Pesti Napló, 1931. január (82. évfolyam, 1–25. szám)
1931-01-25 / 20. szám
50 Vasárnap PESTI NAPLÓ ONY Háremhölgyek szabadlábon igyekeztani derűs antipátiával elsikálni afölött a rezignált kis szónoklat fölött, amelyet egy kedves és ábráindosszemü hölgy tartott a múltkor egyéb rezignált hölgyeknek labilis teaasztal mellett. Nem szeretem a labilis teaaszttalu-ivat és nem szeretem ezeket a rezignált kis szónokokokat sem, amelyek után befolyásolható, barátnnőim sóhajtoznak és révedeznek, mert ezekből a szónoklátócskákból rendszerint az derül ki, hogy hát bizony, gyerekek, nőinek lenni így és nőnek lenni úgy, rossznak lenni így és rossznak lenni úgy és hasonló szellemességek, amelyekre lassan,ként nyomtatványt lehetne készíteni és felolvastatni rezignált hölgyeknek labilis tea asztaloknál. De ez a szónoklatocska magvasabb volt a szokottnál, mert a hölgy gyönyörű és exotikus történettel festette alá, mély történetet a lapokban olvasta. A történet az volt, hogy egy volt háremhölgyet, aki most nyitotta meg modern kézimunkai szalonját valamelyik török városban, meginterjúáltak az újságírók s ez alkalomból a volt háremhölgy elmondotta, hogy mily lelkesen agitált ő a kolléganők között annak idején a szabadságért. Szabadság, a szabadság, — mondotta ugyancsak rezignáltan a derék háremhölgy — bizony máskép képzeltem el a szabadságot. Micsoda gyönyörű harcok voltak - - folytatta a hölgy elábrándozva a kézimunkaüzlet vadonatúj cégtáblája alatt, amelyet azonban bizonyos szkepszissel nézegetett. A szkepszis később néhány odavetett, de fájdalmas szóban tört ki a hölgyből, amikor odahívták egy elégedetlen vevőhöz, mert a hölgy ekkor így tört ki fájdalmasan: — Mégiscsak ... ördög tudja... mégis csak jobb volt... izé... mégiscsak könnyebb volt az élet akkoriban. Eddig tartott a történet, amelyet a teázó hölgy elmesélt és megmutatta a három hölgy fotográfiáját is, amelyet kivágott a riportból és megkérdezte, hogy úgye hasonlít hozzá egy kicsit. (Mert ha a nők kivágnak egy fotográfiát az újságból, az mindig hasonlít hozzájuk egy kicsit.) Majd következett a szónoklat vonatkoztató része, ami annyit jelent, hogy a hölgy párhuzamot vont a magányosan maradt asszonyok és a volt háremhölgyek •'khi&H'&'Aés- 'HietofteAUfiv hogy- A háremhölgynek,JA0.4y igaza vápámért mégiscsak az az • Igazi, hoy eltartsák a«en^lxeit , nejij az, hogy dolgozzon. A párhuzam odáig ment, hogy a hölgy arról a rajongásról is beszélt, amellyel annak idején a női munka iránt viseltetett- annak idején, amikor mégiscsak könnyebb volt. Hiába, — mondta a hölgy, ezúttal csakugyan ugyanazzal a bágyadt fénnyel a szemében, amely a fotográfián is szerepelt — hiába, mi már későn kerültünk ki, későn szabadultunk ki, nem izlik már nekünk a munka, bármily dicső is aa. " Molnár Ferenc írt egyszer arról a révedező fényről, amely a nagy pilóták szemét oly jellemzővé teszi , amely valami halvány halálraelkészültség és halálfélelem kisugárzása a pilótaszemekben. Az érett korukban szabaddá lett asszonyok szemében is van valami egyforma fény és mint ahogy az égési seb hasonlít a fagyási sebhez, úgy hasonlít ez az élettől való félelem kisugárzása a pilóták tévedt halálfélelem-pilantásához. Ilyen fény üldögélt a derék háremhölgynek és a derék szónokhölgynek a szemében is és ha bizonyos ideig méltányolni is lehetett ezt a