Pesti Napló, 1914. július (65. évfolyam, 153–180. szám)
1914-07-04 / 156. szám
8 Budapest, szombat t16. JvXtaa 4 PESTI NAPLÓ tmite? dolog az ilyen alkalmakkor Tudjuk azonban azt is, hogy ilyen machinációk nem egyebek tiszta őrületnél, mely a bajt még fokozza. Hiszünk azonban Bécs eszében és elvárjuk ezért, hogy gyorsan és erélyesen szembeszállnak ezzel az őrülettel, mely Bosznia-Hercegovinában a belső gyűlölet és harc tüzét szítja. Belgrád, július 3. Az ifjú radikális Odjek Tudja Bécs mit akar? címmel cikket közöl, amelyben kifejti, hogy Bécsben az úgynevezett szerb politikában állandóan hibákat követnek el. Ha a bölcseségnek ez a hiánya nem állana fenn, akkor Ferenc Ferdinánd főherceget nem a nemzeti lelkesedés napján vitték volna Szerajevóba, hogy az erőszak és az elnyomás brutális megnyilvánulását ünnepeljék. Ez a brutális tett brutális kihívás volt és az ellentállás, a gyűlölet és boszú brutális érzéseit kellett provokálnia. Ami a merénylet után történt, arra vonatkozólag semmi kétség fenn nem állhat. Az a tény, hogy a csőcselék vandalizmussal a szerbekre vethette magát,elég diagnózist szolgáltat a monarkia gyógyíthatlan betegségére. Tyukészszel is meg lehet érteni, hogy ilyen hisztérikus hajlamokkal még egy háztartást sem, annál kevésbbé lehet 50 milliós államot vezetni, szélesen szétágazó bűntervezetük végrehajtásához szükséges összeget, amely igen jelentékeny. A szövetkezés nem új keletű. Féléves, vagy még valamivel öregebb. Az intéző bizottság, amelynek tagjait Gresák meg is nevezte, alaposan és nagyon gonoszan dolgozta ki a tervét. Az összeesküvés célja az volt, hogy Magyarországnak és a monarkiának szerbektől lakott vidékeit állandóan izgalomban tartsa. Az összeesküvők tervének csúcspontja volt a trónörököspár meggyilkolása, de ezzel a borzalommal korántsem merült ki az elbizakodott bűnszövetkezet akciója, mert Gresák felsorolt több készülő merénylettervet is. Mindez arra szolgált, hogy a magyarországi szerbeket hajmeresztő produktumokkal is lázítsa, bizalmat öntsön beléjük az erőszakos cselekményekkel, hogy „annak idején a monarkiában előkészített szerb forradalom fanatizált embereket találjon. Az összeesküvésnek számos tagja van Boszniában, Zágrábban, Susákon és még másutt is. Elmondotta végül, hogy ismerte a trónörököspár elleni merénylet részleteit és amit erre vonatkozóan jegyzőkönyvbe diktált, meglepő módon megegyezik a merénylőknek Szerajevóban tett későbbi vallomásával. A vallomás befejezése után megköszönték Gresáknak a szolgálatot és közölték vele, hogy elutazhat. Gresák elhagyta a főkapitányság épületét azzal, hogy elutazik. A főkapitány a vallomást, amelyet nem tart elég komolynak, nyomban közölte a belügyminiszterrel. Egy horvát diák vallomása Gresák János, tizenkilenc éves diák, önként jelentkezett, a főkapitányságon, ahol terjedelmes vallomást tett a szerajevói merénylettel kapcsolatos, szerb összeesküvésről. A diákot dr. Nagy Károly detektív főnök hallgatta ki a főkapitány és a főkapitány-helyettes jelenlétében. Bár a vallomását nem sokra értékelik, azt a hosszadalmas jegyzőkönyvet, amelyet készítettek, dr. Boda Dezső főkapitány fölterjesztette a belüsíyminiszterhez. Gresák az eszéki rendőrség utasítását követte, amikor feljött Budapestre és itt leleplezte a szerb maffiát. Amikor ugyanis értesült a trónörökös-pár ellen elkövetett gyilkos merényletről, azonnal jelentkezett az ottani rendőrségen, ahol azt tanácsolták neki, hogy utazzék fel Budapestre és amit tud, közölje a főkapitánysággal. A diákot még útiköltséggel is ellátta az eszéki rendőrség, amely, úgy látszik, nagyobb jelentőséget, tulajdonított leleplezésének, mint a budapesti rendőrség. Gresák