Pesti Napló, 1928. április (79. évfolyam, 76–98. szám)

1928-04-01 / 76. szám

24 Vasárnap PESTI NAPLÓ SZÍNHÁZ, ZENE, FILM Számom Bemutató az Új Színházban Henri-René Le­normand, aki 1882-ben szü­letett, már huszonhároméves korában írt szín­művet (La Folie Blanche) a Grand Guignol­na­k, amelynek darabjaiban a színhely leggyak­rabban az őrültek háza, a vesztőhely vagy a te­temnéző, az elmebajos, legalább is mániákus alakok és a borzalom tehát, úgy látszik, más­régi szerelme. De csak­­Ferres chaudes, Les Possédés és Le Temps est un sonne című szín­művei keltettek valamelyes feltűnést azzal, hogy sok bennök a pszichopatológia. A leg­uitáljára említett darabban egy idegbajos hol­landusról van szó, aki rémes múlt után tizen­négy színpadi képen át analizálja magát, amíg végre maga is elunja, ezt és a® öngyilkosságba menekül önmaga elöl. A Les Ratés-val már nagy sikere volt. Ennek a munkájának a tárgya kétségtelenül érdekes. Az élet — mondja Lenormand — nem szokta megadni azt, amiről álmodoztunk; vannak, nagyok és kicsik, akik beletörődnek a valóságba és alkalmazkodnak hozzá, de vannak olyanok is, akiket a csalódás megfoszt lelkük egyensúlyától és annál mé­lyebbre süllyednek, minél magasabbra vágya­koztak. Sőt, szinte kéjjel hemperegnek meg a gyalázatban, mert letiport, meggyötrött büsz­keségük úgy találja, hogy így továbbra is da­colnak sorsukkal és legyőzötten is lázadók maradnak. Ilyenek a Les Ratés hőse és hős­nője is: egy drámaíró meg egy színésznő. Mind a kettő zseninek képzelte magát és egyik­nek se sikerül semmi. A közös megaláztatás összehozza őket és a színésznő vidéki vándor­útjára magával viszi szegény szeretőjét. De itt is folytonos megaláztatás és nyomorúság a sorsuk: a nő kénytelen eladni magát, a férfi iszákossá válik és minél mélyebben süppednek bele a gyalázatba, annál szenvedelmesebben annál elkeseredettebben szeretik egymást. Végül a­ mindig mámoros drámaíró a féltékenység egy Johannában megöli a színésznőt, de magát is halállal bünteti azért, hogy nem tudott élni. Lenormand, ha nem is tudja elhitetni, hogy mindennek szükségképpen így kellett történnie, helyenként eléggé megkapóan adja elő ezt a tragédiát — ismét tizennégy szín­padi képben. Siessünk megjegyezni, hogy ha a Les Ratés egyebekben is legsikerültebb drá­mai munkája, ez az egyetlen darabja, amely­ben a képekre szakadozottság majdnem termé­szetesnek, a tárgyiból eredőnek, a vándorló ko­médiásélet kalandosságából önként követke­zőnek tűnhetik fel. De ekkor már észre kellett venni, hogy Lenormand a képekre tagozassa! — ami ha nem is merőben új valami, de eddig szokatlan volt, mert drám­aellenesnek látszott — új drámai formára törekszik, nyilván a film hatása alatt. A Les Ratés sikere után nem is maradt adós törekvésének magyarázatával. Szerinte attól a színházi konvenciótól, amely eddig három vagy öt részre szokta osztani a színdarabot, nemcsak el lehet, hanem el is kell térni, ha mindennél fontosabbnak tart­juk azt, hogy a színdarab az életet tükrözze. Az életben az emberek főképpen cselekesznek, fle­uera beszélnek annyit, mint a Bernstein alakjai; a cselekedeteiket kell a színpadra vinni, nem a szószaporításaikat; azt, a­mi történetükben a leglényegesebb és legjellem­zőbb; a dialektika természetes a törvényszé­ken, de a színpadon természetellenes. Ez az érvelés a kezdő Antoine-ra emlékeztet, aki a természetesség meg az életigazság címén vi­lágosság