Pesti Napló, 1909. szeptember (60. évfolyam, 206-231. szám)

1909-09-01 / 206. szám

Budapest, szerda PESTI NAPLÓ 1909. szeptember 1. 206. szám. 3 cégének bekapcsolása és figyelembevétele a különböző válságoknál most minden kabinet idegfeszítő játéka. A nagy válságokat kicsiny okok, jelentéktelen külsőségek idézik elő és egy ország nem lehet olyan kicsiny, hogy miatta egy egész földrész ne gyűljön lángra. A görög nemzet kebelében dúló viharok nemcsak egy dinasztia sorsát fenyegetik, hanem Európa érdekeit és így Európa nyugalmát is érinthetik. Ezért figyelik mindenütt oly szenvedélyes érdeklődéssel az aténi eseményeket. Budapest, augusztus 31. Apponyi a román rendeletről. Gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter ma egy hírlapíró előtt a következőképp nyilatkozott a hittantanítási rendelet által felidézett konfliktusról: — Mindenekelőtt — monda a miniszter — ki kell jelentenem, hogy ferde és téves az a fölfogás, mintha a kérdéses rendeletet Tóth államtitkár úr az én tudtom nélkül adta volna ki. Az egész ügyet elutazásom előtt alaposan megbeszéltük és a rendelet mindenben megfelel az én intencióimnak. Ami a dolog lényegét illeti, arra nézve az a megjegyzésem, hogy a román egyház ellenállásának semmiféle törvényes alapja nincsen. Ellenben a rendelet szigorúan törvényes és a fennálló törvényeken alapszik. Nem értem a román egyház fölháborodását, hiszen az én rendeletem sok tekintetben enyhítette a már fennállott szigorúbb intézkedéseket. A kiadott rendelet követeli, hogy a vallástan az állami iskolák felsőbb osztályaiban magyarul is taníttassák, illetve hogy a hittan egyes részei magyarul adassanak elő. Ez az a minimum, amit a magyar állam érdeke okvetlenül megkövetel. Ettől a követelésemtől semmi körülmények között se tágítok. A rendelet az én nézetem szerint konciliáns és ilyen modorban akarjuk azt végrehajtani. Az ebben az ügyben most folyó hivatalos eljárás részleteiről nem nyilatkozhatom, csak azt ismételhetem, hogy a rendelet törvényes és hogy az ellentállásnak semmi törvényes alapja nincsen. — Azt hiszi Excellenciád — kérdezte az újságíró, hogy a dolgok rendbe fognak jönni? , — Nemcsak hiszem — válaszolt erélyes hangon aminiszter — de jót is állok érte. Ezzel a beszélgetés véget ért. Földes Béla beszámolója, Földes Béla beszédet mondott kerülete székhelyén, Nagybányán. Azt fejtegette, hogy a koalíció megszűntével a függetlenségi pártra kell bízni a kormányzatot. A bankkérdésben az önáló bank hívének vallotta magát. Akik nem most akarják az önálló bankot, azok sohasem akarják sem ezt, sem az önálló vámterületet. A fúzióról szólva, kifejtette, hogy az csak úgy képzelhető, hogy a hatvanhetesek belépnek a függetlenségi pártba. Ha a hatvanhetesek ezt nem teszik, ne akadályozzák meg, hogy a többségi elv érvényesüljön. Az útlevelek kiadása. Az útlevélügyről szóló 1903: VI. t.-c. 4. szakaszának b) pontja értelmében megtagadható az útlevél kiadása azoktól, kik ellen szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény miatt bűnvádi eljárás van folyamatban, nemkülönben az elitéltektől büntetésük végrehajtása előtt. Annak megállapíthatása végett, vajjon ez okoknak valamelyike az előforduló esetben az útlevél kiadását gátolja-e, a szükséges adatokat az igazságügyi hatóság részéről a kir. ügyészségek és a kir. járásbíróságok szolgáltatják. Ezekről az adatokról szóló bizonyítványt az útlevél kiállítását kérő fél — ha őt erre az útlevéllapok kiállítására illetékes, hatóság utasítja — köteles a legutóbbi belföldi félt, az egy éven belül leírt valamennyi belföldi lakhelyére nézve illetékes kir. ügyészségtől, valamint az ugyanezen helyekre illetékes kir. járásbíróságtól beszerezni. Erre vonatkozólag most egy igazságügyi rendelet jelent meg. Az északtengeri és a kelettengeri egyezmény. Kopenhágából jelentik. A honvédelmi törvényjavaslatok tárgyalása során gróf Holstein miniszterelnök a többi közt ezt mondotta: Nemcsak általános semlegességi kötelezettségeink vannak. Az északtengeri és kelet-tengeri egyezmény köteleznek minket, hogy abban a pillanatban, amikor a mi területünket