Pesti Napló, 1924. március (75. évfolyam, 51–75. szám)
1924-03-29 / 75. szám
.f 1 \ \ rm & V/ JET VETTE. J 75. évfolyam 75. szám /fpg 2Q00 korona Vasárnap, március 30 \ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra .... 30.000 K Negyedévre . . . 90.000 K Egyes szám ára: Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 1500 K Vasárnap 2000 K Egyes szám ára Ausztriában hétköznapra vasárnap 3000 osztrák korona. PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG: Rákóczi út54. szám. KIADÓHIVATAL: Erzsébet körút 18—20. sz. 4 TELEFON : József 62-30, 62-31,62-32 Felelős szerk.: J.3 62—36. Szerkesztőség Bécsben :Kohlmaarkt 17. A distinguished foreigner" Mr. William Harding, az előkelő idegen, holnap elhagyja Budapestet. A kegyes sors nem engedte nekünk, hogy hosszan időzzék körünkben és betöltse — mindnyájunk legnagyobb örömére és boldogulására — azt a tisztet, amelyre a Népszövetség Tanácsa eredetileg kijelölte. Mr. William Harding-ot ingadozó egészségi állapota gátolta meg abban, hogy Magyarországnak Zimmermannja legyen. Sajnáljuk azt is, hogy egészsége gyenge, azt is, hogy nem lett legfőbb ellenőre a kormányzat "sáfárkodásának. Sajnáljuk azért, mert látjuk, hogy sok jóindulat van benne. Sajnáljuk, noha nem volt szerencsénk személy szerint megismerni. Valahogyan úgy alakult budapesti programja, hogy csak a hivatalos körökkel érintkezhetett. Ezek a hivatalos körök festették aztán rózsaszínűre Mr. Wil-liam Harding szemüvegét. Mert — maguk nem tudják, miért — a hivatalos körök maguk is rózsaszínben látják a világot. És van egy pénzügyminiszterünk, akinek nem Schopenhauer, hanem Leibniz a patrónusa. Egy pénzügyminiszterünk, aki optimista. Tőle kapta el Mr. William Harding ismez optimizmust. Azért nyilatkozott az "előkelő idegen Az Est munkatársa előtt hazánkról oly értelemben, hogy óriási lehetőségek rejlenek ipari és gazdasági struktúránkban. Sőt, amerikai lévén, nem tudott lemondani arról, hogy igazán amerikai kifejezéssel ne éljen és korlátlan lehetőségekről beszélt, Magyarország fejlődésének korlátlan lehetőségeiről. Szép beszéd, kedves beszéd, talán őszinte beszéd is, de minket nem tud megnyugtatni. Hogyan lehet a fejlődés korlátlan lehetőségeiről szó ott, ahol minden oldalról a rettentő trianoni korlátok rekeszítik el a fejlődés útját? Igen, mi gazdagok Voltunk fűben és fában, kenyérben és gyümölcsben, szénben és fémben, amíg egy elvakult, igazságtalan, szakavatatlan békekonferencia meg nem csonkított bennünket. De ma koldusszegények vagyunk és meg vagyunk fosztva az élet elsődleges feltételeitől és elvágottunk a természet alkotta közlekedő utaktól. Itt a fejlődés korlátlan lehetőségeiről csak egy disztingvált idegen beszélhet, akitől nem vehetem rossz néven, ha egy fényes szálló halljában, mosolygó és hízelgő uraktól körülvéve, harmadnapos ünneplés után megfeledkezik arról, hogy Trianon is van a világon. De még a szörnyűségesen megnyirbált, agyonkorlátozott adottságok körén belül is csak nagy adag optimizmussal lehet itt a fejlődés lehetőségeiről beszélni. Mert ezen a körön belül is kötve vagyunk. De milyen szorosan! És milyen sokféle bilinccsel! Mindenki tudja, hogy vérkeringésünk zavarait a kötött gazdálkodás okozza. De legkevésbé tudhatja azt, hogy nálunk a gazdasági életnek vannak igen nyomós politikai mozzanatai is; nyomósak, súlyosak, fölötte kellemetlenek. Nem tudhatja, hogy itt nincs még meg az atmoszféra a békés munkához, a zavartalan termeléshez; hogy ravasz törvényeket módolnak ki a tulajdonjog háborítatlansága ellni osztályok és felekezetek rovására; és van mentesség a »hazafias felbuzdulásból elkövetett« bűntettek számára. Ezt tudhatta a legkevésbé Mr. William Harding, mert hiszen csak hivatalos