helyett sötétséget vagy félhomályt vitt a színpadra és azt kívánta színészeitől, hogy ne álljanak ki a súgólyuk elé­, mint a te­norista, hanem forduljanak háttal a közön­ségnek, halkan beszéljenek, trombitálva fújják ki az orrukat és ne csak szótagokat nyeljenek el, hanem egyes szavakat is, mert az életben is így szokott történni. De a művészeti meg­győződésekkel vitatkozni annál fölöslegesebb, mert a művészi munka értéke úgysem ezek­től fü­gg; mindig voltak művészek, akiknek az elméletei nem állották ki a kritikát és ennek ellenére mégis kitűnőt alkottak, természete­sen­ mást, mint amit prédikáltak. Szóval, Le­normand nem az ismert formákban való élet­festésre, hanem a vazlatszerűségre, a kevéssel sokat kifejezésre törekedett: inkább a képeivel akart hatni, mint a szavaival, hasonlóan ahoz a filmszerzőhöz, akinek még szüksége van va­lami kevés elolvasnivalóra, a képeket magya­rázó rövid mondásokra. De nemcsak a formában akart újítani, ha­nem a tartalomban is. A Le Simoun bemuta­tója alkalmával azt mondta egy interjúban: Az analizáló dráma Porto-Riccenél, a gondo­latokat vitató színmű pedig Cuvelnél nem me­het tovább, tehát valami mást kell csinálni. A »tudatalatti« olyan birodalom, amelyet a tudo­mány már megvilágított, de az irodalom még nem kutatott fel; a drámaírónak, ha új anya­got akar találni, itt kell kereskednie. Freud bebizonyította, hogy cselekedeteinket, azokat is, amelyek logikusoknak látszanak, de amazo­kat is, amelyek úgy tűnnek fel, mintha érthe­tetlenek volnának, a csecsemőkortól kezdve az ösztön diktálja. Ehez képest a színdarabban az antik fátum helyét a belső végzetszerűség­nek kell elfoglalnia. Freud módot adott rá, hogy a drámaíró jobban olvashasson az em­beri lélekben. Munkáiban pedig így nyilatkozik: Él ben­nünk valaki, akinek sem a hatalmát, sem a vá­gyait, sem a cselvetéseit nem ismerjük... A férfi a nőben fantomot szeret: egyszerre ez a fantom eltűnik és egy másik fantomnak ad he­lyet, amelyet az ember valóságnak nevez el... Minden csak látszat vagy látszatnak a vissz­fénye ... Szóval — mint Pirandello — a lélek rejtel­mei felé fordul. Azokkal a jelenségekkel foglal­kozik, amelyeket előbb csak a psychoanalysis tárgyalt; ezekben is a misztikumot keresi. És drámáit félőrült alakokkal népesíti meg, akik maguk sem érzik magukat. A Le Simoun, Le Manguer de reves, L'Homme et ses fantômes, A l'ombre du mal — csupa »freudista« darab, amelyekben mániákusok, félbolondok, betegek­, szörnyek és kísértetek járnak Vitus-táncot. A Le Simoun-ban egy apa megkívánja a leányát, egy másik ember pedig kilencéves kisleányok­ban­­keresi a boldogságot*. Az A l'ombre du mez-ban, — amely azt akarja mondani, hogy a rosszat, amit az erősek követtek el ellenünk, mindig a gyöngéken bosszuljuk meg, —alkoho­listák, szadisták és más szörnyek szaladgálnak; a Le Mangeur de réves-ben egy kleptomániás nő öngyilkosságba kerget egy másik nőt, akit — mihelyt ölelkezni szeretne — valami meg­szállottság fog­ el, amelyben anyja halálának emléke­­kényszerképzett­képpen jelenik meg­, előtte, mert gyermekkorában öntudatlanul sze­relmes volt az apjába és féltékenységből anyja halálát kívánta; a L'Homme et ses fantômes Don Juanszerű hőse pedig, akinek hermafro­dita lelkét semmiféle asszonyi ölelés nem tudja kielégíteni, aki még anyjában is megveti a nőt és szerelmi kalandjainak áldozataiban csak sa­ját lelkének a titkát keresi, miután