zágrábi horvát diák, aki azonban jó ideig részt vett a szerb mozgalmakban. Édesapja államvasúti altiszt a horvát fővárosban, ahonnan a politizáló ifjút a hatóság kitiltotta. Eltávolítása után Fiuméban telepedett le, de csakhamar onnan is kiutasították. Ez a nagy szerb szereplése teszi gyanússá Gresák mostani eljárását, sehogy sem tudja megokolni, miért lett hirtelen elavulója annak a propagandának, amelynek ő is olyan fanatikus híve volt, hogy még a szülői házat is kénytelen volt elhagyni miatta. Politikai eszméi jóformán földönfutóvá tették, amióta Zágrábból és Fiuméból kitiltották, Horvátországban és Szerbiában bujkálni volt kénytelen. A főkapitányságon azt hiszik, hogy a renegát fiú jutalomra számít leleplezéséért, amelyet a következő formában tett meg. Hétfőn értesültem, — mondott a jegyzőkönyvben — a szörnyű merényletről, amelyet Szerajevóban a trónörökös és neje ellenn elkövettek. A merénylet részletei olyan drámai erővel hatottak reám, hogy lelkem mélyéig megrendültem és bár fanatikus propagandista vagyok, rövid töprengő után elhatároztam az egész bűnszövetkezet leleplezését Jelentkeztem az eszéki rendőrségen, ahol közöltem szándékomat. Kértem, adjanak útiköltséget, — mert fillérem sem volt, — hogy Budapestre utazhassam és ott tegyem meg vallomásomat. A bosnyák hatóságokban ugyanis nem bizony mert két héttel ezelőtt figyelmeztettem őket arra, hogy merénylet készül a trónörökös ellen, de nem hitték el és ahelyett, hogy óvóintézkedéseket tettek volna, engem tartóztattak le. Eszéken méltányolták intenciómat, pénzt adtak, amelyen ide utazhattam, hogy leleplezzem az összeesküvőket. Érdekes, hogy Gresák vallomása majdnem egészen megegyezik a gyilkos és a bombavető propagandisták előadásával, holott a diák leleplezése jóval előbb történt meg, mint a szerajevói merénylők beismerő vallomása. Ő mondotta el, hogy az összeesküvést Belgrádban szervezték. Előkelő katonai személyek, kereskedők, ügyvédek, a szkupslina tagjai az összeesküvés intézői , ők adták össze (Saját tudósítónktól.) Az ast gyászlepellel húzta be az egész várost, drapéria, fekete, szomorú zászlók mind fölöslegesek, gyászol maga az éjszaka. Az idő is olyan kelletlen, mint aki elborult szemmel néz előre. Az üzletek előtt nem égnek a lámpák, amelyek máskor fényárba zúdítják a császárvárost, olyan álmos, ólmos minden. A pályaudvar előtt már délután megakad a forgalom. A fekete emberfejek mindinkább sűrűsödnek, felülről nézve óriási tintatenger, amelynek morajlása is idehallik ; a hangokból nem merülnek ki emberi szavak, elkeseredéstől van átitatva a levegő, amelynek éle Szerbia felé fordul és amely már tegnap is tüntetésbe lobbant ki, amely ma folytatódni fog és holnap is. A hatalmas, szomorú, füstös ház, a pályaudvar fekete .. . Nézzük a gyászlepelt, olyan fölöslegesnek tűnik fel. Minek? Az éj rohamlépésben közeledik, már elnyeli a pajzsokat, a fehér papírra festett színes címereket. ... ... Az utcán járni lehetetlen. Nem érdektelen egy kicsit az arcokba pillantani, az ember érdekes dolgokat olvashat onnan ki. Közös érzéseket keresünk és meg is találjuk. Nem nemzeti érzés, sokszor mondták és azt hiszem, igazuk is van, osztrák nemzet nincs. De van valaki, ami összeforrasztja ezt a pár millió németet. Van valami és valaki. A valami: az osztrák császárság, a császárság gondolata, amely majdnem utoléri azt a tiszteletet, amely a magyar szent koronát övezi körül, a másik, a valaki pedig: maga a császár. És ez az érzés olvasztja most össze az embereket. Nem titok, nem kegyeletsértés, ha megemlítjük, a bécsi nép nem szerette a trónörököst. És csak a császár miatt. Nyílt titok, a trónörökös nézetei mindig ellenkeztek a