse el s hamis ígéretekkel felizgassa. Könnyű Romániának oda ígérni fél Magyarországot s fantasztikus jövőt ígérni e fiatal nemzetnek a mi rovásunkra, mert hiszen ebből semmi kára Oroszországnak ; ezzel csak gyengit bennünket és Romániát, mert az egyesítendő erőket egymás ellen szegzi. Orosz politikának ez tehát jó lehet, de román politikának annál rosszabb. Mert mi, bár kellemetlen ránk nézve a veszekedés s a külföld előtt való megrágalmaztatás, elég nagyok és erősek vagyunk, hogy ezt eltűrjük, amig nekünk tetszik s mint nagyhatalom szövetségeseket is találunk Európában. Románia pedig nélkülünk el van szigetelve, mert sehol sem talál nyugaton oly országokat, melyek távolról érdekelve érte fegyvert fogni készek lennének. Megpróbálhatja az orosz szövetséget, de minden hazafias román azt fogja mondani, hogy Isten hazáját ettől óvja. Ha Oroszországgal szövetségben vesztett, a háborúban áldozatul esik Románia, mert Oroszország ezzel fizetteti meg a békét. Ha pedig az orosz hadsereggel győz, ismét elveszthet egy tartományt s áldozatai jutalmául a czár hűbéresévé válik. Ez oly világos, hogy a vak is látja. Akik a muszkákat ismerik, a kiket a muszkák protegáltak, bolgárok és románok, félnek Oroszországtól. Ez azonban soha meg nem szűnik aláaknázni azon államokat, melyeket pártfogásába venni látszik. így tett valamennyi szomszédjával, melyeket elnyert s Románia függetlenségének és királyságának kikiáltása után is látta és fővárosában kénytelen volt tűrni Hitrovo ármányait. Irányultak ezek nemcsak Bulgária ellen és ellenünk,mert a román irredenta izgatásait nem tulajdoníthatjuk Károly királynak, sem nem tulajdonítjuk az okos román államférfiaknak, hanem az orosz követségnek Bukarestben), hanem magát Románia kormányát, fővárosának nyugalmát sőt Károly király trónját is az orosz követségnek beavatkozása Románia belügyeibe többször veszélylyel fenyegette. Most ezen ármány, mely a forradalommal és gyilkosokkal szövetkezett, lelepleztetek s oly nagy a botrány, hogy az orosz diplomáczia jónak látta Hitrovo urat Romániából Portugáliába helyezni át A személy változott, de az orosz politika nem. Jó lesz Károly király jubileuma alkalmából, ha az örvendő románok meggondolják ezeket s a jó szomszédság és barátság előnyeit monarchiánkkal. Minek kelljen békében is háborúnak folyni közöttünk, nemzetiségi és vámháborúnak ? Nem mondhatja Románia, ha igazságos, hogy mi nemzeti fejlődését akadályozzuk, vagy hogy mi Romániában izgatunk. Önként értetődik, hogy nem tűrhetjük a románok nemzetiségi izgatásait sem hazánkban. A vámháborút sem mi indítottuk s ha Romániának tetszik, velünk kereskedelmi szerződést köthet, sőt erre nézve készségünket, hogy a középeurópai vámszövetségbe Romániát is szívesen beveszszük, kijelentettük. Egészen szabadságában áll ezen nemzetgazdasági mozgalomhoz csatlakozni, vagy nem, s ha utóbbit választja, ám boldoguljon magától, de magának is tulajdonítsa következményeit. Magyarország nincs utalva Romániára. Reményünket fejezzük ki, hogy belátással és jóakarattal fogyni fognak az ellentétek köztünk s a románok között, ha kölcsönös méltányossággal egyetértésre iparkodunk. Nem teszünk le e hitről se kívánságról, mert Károly királyban oly fejedelme van Romániának, ki a politikai helyzet magaslatán áll, helyes ítélettel és bölcs mérséklettel. Károly király jó uralkodó és jó ember, az ő 25 éves uralkodásának jubileumához őszintén kívánunk szerencsét neki és Romániának. Budapest, április 21. A magyar és horvát országos bizottság ma délelőtt 11 órakor Száll Kálmán elnöklete alatt közös ülést tartott, melyen a kormány részéről jelen voltak: Szapáry Gyula miniszterelnök, gróf Khuen-Héderváry Károly horvát bán, Josipovich és Wekerle miniszterek. Fálk Miksa előadó mindenekelőtt azt indítványozta, hogy az összeg