Pesti napló, 1894. december (45. évfolyam, 332-360. szám)

1894-12-05 / 336. szám

336. szám. Budapest, szerda 1894. december 5. _ ______________FESTI NAPLÓ. ________ Felülmúlhatatlan a Müller J. E. Fenyőerdő-illat a legkiválóbb orvosok által használva és ajánlva, fertőzte­­leniti és tisztítja a levegőt, élénkíti a lélegzési szerveket, tehát nélkülözhetetlen gyermek­,beteg vagy bármely lakosztályban. A Müller J. L-féle fenyő-illat a fürdéshez használva különösen jó hatással van az idegekre és a bőrre, azokat fel­frissíti és üdíti, úgyszintén mindennapi használatra mint m­osdóvíz-vegyülék. Ezen fenyő-illatok kellemes illata és jótékony hatása által nagy kelendőségnek örvend, kitűnő szobák illatozására és egyszersmind kedvelt zsebkendő illat is. Egy nagy üveg ára 60 kr., 1 frt., 1,80., 3 k­t és 5, 50. hozzá­való porlasztó 30 kr. KAPHATÓ EGYEDÜL 6366 miU­ f M |­f illatszer- és piperaszap-AMvJUiU&U Ja Ma­pan gyárosnál Budapesten, Koronaherceg-utca 2. szám. Gyár- Rottenbiller­ utca 36. szám. KÖZGAZDASÁG. A gazdátlan Köztelek. Budapest, december 4. (B.n.) A Közteleknek nincs ura. A régi gazda nem kellett a többségnek. Az óhajtott új gazdának pedig a többség nem kell Ezért gyű­lésezik most olyan sűrűn az Országos Magyar Gazdasági Egyesület. Legalább csinál valamit.* Ezen a héten már két tanácskozás volt. Az egyikben azok találkoztak, akik a korhadt rendszer­nek hadat szentek és akiket az egyesület rokkantjai gúnyosan reformpártnak neveznek. A másik gyűlés tegnap volt és eredményeképpen a független gazdák csoportja sóhajtotta el húsán jövő mult jelöltjének, gróf Dessewffy Aurélnak nevét. A magunk részéről az a különös passziónk van, hogy minden mérkőzésen és vitézi tornán határ­talan gyönyörűségünk telik. Általában a mozgás, azt tartjuk, dicső erény. Ezért fáradtunk az idén január, február és március hónapokban azon, hogy az álmodozó és amellett költekező egyesületet fel­rázzuk. Ez sikerült is különböző elemek kissé kínos rángatódzása közepett. Most pedig, hogy abban, ami a Gazdasági Egyesület tisztújító közgyűlése al­kalmával történt, romantikus okfejtők titkos erő­ket, intrikákat, miniszteri beavatkozást és sok más csodát akarnak látni, kénytelenek vagyunk az egész bonyodalmat a Pesti Napló­nak reklamálni. Mert azok a cikkek és a bennük foglalt adatok tet­ték, hogy az egész közvélemény tudatára ébredt annak, hogy az országos címmel tétlenségben siülődő szervezet gyökeres átalakítása sürgős szükség. Azok a cikkek tették, hogy a Gazdasági Egyesületnek, a február 3-ai és 21-ei igazgató - választmányi ülés jegyzőkönyvének tanúsága szerint, számvizsgáló bi­zottságot kellett kiküldenie bizonyos elszámolások újabb felülvizsgálása okáért. Azok a cikkek derítet­tek napvilágra olyan tényeket és visszaéléseket, amelyek megcáfolását még csak meg se kísérelték. Annak az akciónak volt egyik eredménye, hogy gróf Dessewffy Aurél, látván spontán hatását, szükségét látta az enyhítése érdekében való interveniálásnak. Másik nagy eredménye pedig, hogy a földmivelési minisztérium ama legelőkelőbb és előkelő hivatalno­kai, akik a teljes inkompatibilitás dacára a Hazánk­ című részvénytársaságban igazgatók és felügyelők voltak, siettek ezt a tisztüket köszönettel letenni.