Pesti Napló, 1902. november (53. évfolyam, 300-329. szám)
1902-11-23 / 322. szám
322. arára. Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ, 1902. november 23. Is használt ott a kapacitálás. A tanácsos úr még azt sem volt képes megtudni, hogy mi tulajdonképpen az alapja a rejtélyes kalkulusnak. — A kudarctól dühösen tért nyugovóra és másnap reggel kihajtatott a pályaudvarba, hogy hazautazzék. Korán érkezett ki a vasúthoz. A perronon fölismerte az előző nap égyük talányos matematikusát. Néhány pohár nehéz bor a vendéglőben végre megoldotta a derék háziiparos nyelvét. «No, édes barátom, ha csakugyan bízik a becsületes ábrázatomban, hát őszintén megmondja nekem, hogy miért is drágult meg egyszerre olyan nagyon az a telyiga.» ««Megmondom, ha tud hallgatni a ténsor.»» «Tudok.» « Hát, kérem szeretettel, mi csak akkor adhatjuk 2 forint 25 krajcárjával a talyigát, ha valaki legföljebb 40—50 darabot rendel belőle. Mert ilyenkor a kincstári erdőbül lopjuk hozzá a fát. De ha valakinek egyszerre 5000 darab kell, ahoz nem lehet eleget lopni, már ilyenkor készpénzért muszáj vásárolnunk a fát és azért drágább a talyiga. M. -J .Eh, si non e vero, e ben trovato! — szólt kissé kelletlenül a pénzügyminiszter. Belügyi kollégája nevetve felel: — Hagyd csak kérlek. Lehet valami a dologban, vs. színház és művészet. C -------- A Hit. (Népszínmű 3 felvonásban. Justai Zsigmond novellája után irta: Rózsa Miklós. Először adatott a Népszínházban november 22-én.) Manga Julcsa «gányóleány», vagyis a keze munkájából él. Proletár és igazi paraszt-bohém. Megdolgozik a pénzért, de könnyűszerrel ad túl rajta. Szereti a selyem viganót, rojtos kendőt, a táncot, a dalt. De amellett van neki mélyebb érzése is. Ilyen a Csepcsányi Bálint iránt érzett szerelme is. Bálint gazdag fiú, «majoros», de azért szives örömest venné el feleségül a szegény napszámosleányt. Ám az édesanyja átokkal tiltja el a kedvesétől és a fiú megtartja az anyai tilalmat. Szegény gányó Julcsa elkeseredésében beszegődik «dalos cseléd»-nek a csaplárosnéhoz és odaveti magát az Andris csendőr szerelemre vágyó keblére. A szeretője lesz annak az embernek, akit sohasem szeretett. Ez az első felvonás. A második felvonásban Julcsa megundorodik a cifra élettől, a bűntől és Andristól. A szeretője elől odamenekül Horváth János vincellér-házába. Horváth János «ujhitü» ember, kenetteljes, jámbor nazarénus, aki jézusi szeretettel fogadja lakába a bűnös, de megtérő leányt. Andris, a csendőr ádáz dühvel jön érte, hogy visszakövetelje tőle a kedvesét. De a nazarénus égi malaszttal állja útját és a durva csendőr erőtlenül vonul vissza az áhitatos szavak hallatára. Az egyszerű szőlőmunkás a biblia szavaival téríti meg a leányt az újhitnek. A megtérés alig néhány pillanat műve és mikor Bálint jön, hogy fölajánlja újra szerelmét a leánynak, Julcsa már feketébe öltözve, a krisztusi lemondás sötét szigorúságával fogadja. — Már nem szeretsz többé? — kérdi a legény. — Istent szeretem, őbenne élek! — feleli fejét töredelmesen meghajtva a leány. Bálint elkeseredve megy el, hogy borba ölje a bánatát. — Te lessz felelős érte, ha elkárhozom! — kiáltja vissza Julcsának. Ezután összegyűl a nazarénus gyülekezet, hogy fölvegye kebelébe a megtérő bűnöst. Julcsa alázattal ismeri be minden bűnét és megfogadja, hogy minden vezeklésre kész, csak befogadtassék a nazaretiek társaságába. A rektor vezeklésül azt rója ki rá, hogy térjen vissza atyjához minden bűnét bevallva és térítse vissza a korcsmázástól Bálintot a jó útra. Mindez megtörténik a harmadik fölvonásban és Julcsát mint igaz, megtisztult lelkű hívőt Horváth János veszi feleségül. Ez a darab kivonata. Körülbelül megegyezik boldogult Justh Zsigmondunk gyönyörű novellájával, de nagy ambícióval, nemes törekvéssel és meglehetős sikerrel dramatizálva. Hogy a siker nem mindig jelentkezik, az már a dolog természetében rejlik. A «Hit» nem