Pesti Napló, 1916. augusztus (67. évfolyam, 212–242. szám)

1916-08-06 / 217. szám

13 Vasarné PESTI NAPLÓ /1916. augusztus b. török hadseregek, biztosítják is ezt. Az egye­düli Románia bonthatná meg a Balkán kiala­kult békéjét, de ez sem volna nagyon fontos, hamar Olaszország sorsára ju­tna, avagy még sokkal súlyosabb nemes is érné utól. Sarrail­tábornok pedig minden reményét Romániába veti, mert enélkül csak Görögország meg­félemlítésére va­n elég ereje, de ennél is csak azért, mert az angol-francia hajóhad árnyé­kában áll. Az entente nagy offenzívája, ha nem is kulminált még, bizony eddig sikertelen volt s éppen ezért erős a hitünk, hogy nem is fogja a tervezett tetőfokát elérni, hanem még előbb összeomlik. A központi hatalmak számára egyelőre még „kitartás" a jelszó, de remél­hetőleg hamar ismét el fog hangzani az: „Előre!" Bakos Tibor Az entente gazdasági csatái — egymás közt London, augusztus 5. A Reuter-ügynökség értesülése szerint az orosz-japán szerződés kapcsán további szer­ződés jött létre, amelylyel Oroszország eladja Japánnak a Karbin—Csang-csiung vasút déli részét és elismeri Japán hajózási jogát a Csun­gari folyón. Born, augusztus 5. A „Temps" pétervári külön tudósítása szerint Bark pénzügyminiszter kijelentette, hogy Francia­országgal történt megállapodások értelmében Oroszország a háború végéig hitelt kap a Francia­országban eszközölt megrendelésekre, szintúgy a Franciaországban eddig keresztülvitt pénzügyi mű­veletek kamatainak fizetésére. London, augu­sz­tus 5. A „Daily Telegraph" jelenti, hogy Runciman, a kereskedelmi hivatal elnöke azért utazott Ró­mába, hogy kiküszöbölje azokat a nehézségeket, melyek a hajózási kérdésben fölmerültek. A kér­dés meglehetősen heves nyilatkozatokra adott al­kalmat a két ország között­i diplomáciai tárgya­lások anyagául szolgál. London, augusztus 5. A Daily Telegraph jelenti, hogy Runciman, a kereskedelmi hivatal elnöke azért utazott Ró­mába, hogy kiküszöbölje azokat a nehézségeket, a­melyek a hajózási kérdésben felmerültek. A kér­— Ki ez a gróf? T. — Egy dúsgazdag mágnás.­­ — És igen vendégszerető, amint látszik. — Igen! Lelkes hívünknek látszik! Oda volt a boldogságtól, mikor beszállásoltunk hozzá. — Csoda, hogy az oroszok nem vitték ma­gukkal. — Elmenekült előlük. Épp az imént mondta el szökése történetét. — És a kastélyát nem pusztították el? — Nem voltak bizonyosak érzelmeiben. Szent­péterváron mindig, mint titkos russzofilt tartották számon, mert a felesége orosz nő. Ő azonban hű magyar és osztrákbarát. Ez róla az információnk. — Az a hölgy ott a felesége? — Nem, Amália grófnő, a leánya. — Csoda szép nő. — És elragadóan szeretetreméltó. Igazán, min­denkihez van egy kedves szava . . . Oda figyeltünk mind a ketten. Épp egy trén tiszttel társalgott. Franciául be­szélgettek. A tréntiszt adomákat mondott és a grófnő hálásan kacagott. Kacajában több volt az udvariasság, mint az őszinteség. De üde, csengő hangja kellemesen halott a férfihangoktól zsibon­gó teremben. Két gyönyörű brilliáns fülbevalója szinte vakított apró rózsás füleiben, épp szerencsés megvilágításban, a nagy csillár alatt. Merészen ki­vágott halvány rózsaszín estélyi öltözékéből ala­bástrom fehér szoborszerűen formás vállak csil­logtak elő. Valóban egy szép szőke Vénuszt lát­tam benne . . . A következő pillanatban felkelt . . . Megleb­bent kecses, karcsú alakja . . . Egyszerre tapsvi­har tört ki és lelkes „halljuk" harsogott . . . Né­gyen is odaugrottak felajánlani a karjukat . . . — Mi készül itt? — Már régen kapacitáljuk rá! — felelte Be­rényi hadnagy. Amália grófnő odaült a zongorához, egy hó­dító mosolyt hintett szét, megütött a kopott hang­szeren néhány akkordot, amely egyszerre szebbé tette az ócska monstrum tompa, agyonkalimpált hangját , , , és . . .dhezukU inekelni.