Pesti Napló, 1898. augusztus (49. évfolyam, 211-240. szám)

1898-08-02 / 212. szám

212 szám. Budapest, kedd PESTI INAPLÓ 1898. auguszus 2­3 nem merült el a bürokratikus formákban, hanem időt talált naponkint 30—40 embert is fogadni és mindenki azzal a benyomás­sal távozott tőle, hogy az államtitkár be­hatóan ismeri az ő ügyét. Emlékezzünk csak arra, hogy Vörös László volt az, aki annak idején a levélhordók sztrájkját szemé­lyes közbejöttével rövidesen megszüntette, valamint hogy minden alkalmmal, mikor munkaadók és munkások között valami konfliktus támadt, az ő humánus és meg­nyerő, igazságos és tapintatos közbelépése egyengette útját a bék­e helyreállításának. Vörös László különben tagja marad ezután is a képviselőháznak, ahol gazdag teoreti­kus és gyakorlati ismereteit és szakbeli tudását szabadon érvényesítheti. Ez hatá­rozott nyeresége lesz a Háznak, mely éppen nincs bővében a számottevő szak­erőknek. A kereskedelmi minisztérium új állam­titkára dr. Schmidt József, a szabadalmi hi­vatal eddigi elnöke. Sokféle hivatalt viselt eddig és mindenütt jelét adta kiváló tulaj­donságainak. Barátai ezért nem közönséges várakozással vannak államtitkári működése iránt. Részünkről korainak tartanék e tekin­tetben bármi ítéletet mondani. Tény az, hogy a kereskedelmi minisztérium fennál­lása óta oly nagy — minden túlzás nélkül mondhatjuk: históriai felelősséggel járó — fel­adatok előtt nem állott, mint éppen most. Tény továbbá az, hogy az új államtitkár abban a munkakörben, melybe belépni készül, eddig nem működött. Annál na­gyobb lesz tehát érdeme, ha feladata magaslatán állónak mutatkozik. A köz­vélemény tartozik neki azzal, hogy tel­jes jóindulattal bevárja, hogyan fog be­válni. Mihelyt a közügynek tett szolgála­­taival az elismerésre rászolgál, nálunk készségesebben senki sem fogja érdemét a nyilvánosság előtt méltatni. Mint komoly férfiú, aki tudja mérlegelni, hogy Magyar­­ország kereskedelmi és vasúti politikája vezetésének ez idő szerint mily kritikus napjai következnek, komoly férfiaktól egye­bet bizonyára nem is kiván, mint azt, hogy tevékenységének eredményét bevárják. Idő­közben az új államtitkárnak be kell érnie azoknak dicséretével, kik minden új csil­lagnak vakító fényét szokták hirdetni. * A távozó államtitkár életrajzát — az Ország­gyűlési Almanach nyomán — a következőkben ismertetjük: Vörös László született Dombegyháza pusztán, Csanád vármegyében 1849. június 8-án. A közép­iskolát Aradon, ahol atyja polgármester volt, jogi tanulmányait pedig Nagyváradon végezte. A volt közmunka- és közlekedésügyi minisztériumba 1871-ben segédfogalmazóvá, 1873-ban fogalmazóvá, 1874-ben titkárrá, 1889-ben pedig osztálytaná­csossá nevezték ki. Mindvégig a vasúti szakosz­tályban működött, ahol a vasutengedélyezési ügye­ket vezette. 1881—­1884-ig a magyar északkeleti vasút felügyelő-bizottságának tagja volt, és 1882-ben póttagja lett az Államvasutak igazgatótanácsának; 1884-ben a budapest-pécsi vasút kormánybiztosává és még ez évben az Államvasutak gépgyára és a diósgyőri vas- és acélgyár felügyelő-bizottságának tagjává, majd 1887-ben az Államvasutak ősszülésé­nek póttagjává, a vasúti tisztképző-tanfolyamon a történelem rendes tanárává és egyúttal a tanfolyam­­ kormánybiztosává, 1888-ban pedig a posta- és táviró-tisztképző tanfolyam kormánybiztosává ne­vezték ki. Nemsokára e tanfolyamok felügyelő­bizottságának helyettes elnökévé lett. E két tan­folyamnak egyúttal megteremtője és szervezője volt, mely érdemeit maga Baross Gábor is több ízben elismerte, és főképp e téren való sikereinek köszönhette, hogy 1892-ben a III. osztályú vasko­­ronarenddel tüntették ki. Energiájának gyümölcse volt az is, hogy a közlekedési tanfolyamok már fennállásuk első éveiben saját külön díszes palotá­jukban helyezkedtek el. Miniszteri tanácsossá 1893-ban lépett elő s a következő évben, amikor Reiszig államtitkár a belügyminisztériumba ment át, a vasúti szakosztályra nézve államtitkári hatás­körrel ruháztatott fel. 1895. február 5-én pedig államtitkárrá nevezték ki. 1895-ben a széki vá­lasztókerület választotta képviselőjévé. 