Pesti Napló, 1897. június (48. évfolyam, 152-180. szám)
1897-06-01 / 152. szám
Budapest, kedd PESTI NAPLÓ. 1897. junitos 1. 53 152. szám. A komoly és tisztességes sajtó sérelme nem az, hogy a sajtószabadsággal visszaél önérdek ellen hatályosabb eszközöket keresnek, hanem az, hogy az igazságos bírálat által magát sújtva érző önérdeknek módot nyújtanak a tisztét teljesítő becsületes sajtó zaklatására. Nem képzelhető nagyobb ellentét, mint az, amely a hivatását nemesen felfogó publicisztika és a sajtókalózság emberei közt fenforog. A paraziták nem csupán a társadalom testén, hanem a mi becsületünkön is élősködnek. A tisztességes sajtó önvédelmi harcát ezen elemek ellenében a törvényhozásnak támogatni kellene. Tartunk tőle, hogy a 16. §. még jobban elő fogja mozdítani az annyira ellentétes két elem összetévesztését a közönség ítéletében. Egyébiránt még nem mondunk le végleg a reményről, hogy fognak módot találni, hogy a közérdekben gyakorolt kritika ne vonassák el az esküdtszéki ítélkezés elől. Tessék a közfunkcionáriusok közé fölvenni a papokat, tanítókat és a nyilvános számadásra kötelezett társulatok igazgatóit. Ezzel igen sok lesz nyerve. Ezzel meg lennének nyugtatva azok, akik nem párttaktikai okokból, hanem a közérdek erőteljes megvédése szempontjából ellenzik a 16. §-t. Nem csináltunk titkot belőle, hogy e törvényszakasz kihagyását a legalaposabb korrektúrának tartottuk volna. Még most is annak tartjuk, éspedig nem csupán érdemleges, hanem parlamenti tekintetben is. Íme odáig jutottunk, hogy az ülésszak, amely oly kedvezően záródhatott volna, kíméletlen harcokkal fog végződni s e harcok visszhangja ki fog hatolni a közönség legszélesebb köreibe. A közjogi ellenzék, amelynek politikája ismét elvesztette lába alól talajának egy részét, kapvakap az alkalman, hogy népszerűségét hangzatos jelszavak segítségével fölmelegítse. Oly nagy nyereségnek tekinti azt, hogy a nagyközönség előtt, mint a sajtószabadság rettenthetetlen védője szerepelhessen, hogy kész ahhoz a parlamenti eszközhöz nyúlni, amelynek alkalmazása csak a legvégső esetekben menthető: az obstrukcióhoz. Éppen abból, hogy nyíltan kimondottuk a javaslat elleni aggályainkat, merítjük a jogot annak kimondására, hogy az obstrukciót a jelen esetben oly orvosságnak tartjuk, amely rosszabb a betegségnél, s amely esetleg sokkal nagyobb csorbát üt közszabadságaink erkölcsi alapjain, mint amennyit a sajtóügy terén megvédeni akar. Most, midőn még a harc meg nem kezdődött, mikor a kedélyek még nem vesztették el nyugodtságukat, nyíltan és őszintén kimondjuk e meggyőződésünket. Hová jutunk, ha pártjaink minden kérdés miatt, amely nem tetszésük szerint intéztetik el, ehhez a végső, a parlamenti rendszert alapjaiban megrázkódtató eszközhöz nyúlnak? Az obstrukció a kisebbségeknek kétségbeesett fegyvere. Ennek a fegyvernek nem szabad köznapi használatú eszközzé válni, mert elvégre is a parlamentarizmus a többség uralmán alapszik s a kisebbség a rendes parlamenti vitatkozás eszközeinek jóhiszemű felhasználása után, tartozik magát a többségnek alávetni. Ez egész általánosságban érvényes elv. Legszomorúbb volna pedig az, ha éppen e napokban a mi ellenzékünk az osztrák képviselőház kisebbségét akarná utánozni. Kezdtünk rá büszkék lenni, hogy a magyar parlament már csak meg sem sülyedhet odáig, ameddig az osztrák sülyedt. Kérjük az ellenzéket, ne foszsza meg a nemzetet e büszkeségétől. Gondolja meg, hogy az osztrák obstrukció következményei felett még nincsenek lezárva az akták. Vigyázzunk, hogy akkor ne üssünk csorbát a magyar parlament tekintélyén, midőn annak sértetlenségére legnagyobb szükségünk lehet. Mert az öreg valósággal szerelmes lett Adélbe, szenvedélyesen, kétségbeejtően szerelmes s szerelmében földobogott szivének minden gyöngéd és nemes érzése, minden érzése, amelyet élete nem engedett kifejezésre jutni, de nem is tudta azokat benne megsemmisíteni. S hogy valósággal szerelmes volt, vén kora, szerelmének, reményeinek hiábavalósága dacára, s hogy ez a szerelem most már egész hátralevő életét eltöltötte, mindezt bizonyította az is, hogy a báró hozzáfogott egy képtelen feladathoz, ahhoz, hogy kiderítse, ki lehetett Bregisse Adél kisaszszony, hogy legalább alakját és emlékezetét imádhassa. Ez a törekvés lett már most minden fáradozásának célja, minden gondolatának tárgya.