Pesti Napló, 1922. június (73. évfolyam, 123–145. szám)

1922-06-14 / 133. szám

Szerda NAPI HÍREK — Magyarország képviselői a hágai konfe­rencián. Félhivatalosan jelentik, hogy a hágai konferencián Magyarország delegátusaként Tahy László volt prágai követ vesz részt. Mel­léje van beosztva Wettstein János hágai ma­gyar ügyvivő. Tahy követ tegnap már el is utazott Hágába. •­­ Ankét a boltbérek megállapításáról. A budapesti kereskedelmi és iparkamarában az összes érdekképviseletek bevonásával ankétet tartottak, amelyen az üzlethelyiségek bérösz­szegének kérdését vitatták meg. A mai érte­kezleten Borsos Endrének azt az indítványát, hogy a jövedelem alapján megállapított száza­lékos bérösszeg legyen a tárgyalások alapja, elvetették, mire a kereskedelmi és iparkamara képviselője azt az indítványt terjesztette elő, hogy a békebeli vagy az 1997-es bérösszegek alapján állapítsák meg azt a szorzókulcsot, amellyel a régi házbért beszorozva, megszab­hatnák az új béreket. A javaslat értelmében vi­tás esetekben a bíróság döntését kérnék ki. A háztulajdonosok képviselői tárgyalási alapul elfogadták a kamara indítványát és azt indít­ványozták, hogy a békebeli bérösszegek ötven­szeresében állapítsák meg az új boltbéreket. Az összes gazdasági érdekképviseletek ellenezték ezt a tervet, mert szerintük nem lehet arany­paritásban megállapítani az üzlethelyiségek bérét akkor, amikor a köz- és magánalkalma­zottak nem­ ennek arányában kapják fizetésü­ket. Több felszólalás után azt a közvetítő in­dítványt terjesztették elő, hogy az üzlethelyi­ségek maximális bére az 1917-es bérek tízsze­rese legyen. Ezt az indítványt a háztulajdono­sok képviselői nem voltak hajlandók elfogadni, mert szerintük a bérházak jó karbantartásának első feltétele, hogy az üzlethelyiségek bérösz­szege legaláb az 1917-iki házbér ötvenszerese, vagy a mostani bér tízszerese legyen. A mai értekezlet így kézzelfogható eredmény nélkül oszlott szét, de kilátás van arra, hogy pénteken, amikor az ankétet folytatni fogja, kölcsönös engedményekkel, sikerül majd az ellentéteket áthidalni. Ebben az irányban, értesülésünk sze­rint, megindultak már a tárgyalások. — Egy szál gyertyát Petőfi emlékénel, Komán megszállott területről, Segesvárról kapjuk a hírt, hogy Erdély magyarsága miképpen készül megünne­pelni Petőfi születésének századik évfordulóját. Az Erdélyi Magyar Szövetség vezetésével nagygyűlésen állapították meg az ünnepség programmját. Júliu­ 36-án és 31-én a fehéregyházi csatasíkon, ahol a költő elesett és csontjai ismeretlenül porladnak, rendeznek nagy emlékünnepséget De különösen megható a mód, ahogyan Szilveszter éjszakáján Petőfi születésének századik évfordulóját akarják megülni. Nagy felvo­nulások helyett Sándor József indítványára a követ­kező határozatot hozták: Felhívnak minden Erdély­ben élő magyar családot, hogy Szilveszter éjjelén mindenki gyújtson otthonában egy szál gyertyát Pe­tőfi emlékére s a gyertya lobogó fényében a költő né­hány verssorának elmondásával áldozzon Petőfi szel­lemének, akinek magyarsága csak izzóbban ég ma minden erdélyi magyarnak szivében. Milliónyi gyertya gyullad ki igy Szilveszter éjjelén Erdély