Pesti Napló, 1893. július (44. évfolyam, 184-214. szám)

1893-07-20 / 203. szám

8 Budapest, csütörtök FORTI TVROPLÓ, 1893. julius 20. 203. szám. Két puha párnákon, kényelmesen ülve találta. Az asszony volt ugyanis olyan óvatos, hogy az ablakok elé párnákat rakott s csak akkor ugrott le az emeletről. Galieri jót ne­vetett felesége ötletén, bár megsiratni az asszonyt határo­zottan több kedve lett volna. — Eötvös és Polóstus 1531-ben. Kétszázhatvan esztendővel ezelőtt is voltak már pörök és voltak próká­torok, s megtörtént az is, hogy a prókátorok a pörökben olyan istentelenül egymásnak mentek, mint ma. Aki nem restelli a fáradságot, érdekes és tanulságos históriát, olvas­hat erről nemes Kassa városa levéltárának hiteles okmá­nyaiból. Az 1631. esztendő elején Kassa városa két hires prókátora került össze és bizony nem igen kímélték egy­mást. Kassa városa electa jurata communitása (mai elne­vezéssel képviselő-testülete) a többek közt a következő kívánalmakat terjesztette a nemes tanács elé: — „Ennek előtte egy néhány esztendővel a városban levő prókátorok igen-igen elmentenek volt az istentlenségben úgy annyira, hogy mint vizet úgy itták az nagy álnokságot, melyért az Nemes Tanács le is tette vála őket. Most is azért az mint eszükbe veszszük, szarvat kezdenek emelni, melyet az Betsü-­­letes Község meg akarván gátolni legfőképen az kettőt, Győri Jánost és Fekete Jánost priválja és degradálja, hogy soha itt az Nemes Tanács széki előtt ne ágálhassanak. Ezenkívül az kiket az N. T. eszébe venne, az kik ily istentelenek volnának . Kegyelmek megzabolázza, hogy igy is az Istennek haragja en­gesztelődnek. Mivelhogy penig városunk ugyan nem lehet procátor nélkül, azt a N. Község az N. Ta­nácsra hagyta, kiket akarnak arra rendelni, csak hogy legyenek hitesek.“ Milyen jó dolog, hogy ma már nem így gondolkod­nak a városok nemes tanácsai. — Osman Digma titkárja, Grác­ból írják. A közeli Gleissdorfban Baumgartner háztulajdonos a napokban Madridból, a katonai fogházból Pedro Bussonel aláírással levelet kapott, a­melyben Bussonel, a­ki Osman titkárjá­nak mutatja be magát, leírja, hogy az Osman vagyonából négymillió frankot és állampapírokat rejtett el Gleissdorf­ban. ő kénytelen volt elvándorolni Németországon és Fran­ciaországon keresztül, hogy Spanyolországba eljusson és megmentse a roppant nagy kincset. Itt azonban elfogták és most, már, hogy a kincshez hozzájuthasson, idegent kell beavatnia a titokba s ezért arra kéri Baumgartnert, küld­jön neki elegendő költséget, hogy Spanyolországból Gleiss­­dorfba utazhassák. ígéri, hogy a kincsből nagyrészt juttat neki. Baumgartner azonban nem ment lépre s a pénzkül­dés helyett a rendőrségnek adta át a levelet. — Holttest a náciban. Csaba városát, mint leve­lezőnk táviratozza, szenzációs bűntény tartja napok óta iz­gatottságban. Egy nyolc éves lányka ennivalót vitt apjának, aki a most épülő kaszárnyánál dolgozik, s útköz­ben egy kúpba rakott nádcsomóban meglátott egy kicsüngő véres ember­i lábat. Munkásokat hívott össze, akik szét­bontván a kévéket, egy meggyilkolt ember holttestére akad­tak. A holttest több helyén nagy sebek tátongtak, a­me­lyekből még mindig szivárgott a vér. A személyazonossá­got csakhamar konstatálta a rendőrség. Kunster György dalmáciai famunkás, aki úgy látszik rablógyilkosság áldo­zata. A rendőrség eddig a következő nyomokat nyerte a bűntény kiderítésére. Kékesi vasúti