­­ És itt meg kell állanunk. Február 21-iki szá­mában bizonyította be a Pesti Napló annak a preg­náns összeférhetetlenségét, hogy Miklós Ödön állam­titkár, Kvassay Jenő miniszteri tanácsos, Mádai Izidor osztálytanácsos és Bedő Albert országos fő­­erdőmester benne maradjanak egy olyan üzleti rész­vénytársaság igazgatóságában, amelylyel a miniszté­rium, egyebekről nem is szólva, már a Földművelési Értesítő révén üzleti összeköttetésben van, amelyben tehát a megrendelő és utalványozó állami közegek egyszersmind részvényesek és direktorok. Azok az urak nekünk adtak igazat. Nem úgy tisztelt laptársunk, a Hazánk, amely abban az idő­ben hevesen nekünk támadt fegyvertársával, a Köz­­telek című nyomtatványnyal együtt. Hát különben az is álláspont volt. A maga szempontjából még meg is tudtuk érteni a Hazánk­at. De a következetesség szent nevében kérdjük: mit akar a Hazánk az egy főcímmel és hat alcím­m­el felsorolt Bodiczky Jenő, Goyer László, Nagy­ Vince, Pirkner János, Lázár Pál, Maurovich Fábián, Németh József és Magyar Kázmér uraktól, akik nem államtitkárok, még csak nem is miniszteri tanácsosok, hanem professzorok, fogalmazók és intézők, tagjai nem egy üzleti direkciónak, hanem egy egyesületnek és mert tagjai és ha tagjai lehetnek, szabad óhajta­­niok is, hogy az elnök szőke vagy barna legyen. Hát miféle felfogás az, amely magas rangon levő állami hivatalnokokat meg tudott védeni, mint üzleti vállalkozókat, és most megtámad egyesületi tagokat, akik jórészt nincsenek is a minisztériumban, vagy csak kis adminisztratív állásokban vannak, mert mint tagok bátorkodnak a választás mérkőzésé­ben az egyik, vagy másik párthoz csatlakozni. Valóban ez nagyon jellemzi azt az egész szel­lemet, amelyben a sötétség felkentjei kisded munká­jukat végzik. Egyébként mi a megnevezett urakat egyenként és összevéve nagyrabecsü­ljük. De hogy a kormány politikai céljai közvetítését reájuk bízná, azt senki komolyan nem hiheti. Hisz volnának erre a földmivelési minisztériumban erősebb legények, mert mindnyájan tagjai az egyesületnek. És bárhogy áll­jon is a dolognak ez a része, a titkos szándékok fel­tevése másoktól csak avatatlanság vagy rosszaka­ratú inszinuáció. A Hazánk­tól, tekintettel az elmon­dottakra, több ennél: illetlenség.­­ És most, hogy ismét az Országos Magyar Gaz­dasági Egyesület ügyeiről beszélünk, meg nem áll­hatjuk, hogy néhány momentumot a küszöbön levő közgyűlés figyelmébe ne ajánljunk. Az egész testületben egyetlen ember sincs helyén. Amihez hozzáfognak, amit rendeznek, amit adminisztrálnak, amit közvetítenek, amiben felírnak, kérvényeznek, mind, mind csak arra való, hogy kom­promittálják. Ha sikerül valamit a földművelési mi­nisztériumtól kikoldulni, akkor jutnak halovány kis törtszámok a gazdasági céloknak is, de különben az országos egyesület bevételeinek harminc százaléka személyi kiadásokra esik. Ugyanazt tapasztaljuk a kiállításai és a vásárlai alkalmával is. Kénytelenek vagyunk továbbá állítani, hogy bi­zonyos pontokon az egyesület körében olyan homá­lyok vannak, amelyek a legmesszebb menő, nem ép­pen derült kombinációknak adnak tért és ame­lyeknek tisztázására a közgyűlés a legilletékesebb. Kérdeznünk kell, hogy Forster Géza igazgató miért tagadta meg mindez ideig a Köztelek című lap alapító számadásainak bemutatását, holott ez az or­gánum az