Pesti Napló, 1906. január (57. évfolyam, 1-30. szám)
1906-01-17 / 16. szám
Budapest. szerda PESTI NAPLÓ« 1906. jaguar 17. 16. szätri 15 déket oktatnak a háztartásban s köztük tizenkét ingyenes növendék van. Az ingyenes varróiskolát is sokan osztostatják. A mostani tanfolyamot február negyedikén az intézet helyiségében rendezett kiállítással zárják be. Az új tanfolyam február ötödikén kezdődik, amelyre imáris be lehet iratkozni VII., Fottenbiller utca 15. sz. alatt Szegény leányok oktatása ingyenes. TÖRVÉNYSZÉK: Egy asszony áldozata. Hassfurt, január 14. A Majna melletti óbajor Hassfurtban a minap egy rendkivül érdekes, részleteiben megrázó bűnpör fejeződött be. A vád szerint Luk Tittingen, a göllersreuthi uradalom tulajdonosa megölte feleségét, majd, hogy magáról a gyilkosság gyanúját elhárítsa, a legravaszabb módon kieszelt hazugságokkal lépett a nyilvánosság elé s azt állította, hogy a felesége véletlen balesetnek lett áldozata. Ezzel szemben úgy a vizsgálat, min az orvosszakértők véleménye szerint az asszonyt meggyilkolták. Már-már arra gondolt mindenki, hogy a férjet halálra ítélik, amikor kiderült, hogy a férj ártatlan. . . Az egész Bajorországban óriási szenzációt keltett bünpör részletei a következők. Hat évvel ezelőtt a heilbronni főiskola fekete tábláján egy hirdetés volt olvasható, amely szerint özv. báró Adelfried Ottokárné wittelstvorx és göllersreuthi birtokosnő nevelőt keres egyetlen fia mellé. Csak természetes, hogy az előkelő állás után sokan törték magukat. A pályázókat maga az özvegy báróné vette szemügyre s alaposan kikérdezte őket mindenféle legaprólékosabb dolgaik felől. Nyilván nem akarta, hogy egyetlen gyermekének nevelése esetleg avatatlan kezekbe kerüljön. Végre Tittingen Erik végzett bölcsész és tanárjelölt kapta meg az állást. Jó egy évig minden fennakadás nélkül végezte Tittingen nevelői tisztét, az első vizsga is kitűnően sikerült; a fiatal báró jelesen végezte az első latin osztályt. Akkor fordulat állott be a dolgok rendes folyásában. A változás abban állott, hogy az özvegy báróné eladta wittelshofi birtokát s egészen átköltözött göllersreuthi kastélyába, mint mondta, azért, mert egész idejét gyermeke mellett óhajtja tölteni. Ez azonban csak ürügy volt. A tulajdonképpeni ok Tittingen Erik Volt, afiatal báró nevelője, akire a még mindig szépre eléggé fiatal báróné szemet vetett. Adelsried báróné különben sem volt valami túlságos válogatás. Wittelshoff magányát addig éppen azért kedvelte, mert — mint mondották — nemcsak a gyóntatóatya, hanem az udvari erdész s mások is részesültek a szép báróné kegyeiben. Sőt a gyóntatóatyáról a kastélybeliek azt is tudni vélték, hogy már a boldogult báró életében jelentékeny szerepet játszott a házban. Már az átköltözés első hetében a báróné minden igaz ok nélkül úgyszólván az összes női személyzetet elbocsátotta. Csak egy öreg komornyik és egy béna szakácsáé maradhatott a háznál. A báróné mindig személyesen volt jelen fia leckeóráin s egyáltalán igen élénken érdeklődött minden iránt, ami őt a fiatal, atlétatermetű heilbronni diák közelébe hozhatta. Nemsokára a szegény diák volt a báróné gondoskodásának központja. Őt magát mindenféle kitüntetésben részesítette, özvegy anyját és nővérét pedig, akik egy közeli faluban éldegéltek szép csendesen, valósággal elhalmozta kegyeivel. Mikor az öreg Tittingenné, a nevelő édesanyja beteg volt, a báróné sajátkezűjég töltötte be neki poharába a hamisítatlan rajnai óbort, mely szintén a kastély pincéjéből került elő. Majd mikor állapota válságosra fordult, Jénából hozatott egyetemi tanárokat megmentésére. Valóban sokat áldozott a báróné, de volt is