Pesti Napló, 1899. február (50. évfolyam, 32-59. szám)
1899-02-19 / 50. szám
8 Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ 1899. február 19. 50. szám rég már évszázadok óta elnyeléssel fenyeget. Maga a román kormány s a liga is kezdi a dolgot belátni s ezek felsegitésére fordítja figyelmét, annál is inkább, mert a magasabb politikai érdekek is arra utaltak, hogy Ausztria-Magyarországgal jó viszonyban legyen. Ezért hozza meg neki azt az áldozatot is, hogy a már különben is nyakára nőtt magyarországi emigráltakat az őket már évek óta köröztető magyarországi hatóságoknak kiadja. Jó lesz előre megtenni az óvóintézkedéseket, hogy a kiutasított román szocialisták ne zavarják meg az önök viszonyait is. Ezt pedig annál is inkább jó lesz megtenni, mert biztos értesüléseim alapján mondhatom, hogy egy bukaresti szocialista hírlapírót az Aradon megjelenendő román szocialista újság számára szerződtették is már. A high life köréből. Budapest, február 18. Alig vettük észre az idén a farsangot — de alig veszszük most észre azt is, hogy ime hamvazó szerda után vagyunk immár. A böjt ma úgyszólván naptári fogalom csupán s még leginkább az arisztokrácia veszi szorosan a hamvazkodást. Az udvar példája után indul, amely ezt a vallásos külsőséget sohasem mulasztja el s ebben az esztendőben is megtartották az ünnepies szertartást Schönbrunnban. Nálunk leginkább a Jézus szent szivéről nevezett Mária-utcai templomba mennek hamvazkodni a szép mágnásasszonyok és aki fáradságot vett magának kissé korábban fölkelni, az ezidén láthatta az elegáns, címeres kocsisort, amely szerdán hajnalban, mint egy szekértábor foglalt állást a templom előtt. A negyven napig tartó böjt alatt a katolikus mágnáscsaládok a lehető legvisszavonultabb életet élik, megtartják a böjti napokat, melyeken a húsevés tilos, valamint, hogy a nagybőjti prédikációknak is túlnyomó számban főrendekből telik ki a hallgatósága. A Mária-utcai templomban ezidén gróf Esterházy Jenő Jézus-társasági atya tartja a hitszónoklatokat, mig a ferencrendieknél Hock János, a várbeli Mátyás-templomban pedig páter Tomcsányi mondja a szentbeszédeket. Néhány év előtt nagyon érdekesek voltak Tomcsányinak azok a prédikációi, melyeket hetenkint kétszer, kizárólag urak számára mondott. Ezekre külön meghívót küldött szét ifjabb gróf Zichy János és megjelentek a Budapesten időző összes katolikus mágnások. Prédikációiban itt-ott erősen meg is mosta ifjúságunk fejét a páter és kikelve az orfeumok s ledérség ellen, rámutatott azokra a vétkekre, melyek miatt olyanná lesz az ifjú, mint a bibliai festett koporsó és melyekért az irás szavai szerint az apákért hetediziglen bűnhődnek a gyermekek. A túlságos turf- és kártyaszenvedély is tapétára került és akárhányan bizony elszontyolodva jöttek ki a morális gőzfürdőnek is beváló prédikáció után. Haszna azonban nem igen volt. Hiszen a kaszinónak a kártyapénzből befolyó jövedelme évrőlévre nagyobb, egyre hozza a Wochen- Renn- Kalender a letört mágnások listáját, és csak most beszélnek ismét egy dinaszta közelálló bukásáról, amely nagy konsternációt okoz mágnáskürökben. Az illető gavallér egyik legdaliásabb tagja volt a mágnásifjúságnak, korán bejutott a parlamentbe és nagy szerepet játszott a közéletben is. Őse, a híres burkusverő generális, fényt, rangot szerzett, a családi vagyon pedig még gyarapodott egy dúsgazdag prefekta által, akinek, miután a család férfiága kihalt, elsőszülött fia nemcsak az óriási vagyonát, de büszke, históriai nevét is örökölte. Az irigyelt, dúsgazdag majoreskó hangadó volt a kaszinóban, a túrán is csak nemrégen a politikában is emlegették nevét. Bizony, nagyböjtbe való, szomorú hírek ezek. A szürke böjtben sok szó esik nagy urak, miniszterek költözködéséről is. A budai várbeli Stöckl-be megy lakni gróf Apponyi Lajos magyar udvarnagy, hogy, ha már nincs udvarunk itthon, legyen legalább ott az udvartartás ceremoniáriusa. Sötétek a királyi lak ablakai, sötétek még a József főherceg palotáján is, és évek óta nem lakik köztünk állandóan