Pesti Napló, 1894. október (45. évfolyam, 271-301. szám)
1894-10-17 / 287. szám
4 Budapest, szerda PESTI NAPLÓ, 1894. október 17. 287. szám. vezette. Az értekezleten a párt elsősorban mély részvétének adott kifejezést ama gyászeset felett, amely a párt elnökét, Justh Gyulát testvére, Justh Zsigmond elhalálozásával érte s egyhangúlag kimondta, hogy az elhunyt ravatalára koszorút tétet s elnökét a párt részvétéről jegyzőkönyvi kivonatban értesíti. A tárgysorozat főpontjai a vallás szabad gyakorlatáról és a zsidó vallás recepciójáról szóló törvényjavaslatok tárgyában a képviselőházhoz érkezett főrendiházi üzenetek voltak, amelyek számos felszólalásra adtak alkalmat Komjáthy Béla, Ugrón Gábor, Polónyi Géza, Haviár Dániel, Kiss Albert, Szinay Gyula, Helfy Ignác, Hoitsy Pál, Endrey Gyula, Thaly Kálmán, Kolozsvári Kiss István és Holló Lajos szólaltak fel. Thaly Kálmán kiemelte, hogy ő a recepció tárgyalásakor a képviselőházban ragaszkodott ahhoz, hogy a zsidók terjeszszék be hitcikkelyeiket. De azóta közbejött Kossuth Lajos halála s az ezzel kapcsolatos események tükrében szóló arról győződött meg, hogy a magyar zsidóság annyira összeforrott a magyar nemzet érzéseivel, törekvéseivel és egész múltjával, hogy most e követelésétől eláll és minden feltétel nélkül küldi vissza a recepcióról szóló törvényjavaslatot a főrendiháznak. A felszólalások után az értekezlet egyhangúlag kimondta, hogy a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatot korábbi határozatának megfelelőleg általánosságban elfogadja, a részletekben azonban a pártagjainak bírálatát szükségesnek tartja. A párt álláspontjának a képviselőházban teendő kifejtésével Helfy Ignácot bízta meg. — A zsidó vallás recepciójáról szóló törvényjavaslatot a párt általánosságban elfogadta és mind a két javaslatot a főrendiházhoz visszaküldeni határozta. A körmendi választókerületben küszöbön álló választási mozgalmakra a párt képviseletében Pázmándy Dénest, Bakó Emilt és Papp Eleket küldték ki. — Elhatározta továbbá a párt, hogy Kossuth Ferenc ceglédi választói joga ügyében interpellációt intéz a kormányhoz és annak előterjesztésével Holló Lajost bizta meg. — Polónyi Géza bejelenti, hogy a szliácsi fürdő eladása ügyében interpellálni fogja a kormányt. A nemzeti párt, a nemzeti párt ma délután öt órakor tartott értekezletén tárgyalta a főrendiházi üzeneteket a vallás szabad gyakorlatáról, a recepcióról és a gyermekek vallásáról szóló törvényjavaslatok dolgában. Az értekezletet Horánszky Nándor megnyitván, fölkérte a párt tagjait, hogy a fönforgó tárgyakra nézve mondják el nézeteiket, a párt tagjai erre egyhangúlag gróf Apponyi Albertet kívánták hallani. Gróf Apponyi kifejtette, hogy a főrendiházi üzenetekkel szemben ugyanazt az álláspontot akarja elfoglalni, amelyet akkor foglalt el, amikor a képviselőház a szóban levő törvényjavaslatokat tárgyalta. Ehhez képest a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatot visszaküldetni kéri a főrendiházhoz, a felekezetnélküliségre vonatkozó rész kivételével, amelyet óhajtana a törvényjavaslatból kihagyatni. Nem azért, mintha elvi ellentétben állana azzal. Mert filozófiailag teljesen érteni tudja, hogy a szabadelvű egyházpolitikának utolsó konzekvenciáját igen sokan a felekezetnélküliségnek törvénybe iktatásában látják. Meg is engedi, hogy ez logikus, s hogy ezt az utolsó konzekvenciát adandó alkalommal le kell vonni. De ezt az időt nem látja elérkezettnek s gyakorlatilag ezt az intézkedést nemcsak fölöslegesnek, hanem károsnak is tartja. Mert a tömeg intelligenciája még messze áll attól, hogy ez elv törvénybe igtatásának filozófiáját mérlegelni és átérteni képes legyen, és másrészről ez az intézkedés, ha konfliktus tárgya lenne, föltartóztatná