pincér azt mondja, hogy Kunster a gyilkosság éjszakáján két dalmáciai tár­sával mulatott, a vacsorát is ő fizette. Együtt hagyták el a vendéglőt. A két dalmáciainak azonban nyoma veszett. A másik igen fontos vallomást egy csabai ember Cse­­kessky Imre tette. Neki egy régi ismerőse Szahorszk­y Mihály a gyilkosságot követő reggel kétségbeesve be­szélte el: — Nincsen nyugodalmam, Imre. Embert öltem az éjszaka. Mikor az őrség kilépett a városháza ajtaján, Cse­­kerszky így kiáltott: — Ott áll Szaborszky, ott áll! Szaborszky azonban hamar tisztában volt a rendőr­ség szándékai felől s futni kezdett, de a rendőrség kevés ideig tartó üldözés után elfogta. Szaborszky éppenséggel nem vállalja magára a gyilkosságot. Alibijét tudja iga­zolni, az éjjelt kedvesénél töltötte, a­ki be is vallja, hogy Szaborszky egy órát nála töltött. A vizsgálat adatai sze­rint a gyilkosságnak egy órától négy óráig kellett tör­ténnie. Szoiborszkyt egyelőre fogva tartják. Az áldozat Stravatesz­en lakó szüleit már értesítették, hogy jöjjenek el meggyilkolt fiuk temetésére. — Gyerek­ férfiak, úgy látszik, hogy az új világ nem csak a találmányok terén múlja felül a vén Európát, hanem az embereknek az a képessége, hogy hivatalokat lásson el és üzleteket vezessen, is sokkal korábban fejlő­dik ki az új- mint az ó­ világban. Míg nálunk csodaszámba megy, ha valamelyik gyerek olyat talál mondani, a­mi csak idősebb és tapasztaltabb emberekhez illik, addig Ame­rikában az ilyesmit a legközönségesebb dolognak tartják. Halm Vance Cotton-ban bizonyára legfiatalabb távirótiszte a világnak, még csak tizenegy éves, de már nagyon jól tudja a módját, hogyan kell egy táviratot továbbítani, ismeri a távirókészülék minden csinját-binját és csak nagy ritkán téved. South Atchison-ban (Kansas) két gyerek, a­kik közül egy sincs még csak tizenegy éves sem, vezeti a tulajdonukat, képező majorságot, a­melyben öt tehén és kocsi lovastul is van, a­melyivel a tejet szállítják vevőiknek. Leg­furcsább a dologban az, hogy a két gyerek egy tehénnel kezdett gazdálkodni és mostani majorságukat már eddigi fárado­zásukkal szerezték. Denison­ban (Texas) hatéves gyerek­kocsisok vannak, akiket a legtapasztaltabb vén kocsisok se szégyenítenek meg. Ezek a gyerek­kocsisok isznak mint a kefekötők, káromkodnak mint a tengerészek és úgy lőnek akár Ira Paine. Belfast-ban (Maine) két gyerek örömtüzet gyújtott, amely olyan hirtelen harapózott el, hogy egy szomszédos házat is veszedelemmel fenyegetett már. Be­nn ülve kérdé az egyik gyerek a másiktól: — Lee, miért nem kéred a gazdákat, hogy segítsen a tüzet eloltani? — Azért, mert ha kérném, se segítene, s igy leg­jobb, ha magam segítek magamon. Mond és hamarosan hoz pár veder vizet, meg pár kapahányás földet s szerencsésen eloltja a tüzet, úgy hogy az elősiető gazdának már nem igen akadt dolga az oltásnál. Szerencsétlenül járt kalauz. Báziás­ról írják lapunknak: Tegnapelőtt megrázó katasztrófa történt a pá­­lyaház előtt. A Temesvár felől jövő személyvonat egyik új szerkezetű személykocsijának alsó lépcsőjén állott Weiss kalauz s a vonat megállását várta. A bekanyarodásnál kissé előre hajlott s a váltó rudja leütötte a lépcsőről. Eszméletlenül bukott a kerekek közé, a melyek mind a két lábát szétzúzták. A vonat személyzete csak a megállás után vette észre a szerencsétlenséget, fölszedték a vérben heverő kalauzt, sebeit nagyjából bekötözték s az egyik