1896-ban Kaposvárott és Budapest III. kerületében­­ választot­ták meg, s ő Kaposvár mandátumát tartotta meg. A képviselőházban ritkán szólalt fel; utolsó be­szédét június elején mondotta az Államvasutak gép­gyára s a diósgyőri acélművek ügyében. A beszéd, amelyben a Sima Ferenc által felhozott vádakra felelt Vörös László, a Ház minden oldalán nagy tetszést aratott.* Dr. Schmidt József, az új államtitkár életrajzi adatait a következőkben ismertetjük: 1848-ban született a fehérmegyei Előszálláson, hol apja a ciszterciták birtokának félszázadnál tovább első gazdatisztje volt. Fehérváron járt isko­lába s a budapesti egyetemet elvégezve, 1873-ban ügyvédi oklevelet szerzett. Ügyvédkedés közben nemzetgazdasági tanulmányokat tett s szakmunkái­val egymásután nyerte el a gazdasági egyesület pályadijait. Utóbb a Pálffy grófok jószág­igazgatója lett, de aztán iskolatársa s régi barátja, dr. Wekerle Sándor hívására 1888-ban mint pénzügyminiszteri titkár állami szolgálatba lépett. Csakhamar osztálytanácsossá lett s Wekerle mi­nisztersége alatt az elnöki osztály élére került. Kozma Ferenc miniszteri tanácsos őt szemelte ki utódjául s átkérte a földmivelési minisztériumba, ahol 1892-ben miniszteri tanácsos s Kozma halála után a lótenyésztői főosztály vezetője lett. Három év múlva a kiállítás igazgatójának nevezték ki s innen a szabadalmi hivatal élére került. Budapest, augusztus 1. A kiegyezés válsága. Kállay Béni közös pénzügyminiszter ma reggel Ischb­e érkezett. Délben kihallgatáson volt a király­nál, résztvett az udvari ebéden s aztán visszautazott Bécsbe. A Az. Fr. Presse buda­pesti jelentése szerint gróf Thun miniszter­­elnököt és Kaid pénzügyminisztert a hét folyamán Budapestre várják. Az osztrák mi­niszterek­r­e jelentés szerint — Bánffy báróval a kiegyezésről fognak tárgyalni s aztán a két miniszterelnök együtt Ischb­e utazik. Stroszmayer és a bán. — Saját tudósitónktól. — Zágráb, julus 30. A h­orvát ellenzék a nyári szünetben sem feled­kezik meg párthiveiről. Legutóbb is bizonyára örö­met akart szerezni nekik, amikor gyors egymás­utánban világgá röpítette a két hirt, először azt, hogy gróf Khuen-Héderváry, a horvát bán, lemond, azután pedig, hogy a bán legnagyobb po­litikai ellenfelével, Stroszmayerral kibékült. Mind a két hir valótlan. A bán lemondását esz­­tendőnkint legalább kétszer szóba hozzák és okául rendszerint a bán egészségi állapotát hozzák föl. Pedig gróf Iohnen-Héderváry pompásan érzi magát és nyári szabadságáról, melynek egy részét Tátra­­fü­reden, másik részét Ostendében tölti, a legjobb egészségben fog visszatérni hivatala vezetésére. Nyári pihenőre a bánnak épp úgy szüksége van, mint minden hivatalnok-embernek, hisz nap-nap után dolgozik, minden aktát ismer és sokszor az egész napot íróasztala mellett tölti. A bán vissza­lépését azok az elemek, kik a mai horvátországi viszonyokkal nincsenek megelégedve, akik még mindig várják, hogy­­a magyar rabszolgaságból valami idegen hatalom megmentse őket, nagy örömmel üdvözölnék. Ezeknek az elemeknek az első perctől fogva kellemetlen volt Khuen-Héderváry gróf, ki mindig érvényt tudott szerezni Horvát­ország törvényadta jogainak és ki mindig vissza tudta verni a horvát-magyar kiegyezés ellenségei­nek vehemens, igazságtalan, Magyarországot bántó támadásait. Épp ezért a többség, a józan polgárok legnagyobb része szeretettel kíséri törekvéseit és nem óhajtja a népszerű államférfiú távozását. A másik hírnek, hogy a bán kibékült Strosz­­mayerrel, az volt az alapja, hogy a minap Stroszmayer és a bán kölcsönösen meglátogatták egymást. Ezt a hírt megcáfolni nagyon könnyű. Stroszmayer a Sihuen-Héderváry-családdal már közlekedett, mikor még a mostani bán kis fiúcska volt. Mikor azután a kis­fiúból államférfiú, Hor­vátország bánja és Stroszmayer legnagyobb politikai ellenfele lett, a két államférfiú közötti érintkezés a szokásos társadalmi formákra szorítkozott. A bán Verőce megye beutazásánál Stroszmayer vendége volt és így mi csodálkozni való sincs azon, ha ezt a látogatást a püspök Zágrábban visszaadta. Jó forrásból jelenthetem, hogy ezúttal a diakovári üspökség ügyei vitték Stroszmayert a bánhoz és ezeken az ügyeken kívül ezúttal más dolog szóba sem került. A bán és Stroszmayer kibékülésének, nemkülöm­­ben a bán lemondásának hírét első ízben a Raich­- Czernkovich párt terjesztette, még pedig oly ügye­sen és