Pesti Napló, 1894. november (45. évfolyam, 302-331. szám)
1894-11-23 / 324. szám
324. szám. Budapest, péntek 1894. november 23. 9 _____________PESTI NAPLÓ. Jelének kielégítéséért, az örömért, hogy hallja majdan a lehulló láncok csörgését, amely legszebb zenekisérete lesz a Kremlben zugó koronázási harangszónak. Felséges uram! Életének legünnepiesebb pillanatában intézem önhöz e sorokat. Ön most csodálatraméltó, szivében száz sebtől vérező édesanyjának és ifjú jegyesének oldalán, a szerető gyermek könyeit sírja. Biztosan tudom, hogy e gyászba borult két hölgynek láttára szelídséggel és gyöngédséggel telik meg az ön szive is. Engedje meg tehát, hogy emlékezetébe idézzem azokat a lengyel nőket is, akik szintén feketébe öltözötten nem halottat gyászolnak, hanem távollevőket, akiknek visszatérését nem remélik. Bizony, az ifjú leányok nem remélik, hogy haldokló édesapjuk ágya mellett le fognak térdepelhetni, hogy a haldokló kezét még egyszer, utoljára, homlokukra fogják szoríthatni Édesanyjának és menyasszonyának nevében kérek öntől irgalmat azoknak a nőknek a számára, akik gyászolnak, anélkül, hogy özvegyek vagy árvák lennének. Egy tollvonással visszaadhatja ön ezeknek a száműzötteket, akiktől most mérhetetlen távolság választja el őket. Azután, hogy a kérlelhetetlen halál, aki paloták fényes kapuin is bekopogtat, elragadta az ön császári családjának fejét, azután most visszaadhatja ön az édesapát, százak és ezerek szomorú családi tűzhelyének. Ennél fenségesebb dolog el sem képzelhető. Felséges uram! Minden francia szívében igaz részvéttel kisérte az ön édes atyjának, a cárnak, nagy birodalmán átutazó koporsóját. Akkor azonban, amidőn napvilágot látnak e sorok, ott fog ön állani a siri gödör szélén, ahová örökre eltűnik ez a koporsó. Könnyen elképzelhetjük, hogy mire gondol ön a halotti szertartások közepette. Mert azt, akinek porhüvelyétől mostvégső búcsút vesz, már az igazak és jók sorába legelőbbre helyezte a történelem, és amidőn ön erezi vállán az óriás hatalom óriás súlyát, akkor ön a nagy cár bölcseségének és lelki erejének titkát szeretné ellesni. Ah, bár megkérdezhetné tőle, hogy mi történjék azokkal a szerencsétlenekkel, akiknek korai halála miatt nem adhatott kegyelmet, és akik még egész súlyát érezik a törvénynek! A sír korántsem néma. Megérti a hozzá fohászkodó imádságokat és hallat titokzatos hangokat is, amelyek átjárják a lelket. Önnek, én jól tudom, azt válaszolja ez a sir, hogy: „Kegyelmet a rabságra vetetteknek! Kegyelmet a száműzötteknek“, — visszhangjaképpen a Krisztusi mondásnak: „miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétetteknek!“ És ön meg fogja hallgatni a jó cárt, a béke cárját; meg fogja hallgatni és gyöngéd és alázatos fiú módjára engedelmeskedni fog neki, mert emlékezni fog arra, hogy mily jámbor és nemes volt az ő szíve. Ön gondol majd arra, hogy neki már fényeskednek az örök igazságok, hogy ő a mennyei atyának jobbja felől beszél önhöz, jobbja felől az atyának, akinek egyetlen törvénye a kegyelem és a könyörületesség és aki előbb vagy utóbb, hogy az egyház szavával szóljak: eljövendő, ítélni minden ítélkezők fölött. Frangois Coppée. F U I M U S. — Justh Zsigmond hátrahagyott regénye. — 07 (E regény lenyomtatása vagy ** fordítása törvénybe ütközik.) A fiuk bólintva fejükkel, lassan felmentek a széles kőlépcsőn, amelynek falát a Niffor-ősök képeinek armádiája lepte el. — Ez az utolsó divat — súgta Lőrinc Gábornak angolul — az ősök a lépcsőházakba és az előtermekbe kerülnek, nehogy az emberről azt mondhassa valaki, hogy tart reájuk valamit, de azért jó, ha minél több van ... ha nincs elég, (nekünk