Pesti Napló, 1909. április (60. évfolyam, 77–102. szám)
1909-04-27 / 99. szám
10 Budapest, kena 1909. április 27. 99. száni PESTI NAPLÓ. aMiiMKÉ^iMiíii£aMÉÍMrtiiÉBÍtaCÍHfC39BilH kellett magát adnia, mielőtt ideje lett volna ellenállást kifejteni. A Topkapu-palota (régi szerail), továbbá a Fatih-őrség, valamint a porta Sztambulban, az Azizie-áruház Galatában, a Tofane tüzérségi arzenál, a Perával szemben levő Macska-őrkaszárnya, továbbá az Iplikhane-kaszárnya Kjubban, egyenként megadták magukat. Ellenben a Tasksa- és Taxim-kaszárnyák legénysége csak lövések intézése után adták meg magukat. Ebben a pillanatban valamennyi kaszárnya, katonai intézet és katonai őrség Sztambulban, Peruban, Galatában, Sisliben és Nizentalban meg van szállva. A Szelimie-kaszárnyát Szkutariban most szállták meg és úgyszólván már végre is hajtották. A mindkét részről szenvedett veszteség nagy. A proklamáció nem szól a Boszporuson és annak környékén elhelyezve levő kaszárnyákról, valamint a Boszporusz és a Dardanellák erődeiről. Az előbbiek valószínűleg már meg vannak szállva. A Boszporusz és a Dardanellák erődeinek magatartásáról biztos értesülések még nem érkeztek. A proklamáció továbbá azt tartalmazza, hogy a rend ismét helyreállt és minden óvóintézkedést megtettek. A lakosság lásson a munkája után és az állami tisztviselők lássák el szolgálataikat, ellenkező esetben a törvény erre vonatkozó intézkedéseit fogják ellenük alkalmazni. Abdul Hamid sorsa, Páris, április 26. Ideérkezett hitelesnek látszó jelentés szerint Abdul Hamid szultánt ma, hétfőn fogják trónjától megfosztani. A sejk-al-izlám fetvája arra van építve, hogy a szultán esküszegő s ezért meg kell fosztani az uralomtól. Az ifjú törökök ezzel nem érik be, hanem törvény elé akarják állítani Abdul Hamidot, mert a trónfosztás nem engesztelheti ki a népet Konstantinápoly, április 26. A N. Fr. Pr. itteni tudósítója azzal a kérdéssel fordult Enver bejhez, vájjon védelmezik-e még a Jildizt? — Nem — felelte Enver bej — a palota ellenállása meg van törve a Taskisla- és a Taximkaszárnyák tegnapi kapitulációjával. Tény az, hogy a palota utolsó őrsége is megadta magát és letette a fegyvert. A csapatok legnagyobb része már uton van az ország belsejébe. A palotát megszállottuk. — Igaz-e, hogy a katonaság kivonult a Szelimiekaszárnyából és az erdők szélén elsáncolta magát? — Nem igaz. A csapatok néhány ártalmatlan sortűz után átpártoltak hozzánk. Ebben a pillanatban csendőr érkezett távirattal Enverbejhez, aki elolvasta a telegrammot, aztán e szavakkal fordult hozzám: — Holnap nehéz munkánk lesz! — A legnehezebb? Enver bej mosolyogva felelt. — A legnehezebb, talán az utolsó .— Meg akarják őt ölni? — Nem piondom! — Hol van Resad?- Melyik Resad? — A trónörökös! A Jildizben van még? — Ott nincs, valószínűleg palotájában van. Most futnak az újságárusok végig az utcákon a lapok különkiadásaival, amelyek hírt adnak a hadiállapot elrendeléséről. Az ostromállapot nyilván arra való, hogy a nagy tragédia utolsó jelenete zavartalanul mehessen végbe-Konstantinápoly, április 26. A külügyminiszter jelenlétében ma nemzetgyűlés volt, amely egy óráig tartott. Az ülés megnyitása előtt a kamara elnöke és Gázi Muktár szenátor a hadügyminisztériumba hajtattak, valószínűleg, hogy a katonai főparancsnokkal tanácskozzanak. Képviselői és szenátori körökből származó hírek szerint a nemzetgyűlés a nagyvezér egy jelentését tárgyalta, mely