Pesti Napló, 1930. május (81. évfolyam, 98–122. szám)
1930-05-01 / 98. szám
Budapes ELŐFIZETÉSI ÁRAK• Egy hóra . . . 4.5 pengő Negyedévre 10.80 pengő Félévre 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap : 32 fillér A retusálásra szoruló kép A képviselőház mai ülése nem volt szürke ülés. Két beszéd emelte ki a köznapiságból. A miniszterelnöké és Gaal Gastoné. Mind a ketten úgynevezett égető témákról beszéltek. Csak természetes, ha beszédük nyomán feszülő érdeklődés támadt. Milyennek ítéli a helyzetet az országot vezető kormányelnök s milyennek egy pártonkívüli politikus, akit semmiféle szempont nem feszélyez s egyedül tudása és lelkiismerete alapján formálja meg az ítéletét. Gaal Gaston általános képet festett az ország állapotáról. A miniszterelnök nem követte példáját s csupán egy igen fontos kérdést ragadott ki. A vámrevízió kérdését (a képviselők összeférhetetlenségéről csak egy odavetett megjegyzése volt), Gaal Gaston súlyos vádakat emelt az érvényben levő vámtörvény ellen. A mezőgazdaság mai súlyos állapotának egyik fő oka ez a vámtörvény. Ez a törvény feltűnően nagy kedvezést ad egyeseknek s éppen olyan feltűnően nagy terheket rak sokakra. A kartelek valóságos nemtőjüket látják benne. Olyan nemtőt, aki szarujából bőségesen ontja rájuk az aranyakat és egyéb kedves holmikat. A miniszterelnök sokkal enyhébben ítélte meg a vámtörvény hatását. Szerinte a mezőgazdaság leromlásának hítán ez a törvény az oka. A mezőgazdaságnak igen jó konjunktúrája volt s így előre láthatta mindenki, hogy a konjunktúrát dekonjunktúra fogja követni. Elhárította azt a szemrehányást, mintha a mezőgazdasági kivitel fogyatékosságának okát a vámtörvényben kellene keresni. A kormány mindent megtett a kivitel fejlesztése érdekében s törekvésének meg is van az eredménye — a kivitel fokozódott. Azt azonban a miniszterelnök is kénytelen volt elismerni, hogy a vámtarifa revízióra szorul... Ezt a kijelentést csodálkozva fogják hallani mindazok, akik ezt a revíziót évek óta sürgetik. A kormány, ahogy mondani szokták, a füle botját sem mozgatta. Valahonnan meszsziről a távolból hallatszott olyasféle, hogy összehívják majd a vámbizottságot és ez foglalkozni fog a kérdéssel. A távoli szó tovatűnt, a bizottsági tárgyalásból soha konkrétum nem lett. Ebből bízvást azt lehetett következtetni, hogy a kormány felfogása szerint a vámtarifa jól funkcionált. Ma pedig a miniszterelnök világosan azt mondja, hogy ezt a vámtarifát revízió alá kell venni. Hogy ebben a tarifában sok az anomália, sok az igazságtalanság. E nyilatkozat nyomán felvetődik a kérdés, ha a vámtarifa revízióra szorul, mert nem vették akkor revízió alá. Mért nem foglalkoztak ezzel a revízióval jóval ezelőtt, vagy legalább mert nem fogtak hozzá az előkészítő munkálatokhoz. Hiszen itt életbevágó kérdésekről van szó, az ország mindennapi kenyeréről és arról, tudunk-e magunknak olyan alapot teremteni, amelyre a jobb jövőt felépíthetjük. Gaal Gaston beszédének további során mesteri kézzel építette fel a kormánypolitika bírálatát. Az uralkodó kormánypolitika — ez volt a bírálat lényege — nem veszi számba az ország valóságos helyzetét. Ez az ország szegény ország. Vagy ahogy Gaal Gaston mondotta, koldusország. A józan ész azt kívánja, hogy a kormány politikája vegye számba ezt a körülményt. Nos, a kormány politikája nem teszi ezt meg. Ahova csak néz az ember, olyan gondolkozást lát, amely nem számol ezzel a szegénységgel, ellenkezően úgy tesz-vesz, mintha az ország minden lakosa egy zsák gyémánton ülne. Már a költségvetésnek azokban a tételeiben is megnyilvánul ez amelyek nevén nevezik a gyermeket. Ugyanez a mentalitás dolgozik az egész vonalon. Az adófizetők pénzét olyan könnyűszerrel adják ki, mint amilyen súlyos nehéz munkával az adófizető azt a pénzt összekuporgatja. Gaal Gaston példákat sorolt fel a pazarlásról. Az embernek az arcába szökik a vér e példák hallatára. Még alaposabb a gyanakvás azokkal a költségvetési tételekkel szemben, amelyeket dologi kiadások címén gyűjtöttek össze. Helyesebben a dologi kiadások vékája alá rejtettek. Mi van ezek között a dologi kiadások között? Mért nem részletezik ezeket a kiadásokat? Hiszen ezek a költségvetés összegének a negyedét teszik ki. Ebben a véka alá rejtésben is a bürokrácia szellemét lehet észrevenni. A bürokrácia nem törődik az ország állapotával, egyetlen fő gondja, hogy