bér­cein s völgyeiben és minden gyertyaláng egy-egy ol­tári mécses, amely a Petőfi szellemében inkarnált ma­gyar eszme halhatatlan glóriáját h­irdeti . . . — A nyíregyházai jelöltek. A Rassay-párt képviselő tagjai ma este elhatározták, hogy Nyíregyházán dr. Nagy Ferenc volt közélelme­zési minisztert léptetik fel, aki utóbb a mező­csáti kerületnek volt képviselőjelöltje. A Kos­suth-párt jelöltje, dr. Pilisy István lesz, aki egy időben Szabolcs megye ügyésze volt. Vas­várott a Rassay-párt Fodor Lajost lépteti fel. — Tarpán elfogadták Nagy Ernő ajánlási iveit. Rassay Károly, a Rassay-párt vezére ma este Tarpáról táviratot kapott a következő szö­veggel: ..Ajánlási iveim rendben, elfogadva. Tizen­hatodikán választás, jöjjetek, Ernő". Ez a távirat a pártban nagy megnyugvást keltett, mert Nagy Ernő holtartózkodásáról, ajánlási íveinek sorsáról már napok óta semmi hír nem érkezett a pártba és komolyan aggód­tak amiatt, hogy Nagy Ernő személyét újabb bántalom érte. A párt természetesen teljes erő­vel képviseltetni fogja magát a választáson, valószínű, hogy leutazik Rassay Károly is a párt több képviselőtagjának képviseletében. Nagy Ernő megválasztását bizonyosra veszik, tekintettel a múltkori választáson elért óriási fölényre. — Gyémántlopás az Egyesült Izzólámpa­gyárban. Az Egyesült Izzólámpagyár feljelen­tést tett a rendőrségen, hogy drót­műhelyéből az izzólámpák drótszálának húzásához szüksé­ges nagyobb gyémántkövet ellopták. A rendőr­ség nyomozása kiderítette, hogy a lo­pást Hajdu­ János újpesti lakatos követte el, aki az Egye­sült Izzólámpa egyik alkalmazottját bujtotta fel a lopásra. Hajdur a kihallgatása során azzal védekezett, hogy a gyémántokra egy megbízás folytán volt szüksége. Ezt a megbízást állítólag Berczel Aladártól, a Justh-féle villamossági gyár mérnökétől kapta. Az Egyesült, Izzólámpa­gyár és a Justh-gyár között már régebb idő óta harc folyik,­­amelynek nem egy fázisa a rendőrség beavatkozásával járt. • A rendőrség most kiterjesztette arra is a nyomozást, hogy az Egyesült Izzólámpagyár és a Justh-gyár kö­zötti háborúskodásnak vannak-e olyan részletei, amelyek a beavatkozást szükségessé teszik.­­ Felemelték a kincstári szeszeladás árrészesedé­sét. A pénzügyminiszter a kincstári szeszeladási ár­részesedés felemeléséről rendeletet adott ki, amelynek értelmében ha a fogyasztási adó alá eső szesz meg­adózva kerül forgalomba, hektoliterenként (liter alko­hol) 151 , 00 t adó és árrészesedés fejében az állam­kincstárba befizetendő. A külföldről behozott égetett szeszes folyadékok után a vámilletéken és a szesz­fogyasztási adón kívül, kincstári árrészesedés fejében hektoliterfokonként jen korona fizetendő. A terme­lési adó alá eső szeszfőzdék a szeszadón kívül hekto­literfokonként 150 koronát kötelesek kincstári árrésze­sedés fejében fizetni. A szabadforgalomba átment mindennemű égetett szeszes folyadékok után, ame­lyek 1922 június 20. napján bárkinél készletben van­nak, kincstári pótrészesedés fejében a birtokos hekto­literfokonként 10 koronát köteles fizetni. A pótrészese­dés alól mentes: 1. az a szesz, amely a hatályban lévő törvényes rendelkezések szerint adómentes, 2. az ugyanazon fél birtokában lévő tíz liter alkoholt meg nem haladó égetett szeszes folyadék. A rendelet 1922 június 20-án lép életbe.