Pesti Napló, 1893. március (44. évfolyam, 65-94. szám)
1893-03-04 / 68. szám
A zsidó recepció, Budapest, március 3. A törvényjavaslatok között, melyeket a Wekerle-kormány a szabadelvű pártnak és a képviselőháznak megígért, a zsidó recepcióról szóló találkozik a legkevesebb kifogással. És mi igen természetesnek tartjuk, hogy a kormány ezen ígéretét is be fogja váltani már a legközelebbi időben. S hogy annak elvei felett a szabadelvű pártnak jövő vasárnap tartandó értekezletén, mely a kultuszbudgetet fogja tárgyalni, nyilatkozni fog. A kormány egész egyházpolitikáját magára nézve egyetemlegesen kötelezőnek ismerte el és csak az időpontra és a sorrendre nézve tesz különbségeket a könnyebb és a nehezebben megoldható javaslatok között. Régtől hallottuk, hogy kettő ezek közül, a vallásszabadságról és a zsidó recepcióról szólók, még az őszön felkészültek. S mivelhogy rövidek, a minisztérium, mihelyest tisztába jött az elvek iránt, a szövegezéssel és indokolással gyorsan elkészülhetett. Hogy a szabadelvű párton a zsidó recepciót várják — mondjuk legközelebbre várják, — igen természetesnek találjuk. A szabadelvű párt és kormány érdekében áll, minél előbb bebizonyítani komoly szándékát és tényekkel megállapítani készségét és képességét az egyházpolitikai kérdések megoldására. Ami pedig a recepciót illeti, hát erre nézve nemcsak a szabadelvű párt és annak érdekei mérvadók, hanem az egész zsidóság széles Magyarországon, mely vallásának és egyházának állami elismertetését és egyenjogúsítását évtizedek óta lesi és sürgeti. Egyenesen a szabadelvű kormánytól várja kívánságainak teljesítését és méltán. Nemcsak azért, mert az ígéret kötelező, vagy mert a szabadelvűség követelménye az államban a felekezetek egyenjogúsága, hanem azért is, mert húsz esztendő óta a szabadelvű pártnak és kormányának egy felekezet hívei sem tettek annyi szolgálatot, mint a zsidóság a liberális kormánynak. És ha újabban kételyek merültek fel a zsidók köreiben is a kormánypártiság egyedül üdvözítő volta iránt, ennek oka nem lehet más, mint azon tapasztalás, hogy annyi évtizeden át a zsidóság áldozatkész, hű támogatója volt a kormánynak, képviselői a szabadelvű párton foglaltak és foglalnak egy kivételével ma is helyet s mindezen önzetlen szolgálatokért csak reményekkel és biztatásokkal fizettettek Tisza és Leaperry alatt. Hogy most máskép lesz, az iránt a kormány személyeiben nem kisebb garancia van, mint szavaiban, És a zsidó recepció ellen — kivéve a püspöki karnak dogmatikus kifogását a zsidó hitre áttérés iránt, mely pedig, ha nem is volt törvényesen szabályozva, idáig is megtörtént, mint ahogy Prockl asztalos, szocialista vezér esete is tanúsítja — semelyik ellenzéki párt nem tett kifogást, így tehát ennek keresztülvitele a képviselőházban akadálytalanul eszközölhető. Természetesen látnunk kell a javaslatot, mert törvényt vaktában megítélni és elfogadni nem lehet. Hát hiszen mit foglaljon magában azon javaslat? Ezt megmagyarázza a törvény célja. Amire való a recepció, annak kell a javaslatban kifejezésre jutni. Először is a zsidó vallás a bevett vallások közé törvényesen soroltassék. Azután a zsidó vallásnak Magyarországon egységes szervezése biztosítandó és ezen szervezetnek viszonya az államhoz szabályozandó. Végül meg lesz állapítandó a viszony a zsidó és keresztény felekezetek között is. A törvényjavaslat a minisztérium titka lévén, annak formája és beosztása iránt tájékoztatással nem szolgálhatunk. Vannak azonban precedensek, hogy miként törvényesitettek a különböző vallásfelekezetek. Az 1868: IX. törvénycikk a görög-keleti, szerb és román egyházak szervezetét iktatja törvénybe. Tíz paragrafusában található ezen egyházaknak „biztosított önkormányzati joguk“, valamint „ő felségének alkotmányszerűen gyakorlandó legfelsőbb felügyeleti joga,“ azután a görögkeletiek feljogosíttatnak „egyházi, iskolai és ezekre vonatkozó alapítványi ügyeiket az ország törvényeinek korlátai között, időszakonként egybehívandó egyházi gyülekezeteikben (kongresszusaikban) önállóan intézni és saját közegeik útján önállóan kezelni és igazgatni.