a már elért eredmények életbeléptetését. Ennek forszírozását tehát sem helyesnek, sem szükségesnek nem tarthatja. Mert míg egyrészről ez az intézkedés ajtót nyithatna a katolikus és a protestáns felekezetek dezorganizációjára; a katolikusoknak azért, mert szervezve nincsenek, a protestánsoknak azért, mert csak nagy anyagi megterheltetéssel tartják fönn magukat;e addig másrészről az a körülmény, hogy valaki valamely felekezethez tartozik, semmiképpen sem feszélyezi az illetőt abban, ha vallásos meggyőződését saját egyéni miveltsége szerint alkotja meg magának, s másrészről ez a kérdés olyan, hogy később novelláris uton bármikor be lehet hozni. Tehát ha jelenleg nem forszírozzuk, nem a végleges elejtést, hanem legfölebb csak az elhalasztást jelenti. Ennélfogva a kérdés forszírozását nem tartja célszerűnek, s éppen ezért erre nézve indítványt sem akar tenni. Mert az indítványt nem akarja egy esetleges leszavazásnak kitenni, s még kevésbbé akarja, hogy a leszavazás által a képviselőház egy olyan vótumhoz legyen bilincselve, amely ebben a kérdésben a kiegyenlítést megnehezítse, s az egyházpolitikai harcokat, amelyeknek végét úgy társadalmi, mint politikai szempontból egyaránt kívánatosnak tartja, még tovább éleszsze. A recepcióról szóló javaslatot a maga egészében óhajtja visszaküldetni a főrendiházhoz, kérve annak elfogadását. A gyermekek vallásáról szóló törvényjavaslatban a főrendiház módosításait elfogadandóknak mondja. Sághy Gyula és Nagy István engedelmet kérnek a saját egyéni nézeteik kifejezésére a képviselőházban. Bánó József és Szentiványi Árpád a gyermekek vallásáról szóló törvényjavaslattal szemben eredeti álláspontjuk föntartását jelzik. Ábrányi Kornél kifejti, hogy ezúttal nem a gyermekek vallásáról szóló törvényjavaslat újabb tárgyalásáról van szó, hanem csak a főrendiház módosításairól, amelyeket mindazok, akik a felekezetnélküliséget nem akarják megszavazni, nem utasíthatnak vissza. A vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatra nézve megjegyzi, hogy az Apponyi által előadottak alapján ezúttal azok is reá szavaznának, akik a közelebbi alkalommal a felekezetnélküliség miatt a harmadik szavazáson ellene szavaztak. Gróf Bethlen Bálint kívánatosnak tartja, hogy gróf Apponyi Albert a képviselőházban is kijelentse ugyanazt, amit Jászberényben kijelentett, hogy a megszavazott egyházpolitikai javaslatok végrehajtása és életbeléptetése elé semmiféle akadályt nem akar gördíteni. Hódossy Imre mindenben hozzájárul gróf Apponyi Albert előadásához és konstatálni kivánja, hogy az egész egyházpolitikai akció, amely minden pártot megrázott, a nemzeti pártnak egységét és homogenitását a legkevésbbé sem érintette. Gróf Károlyi Sándor a saját egyéni nézeteinek fentartása mellett nem ellenzi, hogy az Apponyi által elmondottak párthatározattá emeltessenek. Issekutz Győző, Ivánka Oszkár, Gulner Gyula a párt tagjainak helyeslése mellett fejtik ki, hogy a párt tagjai ez alkalommal a parlamentben vitát ne provokáljanak s azok, akik egyéni nézeteiket fentartják, ezeknek bővebb kifejtésétől tartózkodjanak. Végül Horánszky Nándor összegezte a tanácskozás eredményét s kimondotta, hogy a nemzeti párt gróf Apponyi Albertet bizza meg álláspontjának kifejtésével, és hogy a párt túlnyomó többsége ez alkalommal nagyobb vitába belemenni nem kíván. Ezzel az értekezlet véget ért két levél. — A nyílt és a titkos levél. —• Budapest, október 16. Megjött az ősz és hullanak a levelek. Mármint azok a nyílt levelek, amelyekkel bizonyos párt képviselői választóiknak beszámolnak. Mert amióta a szegény Nagy Istvánt, aki pedig olyan ártatlan, állítólag nem akarták meghallgatni, a vele egy gyékényen áruló és kevésbbé ártatlan honatyák tanácsosabbnak