Pesti Napló, 1903. június (54. évfolyam, 149-176. szám)
1903-06-02 / 149. szám
2 Budapest, kedd PEST! NAPLÓ, 1903. június 2. 149. szám, folyt és végül is késő éjszaka Károly győzelmével végződött, aki 81 szavazattal többet kapott, mint ellenfele. Barabás Béla a kibontakozásról. Barabás Béla a szegedi «Függetlenség»-ben a következőképpen nyilatkozik a helyzetről: — A pünkösdi ünnepek után ki fog tisztulni a látóhatár. A kibontakozásnak számos formája közül, melyek a levegőben lógnak, legjobban tartja magát a következő három: 1. Széll Kálmán bukik s az utódja (hir szerint gróf Csáky Albin) a katonai javaslatokat nem tárgyaltatja, hanem előbb munkaképessé teszi a parlamentet s azután elhagyja helyét, hogy más miniszterelnök folytassa ott, ahol Széll Kálmán letörött. 2. Más forrás szerint gróf Andrássy Gyulát bízná meg Széli elejtése után a király a kabinetalakítással. Andrássy az ellenzékkel olyan megállapodásra jutna, hogy nem kötné magát a katonai javaslatok rögtöni tárgyalásához, hanem előbb feloszlatná a képviselőházat, természetesen amikor az indemnitást, a tisztviselők fizetésrendezését és a költségvetést is elintéztette. 3. (És ezt a legvalószínűbbnek véli). Széll Kálmán maga keresi és megtalálhatja a kibontakozás fonalát olyaténképp, hogy az ellenzékkel ez irányban megegyezésre jőve, minden indokolás nélkül kijelenti pünkösd után, hogy mindenekelőtt a költségvetést tűzeti ki napirendre. Ez esetben a képviselőház munkája nyugodtan folyhat tovább, ,az ellenzék semmi akadályt sem gördít eléje, hacsak újból nem kísérleteznek a katonai javaslatokkal. A törvényhatóságok és az obstrukció Békés megye május 30-án tartott közgyűlésén szintén foglalkozott az obstrukcióval. Indítvány létetett, hogy a megye helyteleníti az indemnity ellen való obstrukciót, de még ezt az indítványt is csak ■ 47 bizottsági tag támogatta ugyancsak 47 bizottsági tag ellenében, úgy hogy az elnöklő főispán, Lukács György döntött, természetesen az indítvány mellett. A főispán ezúttal kétszer is szavazott, mert mint megyei virilista előzőleg szintén leadta szavazatát. — Kassa város törvényhatósága, mint onnan jelentik, e feliratban állapodott meg: Kassa sz. kir. város törvényhatósági bizottságának közgyűlése aggodalommal szemléli a magyar képviselőházban előállott parlamenti helyzetet, mert a költségvetési, illetőleg a felhatalmazási törvény hiánya miatt előállott törvényen kívüli állapotot veszélyesnek tartja nemcsak az ország anyagi érdekeire, de alkotmányára is; ennélfogva fentartván ez alkalommal is a katonai törvényjavaslatokkal szemben a képviselőházhoz ez évi március 30-án intézett feliratakalomnak kínálkozott együgyü tréfálkozásaikra. — Közös szolgánk lesz! — mondta Gaudon. — Közös szolgálót is fogunk tartani... és ő lesz a mi közös izénk is... Közös lesz a kutyánk is... És örömtől csillogó szemekkel, kipirult arccal dadogta: — Igen, öregem... látod, te is közös vagy!... Te vagy a mi közös barátunk. Amire Fleury megveregette Gaudon vállát és így felelt: — Nem leszünk egyedül... mindenünk közös lesz, öreg barátom... Mert te nagy kópé vagy, Gaudon!* * * Már két hónapja teljesen készen van a Fleury háza és mindenben tökéletesen hasonlít a Gaudonéhoz. Még a két kert is egészen egyforma. Csak a bennük pompázó virágokban külömböznek. Gaudon előszeretettel viselkedik a gerániumokkal szemben, Fleury pedig a petúniákat kedveli. Mindketten tökéletesen boldogok. Majdnem az egész napot együtt töltik a közös kút előtti padon és határtalan boldogságukról álmodoznak. Csak lefekvéskor válnak el egymástól. Közös szolgálólányuk van, akinek konyhai tudásával és tisztaságával tökéletesen meg vannak elégedve. Ami a tervbe vett agarat illeti, ennek megszerzését a következő évre halasztották. És minden reggel, felkelésük után rögtön egymás mellé ülnek a kút mellett levő padon. — Hogy aludtál ? — kérdezi