Pesti Napló, 1915. augusztus (66. évfolyam, 212–242. szám)

1915-08-01 / 212. szám

3L41 Vasárnap A cár úgy állt be a hármas entepte küzdő soraiba, mint „az elnyomott népek felszabadí­tója".­­ I Fel is „szabadította" Galiciát, de a dühön­­­gő eloroszosítás, a pogromok, rombolások és rablások számára. A szabadság, amit a lengye­leknek megígért, elfogatásokból, száműzetések­ből, minden szabadság elnyomatásából, a szólás-és sajtószabadság beszüntetéséből és a sajtó munkásainak üldözéséből állott. Hazudott a cárizmus és hazudott a hármas elltente! Nem az igazság, nem a felszabadítás érde­kében indították a háborút. Hódítani akart a cár, hódítani akartak a franciák és konkurren­sétől akart megszabadulni az angol. Ezeknek a hatalmaknak hazug frázisai alatt a ragadozó vadállat rabló-étvágya rejtőzött. A kiáltvány e szavakkal végződik : Elvtársak ! A nép még nem mondotta ki az utolsó szót! A küzdelem most kezdődik. Az orosz proletariátus most szervezkedik a nagy, utolsó harcra. A forradalom vérpiros hajnala már nemsokára be fogja világítani az orosz hul­lákkal borított csatatereket. Megkezdjük utolsó nagy küzdelmünket a cári zsarnokság ellen. Elvtársak, fegyverkezzetek ! Le a cárizmussal! Le a háborúval ! Éljen a forradalom : Varsó, 1915. júliusában. Az oroszlengyelországi és litván szociáldemokrata szervezetek központi vezetősége. Millió és millió példányban, ismeretlen és ve­szedelmes utakon jutott ez a kiáltvány az orosz néptömegek közé. Mohó étvágygyal fogyasztották a régen várt, hőn óhajtott igéket az elnyomott embermilliók. Oroszországban nagy események készülnek! Budapest, július 31. A trónörökös Budapesten. Károly Ferenc József trónörökös legközelebb Budapestre ér­kezik, hogy a király nevében megköszönje itt a magyar nemzetnek a háború alatt tanúsí­tott áldozatkészségét, elmúlt veszedelemnek örültek. Kihajoltak a­­ kerti ablakon a sötétbe, hol a fák ágain alvó­­ madárkák néha halkan felcsipogtak. Szívű homály és csend borult rájuk, azonkívül még az ablakfüggöny is védőleg borult rájuk. Az asszony a Bendegúz haját simogatta és egy­szerre csak nevetve kiáltott föl: — Nini, egy ősz hajszál! A következő pillanatban már megbánt,­, hogy szólt. Bendegúz a néhány e­st­ó hatása alatt nagyon elszomorodott. Eszébe kellett, hogy jusson, hogy az öt év fölötte sem múlt el nyomtalanul. 3. Nattó Pál nyugtalanul járkál­­ az utcákon összevissza. Életében először történt vele, hogy nem vágyott haza. Nem meri haza­­lenni, félt a rejtélyes hangtól, a kísértettől, amely a sötétben, az otthoni csöndben okvet­­­lenül meg fogja látogatni. Mindenféle terven járt az esze, hogyan játszhatná ki a titokzatos hangot, így történt, hogy egyszer csak megvirradt rá a hajnal. A világosság megnyugtatta. Boldog volt, hogy végre hazamehet, mert csak a sötétben félt a kísérlettől. Már erősen virradt, amikor földszinti la­kásának ablakai alá ért. Mint gyöngéd férj­nek az a lovagias gondolata támadt, hogy nem fogja fölébreszteni a feleségét, hanem halkan bemászik az egyik ablakon, amely nyitva volt. Kora ifjúsága óta talán először történt, hogy ilyen tornászati mutatványra határozta el magát. Félszegen, ügyetlenül csinálta a dolgot, de végre sikerült neki és fönn volt az ablak­ban. Bemászott a szobába, lábujjhegyen né­hány lépést tett, aztán hirtelen megállt, mintha földbe gyökereseden volna a lába. PESTI NAPLÓ 1915. augusztus 1. A „németbarát" Jean Jaurès A Poincaré Franciaországa és az igazi Fran­ciaország — Vandervelde színváltozása — Jaurés és Caillaux — Már tisztábban látnak a franciák — A Code Napoleon Jaurés halála évfordulóján gyászol ma az egész emberiség. Az egész emberiség, nem­csak