tényleg volna, csak festve nem volt) veszünk hozzájuk egy tucatot valami ódondásznál, mint ahogy Tomi tette. Egy harmada e parókás uraknak és hölgyeknek a tandlmarktból került ide, no de mindegy. Most már meg van mindegyiknek a legendaköre s ez a fődolog! A lépcsőházon fellépdelve, a nagy terembe jutottak, amelyet a mostani grófné ízlése tökéletesen modernizált. Volt ott csecsebecse egy raktárra való. Bársony kis ellenzők, bronzocskák (patkók, lovak és más sport emblémek), piciny, ízléstelen porcellán- és majolika figurácskák, óriás virágvázák, tele makart-bokrétákkal, itt-ott egy félholdat ábrázoló tükör, aranyozott harangkórók közé szorítva. Az asztalokon bronz- és szövet-rámákban a fényképek légiója, a kanapékon, szofákon keleti szövetek, a falakon meg a jó Isten tudja, mi minden . . . — Ah, a civilizáció. Hát fogott? — mondta halkan Gábor, gúnyosan mosolyogva. — Bitte sehr eure Gnaden, der Hochgeborene Herr erwartet Sie — szólt a komornyik, s újra mélyen meghajtotta magát. A fiuk követték a lakájt. Vagy tizenöt farkas „modern ízlésű“ termen keresztül haladva, a Tomi öltöző szobájába jutottak. Ott állott előttük Niffor Tamás gróf, ő felsége a király aranykulcsos vitéze, több lovagrend birtokosa, stb. stb. . . . anya szült meztelen. Sovány, száraz, hat láb magas testét két oldalról két inas dörgölte. Feje törülközőbe volt szorítva, bajusza két oldalt felkötve, — igazán alig nézett ki embernek, legföljebb csak egy ember árnyékának. — Grüsst Euch, wie geht’s, — kérdte németül, s hosszú, keskeny, nedves kezét odanyujtotta a fiuknak. — Jól volnánk hála Istennek, — felelt Gábor magyarul. — Én pár nap előtt jöttem haza véglegesen. Most már csak akkor utazom, ha kedvem tartja. — No ez okos, ügy gyerekek. Bég yom pardon like Adan . . . pudl naket, de az orvos hideg ledörzsölést rendelt, el kell viselnetek pár pillanatig ezt a szegényes látványt, tudod, a Metzger-féle kúrával jár ez is. Karl, die Cigarren, kiáltott komornyikjának, ki hajlongva átnyújtotta a szivarskatulyát a fiuknak. — És családod, hogy van ? — kérdezte Lőrinc. — Oh, a Mici gyenge. Nemsokára megint Franzensbadba kell mennie. A trónörökösné is hívja, meg Tini és Elize is ott lesznek ... No meg a kúra is szükséges neki. A babyk egészségesek, most kezdenek angolul tanulni, olyan furcsák, a „dh“-t még nem mondják ki jól, mindig „esz“-et mondanak. Most itt van a Lolly sógorném is, ein fesches Mädl. Ebben a lányban van vér, ennek majd nem kell Franzensbadh! — és éles hangon nevetett, de úgy, hogy homorú melle csak úgy zihált belé. — Na jobban ezen az oldalon — dirigálta inasait — még nem tudnak maszírozni, pedig emez magától Metzgertől tanult. Az aztán a doktor és milyen kellemes társaságot tud maga köré gyűjteni. Mióta császárnénk ott járt, azóta fashionable Metzgernél születni újjá. Én is minden nyáron eljárok hozzá. Szegény Micimet meg határozottan halottaiból támasztotta fel ... Minékünk mindnyájunknak nem ártana koronkint egy ilyen kúra. — És ismét nevetett. — Volt a kacagásában valami énasszonyos csak úgy, mint a Miklós bácsi nevetésében. Arca eltorzult, alig látszott a sok ránctól, halvány, mélyen beesett zöldes szemei még jobban eltűntek a ráncok alatt. Látszott rajta, hogy régen jött a világra s azóta folyton vénül. — Most itt van a Stázi tante is. Tudod, nem fért meg a Crescence nénivel, nem jöttek sehogyse ki. No, de csoda-e ? Amaz férfias, katonás öreg asszony, emez meg csupa nyafogás. Mintha csak porcellánból volna, — mondta és homorú mellét kifeszítette. — Sok bajunk van vele. A túlsó toronyban lakik, a két komornájával — három szobában. Képzeljétek, egy idő óta az a