Pesti Napló, 1916. augusztus (67. évfolyam, 212–242. szám)
1916-08-06 / 217. szám
13 Vasarné PESTI NAPLÓ /1916. augusztus b. török hadseregek, biztosítják is ezt. Az egyedüli Románia bonthatná meg a Balkán kialakult békéjét, de ez sem volna nagyon fontos, hamar Olaszország sorsára jutna, avagy még sokkal súlyosabb nemes is érné utól. Sarrailtábornok pedig minden reményét Romániába veti, mert enélkül csak Görögország megfélemlítésére van elég ereje, de ennél is csak azért, mert az angol-francia hajóhad árnyékában áll. Az entente nagy offenzívája, ha nem is kulminált még, bizony eddig sikertelen volt s éppen ezért erős a hitünk, hogy nem is fogja a tervezett tetőfokát elérni, hanem még előbb összeomlik. A központi hatalmak számára egyelőre még „kitartás" a jelszó, de remélhetőleg hamar ismét el fog hangzani az: „Előre!" Bakos Tibor Az entente gazdasági csatái — egymás közt London, augusztus 5. A Reuter-ügynökség értesülése szerint az orosz-japán szerződés kapcsán további szerződés jött létre, amelylyel Oroszország eladja Japánnak a Karbin—Csang-csiung vasút déli részét és elismeri Japán hajózási jogát a Csungari folyón. Born, augusztus 5. A „Temps" pétervári külön tudósítása szerint Bark pénzügyminiszter kijelentette, hogy Franciaországgal történt megállapodások értelmében Oroszország a háború végéig hitelt kap a Franciaországban eszközölt megrendelésekre, szintúgy a Franciaországban eddig keresztülvitt pénzügyi műveletek kamatainak fizetésére. London, augusztus 5. A „Daily Telegraph" jelenti, hogy Runciman, a kereskedelmi hivatal elnöke azért utazott Rómába, hogy kiküszöbölje azokat a nehézségeket, melyek a hajózási kérdésben fölmerültek. A kérdés meglehetősen heves nyilatkozatokra adott alkalmat a két ország közötti diplomáciai tárgyalások anyagául szolgál. London, augusztus 5. A Daily Telegraph jelenti, hogy Runciman, a kereskedelmi hivatal elnöke azért utazott Rómába, hogy kiküszöbölje azokat a nehézségeket, amelyek a hajózási kérdésben felmerültek. A kér— Ki ez a gróf? T. — Egy dúsgazdag mágnás. — És igen vendégszerető, amint látszik. — Igen! Lelkes hívünknek látszik! Oda volt a boldogságtól, mikor beszállásoltunk hozzá. — Csoda, hogy az oroszok nem vitték magukkal. — Elmenekült előlük. Épp az imént mondta el szökése történetét. — És a kastélyát nem pusztították el? — Nem voltak bizonyosak érzelmeiben. Szentpéterváron mindig, mint titkos russzofilt tartották számon, mert a felesége orosz nő. Ő azonban hű magyar és osztrákbarát. Ez róla az információnk. — Az a hölgy ott a felesége? — Nem, Amália grófnő, a leánya. — Csoda szép nő. — És elragadóan szeretetreméltó. Igazán, mindenkihez van egy kedves szava . . . Oda figyeltünk mind a ketten. Épp egy trén tiszttel társalgott. Franciául beszélgettek. A tréntiszt adomákat mondott és a grófnő hálásan kacagott. Kacajában több volt az udvariasság, mint az őszinteség. De üde, csengő hangja kellemesen halott a férfihangoktól zsibongó teremben. Két gyönyörű brilliáns fülbevalója szinte vakított apró rózsás füleiben, épp szerencsés megvilágításban, a nagy csillár alatt. Merészen kivágott halvány rózsaszín estélyi öltözékéből alabástrom fehér szoborszerűen formás vállak csillogtak elő. Valóban egy szép szőke Vénuszt láttam benne . . . A következő pillanatban felkelt . . . Meglebbent kecses, karcsú alakja . . . Egyszerre tapsvihar tört ki és lelkes „halljuk" harsogott . . . Négyen is odaugrottak felajánlani a karjukat . . . — Mi készül itt? — Már régen kapacitáljuk rá! — felelte Berényi hadnagy. Amália grófnő odaült a zongorához, egy hódító mosolyt hintett szét, megütött a kopott hangszeren néhány akkordot, amely egyszerre szebbé tette az ócska monstrum tompa, agyonkalimpált hangját , , , és . . .dhezukU inekelni.