vagy a szerződésekben érdekelt valamely hatalom területét veszedelem fenyegeti, e hatalmak követjeivel érintkezésbe lépjünk és a követendő eljárásra nézve megegyezzünk. Kötelesek vagyunk tehát adott viszonyok között más hatalmakkal együttműködni s ez oly kötelezettség, amelynek teljesítésére kényszeríthetnek bennünket, ha lojálisan és becsületesen nem teljesítjük, amit jogosan és méltányosan kérhetnek tőlünk. A kötött megállapodások Dánia fönnállására a legnagyobb mértékben fontosak és nem lehet azzal a hihetetlen közönyösséggel tárgyalni, mint itt sok részről történt, maradtak!... Budapest híres éjjeli város és a híressége éppen nem aszkéta jellegű. Száz éve legalább, hogy Bécsből, Berlinből, ha pénzes emberek alaposan pocsolyában akarnak fetrengeni, Pestre jönnek. Itt tökéletesen és aránylag olcsón megkapják, amit keresnek. Az idegenforgalomnak ez a különös fajtája az utóbbi években, a Thaisz-éra tradícióinak elhalása óta ugyan megcsappant, de a hírünk, hogy azzal a karakterisztikus férfimosolylyal emlegessék a mi Budapestünket, az megmaradt. Kissé kényes téma, de engedtessék meg, hogy szóljunk róla. A mostani kongresszus is alkalmat adott, hogy erről a kevéssé hízelgő hírünkről, amelyet különösen Berlinben és Bécsiben terjesztenek, meggyőződhessünk. Tegnap délben az Andrássy úton két japánt sütkérezett, sétálgatott. Két úrilány, akik hazafelé siettek, nagyon megtetszett nekik és se szó, se beszéd , meghívták őket ebédre. A két fiatal lány először jól mulatott a sárga orvosok ötletén és mosolyogva utasították vissza az ajánlatot. A japánok azonban nem tágítottak, erőszakoskodtak és azzal se törődtek, hogy egész kis csődület támadt körülöttük, meg a hölgyek közt. A jelenet egy nagy vendéglő terrasza előtt folyt le. A vendéglős végre megsokalta a dolgot, kijött és kiszabadította a két hölgyet Ázsia túlbuzgó vendégszeretetéből. Egyúttal kissé energikusan kezdte leckéztetni a japániakat, amire azok bocsánatot kértek, de magyarázatul védelmükre elmondták, hogy nekik Budapestet olyan városnak írták le, ahol fényes délben hölgyeket biztosra lehet leszólítani az utcán. Valósággal nemzeti szokásunknak hitték az ilyesmit! Persze, aki innen vissza hazamegy külföldre, mind kalandokat mesél, amelyekhez szokatlanul kényelmesen jutott. És akik nekik a kalandokat közvetítették meg a kalandok elszánt hősnői maguk, mind igyekeztek elhitetni az idegennel, hogy legalább is grófnőről volt szó. Ehez járul, hogy a külföld lumpoló helyein is léptennyomon magyar nőkkel lehet találkozni, a szegény hungara meg természetesen nem adja alább, mint hogy legalább is magyar „államtanácsos“ elcsábított lánya ... Így jutottunk aztán a krédóba és most már lám Tokióban is hamiskásan hunyorgatnak, ha Budapestről van szó. * Budapest pedig — vették észre? — egy csapásra megszépült. Mintha láthatatlan tündérujjak simították volna el a ráncokat, öreges barázdákat, amelyek meggyülemlettek a város fiziognómiáján. Mi tudtuk, hogy nem az öregség szántotta ezeket a barázdákat, hanem kicsit a gond, és még inkább az unalom, a hétközi és ünnepnapok szürke egyformasága. Tudja Isten, a tél még csak kendőzné valahogyan ezeket az apró szépségfogyatkozásokat s a hideg megkergeti az embereket és olyankor lüktetőbb itt az élet, pezsgőbb a kedv. A nyár azonban rettenetes. Nyáron Budapest egy nagy és kövér, szinte tulnizott asszony, aki még a köteles kacérságról is megfeledkezik, boldog, hogy nincs kinek kedvéért fűznie magát, és ha estére leveti pongyoláját, nem azért teszi, hogy aztán etikettszerűbb ruhát öltsön ... Aztán meglepték a kongresszisták. Közel ötezer férfi és nő, aki a látogatására jött és aki miatt mégis csak érdemes letenni a majdnem indecens kényelemről. Sietve, kapkodón öltözött Budapest, de talán éppen ez a legnagyobb diadala az ő természetadta szépségének, hogy egy csapásra így át tudott változni, s a nyári sziesz,tájából felpattanva, alig néhány perc alatt átalakult előkelő mondaine-né, akit nem lep meg semmi, mert kisujjában van a legnagyobb művészet: palástolni a meglepetést, úgy hogy abba bele ne lásson