^ « * Mintha Lipovszka Lidia, a pétervári udvari opera kedvence csattogott volna . . . A tiszturak el voltak bűvölve . . . Mindenki a dáridótól kijózanodva és a ro­mánctól megrészegülve hallgatta . . . Megbűvölte, lenyűgözte a fronthősöket. Mint­ha nem is egy háború közepén volnának. Ránéztem Berényi hadnagyra . . . Meglepett, hogy nem a szép csalogányra fi­gyelt, hanem különös tekintettel, töprengve bá­mult maga elé. — Te nem is figyeled a szép csalogányt? — Nem! Én mást figyelek! — Mit? — Valamit különösnek találok . . . Azon tű­nődöm . . . — Ugyan mi lehet az? — Érdekel? — Titok? — Nem!­­ — Akkor közöld velem is. — A gróf ismét eltűnt . . . — Körülnéztem. Csakugyan észrevétlen távo­zott a teremből. — Miért hangsúlyozod, hogy „ismét"? — Mert a grófnő már harmadszor énekel és én megfigyeltem, hogy ő mindig ugyanakkor tűnik el. Különös, hogy épp az ének elől is­ tanik el . . . — Talán nem tetszik neki . . . Berényi mosolygott az ötleten. Egyszer csak odasúgott hozzám: — Jer, kövess! — Hová megysz? — A gróf után. — Miért? — Meglesem hová ment és megtréfálom. Le­leplezem az ötleteddel . . . Kihaladtunk a teremből. A veranda előtt egy bakánk strázsált. — Nem láttad hova ment a gróf? — kérdezte Berényi. — De igenis, oda a pincébe! Úgy látszik va­lami újabb finom dolgot akar rekvirálni a grófi főméltósága. Mi ,már, kapjak. . . 4 — Jó volt? — Jaj, jelentem a lássan, nagyon finomat ad­tak... ' i — Jó, jó, csak meg ne ártson! Mert aztán kiköttetlek ám, ha nem áll itt meg szilárdan a két lábad. — .Ajjé! A baka annyit nem iszik­ ... V'^' • i Berényi intett és elhaladtunk a pince ajtó kiz­­árt kétszárnyú, nagy vaspántos tölgyfa ajtajához... Ekkor Berényi vállamba kapaszkodott és hal­kan lerúgta lábairól a két csizmáját . — Mit csinálsz?­­ — Hallgass! Most szellemet játszom. Meg aka­rom ijeszteni a derék grófot. — Erre kíváncsi vagyok. — Ne légy kiváncsi! — Miért ne lennék kíváncsi! Erre Berényi rám mordult. És már villogott a két szeme, mint mikor a fronton ellentmondást nem tűrő parancsokat osztogat: — Ismétlen, ne légy kíváncsi. Haptákba vágtam magamat: — Nem vagyok! — És eredj be, mulatni a többi közé! — Hát nem engeded meg, hogy lekísérjelek? — Nem! — förmedt rám keményen. Kissé tétováztam. 1 '­­.­ • — Kerdájh! Mars befelé! — súgta szigorúan és ujjával a kastély ajtajára mutatott. Kelletlenül bekullogtam ... Amália grófnő még mindig énekelt... " Most csattogtatta a legszebb áriákat... Szinte nem sajnáltam, hogy pince­tréfa helyett ezt hallgathatom ... Hisz úgyis az én rovásomra ment volna ... • • Negyedóra múlva hevesen felcsattant az ajtó...­ Mindenki megrettenve ugrott föl helyéről ... Berényi hadnagy rontott be, de kikelt láng-­ vörös arccal és . . . hozta, hozta . . . maga előtt­ tolva ... gallérjánál fogva ... kékre zöldre sápad­tan, halottlakó arcával — a grófot. — Nézzetek ide! Ez a gróf, ez a derék magyar­barát, ez egy hibifay, gaz hazaáruló, dés meglehetősen heves nyilatkozatra adott al­kalmat a két ország között s diplomáciai tárgya­lások anyagául szolgált. A nagy diadal felé ... Asslaith és Lloyd George a választóikhoz London, augusztus 5. (Reuters) A háború kitörésének második év­fordulója alkalmából Asquith miniszterelnök a kö­vetkező üzenetet küldte választóinak: A háború harmadik évébe egyre növekvő bizalommal lépünk be a szövetségesek ügyének végleges sikere iránt és azzal a határozottság­gal, amelyet a németeknek a jog és az embe­riesség megvetésének minden új példája meg­erősít, tovább küzdünk mindaddig, amíg a jö­vendő civilizációt az emberiség, szabadság és igazság szilárd