Pesti Napló, 1894. október (45. évfolyam, 271-301. szám)
1894-10-10 / 280. szám
280. szám. Budapest, szerda ______________PESTI NAPLÓ.__________ 1894. október 10. T uj leleplezéssel áll elő s feltárja a családi titkokat, amelyek a törvénybe ütköznek, akár a hatalmas lordok, akár pedig a szerény polgárok házában fordulnak is elő. A Truth legújabb száma a cárevicsről oly dolgokat tud mondani, amelyek általános érdeklődést keltenek az angol társadalomban és ismerve Labouchére megbízhatóságát, senki sem kételkedik a közlemény valóságában. Labouchére előrebocsátja, hogy Miklós nagyherceg Londonban való tartózkodása alatt szerény és előkelő megjelenésével megnyerte az angol közönség rokonszenvét és nem egy angol nő így szólt, amikor meglátta: — Bizony nem érdemli meg a vad kozák, hogy ilyen tökéletes gentleman legyen egykor az uralkodója. Megvallom, mondja Labouchére, hogy a cárevics külseje és megjelenése engem is meghódított, úgy hogy kiváncsi voltam megtudni, hogy vájjon mi lakik e fiatalemberben. Egész detektív-apparátusomat mozgósítottam és nem minden eredmény nélkül. Először is sikerült megtudnom, hogy miképp vélekedik Viktória királynő a cárevicsről. A királynő egy kis oldalvágást adott a walesi hercegnek, amikor így szólt hozzá: — Ilyen rokonszenves fiatalembert még nem ismertem. Boldognak érzem magamat, hogy legkedvesebb unokám oly férjet kap, akivel boldog családi életet élhet. Azonban legyünk igazságosak; a királynő rokonszenvét a cárevics iránt, nem egyedül a nagyherceg személyiségének lehet köszönni, hanem bizonyos politikai színezetű körülményeknek is, amelyek londoni tartózkodását, megelőzték. Erre nézve a legmegbízhatóbb forrásból a következőkről értesültem: Mielőtt a nagyherceg ázsiai útjára indult volna, megkérte bizalmas után nagyatyját, a dán királyt, hogy neki átadandó emlékiratát, amelyet a saját kezével irt, arra az esetre, ha útjából élve nem térne vissza, ami majdnem megtörtént, közölje a cárral, mint elhunyt fia hitvallását. .. A cárevics, bár sebesülten, de mégis élve került haza és emlékiratát visszakérte nagy atyjától. Azonbanaz öreg úr előbb unokája engedelmével, — titoktartást ígérve, — elolvasta az érdekes írást Nem is szólott a tartalmáról senkinek, csak a nagymamának; ez is hallgatott egy darabig, mígnem egy napon elárulta kedves leányának, a walesi hercegnének az emlékirat tartalmát. A walesi hercegné aztán elmondta férjének, aki viszont tovább adta a titkot a királynénak. Hiába, amit egy asszony tud — legyen bár királyné vagy szobaleány, az többé titok nem marad, így aztán én is megtudhattam az emlékirat tartalmát, legalább nagyjából. Az emlékirat elsőbben is erős és kíméletlen szavakkal ítéli el a zsidóüldözést, a többi közt azt mondván róla, hogy örök szégyene marad Oroszországnak. Azután kifejti, hogy a zsidóüldözés Oroszország tekintélyét a külföldön aláássa s amellett az európai békét is veszélyezteti. A sajtó oly hatalom Európában, amelyet ignorálni nem lehet. A sajtó nagy része pedig liberális, s ha úgy alakulnak a dolgok, hogy a béke csak egy hajszálon függ, akkor könnyen megtörténhetik, hogy a sajtó hatalma elegendő lesz arra, hogy a háború kitörjön. " Márpedig ily esetben a háború kitörése a zsidók érdekében lesz, akik bíznak a hármas szövetség diadalában, ennek a győzelme pedig önként maga után vonná az oroszországi zsidók sorsának biztosítását, európai egyezmény utján. A cárevics kéri a cárt gyöngéd szavakkal: ha emléke előtte kedves, hagyjon fel a zsidóüldözéssel, amely Oroszországnak szégyene s amellett a békét is veszélyezteti. Az emlékirat másik részében leírja a nagyherceg, hogy Oroszországot csak úgy lehet a belső