Pesti Napló, 1908. április (59. évfolyam, 80–105. szám)
1908-04-18 / 95. szám
8 Budapest, szombat PESTI NAPLÓ, 1908. április 18 95. szám Közgazdasági táviratok. Páris, április 16. (Zára t.) Osztrák aranyjáradék 98.10. Magyar aranyjáradék 94.10. Háromszázalékos francia járadék 96.47. Háromszázalékos uj törleszthető járadék .... Olasz járadék 103.85. Török dohány részvény 444.—. Párisi bankrészvény 14.56. Osztrák földhitelintézeti részvény 11.70 Osztrák Länder bank 464.—. Magyar Jelzáloghitelbank —.—. Ottomán bank 725.—. Osztrák-magyar államvasut —.—. Déli vasút —.— Alpesi bányarészvény —.—. Francia tereszth. járadék —... Az irányzat szilárd. PESTI NAPLÓ. 1908. április 15-én uj előfizetést nyitottunk a „Pesti Napló“-ra. Kérjük azokat a tisztelt olvasóinkat, akiknek előfizetése ezen a napon lejárt, szíveskedjenek a megújításról idejekorán gondoskodni, hogy a lapot akadálytalanul küldhessük tovább. A Pesti Napló előfizetési ára a magyar korona országaiba, Ausztria és a megszállott tartományokba: Egy hónapra . . 2 kor. 40 fill. Negyedévre ... 7 kor. — fill. Félévre . ... 14 kor. — fill. Egész évre . .__. 28 kor. — fill. Minden most belépő új előfizető, ha egy félévi díjat befizet és egy további félévre kötelezettséget vállal, igényt tarthat idei ajándékunkra, a „Petőfi Albumára, A kiadóhivatal. A NAPIJEIREK. A parvenü herceg szerencséje. Alig két hete, hogy Parisban eltemettek egy igen érdekes és igen különös halottat, földi maradványait egy olyan embernek, aki egy személyben író is volt, királyi herceg is, aranyműves munkás, a mellett gyakran látott vendége a köztársasági elnök színházi páholyának. Karagyorgyevics Bozsidár herceg ez a halott, unokafivére Karagyorgyevics Péter szerb királynak. Halála hírével együtt megírtuk ennek az embernek élete futását, amely olyan romantikus volt, mint Hugo Viktor egy regényhőseé és olyan példás, hogy ki lehetne nyomatni az elemi iskolás gyermekek olvasókönyvébe. Ez a herceg, aki műveit, olvasott, írni tudó és a művészetek történetéhez kiválóan értő férfiú volt, párisi száműzetésének egyik napján arra ébredt, hogy a fivére Karagyorgyevics Alexej, elvette a család vagyonát. A Karagyorgyevicsek akkor még nem voltak trónon, pénz nem volt, ellenben Bozsidár hercegnek el kellett tartania anyját, aki öreg és beteg volt, fivérét, aki tékozló és tehetetlen és magát, aki jobb sorsra érdemes volt. És Karagyorgyevics vállalta a feladatot. Mint a régi és kényelmes közhely mondja, a két keze munkájával tartotta el családját. Aranyműves munkás volt, egy Elle de Templebeli műhelyben dolgozott nappal, a lakásán éjjel. Munkájába belevitte mindazt a tudást és ízlést, amit korábban mint hercegi dilettáns elsajátított. Karagyorgyevics, aki mindig oly ízléses volt, mintha abból kellene élnie, végül csakugyan az ízléséből élt meg. És a szorgalmából. Hogy Bozsidár herceg e mellett kettős életet élt, néha esténként a munkáskötényt frakkhoz való selyem mellénynyel cserélte el, mert reprezentálnia kellett, ezt el sem kellene mondani. Épp oly kevéssé kellene elmondani azt is, hogy a herceg éppen akkor halt meg, amikor a szerb szkupstinának végre is méltóztatott az ő számára apanázst megszavazni. Mindez szinte annyira hozzátartozik e szépirodalmi olvasmánynak beillő élethez, hogy talán nem is kellett volna ezt itt fölemlíteni. Oly természetes mindez, hogy az olvasó akár maga is kitalálhatta volna. Kevésbé természetes azonban az erőnek, elhatározásnak és energiának az a kvantuma, amelyik Karagyorgyevics Bozsidárt átsegítette életéinek azon a szakán, amelyik a hercegi dilettáns és a sír között volt, életének ama nem csábító, de imponáló epokáján, amikor dolgozott. Elvégre mások is voltak hercegek, uralkodóházak sarjai, akiket az élet kellemetlen problémák elé állított. Mások is voltak, akik a szív vagy hercegi korona című közismert alternatíva előtt állottak. De ezek egyike sem ment el dolgozni, egyik se ment kézművesnek. A legtöbb vagy elvette az Adamovics Vilmáját vagy nem vette el az Adamovics Vilmáját, de minden esetben kiegyezett családjával egy gyönyörű