“ E végből ugyanazon törvény megállapítja a kongresszusok világi és egyházi tagjainak számát és hogy azok képviseleti utón választassanak. Egy szakasz a nyelv használatára vonatkozik. E példa analógiául szolgálhat, valamint némi útbaigazítást adhat az elvekre és eljárásra nézve a különböző vallásfelekezetek között az 1868 . Lilr. törvénycikk: a törvényesen bevett keresztény vallásfelekezetek viszonyáról; magától értetődvén, hogy ez a keresztény és zsidó felekezetek között nem lehet azonos a nagy dogmatikai különbözőségek miatt. A jogegyenlőség azonban az állam közjogi s polgárainak magánjogi követelménye. Tekintve, hogy a zsidók Magyarországon magánjogilag a többi állampolgárokkal egyenlők s a politikai jogok élvezetében közjogilag is egyenjogusítvák, következőleg vallási egyenjogúsításuk is eszközlendő. Ez ugyan teljesen csak a polgári házasság behozatala után lesz elérhető, ami az egyház recepciójával nem függ össze, de recepció egyenjogúság nélkül nem képzelhető. Ebből folyik a zsidóknak társadalmi asszimilációja, mely a legnagyobb mértékben kívánatos, különösen a nemzeti egység szempontjából. Jelenleg Magyarországon szétszórva, de mindenütt találhatók a zsidók, mintegy nyolcszázezer honpolgár, vagyis Magyarország lakosságának öt százaléka. Körülbelül minden huszadik ember Magyarországon zsidó, s ha nem is egyenlően vannak felosztva az országban s maguk között is nyelvre és műveltségre rendkívül különböznek, annyi áll, hogy a társadalom minden osztályában a városok lakói között mint kereskedők és iparosok, a vidéken mint földbirtokosok, a szellemi foglalkozást űzők között mint ügyvédek, bírák, hivatalnokok, orvosok, írók és művészek, kiváló állásokat fog- TÁRCA. A pénz legendája.*) — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Századunk egyik főveszedelmének, nagy csapásának azt tartom, hogy sok tehetséges, de idegbajos v agy beteg ember válik regényíróvá. A világ minden irodalmában vannak erre példák. Kutassák a filozófok, hogy ez a jelenség miképen függ össze az emberiség fejlődésével; kutassák ők, váljon az emberiség mai állapota teszi-e a regényírók egy részét idegbajossá, agybeteggé, vagy a rossz organizmussal született regényírók tömege alakítja át lassanként a földet öngyilkosok és eszelősök kellemetlen színhelyévé; kutassák ők a kauzális nexust, vitatkozzanak ők a felett, váljon a szellemi nyavalyatörésben szenvedő rajz-, novella- és regényíró ok-e vagy okozat? Szimptóma-e vagy a kórság maga? Én csak konstatálom magát a tényt és azt mondom, hogy a ragyogó tollú kötetlen urak egy részét kötötté kellene tenni, mielőtt nagyobb kárt okozhatnának; magyarán mondva: kötni való bolondokként kellene őket elhelyezni azokban az áldott szanatóriumokban, ahol a szegény lelki betegeket igazán emberségesen, bölcsen, gondosan ápolják az agyvelő kóros elfajulásait nagyszerűen ismerő tudós orvosok. A szóban forgó kötetlen urak nagy részére ráillik az, amit klasszikus latinok annak idején a körtött urakról állítottak föl axióma gyanánt: poéta nascitur! Ők is magukkal hozzák a világra idegbajukat, mint a poéták a verselésre való hajlamot. Kezdetben okosan, szépen, természetesen ivnak; hóbortjuk csak imitt-amott jelentkezik, de olyan diskrétül, hogy valóságos fűszerré lesz, mely csípősebbé, ízesebbé teszi az olvasmányt. Fájdalom, az őrültségre predesztinált szó nem sokáig marad a relatív józanságnak ebben az állapotában. Idegessége nőttön nő, és józansága, ítélő képessége abban az arányban homályosodik el. Fantáziája, irói tehetsége még megvan; köteteket halmoz össze, de amit ír, félig-meddig már delirium; félrebeszél, mint a tifuszos beteg s e közben bámulatos erőt tud kifejteni, éppen úgy, mint az ágyából kiugró tifuszos beteg, vagy— s ez a hasonlat itt találóbb — mint a dühös bolond, a ki hat embert is kifáraszt, míg kényszerzubbonyba dugják. Kisebb agyvelejű, gyengébb tehetségű írót hamar utolér a léleknek e nyavalyája, mely később borzasztó következetességgel vonja maga után a