Pesti Napló, 1914. november (65. évfolyam, 273–302. szám)
1914-11-12 / 284. szám
Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ 1914. november12. (284. szám.)17 Utazás a déli harctéren A Pesti Napló kiküldött tudósítójától Boszniából — Szerbiába (Napló jegyzetek Tuzla, november 6.: Hajnali ötkor, egy kis katonában: az egyetlen helyiség, ahol meleget, legalább turkát (fektekávét) lehet kapni. A vasúti állomásról gyalog ballagtunk ide és furcsa társaság verődött össze. A sarokban két öreg mozlim ül szőnyegén, maga alá húzott lábbal s alulról is lenézik az ajtónál álló csúcst, a bosnyák parasztot, aki pálinkát iszik. Mellettük két megtört utas ember, pápaszemes férfi és őszhajú anyóka. Isten csudája, hogy az utazást kibírták eddig. Kassáról jöttek egyfolytában. — A fiunkat keressük, — siránkozik a fehérhajú asszony, — a drinácsai barak-kórházból irt, hogy onnan Zvornikba fogják szállítani. — Mit cipelnek ebben a hosszú csomagban? — Műlábát. Amputálták szegényt ... De most nem mehetünk tovább. Nyolc órakor jelentkezni kell a rendőrségen . . . Az utca már elevenedik. Itt óriási a forgalom mindig. Először sebesültek vonulnak el Három colone, egy-egy colone százötven kocsi; egy kocsin négy-öt ember, csupa könynyű sebesült. Aztán nagy szekereken vasúti anyagot szállítanak, helyre fogják állítani a forgalmatLjesnica és Szabács közt. Már tegnap elindult Dobojból nyolcvanöt bosnyák vasutas és ötszáz vasúti munkás. Elég könnyen létesül Boszniával az összeköttetés: a szerbek vasútja is keskenyvágányú, 75 cm-es; csak a Belgrád-Nisen át vezető fővonal olyan, mint a nemzetközi vasutaké. Hat órára megnyílt a Bristol-szálló. Feltűnően kimagaslik az apró házak közül, háromemeletes, modern hotel. Az előcsarnok zsúfolva s amikor egy utas szobát kér, a portás úgy nevet, mintha valami jó viccet hallana. Két hónap óta nincs üres szoba, tisztek harmad-negyedmagukkal laknak egyben. És folyton jönnek hajléktalanok, két óriási teherautó is, tisztekkel. Egy zászlós, aki csupa sár, szó nélkül leteríti pokrócát a kőre és öt perc múlva alszik rukkzakkján, az állandó zsivajban. De lassanként kap mindenki alvóhelyet a kellő igazolás után magánházakban s a továbbutazásra való engedelmet is megadják délben. A főhadiszállás egy villaszerű épületben van s előtte az egész utcán nem szabad civilnek mutatkozni. Potyorck Oszkárt, a vezért jóformán senki sem látta még Tuzlán, szakadatlanul dolgozik és nem is mozdul ki a házból. Innen vitték el július elején Jovanovics Mirkót, aki padlásán a serajevói merénylet bombáit és browningjait rejtegette, miután a Drinán átcsempészték. A tuzlai patrícius-családnak ez a tagja, akit a bíróság a minap halálra itélt, legfőbb propagálója volt Boszniában a Narodna Odbrana eszközeinek. Ljesnica, november 7. A Sanja völgyén át robogott autónk a Drináig, amelynek hídján Szerbiába jutottunk. Friss csapatok vonulnak előttünk, csupa újonc, új csukaszürkében és bakancsban, még nem is hervadt el a sapkájukra tűzött hazai virág. Láttuk aztán már szerb földön az első vasúti kocsit is, oldalán a színes bosnyák címerrel, a rövid széles kardot markoló kézzel. Stratégiai nézőpontból rendkívül jelentős volt a szabács-ljesnicai vasútvonal okkupálása, mert így teljessé és könnyebbé vált a Száva- és Drina-menti hadseregek kontaktusa. — A legutóbbi komoly harc — mondta százados kalauzunk — odafönt volt, a szerb tüzérségi gyakorlótéren, öt szerb hadosztályt vertünk, űztünk a Cer Planináig, Ljesnica alá, keletre. Ez a veszedelmes terep, ahol a szerbek oly nagy előnyben voltak, Novoselo