minél jobban terjeszkedjék s hogy e terjeszkedést az ellenőrzés alól kivonja. Az ország tehetetlenül kénytelen nézni ezeket az állapotokat. Még a képviselők sem ellenőrizhetik a kormányt, mert az összeférhetetlenségi törvény úgy van megalkotva, hogy a képviselő könnyen elveszítheti a függetlenségét a kormánnyal szemben. El is veszíti, amint azt egyik-másik példa bizonyítja. A miniszterelnök azzal védekezett e vád ellen, hogy az összeférhetetlenségi törvényt nem ő csinálta. Ez azonban nem változtat a tényen. S különösen nem változtat semmit azon a tényen, hogy a kormánypolitika még mindig a régi úton halad. Az intések és figyelmeztetések hiába hangzottak el , a Gaal Gaston festette kép megdöbbentően hű fotográfia. Az ország azt gondolja, elérkezett az ideje annak, hogy ezt a képet végre valahára retusálják. Mégpedig kedvező irányban. nes heti rádióműsora Ara 16 mét Csütörtök, május 1 SZERKESZTŐSÉGI Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL» Erzsébet körút 18—20. tt. TELEFON : József 455—50-től 56-ig. József 464-18, J. 464—19. Szerkesztőség Bécsben. I., Kohlmarkt 7. Amiről nem szabad beszélni, de ami ellen állandóan harcolni kell A Pesti Napló számára írta: JOHN GALSWORTHY Azt hiszem, laposabb közhelyet alig lehet mondani, mint ha kijelentjük: mindannyian kívánjuk a békét. A baj ott kezdődik, ahol fontolóra vesszük, hogy milyen áron kívánjuk, mert ez természetszerűleg nemesíik országonként, hanem egyénenként is változik. Ha az újságok — és bár lenne nagyobb hatalmuk, mint van! — azt kiáltják: békét! — alaposan tudniok kell, hogy kötelességük állandóan befolyásolni a közvéleményt annak az igazságnak hangoztatásával, hogy aligha van olyan magas ár, minek árán a béke ne volna kívántos. Mit hozhat az újabb háború? Vegyük csak példának Európát, amelyet a háborúban elvakult lelkek tarthatatlan logikája által teremtett béke megsebzett és több helyen valósággal kétségbeesésbe kergetett. Vájjon van-e valaki, aki azt állítja, hogy újabb háború meggyógyíthatja ezeket a sebeket, helyrehozhatja az elhibázott intézkedéseket? Újabb háború vagy felrobbantja a mostani torz formákat, vagy újabb sebeket teremt, miközben valószínűleg olyan nagy és szélesen kiterjedő konflagrációt idéz elő, amely a tűzbe és vérbe borított Európa helyén csak füstölgő hamurakást hagy hátra. A közszellem, sajnos, gyenge memóriájú ,és talán még az emlékezeténél, is gyengébb a reális tudása. Folyamatosan a fiatalok hatnak rá, akik nem tapasztalták, hogy mi a háború. Ez a közszellem békét kíván, mert ez minden józan ember normális kívánsága, de nagyon könnyen lángragyullad. Ezért tartozik a sajtó megszentelt kötelességei közé, hogy ezt a lángot ne élesztgesse. Vájjon túlságosan különc kívánság-e azt kérni, hogy a sajtó békekíválásában legyen nemzetközi és országonként fogjon kezet a béke védelmének állandó és szervezett politikájában? Ez a feladat, bevallom, nagyon nehéz, de nem legyőzhetetlen, bár egy háborúellenes nemzetközi sajtómozgalom útjában sok és sokféle akadály tornyosodik. Például legalább két olyan állam van Európában, ahol a sajtó nem eléggé szabad ahoz, hogy saját álláspontja legyen. De ha más országok sajtójának vezetői megállapodnak abban, hogy békés atmoszférát teremtenek, bármely ország sajtója, — akármennyire is magán érzi kormányának kezét — fokozatosan egyre nehezebbnek fogja találni azt, hogy ennek az atmoszférának befolyása alól kivonja magát. Látszólag eléggé könnyű bármilyen jelentéktelen ügyben, amely az emberiség jólétéhez tartozik, nemzetközi konferenciákat szervezni. Neon volna túlságosan nehéz feladatellát ebben a nagyon nagy fontosságú ügyben évenként sajtókonferenciát tartani. Túlságosan vérmes reménység volna természetesen teljes és határozott eredményeket várni ettől, de a légkör általános javulásán ban reménykedni nem indokolatlan. Végeredményben — bár valószínű, hogy ezeknek a szavaimnak senki sem fog különösebb figyelmet szentelni — arra a következtetésre jutnék, hogy a sajtó nem találhatna nemesebb és bölcsebb feladatot, mint azt, hogy fokozatosan a háború törvényen kívül helyezésére koncentrálja befolyását, mégpedig nemzetközien. Ugyanez az érzésem a pénzemberek és tudósok tekintetében is, beleértve természetesen a pusztító eszközök feltalálóit is. Hiszek abban, hogy az embereknek ez a két csoportja az egész világon szokatlan mDL* John Galsworthy