eredménye, az öregasszony életben maradt. A fiatal diák, akit eddig meglehetősen hidegen hagyott a bárónő kedveskedése, erre a nemes tettre vonzódni kezdett nagylelkű pártfogónőjéhez. Lassacskán azután nem csupán hálát érzett a nálánál jóval idősebb, de még mindig szép és kívánatos asszony iránt — hanem s ez elég különös, amint ő mondja — szerelmet is! Valószínű azonban, hogy a rendkívül ideális gondolkozású fiatalember inkább csak az anyja megmentése fejében érzett hálájának hatása alatt hitette el önmagával, hogy szereti a bárónét. A véletlen azután egészen a bárónő felé billentette a sors mérlegét. Egy szép napon maga Tittingen egy vadászaton megfázott s tüdőgyulladást kapott. A báróné, akit a fiatal, romlatlan lelkű embernek természetes tartózkodása csak feltüzelt, most már igazán lelkesedéssel ápolta a fia nevelőjét. Minden áron meg kellett mentenie a maga számára. Sikerült is. Tittingen, mikor nehéz betegségéből felépült, egészen a bárónéé lett. A báróné elvétette magát a fiatalemberrel. Majd három évig a „legboldogabb“ házasságban éltek egymással, amikor a fiatalemberen, úgy látszik, a kiállott tüdőgyuladás maradványaképp egy aggasztó betegség, a tüdővésznek szimptómái kezdettek mutatkozni. A herkulestermetű ember köhécselni kezdett, majd ágynak esett. Az orvostanárok levegőváltozást és nyugalmat ajánlottak. Most aztán egyszerre tudatára ébredt a báróné, hogy ő nem Tittingent, hanem a férfit kereste férjében. S miután a férfit elvesztettnek hitte, nemcsak elfordult tőle s magára hagyta, hanem másokkal udvaroltatott magának. A szegény beteg ember számára most kezdődött meg azután a keserű öntudatra ébredés és kiábrándulás ideje. Fényes ellátásra, kíméletre lett volna szüksége s ezzel szemben a felesége igen szűkre szabta a támogatást. Férjét ugyan elkísérte, mikor az délvidékre utazott, de csakhamar valami ürügy alatt visszatért. Magára hagyta. Azonban a természet csodát műveit. A Herkules termetű ember az alattomos betegségen győzedelmeskedett s miután néhány hónapot töltött Olaszországban, pirosposttás arccal, egészségesen tért haza Gödersreuthbe Vesztére. Őméltóságát, aki nem várta férje érkezését, igen bizalmas együttlétben találtak vadászával. A vadásznak még volt ideje a menekülésre, a bűnös asszony azonban futás közben elesett s majdnem érthetetlen módon, egy félelmében védelmül magához vett s kezében szorongatott vadászkésbe bukott, amely hegyével mellébe hatolt s pillanat alatt átfúrta a szivét s a hátán a lapocka alatt jött ki. A báróné szörnyethalt. A vizsgálat megindult. Hiába volt Tittingen minden esküdtözése. A látszat s a vadász vallomása a férj ártatlansága ellen szólott. A boncoló orvosok is úgy nyilatkoztak, hogy a bárónéba valószínűleg álló helyzetben s szemközt állva szúrta bele emberfölötti erővel a vadászkést a feldühödt ember. A kés maga a vadásznak hirtelenében ottfelejtett szarvasöleje volt. A Végtárgyalásra is igy került az ügy s már-már mindenki biztos volt abban, hogy Tittingent feltétlenül elitélik, mikor a szerencsétlen embernek eszébe jutott, hogy mikor ama végzetes esés után látta, hogy mi történt és segítség után ki akart rohanni a szobából — ott az ajtóban szemközt találta magát mostohafiával, egykori tanítványával, aki tehát esetleg már előbb is ott állhatott. Tittingen most a fiatal bárónak a kihallgatását kérte, akit a szerencsétlenség után azonnal nagyszüleihez vittek s akinek anyja haláláról eddig nem is szóltak. A törvényszék elrendelte a fiatal báró kihallgatását. A vizsgálóbíró személyesen utazott el a fiatal báróért nagyszüleihez, egyetlen szóval sem említette a fiatal ifjúnak az utazás célját s még