népszínmű, hanem tendenciózus népdráma és pedig többnyire intimusabb hatásokra építve. Az első felvonást még mozgalmassá teszik a dalok és táncok, de már a második felvonás csekély kivétellel csupa dialógusokból fonódik egybe és pedig meglehetős vontatott dialógusokból. Ám sok helyet költői erőre kap a színdarab hangja és ilyenkor a közönség is együtt lelkesedett a tisztalelkű, ájtatos nazarénusokkal. Koncesszióképpen a karzat iránt a humor is tért kapott a darabban. Két szabolcsi lócsiszár képviseli a rendes népszínműi humort, amely azonban ezúttal a megszokott méreteken is alul maradt. Az előadásnak sok része van abban, hogy ime nem emlékezünk meg egységes elismeréssel a darabról. Hegyi Aranka a gányaleány szerepében a régi nagy művésznő volt, anélkül, hogy a Justh Zsigmond finom, gyöngéd novellahősnőjét megtestesítette volna előttünk. Szirmai Imre (Bálint) és Szerdahelyi (rektor) valóságos kivételek voltak abban, hogy méltók voltak szerepükhöz. Egyébként pedig olyan népszínműi jelenetnek voltunk tanúi, amelyek azt a meggyőződést keltették bennünk, hogy a népszínmű hanyatlását nem az írók idézték elő. Az előadás külső sikere óriási volt. A szerzőnek minden felvonás után a szokásos kihívásokon felül még a vasfüggöny ajtócskáján is ki kellett bújnia egynéhányszor. Gondolom, első magyar író, akit e kivételes dicsőség ért. • N. S. (*) A Paál László-kiállítás. Dénes József, ez a kiváló esztétikusunk, már évek óta amellett kardoskodik, hogy a magyar állam ne idegen képekre, ne a nagymesterek iskoláinak másodrendű alkotásaira költse a pénzét, hanem gyűjtse össze azokat a műveket, amelyek a magyar képzőművészet múltját, múltból jeleimé fejlődését megjelölik. Ez a gyűjtemény legyen a magyar Szépművészeti Múzeum magva. Azt a javaslatát megint napirendre kellene tűzni a Nemzeti Szalonban rendezett Paál László-kiállítás alkalmából. Milyen könnyű dolog volna most annak a magyar művészettörténelmi múzeumnak számára egész sor olyan képet vásárolni, amely históriai és művészi szempontból egyformán becses. Paál Lászlótól múzeumunknak csak két képe van, igaz, hogy javaképek, talán nem fogható hozzájuk a most bemutatott képe közül egy sem, de Paál László, ez a nagyratermett, szerencsétlen sorsú művész, akkora alak a magyar művészek gárdájában, hogy a művészete fejlődésének dokumentumait is érdekeseknek kell tartanunk. Dicséretes dolgot mivelt dr. Lázár Béla, hogy ezeket a dokumentumokat ebbe a kiállításba összegyűjtötte. Ha abbatr a két múzeumi képben Paál László megérésre hajló művészetét láthatjuk, ezekben a képekben az egyéniségnek szabadságharca a reája ható befolyások ellen, a természetfölfogás kialakulása és a mindent kifejező formának, a megfelelő technikának izgalmas keresése kap meg bennünket. Bécs, Düsseldorf, Fontainebleau impressziói közül kikristályosodik és látjuk e vásznakon az individualitást. Milyen kár, hogy Paált a félúton kidöntötte a nagyratörekvők sorából a tragikus sors! Hogy nem lehetett azzá, amire rátermett, hogy nem válhatott ki egészen környezetéből. Ha képeit azokkal vetjük össze, amelyeket Paál idejében idehaza festettek, ezek az ő képei magában álló csudatevéseknek tűnhetnek föl, de nem szabad őket kiszakítanunk a korabeli művészi küzdelemből. Nekem ebben az összefüggésükben szinte még becsesebbek, mert ha nem is a magyar művészetnek, de magyar művésznek abban a nagyszerű küzdelemben való derék részvételét demonstrálják. Nagy nevek mellé kerül az övé, nagy törekvésekből veszi ki részét a fiatal magyar festő. Hol küzdve az önönmaga megkötöttsége ellen, hol pedig küzdve a mások, az elismertek, az uralkodók művészeti terrorizmusa ellen. Néha bátortalan, a szinei hidegek, a rajza bizonytalan, a perspektívája hibás, néha pedig energikus, az ecsetnek korlátlan ura, a szinei mélyek s a rajza bátran szabatos. Néha technikai problémákba téved, néha a környezet hatása alatt áll, néha még az egyéniségét is elveszti, máskor meg csudás könynyüséggel, szuverén biztossággal fejezi ki a természet mélységeit s az impressziók festői voltát. Micsoda nagyszerű ígéret ez a piktúra s micsoda szomorúság, hogy az ígéret beváltatlan maradt! De látjuk a magasságot, amelyet Faul elérhetett volna. Az út felében lehanyatlott, de odáig úgy jutott el, mint aki bejutott a nagyművészet előcsarnokába. Becsülje meg a magyar művészet és a magyar közönség a bátor, a nemes előretörtető emlékét. 