Pesti Napló, 1921. július (72. évfolyam, 142–168. szám)

1921-07-22 / 160. szám

Csütörtök Jane Jiddams a nők békeligájának vezetője Budapesten í y'' ===== „Ji békés propaganda" eszközeivel akarjuk kiküzdeni a világbékét (Saját tudósítónktól.) A. ff&k nemzetközi béke ligája Jane Addams eladlvete alatt a legutóbbi napokban tartott«, n«*, Bécsben nagy nemzetközi kongresszusát az igazi béke érdekében. A kongresszus befejezése után a liga vezetősége elhatározta, hogy Budapestre is ellátogat és beszámol a magyar közönségnek arról, hogy milyen eredményeket tudtak elérni a bécsi kongresszuson. A budapesti közönség érdeklődéssel várja ezt a beszámolót. Mert noha a most lezajlott kongreszszus általános érdekű kérdéseket tűzött programmjára, a tárgyalásoknak volt két olyan pontja is, amely alkalmat adott a kongresszusra kiküldött magyar nőknek arra, hogy a speciálisan magyar kérdésekre is rátereljék a figyelmet. A kongresszus napirendjének két legnagyobb jelentőségű pontját, a békeszerződés revízióját és a nemzetek önrendelkezési jogát együttesen tárgyalták és ekkor alkalom nyílt arra, hogy kellő megvilágításba állítsák az objektív gondolkodású emberek elé a trianoni békeszerződésben rejlő igazságtalanságokat és gazdasági lehetetlenségeket. A másik alkalom akkor kínálkozott, amikor Huszár Károly interpellációja nyomán a nemzetgyűlés kiáltványt intézett hadifoglyaink érdekébena világ parlamentjeihez. A magyar küldöttek előterjesztése alapján a kongresszus magáévá tette a kiáltványban foglalt kérelmet és erélyes közbenjárással bízta meg genfi központját a nemzetek szövetségének illetékes osztályánál. Jane Addams, a nők békeligájának vezetője, ma este érkezett Budapestre a bécsi expresszel, öt társával együtt és egyenesen a Duna-palotába hajtakt ott, ahol a 91-es számú szobában szállt meg. A bécsi kongresszus és az utazás fáradalmai rendkívül megviselték, ugy hogy rögtön nyugovóra tért és munkatársunkat már nem is tudta személyesen fogadni. A Pesti Napló munkatársával a következőket közöltette Jane Addams: — Budapesten két napig maradok, azután visszautazom. A holnapi beszámolón elő fogjuk adni a magyar közönségnek a bécsi kongresszuson elért eredményeinket. Ismertetni fogjuk a nők nemzetközi békeligájának céljait. A ligának legfontosabb célja a nők megszervezése az egész világon és beállításuk a világbéke megtudósításának szolgálatában. Mi elvetünk minden erőszakos eszközt, mi nem szegezünk erőszakot az erőszakkal szemben, mi a nagy világbékét a békés propaganda és csendes szervezés eszközeivel akarjuk kiküzdeni- A magyar problémákról speciálisan nem fogok beszélni, mert fájdalom, nem volt még alkalmam pontosan megismerni azokat. A kérdések azonban, amelyekről beszélni fogunk, olyan természetűek, hogy azok Magyarország sorsát és problémáit is általánosságban érintik. Jane Addamson kívül a liga külföldi tagjai közül résztvesznek a holnapi budapesti beszámolón: Mrs. Rose Morgan French (Amerika), Miss Katherine Marshall (Anglia), Madame Gabrielle Duchene (Franciaország), Lida Gustava Heymann (Németország) és Rosa Mayreder (Ausztria).Az előadás a pesti Lloyd Társaság termében lesz és tolmácsolásáról gondoskodik az elnökség. SCHLEMIHL PÉTER CSODÁLATOS TÖRTÉNETE IRTA: CHAMISSO (10) FORDÍTOTTA: TImóCZI JÓZSEF E pillanatban érkezett meg Bendel, ki