­­ A vendéglősökkel való megegyezéssel lép a pincérek megbízottja az éjszakai gyűlés elé. A pincérek bérmozgalma ügyében a vendéglő­sök és a pincérek megbízottai ma délelőtt tár­gyaltak. Ez a tárgyalás eredményesen végző­dött. A pincérek elfogadták a vendéglősök által megajánlott béremeléseket. A pincérek eszerint ötvenszázalékos fizetés ja­vítást kapnak, a kony­haszemélyzet pedig 25—30 százalékos béreme­lést. A megegyezés értelmében a keddről szer­dára virradó éjszakára összehívott pincér­gyűlés elé a szervezet vezetősége azt a javas­latot terjeszti, hogy járuljon hozzá a megegye­zéshez. A gyűlés minden bizonnyal hozzájárul a megegyezéshez és ilyen módon elhárul a pin­cérsztrájk veszedelme. A pincérek tárgyalásai­kat továbbfolytatják a kávésokkal. A kávéházi pincér­ek vendéglői kartársaiknál magasabb bért kapnak, ők ugyanis nem kapnak teljes el­látást. A kávésok és vendéglősök között meg-, állapodás volt, amelynek az értelmében közösen intézik el a pincérek bérmozgalmának ügyét. Miután a vendéglősök már megállapodtak a pincérekkel, valószínű, hogy ugyanolyan alapon­ létrejön a megállapodás a kávésokkal is.­­ Vilmos császár ötvenezer dollárért eladni készülő könyvét­ Berlinből táviratozza tudósí­tónk. Mint a Bertiner Tageblatt értesül, az lipcsei Köhler-cég, amely II. Vilmos kiadója, egy amerikai konzorciummal szerződést kötött Vilmos császár legközelebb megjelenő könyvé­nek kiadására vonatkozóan. Az excsászár öt­­venezer dollárt kap k­önyvéért. (II.) — A "Magyarország" mai számának kire?» A londoni EvenivAl Stanadrd Németország­ pénz­ügyi helyzetéről és a kölcsönbizottság határozata következtében támadt, helyzetről írva, diplom­á­­ciai forrásból annak a véleményének ad kife­jezést, hogy a németi korm­ány olyan súlyo­s­ probléma előtt áll, mint még a fegyverszünet óta sohasem. Választania kell aközött, hogy­ be­jelentse-e a csődöt, vagy még egy kísérletet­ te­gyen arra, hogy új javaslatokkal forduljon a szövetséghez.­­ A Budapesten vasárnap meg­nyíló országos szabókongresszus alkalmából Hor­váth György, a Szabómesterek Országos Szövetségének elnöke kijelentette, hogy a szabóiparosokat is megszervezik a gazdák és kereskedők szervezeteinek mintájára s a Szabó­iparosok Országos Szövetsége a fővárosban már elvégezte a szervezés feladatát és már a vidéket kezdik bekapcsolni fiókok létesítésével. Az országos kongresszus célja mindenekelőtt az, hogy a külföldi mintára megteremtsék a munkabér és munkarend egységes irányítását az egész ország szabóiparosságára nézve. Ugyancsak külföldi mintára a szabóipar fej­­lesztése szempontjából Szabászati Akadémia felállítását vették tervbe, ami lehetővé tenné az önálló magyar divat kialakulását, hogy szabóiparosaink ne legyenek kénytelenek kizá­róan a külföldi divat szolgai utánzására. Itt a magyar képzőművészet is előtérbe léphet, mer­­t egy magyar divatlap tervezése és kiadása is szükségessé válik.­­ E hónap 20-án megnyílik a főváros Duna-­uszodája, az Erzsébet-híd pesti hídfőjének baloldalán s a, napijegyek ára ka­binnal 15, öltözőszekrénnyel 12 korona lesz.