Pesti Napló, 1914. február (65. évfolyam, 28-51. szám)
1914-02-08 / 34. szám
Budapest", vasárnap" PESTI NAPLÓ 1914. február 8. "(34. szám.) 11 helyre elszegődtetni. Ezért a vétségért egy hónapi fogházat kapott s őt is Mária-Nosztrára fogják szállítani. Általában a foghúzások között nem olyan vidám a hangulat, mint odaát a javitásoknál, ahol a csintalan kacagás könnyíti a rabmunkát. Itt csöndes szomorúság ül a Magdolna-arcokon, a súlyos bűn tudata, amely különösen a gyilkos fiatal anyák szemében örökös könyeket tanyáztál még a szórakoztató munka közben is. Hazajövet még a külön cellákban teszünk látogatást. Mikor az első számú zárkát kinyitjuk, egy fekete rövid hajú feltűnő szépségű gyermekleány toppan elénk hangosan kacagva. .— Kezeiket csókolom — mondja gyerekes örömmel, — csakhogy meglátogatnak engem. — Hát aztán miért kerültél ide, Róza? ■*— kérdi a tanítónő. — Csavarogtam, kézit csókolom —— mondja a leány. Aztán naivul beszél tovább: — Rossz társaságba keveredtem és különösen a szobaasszonyom a rossz életre kényszerített. Azt mondta, hogy hamarosan gazdag lehetek, szerezhetek magamnak gyémántokat, meg szép suhogó selyemruhákat . t . Én pedig szeretem a selymet, meg a gyémántokat is, no de azért nem volt szerencsém. Egyikből se jutott mégse, — és most az Erzsébet térről bevitt a rendőr, így kerültem ide, kézit csókolom, csak azt nem értem, ezért a csekélységért kaptam hat hónapot . . . — Hát szereted még a gyémántot és 3 cifra selymet? — kérdeztem a kis rövidhajút, — fogsz-e még ilyen haszontalanságokra gondolni? — Haszontalannak éppen nem az, nagyságom — vágja vissza — de azért hat hónapot mégse ér meg. Majd meglássa, ha kiszabadulok, milyen ügyes jó gyerek válik majd belőlem . . . Amint beszél, betekintünk a cellájába, amelynek csinosságán is felcsillan a leányka fényűző hajlama. Asztalkáján apró tarka szentképek sorakoznak naiv elrendezésben, a falon pedig papirláncok díszelegnek. Egy könyvecske kinyitva pihen a vaságyon s a padlón apró hímzett vászonlábcakendők képviselik a szőnyeget. A szomszédos cellában egy nagymarosi leány van, aki lopás és betörés miatt került ide. — Megbántam nagyon, amit tettem — mondja — és csak a jó anyámat sajnálom, akire szégyent hoztam. De magam sem tudom, hogy történt, csak úgy éreztem, hogy mindig lopni kell . . . Pedig már volt egy szép kis hathónapos gyerekem, akiért becsületesnek kellett volna maradnom. De én ezt nem éreztem meg, s most a szegényke mégse fog felnevelődni a nagy szégyenben, mert éppen most írta édesanyám, hogy meghalt az én drága, kis gyermekem . « «* A rableány megriadt arccal meredt reánk s azután hosszan, keservesen zokogott fel « , f Elfulladó, görcsös sírásában benne volt a fiatal anyák szomorú vad fájdalma . . . Mellette pedig, a többi cellából lassú nótaszó hallatszott ki, a fiatal társnőinek vig dudorászása, akik léha szívvel várják a szabadságot hozó napot. K. L.VVVVVVVWVWWvWVVVWWVVVVVVVN A barna. Igen. Se nem szép, se nem csúnya, se nem zseni, de férfi. Tetszett. Együtt jártunk a jégre, a tárlatra, a kis Gerbeaudba. Bemutattam az uramnak. Meghívtam ebédre, vacsorára. Mindennapos lett nálunk. Vártam, mikor robban a bomba! A szőke: És kedves férje? A barna: Kedves férjem el volt telve a saját nagyságától. Süket volt. Vak volt. Eszébe se jutott, hogy őt, őt valaki... A szőke (bódultán): Mondja ... A barna: Belebetegedtem az izgalomba. Öt hete sincs, eljött az anyám. „Te szerencsétlen, mondta, szerencsétlen lányom, nem volt elég a katona, most egy gépészmérnökkel flirtelsz? ...“ A szőke. Az anyja? Jó! A barna: „Kitől hallotta, anyám?“ — kérdeztem. „Az egész város erről beszél, az urad, az a nemes, áldott lélek összetett kézzel kért, hogy beszéljek veled, te hálátlan, te ...“ Estére meghívtam a mérnökömet teára. Úgy volt, hogy az uram a kaszinóban vacsorázik. Tízkor váratlanul betoppant. Nem csengetett, ő nyitotta ki az előszoba-ajtót. A kályha mellett ültünk. A szőke: Közel? A barna. Elég közel. Megállt a szoba közepén. A mérnök csak a fejével bólintott, de nem mozdult. Tíz perc telt el, de lehet, hogy húsz is. Akkor a mérnök felállott, nekem kezet csókolt, az uramnak csak ennyit mondott „Volt szerencsém. Rendelkezésére állok“. Aztán sarkon fordult. Kikísértem. Megcsókolta kezem. Éreztem, hogy nedves a szeme. A szőke: A kezével? A barna: Persze. Csak kézcsók volt. Az ebédlőben az uram még az asztal mellett állt, cilinderben, bundában. „Lili kérlek, néhány szavam van veled!“ Egész nyugodt voltam. Még gúnyolódni is volt kedvem. „Rendelkezésedre állok ...