látják az élő szó helyett nyílt levelekkel beszámolni. És igazuk is van. Mert igaz, hogy a levelet sem kell mindenkinek elolvasnia, de nem is lehet az írójával olyan közvetetlenül kellemetlenkedni. S ilyen bajos időkben, amikor a polgárok a parlamentbe még küldenek ugyan ellenzéki képviselőket is, de odahaza díszpolgárokká választják a minisztereket, mindenesetre érthető, hogy bizonyos párt képviselői eltérnek a régi szokástól és maguk helyett a kellemetlen közbeszólások iránt kevésbbé érzékeny nyílt levelet menesztik a választók elé. Hullanak tehát a levelek ... Az utolsó levél Magyarádon vált meg fájától. Öreg fa, amely kemény viharokat ért meg és a Deák Ferenc kertjéből átültetődött gróf Apponyi Albert igéret földjébe Levelét, amelyet nyíltnak nevez, Magyarádról elfújta a szél Aradra, ahol a választók nem csekély meglepetéssel fogadták. Mert ez a levél mindenesetre a legkülönösebb nyílt levél, amelyet valaha választókhoz írtak. Méltóztassanak megítélni. Az aradi választók kívánják az egyházpolitikai reformokat és képviselőjük, Atzél Péter, ehhez képest a reformok mindegyikét meg is szavazta. Választók és képviselőjük között tehát nincsen kontroverzió. S ha Atzél Péter a Nagy Sándor kormánypárti képviselő úrnál is hosszabb újzlt levél helyett azt mondja aradi választóinak: „Tudjátok, hogy a lefolyt parlamenti szesszióban egyetlen kérdés várt feleletre s én erre a kérdésre igennel feleltem“ — a választók ezt nagyon természetesnek találták volna. Mikor a tettek beszélnek, minek akkor a szavakat fölöslegesen szaporítani ? Atzél Péter azonban mentegetőzik és azt mondja, hogy a reformokat megszavazta ugyan, de nem a liberalizmus szempontjából, megvalósulásukat is kívánja, de szerinte a nemzeti pártnak van igaza, és végre elfogadta ugyan az összes egyházpolitikai javaslatokat, de ez aztán az utolsó is volt, amit ennek a kormánynak megtett. És ezentúl nem szavaz meg neki semmit, még a közigazgatás reformját sem, amelyet pedig a nemzeti párt még mérsékelt ellenzék korában sürgetett, sőt a Szapáry bölcsesége szerint való formában támogatott is. Mért mentegetőzik ? És mért fenyegetőzik? Olyanformán hangzik mindez, mintha Atzél Péter csakugyan nem a liberalizmus szempontjából, hanem a választók félre nem magyarázható hangulatát ismerve, szavazta volna meg az egyházpolitikai reformokat s most ebben a szive ellen való cselekedetben kimerülve, azt mondaná az aradiaknak: • Megtettem a kívánságotokat, de most már aztán elég legyen! De ne essék csorba az igazságon. Amióta Issekutz Győző (szintén nyílt levélben) kijelentette, hogy ő pedig ezentúl elszántan védeni fogja az igazságot, nem is tanácsos az igazságot bántani, mert nem tudja az ember, hogy mire képes egy elszánt Issekutz. Az igazsághoz képest tehát ne hallgassuk el, hogy Atzél Péter meg is próbálja okolni az ő jövőre való elhatározását. És megmondja, hogy ő nem bízik a kormányban, amely csak úgy harapott az egyházpolitikába, mint a savanyú almába és amely minden eszméjét az ellenzéktől veszi át. Tökéletesen érthető álláspont, amennyiben valaki — tavaly vallotta. Mert lehetnek olyan bizalmatlan férfiak, akiknek például még a Lánchídban sincsen bizodalmuk és nem lépnek reá, nem is jutnak át soha — Budára. De az ön álláspontja, Atzél Péter úr, nem érthető. Mert ön elindult a Lánchídon és amikor a közepére jutott, akkor kezd egyszerre kiabálni, hogy idáig ugyan elment, de tovább — se előre, se vissza — egy tapodtat sem. Hát örökké a Lánchíd közepén akar maradni? Vagy nem bízott a kormányban és akkor a reformokat sem lett volna szabad megszavaznia, vagy elismeri, hogy országos nagy szükségleteknél mellékes a kormány iránt való bizodalom, ha csak a reform jó és helyes, és akkor a közigazgatás