Pesti Napló, 1915. június (66. évfolyam, 151–180. szám)
1915-06-04 / 154. szám
TU Péntek hódítaná egyetlen egy veszteségét is. Nagy offenzív célját, Berlin megszállását még csak az álmok álmának árnyékában sem tudta elérni és kezéből úgy távozik most Galicia, mint a gyenge marokba szorított elfolyó víz. Se belső, se külső célja az ő számukra a háborúnak nincsen és valóban nem csodálnék, ha a mai történelmi nap után a békepárt kerekedne felül az orosz birodalomban. Dicsőséggel fogunk kikerülni ebből a háborúból és diadal és béke, nagyság és hatalom, hírnév és biztonság lesz bére az élőknek és az elesetteknek is, azoknak is, akiknek haláluk, a hazáért való haláluk édes és diszes, mint azt a régi latinok mondták. Przemysl visszahívásának napján gondoljunk dicsőséges halottainkra is. Mi IDFI eseményei Przemysl elfoglalása A Pesti Napló haditudósítójáról június 3. (A hadisajtószállás engedélyével) (Érkezett este 11 óra 30 perckor) Hamarább, mint akár a legvérmesebb optimisták is remélhették volna, egy hónapja tartó galíciai offenzívánk nagyszerű eredménye gyanánt bekövetkezett Przmesyl elfoglalása. A várvédő oroszok helyzete az északi fronton a legutóbbi napokban szenvedett veszteségeik után lehetetlenné vált, mert délről a délnyugatról is fenyegették őket saját csapataink, míg északon tudvalévően bajorok támadtak. Nem maradt más hátra számukra, mint az északi úton a mai éjszaka folyamán a nyugatiés déli frontot és a várost kiüríteni. A keleti fronton megmaradt csapatok nyilvánvalóan csak az elvonulás fedezésére valók. Ma, csütörtökön hajnalban három óra harminc perckor bajor csapatok vonultak be a városba, ugyanakkor nyugatrólés északról saját csapataink. Leírhatatlan örömrivalgás fogadta őket, zsákmány mennyisége még nem tekinthető át. A przemysli harcokon kívül az egész fronton csaknem mindenütt forró harci nap volt. Linsingen hadserege harcban állott azokkal az orosz csapatokkal, amelyek a visszavonulás hátvédjei gyanánt szerepelnek. Igen elszántan támadták a Mackensen-hadsereget is, amely a támadásokat az oroszok véres veszteségeivel utasította vissza, bár ezekben új tartalékcsapatok is részt vettek. Az oroszok nagyobb nyomást készülnek kifejteni a San-Visztula háromszögben is, helyzetünk itt és általában az egész fronton igen kedvező Lázár Miklós Az északi háború Przemysl birtokunkban van Hivatalos jelentés (Kiadatott június 3-án reggel. Érkezett délelőtt 11 óra 30 perckor. Ma délelőtt 3 óra 30 perc óta Przemysl ismét birtokunkban van. Höfer, altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese Semleges katonai vélemény Przemysl jelesntőségéről Rotterdam, június 3. A Nieuwe Rotterdamsche Courant katonai cikkírója Stryj és Przemysl első három erődjének eleste alkalmával a következőket írja: Ha a szövetségeseknek sikerül az oroszokat Przemyslből kiszorítani, úgy igen nagy jelentőségű sikert érnének el. Már annak is nagy jelentősége van, hogy az oroszok kénytelenek voltak kivonulni Szryjből. Az orosz harcvonal ott hátraszorult és ennek a következése lesz az, hogy az oroszok Délkelet-Galiciában is kénytelenek lesznek ismét a Dnyeszter mögé visszavonulni. Stryjtől északkeletre az oroszok aligha fogják tarthatni a Dnyeszter balpartját és bizonyára a folyó túlsó partjára mennek majd vissza. A szövetséges csapatok előnyomulása Stryjtől északra a Dnyeszteren át a legkomolyabban veszélyezteti Lemberget és az oroszoknak itt bizonyára igen nagy erőkre lesz szükségük, hogy tarthassák pozícióikat. Számolni kell a lehetőséggel, hogy az oroszok a Dnyeszter vonalát is kénytelenek lesznek feladni és valamivel hátrább összpontosítani erejüket. Bizonyos, hogya harctér ilyen gyökeres megváltozásának hatása a semleges államokban is mutatkozni fog. A Times az oroszok nagy vereségéről Kopenhága, június 3. A Times levelezője Ivangorodból ezt jelenti lapjának: Illetékes helyen azt mondották nekem, hogy a Dunajecen levő orosz centrum ellen intézett német támadás olyasmi volt, amit senki sem láthatott előre, végrehajtása pedig minden idők haditörténelmében sem leli párját. A Times orosz levelezőjének e jelentése elé katonai szakvéleményt ír, amely ezt fejti ki: Bármint álljon is a dolog, az ellenségnek nagy sikere volt; az oroszok nagy és általános visszavonulásra kényszerültek, amely legalább is a monsi angol visszavonuláshoz hasonlítható. Az utolsó orosz tartalékok tűzvonalban Berlin, június 3. Krisztiániából táviratozzák a Vossische Zeitung-nak. Az Aftenposten katonai szakértője, egy nagyon kiváló vezérkari törzstiszt, hetiszemléjében így vélekedik a keleti harctéri helyzetről: Az oroszok a San és a Dnyeszter mellett levő frontjaikon harcba vitték utolsó tartalékai tehát kénytelenek lesznek feladni ezeket a hadállásokat, akkor egész Galíciát elvesztik s elmondhatják, hogy ennek a véres háborúnak egyetlen vívmányát is kiadták kezükből. Izvolszky beismeri