Pesti Napló, 1909. május (60. évfolyam, 103-127. szám)

1909-05-01 / 103. szám

Budapest, szombat , ________PESTI NAPLÓ._______ 1909. május 1. 103. szám. A tett azt hiszik, hogy a búr háborút már ré­­­­gen elfelejtette a világ, a Néva mellett meg­­ az a szánalmas öncsalás uralkodik, hogy a j­apáni háború okára nem emlékezik senki. Pedig hát az egész feneketlen szégyentől, amit Kelet-Ázsiában aratott, megkímélhette volna magát a cár és kormánya, ha be­tartja a boxerlázadás után kötött nemzet­közi szerződésnek azt a pontját, melyben magát Mandzsúriának 1903. október haváig való kiürítésére kötelezte. Kétségtelen, hogy az angol-orosz barát­­kozást Tokióban nem nézik jó szemmel s az a hihetetlen erőfeszítés, amit Japán ten­geri és szárazföldi haderejének gyarapítása körül kifejt, elég rikító ellentétben van báró Takahira Kogoro washingtoni nagykövet­nek ama nyilatkozatával, mely szerint Ja­pánnak esze ágában sincs agresszív külpoli­tikát folytatnia. Legalább is annyi világos és bizonyos, hogy Japán oly hatalmassá készül fejleszteni a maga haderejét, hogy szükség esetén az angol szövetség nélkül is biztosí­tani tudja a maga érdekeit szárazon és vizen. Időközben a japán-német barátkozás is egyre elevenebbé, egyre határozottabbá válik. A folyó év március havában, a ber­lini nagykövetség tagjait nem számítva, 284 részben igen előkelő állású és magas­­rangú japáni ember volt Németországban, majdnem kivétel nélkül 1—3 évi tanulmá­nyok okából. Ezzel szemben az Angliában tartózkodó Japániak száma szinte csekély s otthon, Ja­pánban is egyre nagyobb tért hódít a né­met nyelv az angol rovására. A Német­országból hazakerülő japániak pedig szinte kivétel nélkül lelkes németbarátok. Ily körülmények között érthető, hogy Anglia és Oroszország fátyolt akar vetni a múlt emlékeire és barátságra, egyetértésre törekszik a jövőtől való félelmében. Hogy úgy mondjuk „közös balekjük­nek“ Törökországot szemelték ki. A régi „beteg embert“, akit éppen ők akartak agyonkuruzsolni, szeretnék érdekkörükbe vonni a középeurópai szövetség ellen. Ennek a törekvésnek valamelyest ked­vezett Bosznia annexiója, meg a bolgár szö­vetség kikiáltása, de az is bizonyos, hogy Törökország számbavehető politikusai tá­volról sem oly rövidlátók, mint Londonban meg Pétervárott hinni szeretnék. Törökországban még nem felejtették el­­ Anglia bűneit. Hiszen alig néhány éve, hogy az angol társadalom Gladstone védnöksége alatt meetingeket tartott, melyeken a tö­rököknek Európából való kiűzését a keresz­ténység nevében követelték. Arra is nagyon jól emlékszik még mindenki, hogy 1895-ben, mikor az angol protektorátus alatt tenyésző örmény forradalmi szövetség, a bandita szervezetű Hincsak az ottomán­ bankot meg­rohanta, az angol nagykövet fellépése tette lehetetlenné, hogy a török kormány a me­rényletet megtorolja. Oroszország még kevésbbé számíthat a törökök rokonszenvére. A tizennyolcadik és tizenkilencedik század szakadatlan török­orosz háborúinak véres kísérteteit s a sok­szor tapasztalt orosz perfidia keserves em­lékeit nem lehet egykönnyen elhessegetni a nagy szultán birodalmából. Tudják ott még nagyon jól, mi adta az örményeknek és görögöknek azt a bátorságot, hogy az esetleg védtelenül talált török nőket és fér­fiakat ilyenforma nyelvöltögetéssel zaklat­ják: „Megállj török! majd jön az angol meg az orosz, azok majd adnak nektek!“ Pedig Oroszországban nem ok nélkül gondolnak török szövetségre, már azért sem, hogy az a körülbelül 20 milliónyi türk nyelvű muzulmán orosz alattvaló, akiket Törökország ellen bajos volna hadba állí­tani, különösen ma, mikor faji öntudatuk már felébredt s reményeik és vágyaik Kon­stantinápoly felé szállanak, egy török-orosz szövetség hatása alatt talán megbékélné­nek s továbbra is megmaradnának a cár hűséges alattvalóinak. Ilyenformán a viszonyok logikája Tö­rökországot s annak jövendőbeli állásfogla­lását nemcsak az európai, hanem a világ­­hatalmi egyensúly szempontjából is döntő fontosságúvá tette és Törökország e viszo­nyok nyomása alatt kénytelen lesz rövide­sen szint vallani és szövetségest választani. Tekintve azt, hogy egy angol vagy orosz szövetség Törökországban nemcsak érzelmi, hanem érdekbeli akadályokba is ütközik, míg a német birodalom s annak császárja iránt való rokonszenv már meg­lehetős széles rétegekben uralkodik s hogy a magyar-török barátság, melynek egyebeken felül faji, tehát mélyreható gyökerei van­nak, szinte gondviselésszerüleg hivatott arra, hogy az annexió miatt a monarkia ellen támadt neheztelést teljesen áthidalja: szinte biztosra kell vennünk, hogy Török­országot az európai helyzet szükségképpen a Németországgal és Ausztria-Magyaror­­szággal való véd- és dacszövetségbe fogja belevinni, annál is inkább, mert csak ez a szövetség adhatja meg Törökország sza­bad, alkotmányos továbbfejlődésének szük­séges külső