község határán van. Ott ők úgy ismerik a környék minden részét, a távolsági pontokat, akárcsak mi Hajmáskéren, vagy Örkényben, a gyakorlótereinken. Kétségtelen, hogy a drótsodronyos és fatorlaszos szerb pozíciókat nagy veszteség árán tudtuk csak elfoglalni, de ez a győzelem messzi utat nyitott meg csapataink előtt. Harmadfélezer szerb pusztult el s ugyanezen a napon foglaltuk el a délibb kulistyei magaslatot, amelynek sziklafedözékeit ekrazittal robbantottuk föl. Két szuronyroham következett. A szerb holttestek másfél-két méter magasságban feküdtek s ráadásul ezernyolcszáz foglyot ejtettünk, továbbá négy ágyút és hét gépfegyvert is elvettünk tőlük. Ljubovija, november 8. Kilenc órás autóút árán jutottunk ide Krupanj és Zvornik közt. Megnéztük az egész hadjárat legborzalmasabb helyét is, a jagodnai magaslatok vidékét. Sehol eddig nem dúlt oly véres csata, mint a jagodnai meredek sziklafalak közt. Kilencezer szerb halott és sebesült maradt itt. Tömérdek a sir, amelyet halottak napján földiszítettek s két-két gyertyaszálat is gyújtottak rajtuk. Itt pusztult el a szerajevói gyilkosok tanítómestere, Tankosics Vuja őrnagy is. Megmutatták a sirját: neve és rangja magyarul van ráirva a barna keresztfára ... Katonai földkunyhóban halunk, négy ember fér el benne, sőt egy kályha is. — Már itt szabad tüzet gyújtani — meséli boldogan egy kadét. — Másfél hete először! És most kapjuk a postát is. — Hogyan jut el ide? — Két óra tájban indul el egy tiszt a jelentést vivő futárral jó pár órányira a brigádhoz. Ott várja meg a tábori postát, aztán hozzák — nem mindig veszedelem nélkül... Hat óra, nemsokára itt lehetnek. Egy szinész végezte a postás dolgát s amikor végre megjött, izgatottan fogták körül. Az egyik tiszt már öt perc múlva fölolvassa az újsághíreket, mig a többi körülülte. — Ha mindig ilyen jó világ volna! ... A Borenja Planinán két hétig éltünk a föld alatt újság nélkül és a Jagodinán még kínosabb volt. Egy-egy újságpéldányért tíz koronát is adtunk. Tudok egy Pesti Naplóról, amely huszonöt koronáért kelt el. Az igaz, volt idő, amikor egy darab komiszkenyér két koronát ért, egy csomag hetes dohány két korona ötvenet, sőt egy pakli gyújtóért szívesen adtam egy-két koronát. Az újság különben is nagyon becses. — Különben is? — Na igen, véd a hideg ellen, posztónál jobban... Az árbeli rekordot egy híres berlini lapkiadó érte el. Az égeri ezred tartalékos hadnagya s ötvenhárom éves korában, míg a fia Galiciában harcol, a Jagodnán küzdött tizennyolcnapos csatában. Bénán hozták le, de az orvos helyett lapot kért és ötven koronát adott a saját kiadásában megjelenő berlini újságért... Itt említjük meg, hogy a mi öreg népfölkelőnkről O. főhadnagy adta a legérdekesebb leirást. Szó szerint reprodukáljuk. — Úgynevezett festhaltende-Gruppe vagyunk Pr. községnél. A tűzvonal körülbelül 1200 lépés, — ebből századomra 200 lépés esik — megszállva tartja ezerötszáz népfelkelő, nagyrészt pesti. Lövészárkainkat, amelyeket kezdetleges állapotban egy cseh ezredtől vettünk át, az állandó ellenséges tűzben egészen kiépítettük, befödtük, ugy hogy eső és srapnell folyó, két legnagyobb ellenségünk, át nem járja. A nehéz munka közben a század négy halottat és tíz sebesültet vesztett. A vérrel épített árkokban fekszik hát a század, szakaszonként beosztva. Minden szakaszban annak parancsnoka, többnyire egy népfölkelő-hadnagy, a középen pedig a századparancsnok. Idő: éjjel tizenkét óra. Létszám: 250 ember. Ebből őrködik 125, a többi meg alszik — amíg lehet. Az ellenség tőlünk 250—300 lépésnyire, ugyancsak