meghatározása második kérdésnek hagyassék, elsősorban pedig az elvi kérdés felett történjék eldöntés. E tekintetben az előadó azonnal formulázott javaslatot mutat be, mely szerint két törvényjavaslat volna a magyar országgyűlés elé terjesztendő. Az egyiket a magyar országos bizottság terjesztené elő és ez a kiegyezési törvény 21. § ának módosítására vonatkoznék, a múltra nézve pedig csak elvi határozmányt tartalmazna, azután egy másik törvényjavaslatot a közös pénzügyminiszter nyújtana be és ebben a földtehermentesítési pótlékból eredő feleslegeknek a törvényesen fennálló százalékos kulcs szerinti felosztása Magyarország és Horvát-Szlavónországok közt kimondatnék. Ezen javaslat által elégtétetnék a horvátok azon kívánságának, hogy a múltból eredő feleslegekre nézve is történjék törvényes intézkedés, anélkül, hogy megsértetnék a kiegyezési törvény 8. §-a, mely szerint pénzügyi kérdésekben csak a közös magyar pénzügyminiszter és a közös magyar országgyűlés illetékes. Rövid eszmecsere után Faik indítványának mind a két része, úgy a magyar, mint a horvátszlavon bizottság részéről egyhangúlag elfogadtatott. Szóba került azután a feleslegek összegének számszé g PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA A boldog Ibsen. A jó szomszédok Bécsben alighanem bosszúságot éreznek szivükben ama meleg és szívélyes ünnepeltetés miatt, melyet Ibsen a nagy norvég költő nem talált meg Bécsben, de megtalált Budapesten. S meglehet, ismét hallani fogjuk felőlünk azt a kritikát, hogy ha a magyar ember külföldre megy, minden kellemetlen tulajdonságát otthon hagyja; s ha viszont a külföld valamelyik kitűnősége Magyarországba jő, itt mindazokból a kisebb vagy nagyobb »szépségi hibákból«, melyek az itthoni köz- és társadalmi életben oly sok furcsaságokat okoznak, semmit nem talál, hanem társadalmi rétegeket és elemeket, melyek a mindennapi viszonyok közt egymástól külön, sőt szándékos vagy kényszerített izoláltságban élnek, egyesülve szemlélhet és a »farkasszemek« helyett csupa galambszemeket lát mosolyogni maga körül. Meglehet, ismét hallani fogjuk e kritikát, amiben sok igaz lehet, (s ezért becses néha az ellenség ítélete) csakhogy nincs benne a teljes igazság. Mert az a hév, az a lelkesedés, melylyel a magyar társadalom az igazi nagyságot ünnepelni tudja, nem pusztán a nemzeti hiúság szalmatüze. Van abban valami az igazi ihletből, mely csak nemes anyagból gyűlhat. S ha igen sok még a visszásság a magyar társadalomban és a közéletben, de mindaddig míg az ily nemes tüzet föllobogni látjuk, nem alaptalan a remény, hogy a mi késik, nem múlik, s hogy az az egyesülése a különböző rétegeknek, mely most még csak kivételes alkalmakkor szokott megtörténni nálunk, valamikor állandóvá és rendessé lesz. S ha ehhez az ily kivételes alkalmak csak főpróbákul szolgálnak is, mégis érnek azok valamit. S nemcsak a külföldi vendégnek esik jól, ha körünkbe jő, hanem nekünk sem árt. Hogy a jó öreg Ibsen el van teljesen ragadtatva a magyarok által, éppen nem lehet csodálni. Hiszen Bécscsel is meg volt elégedve, pedig ott az ünneplő párttal szemben ellentüntetés alakult és a taps közé pisszegés vegyült és az ünnepi bankertől a társadalom és politika előkelősége távol maradt. És Bécsben időzvén a jó öreg Ibsen, eszébe sem jutott volna az, hogy megnézze Budapestet is, és bizonyára el se jó, ha gróf Zely Géza meg nem hívja. És miután meghivatott és eljött, bizonyára mindent inkább képzelt, mint azt a mit talált. A modern realizmusnak nagyszabású apostola és képviselője beleesett az idealizmus mámorába nálunk, s nem érti, hogy őt Magyarországon ennyire értik! Látta darabjait előadva a külföld színpadain, de »Nórá«-t igazán csak tegnap látta először Budapesten. És még más meglepetése is volt. Pallay tréfásan kérdezte meg tőle, tudja-e mennyi tantemet kapott már darabjai után a nemzeti színháztól ? mire a jó öreg Ibsen azt felelte, hogy nem kapott még semmit. — Semmit ? Hisz a nemzeti színház már ezer forintnál többet kifizetett! Ibsen zavartan jegyzi meg, hogy akkor az »ügynökség« valószínűleg még nem szolgáltatta be.