Pesti Napló, 1930. november (81. évfolyam, 249–273. szám)
1930-11-01 / 249. szám
2 Szombat PESTI NAPLÓ 1930 november 1 már ff.-intik :• tejjelték kétségbeesetten a k ket. •; ' a gész vonalon, ele különösen az «'pi'ön unkásol, és a kubikosok soraiban megjelent a _ k.í Hansággal együtt az éhínség réme. Ha majd vidéki városaink európai értelemben vett nagyvárosokká fejlődnek, akkor efféle dolgok sem ismétlődhetnek meg és a magyar vidék is, képviselve művelt és módos, önálló közvélemény kialakítására képes nagyvárosokkal, hallatni fogja az országos politikában azt a jelentős szót, ami kilencmilliós országban a nyolcmilliós vidéket megillet. Gazdasági fegyverszünetet! November eleje. Hátbérgondok, fűtési gondok, ruházkodási gondok, megélhetési gondok. November eleje drámaian kritikus dállam a polgári életben. November egy a halottakra való emlékezés és az élettel való küzködés napja különösen ezekben a háború utáni időkben, a gazdasági válság ez esztendeiben, amikor maholnap igen sok dolgozó emberre kétféle hivatás hárul. Az egyik: ellátni a dolgát, dolgozni, a másik: ezenkívül megkeresni a maga és a családja kenyerét. Hogy agyvelőes idegmunkának ez a megosztottsága menynyire használ a tulajdonképpeni munkának, mennyire a termelésnek és a haladásnak is könnyű elképzelni. Mit ér az olyan munka, amelyre az ember nem tud teljesen odafigyelni, amelynek ellátása közben megélhetési gondok keresztezik, zavarják, de olykor meg is semmisítik gondolatait, a munkáját, a rábízott üggyel való törődést. Ennek az állapotnak már külön pszichikai hatása is nyilatkozik. Mert ahogyan a háborús ideggyógyászat megállapított egy háborús pszichózist, úgy ma meg lehet állapítani egy általános «Minderwertigkeit? Komplex»-et, egy «csökkent értékűségi komplexum»-ot, úgy az egyéni, mint a kollektív pszichében. Igen sok ember tartja magát kevesebbre, mint amennyi. Gátlásokkal küzd, nyomások alatt él, egyénisége elferdül egy olyan atmoszférában, amelyben nem kapja meg se munkájának, se kultúrájának, se szorgalmának ellenértékét. Pszichéjére hat az az örökös restelkedés, az az önmagával szemben érzett, de még önmagának se mindig bevallott szégyenkezés azért, hogy nem tud eleget keresni, hogy nem tudja családját úgy ellátni, ahogyan szeretné és ahogyan kelleneés ahogyan el tudta volna látni békében, ha annyit dolgozik, mint ma és olyan sokról mond le, mint ma. Ezért az a sok nyomott kedély a kopott télikabátokban, az a sok tépelődés a tavalyi esőmosta, hócsapzotta, csámpásszélű kalapok alatt. Ezért a sok sóhaj. «Hát érdemes volt! Érdemes volt tanulni? Érdemes volt dolgozni! Érdemes volt tisztességesnek lenni, amikor...» Hát bizony az eredmény, amit az ember elért munkával, szorgalommal, diplomával vagy készültséggel, de minden esetben tisztességes helytállással és tisztességes igyekezettel, az eredmény, az anyagi ellenérték vajmi kevés. Csökkent fizetések a fixesek, fizetési gondok a vállalkozók számára. A legtöbb fogyasztónak külön gond, hogyan és miből tudja tovább fedezni szükségleteit (Angliában most állították fel a Fogyasztók Testületét), miből fedezni a piacot, a mészárszéket, a fűszerest, a szabót, a susztert, miből kifizetni a házbért. Már egymagában az, hogy a házbér ekkora szimbolikus jelentőséggé növekedett a polgári életben, ilyen kritikus tétellé a polgári büdsében, hogy a lakás, a lakás fenntartása, a lakás megmentése, a fedélért való küzdelem ilyen lényeges lett (és többek számára problematikus), bizonyítja, hogy milyen nehéz és milyen igazságtalan időket élünk. Igazságtalan idők! Mintha csak igazolódna Empedoklesznek, az Agrigentumból való görög bölcsnek zseniálisan intuitív elgondolása, amely szerint a világ történéseiben is periodikusan megismétlődnének az évszakok. Tavasz, nyár, ősz, tél. A történelemben is vannak a keletkezés, a megérés, a hanyatlás (és az újralevés előtt) a