• Ha legalább megtudnám, hol van a sírja ? Abban is örömem telnék, ha eljárhatnék oda s virágokat vihetnék, imádkozhatnék s beszélhetnék vele .. . Csak az a nyugtalanító gondolat szállotta meg: hátha a nő nem is élt később a tizenhét éves leány álmai szerint? Hátha a nyomozás olyan dolgokat derít ki róla, amelyek elrabolják a lány alakjának költői varázsát? S hogy sokkal jobb lenne megőrizni azt a drága, tiszta emléket, ami az elefáncsont-naplóból száll felé ... Annyira szerelmes volt belé, hogy e gondolatért haragudott is magára s azt hitte, ezzel megsértette szerelmét. Bizonyos volt benne, hogy ideálja úgy élt s úgy halt meg, hogy méltó maradt az ő szerelmére. Elkezdte hát a kutatást. Ami hosszú és nehéz fáradozásokkal járt. A régiségkereskedő a szekrénykét egy másik kereskedőtől vette, akinek Neuillyben volt a raktára. Ennek a kereskedőnek volt egy vénkisasszony rokona, aki mint társalkodónő szolgált több úri családnál. Ez a kisasszony hurcolta magával mindig a végzetes szekrénykét, amely azután örökségképpen a kereskedőre, rokonára maradt. A báró egész vándorútján nyomon követte a guvernantot, Brislane kisasszonyt. Végre, nagysokára sikerült neki kinyomozni, hogy a vén kisasszonynak rokona volt egy szobalány, aki Bretagneban is szolgált a Bregisse-családnál. Nosza hamar, írjunk leveleket Bretagne valamennyi ügyvédjének! S a levélirkálás nem történt hiába: a Bregisse-család egykori ügyédje kimerítő értesítéseket adott a keresett családról. A família bizony tönkrement s rég elköltözött Bretagneból; csak egy tagja él Parisban, csöndes, szegényes visszavonultságban, s ez a tagja ... Igen, igen! Az élet, amelynek megvannak a maga kimondhatatlan gyötrelmei, gyakran rendkívüli örömökkel is szolgál nekünk... A Bregisse-család tönkremenetele után a vén guvernánt megvásárolta a XVI. Lajos korabeli szekrénykét. Az ő poétikus lelkét is a két csokolódzó galamb ragadta meg, akár most az öreg katonáét. S Adél kisasszony, mikor családjának vagyona rombadőlt, a nagy pusztulásban ott felejtette az ő drága kincsét is; de a két galamb azért mintha tudta volna, hogy az valaha föl fog onnan támadni, mert egyre folytatták a csókolódzást az ideiglenes sír felett. S az öreg, durva külsejű, gyermekies tekintetű katona engedte, hogy szívét megejtse a két galamb varázsa. Nekik köszönhette ő, hogy a szekrényt megvásárolta s kiszabadította annak foglyát, mint ahogy a mesebeli királyfi kiszabadította. Csipkerózsát az alvó liget közepéből. . . S így történt, hogy a következő héten, a szürke nénikék kicsi, homályos kápolnájában érdekes frigyet áldottak meg: Mareuille René báró és Bregisse Adél frigyét, s így történt, hogy a két hetvenéves emberfia, akik félszázadig jegyesei voltak egymásnak, anélkül, hogy arról maguk is tudtak volna , most késő, de annál édesebb mézesheteit élvezik az ő mesés, csodás szerelmüknek ... Budapest, május 81. A katonai javaslatok a nemzeti pártban. A nemzeti párt ma tartotta meg azt az értekezletét, amelynek feladata volt határozottan megállapítani a párt álláspontját a honvédelmi miniszter által beterjesztett, a honvédnevelő- és képzőintézetekről szóló törvényjavaslat ügyében. Bár a párt vezérének, gróf Apponyi Albertnek, meg elnökének, Horánszky Nándornak a javaslatról már előbb közzétett véleménye mindjárt osztatlan helyesléssel találkozott a pártban, mégis nagy volt a mai értekezlet iránt az érdeklődés. Nemcsak a párttagok jelentek meg teljes számban, hanem eljöttek a mai értekezletre a nemzeti párt vidéki, külső tagjai közül is többen. Hat órakor nyitotta meg az értekezletet Horánszky Nándor elnök; előadta, hogy mindjárt a javaslatok beterjesztése után szükségét látta, hogy a párt minél előbb tartson értekezletet s határozza meg álláspontját; egyrészt, mert a javaslatoknak különösen egyike, a