kitartóan, hogy a hírek a legtöbb bel- és külföldi lapba bekerültek. Ez a párt régi tekintélyé­nek visszaszerzését a bán bukásától várja és e cél­ból minden követ megmozdít. Elfeledték azonban, hogy a bánnak van annyi politikai okossága, hogy nem fog csatlakozni a Stroszmayer-párthoz, oly párthoz, mely politikailag megbukott és amelynek csalárd viselkedéséről ismételten meggyőződhetett. A Stroszmayer-párt és a bán politikája között oly nagy ez­er, amit még a politikai cselfogásairól ismert vezére a pártnak sem tudna áthidalni. Jakabffy államtitkár beköszöntője. — Saját tudósítónktól. — Budapest, augusztus 4. A belügyminisztériumnak Latkóczy Imre he­lyére kinevezett új politikai államtitkára ma foglalta el hivatalát. A minisztérium tisztviselőkara délelőtt tisztelgett Jakabffy Imrénél és melegen üdvözölte új főnökét. A nagy tanácskozóteremben gyűltek össze a tisztviselők és Jakabffy Imre déli tizenket­­ted félórakor jelent meg körükben Horváth Emil elnöki titkár kíséretében. Az éljenzés csillapodtával Széll Ignác államtitkár üdvözölte a személyzet nevében Jakabffy Imrét, mint a főispáni karnak egyik legkiválóbb volt tagját, aki huzamos időn át sikeresen mű­ködött ama délvidéki vármegyék egyikének élén, melyek különleges viszonyaiknál fogva a kormány­zatnak aránylag legtöbb gondot adnak. Hangsú­lyozta beszédében, hogy noha exponált politikai helyzetéből kifolyólag gyakrabban történt változás e méltóságban, a fogadó ünnepség sohasem sülyedt üres formasággá, mert egyfelől az összes volt államtitkárok, sőt maguk a miniszterek, másfelől a tisztikar között mindenkor teljes egyetértés ural­kodott. És habár a minisztérium főnökei — így foly­tatta beszédét Széli államtitkár — az autonómiával nem rendelkező tisztikarral szemben kinevezési dekrétumuk erejénél fogva ipso facto beiktatottaknak tekinthetők és már hivatalba léptük pillanatában az alárendeltektől kötelességeik teljesítését joggal megkövetelhetik, még eddig mindannyian működésük megkezdése előtt a testületileg összegyűlt tisztviselők körében megjelentek, a tisztikar pedig odaadó közreműködését készséggel fölajánlotta, jeléül annak a kölcsönösen táplált hazafias meggyőződésnek, hogy e nehéz kormányzati ág ügyei kellő sikerrel csakis a veze­tők és munkások egymásba olvadó összhangzó együtt­működésével intézhetők. (Helyeslés.) És mivel örömmel látjuk, hogy méltóságod a hagyományos példát kö­vetve, szintén bizalommal közeledik a tisztikarhoz, engedje, hogy viszont a tisztikar ugyanazon ügy­buzgó támogatás iránt, melyet méltóságod elődjei­nek felajánlott és melyet, legyen szabad némi ön­érzettel hozzáadnunk, az illetők kifejezett megelé­gedésére híven teljesített is, méltóságod kezeibe ünnepies fogadalmat tegyen ama kívánság kíséreté­ben, hogy méltóságodat körünkben elfoglalt díszes állásában a Gondviselés minél tovább tartsa meg. A hosszantartó éljenzés csillapultával Jakabffy Imre így válaszolt: Méltóságos államtitkár úr! Tisztelt uraim! Midőn felséges urunk, királyunk legmagasabb elhatározásá­ból kifolyólag államtitkári állásomat elfoglalom, mindenekelőtt fogadják mélyen érzett köszönetemet szíves és rokonszenves üdvözletükért, valamint a hízelgő elismerésért, melylyel a méltóságos állam­titkár úr eddigi működésemről nyilatkozni szíves volt. Én is úgy érzem, hogy nem vagyok idegen az urak körében, mert nemcsak a hivatalos érintkezés kapcsolt bennünket eddig is egymáshoz, hanem az a meleg, szives viszony is, melyet a tisztikar több kiváló tagjával fentartani szerencsém volt. Nagy súlyt helyezek erre a szives viszonyra és kérem is, hogy a hivatás közössége mellett a kölcsönös bizalom is legyen az a kapocs, mely bennünket összekössön, mivel így könnyebben fogunk felada­tunknak megfelelni. (Éljenzés.) Jelszavam: az állhatatos munkásság, melynek teljesítésénél a közérdek magas eszményének, vala­mint a törvény és jogtisztelet iránti szempontoknak hódolok. Nem riadok vissza tehát a sok munkától, noha jól tudom, hogy ama nagy nemzeti céloknál és érdekeknél fogva, melyek a belügyi kormányzat­tal szoros kapcsolatban vannak, sok, nehéz és fontos feladatoknál kell segédkeznem. És nem hiányzik bennem az erős akarat sem, hogy állásomat, amire mélyen tisztelt főnökünk, belügyminiszter úr !

Next