a nemzetközi proletárság és nemcsak az igazi Franciaország. E voltairei nagyság taní­tásai éppen úgy szóltak a tőke és munka mai kiáltó ellentétei megoldására, mint a nemzet­közi háborús konfliktusok elsimításának le­hetőségeire. Amint két év előtt megjelent köny­vében Jaurés a leghatározottabban megjöven­dölte a Németországgal szemben viselendő re­vanche-háború katasztrófáját, hasonlóképp sürgősnek és az egész emberiség érdekében mondotta a tőke és munka közötti viszonynak méltányos rendezését minden országban. Ma, mikor húszmillió proletár katona ví­vódik a lövészárkokban, Jaurésnak csak a po­litikai eszméivel foglalkozhatunk,­ amint a mai napon bizonyára ez a gondolatkör gyűjtötte egybe a párisi szocialistákat is. Jaurés felfo­gása az volt a háborúról, hogy az főként a nagy kapitalista érdekek összeütközése, ám a világháború eseményei s éppen Franciaország­ban és Belgiumban még tömérdek középkori felfogást, középkori előítéleteket gyújtottak fel, min­ket soha el nem képzeltünk volna. Ezek voltak a határtalan gyűlölet és az ebből fakadó kegyetlenségek. Mit mondjunk ahoz, hogy­ a belga szocialistáknak azelőtt ünnepelt vezére, Vandervelde ma ádázul kiáltja, hogy: „Minden németet el kell pusztítani, a háborút kíméletlenül kell folytatni!" S az orosz szocia­listák lapja, a párisi Nase Szlovo támadja az önmagáról tökéletesen megfeledkezett nemzet­közi apostolt. Ha a francia és német nép szocialista kép­viselőinek alkalmuk lesz találkozni, amint hire járt, úgy fel fogják világosítani egymást úgy, hogy a förtelmes világháború tüzéből és véres gőzéből lassan-lassan mind több biztató azúr­kék tűnik elő. A németség elleni szörnyű el­fogultsággal szemben már eddig is egyelőre elegendő lett volna, ha a német sajtó bővebben kiaknázza, hogy Németország egyetértett Jau­rés felfogásával. Franciaország semlegessége-A pamlagon egy feketehajú idegen, ismer­­retien férfi feküdt és aludt. Nattó Pál nem értette a dolgot, azt hitte, hogy most már végképp és menthetetlenül megbomlott az agya. Ijedtében köhécselni kezdett. Erre a hangra nyomban fölébredt az idegen, kinyi­totta a szemét és azon­mód talpra ugrott. Szemtül-szemben álltak egymással Bendegúz és Nattó Pál. —­ M . . . mit keres ön itt a lakásomon? — kérdezte Pál. — Mit keresek? — szólt Bendegúz és az álmosságot kidörzsölte a szeméből. — Már öt év óta akarom megmondani önnek, hogy mit keresek itten. Szeretem felesége ő nagy­ságát és ő is viszontszeret engem. Ezen már sem ön, sem más nem tud változtatni. Ha önnek esze és izlése van, akkor kerüljük el a botrányt, ön szép csendesen elválik a fele­ségétől, én pedig szép csöndesen elveszem őt feleségül. — Tessék? — kérdezte Nattó Pál és el­felejtett szuszogni, ami pedig rendes szokása volt. — Értse meg, uram, hogy öt év óta sze­retem már a feleségét — szólt Bendegúz — és már épp itt az ideje annak, hogy nyíltan és őszintén lépjek föl. Már meguntam az örökös titokzatosságot. Öt év alatt magam is meg­öregedtem és nyugalomra, békés családi életre vágyom. Tegnap este, mikor a szekrényben zörögni kezdtem, ön meghallotta ezt a neszt és elment hazulról. — Vagy ugy! — kiáltott föl Nattó Pál. — Tehát ön volt a kisértet? — „Kisértet"? Ez nem a mesterségem. — szólt Bendegúz — de igaza van önnek, olyan rejtélyesen, hangtalanul és nyomtala­nul jártam-keltem az ön házában, mintha nem is ember, hanem hazajáró lélek volnék. vel. Németország és a monarkia csupán Orosz­országgal és Szerbiával akartak leszámolni. Hogy Jaurés akciója a francia parlament­ többségének megnyerésében igenis sikeres volt és hogy egyénisége óriási befolyással volt az egész parlamentre és a francia