aggodalmában nyolvon kötetett. Igy akadt rám a hit, a derék lélek, ,félighjii^" megpillantotta az árnyékomat — lehetetlen i^volt rá nem ismerni — s a furcsa ismeretlen szürkeruhás hatalmában látta, nyomban elhatározta ,hogy ha kell erőszakkal is visszaszerzi, s ezért, mivel ő maga nem tudott a finom jószággal bánni, amugy futtában ráförmedt a szürkeruhásra s anélkül, hogy sokat kérdezősködnék, megparancsolta neki, adja ki haladéktalanul jogos tuljdonomat. A szürkeruhás pedig válasz helyett hátat fordított a jámbor legénynek s eltávozott. Bendel azonban sarkában volt, felemelte furkósbotját s az árnyékot követelve szüntelenül, izmos karjának teljes erejével, kímélet nélkül sújtott le a hátára. De a szürkeruhás ember, mintha csak megszokta volna az ilyen bánásmódot, leszegte a fejét, kidüllesztette a két vállát, némán, nyugodtan folytatta útját a pusztán keresztül s magával vitte árnyékomat és vele együtt hü szolgámat is. Az ütések hangja sokáig és tompán döngött a pusztában, s aztán elnyelte a távot. Újra magamra maradtam boldogtalanságommal. VI. Egyedül maradtam a kietlen pusztában; szakadatlanul hullt a könnyem, hagytam, s ezzel könnyítettem szívem szörnyű, fájó terhén. De nyomorúságom határtalanul áradt szét körülöttem, nem láttam kivezető utat, sem célt, s ádáz szomjúsággal szürcsöltem az uj mérget, melyet a szürkeruhás öntött sebeimbe. Mina képét idéztem lelkem elé, szeretett, kedves alakja sápadt volt és könnyben úszott, ugy amint utoljára láttam gyalázatomban, de ekkor közénk furakodott Rascal szemtelen és gúnyos árnya, eltakartam az arcom s végigrohantam a pusztán, de a szörnyű jelenés nem tágított mellőlem, hanem futvást is üldözött, mig végre lélekzetem fogytán összreskadtam s újból meginduló könnyeimmel öntöztem a földet. S mindezt egy árnyék miatt! S ezt az árnyékot egy tollvonás visszaszerezhette volna. Még egyszer végiggondoltam a meglepő ajánlatot s vonakodásomat. Lelkemre kietlenség sdorzált, nem tudtam semmit, nem gondolkoztam. Vége felé járt a nap, vad gyümölcs csillapította éhségemet, közeli hegyi patak vize szomjúságomat, leszállt az éj, egy fa alá heveredtem. A harmatos reggel nehéz álomból vert fel. Álmomban, úgy rémlett, halálos hörgésemet hallottam. Bendel bizonyára nyomomat vesztette, s ez a gondolat örömet okozott. Nem akartam visszatérni az emberek közé, ijedten futottara előlük, mint a hegyek félénk vadja. Így töltöttem három szomorú napot. A negyedik nap reggelén homokos síkságra kerültem, tűzött a nap, sziklatörmelékeken ülve sütkéreztem, oly jól esett most ez a régóta szokatlan élvezet. Néma kétségbeeséssel tápláltam a szívem. Hirtelen halk nesz ijesztett fel, menekülésre készen körüljártattam a szemem, nem láttam senkit, de a napsütéses homokon emberi árnyék suhant el mellettem, hasonlított az enyémhez, egyedül imbolygott, bizonyára elmaradt valahol a gazdájától. Bennem hatalmas vágy ébredt. Te árnyék, gondoltam magamban, az uradat keresed? Odaugrottam hozzá, hogy hatalmamba kerítsem: azt hittem ugyanis, sikerül talán a nyomába lépn, úgy hogy hozzáér a lábamhoz, akkor majd csak hozzám tapad valahogyan s idővel hozzám szokik. De alighogy megmozdultam, az árnyék futásnak eredt, én pedig fárasztó vadászatban hajszoltam magam előtt a lenge szökevényt, erőt csak abból a gondolatból merítettem, hogy