Pesti Napló, 1894. november (45. évfolyam, 302-331. szám)
1894-11-18 / 319. szám
S Budapest, vasárnap ______________PESTI NAPLÓ, 1894. november 18. 319. szám. mrnummmmmm i. ... .......... i i . , magyar kormány nem határozná el magát egykönnyen arra, hogy szakítson a maga szabadelvű irányzatával. De szükséges feltüntetni ennek a körülménynek a lehetőségét. Van azonban egy másik, sokkal komolyabb mozzanat is, amely az én felfogásom szerint óva kell hogy intse a románokat, hogy ne folytassák a dolgukat : az, hogy az ilyen viszály egyiránt gyöngítheti Romániát épp úgy, mint Magyarországot.Az ilyen harcokban az ellenfelek kimerítik egymást, mégpedig egy harmadiknak a javára, aki figyelemmel kíséri mindezeket a meghasonlásokat. És ez a veszedelem ! Gondolkozzék csak Románia egy kicsit, és akkor nem Magyarországra fog tekinteni, hanem a saját határaira. Ezek a belső harcok eszembe juttatnak egy történelmi tényt, melynek az idézésével befejezem elmefuttatásomat. Macedóniai Fülöp fegyverkezett, folyvást fegyverkezett Görögország ellen, amely gondtalanul, csacsogva élte tovább napjait. A görög polgárok, szemet hunyva a veszedelem előtt, haszontalanságokkal foglalkoztak. Mi a legújabb botrány? kérdezgették egymástól. Mi újság ma? ezt tudakolták, egymást megszólítva. Tudjuk, hogy minő feleletet adott Demosztenész ezekre a léha kérdésekre. — Az az újság, mondá, — hogy Fülöp Athén kapui előtt áll. Aki megérti, vegye hasznát. ORSZÁGGYŰLÉS Budapest, november 17. Nem minden akadékoskodás nélkül indult meg ma a kisebb tárcák költségvetésének tárgyalása. Tetszett ugyanis Ugron Gábornak és Horánszky Nándornak, hogy miután gróf Andrássy Gyula az általános vita váratlanul gyors befejezéséről még nem értesülve, nem jött haza, ebből az okból az egész tanácskozás elhalasztását kérték. A szélsőbal és a nemzeti párt nagy kedvteléssel kapta fel ezt az ideát, de a többség résen volt s a miniszterelnök tájékoztató megjegyzései után gondoskodott róla, hogy a törvényhozás idejéből ok nélkül ez az egy nap se veszszen kárba. Iyenformán megkezdték és ebben az egy ülésben szerencsésen be is fejezték a kisebb tárcák költségvetésének tárgyalását. Maga a vita jóformán csak három nagyobb tétel körül forgott: az udvartartás, a rendelkezési alap és a közigazgatási bíróságok közül. Az elsőnél Bánó Józsefen és Pázmándy Dénesen kívül, akik minden esztendőben megragadják ezt az alkalmat, az idén Ugrón Gábor és gróf Apponyi Albert is felszólaltak. Ugrón természetesen a teljesen különválasztott magyar udvarlás mellett kardoskodott, míg Apponyi a küszöbön levő millennium ötletéből sürgette a magyar udvartartásnak olyan rendezését, hogy az akkor hozzánk látogató külföldi hatalmasságok az önálló Magyarország impresszióját nyerhessék. Mind a ketten megtalálták a választ Wekerle miniszterelnök kijelentéseiben, amelyek arra emlékeztettek, hogy az udvartartás tekintetében a tavaly publikált királyi kézirattal már megtörtént az első fontos lépés és ha a kormány a további rendezés során nem is fogja elérni a függetlenségi párt ideálját, amire nem is törekszik, mert a teljes különválasztás politikai hiba és veszedelen volna, eredményeket máris fel tud mutatni és legutóbb is. Sándor szerb király látogatása alkalmával minden elfogulatlan ember láthatta, hogy a fogadtatás külső formáiban is kifejezésre jutott Magyarország államiságának eszméje. A rendelkezési alap kérdésében az idén új momentum vegyült a vitába. Az ellenzék ugyan az idén sem szavazta meg, de új megokolást talált. Azt mondotta ugyanis, hogy a rendelkezési alap kevés. Ezt a meglepő álláspontot pedig azzal okolták meg, hogy amikor a nemzetiségi izgatásokat két forrásból is élesztik, helyén volna, ha a magyar kormány is gondoskodnék az ellenakció nagyobb támogatásáról. És az ellenzék azt is hangoztatta, hogy ilyen célokra még nagyobb összeget is hajlandó volna megszavazni a