reformját sem szabad pusztán a kormány iránt való bizalmatlanságból elvetnie, s ha már nem tudja leküzdeni a bizalmatlanságot, legalább jelentse ki politikusán, hogy be fogja várni a kész javaslatokat és aszerint fog állást foglalni, amint jóknak találja vagy rosszaknak. Iparkodjék tehát visszavonni azt a kevéssé politikus nyilatkozatot és induljon el a Lánchíd közepéről vagy Budára vagy Pestre. Vagy pedig esetleg — Aradra . . . * A második levél éppenséggel nem nyilt. Steiner Fülöp, a székesfehérvári püspök irta, aki a főrendiházi csata idején keveset beszélt, sokat haragudott s rezidenciájába érkezve, háromszor egymásután megfürdött hideg vízben. Harcias temperamentuma még ekkor sem hűlt le, s orvosságképpen — ki tudja, hányadszor — levette a polcról a nagy, aranykapcsos bibliát. És olvasgatta Pál apostolnak leveleit, amelyek telve vannak bölcs tanítással, mint a mennyország angyalokkal. A püspök arcából lassankint kiszivódott a haragos pirosság, némi megnyugvással olvasta az apostol intését: Mert szükség a Püspöknek feddhetetlennek lenni, úgy mint Isten sáfárának, nem vakmerőnek az ő maga értelmében (Tituszhoz. I. Kész. 7.) s azután mélyen elgondolkozott. — Én tehát Isten sáfára vagyok és vannak nekem juhaim olyan sokaságban, hogy nem győzöm magam őrizni és ezért adattak mellém kutyák is, akik a sáfárkodásban segítségemre legyenek. És nevezem én az én juhaimat hívőknek és az én kutyáimat tanítóknak. A juhaimért már mindent megtettem és nyári melegben, téli hidegben nem voltam rest ellene harcolni minden törekvésnek, amely jámbor juhaimból embereket akar csinálni. A kutyáimért azonban még semmit sem tettem. És a püspök leült az íróasztalához és megírta a következő levelet: Szeretett kutyáim! Én tanítóim! A Mindenható, aki bölcs kegyelmével mindent ég mindenkit a maga megillető helyére tett, úgy akarta, hogy én püspök legyek és ti az én juhaimat őrző kutyák. És a Mindenható ma bizonyára megelégedéssel látja a magasságból, hogy bölcsen cselekedett, mert mit is tennétek ti az én helyemben és mit tennék én a ti helyetekben ? Minden úgy van jól, amint a Mindenható bölcsessége elrendezte és tehetetlen emberi ész ne akarjon a Mindenható munkájába kontárkodni. Mégis pedig ime az Állam — vajh minő porszemecske ő a mi Urunkkal szemben? — fölemeli az ő kontár kezét és azon munkálkodik, hogy megbontsa a rendet, a legbölcsebb alkotást. És azt mondja, hogy ő segít rajtatok és ad nektek ételt és italt és szeretetek Oh de, én hűséges állataim, nagy az én bizodalmam a ti rendíthetetlen hitetekben és tudom, hogy fölismeritek a Gonoszt, aki étellel, itallal és szeretettel közeledik felétek. Ő az a Gonosz, a Kisértő, a Sátán. A pokol gőzéből fölszállott a békességes földre és az önzetlenség ruhájában kisért köztetek. Oh ne tántorodjatok meg! Oh ne hallgassatok csábító szavára! Oh vessétek meg ételét, italát és szeretetét!! Oh legyetek állhatatosak és tietek lesz a mennyeknek országa már itten a földön. Isteni tanokban erősödött szivem szól hozzátok: legyetek állhatatosak, mert ha engedtek a kisértésnek — teremtuccse a pásztorbotommal beütöm a nyomorult koponyátok ! Fülöp. Megírta, elküldötte és már elfelejtette Pál apostol tanítását. Mert szükség a Püspöknek feddhetetlennek lenni, úgymint Isten sáfárának, nem vakmerőnek az ő maga értelmében. . . Láppá. Megyék és városok. — (Liptó vármegye monográfiája). Az ezredéves országos kiállítás besztercebányai kerületi bizottsága — mint levelezőnk írja — felhívta Liptó vármegyét, hogy a millenniumra irattassa meg a megye monográfiáját. Ez ügyet a legutóbbi törvényhatósági közgyűlésen tárgyalták és elhatározták, hogy értesítik a kerületi bizottságot, hogy a tetemes költség miatt, amelylyel a mű meghatása járna, s