Pesti Napló, 1927. október (78. évfolyam, 222–247. szám)
1927-10-06 / 226. szám
Csütörtök PESTI NAPLÓ 1927 október 11. — Grosavescuné apját és férjét egy bécsi lap bűnrészességgel vádolja. Bécsi szerkesztőségünk telefonálja: Grosavescu Traján özvegye, a legutóbbi időben egész sereg pert indított néhai férjével kapcsolatban. Most ezek a pörök olyképpen megszaporodtak, hogy Grosavescu édesapja Kövesdy Tivadar és első férje Caltan Demeter román szolgálaton kívüli őrnagy, szintén belekeveredtek a pörösködésbe. A Montag mit dem Sport című hétfői lap már hosszabb ideje cikksorozatot közöl ezzel a címmel: Grosavescu Traian halálának titka. Ezekben a cikkekben több ízben megvádolták Kövesdy Tivadart és Caltan őrnagyot, hogy Grosavescunénak segítségére voltak a gyilkosság tervszerű előkészítésében. A két megvádolt férfi tegnap feljelentést tett a hétfői lap szerkesztője és kiadója ellen rágalmazás és becsületsértés címén. A hétffői lap szerkesztősége részéről kijelentik, hogy a valódiság bizonyítását fogják kérni arra hivatkozva, hogy a cikkekben foglalt vádak román hivatalos iratokon alapulnak. — Gróf Zichy János és Ravasz László szózata a szegény iskolásgyermekekért. Az elnökletünk alatt működő Alföldi Magyar KözművelődésiEgyesület ez évi október hónap 8-án belügyminiszteri engedéllyel gyűjtőnapot rendez. A szegény iskolásgyermekek felruházását, tankönyvekkel és tanszerekkel való ellátását célozza ez a jótékonysági és szociális akció. A tél küszöbén fordulunk kérő szóval az egész magyar társadalomhoz azért, hogy nemes irányú törekvéseinket felkarolni és bennünket támogatni szíveskedjék. Könnyíteni akarunk a szegény családok nyomasztó helyzetén, nemzetvédelmi munkát végezni a fenyegető nélkülözés és nyomor enyhítésére, amely reményünket, a jövő nemzedéket fenyegeti. Egyesületünk eddig még soha nem vette igénybe a társadalom széles rétegeinek áldozatkész-ségét, azonban most a szegény iskolásgyermekek ezreinek fenyegető nyomora kényszerít erre. Járuljon tehát mindenki urnáinkhoz és habár fillérekkel, rójja le a szeretet adóját, jutalmazni fogja azt a szegény iskolások hálája. Gróf Zichy János v. b. t. t, az AMKE elnöke. Dr. Ravasz László ref. püspök, az AMKE társelnöke. A kombákom Kártyarendelet. .. A szabályok, szigorú betartására kötelezték a klubokat. Történjen bármi, mégis csak a legegyénibb jog marad, hogy be kell-e ötösre vágni... Vendéglői tánc . . . A miniszter betiltotta a vendéglői táncot, ami nagyon búsította a nőket. A miniszter most mindent megígért, csak előbb megtáncoltatja egy kicsit őket... Ingyen°ebéd . . . Ingyen-ebéd lesz sok főzőhelyen, ezzel Róbert bácsit megelőzik. Még nem kezdték el az ingyen-főzést — egyelőre csak az éhezőket főzik ... Sovány?... Azt olvasom, hogy a soványsertés ma két pengős árban kapható. Így hát a soványsertés ára elég hízottnak mondható... — Egy 17 éves fiú holttestét fogták ki a Dunából. Szerda délután a hajósok a dunaparti teherpályaudvarnál levő Elevátor irányában egy 17 év körüli fiatalember holttestét fogták ki a Dunából. A rendőri bizottság a halott zsebeiben talált iratokból megállapította, hogy valószínűleg Hinova János 17 éves fiúval azonos, aki a Természetbarátok Turista Egyesületének tagja. A holttestet a