apanázsban, kedves és kényelmes életet biztosító évjáradékban. Aki pedig ezt sem kaphatott, trónjavesztett családok sarja, az elment pumpolni, elment kalandornak (tessék elolvasni Daudet Alphose-nak „Les rois en exil“ című irodalomtörténeti becsű regényét) vagy gazdagon nősült. De dolgozni egy sem ment, az elvarázsolt királyfi szerepére senki se vállalkozott. Karagyorgyevics Bozsidár vállalkozott erre, ő dolgozott. Nem nősült, nem kalandorkodott, hanem dolgozott és verítékezett. Miért tette ezt? Valószínűleg azért, mert az ő számára minden nyelv és műtörténeti tudás, minden elegancia és élni tudás dacára sem volt idegen a veríték szaga. A vérében volt, abban a vérben, amelyet a nagyapjától örökölt, a disznópásztor Karagyorgyevicstől. Karagyorgyevics Bozsidár tehát tulajdonképpen nem is szállt le a hercegi trónusról. Nem, ő csak visszatért az ősi kérgestenger-élethez. Viszszatért a pásztorbothoz, amely ha ezúttal aranyvéső volt is, mégis csak pásztorbot maradt. Nagyapja a pásztormesterséget tanulta és abból élt, Bozsidár az ízléses faragásokhoz értett, tehát a faragásból élt. De mind a kettő dolgozott. És hogy e két dolgozás közt egy kis dinasztikus komédia, egy kis fejedelmesdi, egy kis hercegesdi volt, azt ő hamar elfelejtette. Pünkösdi királyságnak, egy kis dótofurnak, kerülő útnak tekintette csak az ügyet, ami nem akadályozhatta meg őt abban, hogy a megélhetésért dolgozzék is. Kétségtelen, hogy egy Habsburg- vagy Bourbon-sarj hasonló helyzetben mást tett volna, az legalább a címéből próbált volna megélni. Mert azok sok száz éves arisztokraták. Karagyorgyevics azonban csak parvenü volt, tönkrement parvenü. Ezért tudott dolgozni. És munkás és szép életével, ha mást nem, egy nagy vigaszt nyújtott a világ összes parvenüinek. Megajándékozta őket azzal a tudattal, hogy ők akkor is meg tudnak majd élni, ha már nem lesznek parvelük. Bebizonyította, hogy az esett arisztokratának annál jobb, mentős kevesebb ős sorakozik a család genealógiájában, akkor ugyanis nem olyan nehéz és fájdalmas visszatekinteni a legelső ősre. Arra, aki még maga is verejtékezett. L. L. Napirend. Naptár: Szombat, április 18. Róm. kat.: Nagyszombat. — Prot.: Apolló. — Görögorosz: ápr. 5. Klaudiusz. — Zsidii: Niz. 17. Sabbath. — A nap két reggel 5 óra 7 perckor, nyugszik esti 6 óra 52 perckor. — A hold kél esti 8 óra 59 perckor, nyugszik reggel 5 óra 50 p. — A miniszterek nem fogadnak. — Tavaszi tárlat a városligeti Műcsarnokban nyitva 9-tól 0.ig. Belépődíj 1 korona. — Paczka Ferenc és Kornélia kiállítása a Nemzeti Szalonban nyitva 9—6. Belépődíj 1 korona. — A Könyves Kálmán.műintézet Nagymező utcai szalonja rendezés miatt zárva. — Az Új Művészeti Szalon (Kecskeméti.u. 3.) nyitva egész nap. Belépődíj nincs. — A Műhely kiállítása az Urániában nyitva)—6-ig. Belépődíj 1 korona. — A visszautasítottak kiállitáása a Gresham-palotában nyitva egész nap. Belépődíj 50 fillér. — A Nemzeti Múzeum ásványtára nyitva 9—2-ig. — A Szépművészeti Múzeum nyitva 10—2.ig. — A Mezőgazdasági Múzeum nyitva 10—1. — Az Iparművészeti Múzeum nyitva 9 órától l-ig. — A Széchenyi Muzeum nyitva 10 órától 12-ig. — Az aquincumi muzeum nyitva egész nap. _ A Techn. Iparmuzeum nyitva 9 órától 1 óráig. — A Ráth György muzeum nyitva 10 órától 4 óráig. — Az Erzsébet múzeum nyitva 9—1 és 3—4-ig. — — Adomány. N. D. Budapestről négy koronát küldött hozzánk az Ingyen tej -egyesület javára. Rendeltetési helyére juttatjuk. — A montenegrói fejedelem utazása. Pétervárról jelentik, hogy Miklós montenegrói fejedelem a pétervár—varsói vonalon elutazott. A pályaudvaron megjelentek Rödiger tábornok, hadügyminiszter, Eck Schaufuss altábornagy, Pialiszyn tábornok vezérkari főnök, a városi prefektus, a város katonai parancsnoka, a pétervári kormányzó, Maximov cettinyei orosz miniszteri rezidens, báró Sael tábornok, Nikolajevics Péter nagyherceg főudvarmestere és más nagyrangú személyiségek. A fejedelem leányainak, Miliva és Anasztázia nagyhercegnek és Nikolajevics Péter nagyherceg kíséretében jelent meg a pályaudvaron. Miután leányaitól , a pályaudvaron megjelent kísérettől