már újra »babákkal játszott« és egy fiatal barátjával szemben nagyon különösen viselkedett, »öntu­datlan lelkifurdalásai­ és önutálata elől a vi­lágcsaló asztaltáncoltatók társaságába mene­kül és mert itt babonássá válik, áldozatául esik fantomjainak, amelyek közül egyik-másik való­sággal karikatúra. Csupa kivételes, őrült vagy legalább idegbajos alak; csupa álom, tudat­alattiság és Oedipus-komplexum­; csupa misz­tikum és fantasztikum. Gaston Rageot Prise de vues című köny­­vében elmésen fejti ki, hogy Lenormand-nak az a két törekvése, amelyek egyikével a dráma formáját, másikával pedig a tartalmát akarja megújítani, két olyan paripa, amelyek közül az egyik jobbra, a másik balra rángatja a szerző szekerét. Az egyszerűsítésre törekvés, az a szándék, hogy a drámaíró csak a lényegest mondja el, dicséretes dolog és ez az új forma, amely képekkel akar hatni, beválhatik bizo­nyos darabokban. De nem olyanokban, amine­ket Lenormand a Les Ratés óta ír. Új munkái­ban azt akarja kifejezni, hogy magunk se is­merjük magunkat, csak arról tudunk, ami ben­nünk a legjelentéktelenebb, de azt már nem tudjuk, hogy a lelkünk milyen titkokat, mi­csoda lehetőségeket rejteget. Az öntudatlant akarja felfedni, azt iparkodik kifejezni, ami a legnehezebben fejezhető ki. Minél rejtelmesebb dolgokat kíván megmagyarázni, annál világo­sabban kellene beszélnie és csupa homályosság. Mélységekbe kellene levilágítania és képeket szemléltet. Pedig filmezni akármit lehet, csak a lelki életet nem. A Számum (Le Simoun) tizenhárom képe közül az első nyolc azt illusztrálja, hogy a Sza­hara klímája, a hőség és a számum meg az arabokkal való érintkezés hogyan rontja meg az ott élő francia hivatalnokok egészségét, milyen demoralizáló hatással van rájuk, ho­gyan korbácsolja fel érzékiségüket. Ez a rész ki­tűnő, mert Lenormand néha kevés szóval is so­kat tud mondani. A dráma csak a kilencedik képben kezdődik és ez már sokkal gyöngébb, mint a környezetrajz. Laurency kereskedő, akihez imádott felesége valaha hűtlenné vált, felejteni ment Afrikába és már húsz év óta él ot­t egy spanyol úr meg egy prostituált arab nő forróvérű leányával. A megszokáson kívül, sok mindenféle emlék köti őket össze, de sze­retetet már nem találhat nála. De mert mégis szeretetre vágyik, magához hívja a leányát, aki anyja halála óta elhagyottan élt Francia­országban. Mikor ez megjelenik, megdöbben, mert leánya a megszólalásig hasonmása annak az iíjadott asszonynak, aki valaha olyan nagy fájdalmat okozott neki. Ebből rettenetes sze­relem fejlődik ki és akármennyire iparkodik menekülni ez elől Laurency, a számom idején — minthogy a természet őrjöngése az embere­ket is megőrjíti — elveszti az eszét. De a fél­vér, aki arab szeretőjét félti a szé­p leánytól, mérgezett tőrrel halálra sebzi ezt és Laurency nem tudja, hogy nem jobb-e így­?!... Mindezt Lenormandnak öt képben nem sikerült.­ meg­magyaráznia, de tehetsége ezen az öt képen is meglátszik. Az Új Színház előadása, — amelyben Tassa Mária, Dajbukát Ilona, Gellért, frpross, Bársony, Toronyi, Baló, Szegh­ő stb. vesznek részt —annak ellenére, hogy egyik-másik elő­adó sokat elharapjál Lenormand ,­ szavaiból, jónak mondható, Ambrus Zoltán. (*) Karinthy Frigyes és Fazekas Imre da­rabjai az Andrássy­ úti Színház nagyszombati premierjén. Premierre készül az Andrássy­ úti Színház. Nagyszombaton lesz a premier, ame­lyen bemutatják Fazekas Imre Pera