Pesti Napló, 1926. augusztus (77. évfolyam, 172–196. szám)

1926-08-28 / 194. szám

Saam Bal NAPI HÍREK JÓ REGGELT! Térizeken valamivel hűvösebbre fordult az idő. Déli hőmér­séklet 20,6 fok Cel­sius. A Meteoro­lógiai Intézet hű­vös időt jósol. Az új görög kormány programja szerint több szabadságot óhajt az országban. A nép köréből ezt a jelszót a következőképpen módosították: »Több szabadságot és kevesebb forra­dalmat.­« Beszélgetés a kávéházban: DOlvasta? New­yorkban elloptak egy imakönyvet, amelynek az értéke 20­ 000 dollár«. »Nohát erről a tolvajról nyugodtan el lehet mondani, hogy jól imádkozott«. A nap hőse Naplopó, akinek sikerült a hatodik helyen végezni Baden-Baden­ben. Úgy látszik, hogy a kitűnő ver­senyló ebben a futamban valóban nagyon kényelmes volt és csak lopta a napot. A mai tőzsde barátságosnak mutatkozott, különösen azokkal szemben igyekeztek barátságosnak lenni, akik vásárolni próbáltak. Beszélgetés a villamos lépcsőzetén: »Mit szól hozzá? Két kitűnő futballista visszautasította a profiságot«. »Ezen nem csodálkozom, a két úr hozzászokott a magas amatőrgázsikhoz, hogy az egyszerű profifizetésből már nem tud­nak megélni. i 1 — Az idő: változékony, szeles. A Meteoroló­giai Intézet jelenti: A nagy légnyomásnak az óceán felől új, hirtelen csőtörése következtében Közép-Európában az átmeneti barométeres süllyedés után a nyomáskülönbségek jelenté­kenyen megnövekedtek és északnyugati lég­áramlás indult meg, amely azonban esőt inkább csak Németországban okozott. Némi időváltozás hazánkban is észlelhető, különösen a hőmérséklet tekintetében, amely tegnap a legtöbb helyen 30 fok Celsius körül mozgott. Esőt csak Sopronból jelentettek. Prognózis: Változékony, szeles, hűvös idő, esetleg, kevés esővel, később javulás. — Vízállás. A földművelésügyi minisztérium vízrajzi osztálya jelenti: A Duna végig apad, Pozsonyig alacsony, Pozsony—Mohács között közepes, lejjebb magas vízállású. Mai vízállá­sok: Passau 322, Stein 62, Komárom 386, Buda­pest 346, Baja 398, Mohács 437. — A Tisza végig apad, Záhonyig alacsony, lejjebb közepes víz­állású. — A hivatalos lapból. A kormányzó a val­lás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére meg­engedte, hogy Lek­erer Sándor királyi tanácsos, ta­nitóképzőintézeti főigazgatónak nyugalomba helye­zése alkalmából a magyar tanítóképzőintézeti oktatás fejlesztése terén majdnem öt évtizeden át teljesített kiválóan buzgó és értékes szolgálatáért elismerését tudtul adják, Sztankó Béla állami tanítóképzőintézeti címzetes igazgatónak pedig nyugalombavonulása alkalmából a magyar tanítóképzés terén négy évtize­den át teljesített buzgó szolgálata elismeréséü­l a tanítóképzőintézeti főigazgatói címet adományozta. A kormányzó Masztich József rákoskeresztúri s r. k. elemi iskolai igazgató tanítónak a magyar nép­tanítás terén öt évtizeden át kifejtett buzgó műkö­désével szerzett érdemei elismeréséül a IV. osztályú magyar érdemkeresztet adományozta. A kormányzó a kereskedelemügyi miniszer előter­jesztésére Augenfeld Lajosnak, a Gerhardus és Fiai Rt. igazgatójának, Henik Istvánnak, az Első Magyar Gazdasági Gépgyár Rt. ügyvezető igazgatójának, rétsági Pauncz Sándor kézmű árunagykereskedőnek, Schulz Manónak, a Schulz és Pollák Fatermelő cég beltagjának és Dani Nándornak, a dr. Wagner Jenő és Emil Kénsav- és Oxygéngyár Rt. igazgatójának, a magyar kereskedelmi statisztikai értékmegállapító bizottság tagjainak a bizottságban kifejtett értékes tevékenységük elismeréséül a magyar királyi keres­kedelmi főtanácsosi címet adományozta. A kereskedelemügyi miniszter Vértes Marcelnak Bécsben Rajzokt a magyar pokolból és Julius Deutsch­nak ugyancsak Bécsben Schwarzgelbe Verschwörer címen megjelent füzetétől a postát szállítás jogát megvonta.­­ Bécsben kötelező az úszásoktatás az isko­lában. Bécsből írják: A városi ifjúságnevelő hivatal a most következő tanévben bevezette a bécsi iskolákban kötelező tantárgyként az úszási.