körökkel érintkezett. És ezért távozik Mr. William Harding holnap reggel a legkitűnőbb benyomásokkal fővárosunkból. Hogy is mondja Lucifer a londoni vásár jelenetében? »Hogy megtudjuk, mit érez, le kell szállnunk a nép nagy rétegéhez«. ( A vidéki asszonyka írta: Móricz Zsigmond A cigányprímás teljesen elkeseredve húzta el hallgató nótákat, a fiatal kontrás, aki ha lehet, maga is vele dalol a mulatókkal, hirtelen megbökte s odaintett a sarokpáholyban silékre. Hangos kacagás áradt onnan az üres külvárosi kávéházra, ahol csak két-három aszfalttal ültek vendégek, a kerületi kéményseprő a Szomszéd utcai bérkocsissal az új pénzügyminiszterjelöltről vitatkozott. Én jól ismerem Budlancsit. — mondta a bérkocsis. — Máramarosszigetről, én nekem más miniszter nem kell, mert ha én elmegyek hozzá, az nekem kiadja az engedélyt. Máramarosszigeten ült a kocsimban, ismerem.- A kéményseprő nevetett rajta s azt mondta: »Ha Lukács László lesz a pénzügyminiszter, akkor a tőzsde rögtön megjavul, akkor megjön a bizalom . . .« A prímás rájuk figyelt félfüllel, mert szerencsétlenségére neki is papírba volt fektetve minden vagyonkája, októberben vette a Schlicket !170-ért s mennyi kosztpénzt veszített majdnem félév alatt, s ma is csak 146-on áll a nyomorult Schlick. Szórakozottan muzsikált azért , az esze folyton, ott járt a kéményseprő hangos, lármás beszéde körül. De most, hogy Rudi, a kontrás oldalba bökte, mingyárt a dologra figyelt. Eddig oly szolidan ittek ezek a pasasok, hogy egy ezerkoronást se lehetett kinézni belőlük, de most meglátta félszemmel, ahogy az asszonyka, megcsókolta az egyik urat s utána végnélkül kacagott. Rögtön elküldte hát feléjük a nóta csiklandó hangját, ponyvát vetett rájuk, a lószer és a bél sikító hangját, s ettől kezdve egész szívvel figyelte a kis társaságot. — Gyerekek, — mondta a kisbarna a Sziszonyka. « az arcán kiütött a hőség, piros ró-zsák gyúltak ki telt kis arcán, — én olyan jót ferzem magam, olyan kimondhatatlan jól érzem szaagam, én azt akarom, hogy ti is jól érezzétek Untagatokat. Hangosan nevetett; — Doktorkám, te nem érzed jól magad? — s újra a deres fejű úr nyaka közé vetette a karját. A deresfejű úr röstelkedve örvendett, azt se tudta, hova tegye fejét a nagy megtiszteltetés elől, s a fiatalember hangosan kacagott a zavarán. — Úgy, Gézuskám, hadd érezze jól magát a doktor, — mondta az asszony, — hát hidegszájú vagyok én, doktor? Na, doktor, mondd meg, te vén bűnös, hogy hidegszájú vagyok én? Ráugrott a védtelen deresfejűre s arcon csókolta. Akkor mind a hárman prüszkölve kacagtak s az édes furmint feldőlt az asztalon, de szerencsére a poharakat el tudták fogni, egy sem tört el. — Félsz tőlem, te bűnös doktor? — cibálta meg a doktor deres haját s elkezdte veregetni tenyerével kopaszodó tarkóját, oly szabályosan s energikusan, ahogy a habot verik fel a konyhán. — Te édes vén bűnös doktor, vidéki asszonnyal kötöttél ki: jaj, én nagyon jól érzem magam, azt akarom, hogy ti is mind jól érezzétek magatokat. A doktor most már látta, hogy veszedelmes az asszony közelében maradni s átült a szemközti pamlagra. — Te büdös doktor, menekülsz előlem? — mondta játékos lihegéssel az asszonyka s kacagott, kis csilingelő kacagással. — Gézuskám, De a vén büdös doktor nem akarja jól érezni magát velem, úgy vidékiesen; megálljatok csak, hadd igazítsam meg ezt az abroszt. Helyrehúzta a lecsúszott kis fehér terítőt a márványasztalon s felállítgatta a poharakat, az üvegeket, mámoros keze olyan biztosan babrált a törékeny holmikkal, ahogy a tárgyak össze vannak szokva, ismerik egymást. A cigány most hirtelen rátalált, amire oly hiába keresett, arra a bizonyos nótára, amely kedvence az aranyhalacskának: • »Mert a barna, mert a barna olyansalra dalolta vele az asszonyka s felemelte dolgos kis kezét, kis barna kezét, kivágott karját felemelte s szemét lehúnyta ,s a szája szinte megdermedt az alkoholmérgezés e finom stádiumában: »Csalfa asszony, édes asszony minden barna...