rendelkezési alapnak. Szólt pedig ilyen szellemben Lukács Gyula és Ugron Gábor. A közigazgatási bíróságok költségeinél voltaképpen csak az álláspontok jelzése céljából volt néhány felszólalás. A nemzeti párt szónoka megszavazta a költségeket, de megjegyezte, hogy ez ne prejudikáljon a javaslattal szemben követendő magatartásának, Szederkényi Nándor és Ugron Gábor pedig a költségeket is megtagadták, mert a javaslat tárgyalása előtt korainak vélik a költségek megszavazását. A miniszterelnök röviden reflektált ezekre a felszólalásokra és konstatálta egyfelől, hogy a költségek megszavazása minek sem prejudikál, másfelől pedig, hogy maga a javaslat lehetőleg mindjárt a budget-vita befejezése után napirendre kerül. Egyébként a Ház az összes tételeket változatlanul fogadta el s letárgyalván a kisebb tárcák költségvetését, a hétfői ülésben áttér a belügyi tárcára. Az ülés végén Várady Károly meginterpellálta a belügyminisztert a budapesti államrendőrségnek egyes polgárokkal szemben elkövetett visszaélése tárgyában. Az interpelláció a Pesti Napló szerkeszsége előtt történt tüntetésekre vonatkozik, amelyeknél a rendőrség — az interpelláló szerint — törvénytelenül járt el. A belügyminiszter nem volt jelen a mai ülésben és így nem is válaszolhatott. Kétségtelenül meg fogja adni a szükséges választ. Addig is csak helyreigazítjuk Várady képviselő úrnak azt a tévedését, mintha a főrendiház előtt történt tüntetések alkalmával a rendőrség nem tartotta volna szükségesnek a kivonulást. Meglehetősen rosszul emlékezik a képviselő úr. A rendőrség az első napon is mindjárt a Múzeum elé sietett, másnap pedig annyi rendőr vigyázott a méltóságos főrendekre, hogy még az érdeklődő mágnásifjak is alig juthattak a Múzeumba. Pedig nekik ott öröklött helyük lesz és nem is akartak tüntetni, tenitisztelet lesz. E miatt az ülés aznap délelőtt 11 órakor kezdődik. — A Ház hódolatteljes tiszteletének jegyzőkönyvében ad kifejezést. Miután a napirend szerint letárgyalták a gazdasági bizottság jelentését, következett a költségvetés, illetve a kisebb tárcák költségvetésének. Az elnök bejelenti, hogy gróf Andrássy Gyula az ő felsége személye körüli miniszter akadályozva van a megjelenésben és azért tárcáját a miniszterelnök fogja képviselni. Ugron Gábor megjegyzi, hogy az elnöki bejelentést nem veheti tudomásul. Az ő felsége személye körüli miniszternek kötelessége itt lennie, amikor tárcáját tárgyalják. A miniszteri állás felelősséggel jár s ez leginkább a budgetvitánál érvényesíthető, helyettesekkel tehát a parlament be nem érheti. Kéri a házat, halaszsza el az ő felsége személye körüli minisztérium költségvetését a legközelebbi ülésre; hadd jöjjön a miniszter Bécsből Budapestre, elég gyorsan szokták megtenni a miniszterek úgyis ezt az utat akkor, amikor Budapestről Bécsbe valami instanciával mennek. Horánszky Nándor is a tárgyalás elhalasztása mellett van. Minden miniszternek a saját tárcáját kell képviselnie. Az 1848-iki törvények rendelkezéseivel ellentétben áll az, hogy a kormány feje képviselje minden egyes tárcánál a politikát, mert akkor a felelősség nem az egyes minisztereket, hanem a kormányelnököt érintené minden alkalommal. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Wekerle Sándor miniszterelnök hangsúlyozza, hogy itt egyszerűen a számtételek megajánlásáról van szó. Az általános budget vita tegnapi gyors befejezése után nem lehetett úgy intézkedni, hogy az ő felsége személye körüli miniszter mára már itt legyen. Távolmaradása tehát nem jelent tiszteletlenséget a parlament iránt, mert amióta Andrássy Gyula miniszter, és Budapesten volt, egyetlen egy ülést sem mulasztott el. Szóló miniszterelnöki minőségében jogosítva van őt minden előleges bejelentés nélkül is képviselni, de éppen a Ház iránti tiszteletből kérte fel az elnököt, hogy e körülményt felemlítse. Kéri a Házat, hogy a felség körüli minisztérium