elbúcsúzott, a melléje beosztott Dolgoruki herceg és a montenegrói miniszter kíséretében beszállott a szalonkocsiba. A fejedelem Berlinen át Párisba utazott. — Kitüntetés. A hivatalos lap mai száma jelenti, hogy a király Csekme Mihály sepsiszentgyörgyi adóhivatali szolgának, saját kérelmére történt nyugdíjazása alkalmából hű szolgálata elismeréséül az ezüst érdemkeresztet adományozta. — Nagypéntek. A keresztény világ mélységes kegyelettel és ájtatossággal ülte meg ma legnagyobb ünnepét. A protestáns templomokban ünnepi istentiszteletek voltak, a katolikus templomokban pedig misét mondottak az ékességüktől megfosztott oltárok előtt. A gyász hangulata borongott a templomokban, de e gyászon átsugárzott a vigasztalódás, a felülmállás reménysége. A hívek ájtatos imába merülve, böjtölve áldoztak az Üdvözítő emlékezetének, hogy lelkükben megtisztulva vehessék ki részüket a húsvéti ünnepek örömeiből. A mai ünnepnek verőfényes nap kedvezett; az utczákon ünnepi hangulat áradt szét; a tavaszi napfény szétárasztotta derűjét és melegét az egész fővárosra. A templomokat teljesen megtöltötte az ájtatos közönség. A katolikus templomokban a csonka mise után megnyíltak a szent sírok, amelyeknek a díszítésére különös gondot fordítottak. A budai királyi vár templomikam, a királyi által ajándékozott új szent sír fokozta az áhítatot. Művészi kivitele és ízléses pompája mindenkit meglepett. A koronázó Mátyás-templom szent sírja a Szent László-kápolnába il pompázott. A helyőrségi templom sírját szuronyokból, katonai jelvényekből és régi hadi zászlókból rakták össze s előtte katonák v állottak diszőrséget. Virágokkal pazarul ékesített szent sirok voltak a Ferencziek-, Szerviták és Angol kisasszonyok templomaiban, amelyekbe egész nap sűrü tömegekben zarándokolt a közönség. Tömve voltak hívekkel a plébániatemplomok is. A kora délutáni órákban pedig megindult a zarándoklás a pesti és a budai kálváriához, ahol mind a két helyen sűrű egymásutánban következtek azájtatosságok. A protestáns templomokban úrvacsorával egybekötött ünnepi istentiszteleteket tartottak, amelyeken az ünneplő hívek ezrei vettek részt. — Kinevezés és áthelyezés. Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter dr. Horváth Ödön, miniszteri fogalmazó szaktudósítót miniszteri segédtitkár szaktudósítóvá nevezte ki. Kram Antal kir. ipari segédfelügyelőt pedig szolgálati érdekből Nyitrára helyezte át és az ottani kerületi iparfelügyelői hivatal vezetésével ideiglenesen megbízta . József Ferdinand főherceg tervek Grácból jelentik, hogy az ottani „Tageblatt“ beavatott helyről a következőket jelenti József Ferdinánd főherceg terveiről. Már a főherceg atyjának életéiben is tudvalevő volt, hogy a nagyhercegi családi olaszországi birtokai semmi hasznot sem hajtanak, mert a nagyherceg olasz emigráns létére nem tehette lábát olasz földre s ezért birtokait nem kezelhette és kezelésüket nem is ellenőrizhette. IV. Ferdinánd nagyherceg halála után József Ferdinánd főherceg önként lemondott a nagyhercegi címről s elhatározta, hogy elmegy Olaszországba, hogy ott a birtokain észrevett visszaéléseket megszüntesse s a birtokokat, ha lehetséges, eladja. A toszkánai birtokok értéke húsz millió líra. Az olasz kormány annak idejében, amikor a toszkánai nagyherceget trónjától megfosztotta, ennyit ajánlott föl megváltásul. — Nansen lemondása a londoni követségről. Fridtjof Nansen, a világhírű norvég sarkutazó, aki a svéd-norvég közösség megszüntetése óta Norvégia londoni követe volt, le akar mondani állásiról. Krisztiániából most azt jelentik, hogy a norvég kormány végre elfogadta Nansen lemondását, amelyet azzal magyaráznak, hogy a Knudsen-kabinet erős köztársasági jelleggel bír, ami a királypárti Nansennek semmiképpen sem felel meg. Nansen különben már a múlt évi októberben, a Michelsen-kabinet visszavonulásakor beadta lemondását, akkor azonban rábírták arra, hogy továbbra is helyén maradjon. Nansen utódja gyanánt Ibsen Sigurdet, a nagy költő fiát, aki a főözösség idején norvég kormányelnök volt és Daves tengerészkapitányt emlegetik, aki a, Lövi