ezúttal talán kiszabadulhatok rettenetes helyzetemből. Egy erdő felé menekült. Ez az erdő ugyan még messze volt, de tudtam, hogy árnyékában okvetlenül nyomát veszítem, vad ijedtség járta át a szívem, lángra lobbantotta vágyamat , meggyorsította a leljzeimet A távolság láthatóan csökkent, egyre jobban közeledtem feléje s már-már utolértem. Hirtelen megállt s szembefordult velem. Mint prédájára az oroszlán, egy hatalmas ugrással rávetettem magam, hogy birtokomba vegyem — s váratlanul kemény testbe ütköztem. Láthatatlan kéz vágott mellbe, hallatlan erővel, — embert aligha ért még ilyen ütés. Dolgozott bennem az ijedtség, karom górcsős ütésre rándult s erős szorításra kulcsolódott a láthatatlanul előttem álló ismeretlen lény köré. A cselekvés gyors lendületében végigvágódtam a földön, arccal előre, lábtól egy ember feüdt alattam, átölelve tartottam, csak most lett láthatóvá. Végre most természetes magyarázata akadt mindennek. Ez az ember csak imént dobhatta el magától a láthatatlan madárfészket, mely gazdájának csak a testét teszi láthatatlanná, de nem az árnyékát. Fürkésző szemmel néztem magam köré s máris megpillantottam magának a láthatatlan fészeknek az árnyékát, felugrottam, rárohantam , nem hibáztam a drága zsákmány mellé. Láthatatlanul kezemben tartottam a fészket. Az én emberem gyorsan feltápászkodott, tüstént boldog legyőzőjét kereste, de a tágas, napos síkon nem látta sem őt, sem az árnyékát, pedig különös gonddal kutatott utána. Mert hogy magamban véve árnyéktalan vagyok, azt nem ért rá az előbb megfigyelni, de nem is gyaníthatta. Amikor meggyőződött róla, hogy se hírem, se hamvam, mély kétségbeesésében saját magának esett s a haját tépte. Számomra a becses zsákmány lehetővé s egyben kívánatossá tette az emberek közé való visszatérést. Ürügyben nem volt hiány, ha szépítgetni akartam a galád rablást, vagy jobbam mondva nem is volt ürügyre szükségem, elsiettem, hogy megszabaduljak minden kellemetlen gondolattól, vissza sem néztem a póruljárt ember felé, pedig még jó sokáig hallottam ijedt hangját A akkor legalább ilyennek képzeltem ez eseményt és körülményeit. Az erdészek kertje felé kergetett a vágyam, a saját szememmel akartam meggyőződni róla, várjon igazat mondott-e a gyűlölt emberi nem tudtai® PESTI NAPLÓ 1921 julius 22. 3 A kékfátyolos pővérek és a feketefőkötősdiakonisszák Kik az új gyermekvédelmi felügyelőnők? (Saját tudósítónktól.) Az élet tülekedő versenyfutásában, melynek oly kevés győztese s oly sok a lemaradottja, szegényes városrészekben, nyomortanyákon gyakran tűnik fel egy-egy „kékfátyolos nővér". Fekete a ruhájuk, kékfátyolos a kalapjuk, mellükön a kék kereszt, a Szociális Misszió jelvénye. Nagy aktatáskával kezükben egyik helyről a másikra sietnek, peddig nem is az ő dolguk sietős, hanem azoké, akikhez sietnek. A „Szociális Misszió" nővérei ők, vagy amiként általánosan hívják: a „kékfátyolos nővérek". A Krisztina-körútról indulnak el napi munkájukra. Ott van az ő egyemeletes csendes házuk, a „szeminárium"-uk, ahogy ők nevezik. Régi kolostorokra emlékeztető áhítatos kert a ház mögött, meleg hangú kápolnával, szemlélődésre teremtett otthon. Lakói azonban nemcsak a szemlélődés, hanem a tevékenység emberei. „Keresztény alapon" — a szónak régi értelmében — végeznek szociális munkát a gyermekvédelem és