egyetlen tagja sem az uralkodócsaládnak. Szinte különös hallani, mikor régi öregek beszélnek a hajdani palatínusz udvarról, amelyben otthon volt a magyar arisztokrácia, a nádor gyermekeiről, akiknek magyar fiuk, magyar leánykák voltak a játszópajtásai. Magam is ismertem még egy olyan öreg grófnét, aki élete végéig büszkén emlegette, hogy a pozsonyi diéták alkalmával mindig udvari hintó ment érte, hogy a palatinusokhoz vigye. Ilyen délutánokon aztán együtt babáztak Hermina főhercegnővel, vagy leültek a zongora mellé és négy kézre játszottak a klaviron. Öt óra tájban pompás uzsonnát szolgáltak föl aztán, s maga a palatinusné, az áldott emlékezetű Mária Dorottya főhercegasszony kente a mézes meg vajas kenyeret gyermekei és kis játszópajtásaik számára. A mostani kis grófnők, bárónők bizony még látásból sem igen ismerik Mária Valéria főhercegnő gyermekeit, sem Károly főherceget, Ottó főherceg fiát, de akihez szívünk leginkább húzódik, felejthetetlen Rudolf trónörökösünk egyetlenleánykáját, a maholnap nagy lány sorba lépő Erzsébet Mária főhercegnőt is alig látták itthon. Az év legnagyobb részét Bécsben, Laxenburgban, vagy Tirolban tölti a főhercegnő — egy-egy bájos császári kastélyt fölkeresve, mint aminő például Miramare, a szerencsétlen végzetű Miksa császár egykori kedves Tuszkuluma. A téli hónapok alatt ott időzött most Stefánia főhercegnő leánykájával, csöndes visszavonultságban töltve a gyászév szomorú telét. Erzsébet Mária főhercegnő szép, nyúlánk leányka már, karcsú sugár termettel, rózsás arccal, mosolygó kék szemmel. Ideálja a bájos bakfisnak, aki módfelett örül, hogy már szabad neki ékszert viselni. De amellett komoly, kötelességtudó, és valósággal rajong a szépművészetekért. Maga is olyan szépen fest, hogy művei messzire túlhaladják a műkedvelést, és most Miramareban is folytatva tanulmányait, Kayser Ebba festőművésznő vezetésével nemcsak remek virágképeket festett, de a tündén táj több pontját is megörökítette vázlatkönyvében. Szép táj, szép vidékek vannak ám nálunk is és őszinte örömmel üdvözölte főrangú világunk azt a röpke hírt, mely ennek a hónapnak az elején kelt szárnyra. Beavatott körökben beszélik ugyanis, hogy Stefánia főhercegasszony, griesi időzése után, késő tavaszszal — talán a versenyszezon alkalmával — Budára jön, ahol néhánk estét is ad majd és bemutatja Erzsébet Mária főhercegnőt annak az arisztokráciának, melynek elődei a főhercegnő ősanyjának trónja védelmében olyan lelkesen kiáltották egykoron a mohamur-t. Akkor majd fény csillan ki ismét a várlak most oly sötét ablakaiból — és fény árad hazánkra a királyi hölgyekről, akik visszavarázsolják majd nekünk a nagy palatínus udvarát, akinek a véréből való vér néhai trónörökösünk bájos özvegye. Talán majd akkor megélénkül a társaságos élet és megnyitják termeiket a fiatal házas urak is, élükön Esterházy Miklós herceggel, Szápáry Pál, Csekonics Sándor és Batthyány Béla grófokkal, akinek eljegyzését csak a minap hozták hírül a párisi lapok. Gróf Batthyány Béla, gróf Batthyány Géza és neje született. Batthyány Emma grófnő fia, a vértanú Batthyány Lajos és a Petőfi által is megénekelt lelkes honleány Zichy Antonia grófnőnek az unokája. Mlédsz — így nevezték otthon gyermekkorában — legifjabb fia volt a grófi párnak s a diplomáciai pályát választotta magának. Gyermekéveit Budapesten töltötte s ugyancsak víg délutánok, estékvoltak azok, melyeket Batthyány Lajos özvegye ódon palotájának termeiben rendezett unokáinak meg a játszótársaiknak. Az áldott úrasszony nagyminusz volt minden fiúnak — igy ejtették csupa becéző szeretetből a nagymama szót unokái — és a földtől a plafondig értek azok az óriási karácsonyfák, amelyeket akkoriban a kriszkindli hozott. Nemcsak a Batthyány fiuk, meg a Sugin— gróf Keglevich Béla, szintén unokája, gróf Batthyány Bori és gróf Keglevich Béla fia — de a vendéggyerekek is kaptak ajándékot, még pedig annyi bonbont, könyvet, játékot, hogy megtelt vele a kocsi, mikor a mulatozás után hazamentek. És gyermekké lett a gyermekekkel együtt