katasztrófáktól megóvni, ha a cár szakít a mostani szláv politikával és elfogadja a II. Sándor cár által teljesen kidolgozott és aláírt alkotmányos rendszert, amelyet a megboldogult cár néhány nap múlva kihirdetett volna, ha a merénylet közbe nem jön. Ez az alkotmány részben kielégítené a lengyeleket; az oroszoknak pedig — különböző érdekzónákra beosztván az orosz birodalmat, a különféle szláv fajok jelleme és aspirációi szerint — megfelelő ~ KÜLÖNFÉLÉK Budapest, október 9. — László főherceg a tornateremben. László főherceg báró. Vécsey Sándor főudvarmester kíséretében tegnap este visszaérkezett a fővárosba Alcsuthról, ahova szüleit kísérte. A délelőtt folyamán megkezdette tornázó- és vívógyakorlatait, amelyeket egész télen folytatni szándékozik. Erre a célra József főherceg dísztéri palotájának egyik alkalmas termét rendezték be. A vívásban Litomysky József főhadnagy az oktatója, a közös hadsereg egyik legjobb vívója és az újépületi hadapródiskola vívótanára. A főherceg minden héten három délután néhány órát a Ludovika Akadémiában tölt, ahol Rétes őrnagy lovagolni tanítja. — Justh Zsigmond meghalt. Esti lapunk egy telegrammja már hírül hozta azt a veszteséget, amely a magyar litteratura egyik jelesének, Justh Zsigmondnak halálával irodalmunkat érte. Justh Zsigmond már évek óta magában hordta a halál csíráját, állapota már a nyár elején válságos volt. Regidumáról, Szent-Tornyáról hirtelen Bécsbe utazott, ahol konzultált kiváló professzorokkal. Szeptemberben Párisba, onnan később Cannesba utazott, ahol ma végre gyötrő szenvedéseitől megváltotta a halál. A megboldogultban Justh Gyula, a függetlenségi párt elnöke öcscsét gyászolja. Holttestét hazahozzák Cannesből és Szent-Tornyán temetik el. Irodalmi munkásságát mai tárcánk méltatja, ezen a helyen csak életrajzi adatainak vázlatos felsorolására szorítkozunk. Justh Zsigmond 1863-ban született Szent-Tornyán. Tanulmányait Budapesten kezdte meg s külföldi főiskolákon: Kielben, Zürichben, Parisban folytatta és fejezte be. Paris élénk szellemi élete ragadta meg leginkább négy telet, töltött a francia fővárosban. Először nemzetgazdasági stúdiumokra szánta magát, de Taine Hippolit, a nemrég elhalt nagy francia kritikus tanácsára az irodalommal kezdett foglalkozni s gazdasági tanulmányok helyett a belletrisztikához fordult. Nagy hatással volt különben ez elhatározására magyar író barátainak unszolása is; ezeknek a befolyása elhatározó volt úgy pályaválasztására, mint fejlődéséreis. — Az osztrák miniszterelnök a kártyaszobában. A Neues Wienes Tagblattnak írják Budapestről: Akármily hihetetlenül hangozzék is, herceg Windisgrätz Alfréd, az osztrák miniszterelnök, aki a delegációk ülésére néhány nappal ezelőtt a magyar fővárosba érkezett, kávéházban lakott, mégpedig az Angol királynő egyik kártyaszobájában. Így történt ugyanis, hogy az összes budapesti fogadók megtehettek a delegátusokkal és a miniszterelnök számára nem maradt hely. Az Angol királynő tulajdonosa felajánlott erre neki egy privát lakást, de a herceg nem akart csak fogadóban lakni. A hotelier azonban valahogy mégis csak segiteni kivánt a miniszterelnökön s felajánlotta néki kávéházát. De nehogy azt higyjék, hogy herceg Windischgrätz Alfrédnak a billiárdasztal fölött vetettek ágyat s ő kénytelen volt napokig a kávéház füstös levegőjében tartózkodni, sietünk kijelenteni, hogy a fogadós a kávéház egyik kártyaszobáját alkototta át lakásul az osztrák miniszterelnök számára, aki pompásan érezte magát rögtönzött szállásán és csak azt sajnálta, hogy miatta néhány napig az Angol királynő törzsvendégei meg vannak fosztva a szórakoztató kártyajátékuktól. — Zendülés a