szerint az összkormány ma beadta lemondását. A lemondást 24 órán belül fogják közzétenni. A nemzetgyűlés elhatározta, hogy megkéri a kormányt, maradna egyelőre hivatalában. Ezután Mahmud Sefket katonai főparancsnok jelentését tárgyalták, mely szerint Konstantinápoly megszállása még nincs befejezve, ma estig azonban az operáció véget ér. Az ügyben a vitát nem fejezték be. Elhatározták, hogy egyelőre megtartják a nemzetgyűlési jelleget. A legközelebbi, ugyancsak titkos gyűlés, holnap lesz. Képviselők kijelentése szerint a szultán letételének kérdése még nem ért meg a tárgyalásra. A San Stefanóban tegnap ülésezett nemzetgyűlés, amelyen 160 képviselő vett részt, az ostromállapot kihirdetésének szankcióján kívül Mahmud Sefket basánál történt kérdezősködés után és a fővezérnek azon válasza után, hogy Konstantinápolyban a biztonság teljesen helyre van állítva, elhatározta, hogy székhelyét átteszi Sztambulba. Berlin, április 26. (Saját tudósítónktól.) A „Lokalanzeiger“ jelenti Peruból: A trónöröklés módja most már szabályozva van. A szultán megmarad névleges uralkodónak, de gondoskodnak arról, hogy újra ne kívánja az abszolutizmust helyreállítani. A Jildiz falait lerombolják, úgyszintén a Jildiz laktanyáit is, amelyben a szultán rendelkezése alatt a második hadtest húszezer embere állott. A vár jellegű Jildizt a jövőben egy század díszőrség fogja őrizni, amelyet mindennap felváltanak és sorban a négy helyőrségi ezredből fog kirendeltetni. Ezáltal a szultánnak nem lesz módjában a csapatokat korrumpálni. A szultán magánvagyonából fedezi a szalonikiek bevonulásának költségeit és a nemzetnek adandó ötven millió fontos ajándék által vagyonától megválik. Ezt az öszszeget külföldön helyezik el és ez lesz az ország gazdasági újjáépítésének alapja. Berlin, április 26. (Saját tudósítónktól.) A „Beri Tageblatt“ jelenti: Abdul Hamid szultán sorsa felett még mindig bizonytalanság és kétség uralkodik. A szultán szolgáihoz így szólt: — Gyermekeim, szerencsétlen ember vagyok, menjetek és hagyjátok el a sülyedő hajót. A szultán szinte egyedül van a Jildizben, csak hatvan főnyi bizalmas rendőrsége tart ki mellette. A szultán felvette a próféta zöld köpenyét, mert ezáltal akarja magát a gyilkosok esetleges támadása ellen megvédeni. Frankfurt, április 26. (Saját tudósítónktól.) A „Frankfurter Ztg.“ jelenti Konstantinápolyból. A szultán szűkebb környezete, lakájok, szárnysegédek stb. elhagyták a Jildizt. A szultán a katonai vezetőségtől utasításokat vár. Az a hír, hogy a hárem megszökött, nem igaz. A szultán ismételten kifejezte azt az óhaját, hogy mint magánember, Ciprus szigetére akar visszavonulni, ezt az óhajtást azonban visszautasították. A szultán-kérdés eldöntése összefüggésben van a reakciós mozgalom ellen indított vizsgálattal. Ha kitűnik, hogy a Jildiz-kioszknak része volt ennek a mozgalomnak szervezésében, akkor a szultánt már igen rövid idő alatt megfosztják a tróntól. A megszálló hadsereg nem akarja nevét új véres tetőkkel beszennyezni. A megölt, tanult tisztek száma kétszázötvennégyre megy. London, április 26. (Saját tudósítónktól.) A Daily Telegraph jelenti Konstantinápolyból. A szultán a palotát ostromló szalonikai katonaságnak nagymennyiségű édességet küldött. A külügyminiszter kijelentette a D. T. levelezőjének, hogy a szultán hidegvérét a Jildiz ostroma alatt nem győzi eleget bámulni. Resad effendi és Jusszuf, a szultán testvérei