népre, bizo­nyítja a mártírhalála, ő a francia sovinizmust bélyegezte meg, a francia-orosz kapitalista ér­dekeket és személyesen tiltakozott Poincaré előtt az ellen, hogy a francia népet Poincaré és Delcassé féktelen hiúsága, vérszomja, a megtorlás és hódítás jegyében vérpadra vigyék. Poincaré, mint mindig, kétszínűen válaszolt ugy Jaurésnek, mint a német követnek: „Fran­ciaország rezerválja elhatározását!" De ezalatt már Nürnberg fölött kóvályogtak a bomba­vető repülőgépek s a határon megjelentek íí francia vértesek. A jóhiszemű Jaurésnek ezalatt már együtt volt a parlamenti többsége s Deschaneltől már csak a parlament összehívását kérte. Mikor már ez a tény nyilvánvaló lett, aznap délben ölték meg Jaurést. Az entente-lapok ezeket a tényeket telje­sen elhallgatták, amint különösen elfojtották a francia és angol sajtóban. A francia közvé­leménynyel azt hitették el, hogy Vilain azért ölte meg Jaurést, mert németbarát volt s nem azért, mert el akarta hárítani Franciaországról a vérzivatart. Az előbbi véleményt m­egerősítette a francia közvéleményben az, hogy Jaurést mindenkor németbarátnak és franciaellenes­nek gúnyolták. „Il travaille pour le roi de Prusse!" „A porosz királynak dolgozik!" A külpolitikai tájékozatlanság, felüle­tesség és a gyerekességig menő hiszékenység a francia nép véres szerencsétlensége lett. A Caillaux és Jaurès által alapított „Association pour les intérêts franco-allemands" („Vereini­gung für den deutsch-französischen Interes­sen") a francia lapok leghevesebb gúnytárgya lett. S bebizonyult, hogy a köztársasági par­lament külpolitikailag tökéletesen tehetetlen volt és évtizedeken át félrevezették az entente igazi céljával: Németország körülzárásával és megsemmisítésével. Ezzel szemben a parla­mentet úgy informálták, hogy az entente tisztán védelmi jellegű. A másik valóság az volt, hogy a francia politikát és a hadsereg szervezését Pétervárról irányították. Péter­vár követelte a hároméves francia katonai szolgálatot. Minden tekintetben úgy számí­tott, hogy 1917-ben, a hármasszövetség le-De meguntam már ezt a spiritiszta szerepet és egyenesen, őszintén megmondom, hogy sze­retem a feleségét és magamévá fogom lenni. Nyílt az ajtó váratlanul és belépett Flóra. Mindent hallott a szomszéd szobából és arcá­ról sugárzott, hogy tudja már, mit fog mon­dani, mit fog tenni. — Nagyon sajnálom, Pál — szólt a fér­jéhez — hogy így történt, de már nem tudok változtatni rajta. Lehetett volna szép szerével is elintézni a dolgot, de te olyan érzéketlen vagy, hogy semmit sem vettél észre magad körül, ugy hogy végre már nekem kellett volna szólnom. De ez még sem járja, ugy-e, ezt te magad is átlátod. Jobb talán, hogy így történt. Most már mindent tudsz. Szeretem ezt az embert és a felesége akarok lenni. Nattó Pál lehajtotta a fejét, így telt, valahányszor olyasmi történt vele, ami ellen nem tehetett semmit. Egész élete csupa ilyen beletörődés volt. Nem nyaradt semmi ellent­állása ezzel az esettel szemben sem, amely pe­dig a leginkább lesújtotta. Nem szólt egy szót sem, nem magyará­zott, nem köszönt senkinek. Fogta a kalapját és elment. Már nagyon álmos volt, szállóba ment, ott lefeküdt és aludt délig. Mikor fölkelt, nagyon fájt a feje. Hiány­zott sok minden kényelme, főként a házi kön­töse, hálósipkája és pipája. Sok évi megszo­kottsága, élete egész stílusa elveszett. És men­tül inkább elszomorodott, annál inkább kere­sett valami vigasztalót az esetben. Végre ezt is megtalálta: — Tehát még­sem volt kisértet nyöször­gése, amit hallottam és nem is vagyok olyan bolond, mint ahogy hittem. Asszony nélkül, talán még békésebb lesz az életem, mint ed­dig.

Next