­­ Prágai tudósítás szerint Kassa városának­ visszaadták annak idején Budapestre szállított vagyonát, mely főképpen értékpapírokból, hadikölcsönökből, továbbá arany és ezüst érté­kekből áll. — Elégtételt adott Szász Zoltán orvosának a bí­róság1. Ma tárgyalja Kéry Istvá­n büntetőjárásbíró dr. Salgó Ernő orvos ügyét, akit a királyi ügyész­ség azzal vádolt, hogy Szász Zoltánról ismeretes, ügyének tárgyalása előtt „hamis orvosi bizonyít­ványt" állított ki, mellyel Szász a főtárgyalás el­halasztását kérte. A törvényszék akkor kiküldte dr. Minnich­ Károly törvényszéki orvost, aki Szászt meg­vizsgálta és nem találta betegnek, ezen a címen kérte aztán az ügyész dr. Salgó ellen az eljárás meg­. PESTI NAPLÓ 1922 mullius M. 7 Román rendelet a kisebbségi iskolák ellen Íi kisebbségi egyházfők memorandu­mban kérték a rendelet hatálytalanítását Arad, június 13.­­ (A Pesti Napló tudósítójától.) A bukaresti román közoktatásügyi minisz­ter a legutóbbi napokban a nagyváradi tanügyi hatóságokhoz rendeletet küldött, mely szerint „a kisebbségek iskoláiban az előadásokat csak ugyanazon kisebbségi tanulók látogathatják és csak ugyanazon kisebbségekhez tartozó tanárok adhatnak elő. Nem engedhetik meg valamely kisebbségi iskola tanszemélyzetének vagy tanuló ifjúságának a kiegészítését egy más kisebbség­hez tartozó tanszemélyzet vagy tanulóifjúság által." Ez az intézkedés Nagyváradon és egész Bihar, vármegyében természetszerűen óriási izgalmat keltett, miután a szülők sértve érez­ték magukat polgári jogaikban, melyekhez a tanulási szabadság is tartozik. Épp ezért a nagyváradi kisebbségek egyházak fejei: gróf Széchenyi Miklós róm. kat. püspök, Sulyok István református püspök, Fuchs Benjámin ort. izr. főrabbi, dr. Kecskeméti Lipót izraelita főrabbi, Materny Imre evangélikus lelkész és a többi kisebbségi iskolaf­entartó testület fejei, közös memorandumban fordultak a közoktatás­ügyi miniszterhez ennek a sérelmes rendeletnek végleges hatálytalanítása végett. Kiemeli a memorandum, hogy ez a rendelet alkalmas arra, hogy a vallás­felekezetek eddigi békés harmóniáját megbontsa és hogy visszasülyeszti az iskoláztatás ügyét a vallási, faji villongások szomorú korszakába anélkül, hogy az állami iskolák benépesítésének­­célját szolgáná. Ezen­felül megsemmisíti a kisebbségi állampolgárok kulturális jogát.­­ A miniszteri válaszát nemcsak Nagyvára­don és Bihar megyében, hanem az összes csa­tolt területek kisebbségei feszült érdeklődéssel várják. Nyilvánvaló, hogy ez az intézkedés úfjabb támadást jelent a kisebbségek ellen. Minden­esetre tisztázásra sz­orul, hogy mi indíthatta a román kormányt a rendelet kiadására, amely újabb megszorítást jelent a kisebbségek jogai­­ban és ellenkezik a békeszerződésnek a kisebbsé­gekre vonatkozó megállapításaival. Valószínű, hogy a rendelet kiadását speciális helyi visztí­­­nyok tették szükségessé a románok szempont­jából és a rendeletet nemcsak a magyar, de ti német kisebbség ellen is fel fogják mindenütt használni. au­gol­szövet, selyemnvászon és sü­ssferöltöny&két legfinomabb kivitelben készen és mérték után enriknél Rákóczi-u. 15 Tel.Józs. 120-56

Next