törvényszéki orvostani intézetbe szállították s a rendőrségen az eljárás megindult annak megállapítása érdekében, hogy a fiú milyen körülmények között fulladt a Dunába. — Egy lopott autó útja Budapest—Miskolc kellött — oda és vissza. Miskolci tudósítónk jelenti: A budapesti főkapitányság szerdán délelőtt értesítette a miskolci rendőrség bűnügyi osztályát, hogy a Bp. 18—358. számú autót, amely Vigh Lajos budapesti lakos tulajdona, sofőrje, Linz Boldizsár ellopta és állítólag Miskolc felé vette útját. A rendőrség megállapította, hogy az autó kedden valóban megfordult Miskolcon, azonban defektet kapott és amikor a sofőr az autót javította, azt mondotta, hogy fuvarban van, egyébként pedig Miskolcról Budapest felé távozott. Hasszorulás, rossz emésztés, erős bomlási és erjedési folyamat a gyomorbélhuzamban, bélbaktérium és gyomorsavtúltűngés, a nyelv gyulladása, az arcbőrön és a háton mutatkozó kiütések, valamint karbunkulusok a természetes .Ferenc József- keserűvíz használata mellett visszafejlődnek Számos gyakorló orvos a Ferencózsef vizet már évtizedek óta mindkét nembeli felnőtteknek és iskolás gyermekeknek kitűnő sikerrel rendeli. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban, és fűszerüzletekben. A BETŰ ÉLETET AD VISSZA! A BETŰ AZ EMBER ÉLETÉBEN A PESTI NAPLÓ KÉTEZERPENGŐS PÁLYÁZATA A betű életet ad vissza! . . . Ezt írja egyik levélírónk levele mottójául. És csakugyan, számos levél érkezett pályázatunkra, amelynek írója vallomást tesz arról, hogy már elkészült az öngyilkosságra, már kezében volt a fegyver, amikor az utolsó pillanatban egy véletlen olvasmány, egy nyomtatott oldal, amelyre búcsúzó szeme pillantása önkéntelenül esett rá, visszaszólította az életbe! Ezeket a vallomásokat, a betű hatalmának megragadó példáit, közöljük ma. A betűnek köszönhetem, hogy íég élek. 1915 januárjában a harctéren, a szerbiai fronton éjjeli szolgálatban elfagyott a lábam, így kerültem a szerajevói katonai kórházba, ahol a főorvos megvizsgált és németül azt mondta a mellette állónak, hogy amputálni kell a lábam. Csak az »amputálni« szót értettem meg, de rögtön elhatároztam magamban, hogyha lábamat csakugyan levágják, megölöm magam ! Alig hogy ezt elgondoltam, beteglátogatás érkezett. Valami nagylelkű úrhölgy járta végig a kórházat és könyveket osztott szét, öngyilkosságra készen ránézek és ő egy könyvet ad nekem. Elolvasom és olvasás közben felfogásom megváltozott, mert az ismeretlen úrhölgytől kapott könyvből azt olvastam, hogy a legnagyobb veszély, a legnagyobb fájdalom és megpróbáltatás pillanatában is ki kell tartani a hazáját szerető katonának és ha vérzik is a szive, csüggednie nem szabad! Áldott legyen a nemeslelkű író neve s áldott legyen az ismeretlen hölgy, aki kezembe adta a bátorító és gondjaimból felszabadító betűt ! Nem kell az embernek mindyárt elpusztítani magát! A betű visszaad az életnek és én megtaláltam életem párját, akivel egy engedélyezett dohányárusításból most boldogan élek. Csak a betűnek köszönhetem, hogy szilárdan kitartok és hűségesen olvasom a könyveket, az újságot, a betűt. Kőrösladány, dohánykisáruda, Hazafias üdvözlettel Sántha Lajos, 90%-os rokkant. II. A sors kifürkészhetetlen keze legsajgóbb sebével sújtott, évekkel ezelőtt spanyol