“ feleltem kimért, hideg hangon. Mellém ült a kályha mellé, ahol előbb a mérnök ült. „Tönkre akarsz tenni?“ — kérdezte. „Tönkre akarod tenni a renomémat? Én nem állok ki ezzel a vadállattal! Most, hogy híres ember lettem, egyik építkezést a másik után kapom, pozícióm van, köztiszteletnek örvendek ...“ Nem bírtam tovább. A szemébe vágtam, hogy az én tisztességemen, jó híremen kapaszkodott fel, üres, gyáva ember, utálom, a másikat se szeretem, de az ő hírességére fütyülök, torkig vagyok a pozörködésével, odadobom magam annak, aki jön. Azt hiszi, felháborodott? Ha tört, zúzott, ordított volna? A szőke: Nem is tört? A barna: Nem! Sirt. A hitelét, a bizottsági tagságait emlegette. Hogy az isten szerelméért, ne tegyem nevetségessé, inkább ... A szőke: Váljanak el! A barna: Ördögöt! Inkább titokban... (Szünet.) A barna: Másnap reggel elutaztam. A szőke: És visszamegy nagyság a férjéhez, vagy a mérnök . .. A barna (elgondolkozva): Nem tudom. A szőke: Mit szeretne? A barna: Aludni, aludni... (A szőke egészen feldúlva ül a helyén, láthatólag megviselve; a barna a kupé vánkjának hajtja a fejét és behunyt szemmel tépelődik, hogy visszatérjen-e a férje házába, vagy várja meg az anyjánál a válóper végét. Még nem határozta el magéit, de egészen bizonyos, hogy az uránál marad, de viszont a derék gépészmérnököt sincs okunk sajnálni... Pesten nemcsak a férfiak, a nők is asszonyok.) FESTI ALBUM A fürdőkád Mielőtt az asszony esti tíz órakor a villanyt lecsavarná, eszébe jut, hogy férje a másik ágyban fekszik. Rászól: — Jó, hogy itt vagy. Voltál az orvosnál?— Voltam. — Megvizsgált? — Kár volt a harminc koronáért. — Rendelt valamit? . — Szamárságot. Tulajdonképpen nem is vagyok beteg. Csak dühös. — Hiszen ez az! Az orvos rendelését szamárságnak tartod. Ez az idegbaj. -- Az orvos rendelését azért mondom szamárságnak, mert csakugyanaz. — Szóval voltál az orvosnál? — Szóval voltam az orvosnál. — És nem akarom megtartani a rendelését. — És nem akarom megtartani a rendelését. — Akkor te nem is vagy ideges. Hanem más, Jócakát. — Helyes. Jócakát. Legalább nem szólsz közbe. Nyugodtan elmondhatom, hogy az egész orvosi tudomány svindli! Kezdem azon, hogy novemberben kivettük ezt a lakást — Te vetted ki. — Én vettem ki. De te mondtad, hogy jó, hogy szép, hogy világos, hogy szellős . . . — Persze, hogy az. A eug, az Pesten szellő .. . hogy van benne minden, még egy olyan kis izé is, ami a csalódásig hű utánzata egy fürdőszobának . * * — És nem az? — Ha fürödni lehetne benne, akkor az ember csakugyan annak nézné. * , — Kérlek, a szerelő . . . — Hála isten, az nem ideges. Mert hoz magával egy olyan lámpát, amelyik dug. Ezzel körülnyaldossa a kályhát és azt mondja, hogy nem füstöl többé, csak ha tüzet raknak benne. — Mulatságos fiú volt. — Lehetett is. Mert neki nem kellett fürödni. Én azonban megnéztem, hogy folyik-e a viz. A fürdőszobában ugyanis a viznek folyni kell. — Termeszt Jesi — De mivel sem a barátságos meleg csap, sem a zordon vezeték, sem pedig a tusspak muzsikáló szűrője nem adja a vizet, folyik a kád. — A szerelő . . . — Azt is körül nyaldossa a kék lánggal és aztán jön a Mari. — Délután elküldtem. — Akkor jön a Juli! — Ágnes az uj. — Szóval az Ágnes. Belefekszik a kályhába és angyali türelemmel piszkálja a tüzet. A tűz persze nem ég, pedig én húszszor is kiszólok. Leteszem és felveszem a lapot . . . — Mint ideges vagy. — Mert elkésem az irodából. Végre eszébe jut a Marinak . . . —• Az Ágnesnak. — Megint egy név, amit hetekig tanulok ... eszébe jut a petróleum. Ha szagról van szó, akkor ez a folyadék a legmesszebbmenő igényeket is kielégíti. Tudod, hogy az én szobám van legmesszebb és erről érzem, hogy a tűz ég, mert a Mari... — Ágnes. — Mert az Ágnes... reggel írd fel a nevét papirosra ... annyit loccsant belőle a tűzre, hogy felrobban. És én bevonulok. — Végre! Mert már álmos vagyok. — A mi vidékünkön, ámbár te már elfeledted, hogy hol születtem, két dolog együttműködését stimmelésnek hívják. Összhangnak, hogy előkelő legyek, mióta Pesten lakom. Ez hiányzik a fürdőszobából. A kád űrtartalma, öble, befogadóképessége nagyobb, mint a fürdőkályha. Mikor az egész víz kifolyik a tartóból, a kád fenekén csak annyi van, hogy felekezeti szempontra térve, a Vörös tengerben sem lehetett kevesebb, amikor egyesek száraz lábbal mentek át rajta. A rokonaidat nem akartam bántani. — Bánthatod őket. Tudják, hogy... ideges vagy. — Hát akkor akartam bántani őket... ámbár most a fürdőkádról van szó. A fürdőkád nagy akkor, ha meleg vizet ereszt bele az ember és kicsi akkor, ha belemegy az ember. Már-