Pesti Napló, 1909. május (60. évfolyam, 103-127. szám)
1909-05-01 / 103. szám
Budapest, szombat , ________PESTI NAPLÓ._______ 1909. május 1. 103. szám. A tett azt hiszik, hogy a búr háborút már régen elfelejtette a világ, a Néva mellett meg az a szánalmas öncsalás uralkodik, hogy a japáni háború okára nem emlékezik senki. Pedig hát az egész feneketlen szégyentől, amit Kelet-Ázsiában aratott, megkímélhette volna magát a cár és kormánya, ha betartja a boxerlázadás után kötött nemzetközi szerződésnek azt a pontját, melyben magát Mandzsúriának 1903. október haváig való kiürítésére kötelezte. Kétségtelen, hogy az angol-orosz barátkozást Tokióban nem nézik jó szemmel s az a hihetetlen erőfeszítés, amit Japán tengeri és szárazföldi haderejének gyarapítása körül kifejt, elég rikító ellentétben van báró Takahira Kogoro washingtoni nagykövetnek ama nyilatkozatával, mely szerint Japánnak esze ágában sincs agresszív külpolitikát folytatnia. Legalább is annyi világos és bizonyos, hogy Japán oly hatalmassá készül fejleszteni a maga haderejét, hogy szükség esetén az angol szövetség nélkül is biztosítani tudja a maga érdekeit szárazon és vizen. Időközben a japán-német barátkozás is egyre elevenebbé, egyre határozottabbá válik. A folyó év március havában, a berlini nagykövetség tagjait nem számítva, 284 részben igen előkelő állású és magasrangú japáni ember volt Németországban, majdnem kivétel nélkül 1—3 évi tanulmányok okából. Ezzel szemben az Angliában tartózkodó Japániak száma szinte csekély s otthon, Japánban is egyre nagyobb tért hódít a német nyelv az angol rovására. A Németországból hazakerülő japániak pedig szinte kivétel nélkül lelkes németbarátok. Ily körülmények között érthető, hogy Anglia és Oroszország fátyolt akar vetni a múlt emlékeire és barátságra, egyetértésre törekszik a jövőtől való félelmében. Hogy úgy mondjuk „közös balekjüknek“ Törökországot szemelték ki. A régi „beteg embert“, akit éppen ők akartak agyonkuruzsolni, szeretnék érdekkörükbe vonni a középeurópai szövetség ellen. Ennek a törekvésnek valamelyest kedvezett Bosznia annexiója, meg a bolgár szövetség kikiáltása, de az is bizonyos, hogy Törökország számbavehető politikusai távolról sem oly rövidlátók, mint Londonban meg Pétervárott hinni szeretnék. Törökországban még nem felejtették el Anglia bűneit. Hiszen alig néhány éve, hogy az angol társadalom Gladstone védnöksége alatt meetingeket tartott, melyeken a törököknek Európából való kiűzését a kereszténység nevében követelték. Arra is nagyon jól emlékszik még mindenki, hogy 1895-ben, mikor az angol protektorátus alatt tenyésző örmény forradalmi szövetség, a bandita szervezetű Hincsak az ottomán bankot megrohanta, az angol nagykövet fellépése tette lehetetlenné, hogy a török kormány a merényletet megtorolja. Oroszország még kevésbbé számíthat a törökök rokonszenvére. A tizennyolcadik és tizenkilencedik század szakadatlan törökorosz háborúinak véres kísérteteit s a sokszor tapasztalt orosz perfidia keserves emlékeit nem lehet egykönnyen elhessegetni a nagy szultán birodalmából. Tudják ott még nagyon jól, mi adta az örményeknek és görögöknek azt a bátorságot, hogy az esetleg védtelenül talált török nőket és férfiakat ilyenforma nyelvöltögetéssel zaklatják: „Megállj török! majd jön az angol meg az orosz, azok majd adnak nektek!“ Pedig Oroszországban nem ok nélkül gondolnak török szövetségre, már azért sem, hogy az a körülbelül 20 milliónyi türk nyelvű muzulmán orosz alattvaló, akiket Törökország ellen bajos volna hadba állítani, különösen ma, mikor faji öntudatuk már felébredt s reményeik és vágyaik Konstantinápoly felé szállanak, egy török-orosz szövetség hatása alatt talán megbékélnének s továbbra is megmaradnának a cár hűséges alattvalóinak. Ilyenformán a viszonyok logikája Törökországot s annak jövendőbeli állásfoglalását nemcsak az európai, hanem a világhatalmi egyensúly szempontjából is döntő fontosságúvá tette és Törökország e viszonyok nyomása alatt kénytelen lesz rövidesen szint vallani és szövetségest választani. Tekintve azt, hogy egy angol vagy orosz szövetség Törökországban nemcsak érzelmi, hanem érdekbeli akadályokba is ütközik, míg a német birodalom s annak császárja iránt való rokonszenv már meglehetős széles rétegekben uralkodik s hogy a magyar-török barátság, melynek egyebeken felül faji, tehát mélyreható gyökerei vannak, szinte gondviselésszerüleg hivatott arra, hogy az annexió miatt a monarkia ellen támadt neheztelést teljesen áthidalja: szinte biztosra kell vennünk, hogy Törökországot az európai helyzet szükségképpen a Németországgal és Ausztria-Magyarországgal való véd- és dacszövetségbe fogja belevinni, annál is inkább, mert csak ez a szövetség adhatja meg Törökország szabad, alkotmányos továbbfejlődésének szükséges külső