aznap megérkezett vele a végtárgyalást vezető elnök elé. Rendkívül izgalmas jelenet játszódott le a fiatal báró Adelfried kihallgatásakor. Mikor megtudta, hogy anyja meghalt, ventrázó sikolyban tört ki s önként igy kiáltott fel: — Hogyan, hisz a mama csak elesett, a papa meg odafutott hozzá s fel akarta emelni? Ez a vallomás s a továbbiakban folytatott körülményesebb kihallgatás fényesen igazolta Tittingen ártatlanságát, mire az esküdtszék felmentette a gyilkosság vádja alól. Szabadságát a szegény ember azonban aligha fogja élvezhetni, mert a hónapokig tartó raboskodás, a börtön levegője s a kiálláti szenvedések már szunnyadóban lévő baját újból lángra lobbantották s amint az orvosok mondják, életben maradásához kevés a remény. A szerencsétlen ember tragikus sorsa iránt egész Bajorországban óriási részvét mutatkozik. (§) A polgári törvénykönyv tervezetének bírálata. A Magyar Jogász Egyesületnek Vécsey Tamás vezetésével működő magánjogi bizottsága elhatározta, hogy a polgári törvénykönyv tervezetének bírálata céljából vitaesteket rendez, amelyeken elsősorban a tervezet további tárgyalását előkészítő referátumban foglalt elvi kérdések kerülnek tárgyalás alá. A vitaestek célja a fölvetett elvi kérdéseknek gyakorlati iránya megvitatása, a kritikailag megokolt vótumok minél nagyobb számának egybegyűjtése, amelyek majdan a kodifikáló bizottság rendelkezésére lesznek bocsáthatók, mint a Jogász Egyesület adaléka a kódex országos előkészítésének munkájához. A vitaestét egy előadó vezeti be a kérdés kritikai ismertetésével. Ily módon a hallgató közönség megismerkedik jövendő törvénykönyvünk legfontosabb intézkedéseivel s minthogy a sorozat az összes fontosabb kérdéseket felöleli, ha képét fogja adni az erre vonatkozó jogászi szakvéleményeknek. (§) A februári esküdtek. A budapesti büntetőtörvényszéken ma sorsolták ki a februári esküdtbirákat. Rendes esküdtbirák lettek: Dobos Károly asztalos, Miller József gyógyszerész, Bartók Ernő magántisztviselő, dr. Félegyházy Ágost ügyvéd, Czipaner János ácsmester, Árkay Aladár műépítész, Döszler István fűszeres, Hagara Viktor nyugalmazott főispán, Zirner Miksa ékszerész, Birgl Károly háztulajdonos, Barakovics János földhitelintézeti tisztviselő, dr. Ősz Béla jogtudor, Dobránszky Péter egyetemi magántanár, Balázs Antal vendéglős, Latinák Jenő szerszámgyáros, Birnbaum László kenderkereskedő, Landherr Sándor, Ebner Béla, Keller Alajos, Révai Adolf, Ebner József, Horváth A. János háztulajdonosok, dr. Kiasz Péter magánzó, Ábrahám Gyula nyugalmazott végrehajtó, Csáterreieher Károly gépgyáros, Schwartz Izidor vezérigazgató, Volley István háztulajdonos, Demercsik István asztalos, Karlovszky Bertalan festőművész, Lázár Zoltán vasgyári igazgató. Helyettes esküdtek: Saxlelmer Andor cégvezető, Neuschloss Emil nagyiparos, Reichmann Sándor női szabó, Unger József fakereskedő, Németh Béla vaskereskedő, Feld Kálmán biztosítási igazgató, Schuller József gyáros, Marezer Rezső kéményseprő, Fasching Mátyás gépészmérnök és Horváth János nyugalmazott segédhivatali igazgató. Az esküdtszéki ülésszak február 1 1-től február 20-ig tart. (§) Felmentés: Dr. Dömény Dávid soroksári ügyvédet azzal vádolta egy kliense, hogy az ő tudta s beleegyezése nélkül írta a zevét egy szerződésre, melyben egy házrészét a testvéreinek eladta. Az ügyészség vádiratot adott az ügyvéd ellen, a tör- vényszék azonban dr. Vázsonyi Vilmos védőbeszéde után fölmentő ítéletet hozott, azzal a megokolással, hogy a gyengeelméjű panaszos vallomása megbízhatatlan, s, mert föl nem tehető a jómódú ügyvédről, hogy ötven korona ügyvédi munkadíjért okirathamisításra vetemedjék. (§) Levélfosztogató