jól beásva. Halljuk a fegyvereik pattogását, mintha kérdeznék: ébren vagyunk-e. A mieink vígan felelgetnek. Ebben a pillanatban tüzesóra jelenik meg az égen, amely hivatakban az ellenség felé röpülve, néhány pillanatra fényesen megvilágítja a terepet előttünk. Nyomában gyorstüzelés mindkét részről. Az ellenség felé kilőtt magnéziumtölténynyel védekezünk a meglepetések ellen. Egy kis csönd: halljuk az alvók egészséges szuszogását. Majd ismét fegyverropogás ... hosszantartó gépfegyver-kattogás ... hat hatalmas, majd nyomban rá hat gyöngébb robbanás, hogy a föld megreszket alattam. Megszólaltak a mi jó öreg barátaink, a rajvonalunkba jól beásott ágyúink. Támadás a jobbszárny, ellen. Századom minden embere talpon, fegyverrel a kezében a legnagyobb figyelemmel kémlel bele az éjszakába. De most csak jobbfelől dolgoznak igazában. Az ágyúdörgés mind ritkább, a fegyverropogás szakadozott, végre megszűnik. Csönd. Mindnyájan föllélegzünk. Az ellenséget visszaverték, jelenti a telefon, mint már annyiszor. A legénységet fölváltják, a pihentek átveszik a lőréseknél a szolgálatot. Sűrü köd, szinte vágni lehetne. Az összekötő árkokban csak a kis villanylámpa segítségével tudok előrejutni, hogy a szakaszokat megvizsgáljam: mindenki a helyén van-e. Mert ha a legénység bármily okból nem ügyel, vagy pláne elalszik, mindnyájan el vagyunk veszve. Ezért hát a század-, valamint a szakaszparancsnokok fölváltva szakadatlanul őrködnek, hogy kiki teljesítse kötelességét. A legnagyobb felelősség pedig a magamfajta századparancsnokot térbeli: 250 családapa« ugyanannyi feleség és több mint ezer gyermek (a minap megszámláltuk) eltartója, élete, mindene..» . !! Csajnica, november 9. Végigjártuk jórészét annak a vidéknek, amely a szerbek kudarcos betörésének a színhelye volt. Mindenütt ugyanaz a kép: leégett házak, elhagyott vidék, sehol egyetlen civil. De már Visegrádtól nyugatra kezdenek visszatérni az emberek. Látszik, hogy a szerbek házait kímélte az ellenség, míg a katolikusok és muzulmánok házait fölperzselték, kirabolták. Kivált a montenegróiak pusztítottak Focsa táján. Üldöző csapataink a Drina és a határ közt (itt Csurevóig bosnyák területen, a határtól beljebb, nyugatra folyik a Drina) ezerkétszáz lopott marhát vettek el a crnagore zsiványoktól. — Nagyon kellett nekik, — mesélte egy főhadnagy Pálén, — mert Zavajirnál elszedtük a trénjüket is. Képzelje: tizenkét szekér főtt kukorica és pár hordó szilvapálinka volt. — Hát a nők nem főztek húst, mint a szerbeknél? — A montenegróiaknál még az asszony és a gyerek is harcol. Amikor betörtek Planéra és póruljártak, kilencvenkét nőt és fiút találtunk holtan. Gépfegyverrel streffoltuk le őket. De meg is érdemelték, gazul megcsonkították nem egy szegény sebesültünket. A legjobb eset volt, hogy levetkőztették, mert ruhájuk s főképp lábravalójuk nincs elegendő. A montenegrói hadviselést szépen jellemzi a muníciója is. A kilőtt patronok közt találtunk belgát, liege-it, franciát, oroszt a Putilovgyárakból, sőt angolt is. Legkomiszabb a paku, melyet a furcsa hangjáról neveztek el. őrzési patron, nagy ólombetét, slusszpapírral; ez a leggonoszabb dum-dum, amely alig gyógyítható sebet üt. A baka arca dühössé válik, amikor fölhangzik: — Pakáznak a kutyák! . . . Amikor még oly kevesen voltak odalent a katonáink, nehéz is volt boldogulni. Kitűnő hegyi pozíciókból hosszú frontokat nyugtalanítani tudtak a crnagorcok. Elfogták a többi közt egyik futárukat, akinél üzenetet találtak, hogy nyolcvan montenegrói négy kilométeres vonalon helyezkedjék el