betegség után gyógyíthatatlannak látszó betegségbe estem. A hosszas és kínos szenvedés megörte életkedvemet. Se hitem, se reményem nem volt már. Az öngyilkosság gondolata kísértet fektémben, kertemben. Gonosz szellemekkel vívtam küzdelmet s már-már úgy látszott, hogy elbukom. Egy este őrizetlenül tört dugtam, párnám alá, azzal a céllal, hogyha ápolóim elalszanak, végzek magammal. Búcsúlevelemet írtam már, amikor egy rég nem látott kedves barátinőm kopogott be és Zola Emil Lourdes-ját adta ide, hogy olvassam el. Levelemet mindenesetre befejeztem és csak úgy tessék-lássék olvasni kezdtem. Azon vettem észre magam, hogy már hajnali 3 órára jár az idő és csak néhány oldal hiányzik a könyv befejezéséhez. Amikor az utolsó lapot is elolvastam, fölkelt bennem a remény csillaga és úgy éreztem, hogy isteni csoda révén én is meggyógyulok. Így adta vissza a betű életemet. • • Bénult végtagjaim miatt, sajnos, nem járhatok sehova, de a Pesti Napló, a könyv engem mindennap fölkeres és kitölti életemet. Mindennapi imámba foglalom azok nevét, kik életüket a betűknek szentelik. Tisztelettel Szepesi Emil. III. . . . Nem magamról írok. De egy ismerősömről, aki egyszer kétségbeesett már, hogy vőlegényétől nem kapott levelet. Azt gondolta, hogy vőlegénye kiábrándult belőle, már öngyilkosságra gondolt, kezében volt a halálos fegyver, amikor az utolsó percben megjött néhány sor írás — és ma boldog férj , feleség. Tisztelettel Haán Idus Nagykanizsa, Kisfaludy u. 9. IV. Néhány év előtt az élet küzdelmében minden reményem elveszett, hogy boldogulhassak. Lelkileg teljesen összeroppantam, meghasonlottam önmagammal, istennel, az élettel. Éjjel-nappal öngyilkosságra gondoltam s úgy elhatalmasodott rajtam a halálvágy, hogy úgy éreztem, nem birok ellenállni és hűtlenül elhagyom két lányomat, pedig még felnőtt korukban is gyengéden szerető, hűséges édesanyjuk voltam. Már beszereztem nagy utánajárással a mérget és csak az alkalmas időt akartam kivárni, hogy tettemet végrehajtsam. Ekkor, jóformán a tizenkettedik órában, kezembe került egy újságlap, melyet a légvonat a földön szerteszórt, önkéntelenül, takarítási ösztönömnél fogva összeszedtem és szemem megakadt egy cikken, amelynek címe ez volt: "Amire nem gondolnak az öngyilkosok... A cikk óriási hatással volt rám, talán tízszer is elolvastam egymásután s minél többször olvastam, annál jobban megkapott és megragadott spiritiszta tartalma. A cikk 1926 május 6-án jelent meg. Mondom, tartalma teljesen felforgatott, mintha csak egyenesen nekem írták volna! Olvastam én már azelőtt is okkult könyveket, mindig is érdekeltek, de döntő befolyást ez a cikk gyakorolt rám, összeköttetést kerestem és találtam, a spiritizmus híveivel, megismerkedtem tanításaikkal, megtaláltam istent és meggyógyultam. Ma önmagammal és az élettel megbékült, derűs asszony vagyok és másoknak is tudok vigaszt adni. Törhetetlenül hiszek istenben és meghajlok rendelkezései előtt. Nemcsak testemet, de lelkemet is a betű mentette meg. Tisztelettel Dr. K. L.