egyesülettel a legszervesebb kapcsolatban van, mert hiszen az alapítása után belépett hatszáz tag összes díjait ennek juttatták két éven át és 1894. január elseje óta az összes tagok egyenkint három forintot fizetnek a Köztelek­ért a Közteleknek. Ily körülmények közt méltán akadhatna egy csodálkozó hang, amely szóvá tehetné a közgyűlésen, miért jár ez a nyomtatott papiros mégis deficittel ? Ne méltóz­­tassék kiváncsinak lenni. Megmondjuk az okot. A közgyűlés megkérdezése nélkül a volt szerkesztő­titkárnak adták oda rendes javadalmazásán felül a hirdetések jövedelmének a felét. Senki se tudja, hogyan, miért, milyen címen és jogon. * És most, amikor a legnagyobb lojalitással tesz­­szük közzé a korhadt rendszer híveinek azt a fel­hívását, hogy gyűljenek össze e hónap 8-án a Hun­gáriában mindazok, akik a régi elnököt és a régi szellemet akarják, nem mulaszthatjuk el annak újra meg újra való hangsúlyozását, hogy bennünket nem animozitás, hanem az a cél vezérel, hogy az az egyesület, amely most az országos jelleget csak bi­torolja, váljék igazán mezőgazdasági érdekeink, tö­rekvéseink középpontjává. Az egyesület mostani szer­vezetében a magyar gazdaközönségnek idegen. Friss vért kell ereibe vinni. És mivel a tagok jók, talán fölösleges megmondanunk, hogy kiket kell újakkal kicserélni, kedvezményt léptetett életbe a gyapotbehozatalban. Le­hetővé akarja ezzel tenni az osztrák kikötő versenyét az észeknémet kikötőkkel, Hamburggal és Brémával. Wurmbrand eddigi cselekedeteiből önként következik, hogy Fiumét a versenyben való részesedésből ezúttal is teljesen kizárták. E levél tartalma mutatja, hogy Wurmbrand­­t túlkapásai immár a legkomolyabb tiltakozást provokál­ják. A régebbi években rendszerint irányadó elv volt a díjszabás megállapításakor, hogy a két Adria-kikötő díjtételeit a tranzitó­forgalomban egyenlősítették. A Wurmbrand-éra óta az osztrák­ vasutak nem tartják be a reciprocitást, hanem a kikötők díjtételei közt olyan nagy differenciákat alkalmaznak, hogy a fiumei útirány használatát egyenesen lehetetlenné teszik. Hogy ez Wurmbrand akaratából és kívánságára történik, világosan igazolja az osztrák miniszternek a Pesti Napló­ban már idézett rendelete, amelyben fölhívja a Kaiser-Ferdinands-Nordbahn igazgatósá­gát, hogy a cukortarifában Fiume állomásra a trieszti­nél magasabb tételeket alkalmazzon. Most tényleg 10—14 krajcár különbözet van a cseh-morva állomások Trieszttel és Fiuméval való forgalmának díjtételei között. Ezzel szemben a magyar vasúti politika Triesztet nem zárja ki a versenyből, s csakis ez tette lehetővé, hogy például a múlt esztendőben is Magyarországból 120.358 méter mázsa finomított cukor érkezett Triesztbe. Az újkeletű osztrák vasúti politika ellenben kíméletlenül bánik a magyar kikötővel, amint a követ­kezőkből kitűnik: A Déli Vasút és a délészak-osztrák-magyar köte­lékben részes többi vasutak a napokban a nyerspamut részére Triesztből cseh, morva és sziléziai állomá­sokra való szállításnál nagy refakciókat biztosítottak, amelyek rovatolás útján 1895. végéig maradnak ér­vényben. A díjtételek leszállítása olyan jelentékeny, hogy a jövőben a legészakibb cseh állomások is az északi útiránynyal egyenlő olcsó szállítódíjat élvez­nek Triesztből. A kedvezmény érvényes úgy a kelet­indiai