regále miatt. Véres zendülés volt ma Víz-Szilvás szolnok-dobokamegyei községben. A lakosság, mint kolozsvári levelezőnk táviratozza, megtámadta Krémer regálebérlőt a túlságosan nagy pálinka-illeték miatt. A lakosság lecsendesítésére a csendőrség is kivonult, de a felingerült tömeg megrohanta a csendőröket is, akik a támadásra rálőttek a népre. Két ember halálos sebet kapott,kettő pedig súlyosan megsebesült. — Fejedelmi honorárium. A német császárnak, aki tudvalevőleg zenedarabok komponálásával is foglalkozik, egy svájci úrhölgy azt az ajánlatot tette, hogy „Gesang an Rigir“ című szerzeményét 15,000 frankért megveszi tőle, tetszésére bizván, hogy a honoráriumot bármely jótékonycélra fordíthassa. A zeneművet ugyancsak jótékonycélra óhajtja előadatni New Yorkban, Londonban és Milanóban. Ajánlatára azonban a császártól mindeddig választ nem kapott. — Tudós nők Budapesten. Ouvarez grófnő az európaszerte ismert historikus, akinek Moszkvában gazdag és nagybecsű régiség-gyűjteménye van, leányaival, akik szintén a régészettel foglalkoznak, néhány napot Budapesten töltött. Tegnap délelőtt tíz órától délután öt óráig végigjárta a Nemzeti Múzeum régiségtárát, ahol Pulszky Ferenc és Hampel József kalauzolta. A tudós grófnő, aki a moszkvai régészeti társulat elnöke is, most egy munkát fog kiadni, amelyben saját régiségtárát ismerteti. Az orosz vendégek már elutaztak a fővárosból. — A vámháztéri uj Bunahid. A vámháztéri uj híd munkálatait már megkezdték s az alapozó munkálatok már javában folynak. A munkálatokat egyelőre a budai oldalon végzik. A Sárosfürdő előtt a Dunapartot jó darabon elrekesztették és zárt területen az alapozásra felásták. A part szélén mindaddig ásnak, amíg el nem érik a szilárd sziklatalajt, amelyre a hídlábat egész biztossággal le lehet rakni. Ez a sziklatalaj a Gellért-hegy dolomit-tömegének a folytatása, amely ferdén érinti a Duna fenekét. A próbafúrások alkalmával ebből a sziklatalajból forró víz bugggyant fel. Ez a víz valószínűleg abból a medencéből fakadt, amely a Sáros-, Rudas-, Lukács- és Császárfürdőknek a meleg vizét szolgáltatja. A fúrásokat különben még folytatják és most a budai hidoszlop alapját kutatják ki. A hid alapjába fektetendő kesszonok már munkában vannak és az elsőt még ebben az esztendőben el akarják helyezni a Duna fenekén, mert az építéssel sietni kell, hogy az új híd 1896-ra, a millenniumra elkészüljön. — Az öreg honvédek panasza. Az öreg honvédek már régebb idő óta panaszkodnak amiatt, hogy az úgynevezett Országos Honvédsegélyző Egyesület, amelynek tagjai között nincs is negyvennyolcas honvéd, az öreg honvédek segélyezése körül nem jár el a kellő méltányossággal, s a honvédigazolást nem tudja a kellő alapossággal elvégezni. Hibáztatják az egyesületet amiatt is, hogy az öreg honvédek közül csak azokat segíti, akik a hatvanötéves kort betöltötték és teljesen vagyontalanok. Ennek a feltételnek sok öreg honvéd, akinek esetleg egy kis kunyhója van, már megadta az árát, mert dacára, hogy munkaképtelenek, nem kapnak segítséget. A negyvennyolcas honvédegyesületek, miután ily esetben éppen azok az öreg honvédek nem kapnak segítséget, akik valósággal résztvettek a szabadságharcban, most a kormányhoz és az országgyűléshez akarnak fordulni, hogy a segélyezés és a honvédigazolás ügyét a Honvédsegélyző Egyesülettől vegye el, de mindenekelőtt szüntesse meg az egyesület által felállított két sérelmes feltételt. — Madarassy László síremléke. Madarassy László síremlékének létrehozására már megkezdték az adakozásokat. A gyűjtött összegekről az Otthon kiküldött bizottsága a következő kimutatást közli: Az Én Újságom kiadótulajdonosai 50, dr. Martin