alapjaira nem helyezzük. Lloyd George a következő üzenetet küldte a Glasgow Herald-nak: A középponti hatalmak amaz utolsó kilá­tása, hogy a háborút megnyerjék, elmúlt. Új hadseregünk kiképzése és bátorsága és muní­ciós munkásaink szorgalma vitéz szövetségeseink erőfeszítésével egyetemben biztosították ellensé­geink vereségét. A végleges győzelem — előbb vagy utóbb következzék is be — de amennyire emberi előrelátással megállapíthatjuk, a nagy végső diadal a végzet ádáz lépteivel közeledik. A Clyde völgyének is része van e győzelemben. Vihar az angol alsóházban Rotterdam, augusztus 5. A Me a we Roterda'msche Couranf Lotn>­ donból az alsóházban lejátszódott következő incidensről tesz közlést. Amikor Bonar Law mint gyarmatügyi államtitkár a pálmamagvak Nyugat-Afrikából való kivitelének megvámo­lását védelmezte, viharos jelenetet idézett e 15 egy levél felolvasásával, amely, mint mon­dotta, magyarázatul szolgálhat arra, miért fektet szóló olyan nagy súlyt a kiviteli vámok kérdésére. Kitűnt, hogy a levél tulajdonkép­pen fényképezett reprodukció és hogy azt egy semleges ország margaringyárosa adta fel. Bonar Law vonakodott a feladónak és a címzettnek nevét közölni és arra nézve sem volt hajlandó nyilatkozni, hogyan jutott a le­vélhez. A levél instrukciókat tartalmaz arra nézve, hogy a pálmamagvak kiviteli vámjá­nak kérdését a sajtóban és a parlamentben tegyék szóvá. • Az alsóháznak mindazok a tagjai, akik ebben­ az ügyben legutóbb kérdéseket intéz­tek a kormányhoz, vagy általában nyilatkoz­­­tak, felugráltak a padokról és felháborodás­sal visszautasították azt a feltevést, mint hogyha kereskedelmi érdekeltek részéről tör­tént befolyásolás hatása alatt cselekedtek volna. "­­ Viharos jelenet támadt, amelynek folya­mán elhangzott az a szemrehányás is, hogy a levelet a kormány sikkasztás útján szerezte meg. Egy szabadkereskedelmi irányzatú kép­viselő gúnyosan így kiáltott fel: — Ez a kezdete a védvámos politikának. Bonar Law beszédének befejezése után Sir John Simon emelkedett szólásra és kije­lentette, hogy a levelet a cenzor irodájában fényképezték le és hogy a cenzúrát konzer­vatív miniszterek arra használják fel, hogy azokat a képviselőket, akik a szabadkereske­delem hívei, diszkreditálják. Egy másik képviselő kérdezte Bonar Lawot, vájjon félreérthetetlen nyíltsággal haj­landó-e kijelenteni, hogy nem akart egyetlen képviselőt sem vádolni. Bonar Law erre a ki­vánt nyilatkozatot megtette. A rendőrország Kén a cári birodalomból­­ Hága, augusztus 5. A „Nieuwe Rotterdamsche Courant" egy­e­reskedőtől, aki sok éven át Oroszországban­­ arról értesül, hogy a helyzet a cári birodalom­ igen komoly. A volhyniai sikerek nem hozták ki a kivánt hatást, mert az értelmiség köreiben­­ tudják, hogy e sikereket szörnyűs emberáldozato­kal fizették meg. Számításba vették volna úgye azt is, ha Oroszország szövetségese a két nyugat, európai állammal legalább valami újítást hozott volna a birodalom belső politikájában, erről azon­ban szó sincs. Az orosz rendőruralom ma ép any­nyira lelkiismeretlen, mint 1905-ben volt és Sza­szonovot azért dobták ki, mert ellenszegül a re­akciónak. A városokban borzalmas az ínség. A napi szükségletek ára oly magasra emelkedik, hogy sok cikk, amelyet azelőtt szegények is meg tudtak venni, ma már csak nagyon jómódú emberek számára elérhető. A lakosság forrong és a kém­uralom jobban virágzik, mint valaha. Emberek hirtelen eltűnnek, nem hallani többé róluk, de tud­ják, hogy a frontra küldték őket, hogy ott har­coljanak. Előttük a németek, az osztrákok és ma­gyarok, mögöttük az orosz zárótűz­ ,­­ Stürmer kormányzási rendszere ugyanaz a rendszer, amely 15—20 évvel ezelőtt állott fenn."

Next