fizikai tébolyt, a test kínos feloszlását; nagyobb erejű, ragyogóbb elméjű irók sokáig dacolnak a koponyájukra nehezedő kórsággal és alkotó gondolataik villámai mesés fénynyel cikáznak keresztül az őrültség terjengő homályán. Ouy de Maupassant évekig birkózott, míg férfiassága delén a romboló agybaj leteperte. Tolstaj pláne csak vén korára bolondult meg. De van eset rá, hogy valaki mindjárt a kezdet kezdetén mint kész bolond toppan be az irodalomba. Ezek közül való Maeterlinck, a híres belga őrjöngő, a szimbolisták mestere, akit néhány évvel ezelőtt a párisi Figaró fedezett föl. Hogy ezek a szegény idegbajosok, ha színjátszók, meghamisítják a művészetet és ha írók, meghamisítják az irodalmat, magyarázatra sem szorul, annyira vitágos. Beteges lélek nem reflektálhatja híven és igazán a világot, mint a rossz tükör nem verheti vissza tisztán, összhangzatosan annak a vonásait, aki belenéz. Kóros, örökké lázas, örökké izgatott idegrendszerük kifolyása mindaz, amit teremtenek, nem az egyszerű, egészséges élet, nem a bolsival és derűvel váltakozó valóság, nem az ép és szép lelkű írók igazsága, mely szitárdan áll az ingadozó tömeg fölött és a sors csapásai, az élet katasztrófái közepette reményt, vigaszt, kitartást hirdet, a végtelenség nyomasztó titkával szemben bölcs megnyugvásra tanít. Az idegbajos író a maga betegségét testesíti meg minden alakjában. Hallucinációit bámulatos művészettel úgy lépteti elénk, mint élő embereket. Erkölcsi beszámíthatatlansága,moral insanity-je a virtuóz leírás csillogó köntösében áll előttünk. Szatir-dühösségben szenvedő dekadens érzéke, mely az egészséges szerelem költészetét nem ismeri, a legundokabb és egyszersmind legingerlőbb szenzualizmus forró légkörével kábítja el az olvasót. Életuntsága, kétkedése, céltalan kóborlásai, fásultsága és csömöre minden teremtett dologgal szemben, a kitartás, a következetesség, az ártatlanság, a lemondás teljes hiánya és ezek helyén gőgös cinizmussal párosult kéjvágy, mely a megsemmisülés óhajtott pillanatáig szeretné óriás bordélyházzá változtatni a világot —: mindez bűvös és romboló erővel hat a művelt emberek bizonyos tömegére, akik úgy szürcsölik e bódító, mérges italt, mint desperát koldusok a pálinkát. Az idegbajos irodalom példáira Magyarországon még most csak elvétve akadunk és az idegbaj azoknál sem örökölt organikus betegség, akik csaknem büszkék arra, hogy e szomorú kórság gyanújába keverik őket. Éppen ez ahivalkodás lesz árulójukká. Százat lehet tenni egy ellen, hogy a mi idegbajosaink csak képzelt betegek vagy utánzók. Legrosszabb esetben betegek ugyan, mert a francia és orosz excentricitások e lympjai beleőrültek az idegbajos regények mohó élvezetébe, de alapos a remény, hogy az egészséges, józan turáni természet majd csak ki fogja heverni ezt a divatos nyavalyát is. Justh Zsigmondról legalább felteszem, hogy ki fogja heverni, mert sajnálnám az író jövőjét és vesztesnek tartanám a magyar irodalmat, ha komoly, organikus betegség lenne az, ami egyelőre csak utánzott bizarrságnak, műbetegségnek látszik. Őszintén kimondom: kevés könyv gyakorolt rám *) Regény. Irta: Justh Zsigmond. 1893. Singer és Wolfner kiadása. Negyvennegyedik évfolyam Előfizetési árak vidékre csak reggeli kiadásért: Egész évre .. .. 14 frt — kr. Negyedévre...• ^ n » Reggel! és esti lap együtt küldte: Egész évre.... 1« » - „ Negyedévre... 4 „ 50 „ Naponkint kétszer postán küldve: Egész évre .... 20 frt — Negyedévre.. . 5 „Egyes szám ára: Reggeli kiadás.......... 5 kr Esti kiadás............... 4 „ Szerkesztőség: IV., Firenciek-tere 3., Atheoeius épület. ElOfeefAl áruk r.td.'poMen Egész évre .... 14 frt —kr Félévre.............7 1* Negyedévre.... 8 50n Egy hónapra.. i „ ao»üsponklnt kttazerbázból küldve: Egész évre .... 13 frt —kr. félévre...........•• » ..Negyedévre.... 4 „ 50 Egy hónapra .•• » „ «» •» Egyet számára: Reggeli kiadás .. .. .. 4 kr. Eati kiadás................. 8 „ Kiadóhivatal : IV. ftiodalm, Fini Béli Határi. 68. sz. Budapest, szombat, március 4. 1893. Mai számunk tizenhat oldal