Pesti Napló, 1926. december (77. évfolyam, 273–298. szám)
1926-12-16 / 286. szám
Csütörtök PESTI NAPLÓ 1926 december 16 19 A magyar bajnokság szabályai Jövő héten foglalkozik a KMAC sportbizottsága az 1927. évben első ízben megrendezendő magyar automobilbajnokság szabályzataival. A tervezet szerint a bajnokság két kategóriában kerül lefutásra: versenyautó és túrautó kategóriában. A motorkerékpáros bajnoksághoz hasonlóan tisztán az abszolút sebesség dönti el a helyezést. Négy versenyszámban elért eredmény alapján fogják elbírálni a versenyzők teljesítményét. A versenyszámok: a svábhegyi, verseny, a guggerhegyi verseny, a mayar túraút sebességi versenyeés valószínűleg a tiszántúli automobilklub túraútjának gyorsasági része. Valószínű, hogy a négy versenyszám közül csak hármat tesznek kötelezővé a résztvevők számára, természetes azonban, hogy aki mind a négy versenyszámban részt vesz, azt ugyanolyan helyezés esetén előnyösebben bírálják el. Választás a garázsokban Szüretjük van a pesti automobifuvarozóknak, hetek óta üres minden garázs, vidéken vannak az automobilok, választási körúton, jelöltek, kertesek járják rajtuk a falvakat. Az automobil jelentősége a közlekedés terén talán most, a választások alatt domborodott ki legnagyobb mérékben Magyarországon. Rövid volt az idő a nemzetgyűlés feloszlatásától a választások terminusáig, drága volt minden perc a propaganda, a választók megdolgozása céljából. Mit tesz ilyenkor a jelölt? Autót bérel és azzal járja be kerületének községeit. Nagy hossz alakult ki bérautóban a választások alatt. A jelöltek siettek lefoglalni az összes bérautókat, részben azért, mert szükségük volt rá, másrészt pedig, hogy az ellenjelöltnek ne jusson. Sok élelmes bérautófuvarozó új kocsikat vásárolt, amelyeket már a választások alatt üzembe is helyezett. A magas választási bérek révén igen jó üzletet csinált, mert az autó beszerzési költségeinek jórésze megtérül a jelölt urak jóvoltából. •• * * • * A garázsokban napirenden vannak a politikai viták, amelyek igen gyakran tettlegességgel végződnek. A sofőrök teljesen azonosítják magukat a jelölt politikai pártállásával és vadkivel lesznek utasuknak. Mikor pedig a jelölt programbeszédét tartja, a sofőr a választópolgárok tömegében elvegyülve csinál hangulatot. Hazatérve azután, a gátéiban, kicserélik politikai véleményüket és a legszenvedélyesebb viták fejlődnek ki a különböző pártállású sofőrök között. Megállapíthatjuk, hogy a garázspolitikusok vitái rendesen az egységes párt győzelmével végződnek, már azért is, mert az ő jelöltjeik vannak túlnyomó többségben az autóbérlők között. A fcofc gumi is fogy a vidéki túrákon és így a gumikereskedőknek sem jött rossz időben a választás. Újabban már hóláncok is erősen fogynak a pesti Villamos lábmelegítő, mely a kocsi világítási áramából táplálkozik autópiacon. A Dunántúlon nagy hózivatar volt és ez akadályozza a képviselőjelöltek autóinak közlekedését. Az autó egyúttal átvette a jelöltek programbeszédeinél a hagyományos hordó szerepét is, a képviselőjelölt legtöbbször autója ülésére felállva emelkedik ki a tömeg közül és mondja el beszédét. * Szakértők véleménye szerint még Budapest utcai forgalmán is meg lehetett érezni a választásokat. Az országot nem kevesebb, mint 1000 autó járta hetek óta és ezeknek jelentős részét a budapesti forgalomból vonták el. Kétszáznegyven mandátumért 4000 autó szállott bikra. Könnyen kiszámítható, hogy a kocsik legnagyobb része olyan jelöltet hordott, aki a választás után nem vonul majd be az országháztéri fényes palotába. A garázsokban máris azzal bosszantják egymást a sofőrök. IVEZRKÉPVISELET: VELOX AUTO RT., BUDAPEST V., DOROTTYA UCCA 7. (HITELBANK-PALOTA) TELEFON: 75-78 15 tonnás gyorsteherkocsi 108,099.009 k Minden típus 4 kerékfékkel» Boseh«berrendezéssel 4/2® Sóerős aszmeték feltétlenül megbízható kis kocsija 2-üléses nyitott 76,000 000k 4-üléses nyitott 84,000.000 K 4-üléses Limousine 98,000.000k Teljesen zárt szállítókocsi 80,000.000 k — Nem is csoda, ha megbukott a jelölted: ilyen ócska kocsival csak megbukni lehet! * A jelöltek — jobb talán — ezzel is vigasztalódhatnak. A sofőröket úgy sem lehet megvigasztalni. Uccai látványosság: 1896-ban:»Nini, egy automobil!« 1926-ban: »Nézd csak, egy ló!«. 1956-ban: »Nini, egy gyalogjáró!«. Sofőr kerestetik! Németország autóforgalma olyan tempóban fejlődik, hogy a szakszerűen kiképzett és hozzáértő sofőrök, mechanikusok és mérnökök száma nem tud vele lépést tartani. Annak ellenére, hogy mint mindenütt, Németországban is nagy többségben vannak már azok, akik maguk vezetik kocsijaikat, a mechanikusok és sofőrök iránti kereslet olyan nagy lett, hogy egyrészt a béreket túl magasra hajtotta fel, másrészt pedig a kocsik karbantartását sem tudták már megfelelően biztosítani. A probléma megoldását most hatósági úton keresik. Egész Németországban mindenütt állami sofőrképző iskolákat állítanak fel és az összes technikai iskolákban kötelezően tanítják az automobil szerelését, vezetését és javítását. Remélik, hogy ez az intézkedés rövid idő alatt segít a fenyegető sofőrhiányon.