Pesti Napló, 1913. szeptember (64. évfolyam, 207–231. szám)

1913-09-02 / 207. szám

Budapest, kedd 1913. szeptember 2. 207. szám. 3 PESTI NAPLÓ Kormánypárti vádaskodások ((Aknamunka az Andrássy-párt ellen. — Hadik­ János a külpolitikáról.) (Saját tudósitónktól.) Külföldi la­pokban soronként megfizetett cikkekben, vidéki kormánypárti lapokban a pausálé ellenében, majd imitt-amott elhelyezett hamis híresztelé­sekkel igyekezik megnyugtatni a kormány meg­rettent pártját, amely aggódva nézi az ellen­zéki hangulat erősödését. Olvasván ezeket a naiv kifakadásokat és ezeket a gyermekes kita­lálásokat, amelyek az ellenzéki akciót támadják, meglepő a kormány csudálatos naivitása. Ti­­száék azt hiszik, hogy nagyhangú frázisaik, „a nemzeti munka“ jelszavának hangoztatása és szemérmetlen vádaskodásuk eltereli a figyelmet kormányzati bűneikről, terrorjukról, erőszakos­ságaikról.* L­egkivált az Andrássy-párt megala­kulása ellen tombol a munkapárti rémület. Ne­héz tényekről beszélnek és legendákat terjeszte­nek. Kitalálták, hogy Wekerle Sándor kereken visszautasította Andrássy felszólítását, amely arra kérte a volt miniszterelnököt, hogy az új párthoz csatlakozzék. Később azt regélték, hogy Andrássy párthíveit arra kapacitálja, hogy az őszszel felhagyva a passzív rezisztenciát, vo­nuljanak be a munkapárti Házba s vegyenek részt a tanácskozásokban. Mind a két híreszte­lést maga Andrássy cáfolta meg. Wekerléről már előzetesen tudta, hogy nem óhajt pártkö­telékbe lépni és így fel sem szólították a csat­lakozásra, de fia, ifjabb Wekerle Sándor be­lépett az új pártba. A taktikai kérdést illetőleg pedig Andrássy nem nyilatkozott senkinek sem s ha majd a kérdés aktuális lesz, akkor hatá­roznak, de egyáltalán nem rettennek meg attól, hogy a kormány különleges eszközökkel fogja kényszeríteni az ellenzéket a tárgyalásokban való részvételre. Vázsonyi Vilmossal kapcsolatosan is meg­született egy naiv kormánypárti mese, amely arról szólt, hogy Vázsonyi az új alakulástól a támogatását megtagadta. Az efelett való ujjon­­gást maga Vázsonyi hűti le, amikor kellő ha­tározottsággal kijelenti, hogy az Andrássy-párt megalakítását helyesli, csupán azért nem csat­lakozik hozzá, mert különállásában több szolgá­latot vél az ellenzék ügyének teljesíteni. Az ál­landó érintkezést az Andrássy-párttal keresni fogják, sőt a klubba is belépnek. A marosvásárhelyi függetlenségi és negy­vennyolcas párt választmánya Petri Zsigmond elnökletével ülést tartott, amelyen kimondották, hogy Andrássy pártjával örömmel lépnek fegy­verbarátságra abban a küzdelemben, amelynek célja a mostani kormányrendszer megbuktatása. Ezzel a határozattal megdől annak reménysége, akik D­é­s­y Zoltánt a saját kerületében a füg­getlenségi érzelmű választó­polgárságtól szeret­ték volna megtámadtatni. Történtek ilyen kísér­letek, de — amint látjuk — eredménytelenül. A­ ­ kormánypárti félhivatalos cikkezők ala­pos választ kapnak külpolitikai oktató cikkeikre, még­pedig gróf Hadik János részéről. Hadik a Z e­­­t vasárnapi számába Magyarország és a külföld címmel válaszol azoknak, akik a legkorlátlanabb és legközvetlenebb nemzet­közi érintkezés korszakában azt akarják elhi­tetni, hogy minden magyar ember, aki a külföldi közvéleményt hazájának politikai eseményeiről és főleg ennek a nemzetközi politikához való viszonylatáról tájékoztatja, bűnt követ el, mert egyedül és kizárólag a félhivatalos orgánumok­nak volna hivatásuk arra, hogy ezt a feladatot teljesítsék. Ezek a cikkek a magyar ellenzéki politikusoknak olyan cselekedeteket és olyan nyilatkozatokat imputálnak, amelyekről