« Persze! »valószínűleg«, — sőt bizonyosan nem. A külföldi ügynökségek bátran késhetnek a leszámolással, mert melyik világhírű szerző az, aki törődnék Budapesttel ? Örül, ha azt hallja, hogy van egy keleti ország Európában, hol a czivilizáczió már odáig haladt, hogy néha külföldi szerzők darabjait is előadják. De hogy ezért még tantemet is kapjanak ? az már nem is jut eszükbe. S igy az elmés ügynökségek csak maguknak tartják meg az üzleti titkot s óvakodnak rávezetni a külföldi szerzőket az elrejtett aranybányára. így terjesztik a külföldön a magyar nemzet dicsőségét azok, akik mindig megfejik, ha csak lehet. Ha mindazokon kívül, melyeket Ibsen eddig tapasztalt Magyarországon, alighanem egyik igen érdekes meglepetése lesz az is, ha meg fogja tudni, hogy egész Európában csak Magyarország az, mely csaknem olyan államszövetségben él, mint Norvégia él Svédországgal. Azért mondjuk, hogy »csak nem«, mert a közös uralkodóval szemben részben több, részben kevesebb prerogatívája van Norvégiának, mint nekünk. A perszonális unióhoz közelebb áll, mint Magyarország, de politikai súlya sokkal kevesebb van, állami berendezése sokkal szerényebb, mint a mienk. Az tény, hogy a király jogai Norvégiában korlátoltabbak, mint Svédországban ; s tény az is, hogy a norvég alkotmány egész Európában a legdemokratikusabb. Törvény szabja meg, hogy a kormány tagjainak fele a nem nemesi osztályokból való kell, hogy legyen ; s ami az országgyűléssel szemben a királyi vétót illeti, az csak addig érvényes, míg az országgyűlés háromszor egymás után ugyanazt nem határozta. A harmadik határozat törvénynyé válik akkor is, ha a király vétót mondott kétszer. Ebből az erőteljes demokratizmusból nőnek ki az olyan hatalmas reformátorok, mint Ibsen, kinek szelleme úgy vonul végig Európán, mint az északi fény. Alig van érdekesebb látvány, mint az ősz normann ivadékot a maga folytonos boldog izgatottságában obszerválni. Mintha tervszerűleg lett volna rendezve minden, ami a nyert benyomásokat hatványozva fokozta lelkében, úgy ütött ki minden. Mikor megérkezett, az osztrák-magyar államvasútnál csak Neugebauer (az ismert műfordító) várta, s kísérte az Angol királynő szállodába. Bizonyosan nagyon udvariasan bánt az illusztris vendéggel, de semmi esetre sem kelte benne azt a benyomást, hogy »ilyet nem látott Norvégiában.« Nemsokára megérkezett báró Vécsey, az intendáns-helyettes, és meghívta Zichy Géza nevében a másnapi ebédre, s ez sem volt olyan momentum, amilyet Norvégiában is nem tapasztalhatott volna. De már másnap reggel, mikor meglátta a Duna-partot, a budai hegyeket, a főváros körutait, és az utczai pezsgő életet, a bolt-kirakatokat és a szép nők egész sorát, akkor már a jó öreg Ibsen kezdett nagyokat nézni, s már megfordult a fejében az a gondolat, hogy erre nem volt elkészülve Budapesten. Jött aztán tegnap este a »Nóra« előadása; látta Márkus Emíliát s Ujbázit, és érezte az egész magyar közönség intelligencziájának magas színvonalát; s itt már az örömtől és a boldogságtól a szava elállt. Márkus Emíliának nem tudott egyebet mondani, mint csak e két szót: »Kebes Kind!