9-(*) Szentivánéji álom. A Nemzeti Színház és Operaház első együttes klasszikus előadását, Shakespeare «Szentivánéji álom» című regés színművét hétfőn, 24-én megismétlik az Operában, a múltkori előadás szereplőivel és Mendelssohn zenéjével. (*) Nemzeti Színház. A Nemzeti Színházban holnap, vasárnap, harmadszor, csütörtökön pedig negyedszer kerül színre Jakab Ödön új színműve «A jövevények». Mind a kétszer Murger egyfelvonásos vígjátékával, a «Nyolcadik pont»-tal együtt. Pénteken Sardounak szeptember óta nem adott drámája, a «Fernande» kerül színre, szombaton pedig Gerhart Hauptmann álomkölteménye, a «Hannele» kerül színre Lövikné Somló Emma vendégfelléptével, ki a címszerepet fogja játszani. Vasárnap délután Feuillet rég nem adott színműve «Egy szegény ifjú története» és este Csiky Gergely vígjátéka «A nagymama» kerül színre, melyet június 1-én adtak utoljára elő. (*) Művészest. A VIII. Kerületi Általános Közjótékonysági Egyesület december 6-ikán a Vigadó összestermeiben nagy művészestét rendez, amelyen közreműködnek: Fedák Sári, Hollósy Kornélia, Kelemen Ida, Noseda Károly, Perényi István, Rákosi Viktor, Szilágyi Arabella, Takács Mihály, Teszáry Juliska és a Nemzeti Zenede kiművelési tanszakának növendékei. A rendezőbizottság élén dr. Márkus Jenő és Serli Sándor állanak. Jegyek kaphatók a Vili. ker. elüljáróság épületében (Baross-utca 67. szám) I. emelet 19. ajtó. Meghívók ugyanott kaphatók. (*) A Pálmay-sszék. Holnap, vasárnap este tizedszer játszsza a Magyar Színházban Pálmay Ilka a «Nőemancipáció» Flóráját. A művésznő a jövő hét minden estéjén is fel fog lépni. Miss Mary Halton óta nem volt a Magyar Színházban vendégművésznek olyan minden tekintetben teljes és egyöntetű sikere, mint most Pálmay Ilkának. Minden este újabb és újabb ovációkkal tüntet a közönség kedveltje mellett, akinek elragadó toborzója mindenkor valóságos tapsorkánokat vált ki a zsúfolt házakból, s Pálmay Ilkának mind a két fináléját estéről-estére meg kell ismételnie. Az előadás erősségei Sziklai, Ráthonyi, Faragó. A közönség körében általános és állandóan nagy az érdeklődés PálmayIlka föllépései iránt. (*) A Népszínház újdonságai. A Népszínház bemutató előadásainak sorában négy magyar darab került egymásután szinte s most a műsor változatossága érdekében gyors egymásutánban két külföldi újdonság fog következni: Paul Ferrier énekes bohózata «Az anyós» (Ma belle mére) Komor Gyula fordításában s ezután Weinberger Károlynak, «Az izé» szerzőjének operettje, a «Hektor kisasszony», amely jelentékeny sikert aratott Bécsben és Berlinben is. A legközelebbi újdonságban, «Az anyós» című francia bohózatban a Népszínház összes komikusai részt vesznek : Kovács, Nyárai, Németh és Solymosi. Főszerepe van a darabban Szirmainak s játszanak ezen kívül még : Újvári, Pázmán Ferenc, Kiss Mihály, Delli és Rózsa. A fő női szerepeket Ledofszky Gizella, Láng Etel és Dőry Margit játszszák. — Rózsa Miklós népszínműve «A hit», a bemutatókat megelőzve, betölti a jövő hét műsorának legnagyobb részét. (*) Hírek a Vígszínházból. A Vígszínházban pénteken lesz Molnár Ferenc bohózatának, «A doktor úr»-nak bemutatója. Molnár Ferenc darabja megszakítja a «Loute» előadásainak sorozatát, hogy aztán a francia bohózattal és a «Csókon szerzett vőlegény »-nyel váltakozva töltse be a műsort. A Vígszínház igazgatósága elfogadta előadásra Beöthy László «Kovácsné» című háromfelvonásos vígjátékát