Pesti Napló, 1908. április (59. évfolyam, 80–105. szám)

1908-04-18 / 95. szám

8 Budapest, szombat PESTI NAPLÓ, 1908. április 18 95. szám Közgazdasági táv­iratok. Páris, április 16. (Z­á­r­­­a t.) Osztrák arany­­járadék 98.10. Magyar aranyjáradék 94.10. Három­százalékos francia járadék 96.47. Háromszázalékos uj törleszthető járadék .... Olasz járadék 103.85. Török dohány részvény 444.—. Párisi bankrészvény 14.56. Osztrák földhitelintézeti részvény 11.70 Osztrák Länder bank 464.—. Magyar Jelzáloghitelbank —.—. Ottomán bank 725.—. Osztrák-magyar államvasut —.—. Déli vasút —.— Alpesi bányarészvény —.—. Francia ter­­eszth. járadék —... Az irányzat szilárd. PESTI NAPLÓ. 1908. április 15-én uj előfizetést nyi­tottunk a „Pesti Napló“-ra. Kérjük azokat a tisztelt olvasóinkat, akiknek előfizetése ezen a napon lejárt, szíveskedjenek a megújítás­ról idejekorán gondoskodni, hogy a lapot aka­­dálytalanul küldhessük tovább. A Pesti Napló előfizetési ára a magyar korona országaiba, Ausztria és a megszállott tartományokba: Egy hónapra . . 2 kor. 40 fill. Negyedévre ... 7 kor. — fill. Félévre . ... 14 kor. —­ fill. Egész évre . .__. 28 kor. — fill. Minden most belépő új előfizető, ha egy félévi díjat befizet és eg­y további félévre kötelezettséget vállal, igényt tarthat idei ajándékunkra, a „Petőfi Albumára, A kiadóhivatal. A N­APIJEIREK. A parvenü herceg szerencséje. Alig két hete, hogy Parisban eltemettek egy igen­ érdekes és igen különös halottat, földi ma­radványait egy olyan embernek, aki egy személy­ben író is volt, királyi herceg is, aranyműves munkás, a mellett gyakran látott vendége a köz­társasági elnök színházi páholyának. Karagyor­gyevics Bozsidár herceg ez a halott, unokafivére Karagyorgyevics Péter szerb királynak. Halála hírével együtt megírtuk ennek az em­bernek élete futását, amely olyan romantikus volt, mint Hugo Viktor egy regényhőseé és olyan pél­dás, hogy ki lehetne nyomatni az elemi iskolás gyermekek olvasókönyvébe. Ez a herceg, aki mű­veit, olvasott, írni tudó és a művészetek történe­téhez kiválóan értő férfiú volt, párisi száműzetésé­nek egyik napján arra ébredt, hogy a fivére Ka­­ragyorgyevics Alexej, elvette a család vagyonát. A Karagyorgyevicsek akkor még nem voltak tró­non, pénz nem volt, ellenben Bozsidár hercegnek el kellett tartania anyját, aki öreg és beteg volt, fivérét, aki tékozló és tehetetlen és magát, aki jobb sorsra érdemes volt. És Karagyorgyevics vál­lalta a feladatot. Mint a régi és kényelmes közhely mondja, a két keze munkájával tartotta el család­ját. Aranyműves munkás volt, egy Elle de Temple­­beli műhelyben dolgozott nappal, a lakásán éjjel. Munkájába belevitte mindazt a tudást és ízlést, amit korábban mint hercegi dilettáns elsajátított. Karagyorgyevics, aki mindig oly ízléses volt, mintha abból kellene élnie, végül csakugyan az ízléséből élt meg. És a szorgalmából. Hogy Bozsidár herceg e mellett kettős életet élt, néha esténként a munkáskötényt frakkhoz való selyem mellénynyel cserélte el, mert reprezentál­nia kellett, ezt el sem kellene mondani. Épp oly kevéssé kellene elmondani azt is, hogy