rögeszméje, hogy nem jár le ebédelni. Azt mondja, nem bírja ki nálunk a lármát. Hát a Crescence vendégeinek zsibvásárját, hogy bírta ki harminc esztendeig, épp csak azóta, mióta az öreg feldzeugsmeister meghalt... Én különben nem bánom, ha nem is jár le . . . unalmas nagyon. Mindig ugyanazt a néhány dolgot hajtja: a prágai bálokról, a Ferdinand császár udvaráról regél. Végre is magamhoz kellett vennem, bár a Mici sirógörcsöt kapott három napra. Nem akarta, de egy világért sem. Azt mondta, nem bírják ki az idegei. . . Kibírták. Elvégre is, csak nem lökhetem ki az utcára őt, egy Sonderburg hercegnét, aki még hozzá Niffor-leány. No, de elég az öregről. Hát te Gábris hogy vagy, mióta visszajöttél? . . . Mit csináltál Londonban, Parisban? Irigylésreméltó fiú, mióta csak kibújt a tojásból, mindig utazik. Jártál sokszor az operabálokba ... és a Bullier meg van még ? Hallottad Théresát ? Na, ez már öreg lett. Most persze Felicia Mallett járja. Ezt a kuplet-t ismered? — erre egy régi, ősrégi kuplet-t kezdett fütyülni, amelyet már húsz esztendeje, hogy fújnak a boulevardokon. — Az operába sokat jártam. Mentem mindenhová, az élet mindennél jobban érdekel. Azután észrevéve magát, hogy magas búrokat penget, hirtelen elhallgatott. (Folytatása következik.) Főváros. A választó főváros. — A Pesti Napló tudósítójától. — Budapest, november 22. Képviselőket választ a főváros, de olyan fáradtan és álmosan, mintha senkit se érdekelne, kik fogják Budapest fővárosnak ügyeit vezetni. Kihalt már nálunk a kortesvilág. Tollak és plakátok nem éljenezik a jelölteket, frakkereken nem fogdossák a voksokat. Pártok sincsenek, harcok sem esnek, hanem jön, aki akar a választó urnához és szavaz a régi jelöltekre. Mintha sohasem esett volna panasz a törvényhatósági bizottság ellen, mintha mindig a polgárság kedve szerint határoztak volna a választottak, mintha nem klikkek és érdekszövetségek intézték volna Budapest panaszait. Csak egy kerületben, a hatodikban van zaj és lárma. Abban a kerületben, ahol a régi jó időkben egy képviselőt kétszer egymásután nem választottak meg soha, ott még ma is tudnak egy kis választási harcot csinálni De ez is csak olyanféle operette-választás. Van egy nagy kompakt, erős többség, amely szavaz, s van egy fiatal pezsgő kisebbség, amely kiabál, S így azután van voksolás is, lárma is. A demokrata párt a lármázó, a kaszinópárt és a vele egyesült polgári párt a szavazó. A negyedik kerületben, ahol különben csendesen és nyugodtan folyt a választás, egy kis zajos incidens is esett, amelyet Ráth Károly főpolgármester idézett elő. Úgy déltájban jött a főpolgármester szavazni, s neki is, mint szavazónak, a kezébe nyomtak egy fehér, egy zöld és egy vörös cédulát, hogy szavazzon a törvényhatósági és a kerületi bizottságokra és a virilistákra. A nagy, vörös cédulánál föltűntváth Károlynak, hogy a virilista-póttagok közül törölték az idegen kerületbelieket mind, hogy az esetleges behívásoknál a negyedik kerületből valóknak legyen az elsőségük. A főpolgármesternek föltűnt ez a kortesfogás s amikor a választóterembe lépett, nem is késett ezt a nézetet Németh Antal helyettes elnök előtt néhány rosszal a szó kíséretében kifejezni. A választási elnök, arra a felszólításra, hogy ez ellen tegyen valamit, ingerülten felelt: — Én a törvény értelmében köteles vagyok a szavazatokat látatlanul úgy elfogadni, ahogy a választók beadták. Még csak meg se szabad néznem a tisztát, mert a szavazás titkos. S a választók is hangosan közbekiáltottak: — Itt csak egyszerű szavazó az úr, nem főpolgármester! S továbbra is törülték a póttagok közül az idegen kerületbelieket mind. Sőt többen azt is megtették, hogy haragjukban Ráth Károlyt is törülték, aki szintén rajta van a virilisták lisztáján.