kocsiban Fejértemplom­ra vitték, a hol még az nap meg­halt. Özvegyet és két gyermeket hagyott­ hátra, a kiket halála előtt folyton emlegetett. — Szomszédok harca. Balf sopronmegyei község­ben, mint soproni levelezőnk irja, idősebb Bolti János és idősebb Klauss Mihály családjaikkal közös udvarban lak­tak, de nem a legjobb egyetértésben. Nem egyszer perés­tek reggeltől estik, így történt szombaton is, e hónap 15-én, hogy idősebb Bolti János és idősebb Klauss Mi­­hályné összevesztek valamin és sűrűn szórták egymásra a szitkokat. Klauszné később segítségül hívta a férjét is, aki egy kissé ittas állapotban már ugyan nyugodott, de fele­sége szavára azért kijött, s előbb csak szóval elegyedett bele a civakodásba, majd bírókra kelt Pöltl Jánossal. Du­lakodás közben kikerültek az utcára és itt folytatták a harcot. A nagy zajra azután idősebb Klausz Mihálynak az egyik fia is kisietett s egy vasvillát az apja kezébe nyomva, egy másikkal maga felfegyverkezve, most már ketten szo­rították idősebb Pöltl Jánost, aki fegyvertelen lévén, végre is hátrálni volt kénytelen. Ekkor fia, aki eddig a pajta ajtajából nézte a küzdelmet, védelmére sietett és egy vastag fadoronggal olyan erővel vágta fejbe az előtte görnyedő idősb Klausz Mihályt, hogy az nyomban összerogyott és meghalt. A boncolás megállapította, hogy az ütés feltétle­nül halálos volt. A fiatal Pöltlt elfogták és vasárnap óta a törvényszék fogházában van. — Elhalasztott táncmulatság. Az Első Magyar Általános Női Betegsegélyző Egyesület az e hónap 16-ikára, a Zuglóban tervezett táncmulatságát, a rossz idő következté­ben, e hónap 23-ikára, vasárnapra halasztotta el. A jegyek érvényesek. — A tamburás. Csurog­ról irja levelezőnk: Börcsök János telkes­ gazda már régóta féltékenykedett szép fiatal feleségére s a házaspár között nem egyszer volt már he­ves szóváltás. Börcsök nemrég két hétre Boszniába utazott. Mikor hazatért, a jóbarátok azt beszélték feleségéről, hogy távolléte alatt a fiatal tamburás-primás volt bejáró a há­zához. Börcsök eleintén reá se hederített a pletykákra. Tegnap délután több szomszédjával együtt borozott a korcsmában és ekkor újra emlegetni kezdték a tam­­burást. Börcsök hirtelen felugrott, haza szaladt s egy nagy éles konyhakéssel berohant a szobába, a­hol felesége éppen vacsoránál ült három kis gyermekével. A dü­höngő megragadta az asszonyt, a ki áldott állapot­ban volt, földre teperte s addig rugdosta, a­mig el­vesztette eszméletét. Hiába rimánkodtak a gyerme­kek, a dühöngőt mind­ez nem hatotta meg. Rátérdelt az asszonyra és a késsel előbb nyakán, aztán mellbe szúrta, úgy hogy a szerencsétlen rögtön meghalt. Csak ekkor tért észre a gyilkos. Összevissza csókolta a gyermekeket, be­­cézgette, ágyba fektette őket, aztán a rendőrségre ment, hogy feljelentse magát. Csurogról vasra verve kísérték a zsablyai bíróság fogházába. Miután Csurogon a hitves­gyilkosságok éppenséggel nem tartoznak a ritkaságok közé, a hatóság a belügyminisztériumhoz fordult, hogy a község­ben csendőrőrsöt állítson fel. — A szentimentális öngyilkos, Klattau cseh­országi városban, mint Prágá­ból táviratozzák, a tizenöt­esztendős Nader József harmadosztályú gimnazista, mert rossz bizonyítványt kapott, leugrott a negyvennyolc méter magas fekete torony­ból s az utca kövein szétzúzódott. Mielőtt a toronyba ment, egy messzelátó­ csövet kért az őrtől és öngyilkossága előtt még széttekintett