a herceg éppen akkor halt meg, amikor a szerb szkupsti­­nának végre is méltóztatott az ő számára apa­názst megszavazni. Mindez szinte annyira hozzá­tartozik e szépirodalmi olvasmánynak beillő élet­hez, hogy talán nem is kellett volna ezt itt föl­említeni. Oly természetes mindez, hogy az olvasó akár maga is kitalálhatta volna. Kevésbé természetes azonban az erőnek, el­határozásnak és energiának az a kvantuma, ame­lyik Karagyorgyevics Bozsidárt átsegítette életéi­nek azon a szakán, amelyik a hercegi dilettáns és a sír között volt, életének ama nem csábító, de im­ponáló epokáján, amikor dolgozott. Elvégre má­sok is voltak hercegek, uralkodóházak sarjai, aki­ket az élet kellemetlen problémák elé állított. Má­sok is voltak, akik a szív vagy hercegi korona című közismert alternatíva előtt állottak. De ezek egyike sem ment el dolgozni, egyik se ment kéz­művesnek. A legtöbb vagy elvette az Adamovics Vilmáját vagy nem vette el az Adamovics Vilmá­ját, de minden esetben kiegyezett családjával egy gyönyörű apanázsban, kedves és kényelmes életet biztosító évjáradékban. Aki pedig ezt sem kapha­tott, trónjavesztett családok sarja, az elment pum­­polni, elment kalandornak (tessék elolvasni Dau­det Alphose-nak „Les rois en exil“ című iroda­lomtörténeti becsű regényét) vagy gazdagon nő­sült. De dolgozni egy sem ment, az elvarázsolt királyfi szerepére senki se vállalkozott. Karagyorgyevics Bozsidár vállalkozott erre, ő dolgozott. Nem nősült, nem kalandorkod­ott, hanem dolgozott és verítékezett. Miért tette ezt? Valószínűleg azért, mert az ő számára minden nyelv és műtörténeti tudás, minden elegancia és élni tudás dacára sem volt idegen a veríték szaga. A vérében volt, abban a vérben, amelyet a nagy­apjától örökölt, a­­ disznópásztor Karagyorgye­­­vicstől. Karagyorgyevics Bozsidár tehát tulajdon­képpen nem is szállt le a hercegi trónusról. Nem, ő csak visszatért az ősi kérgestenger-életh­ez. Visz­­szatért a pásztorbothoz, amely ha ezúttal arany­véső volt is, mégis csak pásztorbot maradt. Nagy­apja a pásztor­mesterséget tanulta és abból élt, Bozsidár az ízléses faragásokhoz értett, tehát a faragásból élt. De mind a kettő dolgozott. És hogy e két dolgozás közt egy kis dinasztikus ko­média, egy kis fejedelmesdi, egy kis hercegesdi volt, azt ő hamar elfelejtette. Pünkösdi király­ságnak, egy kis dótofurnak, kerülő útnak tekin­tette csak az ügyet, ami nem akadályozhatta meg őt abban, hogy a megélhetésért dolgozzék is. Kétségtelen, hogy egy Habsburg- vagy Bour­­bon-sarj hasonló helyzetben mást tett volna, az legalább­­ a címéből próbált volna megélni. Mert azok sok száz éves arisztokraták. Karagyorgyevics azonban csak parvenü volt, tönkrement parvenü. Ezért tudott dolgozni. És munkás és szép életével, ha mást nem, egy nagy vigaszt nyújtott a világ összes parvenüine­k. Megajándékozta őket azzal a tudattal, hogy ők akkor is meg tudnak majd élni, ha már nem lesznek parvelük. Bebizonyította, hogy az esett­ arisztokratának annál jobb, mentős kevesebb ős sorakozik a család genealógiájában, akkor ugyanis nem olyan nehéz és fájdalmas visszatekinteni a