* Az egyes kerületekben járt tudósítóink a választás mai első napjáról a következőket jelentik: A Várban. Egész délután folyt a küzdelem, amely tetőpontját délután három és öt óra között érte el, amikor valóságos tolongás támadt a régi városházán. A kortesek megerősödve s újabbakkal megszaporodva kapacitálják a választóközönséget. A szavazatszedő bizottság elnöke Scheich Károly, alelnöke Magyarovits Jeremiás. Bizalmi férfiak: a kaszinópárt részéről: Zettl Ágoston, Farkas József, Trozonyi Géza, Garancsy Mihály; a reformpárt részéről: Katsits Péter, Saly Gyula, Szelek József, Batsányi József. Este hét óráig négyszázharminchat szavazatot adtak be. A Vizivárosbón. Elkeseredetten folyt a választási harc a Viziviárosban. Mind a két párt egész erejét kifejti. Rupp Zsigmond ott ül a szavazószoba ajtajában s bátorító pillantásokkal erősiti párthiveit. A Delmedico-poixt egyik fiatal kortese szemben áll Ruppal s fáradhatatlanul hirdeti a saját pártja győzedelmét. A szavazatszedő küldöttség elnöke Hampl Sándor, alelnöke Szabó M. Ferenc; a Kupp-Kollár-féle (kaszinó) párt bizalmi férfiai Biscard Endre, dr. Bánó József; a Delmedico (polgári kör) párté Duma György, dr. Weineck József. Este hét óráig nyolcszázhatvanan szavaztak. Ó-Budán. Délután is elég nyugodtan folyt a szavazás. A szavazatszedő bizottságnak, amelynek elnöke Végh János, alelnöke idősb Hassmann József; bizalmi férfiai Gergelyi Jakab, Gyurányi Adolf, Gebhardt József, Gyárfás Sándor volt, nem sok dolga akadt délután sem. Mindössze kétszázhuszan szavaztak. A Belvárosban. A Belvárosban csöndesen, minden izgalom nélkül folyik a választás a régi városház tanácstermében. A különböző pártok egyesültek s megállapodtak egy közös listában, amely majdnem egyhangú szavazással fog győzelemre jutni. A szavazatszedő küldöttség elnöke Morlin Imre, alelnöke Németh Antal, bizalmi férfiak: dr. Burszky Dániel, Ágoston József, Kléh László, Véri Károly, dr. Fried Adolf, Mössmer József, Vasskó Endre. Délig százhatvan szavazatot adtak be. Ma estig négyszáznegyvenegy szavazatot adtak be. A Lipótvárosban■ ■ Az Arany János utcában nagy volt ma az élénkség és a sürgés-forgás. Az elüljárósági épület előtt hordárok kínálgatták a szavazócédulákat, a kortesek kapacitálni próbálták a választókat, sőt az udvaron és a lépcsőkön is izgatottan folyt a kapacitálás és rövid lélegzetű szónoklás. Az első emelet egyik termében történt a szavazás, amelyben este hat óráig hatszázhuszonhat polgár vett részt. A választás eredménye nagyon bizonytalan, mert majdnem minden választónak külön lisztája van. A szavazatszedő küldöttség elnöke Hüttl Tivadar, helyettes elnök dr. Stiller Mór, rendes tagok: dr. Bródy Samu, Kohner Ágoston, póttagok: Flauthner Adolf és dr. Herzl Izidor. A két párt: a négy lipótvárosi klub pártja és a lipótvárosi független polgárok pártja, amelyek közül az előbbi a hivatalos párt, bizalmi férfiakat neveztek meg a küldöttség mellé. A hivatalos párt bizalmi férfiai: dr. Mandl Mór, Mezei Gyula, dr. Kemény Simon, dr. Ehrenreich Adolf és dr. Burger Géza; az ellenzék részéről: dr. Pollák Ülés, Rusznyák Samu dr. Murányi Ernő és Brachtfeld Szigfrid. Az Erzsébetvárosban. A választás a Kazinczy utcai elemi iskola helyiségében folyik nagy élénkség közt. A szavazatszedő küldöttség elnöke: Schmiedl Sándor, alelnöke Lád Károly. Bizalmi férfiak a Morzsányi-párt részéről Szécskay István, Foda Kálmán, Tarnay A.Lajos, Peringer Vince; a reformpárt részéről dr. Hartmann Elek, Hulitius János, Hahin Frigyes, Jezernicky Árpád.