Gaudon. — No,, no ! ... És te ? Jól aludtál ? — Hm, hm ! . . . Fleury ezután a vékony, elszáradásnak indult, levéltelen barackfát veszi szemügyre. Gaudon pedig hoszszan elnézi a cseresznyefáját, amely még gyümölcsöt sem hozott. A politikai helyzet az ünnepek alatt is változatlan maradt. A miniszterelnök Rátóton töltötte az időt, a Ház sokat zaklatott elnöke Eberhardra menekült néhány napra. Ezt az időt használta fel gróf Andrássy Gyula, hogy beszámolót adjon a helyzetről, de főképpen a saját hitvallásáról. Miután pedig ez a hitvallás olyan természetű, hogy azt sem a választók, sem a parlament nyugodtan meg nem hallgatná, mi sem természetesebb, hogy Andrássy Gyula a bécsi sajtót kereste fel, amely az egyébként is a legalkalmasabb és a legrövidebben vezet oda, ahol ő megértetni kívánja magát. A «Neue Freie Presse» szívesörömest hasábokat nyitott Andrássy Gyula nézetei részére. A közös hadsereget a maga mai szervezetében és német nyelvével senki úgy nem imádja, mint Andrássy Gyula, aki alig talál szavakat, hogy ebbeli rajongását kifejezésre juttassa. Valósággal esküt tesz a királynak, hogy ha rajta múlnék, szent kötelességének tekintené a hadsereg érintetlenségét, visszautasításával mindannak, amit már a mai kormány is változtathatnak jelzett. Még Tisza Istvánnál is többet kíván, aki legalább azt beismerte, hogy sok kifogás tehető a hadsereggel szemben magyar nézőpontból, de ő az időpontot ezekre a változtatásokra még nem tartja elérkezettnek. Andrássy cikke ilyen körülmények között érthető feltűnést keltett a magyar politikai körökben. Itt adjuk kivonatosan a cikk tartalmát: Nagy harc közepén állunk. A magyar nemzet egy része, áthatva ugyanattól a hazafias érzéstől. — Péntek van ma, mi ? — kérdi Gaudon. — Igen . . . tegnap csütörtök volt . . . — Tehát akkor holnap szombat lesz! — Persze, öregem, én jó Fleury barátom. — Természetesen, öreg Gaudon barátom! Amint a karjukat összekulcsolták és pillantásaikat a távolba szögezték, olybá látszott, mintha mély értelmű dolgokon gondolkodnának. Valójában azonban semmire sem gondoltak. Az ösvény mentén a lapály letarolt és egyenletesen piszkos sárga A folyam szinte láthatlanul folyik át e kopár lapályon. Egyetlen fasor vagy hajó sem jelzi futásának kanyargó medrét, amely belevész e lapos, egyhangú, sáros talajba. De ezt egyikük se látja. Hébehóba egy-egy emlék cikázik át agyukon a minisztériumról, de ez is csak messze távolról, elmosódva, elfeledve. Az ott töltött harmincöt esztendőből egyetlen egy tiszta kép maradt meg bennök : az ezüstláncú portás uralkodói megjelenése. — Milyen boldogság függetlennek lenni! — mormogta időről-időre Gaudon. — Függetlenül ! . . . Igen bizony ! Már ez így van ! . . . ujjongott Fleury . . . Függetlenül a saját otthonunkban! ... Függetlenül! Áhítattal ismételgették ezt a szót, és az egyes szótagok között közbe-közbe mesteri pauzákat tartottak. Mialatt pedig itt a gerániumok, odaát meg a petúniák elhervadtak, nem is találtak más közös gondolatot. Egy este, vacsora előtt, azzal állott elő Gaudon : — Végre-valahára csak be kellene már egyszer festenünk a kerítést is ! — Helyes, nagyon helyes, — felelte Fleury. — És milyenre festessük a kerítést ? — Zöldre! — Nem, fehérre! — De a fehérre rá se tudok nézni. — Én meg ki nem állhatom a zöldet. A zöld nem is szín! — Mi ? A zöld nem is szin ? Miért állítod, hogy a zöld nem is szin ? — Mert a zöld szin utálatos. — Mi? A zöld . . . utálatos ? És Gaudon izgatottan, kipirultan és méltóságteljesen állott fel: — Talán ez célzás akar lenni ? — Vedd, amint neked jól esik! — Fleury ! — Gaudon ! És Fleury hirtelen dühbe gurult, dühös mozdulatokat tett és mérges arcot vágott. — Én pedig azt mondom, a zöld szid utálatos ... azért, mert már megelégeltem a te kényuraságodat. Te építtetted a házamat, rendezted be a kertemet és beleártod magad mindenbe, amihez voltaképpen semmi közöd se volna ! . . . . Jóllaktam a te kényurhatnámságoddal! — Az én kényurhatnámságommal ? — b* * hegett Gaudon.