­­ . . — Külön hajd viszi a kormányzót, a királyi hercegeket és a notabilitásokat Mohácsra. Szombat este tíz óra után indul a Zsófia luxus­hajó a kormányzóval, Anna királyi hercegnő­vel, József és József Ferenc királyi hercegek­kel, gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter­rel, Scitovszky Béla nemzetgyűlési elnökkel, Janky Kocsárd honvédfőparancsnokkal és egyéb notabilitásokkal Mohácsra. Az előkelősé­gek az éjszakát a hajón töltik és másnap dél­után két órakor utaznak vissza ugyancsak a Zsófián Budapestre. A Zsófia-hajón utazik Loutfoullah első titkár és Djevad bej titkár kí­séretében Huszev bej, budapesti török követ is, aki a Csele-patak partján felállított II. Lajos emlékoszlopnál török nyelvű beszéddel áldoz a csatában elesett magyar és török vitézek em­lékének. A csata lefolyását az úgynevzett tö­rök dombról Gyalókay Jenő ezredes mondja el a követnek. — Nemzetközi légiforgalmi kongresszus nyílt meg Berlinben. Berlinből jelentik: Pénteken délelőtt kez­dődött Berlinben a nemzetközi Air Traffic Association idei közgyűlése, melyen csaknem valamennyi európai légiforgalmi vállalat igazgatója megjelent. A német birodalmi kormány nevében Brandenburg miniszteri tanácsos üdvözölte a kiküldötteket. Ezután a közgyű­lés megkezdte tárgyalásait, melyek a következő kér­déseket érintik: Nemzetközi európai téli repülőfor­galmi egyezmény, a nemzetközi repülőforgalom kér­déseinek megvitatása, a légiforgalom statisztikája, repülőgépeken való szállítás melletti kezesség és egy nemzetközi légi szállítólevél be­zezetése. — Drágul a kenyér Párizsban, Párizsból jelentik. A kenyér árát Párizsban szeptember 2-ától kezdve kilogramonként 2.55 frankról 2.60 frankra emelik. — A Posta Üzemi és Műszaki Üzemi Tisztviselők Országos Egyesülete szeptember 6-án délután­­15 óra­kor tartja választmányi ülését (VII., Rákóczi út 30.), melyre tagjait meghívja az elnökség. — Két horvát község Magyarországhoz akar csatlakozni. Nagykanizsáról írják: Gála és Zdála horvát községek a Dráván innen, Vinár és Gyé­kényes között feküsznek. Mivel a Dráva és an­nak gyakori kiáradása nehézzé teszi számukra a Jugoszláviával való érintkezést, a két község mozgalmat indított Magyarországhoz való csat­lakozása érdekében, amelyhez nemcsak az ezer­éves történelmi fejlődés jogán, de természeti fekvésénél fogva is tartozik. A lakosság belátja az erőszakosan és mesterségesen húzott határok tarthatatlanságát.­­ Felakasztotta magát a pincében. Bauer Hen­rik 57 éves üvegesmester a Katona József utca 27. számú ház pincéjében felakasztotta magát. Mire rá­találtak, meghalt. Rendőri bizottság szállott ki a helyszínére, mely megállapította, hogy néhány órá­val ezelőtt állott be a halál. Intézkedésére Bauer Henrik holttestét a Törvényszéki Orvostani Intézetbe szálytottáig­­ — Meghalt az utcán. Pénteken délután 5 órakor az Erzsébet-híd budai hídfőjénél hirtelen rosszul lett és összeesett Varga Imre 37 éves Csutorán lakó gazdasági igazgató. Mire a mentők kiérkeztek, meg­halt. Holttestét beszállították a törvényszéki orvos­tani intézetbe.­­ Fürdés közben szívszélhüdést kapott egy ítélőtáblai bíró. Szekszárdról jelentik: Dr­ .Szilágyi Ernő nyugalmazott királyi ítélőtáblai bíró csütörtökön este felé a szekszárdi Csörge­tóban levő strandfürdőben fürdött A három-­­ negyed kilométernyi hosszúságú tavat többször átúszta, amikor hirtelen elmerült a vízben s többé nem bukkant fel. Valószínű, hogy szív­szélhűdés érte.