történetünknek ez a fájdalommal, gyászszal megszentelt alakja és leült velük tombolázni, lottót játszani és vége-hoszsza nem volt a fiuk örömének, mikor a kikiáltó harsányan hirdette, hogy: A Quinterno nyerője a nagyminusz! a nagyminusz! Mátyás sem kapott nagyobb éljent a Dunán, mint ez az áldottlelkű matróna a lelkes gyerekektől, de élt, halt is érte mindegyik és mindent megtettek volna a kedvéért. A Batthyány fiuk pajtásai közt volt egy fiúcska, aki egy alkalommal a saját nagymamájától egy remek, hófehér selyem pincsit kapott ajándékba. Régi vágya volt a fiúcskának ez a kutya és a Pufi-nak — így nevezte el — olyan dolga volt, mint holmi princnek. Bársony váskoson aludt, porcellán tálból evett és Madame Pethes, a komorna anyja, csak azért kapott minden délután külön egy monstruózus bögre kávét, hogy a Pufi-t gondozza és selyemlágy szőrét naponta fésülve, más-más színű szalaggal ékesítse föl. A Pufi gazdája egy nap a gyönyörűen fölmáslizott kutyácskát is kivitte magával Cinkotára, Batthyány Ilona grófnőhöz, aki második házasságában Beniczky Gáborhoz menve nőül, rokonságba jutott az említett fiúnak a mamájával. Beniczky Gáborné leánykája, az oly korán elhunyt, angyalszép kis Lea, rendkívüli örömét találta a Pufiban. Simogatta, ölelgette és a világért sem akart tőle megválni. De a gazdájának is kedves jószága volt a kutya, már csak azért is, mert a nagymamájától kapta, akit nagyon szeretett és hallani sem akart róla, hogy a kis Leának ajándékozza. — Akármit, csak a Pufit nem, — monda kérlelő hangon és még beszélőbabát is ígért a leánykának. Mikor elkövetkezett az indulás ideje és Gábor bácsi útnak indította a fiukat, a Batthyány-gyerekek, meg a mostohafia, Keglevich Béla is a társaságban volt, a Pufit is föltették a hintóra és Lea busán nézett a kutyácskára, amint máslis fejének körvonalai mindjobban eltűntek a fölszálló porfellegben. Másnap a nagyminisz megtudta valahogy, hogy az egyetlen kis leányunokája hogy vágyakozik a Pufi után és magához hivatta a gazdáját. Szépen leültette egy kis tabourettere s egy csodálatosan szép mesét mondott neki. Lobogó nemzetiszin zászlókról, tomboló paripákról, nyalka loborzú sarkantyú pengéséről. Elmondta, hogy ő, meg a testvére, Károlyi grófné, ott álltak akkor az egyetemutcai Károlyi-palota erkélyén, és egymásután jöttek föl hozzájuk a déli mágnás- meg nemesifjak, ők meg egymásután nyomták fejükbe a szürke csákót — és biztatásukra mind beállt Károlyi-huszárnak, és mentek Szent-Tamás alá vért és életet áldozni a hazáért. — Egy nyalka kis legény is volt a többiek közt, az is elment egyetlen szavamra, egyetlen intésemre, — pedig az életét tette kockára — az apád volt az. Tőled csak egy kis kutyát szeretnék, tudom nem áldoznád föl a kedvemért a Pufit sem. A fiú megértette a nemes asszony célzását, azt hogy a férfi első kötelessége lemondani és tudni áldozatot hozni, ha úgy kívánják a körülmények. Nem telt bele két nap sem, Cinkotán volt a Pufi, s a fiú, ma, mikor már férfi, valahányszor eszébe jut ez a régi, gyermekkori emlék, mindig túl boldog, hogy teljesítette a szülők mérhetetlen bánatára oly korán angyallá lett kis Beniczky Leának ártatlan vágyakozását. A baráti körnek legidősebb tagja — aki már nem is igen törődött az apróbb fiukkal — gróf Batthyány Lajos, régen nős. Neje Andrássy Hana grófnő, a nagy lord kancellár temperamentumát, genialitását teljesen öröklött leánya. Testvérei közt is legidősebb volt Batthyány Lajos, utána következett az ideális lelkületű, minden szépért, magasztosért rajongó Géza. Egyik leglelkesebb híve annak a kis körnek, amely az oly korán elhalt, talentumos Justh Zsigmond vezetése alatt alakult, s élete jövendő céljául a hazai irodalom és művészet felvirágoztatását s főképpen a mágnáskörökkel való megkedveltetését tűzte ki. Nem valósíthatta meg szép álmait, mert élete legvirágzóbb szakában, egy sötét pillanatban, öngyilkos módon vetett véget életének, félig-meddig rejtélynek hagyva a boldogtalan elhatározás indító okát is. Batthyány Béla, a család legifja»