—Tudod, hogy te egész közönséges, aljas fráter vagy ! . .. — És te . .. te hülye vagy .. . marha... igen, marha vagy ! — Fleury ur ! — Gaudon úr! Felemelt öklökkel, dühtől sugárzó szemekkel, reszkető ajakkal, arc-arcnak szegve állattak egymással szemközt és a ressigaérgéssedet, több szitkokat szórták egymásra. — Uram ! Megtiltom önnek, hogy a lábát valaha is csak a lépcsőmre tegye ! — Ha maga még egyszer a szemem elé kerül, hát akkor . .. akkor . . . * A következő napon, kora hajnalban Gauden kőfalat rakatott a saját és a Fleury birtoka között lévő deszkakerítés helyére. Iban elfoglalt álláspontját és abban előterjesztett kérelmeit, feliratot intéz a képviselőházhoz azzal a kérelemmel, hogy a törvényen kívüli állapotot mielőbb megszüntetni és a kormányzat törvényességének folytonosságát helyreállítani méltóztsasék. A Versecről azt írják, hogy az ottani városi törvényhatóság 45 szavazattal 13 ellenében bizalmát nyilvánította Széll Kálmán iránt. Andrássy Gyula ajánlata, Budapest, junius 1. mely az én politikai barátaimban is él s amely minden magyar szivében kiirthatatlan gyökereket vert, — a miénktől eltérő nézetek és meggyőződés alapján csak úgynevezett nemzeti vívmányok ellentében hajlandó az újonclétszámemelést átereszteni. Nem vagyok azon a nézeten, hogy az általuk követelt vívmányok erősítenék a hadsereget. A hadsereg érdeke egyformán magyar, min£ osztrák érdek. Biztonságunk, tekintélyünk, létünk harcképességünktől függ. A hadsereg ereje a mi erőnk, egy háború valamennyiünk sorsát dönti el, a győzelem mindnyájunknak legfőbb érdeke. Mindent, ami árt a hadseregnek, ellenezni fogok tehát. A jövőre nézve is harcolni fogok a közös és egységes hadseregért Belső szolgálati viszonyait is úgy akarom szervezve látni, hogy a szerves részek gyors és pontos együttműködése biztosíttassék. Éppen azért vagyok a német szolgálati nyelv mellett is. Meg vagyok róla győződve, hogy a nemzet többsége azok mellett fog kitartani, akik a mostani küzdelemben előttem, vagy mellettem harcolnak. Ez a kijelentésem azonban csak akkor áll, ha a hadsereg, melynek hívei vagyunk, nem úgy van szervezve, hogy kizárja a magyar hazafiságot és magyar érzést. Ilyen hadseregért sem honfitársaim, sem én fölmelegedni nem tudnánk. Ez itt senkinek sem volna ínyére és aki ilyen hadsereget akarna, hiába fecsérelné erejét, mert az országban visszhangra nem találna. A közös hadsereget magyar földön a siker reményével csak akkor lehet föntartani, ha az valóban közös és nem osztrák. Az Ausztriában uralkodó felfogás szerint a hadseregből a nemzeti érzés kizárandó és az egységes hadsereg minden tagjától ugyanazt az érzést kell követelni: a birodalomhoz való ragaszkodást. A birorodalmi egységnek nagy ténye lenne tehát az a politikai gondolat, melynek a hadseregben kifejezésre kellene jutni. Kénytelen vagyok e felfogással az enyémet szembeállítani. Azon a nézeten vagyok, hogy a hadseregben a speciális nemzeti érzésnek teret kell engedni. Mindenkinek a hazafiságát tisztelni kell és azt ki kell használni a közös védelem céljaira. Az a politikai gondolat, melynek a hadseregben meg kell nyilatkoznia, nem lehet más, mint különböző politikai egyéniségeknek együttműködése egy egységesen szervezett hadseregben. Ajánlom, nagyon fontolja meg az osztrák köz, vélemény, hogy abban az esetben, ha a hadvezetőség magáévá tenné azt a felfogást a hadseregben szükséges szellem tekintetében, amely ellen föntebb síkra, szállottam, a közös hadsereget nálunk csak erőszakkal lehetne föntartani. Végzetes félreértés volna azt hinni, hogy mi, akik az egységes hadsereg s az egységes szolgálati nyelv hívei vagyunk, jelszónak elfogadtuk volna: In deinem Lager ist Oesterreich. A hadsereg szolgálja ugyanazt az eszmét.