« S nagyot sikoltott: — »De ha csalfa, annál jobban bolondító...« Jaj, nincsen hangom, gyerekek, adjatok tanácsot, mert nincsen hangom. — Tudja maga Cicuska, maga pont olyan, mint Blaháné, magának a Nemzeti színpadján volna helye... Az asszonyka hátraejtette a fejét, lehúnyta a szemét, szédült vele a világ, nagyon szeretett volna színésznő lenni, de ezt sose merte kimondani, most két könnycsepp futott le hosszúpillás szeméből. — Én olyan jól érzem magam, — mondta alig rebegő szájjal, dermedt kis mosollyal, — jaj, a kutya istenit, de jól érzem én magam: hát ti mért nem érzitek jól magatokat, te büdös te, — s pofonvágta a fiatal embert. Ez hallatlanul megijedt, lángvörös lett, a kéményseprő s a bérkocsis ott a túlsó sarokban abbahagyta a politikát s rájuk nézett. ő igyekezett hosszú nyakán messze eltartani a fejét az asszonyka elől, de ez hozzá fogott pofozni s verte, verte csattogó tenyérrel, ahogy a rétestésztát szokta, a gyúrótáblához, azzal az érzéssel, hogy verni jó s az nem fáj. Ezt csak nevetéssel lehet elintézni s gügyögéssel és csipogással: — De Cieuska, ne nézze csak, nohát nézzétek, de Cicuska... — Nem baj, vidéki asszony vagyok, hadd lássa meg egy budapesti, hogy a vidéki aszszony az igazi asszony, mert abból még nem száradt ki a vér: gyerekek, én nem megyek feleségül ahoz a koporsógyároshoz. Mieni megyek feleségül, elég, hogy megmenekültem egyszer egy ember markából, én többet nem megyek senkihez feleségül, én csak jól akarom érezni magam: ha é nem mehetek ahoz, akihez én'akarok menni, akkor én nem megyek feleségül, csak ahoz, akit én szeretek.... Ömlött a könny a szeméből, de nevetett, siet és nevetett. Az új Poincaré-kormány hétfőn mutatkozik be a kamarának A külpolitika eddigi irányától nem hajlandó eltérni Párizs, március 29. (A Pesti Napló külön tudósítójától) .Az új francia kormány ma délelőtt és délután beható tanácskozásokat folytatott. A délelőtti minisztertanács reggel kilenc órakor kezdődött, és délig tartott. Tárgysorozatának legfőbb pontja annak a programnak megállapítása volt, amelyet a jövő héten a parlament elé terjeszt. A minisztertanács elején Poincaré részletesen ismertette a külpolitikai helyzetet. Déliben tizenkét órakor Poincaré miniszterelnök az új kormány tapjaira az Elyséebe ment, attól bemutatta őket a köztársaság elnökének. Amikor a kormány tagjai elhagyták az Elyséet, a rájuk várakozó hírlapíróknak csupán annyit jelentettek ki, hogy, valamennyien azona nézeten vannak, hogy folytatni kell Poincaré eddigi külpolitikáját. Louchieur kereskedelemügyi miniszter még hozzátette, hogy egyik legfőbb feladatának a drágaság elleni küzdelmet tartja. A minisztereknek az Elyséeben történt fogadásáról hivatalos közleményt adtak ki, amely többek között ezeket mondja. A köztársaság elnöke szerencsét kívánja a miniszterelnöknek, hogy sikerült annyi kiváló személyiséget maga mellé sorakoztatni, akik meg fogják neki könnyíteni annak a műnek a betetőzését, amelynek több mint két év óta minden erejét szenteli. Az elnök ezután üdvözölte az új kormány tagjait és biztosította őket arról, hogy Poincaré vezetése alatt vállalt munkájukban számíthatnak az ő támogatására. A délutáni minisztertanács öt órakor kezdődött és este nyolc óra tájban ért véget. Ennek a tárgysorozatán a kormánynyilatkozat kidolgozása szerepelt. A nyilatkozat végleges megszövegezése holnapra maradt. Poincaré és kormánya hétfőn mutatkozik be a kamarának, amikor felolvassa az új kormány programját.