megsemmisülés korszakai. És valóban mintha igazolódnék a bölcs, aki az egész világegyetem minden eseményét egyetlen törvényben akarta összefoglalni. Vagy ami most van és nemcsak Magyarországon, hanem világszerte, vájjon nem a Nagy Tél ez, dermedt, fagyott, megsemmisült élet, amit a gazdasági tudományok műhely-, majd azt mondjuk tolvajnyelven hívnak depressziónak, dekonjunktúrának, termelési zavarnak, hitelválságnak, fogyasztói krízisnek, deflációnak és csak a jó Isten a megmondhatója, hogy még ezenfelül is még mi mindennek. Tél. Legyen igaza annak, aki az Aetna tövében elmodott zseniális gondolatokat, hallucinált mélységes meglátásokat. Tél van. De nincs az a tél, aminek ne volnának megszámlálva nanjai, nincs az a tél, amelyre ne jönne tavasz. Valamikor végetért a harmincéves, valamikor befejeződtek a napóleoni háborúk is. El kellett múlniok azoknak a gazdasági kríziseknek, amelyek Amerika felfedezését egy első nagy fellendülés után követték (és amelyek oly nagyban hozzájárultak a reformáció és ellenreformáció harcainak kegyetlenségéhez), el kellett múlni a Napóleon utáni gazdasági debaclónak, és azoknak a konvulzióknak, amelyek a gépipar fejlődésének első évtizedét kísérték, el kell egyszer múlnia annak a gazdasági megpróbáltatásnak is, amely a világháborút kísérte és követi. Egy ember, de" még egy rendszer is lehet öngyilkos, tudatosan vagy öntudatlanul haladhat a saját megsemmisítése felé, de nem követhet el öngyilkosságot a világ és sosem lehet öngyilkos maga az emberiség. Még élesebben: sosem lehet öngyilkos az élet. Mert ezt igenis valljuk, minden amerikai tőzsdejelentés és minden budapesti házbéresedékesség ellenére is valljuk, hogy javulásnak kell jönnie. Ki kell támadnia az életnek a gazdasági kozmoszban is. Télre tavasz jön és annak, ami most történik látszólagos kuszasággal és értelmetlenséggel, de aminek igenis mély értelme és célja van, ennek a mai állapotnak is meg kell változnia. Átmenetben élünk, de nem semmisültünk meg. Az élet helyre fog állni, a gazdasági élet bizonyára új formák és új feltételek között, de meggyőződötten hisszük, hogy helyre fog állni egy magasabb, egy fejlődöttebb, egy műveltebb, egy gazdagabb, egy igazságosabb szinten, mint az volt, ahol a háború előtt hagytak. Ez, ami ma van, átmenet, ha mi, akik benne vagyunk, nem is látjuk és lokális zavarai és homályosságai ellenére is ez a mai átmenet valamikor, egy nagyon kerek, nagyon áttekinthető fejezet lesz az emberiség, a műveltség és a gazdaság történetében. De ... De ép bőrrel megélni! Egészségben és ép elmével eljutni odáig! Azoknak, akik ma az élen állnak és akiknek erejét az események meghaladják, most egy kötelességük kell, hogy legyen: simává tenni az átmenetet. Elősegíteni azt a proceszszust, ami az élet és a megélhetés egyensúlya felé vezet és amely már ma is jelentkezik — elősegíteni az olcsóságot. Mert most ez van soron. Miután jövedelmekben és fizetésekben, javadalmazásokban és munkabérekben lehetetlen utolérni ennek a megfeszült időnek követelményeit, miután a szükséges összegeket nem lehet előteremteni, a mai időket számokkal jóllakatni, olcsóbbá kell tenni az életet. A megélhetést. A fogyasztást. Az árut oda kell vinni az ájult vevőhöz. Le kell menni az árakkal. Le is fognak menni. Mert ez egy anarchikusan lehetetlen állapot, hogy csak a búza lett olcsóbb. Iia a búza ára nincs arányban a többi szükségleti cikk árával, akkor anarchia van, rendetlenség az egéz világ gazdaságában. Viszont, ha ezt a kiáltó örvényt áthidaltuk, akkor megmentettük az élet, a termelés és a fogyasztás folytonosságát. Megmentettük az embereket. Olcsóság fog jönni. Nem emberszeretetből és nem jóságból, de azért fog jönni az olcsóság, mert csak az olcsóság jöhet. Az az áru el akar fogyni, az a kereskedő pénzt akar látni, az a gyár tovább akar élni. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha élejbe mennek a fogyasztónak. Hozzá kell alkalmazkodni, az ő jövedelméhez, az ő fizetéséhez, az ő szükségletéhez, szóval életbe kell menni. Ez, hogy újra elérhetővé tegyük az élelmiszerek, a ruházkodási cikkek, a lakások, elérhetővé az utazás, a könyvek, a színház, a nemesebb kultúrszükségletek árát is. Az életet oda kell igazítani a mai fáradt rokkant emberhez, aki tanult, aki dolgozott, akit elvittek a háborúba, elvittek a forradalomba, a tőzsdére, a konszolidációba, a B-listába, aki tanult, dolgozott, harcolt és aki most végre megnyugodtan akar élni, fogyasztani akar, gondtalan vasárnapi ebédet akar, felhőtlen hátbérnapot, a gyermekeit fel akarja nevelni, hébe-hóba ruházkodni is akar, nyáron három hétre elutazni, olykor színházba menni, vacsora után egy óra hosszat egy jó könyvben olvasni. Élni akarnak az emberek. Szerény, nyugodt kis polgári életeket akarnak, fűtött szobákat, három tál ételeket, olykor egy kis jó hírecskét, valami fellélegzést, mosolygást akarnak és barátkozásokat. Már eleget harcoltak. Már eleget tépték egymást világ- és polgárháborúkban, már eleget küzdöttek világromlásokkal és gazdasági koncepciókkal. Az emberek csendet és nyugalmat akarnak, mint akartak a napóleoni háborúk után (és ez volt akkor a Biedermeier nagy sikere). Élni akarnak az emberek. Mindenki a maga lakásában, a maga tűzhelye mellett, a maga asztala felett, a maga lámpája alatt megteremteni a béke birodalmát. Amely akármilyen óriási is, csodálatosképpen mégis elfér minden lakásban, elfér egy lámpa alatt, elfér egy elégedett szívben és egy mosolygó ajkon. Ezeket a kis békeimpériumokat, a békességnek ezekre az egy lakásra terjedő birodalmait kell megvalósítani. Hogyan? Úgy, hogy könnyebbé tesszük az életet. Hogy olyan gazdasági állapotokat teremtünk, amelyekben az az egyszerű ember be tudja osztani az életét, ki tudja fizetni a házbérét, törleszteni tud a szabójának, le tudja dolgozni az adósságait. Olyan világot, amelyben nem kell minden csengetésre felriadni, minden ajánlott levéltől idegsokkot kapni, minden hivatalos nyomtatványra pszichózisba esni. Nem kell örökké foglalástól, ügyvédi felszólítástól, adóintéstől reszketni, már vasárnap este a következő hét gondjaitól savanyodni és öregedni. Egy kis kíméleti időt az embereknek, hogy magukhoz térjenek, hogy lélegzethez jussanak, hogy meg is lássák az életet, amiért másfél évtizeden át csak harcolniuk és robotolniuk volt szabad. Fegyverszünetet kérünk. Végre egyszer gazdasági fegyverszünetet is. Meg kell menteni az emberek lelkületét. Idegeiket, testi ellenállóképességüket kell megmenteni. Meg kell menteni a jövendőt. Olyan világnak kell jönnie, amelyben az ember nyugodtan dolgozhat és amelyben nemcsak iskolakönyvet, de vizsgák után kenyeret is tudunk gyermekeink kezébe adni. Ahol áldás van a felnőtt ember munkáján, és ahol hivatal, állás, munkapad, elhelyezkedés vár fiatalra. Mindenkire esy hely a világban. Egy munka, amely — ha tisztességesen elláti? —1 tudja őt tartani. Rend a hire kCTnve*r a robot helyén. Békét akarunk a háború, Tv'kér a forradalmak, békét a gazdasági válság után, amely maga a békétlenség, a termelés és a fogyasztás testvérháborúja, a számok polgárháborúja. Le kell szerelni az élet küzdelmeit és az élet nehézségeit. Le kell szerelni a megélhetés mai nehézségeit, amelyek nem természetesek. És éppen ezért is kell elmúlniok. JVovem/wI 1-txi Szenzációs olcsó téli vásár! Minden cikket mélyen leszállított árban árusítunk. — Bizonyítékul néhány példa: Cordbársony ...p 3.eo helyett 2-10 | Bársonyflanell p 2.20 helyett 1.38 | Széles elflizpedő .. P 2.80 helyett 1.89 Teniszflanell ...p uohelyett.68 | Fehérneműsifon pi.sohelyett.68 | Gyapjúszövet dpsz. ...P4.sohelyett 3.55 Bamberg maradékok ruhára is alkalmaa p 2.10 Postai megrendeléseket utánvétellel díjmentesen szállítunk! Friedmann Farkas, vn. Király ucca 11.