és egyiptomi, mint az amerikai nyerspamutra is, amelynek behozatalát akarják első­sorban Trieszt felé terelni, minthogy az eddigi leszállítások, amelyek­ről annak idején megemlékeztünk, nem voltak elég­ségesek az északi útiránynyal való verseny föl­vételére. Dacára annak, hogy a délészak-osztrák-magyar díjszabási kötelék világosan kimondja, hogy a két kikötő kilométertávolságai díjszabásilag egyenlősíttet­­tek, a fiumei és trieszti tételek közt átlag több mint húsz krajcár különbözet mutatkozik métermázsánként, amint a következő példákból kitűnik: Még ennél is érdekesebb az az eljárás, amelyet a Déli Vasút és a többi osztrák vasutak az egyide­jűleg életbeléptetett svájci átmeneti díjtételek alkal­mazásában követtek. A délnyugat-osztrák-magyar­­svájci határdijszabási kötelék keretében ugyanis ugyancsak 1895. végéig való érvényességgel Buchs St.-Margarethen állomásokra svájci állomásokra való rendeltetéssel menő, átmeneti nyersgyapot-szállítmá­­nyok részére szintén jelentékeny refakciókat léptet­tek életbe,­­ de csak Triesztből. Már a régi köteléki díjszabásban is részesítet­ték Triesztet 24 krajcáros előnyben e viszonylatban, dacára annak, hogy a kilométertávolság­ Fiuméból is csaknem ugyanaz, mint Triesztből. Szent­ Péteren át legalább, de az osztrák szállítmányok bizonyára nem használják a bár rövidebb, de részben olasz területen menő udinei útirányt. De legalább megállapítottak Fiume részére is díjtételeket. Most Fiumét az osztrák vasutak az újabb ked­vezmény életbeléptetésénél egyszerűen ignorálták, ki­hagyták. Hogy milyen jogon, annak csak Wurmbrand és érdektársai a megmondhatói. Díjtétel Triesztből Fiuméból Pilsenbe 121 140 Prágába 120 139 Rumburgba 111 134 Warnsdorfba 104 130 A magyar kikötő ellen. — Wurmbrand tiltakozásai. — Budapest, december 4. Egy idevaló gyárostól ma a következő levelet kaptuk: A Pesti Napló-t, amely kezdettől fogva figyelem­mel kiséri gróf Wurmbrand osztrák kereskedelmi mi­niszter magyarellenes politikáját, de legkivált Fiume gyengítésére irányuló törekvéseit, bizonyára érdekelni fogja az a h­ír, hogy Wurmbrand Trieszt javára újabb ipar­ és kereskedelem. A kiállítás iparcsarnoka. Azok az iparcsoportok, amelyeknek készítményeit az Iparcsarnokban fogják elhe­lyezni, ma értekezletet tartottak a kiállítási igazgatóság helyiségeiben Burchard-Bélaváry Konrád főrendiházi tag s csoportelnök elnöklete mellett. Müller Béla főmérnök és Gelléri Mór kiállítási titkár tüzetesen ismertették ama szempontokat, amelyek az egyes csoportok elhelyezésénél irányadók voltak s érdemleges eszmecsere után, amelyben Wartha Vince, Szemere Attila, Tischer Ignác, Liebermann Leó, Madary Gábor, Thék Endre, Rejtő Sándor, Jungfer Gyula, Ráth Károly, Delmedico Ágost vettek részt, az ér­tekezlet a következő javaslatokban állapodott meg: a ke­leti részbe s ennek újonnan létesítendő tartalékaiba jön a fa- és bútor­ipar, valamint a dekoratív­ lakberendezések, teljesen berendezett szobafülkék (3753 m2); a déli részbe jön a bőr-, szövő-, fonó- és ruházati ipar (3850 m2); a nyu­­gatiba, illetőleg annak baloldali részébe az agyag- és üvegipar (8502); az északi részbe elől az élelmezési cso­port (1384 m2), e mögé a vegyészeti ipar (1080 m­2), a középre pedig az arany-, ezüst-, diszmóáru-ipar (650 ma).

Next