segélyezés terén, síkra szállanak a zülött és züllésnek induló gyermekek életéért, jövőjéért s együtt dolgoznak e téren a fiatalkorúak bíróságával. A zülött leányok számára külön otthonuk is volt, a Mária Mercedesotthon az Erzsébet királyné-úton, melyet újabban átadtak a Huszár-akciónak, hivatali célokra. A Váci utcában Nővédelmi Hivataluk van, amely segélyt oszt, foglalkozást és állást közvetít. Felkutatják az egész várost, s számon tartják a nélkülözőket, a szenvedőket. S mindegyik szakember azon a helyen, amelyet betölt. Mutatja ezt csobánkai árvaházuk, amelyben mintegy száz árvát nevelnek , amely valóságos mintatelep. Pompás gazdaságot rendeztek itt be, amely felöleli a gazdaság minden ágát. A misszió minden tagja elsőrangú szakemberré képezi ki magát s tanfolyamaikon tovább adják tudásukat, lelkesedésüket. Munkájuk állandó kapcsolatban állott a főváros népjóléti szerveivel, míg azok működtek. Huszár Károly is először rájuk építette nagy akcióját, amely eleinte Schlachta Margit és Bokor Erzsébet nővérek kezében összpontosult. Csak később tértek vissza eredeti őrhelyükre, amikor is teljesen Huszár Károly vette át az akció vezetését. A misszió főnöknője, „anyja", miként a nővérek hívják. Farkas Edit alapítványi hölgy, lelkes, nagyműveltségű, kitűnő szónoki képességű, elsőrangú szervező erő, valóságos szociális agitátor, aki lankadatlan buzgalommal sorra életre hívta a misszió nevezetes intézményeit, miközben nagy tábort mozgósított a szociális munkára. Legjobb tanítványainak egyike, „leánya", Schlachta Margit nővér, a népszerű „Margit nővér", akit az első kerület bizalma beküldött a nemzetgyűlésbe, de épp oly hozzáértő buzgó tagjai a missziónak Rónai Paula, Szerényi Angela, aki a csobánkai árvaházat vezeti, továbbá Matild nővér, Auguszta nővér, Bernadotte nővér, Petra nővér s általában a nővérek egész sora. Persze a társulatnak a fentartása sok gondot okozott az utóbbi évek nehéz viszonyai között. Régi terv volt tehát, hogy a hatóságokkal mindig együtt dolgozó misszió valóságos hivatalos megbízáshoz jusson. Ez a terv egy ideig meghiúsult azon, hogy a főváros teljesen elhanyagolta ily irányú kötelességeit, Csilléry idejében pedig kissé hadilábon állottak a nővérek a népjóléti minisztériummal, hiszen Csilléry ellenjelöltje is volt Schlachtának Budán. Most Bernolák népjóléti miniszter, akinek egyik legfontosabb programmpontja a gyermekvédelem, felkarolta őket A népjóléti miniszter a Szociális Missziótársulat tagjait szegényügyi és gyermekvédelmi felügyelőnőkké nevezte ki s intézkedéséhez már a minisztertanács is hozzájárult. A „kékfátyolos nővérek" bizonyára értenek a rájukbízott munkához, de a jövő fogja eldönteni, hogy hogyan tudnak majd beleilleszkedni az állam egyetemes céljaiba és érdekeibe. A kékfátyolos nővérek mellett hasonló megbízásban óhajtja részesíteni Bernolák miniszter a protestáns diakonisszákat is, akiket „feketefőkötős diakonisszáknak" hív a nép fehér argantin-szegélyes fekete főkötőjükről. Ezek a diakonisszák a Lorántffy Zsuzsánna-egylet tagjai, akik eddig főként betegekhez jártak, de részt vettek a szegénysegélyezés és gyermekvédelem ügyeiben is. Nincsenek anynyian, mint a misszió tagjai, nem lendültek úgy fel, mint katolikus nővéreik, az állami intézkedés nyilván most őket is behatóbb működéshez fogja juttatni.