­­ Hét hónapi börtönre ítéltek egy rulettklub­tulajdonost. A büntetőtörvényszéken dr. Horváth Béla törvényszéki bíró csütörtökön vonta felelősségre Vojnics Józsefet, aki sokszor kerü­lt már összeütkö­zésbe a büntetőhatósággal, mert lakásán rulettklub­bot tart fenn, ahol léprement emberek egymásután mennek tönkre. Tiltott szerencsejáték címén a bíró­ságok már többször felelősségre vonták az előkelő bácskai családból származó gyógyszerészt. Csütörtö­kön sikkasztás büntette címén állott a törvényszék előtt, mert Lajkó Vincétől tízmillió óvadékot vett fel s az óvadékot nem fizette vissza. Vojnics tagadta bűnösségét, azzal védekezett, hogy Lajkó beleegye­zett abba, hogy a tízmillió koronát a rulettüzletbe fektessék. A bizonyítási eljárás azonban megcáfolta Vojnics védekezését, akinek most már újabb vád ellen kellett védekezni: a királyi ügyész ugyanis tár­gyalás közben felállt s közveszélyes munkakerülés címén is vádat emelt Vojnics ellen. A bíróság bűnös­nek mondotta ki Vojnicsot sikkasztás bűntettében a közveszélyes munkakerülés címén, s hét hónapi bör­tönbüntetésre ítélte Vojnicsot, aki megoperálta az ítéletet. — Párizstól a Perzsa-öbölig — leszállás nélkül. Párizsból jelentik: Lemaire és Bares repülők csü­törtök reggel elindultak a Perzsa-öböl felé, hogy a leszállás nélküli egyenesvonalú távolsági rekordot megjavítsák.­­ Miskolcon nem lesznek augusztus végén ki­­lakoltatások. Az új lakásrendelet napok óta izgalom­ban tartotta Miskolc város közönségét, mert hírek kerültek forgalomba, hogy augusztus végén mintegy kétszáz családot lakoltatnak ki részben bírói végre­hajtás útján, részben pedig közigazgatási úton azért, mert a lakások, amelyekben a kilakoltatandók lak­nak, veszélyesek. A híreket dr. Mikszáth Kálmán miskolci főispán pénteken határozottan megcáfolta,­­ hangoztatva, hogy nemcsak nem lesznek kilakoltatí­tások, de soha nem is volt szó arról, hogy a miskolci­ lakáshivatal bárkit se az utcára akart volna tenni, j PESTI NAPLÓ 1926 augusztus 28 . A nagyköveti tanács titkos fegyverkezéssel vádolja a német kormányt Berlin, augusztus 27. (A Pesti Napló külön tudósítójától.) A nagyköveti tanács augusztus 17-iki dá­tummal ismét három jegyzéket intézett a né­met kormányhoz. A jegyzékek p­an­asz tár­gyává teszik, hogy jobboldali árnyalatú szö­vetségekben katonai kiképzés folyik és ezek a szövetségek szoros összeköttetésben állnak a birodalmi őrséggel. A jegyzékek szóváteszik, hogy a birodalmi védőrségből évről-évre több katonát bocsátanak el, mint amennyit a béke­szerződés megenged. A békeszerződések tudva­lévően 12 évi katonai szolgálatot írnak elő. Azt­ is szóváteszi a nagyköveti tanács, hogy a véd­őrség felszerelésében és a fegyverraktárak­ban meg nem engedett fegyverek is akadnak. A lefegyverzés birodalmi biztosa szabado­­ságát félbeszakítva visszatért Berlinbe. A milliomos Guyot rabolta lel két ével ezelőtt a páros-Sieif©!9!! expresszt Két év minden nagyobb bűnesetének szálai Guyothoz vezetnek Párizs, augusztus 27. A milliomos Guyot gyilkossági ügye egyre nagyobb szenzációvá dagad. Guyot-t újabban több régen elkövetett gyilkossággal gyanúsít­ Két évvel ezelőtt egy párizsi külvárosban kiraboltak egy postatisztviselőt. A tettest ak­kor nem találták, de kiderült, hogy Guyot automobilján menekült el. Ugyancsak a mil­liomost gyanúsítják azzal, hogy Párizs kör­nyékén több házat felgyújtott. Néhány évvel ezelőtt Párizsban eltűnt egy 16 éves leány, akinek később csak a holttestét találták meg. Megállapították, hogy a leányt becsalták egy autóba, ott merényletet követtek el ellene és bizonyos nyomok arra mutattak, hogy ez az autó is Guyot-é volt. Kiderült az is, hogy Guyot-nak rész® volt két évvel ezelőtt a párizsi belforti expressz­vonat kirablásában. A tettesek akkor is Guyot automobilján menekültek el. A szálak a rablás­ megtörténte után Guyot felé vezettek, de a rendőrség ezt a gyanút nem vette komolyan és így Guyot, aki a legjobb társaságokban for­dult meg, nem került a hatóságok kezére. Guyot ezeket a régi bűnöket nem akarja­ beismerni, csak annyit vallott be, hogy barát­nőjét, »a zöldszemű nőt« megfojtotta, mert a leány a gépkocsiban megsértette és megütötte.­ A rendőrség most összegyűjti a Guyot-t ter­helő összes adatokat, mert az a gyanúja, hogy­ a milliomos bandita a legutóbbi gyilkosságot­­ azért követte el, mert áldozata tudott régebbi bűneiről. (Sz. L.)

Next