postaszolga. Ez év tavaszán számos panasz érkezett a postaigazgatósághoz, hogy egyesek kifosztva kapják kézhez a postaküldeményeket. A vizsgálat hosszú ideig nem tudta kideríteni, ki fosztogatja a leveleket. Végre a véletlen és Szánthó Ödön, postatiszt ügyessége folytán sikerült a tolvajt Magó György postaszolga személyében tetten érni. Magó a főposta levélkiadási osztályában alevelek lebetüzésével volt elfoglalva. Munkája közben a leveleknagy részét felbontotta s a tartalmukat zsebrevágta. A házkutatáskor egész raktárra való apró dísztárgyat találtak, amiket egyes levelekből szedegetett ki. Magát nyomban letartóztatták, a bűnvizsgálat befejeztével pedig több rendbeli, folytatólagosan elkövetett hivatali sikkasztás bűntettéért helyezték vád alá. A budapesti büntető törvényszék Magó Györgyöt hivatali sikkasztás bűntettéért kilenc hónapi börtönre ítélte. Ezt az ítéletet Bucz Lajos bíró előadásában ma a kirítélőtábla is jóváhagyta. (5) „Jön az uraság.“ Ezen a címen jelent meg a mint év nyarán a kaposvári „Somogyvármegye“ c. napilapban Nógrádi Mór alsóbogáti joghallgató és nevelő tárcacikke. A célzatos tárcacikk miatt Inkey László Szalmás Ferenccel Nógrádit lakásán agyba-főbe verte. Emiatt Nógrádi Mór magánlak-, becsület- és súlyos testi sértés vétségül címén bűnügyi lejelentést tett a támadók jelen a lengyeltóti járásbíróságnál, ahol ma délelőtt nyert a régóta húzódó ügy teljes befejezést, Inkey László és Szalmási Ferenc a becsület és könnyű testi sértés vétségei címén viszavádat emeltek Nógrádi Mór ellen. A bizonyítás befejeztével a bíróság Inkeyt és Szalmásit két-két hétre átváltoztatható 250—250 korona pénzbüntetésre ítélte, Nógrádi Mórt pedig fölmentette, Inkey és Szalmási az Ítéletben megnyugodtak. (§) Kecskeméti csendélet. A Kecskeméten megjelenő „Országos Ellenőr“ című hetilapra, amelynek Somogyi János a szerkesztője, tavaly előfizetett Kecskemét városa. Az előfizetés eszközlésével a város megbízta Komor Gyula könyvkereskedőt, aki régi megbízottja a tanácsnak. A szerkesztő, amikor hírét vette a lapra történt előfizetésnek, beállított a könyvkereskedőhöz s kérte tőle az előfizetési díjat. Komor az előfizetési díjat nem adta át, sőt azzal csipkedte, hogy majd példányonként fogja megvenni a lapot, de azt is csak úgy, ha kedve tartja. Somogyi Jánost mód nélkül felháborította ez az elbánás, rögtön hazasietett s a következőket írta: „Van Kecskeméten egy bizonytalan pofáju könyvkereskedő, Komor Gyula névre hallgat. Régen viszket már a bőre. Vedd tudomásul — folytatta azután második személyben — hogy mihelyt megérkezik hozzád városom hatóságától az az előfizetési pénz s csak egy percig is szennyes markaid között tartod, úgy tekintem, mint tőlem lopott pénzt. Egyenesen tolvajnak foglak nevezni. Ezt jól jegyezd meg magadnak, te tudok, ti faltörő kos, te ítélet előtt való szörnyeteg.“ A rövid, deg velős cikk fölé „Egy arcátlan könyvkereskedő“ címet kanyarította a szerkesztő, s díszhelyen közölte a lapjában? Komor Gyula a sértő cikk miatt sajtópert indított s a kecskeméti törvényszék a haragos szerkesztőt el is ítélte rágalmazásért és becsületsértésért egyhónapi fogházra és 60 korona pénzbüntetésre. A budapesti ítélőtábla ma Hérics-Tóih János elnöklése mellett tárgyalta az ügyet, az első biróság ítéletét megsemmisítette e, csupán becsületsértés vétségét állapítván meg, a vádlott büntetését tzmpi fogházra szállította le. Ebben az ítéletben a vádlott is megnyugodott. (§) Monstre-pör. Lőcsei tudósítónk írja: "A lőcsei kir. törvényszék két napi tárgyalás után ma fejezett be egy monstreport, mely az 1905. évi január 26-án Lőcsén lefolyt képviselőválasz-