Palace című izgalmas, érdekes kis drámáját, Faragó Sándor Hermelin és Zágon István A császár, vadászik című vígjátékát. A premier kereté­ben kerül bemutatásra Zágon István Szakítás című tréfája, Bus Fekete László kis vígjátéka, Karinthy Frigyes Ezek­ a férjek című tréfája és Losoniczi Dezső egyik kis operettje. (*) Érdekes vendégszereplés Budapesten. Németit Mária, amikor legutóbb Budapesten vendégszerepelt, Radnai Miklós igazgató figyelmébe ajánlotta Fellner Ferencet, a barmeni Operaház magyar származású, nagyon tehetséges tagját. Radnai igazgató két estén át való vendégszereplésre meg is hívta Fellnert. A vendégszereplés április közepén lesz. (*) A párizsi Opera Comique együttese a­­ budapesti Operaházban. Érdekes vendég­játék terve fekszik most a kultuszminisztérium művészeti osztályán. Arról van szó, hogy a pá­rizsi Opera Comique együttese két estén ven­dégszerepeljen a budapesti Operaházban. Az Opera Comique együttese művészi propaganda­turnéra indul a jövő hónapban és e turné során a bécsi Staatsoperben négy estén át lépnek fel. Amennyiben sikerül a megállapodás, Pesten Massenet Manonja és Gounod Faustja volna az­ a két opera, amelyben vendégszerepelnének. (*) Krausz Mihály új operettje, Krausz Mihály, a Berlinben élő magyar zeneszerző, most új operet­tet ír Fritzy Massary számára. Az operett librettó­ját ifj. Békeffy István írja.­ ­ 1928 április 11 Fehér Ifjdó, Vuba­i) Jenő mesteriskolájának növen­déke, aki a Népszövetség legutóbbi ülésszaka alatt Genfben rendezett magyar hangversenyen nagy si­kert aratott és szombaton a Zeneakadémiában adott koncertet (*) A Belvárosi Színház heti műsora és a Fővárosi Operettszínház ma délutáni előadása. Az Est és a Magyarország vasárnapi számának a heti színházi műsort tartalmazó közlemé­nyébe sajnálatos hiba csúszott. A Belvárosi Színház műsora helyesen: egész héten a Nász­éjszaka, húsvét vasárnap és húsvét hétfőn dél­után. A gazdag lány. A Fővárosi Operettszín­ház vasárnap délutáni előadása nem 4, h­a­nem fél­­ órakor kezdődik. (*) Fatty bukásának három napja: 179,(H) frank bevétel. Annak ellenére, hogy Fatty, a kövér film­komikus csúfosan megbukott a párizsi Empire-szín­házban, a színház mégsem járt rosszul ezzel a bukás­sal. Párizsi jelentés szerint a Fatty-vendégjáték első három napjáés 179.000 frank bevétele volt­ az Empire-színháznak, tehát a buk.'» mégis elég tekin­télyes összeget eredményezett. (*) Júniusban mennek filharmonikusaink Fran­ciaországba. Június második hetében indul el Bu­dapestről a Filharmóniai Társaság, hogy Párizsban hangversenyezzen. Dohnányi Ernő vezényletével magyar estet is fognak tartani. (*) Pitoeffék fölújítják Lenormand »Mixture«-­jét. Lenormand Számaim cínű darabját szombaton mu­tatja be a Úr Ús Színház és amint Párizsból írják, Pitoeffék is Lenormand-előadásra készülnek. Felújít­ják a Mixture című darabot és egészen új rendezői beállításban fogják eljátszani. (*) »Xerxes« az Operaház legközelebbi újdonsága. A Holtak szigete és a pásztoróra után legközelebb április közepén tart bemutatót az Operaház. Húsvét után mutatják be az Operaházban Hend­el operáját, a Xerxes-t. Az opera Ottlik Pálma fordításában ke­rül színre. A zenekart Rékay Nándor dirigálja. (*) Egy Hasenclever-film. Walter Hasen­clever­n­ek nagy sikert aratott vígjátékát, amelynek címe: Ein besserer Herr, most filmre is átviszik. A filmet a berlini UFA filmgyár készíti el.

Next