a környéken. — Embertelen betegápolók. Olasz lapok fellázító kegyetlenkedésekről írnak, amelyek egy idő óta napirenden vanak a római San­ Spirito kórházban. Julius hetedikén az igen súlyosan beteg Attilis Capori hirtelen agylázba esett. Az ápolók, hogy ráadják a kényszerzubbonyt, a földre te­perték, térdükkel a hátára gázoltak és nyakánál, fülénél lefogták. A szerencsétlen halálra rémülten kiáltozott: — Hát meg akartok gyilkolni? Az ápolók erre egy nyirkos pincébe vonszolták, ahol néhány óra múlva meghalt. Egy másik beteg kikelt a lel­ketlen bánásmód ellen. Megbotozták és kiűzték a kórház­ból. Egy nappal később egy tifuszos beteg kiesett az ágyá­ból és segítségért kiáltozott, de az ápolók rá se hederítettek és ott hagyták heverni a földön. Mikor aztán másnap haj­nalban végre utána néztek, már a halállal vivődött és rövid idő múlva ki is szenvedett. Azt is beszélik, hogy a betegeket koplaltatták, sem ételt, sem italt nem adtak nekik, sőt még a rendelt orvosságokat sem kapták meg. Egy be­teghez, aki vízért könyörgött, így szólt az ápolója: — Kelj fel és menj magad a kúthoz! A szinte hihetetlen visszaélések dolgában szigorú vizsgálatot indítottak. — Kihalt város. Mihelyest melegebb lesz az idő­járás, a tropikus égöv állandó járványos betegségéről, a sárgaláz­ról is kezdenek hírek érkezni. Olyan ez a beteg­ség, mint a kolera. Hirtelen lepi meg az embert, ágyba dönti, amelyből alig is kel fel többé. A láz, a görcsök, az orrvérzés annyira elgyengítik a betegeket, hogy csak na­gyon kevesen gyógyulnak fel a bajból. Nyugat-India, Közép-Afrika és Amerika állandó hazája a sárgaláznak s ott rendszerint járványszerüleg pusztít. Európában soha se pusztított járványszerüleg s egyes esetek is csak a tengeri kikötőkben fordultak elő, ahova a sárgaláztól infierált területekről érkező hajók hurcolták be. A szárazföldön nem talál kedvező talajra, sőt a magasabb vidékek teljesen immu­nisak a sárgaláz ellen. Csak nyáron pusztít, amikor nagy a me­leg, a hidegebb idő beálltával csökken vagy teljesen megszű­nik. Ez a veszedelmes betegség pusztít most, mint egy londoni távirat jelenti, Santos-ban, Brazíliában. Gyönyörű fekvésű város, de a sárgaláz minden évben meglátogatja. Az idén pedig különösen veszedelmes módon lépett fel. Alig két­­három hónap alatt több mint tízezer ember halt meg a sárga­lázban. A város olyan szomorú, olyan kihalt! Az üzletek legnagyobb része le van zárva, mert a tulajdonos meg­halt. A kikötőben horgonyzó negyvenöt hajó legénység nélkül, húsz hajó pedig kapitány nélkül van. Meghaltak, vagy még haldokolnak. Június hónapban naponként átlag kétszáz ember halt meg a sárga­lázban. Az utcákon száz meg száz feloszlásnak induló holttest hever, nincs ember, aki eltakarítsa a halottakat. Az óvóintézkedések hiába­valóknak bizonyulnak, mert a ragadós betegség tovább terjed a tartományban is. Santosse lakosságának fele a sárgaláznak esett áldozatul. — Par distance. Bologná­ból írja levelezőnk. Alber­­toni egyetemi tanár és hírneves fizológus tizenkilenc éves bájos leánya, kinek neve sikerült költeményei révén is ismeretes, nemrég egy kötet költeményt kapott Palermó­­ból, a­melyet Mendola ügyvéd és egyébként poéta is mint egy rokonlélek hódolata jelet küldött az ifjú költőnőnek. Ennek a küldeménynek a nyomán azután szentimentális irodalmi levélváltás keletkezett a két ifjú lélek között, a­mely a tüzesvérű olaszt odáig vitte