legelső ősre. Arra, aki még maga is verejtékezett. L. L. Napirend. Naptár: Szombat, április 18. Róm. kat.: Nagyszombat. — Prot.: Apolló. — Görögorosz: ápr. 5. Klaudiusz. — Zsidii: Niz. 17. Sabbath. — A nap két reggel 5 óra 7 perckor, nyugszik esti 6 óra 52 perckor. — A hold kél esti 8 óra 59 perckor, nyugszik reggel 5 óra 50 p. — A miniszterek nem fogadnak. — Tavaszi tárlat a városligeti Műcsarnokban nyitva 9-tól 0.ig. Belépődíj 1 korona. — Paczka Ferenc és Kornélia kiállítása a Nemzeti Szalonban nyitva 9—6. Belépő­díj 1 korona. — A Könyves Kálmán.mű­intézet Nagy­­mező­ utcai szalonja rendezés miatt zárva. — Az Új Művészeti Szalon (Kecskeméti.u. 3.) nyitva egész nap. Belépődíj nincs. — A Műhely kiállítása az Urániában nyitva­­)—6-ig. Belépődíj 1 korona. — A visszautasí­tottak kiáll­itáása a Gresham-palotában nyitva egész nap. Belépődíj 50 fillér. — A Nemzeti Múzeum ásványtára nyitva 9—2-ig. — A Szépművészeti Múzeum nyitva 10—2.ig. — A Mezőgazdasági Múzeum nyitva 10—1. — Az­ Iparmű­vészet­i Múzeum nyitva 9 órától l-ig. — A Széchenyi Muzeum nyitva 10 órától 12-ig. — Az aquincumi muzeum­ nyitva egész nap. _ A Techn. Iparmuzeum nyitva 9 órától 1 óráig. — A Ráth György muzeum­ nyitva 10 órától 4 óráig. — Az Erzsébet múzeum nyitva 9—­1 és 3—4-ig. — — Adomány. N. D. Budapestről négy koro­nát küldött hozzánk az Ingyen tej -egyesület javára. Rendeltetési helyére juttatjuk. — A montenegrói fejedelem utazása. Péter­­várról jelentik, hogy Miklós montenegrói fejedelem a pétervár—varsói vonalon elutazott. A pályaudva­ron megjelentek Rödiger tábornok, hadügyminisz­ter, Eck­ Schaufuss altábornagy, Pialiszyn tábornok vezérkari főnök, a városi prefektus, a város katonai parancsnoka, a pétervári kormányzó, Maximov cet­­tinyei orosz miniszteri rezidens, báró Sael tábor­nok, Nikolajevics Péter nagyherceg főudvarmestere és más nagyrangú személyiségek. A fejedelem leá­nyainak, Miliva és Anasztázia nagyhercegnek és Nik­olajevics Péter nagyherceg kíséretében jelent­ meg a pályaudvaron. Miután leányaitól , a pálya­udvaron megjelent kísérettől elbúcsúzott, a melléje beosztott Dolgoruki herceg és a montenegrói mi­niszter kíséretében beszállott a szalonkocsiba. A fejedelem Berlinen át Párisba utazott. — Kitüntetés. A hivatalos lap mai száma jelenti, hogy a király Csekme Mihály sepsiszent­györgyi adóhivatali szolgának, saját kérelmére történt nyugdíjazása alkalmából hű szolgálata el­ismeréséül az ezüst érdemkeresztet adományozta. — Nagypéntek. A keresztény világ mélysé­ges­ kegyelettel és ájtatossággal ülte meg ma leg­nagyobb ünnepét. A protestáns templomokban ünnepi istentiszteletek voltak, a katolikus templo­mokban pedig m­isét mondottak az ékességüktől megfosztott oltárok előtt. A gyász hangulata bo­rongott a templomokban, de e gyászon átsugárzott a vigasztalódás, a felülmállás reménysége. A hí­vek ájtatos imába merülve, böjtölve áldoztak az Üdvözítő emlékezetének, hogy lelkükben meg­tisztulva vehessék ki részüket a húsvéti ünnepek örömeiből. A mai ünnepnek verőfényes nap ked­vezett; az utczákon ünnepi hangulat áradt szét; a tavaszi napfény