biztosítékait. Ausztria-Magyarország és Németország pedig csak gratulálhatnak maguknak, ha Olaszország helyett oly szövetségest kapnak, mint Törökország, melynek hűségére mindenkor teljes bizonyossággal számíthatnak. Ebből a szempontból rendkívül fontosnak tartjuk a külügyminisztérium állásfoglalását a legújabb török eseményekkel szemben, amely állásfoglalás nem lehet más, mint a lehető legbarátságosabb az ifjú-török szabadsághősök irányában. A monarkia külpolitikája ezzel új és diadalmas irányba terelődne. Budapest, április 30. Új pénzügyi államtitkárok. A hivatalos lap mai száma jelenti, hogy a király — mint már jeleztük — Kupecz Ödön államtitkári címmel és jelleggel felruházott miniszteri tanácsost államtitkárrá nevezte ki és Pap Elek miniszteri tanácsosnak az államtitkári címet és jelleget adományozta. A szerb kereskedelmi szerződés Belgrádból jelentik: Gróf Forgách János osztrák-magyar követ tegnap fölkereste dr. Milovanovics szerb külügyminisztert és közölte vele a közös külügyminisztériumnak a vám- és kereskedelmi szerződésre vonatkozó új határozatait. Dr. Milovanovics a közlést tudomásul vette s azt a minisztertanács elé fogja terjeszteni, amelynek határozatáról értesíteni fogja gróf Forgách követet. Az alkotmány felé. Pétervárról jelentik nekünk. Június elsején a lapok híradása szerint egész Oroszország területén megszüntetik a kivételes állapotot. Lueger és a német császár. Bécsben jelenti tudósítónk: Lueger, Bécs polgármestere a Déli Vasút pályaudvarán üdvözölni fogja a május tizennegyedikén érkező német császárt és meg fogja köszönni a hű fegyvertársnak, hogy a béke érdekében oly hathatósan dolgozott. A fogadás részleteit kidolgozta már az udvarmesteri hivatal. A német császár válaszolni fog Lueger beszédére. INNEN-ONNAN a politikából. Budapest^ április 30. (Saját munkatársunktól.) A politikában most innen is, onnan is a válságról érkeznek hírek. Hát van válság, őszintén kérdezve? Krízis, amelynek lefolyása kockázatos, eredménye bizonytalan, mely után nagy megrázkódtatások következhetnek ? Igazán nem lehetne erre a kérdésre, nyugodt lelkiismerettel felelni. Odáig jutottunk, a porond szereplőit nézve, hogy senkinek sem hisz a közönség, a jajszavaknak sincs viszhangjuk, a pátosz is hatástalanul és tompán pendül el. Körülbelül az az általános benyomás, hogy van nagy és mély belső válság, de nem az, amely körül most a koalíció zsonglőrjei és szédelgői mesterkednek, hanem az a tragikus züllés, melybe az egész magyar politikai élet került. Nincsenek vezető emberek és nincs vezető elv. A zseb és a száj korszakának nevezhetni el a mai korszakot s az a véres tréfa jellemzi legjobban az embereket, amit ma hallottunk. — Wekerle az egyetlen tisztességes politikus, mert nem adott fel semmi elvet. Igaz, hogy — nem is volt neki. Ebben az általános erkölcsi katcenjammerben hiába keresünk igazságokat, melyek megnyugtatnának s felfrissítenének. De legjobb nem is törődni semmivel. Azokkal szemben, akik most keverik a kártyákat, óriási hátrányban van az, aki nem hamis játékos. A legokosabb ilyenkor kibicelni. Az emberek nem győzik eleget kérdezni, igaz hát csakugyan, hogy a függetlenségi párt végre őszinte akar lenni? Félrerúgja az évtizedes hagyományokat, a nemzeti politikának azt a szentségét, amit eddig programmjának nevezett, bevallja, hogy amit eddig hirdetett, üres népbolondítás és a kormányhatalomért cserébe pőrére vetkezik? Nem kell neki se perszonálunió, se önálló hadsereg, se önálló bank, hanem Kossuth szavára hallgat, aki arra figyelmeztetett, hogy nem szabad szétrugni a fazekakat. Dehogy is igyekszenek szétrugni. Inkább melléje telepszenek, hiszen annyira éhes az egész társaság! De melléje telepedhetnek-e? Wekerle Sándor tegnap Jush Gyulánál volt látogatóban s tájékoztatta arról a beszélgetésről, mely közte és Ferenc Ferdinánd közt folyt le az ismeretes, poszthumos audiencián. (Jellemző, hogy a trónörökös a koalíciós kormány elnökét három évig nem eresztette maga elé s csak akkor állott vele szóba, amikor már megbukott.) A képviselőház elnökének fogadószobájából azután kiszivárgott néhány megjegyzés: a trónörökös álláspontjának kis töredékei. Az egyik szól a függetlenségi kabinet kinevezéséről. — Ez rossz üzlet — véli a trón jövő ura. — A függetlenségi párt át akarja venni a kor-mányt, új választásokat csinálni, függetlenségi levegővel megteliteni az országot s ennek fejé- ben sem ígér egyebet, mint hogy két évre fel f függeszti a követeléseit. Hol itt reánk az előny? A másik kijelentés rideg válasz erre a kérdésre — Magyarország — mondta kereken a trónörökös — ne számítson sem a bankkérdésben, sem a katonai kérdésekben engedményre. Ha erre az útra lépnénk, olyan lejtőre kerülünk, melyen nincs megállás. Én most el akarok készülni Magyarországgal.