-né, V. Néhány év előtt szomorú vasárnap délután egyedül ültem odahaza. Neid akarom elmondani mért, de már elkészültem a halálra. Legbensőbb szobánkba vonultam el és zokogva, azt hittem utoljára tártam ki szívemet istennek. Egyszerre nyílik az ajtó és hirtelen beszaladt hozzám 5 éves kisfiam, kezében könyv és nevetve kiabálja: — Kedves anyám, ezt olvasd! Nagyszerű könyv! Még ma sem tudom megérteni, hogy a kinn játszadozó víg gyermekek közül hogy jutott az én kisfiamnak eszébe az, hogy a könyvvel a kezében befusson és azzal a pár sorral megvigasztaljon. Mikor azt sem tudta, hogy szomorkodom-e? Csak ide adta a könyvet és ujjongva szaladt vissza játszani. A könyv a reformátusZsoltáros könyvi volt és a kisfiam a 27. zsoltár 6. és 7. versét mutatta meg nekem. Csodát láttam ebben és vidám szívvel mentem ki az uccára, és alig pár hét múlva levelet kaptunk, amely megfordította életünk folyását, mert férjem elhelyezkedhetett és elfoglalhatta mai állását. Tisztelettel Keresztes Józsefné Tolnanémedi, Siómenti kendergyár. i.A betű az ember életében A pályázat október hónap végéig közli a Pesti Napló olvasóinak válaszait arra a kérdésre, hogy életükben milyen sorsdöntő befolyása volt a betűnek, az újságnak, a könyvnek. Az arra érdemes válaszok között november hónapban kétezer pengő jutalomdíjat osztunk szét. I — Az október 6-iki gyászünnep alkalmából csütörtökön szentmise lesz a Ferenciek templomában az aradi vértanuk és gróf Batthyányi Lajos lelki üdvéért. A szentmise után a Batthyányi-örökmécseshez vonul a közönség és koszorút helyez rá. Délelőtt tizenegy órakor kezdődik meg a szokásos emlékünnepség, a Vigadó nagytermében. Az ünnepi beszédet dr. Tóth Károly, a szegedi Ferenc József-egyetem prorektora mondja. Emlékünnepséget rendeznek csütörtökön az elszakított területek fiaiból alakult társadalmi egyesületek is: a Délvidéki Otthon, a Bánáti Daloskör, az Erdélyi Székely Magyar Egyesület, a Felvidéki Egyesületek Szövetsége és az Ifjúság Területi Szövetsége. Pestvármegye Városház utca. 7. szám alatt levő székházának nagytermében lesz az emlékünnepség, mely délután öt órakor kezdődik. Utána a közönség a szabadságtéri irredentaszobrokhoz vonul, a Trianon ellen való tiltakozás jeléül és megkoszorúzza a szobrot."•.., melyek előtt tizenhárom kandeláber fog a tizenhárom aradi vértanú emlékezetére. .Kalán öt órakor a Vármegyeház nagytermében is lesz emlékünnepség, melyen Rákosi Jenő mond beszédet. — Küzdelem a sakkvilágbajnokságért. A Capablanca és Aljekin közötti meccs nyolcadik játszmája, amely 41 lépés után függőben maradt, szerdán befejeződött. A játszmát az ellenfelek további küzdelem nélkül remisre adták, miután egyedül, különkülön lefolytatott elemzéseik, a hadállásban nyerő, sáncot nem tudtak kimutatni. A mérkőzés jelenlegi állása: Capablanca 2, Aljekin 1, remis 5. — Olasz diákok Budapesten. A tegnapi nap folyamán nyolcvan olasz diák érkezett Budapestre. A diákok Olaszország különböző főiskoláinak legjobban végzett hallgatói, akiket a kultuszminisztérium küldött ki erre a tanulmányútra. A vendégeket a pályaudvaron az olasz követség és az itteni fascio vezetői fogadták. A diákok holnapután a Balatonra mennek, ahol külön motorhajó viszi őket Siófokról Balatonfüredre, Tihanyba és Keszthelyre, Keszthelyen pedig egy napig herceg Festetich vendégei lesznek. — Házasság: Bleyer Rezső gyógyszerész eljegyezte Havas Rózsit, dr. Havas Izsó ügyvéd leányát Sajószentpéteren. (Minden külön értesítés helyett)