költségvetését ma tárgyalja. (Helyeslés jobbfelől.) A Ház többsége a tárca tárgyalása mellett határoz. A magyar udvartartás. A királyi udvartartás tételénél Bánó József szóba hozza a magyar udvartartás kérdését. Meg van győződve, hogy amint a kormány eloszlatta a korona aggályait az egyházpolitikai javaslatok tekintetében, épp egy keresztülvihetné a magyar udvartartást is, ha komolyan törekednék megvalósítására. A miniszterelnök több ízben megígérte a kérdés rendezését, amelyet szükségesnek tartott maga a szabadelvű párt is, s még sincs magyar udvartartásunk. Egy önérzetes nemzetre nézve ennél elszomorítóbb dolog nincsen. A legkisebb államoknak is, amelyek csak most keletkeztek, van nemzeti udvartartásuk és mikor Romániában a Hohenzollern fejedelem trónra lépett, a románok megtiltották, hogy egyetlen német embert is hozzanak az országba. A millenium idején különállásunkat dokumentálnunk kell az idesereglő idegenek és talán fejedelmek előtt, nem járná tehát, hogy ha majd a magyar király ünnepségeket fog rendezni, idegen udvarmester legyen mellette. Inkább ne legyen semmi az egész millenniumból, semhogy ily megalázó helyzetbe jussunk. 27 év óta 120 milliót költöttünk az udvartartásra, elvárhatjuk tehát már azért is, hogy legyen valahára magyar udvartartásunk. Határozottan felszólítja a miniszterelnököt, mondja meg, hogyan áll ez a kérdés, s mikorra lehet megvalósítását remélni. Ne ámitsa tovább is ígéretekkel . . . Wekerle Sándor miniszterelnök: Kikérem magamnak az ilyen inzultusokat. (Nagy mozgás jobbfelől.) Bánó József: Mert a türelemből már kifogytunk. Wekerle Sándor miniszterelnök: Mi is kifogytunk a türelemből az ilyen inzultusokkal szemben. Bánó József: A második, amire kérem, hogy ne méltóztassék azon argumentumot használni, hogy a fejedelem aggályait nem lehet eloszlatni. Wekerle Sándor miniszterelnök: Nem használtam soha, ez rátogás! Bánó József: Különben a tételt elfogadom. (Helyeslés balfelől.) Pázmándy Dénes utal arra, hogy a magyar udvartartás szükségét érezte a miniszterelnök is, különben nem ígérte volna meg a magyar udvartartást. Egyben kifogásolja, hogy gróf Kálnoky a császári ház miniszterének adja ki magát, amit a mi alkotmányunk nem ismer. Kifogásolja, hogy a magyar gárdakapitány, aki zászlósúr is és főrendiházi tag, Hohenlohe főudvarmester fönhatósága alatt áll. Ez nem járja, valamint az sem, hogy a magyar gárda a közös hadügyminiszter alatt áll, holott magyar alapítványokból áll fönn, melyek jelenlegi állapotáról szintén nem lehet tudni. Az exterritoriális jogból nem esik ránk semmi, mert ha például beperli a magyar birtokos Koburg herceget, akkor Ausztriában és Ausztria törvényei szerint, németül ítélnek ügyében. (Ellenmondás jobbfelől.) Bocsánatot kérek, ez igy van, én pöröltem Kóburg herceget, hát tudom. Az egész udvar, a zsandároktól kezdve a szolgákig mind osztrák és csak elvétve akadunk magyar emberre. Az öltisletben is mindenütt az osztrák birodalom szimbóluma jut kifejezésre. Ily körülmények közt a magyar udvartartás sürgős rendezésére hívja fel a miniszterelnököt. A miniszterelnök megmutatta, hogy van energiája, szenteljen ebből az energiából csak egy részt erre a kérdésre is és bizonyára akkor meg lesz oldva. Pártja nevében kijelenti, hogyha a jövő költségvetésben nem látná nyomát a magyar udvartartás keresztülvitele iránti szándéknak, bár fájó szívvel, kénytelen volna az udvartartás költségeit megtagadni. Megnyugtató választ kér tehát a miniszterelnöktől. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ugron Gábor is hozzászólni akar a kérdéshez, de előbb bevárja a miniszterelnök nyilatkozatait. Wekerle Sándor miniszterelnök: Tisztelt Ház! A tisztelt képviselő urak olyan felvilágosításokat kérnek, amelyeket én ezen Házban már többszörösen, a legtüzetesebben és legutóbb . . . Holtsy Pál: ígéretek alakjában, melyek soha sem teljesíttetnek! Wekerle Sándor: Amit ígértem, azt be is váltót mert Szent-Tornyán, ahol a korcsmárosok többnyire megbuknak, csak vizet, és meglehetős rossz falusi vizet isznak az emberek. Milyen biztató és vigasztaló (egyszersmind azonban a halál által szomorú is) az a tény, hogy egy jó és magasztoslelkű ember mennyit tehet az egész környékért. A munka és a hit országában akad egy ember, akit mindenki szeret, aki mindenkinek a bizalmát bírja, aki ismeri a szegények nyomorát és aki nemcsak munkát ad azoknak, akiknek nincsen, hanem megnyugtatja, neveli őket és a legmagasabb költők szellemével ismerteti meg az ő egyenes, egyszerű lelküket. Egy nagyszivű és nagy szellemű asszony, ki jobban ismerte nálamnál Justh Zsigmondot, mesélte egyszer nekem, hogy egy öreg parasztasszony, a Puszta szerzőjéről szólva, e megható szavakra fakadt: „Ő a mi jó csillagunk.“ Íme a csillagnak, bár élő elevenen éljen is annyi emlékezetben, most immár kialudt a fénye. Hallám, hogy Cannesba ment meghalni. Tudta, hogy ki van jelölve a végre és bölcs szilárdsággal készült a halálra. Pedig bizonyára szerette az életet, szeretnie kellett, hisz fiatal volt. Mikor megtudtam, hogy ez a jó és nemes költői szív megszűnt dobogni, összefacsarodott a szívem: fogadják itt az én távoli emlékezésemet egy a művészetben és erkölcsi lelkiismeretben egyaránt igaz testvéremről, kit Magyarország sohasem becsülhet meg eléggé. Hazája egy példának állítható nagylelkűséül embert és egy magyar érzésű íróművészt veszít el benne. Minket, messze külföldieket gyakran megkaptak gondolatai, tervei. E terveket, fájdalom, nem mind valósíthatta meg, egy részükkel azonban, értesülésem szerint, mégis elkészült. Egy ciklusban akarta felölelni az egész magyar életet összeségében, meg akarta mutatni, hogy a civilizáció beszűrődésével hogy alakul át a régi Magyarország újjá. Elméjének egyetemes voltát mutatja az a körülmény, amiről régi időkben többször beszélgettem vele, hogy hazájának (amint ezt egy kötetében akarta fejtegetni), még külön nemzeti vallást is akart javasolni. Nekünk franciáknak főleg az tetszett benne, hogy igazán általános és kozmopolita műveltsége dacára, mindvégig magyar volt, az akart lenni testestőllelkestől. Szerette a hazáját, — és mi, akik hazánkért annyi vért hullottunk, franciák, csak rajongni tudunk a haza gondolatáért — olyannyira szerette, hogy mi, ha lehet, benne még jobban megszerettük Magyarországot. — Justh úgy marad meg előttem, mint a magyar nép lelkének legmélyebb történetírója, hősies lojalitásának festője, heves szilajságának, fiatalos életereje hatalmas felindulásainak legjobb megmangyarázója. És emellett még finomlelkű költő is lakott benne: a pacsirta szánt a sorai közt, a délibábos rónaság, s a falvak eper- és cseresznyefái felett. És költészete a jó, az igazi költészet, az a spiritualista költészet, amely azt vallja, hogy „az örökkévalóság nem csak a világban, de a tövisben is benne van, de főleg benne van az emberben, és hogy minden, ami él, szép . . . .“ Kinézek a szobám ablakán: hervad az ősz és szomorú a világ. Olyan, mint a beteg ember hangulata. Bocsássanak meg, hogy első cikkemben nem tudtam derűsebb lenni, de azt hiszem, csak egy írónak írótársa iránt való kötelességét teljesítettem, midőn e pár sorban egy utolsó kézszorítással búcsúztam el Justh Zsigmondtól. Ki tudja, meddig élünk. Úgy lehet, barátai közül magam leszek az első, aki elviszem neki mindnyájunk üdvözletét .... A képviselőtiísz ülése november 17-én. — Kezdete délelőtt 10 órakor. — Elnö: Báró Bánffy Dezső. Jegyzők: Josipovich Géza, Schóber Ernő, Bartók Lajos. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor miniszterelnök, gróf Festetich Andor, báró Eötvös Lóránt, Szilágyi Dezső, báró Fejérváry Géza. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnök bejelenti, hogy a királyné nevenapja alkalmából hétfőn reggel 10 órakor, a budavári Mátyás-templomban, is