senki. És mert talán nehézkes kissé a hosszúra nyúló allegória, hamarosan fizikaibb példával szolgálunk. Alig egy nappal a kongresszus megnyitása előtt szerte még fel voltak hasogatva az utcák, itt kábelt raktak le, ott vízvezetéket javítottak, s emelkedtek a halmok, amelyekkel nyara északán a főváros szokott kedveskedni az ő turisztikát szerető, s mégis a pesti röghöz kötött jobbágyainak. Aztán a kongreszszus átért a városhoz, s jön csodás eredmény: egyetlen éjszaka eltűntek a Himalaya-fúrások, az aszfalt-Mont-Blancok, kiegyenesedett minden, az utcák megint egy síkban folytatódtak,mintha csákány soha fel nem hányta volna őket. Egyetlen éjszaka — alig néhány pillanat alatt — történt ez a nagy toilett, s másnap hajnalra Budapest, Fregolit megszégyenítő gyorsasággal öltözött át az ő fogadókosztümjébe. A példát pedig valahogyan követték a pestiek is. Vakoknak kellene lennünk, hogy ne lássuk, mennyivel ízlésesebben öltözködnek most néhány nap óta asszonyaink és férfiaink. De különösen a nők. És dicséretes ez a hiúságuk, mert nagyban hozzájárul az ünnepség fényének emeléséhez. Általa több lett a szín és határozottabb a demonstráció, hogy méltányolni tudjuk, micsoda tisztesség a számunkra, hogy Budapesten ült össze a kongresszus. De még ennél a tüntetésnél is értékesebb valami az a tapasztalás, amelylyel a mostani nagy idegenjárás szolgál. Ezt a tapasztalást jól lesz megtartani, akár egy tanulságos leckét. Láthtuk, hogy nem üres beszéd, értéktelen frázis, amikor azt emlegetik, hogy az idegenforgalom hiánya az, amin Budapest világvárosiassági A katolikus nagygyűlés, Budapest, augusztus 31. Ma folytatták és be is fejezték a szegedi katolikus nagygyűlést. Nevezetesebb eseményt a mai nap nem hozott. Annál mozgalmasabb volt a tegnapi délután, amikor a szónokok élesen hadakoztak a szocializmus ellen. Különösen Nagy Emil országgyűlési képviselő mondott éles beszédet olyan elvakult hangon, amely abszolúte nem volt méltó a helyhez, ahol elmondotta. A nagygyűlésről szóló tudósításunk a következő: A szocializmus ellen. " A katolikus nagygyűlés hétfőn délután öt órakor folytatta tanácskozását. A nagygyűlést gróf Zichy János nyitotta meg, bejelentve, hogy a király a hódoló üdvözleteket táviratban köszönte meg. Ezután az előadások következtek. Dr. Vass József paptanár a szocializmusról, mint világnézetről és Magyarországon való kilátásairól beszélt. A szociális gondolatot Krisztus villantotta elő, a modern szociológusok csak tévelygők, Pikter Gyula pedig egyelőre csupán szerzőjogi bérlője a belátásos elméletnek. A szocialista párt vagya elcsapja összes mostani vezéreit, vagy pedig elsöpri az általános elégedetlenség s az állam, mely úgyis megelégelte már garázdaságait. Nagy Emil azt a megjegyzést fűzte az előző beszédhez, hogy a külföldi és a magyarországi szociáldemokrácia között az a különbség, hogy az utóbbi tisztára üzlet. Bokányi Dezsőnek a sógora pántlikával kereskedik. Bokányi pedig népgyűlölettel. (Derültség és taps.) A magyar szociáldemokrata vezérek sorsa az lesz, hogy lepiszkálják őket a nép testéről, mint fáról a hernyókat. (Nagy tetszés.) Hogy a magyar társadalom nem tud elérni igaz sikereket, annak fő oka az, hogy valamelyik szabadkőmives páholyban mindig kitalálnak valami tetszetős hazafias frázist, amelylyel aztán a közönséget megtévesztik. Ezután a népjogok helyes védelméről beszélt. Kifejtette, hogy a szabadelvű rendszer törvényalkotásai károsak voltak a magyar népre. Az uzsora és a csalás szabaddá tételét, a föld megindulását célozták. Bízik benne, hogy eljön Magyarország keresztény reneszánsza. (Éljenzés.) Prohászka Ottokár lépett azután az emelvényre. A kereszt, úgymond, tündöklő fényeivel ragyogott, de újabban a kereszténység mintha elveszteni látszana felséges presztízsét. Új kultúra van keletkezőben, mely fölöslegessé akar tenni minden eddigi intézményt, a Krisztust és az ő kegyelmét. Az a kérdés, szüksége van-e a kultúrának még a kereszténységre, vagy mi már csak rokkant nyugdíjasok vagyunk. Nem a köznépről van szó, mert ez az összes ideális fogalmait ma is a vallásból meríti