^ « * Mintha Lipovszka Lidia, a pétervári udvari opera kedvence csattogott volna . . . A tiszturak el voltak bűvölve . . . Mindenki a dáridótól kijózanodva és a románctól megrészegülve hallgatta . . . Megbűvölte, lenyűgözte a fronthősöket. Mintha nem is egy háború közepén volnának. Ránéztem Berényi hadnagyra . . . Meglepett, hogy nem a szép csalogányra figyelt, hanem különös tekintettel, töprengve bámult maga elé. — Te nem is figyeled a szép csalogányt? — Nem! Én mást figyelek! — Mit? — Valamit különösnek találok . . . Azon tűnődöm . . . — Ugyan mi lehet az? — Érdekel? — Titok? — Nem! — Akkor közöld velem is. — A gróf ismét eltűnt . . . — Körülnéztem. Csakugyan észrevétlen távozott a teremből. — Miért hangsúlyozod, hogy „ismét"? — Mert a grófnő már harmadszor énekel és én megfigyeltem, hogy ő mindig ugyanakkor tűnik el. Különös, hogy épp az ének elől is tanik el . . . — Talán nem tetszik neki . . . Berényi mosolygott az ötleten. Egyszer csak odasúgott hozzám: — Jer, kövess! — Hová megysz? — A gróf után. — Miért? — Meglesem hová ment és megtréfálom. Leleplezem az ötleteddel . . . Kihaladtunk a teremből. A veranda előtt egy bakánk strázsált. — Nem láttad hova ment a gróf? — kérdezte Berényi. — De igenis, oda a pincébe! Úgy látszik valami újabb finom dolgot akar rekvirálni a grófi főméltósága. Mi ,már, kapjak. . . 4 — Jó volt? — Jaj, jelentem a lássan, nagyon finomat adtak... ' i — Jó, jó, csak meg ne ártson! Mert aztán kiköttetlek ám, ha nem áll itt meg szilárdan a két lábad. — .Ajjé! A baka annyit nem iszik ... V'^' • i Berényi intett és elhaladtunk a pince ajtó kizárt kétszárnyú, nagy vaspántos tölgyfa ajtajához... Ekkor Berényi vállamba kapaszkodott és halkan lerúgta lábairól a két csizmáját . — Mit csinálsz? — Hallgass! Most szellemet játszom. Meg akarom ijeszteni a derék grófot. — Erre kíváncsi vagyok. — Ne légy kiváncsi! — Miért ne lennék kíváncsi! Erre Berényi rám mordult. És már villogott a két szeme, mint mikor a fronton ellentmondást nem tűrő parancsokat osztogat: — Ismétlen, ne légy kíváncsi. Haptákba vágtam magamat: — Nem vagyok! — És eredj be, mulatni a többi közé! — Hát nem engeded meg, hogy lekísérjelek? — Nem! — förmedt rám keményen. Kissé tétováztam. 1 '. • — Kerdájh! Mars befelé! — súgta szigorúan és ujjával a kastély ajtajára mutatott. Kelletlenül bekullogtam ... Amália grófnő még mindig énekelt... " Most csattogtatta a legszebb áriákat... Szinte nem sajnáltam, hogy pincetréfa helyett ezt hallgathatom ... Hisz úgyis az én rovásomra ment volna ... • • Negyedóra múlva hevesen felcsattant az ajtó... Mindenki megrettenve ugrott föl helyéről ... Berényi hadnagy rontott be, de kikelt láng- vörös arccal és . . . hozta, hozta . . . maga előtt tolva ... gallérjánál fogva ... kékre zöldre sápadtan, halottlakó arcával — a grófot. — Nézzetek ide! Ez a gróf, ez a derék magyarbarát, ez egy hibifay, gaz hazaáruló, dés meglehetősen heves nyilatkozatra adott alkalmat a két ország között s diplomáciai tárgyalások anyagául szolgált. A nagy diadal felé ... Asslaith és Lloyd George a választóikhoz London, augusztus 5. (Reuters) A háború kitörésének második évfordulója alkalmából Asquith miniszterelnök a következő üzenetet küldte választóinak: A háború harmadik évébe egyre növekvő bizalommal lépünk be a szövetségesek ügyének végleges sikere iránt és azzal a határozottsággal, amelyet a németeknek a jog és az emberiesség megvetésének minden új példája megerősít, tovább küzdünk mindaddig, amíg a jövendő civilizációt az emberiség, szabadság és igazság