rajongásában, hogy nemrég, szerelemre gyuladva Bolognában termett, hogy végre testi szemeivel is megpillantsa az imádott ideált. Egy kis hiba volt azonban a dologban: a fiatal költőt rossz hír előzte meg és a tanár háza e miatt nem is nyílt meg előtte. Mendola most az utcán igyekezett ideálja közelébe férni, A­mi sikerült is neki, mert Albertoni Szilvia a kisasszony kivétel a nők között, a­kik sohasem járnak egyedül az utcán. Mendola találkozott is imádottjával, a­ki azonban kereken kijelentette, hogy szülei nem engedik, hogy vele érintkezzék. Ez már több volt, mint a­mennyit egy szerel­mes olasz, ha még hozzá poéta, el tud viselni. Hirtelen el­határozással a tanár lakása előtt termett, s a­mikor csön­getésére megnyílt előtte az ajtó, szó nélkül rásütötte re­­volverét a tanárra, a­ki szerencsére sértetlen maradt. Evvel be nem érve, a szerelmi dühében elvakult poéta még né­hányszor lőtt a tanárhoz siető családtagokra, de vak dü­hében ezeket is elvétette. Ekkor már a rendőrség is elő­került és a dü­­ngőt az őrültek házába vitték. Bologna lakossága azonban másnap megint gyönyörködhetett az utcán szabadon járó-kelő poétában, úgy látszik, hogy az olasz temperamentum megbocsátja a tüzes olasz vér ilye­tén csattanós megnyilatkozását, különösen kánikulában. — Rablógyilkosság Borosjenőn. A borosjenői or­szágúton, mint levelezőnk táviratozza, tegnap meggyilkolva találták Krucher jómódú borosjenői polgárt. A holttest arccal a föld felé volt borítva, a fején és nyakszirtén fejszecsapások nyomai látszanak. A halott értékes tárgyait elrabolták. A csendőrség eddig még nem talált a gyilkos nyomára. — A tizennyolcezer forintos lopás. Megemlékez­tünk már arról, hogy Szabadká­n Bezerédy István huszár­főhadnagytól szolgája, Széll Kálmán 18.000 forintot érő értékpapírt, é­szert és aranyat ellopott. A nyomok szerint a tolvaj Budapestre szökött s ezért a szabadkai rendőr­­kapitány feljött Budapestre, hogy a fővárosi államrendőr­séggel együtt nyomozzon. így aztán kiderült, hogy Széll Kálmán tulajdonképpen Szomolai József többször büntetett urasági inas, aki azelőtt épitész-rajzoló volt. Legutóbb egy, a fővárosban elkövetett betöréséért négyesztendei fog­ságra ítélték el, amelyből alig néhány hét előtt szabadult ki. A tolvaj azonban már a fővárosból megszökött s igy a nyomozás eredménytelen maradt. Szomolait európaszerte körözteti a rendőrség. — A nyomor áldozatai. A Kőbányá­n tegnap haj­nalban történt családi dráma hőse, Janik György ma reggel a Rókus-kórházban, ahová a mentők szállították, meghalt. Holttestét beszállították a boncoló-intézetbe. Janik felesége is alig éri meg a reggelt. — Tolvaj inas. Floch Henrik, nyugalmazott pénz­ügyi tanácsos szolgája. Pulpán Ede 15 darab ezüst kana­lat, 6 ezüst villát és 5 darab tíz márkás aranyat ellopott gazdájától. A detektívek a hűtlen szolgát ma elfogták. — A cigányleány és szeretője. Békés­ Csabá­ról írja levelezőnk: Békési János huszonnégy éves cserepes­legény sűrűn járt Paresz cigányprímás csodaszép leányá­hoz, a tizenhat éves Saroltá­hoz. A leány szülei szívesen látták a dolgos, iparkodó legényt s örömmel egyeztek bele, hogy leányuk nejévé legyen. Nem így a legény szülei, a­kik tudni sem akartak arról, hogy cigányleány legyen a menyük. Az esdeklő fiúnak egész határozottan megmond­ták, hogy verje ki a fejéből ezt a lehetetlen gondolatot, mert az egész esküvőből úgysem lesz semmi. A leány

Next