az ille­tők maguk eddig egy betűt sem tudtak. Megcáfolja Hadik azt az állítást, hogy az ellenzéki férfiak Berchtoldot gyűlölködő rossz­­indulattal támadják, holott Andrássy is védte Berchtoldot akkor, amikor helyes úton haladt. Azt írják, hogy a kritikák elkésettek, holott, ha azok az ellenzéki politikusok, akik a monarkia hivatalos külpolitikáját helytelenítik és helytele­nítették, a bonyodalmak idején erősebb ak­cióban adtak volna kifejezést felfogásuknak, s a kormány és a kormánypárti sajtó bizonyára nem késett volna — s nem is ok nélkül — őket a legkeményebb vádakkal illetni. A dinasztiát is csak a kormány keveri bele a mi szomorú belpolitikai zavarainkba. Mi min­dig azt hangoztatjuk — írja Hadik — kötelesség­­szerű alkotmányos érzéssel, hogy a felelős kor­mánynyal állunk szemben és ime, most előáll Tisza legbensőbb lapja és a külföldet úgy infor­málja, hogy mindazért, ami Magyarországon az utóbbi szomorú válság folyamán történt, az el­lenzék Canossát kívánt járatni a dinasztiával. Igazán nem szorul kommentárra, mit jelent ez a taktika, mely a saját rossz politikájának ódiumát a dinasztiára hárítja és ezt a machinációt az el­lenzékre akarja ráfogni. Éhez hasonló kaliberű az a vád is, hogy az ellenzék „balkáni hódító politikát“ kívánt. Aki a hadsereg kérdéseihez mer hozzászólni, arra ráolvassák, hogy el akarja zülleszteni a véderőt s a monarkiát védelem nélkül akarja hagyni. S aki a veszélyek idején felemeli az intő szavát abban az irányban, hogy az ország és a mon­­arkia védőképessége ellen vét, aki a belső áldat­lan állapotok orvoslásának útjában áll, arra rá­fogják, hogy személyeskedő és gyülölséges po­litikát csinál. Aki pedig azt meri állítani, hogy „konszolidált belső viszonyok nélkül eredmé­nyes külpolitika elképzelhetetlen“, azt meggya­núsítják, hogy a monarkia presztízsét támadja meg önző pártpolitikai célokból. Mindezek után Hadik azt a helyes következtetést vonja le, hogy ahol megvan a kellő akarat, ott megtalál­ják a krízis megoldásának módját is. Magyar­­ország belső fejlődésének érdeke és a monarkia mindkét államának biztonsága parancsolja, hogy eb­ben az a­karás­ban egy­esül­jön min­den tényező, amely még törődik olyan lappáliákkal, aminek egy nemzet alkotmányos élete és egy monarkia presztízse. * A nyár elmúltával a függetlenségi pártkörben is elevenebb az élet és az üdü­lésükből hazatérő képviselők estéről-estére gya­rapodó számban látogatnak fel a klubba, hogy a politikai eseményeket megbeszéljék. Kossuth Ferenc nincs a fővárosban — néhány napi tar­tózkodásra vidékre utazott — de a legközelebbi napokban ő is megérkezik és részt vesz a klub­életben. K­el­e­m­e­n Béla, a szegedi második kerület függetlenségi képviselője, vasárnap délelőtt be­számolót mondott Felsőközponton. Beszámoló­jában ismertette a politikai helyzetet, rámutatott a Dásy—Lukács-pernek ama tanulságára, hogy most már bírói ítélet bélyegzi meg azokat a pa­namákat, amelyek révén a kormány többséget szerzett magának és hangoztatta, hogy a normá­lis parlamenti állapotok vissztéréséről mindad­dig nem lehet szó, amíg ez a rendszer és ez a panama­ pénzen vásárolt többség nem pusztul helyéről. A választók egyhangú bizalmukról biztosították úgy őt, mint az egész küzdő ellen­zéket. Budapest, szeptember 1. Az athéni követ kihallgatása. Ischlbel­jelentik, hogy Braun athéni követet őfelsége ma délelőtt 11 órakor kihallgatáson fogadta közös minisztertanács. Bécsből jelentik, hogy szeptember közepén közös minisz­tertanács lesz, amely a delegációk időpont­jával, különösen a létszámemeléssel és az újabb közös költségekkel