szétárasztotta derűjét és mele­gét az egész fővárosra. A templomokat teljesen­ megtöltötte az ájtatos közönség. A katolikus tem­plomokban a csonka mise után megnyíltak a szent sírok, amelyeknek a díszítésére különös gondot fordítottak. A budai királyi­ vár templomik­am, a király­i által ajándékozott új szent sír fokozta az áhítatot. Művészi kivitele és ízléses pompája mindenkit meglepett. A koronázó Mátyás-tem­plom szent sírja a Szent László-kápolnába il pom­pázott. A helyőrségi templom sírját szuronyokból, katonai jelvényekből és régi hadi zászlókból rak­ták össze s előtte katonák v állottak diszőrséget. Virágokkal pazarul ékesített szent sirok voltak a Ferencziek-, Szerviták­ és Angol kisasszonyok templomaiban, amelyekbe egész nap sűrü töme­gekben zarándokolt a közönség. Tömve voltak hí­vekkel a plébánia­templomok is. A kora délutáni órákban pedig megindult a zarándoklás a pesti és a budai kálváriához, ahol mind a két helyen sűrű egymásutánban következtek az­­ájtatosságok. A protestáns templomokban úrvacsorával egybekö­tött ünnepi istentiszteleteket tartottak, amelyeken­ az ünneplő hívek ezrei vettek részt. — Kinevezés és áthelyezés. Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter dr. Horváth Ödön, mi­niszteri fogalmazó szaktudósítót miniszteri segéd­­titkár szak­tudósítóvá nevezte ki. Kram Antal kir. ipari segédfelügyelőt pedig szolgálati érdekből Nyitrára helyezte át és az ottani kerületi ipar­felügyelői hivatal vezetésével ideiglenesen megbízta . József Ferdinand főherceg tervek Grác­ból jelentik, hogy az ottani „Tageblatt“ beavatott helyről a következőket jelenti József Ferdinánd főherceg terveiről. Már a főherceg atyjának életéi­ben is tudvalevő volt, hogy a nagyhercegi családi olaszországi birtokai semmi hasznot sem hajta­nak, mert a nagyherceg olasz emigráns létére nem tehette lábát olasz földre s ezért birtokait nem ke­zelhette és­ kezelésüket nem is ellenőrizhette. IV. Ferdinánd nagyherceg halála után József Ferdi­nánd főherceg önként lemondott a nagyhercegi címről s elhatározta, hogy elmegy Olaszországba, hogy ott a birtokain észrevett visszaéléseket meg­szüntesse s a birtokokat, ha lehetséges, eladja. A toszkánai birtokok értéke húsz millió líra. Az olasz kormány annak idejében, amikor a toszkánai nagy­herceget trónjától megfosztotta, ennyit ajánlott föl megváltásul. — Nansen lemondása a londoni követségről. Fridtjof Nansen, a világhírű norvég sarkutazó, aki a svéd-norvég közösség megszüntetése óta Nor­végia londoni követe volt, le akar mondani állá­siról. Krisztiániából most azt jelentik, hogy a­ norvég kormány végre elfogadta Nansen lemon­dását, amelyet azzal magyaráznak, hogy a Knud­­sen-kabinet erős köztársasági jelleggel bír, ami a királypárti Nansennek semmiképpen sem felel meg. Nansen különben már a múlt évi október­ben, a Michelsen-kabinet visszavonulásakor be­adta lemondását, akkor azonban rábírták arra, hogy továbbra is helyén maradjon. Nansen utódja gyanánt Ibsen Sigurdet, a nagy költő fiát, aki a főözö­sség idején norvég kormányelnök volt és Daves tengerészkapitányt emlegetik, aki a, Lövi

Next