az ostrom alatt a szultánnál voltak a Jildizben. Amikor a tüzérség kezdte a Jildizt támadni, a szultán egyik miniszterét leküldte a palotaparancsnokához és azt parancsolta, hogy az ellentállással hagyjon fel. Úgy látszik a helyőrség a szultán ezen parancsa dacára is ellentállt és folytatta a küzdelmet. A szultán a Boszporus felé nem menekülhetett volna, mert torpedónaszádok állták el útját. Berlin, április 26. (Saját tudósítónktól.) A „Lokalanzeiger“ jelenti Konstantinápolyból. Ali bej, ifjú-török képviselő, a képviselőházban javasolta, hogy a seik-ul-iztánitól jelentést és előterjesztést kell követelni arról, hogy a szultán megsértette a vallás törvényeit, s így nem méltó kalifaságra. Erre a nemzetgyűlés a szultánt megfosztja a tróntól és a kalifátustól és Resad e-fendit V. Mohamed néven tegye meg utódjának. Ha ezt az indítványt a nemzetgyűlés elfogadta, akkor a Ház küldöttsége a seik-uil-izlámibal az élén a szultán elé járul, hogy erről a határozatról értesítse, s részére egy palotát jelöljön ki, ahol nyugodtan töltheti élete hátralevő napjait. Ha Abdul Hamid vonakodnék engedelmeskedni, akkor, minthogy sem szultán, sem kalifa többé, elfogják és törvény elé állítják. Képek a túrról. I. Viszonyt kell keresni. A férjnek, Óriás urnak, gyűrött az ábrázata s a szeme széle vöröses. — Tulajdonképpen aludt-e maga valamit, kedves uram? — kérdezte a szép asszony, a felesége. — Nem tudom. Azt hiszem, hogy igen, délelőtt tizenegy óra és tizenkét óra közt aludtam egy félórát a Gellérthegyen. — A Gellérthegyen? — Igen. Úgy emlékszem, hogy a bozontos gróf fiákkerbe ültetett engem, a kis bankárt, meg a kamáslis osztálytársamat és felvitt bennünket a Gellérthegyre és konjakot ittunk. De lehetséges, hogy nem a Gellérthegy volt, hanem a Svábhegy. Szép kis sobét tudsz te rendezni, feleség, kinek neve Démon. — Igaz. Alapos Dominó-vacsora volt s a végén már maga is annyira elázott, hogy szintén Démonnak nevezett és megkérte a kezemet és ettől a perctől kezdve a kis bankár állandóan ezt kurjongatta: „Sohase láttam ilyet, megpukkadok, sohase láttam ilyet, hogy valaki a tulajdon feleségének a kezét kérje meg“. Aztán amikor huszadszor mondta hogy „Sohase láttam ilyet! A tulajdon feleségét kéri meg, a saját feleségének a kezét . . .“ akkor maga felugrott és elkezdett ordítani: „Hát az én feleségem ő? Hát az én feleségem?“ Aztán maga ordította ezt húszszor egymásután, amire a bozontos gróf karját nyújtotta nekem és én visszavonultam. A gróf az erkélyre kitért, onnan visszatért magukhoz, én pedig elmentem aludni. Azért nem tudom miképpen végződött a muri. — Én se tudom. A kamáslis énekelt a te ajtód előtt. A gróf egyre kacagott s úgy emlékszem, hogy mind a hárman elmentünk a gróhoz és ott folytattuk, aztán a Gellérthegy vagy Svábhegy következett. De az a kamásiis milyen szerelmes lett magába, milyen szerelmes! — Nem baj. Éppen ilyenre van szükségem. Az majd elriasztja az alkalmatlanokat. Szép idő van. — Meleg van. — És megint milyen rengeteg tömeg. Én megyek fel a terraszra. Kezdem tudni, hogy az ügetőverseny csak a terraszon ér valamit, ott is jégbehűtött ital mellett. Az elmondottakból az olvasó tájékozódhatik, hogy az a vacsora, amit a szép asszony, óriásné, a Dominó múltkori nyereségéből rendezett, rendkívüli módon sikerült és hogy az érdekes házaspár, nehogy a regény félbeszakadjon, megint kijött az ügetőversenyre. Az is bizonyos, hogy meleg van