« s Ujházynak csak a kezét szorongatta. Nem értett egy szót sem magyarul és mindent megértett, amit a színpadon hallott és látott. S mikor az utczán is hallotta a lelkesült tömeg éljenzését, erre már igazán elmondhatta, hogy ilyet nem látott Norvégiában. S hihette-e, hogy a tegnapi estnek benyomásai fokozhatók még ? s ma este erről is meggyőződött. Egy számra nem nagy társaság gyűlt össze tiszteletére a Continental-szálloda nagy termében, de képviselve volt ebben a kormány, a képviselőház, a szellemi és a születési arisztokráczia. És hallotta gróf Apponyi Albert felköszöntő szónoklatát, mely a legmagasb szélben tolmácsolta azt a hódolatot, melyet a magyar nemzet minden igazi nagyság iránt érez és kifejezni tud. Hát bizony éppenséggel nem csoda, ha a jó öreg Ibsen az ezeregy éjszakának álmai közt képzeli magát nálunk s nem csoda, ha Magyarország leghűbb barátja, sőt apostola gyanánt fog elhagyni bennünket. De bárcsak itt hagyna köztünk egy nagy okulást. Azt, hogy mennyivel gyorsabban haladna a magyar nemzet hivatásának teljes megvalósítása felé, ha a saját nagyjait is épp úgy tudná szeretni, tisztelni, mint a külföld nagy szellemeit. Vagy ha nem is éppen úgy, hát legalább az eddigi szokásnál valamivel jobban. Mindez tehát, ami így lefolyt, úgy ütött ki, mintha tervszerűleg lett volna előkészítve, pedig igazán úgy keletkezett, amint a jó Isten akarta. S ez éppen az, ami kizárja, hogy számítás, vagy egyéb játszta volna benne a főszerepet. Mikor Ibsen gróf Zichy Géza meghívását elfogadta, jóformán nem is tudta senki, mit fognak vele csinálni ? Azt sem tudták, mikor s melyik vonattal érkezik ? (Paulay a magyar államvasuti indóházban várt reá s Ibsen az osztrák-magyaron érkezett meg.) A »Nóra« előadása összeesett azzal a jubileumi ünnepélylyel, melyet a nemzeti zenebe rendezett gróf Zichy Gézának s igy az intendáns a »Nóra« előadásán jelen sem lehetett. Az az eszme, hogy Ibsen tiszteletére banker legyen, csak ma délelőtt került szóba s valósíttatott néhány óra lefolyása alatt. És mindezekbe nem vegyült semmi disszonanczia, semmi affektáczió. Nem kellett az embereket toborzani, sem kapacitálni. Valamint hogy nem kellett az ovácziót előkészíteni a »Nóra« előadásán. S a mi szemünkben ez az, ami Ibsen itt időzése alatt a leghevesebb tapasztalás. S ez az, amit bécsi szomszédaink méltán irigyelhetnek tőlünk. Csak egyetlen egy hiánya volt a ma esti ünneplésnek : az, hogy művésznőink távol maradtak attól. Ha külföldi tudóst vagy államférfiút ünnepel a magyar főváros szellemi arisztokrácziája, akkor érthető, ha a nők ettől távol maradnak. (Ámbár a nők nagyobb politikusok, mint a férfiak és többet tudnak abból, amit nem lehet megtanulni, mint a férfiak.) De mikor költő, mikor egy oly korszakot alkotó szellem jelenik meg, mint Ibsen, mikor az ő apostolai közt a művésznők oly nagy és fényes szerepet játszanak, hogy akkor a művésznők távollétükkel tündököljenek : ez talán nem volt összhangzó az ünneplés szellemével. Kár volt csak ennyi számítást is vegyíteni a közvetlenség őszinteségébe.rinti meghatározása és itt nevezetesen a szerint, amint az aktív és passzív kamatok számíttattak, a legeltérőbb eredmények mutatkoztak. Miután a két bizottság azon meggyőződésre jutott, hogy az 1889. végéig felhalmozódott feleslegek szabatos összegének meghatározására nézve az egymástól eltérő számítások útján egyetértésre jutni lehetetlen. Falk előadó azt javasolja, hogy az összes feleslegek 2.660.000 írtban vétessenek fel, mint oly összegben, mely mindkét fél méltányos igényeinek aránylag leginkább megfelel. Erre a két bizottság külön-külön tárgyalásra vonult vissza, és midőn az együttes ülés újból megindult, mind a két előadó jelentette a maga bizottsága nevében, hogy Bak indítványa az öszszegre nézve is egyhangúlag elfogadtatott, mire Wekerle pénzügyminiszter kijelentette, hogy a javasolt összeget ő is méltányosnak találja és azt a maga részéről is elfogadja. Ezen 2.660.000 frtnyi összegből 45%, t. i. 1.197.000 frt fogna Horvát Szlavonországoknak belszükségleteiknek fedezésére kiadatni, a fenmaradó 55% pedig, azaz 1.462.000 frt a közös kiadások fedezésére a magyar állam kincstárának kiadandó, így a két bizottság a hozzá utasított ügyeknek minden oldalára nézve egyetértvén, az erre vonatkozó határozmányokat tartalmazó jegyzőkönyv a holnapi nap folyamán a két előadó által el fog készíttetni és a csütörtök délelőtt 11 órakor tartandó együttes zárt ülésen hitelesíttetni. Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt mai napon Irányi Dániel elnöklete alatt tartott értekezletén a végrehajtó bizottságba a következő tagokat választotta : Irányi Dániel, Madarász József, Posonyi Géza, Pázmándy Dénes, Meszlényi Lajos, Herman Ottó, Eötvös Károly, Thaly Kálmán, Horváth Ádám, Lukács Gyula, Juszh Gyula, Helfy Ignácz, Papp Elek, dr. Károlyi Gábor, Kun Miklós, Kiss Albert, Zoltán János, Gencsy Albert. Pázmándy Dénes bejelentette, hogy a holnapi ülésen interpellácziót intéz a miniszterelnökhöz a legújabb külügyminiszteri kinevezések tárgyában. Az értekezlet helyeslőleg vette tudomásul a bejelentést. Polonyi Géza már bejelentett interpellációját a honvédezredeseknek a közös hadseregbe leendő belépésre felszólítása tárgyában szintén holnap teszi meg. A közigazgatási bizottság. A képviselőház közigazgatási bizottsága gróf Tisza Lajos elnöklete alatt tartott mai ülésében folytatta a közigazgatási önkormányzat rendezéséről a vármegyékben szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. Elnök jelenti, hogy Zsámbokréthy bizottsági tag gátolva van a mai tanácskozáson való résztvevésben s bemutatja a törvényjavaslatra, illetőleg annak egyes részeire vonatkozólag a házhoz legújabban érkezett s a bizottsághoz áttett kérvényeket; bejelenti végül, hogy a ház mai ülésében a lemondott Zoltán János helyett Juszt Gyula választatott meg a bizottság tagjának. Tárgyalás alá vétetvén a törvényjavaslat 37-ik § a, amely több pontban szabályozza a főispán alárendeltségi viszonyát a miniszterrel szemben, Dárday Sándor előadó indítványozza, hogy a b), e) és k) pontok alatti hason természetű rendelkezések egy pontba foglaltassanak össze, a c) pontra vonatkozólag pedig, hogy a hatósági főnökök jelentései alapján minden szakminiszterhez évi jelentést tegyen a főispán, miután a közigazgatási bizottságok is tartoznak évi jelentéseket tenni — az egyes szakok szerint — a jelentések ezen sokasága helyett azt javasolja, hogy a közigazgatási bizottságok évi jelentéseit a főispán saját észleletei és tapasztalatai alapján teendő jelentéssel terjeszsze fel a kormánynak; a h) pontot feleslegesnek tartja; az i) pontra nézve azt véli, hogy csak a tisztviselőkre vonatkozó törzskönyv vezettessék a főispán által, a többi nyilvántartás pedig az alispán hatáskörébe utaltassék; és az e) pontot, mely a főispánok meghallgatására vonatkozik, a kinevezéseknél kihagyandónak véli, miután annak súlyát törvényileg meghatározni nem lehet s a kormány ahhoz kötve úgy sincs. Horváth L. is több oly pontot talál a szakaszban, a melyek tartalma magától érthető s a melyek kihagyása által csak nyerne áttekinthetőség és világosság tekintetében a törvényjavaslat. — Szederkényi azt látja e szakaszból, hogy a megye és a kormány közt a közvetítő közeg a főispán lesz.. Kérdi, hogy a rendeletek s a törvények végrehajtására vonatkozó utasítások a belügyminisztertől a főispánhoz mennek-e ? mert ha nem, úgy ezt az alispáni hatáskörnél világosan ki kell mondani. — Tisza István maga is óhajtja, hogy világosan kimondassék, ami a törvény szerkezetéből világosan foly, hogy az egyes ügyágak élén álló főnökök közvetlenül érintkeznek az illető miniszterrel. — Tibád Antal azt tartja, hogy ez a dolog természetéből foly s erre vonatkozó rendelkezés felvétele egészen felesleges. A bizottság pontonként veszi tárgyalás alá e szakasz rendelkezéseit. Az a) pontot, mely szerint az egyes miniszterek s a főispán közt a hivatalos érintkezés közvetlen, Horváth L. mint egészen