honvédnevelő- és képzőintézetekről szóló, közelről érinti a párt programmját, másrészt, mert a pártnak a véderőbizottságban lévő tagja, — mivel már kedden ott tárgyalni kezdik a javaslatot — ismerni óhajtja a párt álláspontját miheztartás végett. Az értekezlet egyhangú helyesléssel fogadta Horánszky előterjesztését. Bolgár Ferenc ezután behatóan ismertette a törvényjavaslatot, mire gróf Apponyi Albert állott föl szólásra. Kifejtette, hogy a magyar katonai nevelésnek s a magyar elemnek a hadseregben való érvényesülése szempontjából milyen nagy vívmányokat foglal magában e javaslat, és kiemelte, hogy ezek a vívmányok a nemzeti párt programmjának a magyar katonai oktatásra és nevelésre vonatkozó tételét közel viszik a teljességében való megvalósuláshoz. Az értekezlet éljenzéssel kisérte grófApponyi beszédét, mire Horánszky Nándor ezt a határozati javaslatot terjesztette az értekezlet elé: «Minthogy a honvédnevelő- és képzőintézetekről szóló törvényjavaslat a pártprogrammnak a katonai oktatásra és nevelésre vonatkozó tételét elvileg megvalósítja, gyakorlati sikerének biztosítása pedig kormányzati és ellenőrzési feladatot képez, a párt a javaslatot elfogadja. Ezt a határozati javaslatot az értekezlet minden további felszólalás nélkül, egyhangúlag elfogadta. A Ház választásai. Az országgyűlési szabadelvű párt holnap, kedden este fél nyolc órakor értekezletet tart. Az értekezlet tárgya lesz az üresedésben levő bizottsági és jegyzői állások betöltése. Külföldi lap Magyarországról. A Németországban nagyon elterjedt Breslauer Generalanzeiger, amely az utóbbi időben többször foglalkozott elismerésreméltó objektivitással, május 27-iki számában első helyen cikket hoz ezzel a címmel: «Magyarország igazi világításban.» Azokat a ferde fogalmakat akarja megszüntetni, amelyeket az osztrák pártlapok terjesztettek Magyarország felől Németországban, leginkább a küszöbön álló kiegyezés miatt való elfogultságukban. Kiemeli a cikk, hogy a német-osztrákokon kívül a magyar nemzet a legerősebb támasza a Németországgal való szövetségnek, és szól arról az,örömről, amelylyel Magyarországon a német császár látogatását várják. Megcáfolja azokat az álhíreket, melyet a magyar kormánynak a nemzetiségekkel való bánásmódjáról terjesztenek külföldön. «A kiegyezésben — így szól azután a cikk — Ausztriának nemcsak a Magyarországgal való együvétartozást, — a monarkia életfeltételét — hanem a Németországgal való szövetséget is szem előtt kell tartania, amely utóbbihoz Magyarország épp úgy ragaszkodik, mint a német Ausztria. Tisztában kellene lenniök azzal, hogy a sivár obstrukciós politika a parlamentet a német nemzeti szovinisták és a szociáldemokraták hazaáruló gárdájának szolgáltatja ki és sem a kiegyezés létrejöttére, sem a Németországgal való szövetségre nem lehet előnyös, valamint a monarkia nagyhatalmi állását is mindenesetre diszkreditálja. Budapesten a várban máris nagyban halad befejezése elé az új királyi várlak építése és a bécsieket egy napontán ámulatba fogja ejteni, ha az udvar akkor nagy előszeretettel fog a magyar fővárosban lakni.» Az állandósított botrány. Nem tudjuk, hogy az osztrák miniszterelnöknek a királynál való tegnapi kihallgatásán mi történt, annyi azonban bizonyos, hogy gróf Badeni önérzete azóta fokozódott. Ma ugyanis bécsi irányadó körökből azt jelentik, hogy a kormány — ellentétben a sok szélnek eresztett hírrel — éppen nem akarja az obstruáló ellenzéknek azt az elégtételt megadni, hogy a reichsrath elnapolásával meghátrál előle. Badeni tehát semmi esetre sem akar engedni és nem bánja, ha a botrányok a pünkösdi szünidő után is folytatódnak. Éppen olyan harcias hangulatban van a többség is, amelynek nevében, a kisebbség minapi tiltakozó iratára válaszul, ma Javorski lovag, a jobboldal parlamenti bizottságának elnöke, hosszabb beszédben üdvözölte Abrahamovicz és Kramatz képviselőházi alelnököket. A Ház köszönetét tolmácsolta nekik a tanácskozások eredményes vezetéséért és a Ház jogainak a törvénytelen obstrukcióval szemben való bátor védelmezéséért. Abrahamovicz vá-