Sándorné 20, Kenessey Miklósné 10, Végh Arturné 10, Bódy János 2, Czindery Lajos 3, Barthos Gáborné 2, Leövey János 2, Halmossy Endréné 2, Ember Julia 1 forintot küldött. A további adakozások a bizottság ügyvivő alelnökéhez, Cziklay Lajos hírlapíróhoz, vagy pénztárosához, Wolfner Józsefhez (Singer és Wolfner könyvkiadó-céghez) küldendők. — A párbaj és a vallásos meggyőződés. Ismeretes dr. Luegernek egy régebbi ügye, amikor a bátor férfin annak kijelentése után, hogy a párbaj sérti vallásos meggyőződését, kijelentette, hogy nem verekszik. De nem sokára ezután ő provokált egymagyar újságírót, akinek segédei előbbi ügyéből kifolyólag nagyon természetesen elégtételadásra képtelennek jelentették ki Luegert. Most Gessmann antiszemita képviselő tagadja meg hasonló ürügy alatt a fegyveres elégtételadást. Mint Bécsből jelenti tudósítónk, Gessmann antiszemita képviselő az antiszemita újságokban sértő kifejezésekkel szólt dr. Ellbogen híres bécsi ügyvédről, aki legutóbb a Geiger-perben mint védő szerepelt. Dr. Ellbogen provokáltatta a sértőt, de ez kijelentette segédei előtt, hogy az elégtétel e nemét éppen oly nevetségesnek, mint összeférhetetlennek tartja vallásos meggyőződésével. Ellbogen erre kijelentette, hogy más után fog magának Gessmanntól elégtételt szerezni. — Egy szép asszony története. A főkapitányság fogházának néhány nap óta egy szép asszony a foglya, akit lopással gyanúsítanak. Lesütött szemmel, meghajlott fővel jelenik meg a vizsgálatot vezető rendőrkapitány előtt, s nehéz selyemruháját, drága ékszereit megirigylik a rongyos csavargók, amint a fogház folyosóján végigvezetik. Ugyanabban a ruhában van még a szép asszony, amelyben a detektívek elfogták. Ünnepelt szépség volt még csak három hónap előtt s a lapok sokat foglalkoztak vele, mint a színészakadémiának legszebb és legtehetségesebb növendékével, akinek a tanárai fényes jövőt jósoltak. Egy nap azonban azzal a hirrel lepte meg az igazgatót, hogy kilép az intézetből. Szive sugallatát követi s férjhez megy, egy urasági szolgához, akit megszeretett. A szolga gyakran járt szülei házához, megismerkedtek, megszerették egymást s inkább vele, és szegényen, mint fényes termekben, egyedül, boldogtalanul. A leány férjhez is ment az urasági inashoz, aki egy Andrássy-uti gazdag magánzónál szolgál már huszonöt esztendeje. Néhány nap előtt lopás történt. Nagyobb összeg pénz tűnt el a házból s a lopással a szolgát s annak feleségét gyanúsították. A szolga tisztázta magát, az asszony ellen azonban annyi terhelő adat merült fel, hogy a rendőrség letartóztatta. — Életmentő csendőrök. A napokban kigyuladt a baranyai Szent László községben Bandi János háza. A lángok már elborították a tetőt, amikor a tüzet észrevették. A gazda a mezőn volt a feleségével, tízéves leánykájuk gondozására bízva kisebb gyermekeiket. Nieszl István csendőr-őrsvezető és Matics István csendőr-tizedes vették észre a tüzet s nyomban az oltáshoz fogtak, a tető bontása közben kétségbeesett jajveszékelést hallottak. A házba bezárt gyermekek kiabáltak segítségért. A csendőrök bezúzták az ajtót s életük kockáztatásával berohantak a már roskadozó házba s kimentették a gyermekeket, akik a kiállott félelemtől álélva terültek el az udvaron. Alig telt el ezután pár perc, a tető nagy ropogással beszakadt, municipális szabadságot adna, ami a cárnak morális hatalmát Oroszországban, és a külföldön egyaránt növelné. Mindezekből, — így végzi Labouchére — kiviláglik, hogy Miklós nagyherceg a béke fentartását nemcsak szóval hirdetné, hanem az orosz szabadságban keresné a béke biztosítását. — Angliának igazi örömnapja lesz az, amelyen elfoglalja a Romanovok trónját.