foglalkozik. A ki­rály az osztrák és a magyar miniszterelnököt csak a közös minisztertanács előtt, Schönbrunn­­ban fogadja, a tervbevett ischli audienciát elha­lasztották. Új bécsi orosz katonai attasé. Pétervárról is elen­tik, hogy báró Wyhneken ezredest, a vezérkar fővezetőségének ügyvivőjét a bécsi orosz nagykövet­ség katonai attaséjává nevezték ki. Az új attasé két elődének — mint tudjuk — azért kellett távoznia, mert Oroszország javára kémszolgálatot szerveztek,­ közvetlen előde pedig a Redl-ügyben is kompromit­,­tálva volt. Zilált pénzügyi helyzet. (Az első minisztertanács. — A kormány tervei.) (Saját tudósítónktól.) A kormány, tagjai Budapestre érkeznek; szerdára itt lesz Tisza István is, hogy minisztertanácsra jöjjenek össze. Csak Teleszky János pénzügyminisz­ter nem lesz itt a minisztertanácson, ami ter­mészetes is, mert azoknak a katonai kiadások­nak födözéséről, amelyeket Tisza előterjeszt, már úgy sem ő fog gondoskodni. Amikor azonban félhivatalosan közzétették, hogy a kor­mány ezúttal a féléves költségvetés kérdésé­vel is foglalkozik, Teleszky távolmaradása ter­mészetessé teszi, hogy a pénzügyminiszter nem soká lesz tagja Tisza kormányának, miután e fejvesztett rendszer pénzügyi politikájával egyet nem érthet. Teleszky távozása az első érdekes­sége az őszi politikai szezonnak. Hs De nem kell-e aggódnia mindenkinek amiatt, hogy milyen végzetes válságba kergeti az or­szágot Tisza bátorsága? Az utolsó hónapok csapásai után sincs meg nyugalom. A póttar­talékosokat nem bocsátják haza, a határszéli csapatok fölemelt lét­számban maradnak. Mindehez járul a létszámemelés, a félmilliárdos külön te­her, s az országnak nincsen kereső polgársága. A munkáskezek vándorbotot fognak a kezükbe, a genfi nemzetközi munkátlansági kongresszus, amely most ül össze, megállapítani kénytelen, hogy nálunk emelkedik legjobban a kivándor­lók száma. Ki gondol ezekkel? Tisza, Sándor, vagy a többiek? Ők a vasutasokat helyezgetik át boszúból, ők a büntetőtörvényeket szigorít­ját, adóemelésen és így többeken törik a fejüket. Mint a rombolás szellemei, akik a hegyormon összejőve, új terveken gondolkodnak, amelyek­kel pusztulás jár, úgy ülnek össze a Várban a kormány tagjai: megbeszélni, mik a legalkal­masabb fegyverek a meglévő szabadságok csökkentésére, vagyonok kisebbítésére, jogok megsemmisítésére . . , . A horvátoknak odaajándékozták a vasúti szolgálati pragmatikát és a közös hadügyminisz­tériumban ők óhajtották elhalasztani az új ka­tonai bűnvádi perrendtartás életbeléptetését. De a közös hadügyminisztérium azt a csekély vív­mányt, amit ez a törvény enged,­­ teljesíti nyolc év alatt. A minisztérium eként az 1914. július elsejére kitűzött határidőt megtartja. Az életbeléptetési rendeletét kidolgozták és gondos­kodtak már a szükséges katonai igazságügyi személyzetről és helyiségekről is. Ami a kor­mánynak azt a hitet illeti, hogy a Magyaror­szágon felállítandó katonai törvényszékek ré­szére nem áll elegendő alkalmas személyzet rendelkezésére, a hadügyminisztérium megálla­pította, hogy a magyar XXXII. törvénycikk 487. szakasza értelmében csak egy hadosztály-bíró­­ságot és az ehhez tartozó dandárbíróságokat kell Magyarországon olyan személyzettel be­tölteni, mely a magyar nyelvet érti, míg a többi katonai bíróságoknál a magyar nyelv, mint ki­hallgatási, tárgyalási és ítélethirdetési nyelv csak nyolc éven belül, a legfelsőbb katonai tör-­­■ vényszéknél pedig tizenkét éven belül lépte­tendő életbe. Tisza, aki itt akart takarékoskodni, — a magyar nyelv kárára, — ezúttal megint vissza­utasításra talált.

Next