az oroszok vereségét Bécs, junius 3. Izvolszky párisi orosz nagykövet — mint Párisból jelentik — nagyon meg volt döbbenve, mikor az orosz galíciai seregek vereségéről hírt kapott. A francia hírlapírók tömegesen felkeresték és kérdésekkel ostromolták. Izvolszky pedig megrögzött szokása ellenére ez egyszer némileg őszinte volt. Szépítgette ugyan, de nem tagadta le, hogy Stryjnél és Przemyslnél az orosz seregek vereséget szenvedtek, azonban figyelmeztette a hírlapírókat, hogy a legutolsó pétervári távirat szerint a Dnyeszteren túl az orosz hadvezetőség biztos sikerre számít. A párisi orosz nagykövetnek ezt a mondását valamennyi lap közreaadja, de AzeV-1 PESTI NAPLÓ 1915. júniusi egyik-másik nem mulasztja el megjegyezni, hogy az oroszok Przemysl északi részét túlságosan gyöngén védik s egyenesen érthetetlen hogy miért nem küldenek segédcsapatokat Lembergből. A radymnoi harcok Premysl bevételének előkészítése Berlin, minis 1 (Érkezett este 7 óra 45 perckor) A Radymno mellett folyt harcokról, amelyek Przemysl bevételét előkészítették, a nagy főhadiszállásról a következőket írják a Wolffügynökségnek: Mackensen tábornok hadtestei május 23-án este nagy, kelet felé nyit félkörben állottak a San mindkét oldalán. A jobb szárnyon bajor csapatok tartották szemmel Przemysl erősségének északnyugati frontját. Mellettük még német és osztrákmagyar csapatok állottak, mégpedig a Santól délre az erősen megerősített radymnoi hídfő előtt Háromszoros tábori erődművek mögött állott itt az ellenség: a drótsövények által védett főhadállásban, mely az Ostrov falutól keletre eső magaslatokon húzódott végig, majd áthaladva a San völgyén e folyóhoz vezetett, azután a jól kiépített közbenső állásban, mely a hosszan elnyúló Ostrov falun húzódott végig, azután pedig az úgynevezett Zagrody-i hídfő/meletti hadállásban, amelyet a Radymnótól keletre a folyón átvezető hidak védelmére készítettek. Aviatikusaink mindezen állásokról fényképeket készítettek. Elsősorban arról volt szó, hogy az ellenség főhadálását előkészítsük a rohamra. A tüzérség május 23-án délután látott munkához és azt másnap reggel folytatta. A jaroszlavi magaslatokról látható volt a ködbe borult San-völgy, benne Radymno kupolás tornyai, Ostrov, Wietlin, Wysoko stb. helységek. A tüzérség munkáját a legmagasabbra fokozták. A nehéz lövedékek harsogva szelték át a levegőt, lecsapódva óriási tüzeket gyújtottak és a földbe mély tölcséreket fúrtak. Az orosz tüzérség viszonozta a tüzelést. Reggel hat órakor kiemelkedtek a gyalogság hosszú sorai és megkezdték a támadást. Az aviatikusok jelentették, hogy az ellenség sorai mögött legelésző gulyákat és számos szállítmánynyal teli kocsit láttak. Az ellenség úgy látszik, komoly támadásra nem gondolt. A pétervári hivatalos jelentés is azt mondotta, hogy a galíciai harcok hevessége csökkent és a szövetségesek majdnem mindenütt defenzívába mentek át. Reggel fél hét órakor az ellenség főhadállása egész terjedelmében a németek kezén volt. A nehéz ágyuk tüze által megrendítve az ellenség csak rövid ideig állhatott ellent és gyorsan visszavonult kelet felé. Azonban éppen ebbe az irányban, valamint Radymno felé, ahonnan ellenséges erősítő csapatok voltak várhatók, — szórta most a tüzérség lövedékeit. Hatalmas füstfelhők borították be ezren az ágyútűz által felgyújtott helyeket Az oroszok ilyképpen nem voltak képesek Ostrovban megállani. Az ott lévő ellenséges csapatok megadták magukat. Fegyverek százai és nagy mennyiségű lőszer esett itt zsákmányul. A német gyalogság az egész vonalon előnyomulóban volt, úgy Radymno, valamint a délebbre fekvő Skoloszov és Zamojsce felé, minden lépéssel növekedett a foglyok száma. Egy hadosztály hamarosan azt jelentette a főparancsnokságnak, hogy alig van elég embere a nagyszámú fogoly elszállítására, mire a főparancsnokság lovasságot rendelt ki e végre. Az ellenség különösen Radymno táján került igen szorult helyzetbe. A San fahídjait elhamarkodva felgyújtotta. Mindezt messzelátóval meg lehetett figyelni. Láthatók voltak a kelet felé menekülő hosszú oszlopok, amint rendetlen tömegekben lepték el a Dunkwicze felé vezető utat. Minthogy az ellenségnek Radymnoban egybegyűjtött újoncai csak rövid ellentállást fejtettek ki, az ellenség elvesztette ezt a helységet a benne felhalmozott nagymennyiségű tüzérsége is elveszett, melyet nem tudtak már átvinni a Sanon. Csak a Zagroby-i hídfőnél állíthatták meg az ellenség vezetői új, gyorsan harcbavetett tartalékok segítségével a németek támadását. Az ezen a napon beérkezett jelentések 70 orosz tiszt és 10.000 közember elfogatásáról és 42 gépfegyver, 52, köztük 10 nehéz ágyú, 14 lőszeres kocsi és temérdek egyéb hadianyag zsákmányul ejtéséről számoltak be. Ugyanebben az időben a San északi partján is hatalmas csata fejlődött ki. A Mbora győzelmes befejezését siettetjük a hadikölcsön sikerével .nETi A .alMiral