császárral, mindig keresztezték az útját. Ez elég volt, hogy rossz színben tűnjön fel a bécsiek előtt. A császár szavai, meggörnyedt, fájdalomteljes alakja viszont elég volt, hogy minden szívet az elhunytak felé tereljen. A császár gyászol, nekünk is gyászolni kell! Körülbelül ez a gondolat alakítja át az embereket és csak így lehet, hogy Estét és feleségét — így egyszerűen, ahogy mondják — a legigazibb, a legmélyebb gyász kísérte utolsó útjára . . . A hivatalos ünnepségek természetesen a szokottak, a ceremónia eltakarja ott az igaz érzéseket. Az utca azonban őszinte, az utca kitárja szívét. A város tényleg meghalt, halotti csendben várja az elmúlt trónörököst. Két imbolygó lámpa, izgatottan liheg ide-oda, jön már a menet. Messziről idehallik az egyhangú gyászos muzsika, a gyászlepellel letakart dob jajgatása. Aztán elül minden, de a szívek mintha dobognának . . . Igen furcsa, de tényleg olyan a kép. Egyenletesen, szabályosan közeledik a menet. A lovak patáinak ütődése felveri a visszhangot, belevész a katonák lépéseinek ünnepélyes üteme: mintha egyetlen nagy szív dobogna. Látjuk már az első kocsikat. Tudjuk kik ülnek benne, de egyetlenegy fej se tűnik elő. Visszahúzódva az ülésbe, mintha üresen futnának a kocsik. Jönnek a dragonyosok, egy-két udvari ember, aztán a két halott... A parókás kocsisok kalapja elfödi az arcot, talán nem is élnek. Világosság alig rájuk, talán csak bábok mozognak, vagy mint a nehéz gyerekálmokban: halott vitézek lovagolnak. A hat paripa mélyen a földre hurrál hosszú sövényes fejét, mintha nekik is nehéz lenne a menet Az első kocsi nagyobb, selyemmel áthúzott, aranyba futtatott Az arany azonban elbújik a feketeség mögött és valami imponáló egyszerűség lesz úrrá. Itt pihen a trónörökös. A másik díszesebb, bár kisebb, igénytelenebb. Mintha egy kicsit tetszelegni akarna, fénylik, az arany is elő-előütközik. A kivont kardok fénye összegyűjti az elől vergődő gyertyák fényét és ráveti a kifényesített falapra. Fénylik, sugárzik ... Aztán megint kocsik, fekete női kalapok, sőt a könytől áztatott zsebkendő se marad titokban. A nők nem tudnak uralkodni magukon. A sírás elárulja szivük kínját. A kocsi kint a halott urak lakása előtt, a feketeségre még feketébben rajzolódik a Belvedere félelmetes hatalmas kupolája. A kapu előtt katonák, feszes, vigyázz állásban. Teljesen sötét a vidék, egyetlen lámpa fénye se merészkedik elő. A cselédség, a személyzet feketében, mind az ablakokban. Éles sikoly hallik, görcsös zokogás, valaki elájult. Sürgés,forgás . . . aztán ismét az ijesztő csend . A menet már a Schwarzenbergplatzon kanyarog, a Ring, mint Mária Terézia szomorú alakja, a külső Burgthor előtt nézi késő unokáit, pereg a dob, a halott trónörökös otthon... A hangulat reggel se változott. Irtózatos hőség, az emberek szinte mozogni is lusták. Az az álmosság, ami tegnap eluralkodott mindenkin, ma se pihen és ez a hangulat a legerősebben karakterizálja a gyász ittlétét. Ma egész Bécsnek itt kell lenni, hogy lerója sötét gyászát. Már hat órakor gyülekezik a tömeg, tizes sorban szorulnak egymás mellé. II. József szobránál kezdődik a végnélküli emberkígyó, végighúzódik az egész Belvároson, az Operánál fordulatot vesz, megkerüli a Burgot és a Ringen, a Goethe-szobornál folytatódik. Mindenki tudja, hogy csak egy pillanatra pillanthatja meg a koporsókat, de azért senki se akarja elmulasztani. A kicsi kápolna egészen fekete. Három pap mond misét, a padokban buzgón imádkozó udvari emberek. A két érckoporsó megcsillan a reggeli fényben, a többi pillanatnyi zavarosságban olvad össze. Ez a kép nem is lehet egységes. A szem sehol sem tud megpihenni. Koszorúk, szalagok tömege, érmek. A temetés