feleslegest törlendőnek véli. Gróf Szapáry Gyula miniszterelnök helyesnek tartja annak kimondását, hogy a főispán nemcsak a belügyminiszterrel, hanem a többi miniszterekkel is közvetlenül érintkezik. A pont változatlanul elfogadtatott. A b) e) és k) pontok, melyek arról szólnak, hogy a főispán a miniszterek utasításainak pontosan megfelelni s minden fontosabb eseményről őt haladéktalanul értesíteni, a miniszter kivonatára jelentést tenni vagy véleményt adni köteles s a miniszterekhez javaslatokat terjeszthet, az előadó indítványára együttesen vétetvén tárgyalás alá, Horváth Lajos mint magától érthető dolgokat szintén feleslegeseknek tartja e pontok rendelkezéseit. Szederkényi azon véleményben van, hogy a főispán, ha nem adminisztrál, nem is értesítheti minden fontosabb eseményről a szakminisztert. Holló és Justh Gyula feleslegesnek tartják annak felvételét, hogy a főispán jelentést tesz, vagy véleményt ad, midőn azt valamely miniszter kívánja. Gulner is feleslegesnek tartja e pontokat, de ha a bizottság ragaszkodik a taxatív felsoroláshoz, az is beveendő, hogy a miniszter utasítása folytán a főispán előtte személyesen is megjelenni tartozik. A bizottság elfogadja a három pontnak az előadó indítványa szerinti összevonását. A c) pontot az előadó akként ajánlja elfogadásra, hogy a főispán a közigazgatási bizottság évi jelentéseit saját észleletei és tapasztalatai alapján szerkesztendő jelentés kíséretében tartozik a miniszterelnökhöz felterjeszteni. A kultuszminiszter frakkja, Ibsen tisztelői, kik ma lakomát rendeztek a nagy norvég ünneplésére, úgy vélekedtek, hogy ily lakoma nem lehet el a magyar kultúra legfőbb vezetője, gróf Csáky Albin miniszter nélkül. Mily díszt, mily ékességet adna a lakomának, melyet a külföld egy szellemi héroszának rendezünk, ha ott láthatnék a magyar kultuszminisztert. Valóban Ibsen mondhatná, hogy a magyar nemzet adózott neki eddig a legnagyobb tisztelettel, midőn a lakomán nemcsak legkiválóbb irodalmi, társadalmi és politikai szereplői, hanem első hivatalos személyisége által is képviseltette magát. A rögtönzött fezőrök egyike tehát a sietve rendezett lakoma előtt útnak menesztetett, hogy meghívja a kultuszminisztert. S hol lehet találni egy minisztert, ha nem a minisztériumban ? Fényes délben robogott a rendező kocsija a minisztérium palotája elé. — Itt van-e a kegyelmes úr ? — Nincs. — Talán első nemsokára ? — Nem tudjuk. — Hol van a kegyelmes úr lakása ? — Nem tudjuk. A rendező elámult. A kultuszminisztériumban nem tudják, hol lakik a kultuszminiszter, holott minden czim- és lakjegyzékben ott ékeskedik a lakczime. Már kérdezni akarta, hogy: »Csak van lakása a kegyelmes urnak«, — de magába fojtotta a rossz életet s csak annyit kérdezett, hogy hát hol lehetne mégis a kegyelmes urat megtalálni. — Hát bizony két lakásban is. — Most meg már két lakása van ? — Azaz, éppen e pillanatban egy sincs. Végre is kisült, hogy a kegyelmes ur éppen ma burczolkodik s éppen most foly javában a bútorok szállítása. A mai napig az Eötvös utczában lakott,már hiába, kultuszminiszter csak kultuszminiszter utczájában lakhat), s mától fogva az Andrássyúton van szállása, (már hiába, miniszter csak miniszter útján bírhat szállást.) Fölmerült a kérdés, hogy már most hova lenne tanácsos elébb menni a miniszter keresésére: az Eötvös-utczába, vagy az Andrássy-útra ? A rendezőn győzött a konzervatív hajlam s a régi lakás felé indult első sorban. Bízott bútorszállitóink lassúságában s remélte, hogy a miniszter sem áldozza fel a régi lakás biztos kényelmét, mig az új lakás hasonlót nem nyújt. Ennyi konzervativizmust csak szabad a magyar kultuszminiszterről feltételezni! Az Eötvös utczai lakás előtt egy óriási bútorkocsi állott. No éppen a legválságosabb pillanatban, jöttünk! — A kegyelmes úr ?...