szilárd alapjaira nem helyezzük. Lloyd George a következő üzenetet küldte a Glasgow Herald-nak: A középponti hatalmak amaz utolsó kilátása, hogy a háborút megnyerjék, elmúlt. Új hadseregünk kiképzése és bátorsága és muníciós munkásaink szorgalma vitéz szövetségeseink erőfeszítésével egyetemben biztosították ellenségeink vereségét. A végleges győzelem — előbb vagy utóbb következzék is be — de amennyire emberi előrelátással megállapíthatjuk, a nagy végső diadal a végzet ádáz lépteivel közeledik. A Clyde völgyének is része van e győzelemben. Vihar az angol alsóházban Rotterdam, augusztus 5. A Me a we Roterda'msche Couranf Lotn> donból az alsóházban lejátszódott következő incidensről tesz közlést. Amikor Bonar Law mint gyarmatügyi államtitkár a pálmamagvak Nyugat-Afrikából való kivitelének megvámolását védelmezte, viharos jelenetet idézett e 15 egy levél felolvasásával, amely, mint mondotta, magyarázatul szolgálhat arra, miért fektet szóló olyan nagy súlyt a kiviteli vámok kérdésére. Kitűnt, hogy a levél tulajdonképpen fényképezett reprodukció és hogy azt egy semleges ország margaringyárosa adta fel. Bonar Law vonakodott a feladónak és a címzettnek nevét közölni és arra nézve sem volt hajlandó nyilatkozni, hogyan jutott a levélhez. A levél instrukciókat tartalmaz arra nézve, hogy a pálmamagvak kiviteli vámjának kérdését a sajtóban és a parlamentben tegyék szóvá. • Az alsóháznak mindazok a tagjai, akik ebben az ügyben legutóbb kérdéseket intéztek a kormányhoz, vagy általában nyilatkoztak, felugráltak a padokról és felháborodással visszautasították azt a feltevést, mint hogyha kereskedelmi érdekeltek részéről történt befolyásolás hatása alatt cselekedtek volna. " Viharos jelenet támadt, amelynek folyamán elhangzott az a szemrehányás is, hogy a levelet a kormány sikkasztás útján szerezte meg. Egy szabadkereskedelmi irányzatú képviselő gúnyosan így kiáltott fel: — Ez a kezdete a védvámos politikának. Bonar Law beszédének befejezése után Sir John Simon emelkedett szólásra és kijelentette, hogy a levelet a cenzor irodájában fényképezték le és hogy a cenzúrát konzervatív miniszterek arra használják fel, hogy azokat a képviselőket, akik a szabadkereskedelem hívei, diszkreditálják. Egy másik képviselő kérdezte Bonar Lawot, vájjon félreérthetetlen nyíltsággal hajlandó-e kijelenteni, hogy nem akart egyetlen képviselőt sem vádolni. Bonar Law erre a kivánt nyilatkozatot megtette. A rendőrország Kén a cári birodalomból Hága, augusztus 5. A „Nieuwe Rotterdamsche Courant" egyereskedőtől, aki sok éven át Oroszországban arról értesül, hogy a helyzet a cári birodalom igen komoly. A volhyniai sikerek nem hozták ki a kivánt hatást, mert az értelmiség köreiben tudják, hogy e sikereket szörnyűs emberáldozatokal fizették meg. Számításba vették volna úgye azt is, ha Oroszország szövetségese a két nyugat, európai állammal legalább valami újítást hozott volna a birodalom belső politikájában, erről azonban szó sincs. Az orosz rendőruralom ma ép anynyira lelkiismeretlen, mint 1905-ben volt és Szaszonovot azért dobták ki, mert ellenszegül a reakciónak. A városokban borzalmas az ínség. A napi szükségletek ára oly magasra emelkedik, hogy sok cikk, amelyet azelőtt szegények is meg tudtak venni, ma már csak nagyon jómódú emberek számára elérhető. A lakosság forrong és a kémuralom jobban virágzik, mint valaha. Emberek hirtelen eltűnnek, nem hallani többé róluk, de tudják, hogy a frontra küldték őket, hogy ott harcoljanak. Előttük a németek, az osztrákok és magyarok, mögöttük az orosz zárótűz , Stürmer kormányzási rendszere ugyanaz a rendszer, amely 15—20 évvel ezelőtt állott fenn."