biztosítékait. Ausztria-Magyar­­ország és Németország pedig csak gratulál­hatnak maguknak, ha Olaszország helyett oly szövetségest kapnak, mint Törökország, melynek hűségére mindenkor teljes bizo­nyossággal számíthatnak. Ebből a szem­pontból rendkívül fontosnak tartjuk a kül­ügyminisztérium állásfoglalását a legújabb török eseményekkel szemben, amely állás­­foglalás nem lehet más, mint a lehető legba­rátságosabb az ifjú-török szabadsághősök irányában. A monarkia külpolitikája ezzel új és diadalmas irányba terelődne. Budapest, április 30. Új pénzügyi államtitkárok. A hivatalos lap mai száma jelenti, hogy a király — mint már jelez­tük — Kupecz Ödön államtitkári címmel és jelleggel felruházott miniszteri tanácsost államtitkárrá nevezte ki és Pap Elek miniszteri tanácsosnak az államtitkári címet és jelleget adományozta. A szerb kereskedelmi szerződés­ Belgrádból je­lentik: Gróf Forgách János osztrák-magyar követ tegnap fölkereste dr. Milov­anovics szerb kül­ügyminisztert és közölte vele a közös külügyminisz­tériumnak a vám- és kereskedelmi szerződésre vo­natkozó új határozatait. Dr. Milovanovics a közlést tudomásul vette s azt a minisztertanács elé fogja terjeszteni, amelynek határozatáról értesíteni fogja gróf Forgách követet. Az alkotmány­ felé. Pétervárról jelentik nekünk. Június elsején a lapok híradása szerint egész Orosz­ország területén megszüntetik a kivételes állapotot. Lueger és a német császár. Bécsben jelenti tudó­sítónk: Lueger, Bécs polgármestere a Déli Vasút pá­lyaudvarán üdvözölni fogja a május tizennegyedikén érkező német császárt és meg fogja köszönni a hű fegyvertársnak, hogy a béke érdekében oly hatható­san dolgozott. A fogadás részleteit kidolgozta már az udvarmesteri hivatal. A német császár válaszolni fog Lueger beszédére. INNEN-ONNAN a politikából. Budapest^ április 30. (Saját munkatársunktól.) A politikában most innen is, onnan is a válságról érkeznek hírek. Hát van válság, őszintén kérdezve? Krízis, amelynek lefolyása kockázatos, ered­ménye bizonytalan, mely után nagy meg­rázkódtatások következhetnek ? Igazán nem lehetne erre a kérdésre, nyugodt lelkiismerettel felelni. Odáig jutot­tunk, a porond szereplőit nézve, hogy sen­kinek sem hisz a közönség, a jajszavaknak sincs viszhangjuk, a pátosz is hatástalanul és tompán pendü­l el. Körülbelül az az álta­lános benyomás, hogy van nagy és mély belső válság, de nem az, amely körül most a koalíció zsonglőrjei és szédelgői mester­kednek, hanem az a tragikus züllés, melybe az egész magyar politikai élet került. Nin­csenek vezető emberek és nincs vezető elv. A zseb és a száj korszakának nevezhetni el a mai korszakot s az a véres tréfa jellemzi legjobban az embereket, amit ma hallottunk­. — Wekerle az egyetlen tisztességes po­litikus, mert nem adott fel semmi elvet. Igaz, hogy — nem is volt neki. Ebben az általános erkölcsi katcen­­jammerben hiába keresünk igazságokat, me­lyek megnyugtatnának s felfrissítenének. De legjobb nem is törődni semmivel. Azokkal szemben, akik most keverik a kártyákat, óriási hátrányban van az, aki nem hamis játékos. A legokosabb ilyenkor kibicelni. Az emberek nem győzik­ eleget kérdezni, igaz hát csakugyan, hogy a függetlenségi párt végre őszinte akar lenni? Félrerúgja az évtize­des hagyományokat, a nemzeti politikának azt a szentségét, amit eddig programmjának neve­zett, bevallja, hogy amit eddig hirdetett, üres népbolondítás és a kormányhatalomért cserébe pőrére vetkezik? Nem kell neki se perszonál­unió, se önálló hadsereg, se önálló bank, hanem Kossuth szavára hallgat, aki arra figyelmezte­tett, hogy nem szabad szétrugni a fazekakat. Dehogy is igyekszenek szétrugni. Inkább melléje telepszenek, hiszen annyira éhes az egész tár­saság! De melléje telepedhetnek-e? Wekerle Sán­­­dor tegnap J­u­s­­­h Gyulánál volt látogatóban s tájékoztatta arról a beszélgetésről, mely közte és Ferenc Ferdinánd közt folyt le az ismeretes, poszthumos audiencián. (Jellemző, hogy a trónörökös a koalíciós kormány elnökét három évig nem eresztette maga elé s csak ak­kor állott vele szóba, amikor már megbukott.) A képviselőház elnökének fogadó­szobájából azután kiszivárgott néhány megjegyzés: a trón­örökös álláspontjának kis töredékei. Az egyik szól a függetlenségi kabinet kine­vezéséről. — Ez rossz üzlet — véli a trón jövő ura.­ — A függetlenségi párt át akarja venni a kor-­­­m­ányt, új választásokat csinálni, függetlenségi levegővel megteliteni az országot s ennek fejé-­ ben sem ígér egyebet, mint hogy két évre fel­ f függeszti a követeléseit. Hol itt reánk az előny? A másik kijelentés rideg válasz erre a kér­désre — Magyarország — mondta kereken a trón­örökös — ne számítson sem a bankkérdésben, sem a katonai kérdésekben engedményre. Ha erre az útra lépnénk, olyan lejtőre kerülünk, me­lyen nincs megállás. Én most el akarok készülni­­ Magyarországgal.­­

Next