fényt, nem lehetett méltányolni sokáig. Az élettől való félelem dominált ebben a fényecskében és megindultan igyekeztem, hogy ne lássak meg benne semmi egyebet és hogy ne lássak semmi kellemetlent, semmi megvetnivalót, semmi bosszantót és semmi dühítőt ebben a fényecskében, kétségbeesetten igyekeztem, hogy legalább a fentebb említett derűs antináziával sikerüljön elsiklanom a hölgy és a fény fölött, de nem ment a dolog. És amikor másnap visszagondoltam a rezignált fényecskére, nyilatkozatocskára, rezignációcskára és hangocskára, rémülten észleltem, hogy a háremhölgy és társai iránt érzett részvétemet teljesen és sikeresen elnyomta az az objektívdüh, amely arról kezdett kiabálni bennem, hogy micsoda romboló és hazug és affektált vinnyogások ezek a szónoklatocskák ugyanazon hölgyek szájacskájából, akik eltartva és háremekben és házasságokban folyton a szabadságért szarulnak és függetlenségért szavalnak és irigylik a dolgozó függetleneket és amikor végre elérik a függetlenséget és a munkát, olyan komikus vinynyogással vágynak vissza a fülledt hárem levegőbe vagy bebizonyítottál rossz, de anyagilag kényelmes házasságba, mintha ott érezték volna magukat legjobban a világon. Mert bosszankodó részvéttel és derűs antipátiával lehetne elsiklani a derék háremhölgy fölött, akinek úgy és akkor »mégiscsak« .Jobb volt, szebb volt, könnyebb volt, — mondom, el lehetne siklani fölötte, ha egyedül volna és ha az ember nemcsak az elmúlt háromek városában, Konstantinápolyban, de a fennálló rossz házasságok városában, Budapesten is, nem találkozna naponta tíz érettkorú vinnyogó hölggyel, akik női munkáról szavalnak, de ha arról van szó, hogy a szükséég vagy a kitöltetlen napok rákényszerítik őket a munkára, akkor ők hirtelen »nem erre lettek nevelve, sajnos, és,nem tudják »mihez kzdjenek« és most már késő átalakulni", mondják sóhajtozva. Az ő számukra találták ki a gazdasági válságot, a munkanélküliséget, fiatal és öt nyelven beszélő unokahúguk elbocsátását a bankból, a megtanulhatatlan gyorsírást és a hivatalfőnökök kéjvágyát, mert ezekre hivatkoznak, ezekre a negatívumokra, amelyeket ha érez is az egyéni élet, de ritkán érez annyira, hogy fakíri mozdulatlanságba, macskavinnyogásba és háreméletre való hivogatásba süllyedjen miattuk. Ezek a hölgyek ezt teszik és bizonyos kellemetlen mellékízzel teszik ezt és a maximum, amire képesek, az a homályos kijelentés, hogy talán »valami« finom és úri titkárnői állás kellene, ahol nem kell gépírni, csak a látogatókat fogadni és egyáltalában csak titkárnőnek lenni, mert a titkárnő fogalom úgy él bennük, hogy a titkárnő valami elegáns szárnyaslény, aki havi hatszázért mindössze azt szíveskedik csinálni, hogy a bankvezér előszobájában ül, bejelenti az államtitkárt és míg az államtitkár benn van, addig szellemesen cseveg angolul az amerikai pamut,tröszt elnökével, akit szórakoztatni kell, mely szórakoztatás esetleg »valami« kellemes nexust eredményez. A hölgyek homályos célzásokat ejtenek arra vonatkozóan, hogy »valami direktriszi állás kellene, diszkrét és finom direktriszt állás esetleg »valami« üdülőszanatóriumban, vagy mennének ők »valami« leányinternátusba is kísérni a lányokat színházba meg sétálni a Szigetre, — a megfogalmazásaik csupa »valami«, csupa »finom«, csupa »úrinőnek való« és ha nagyon megmérgeskednek, kijelentik, hogy elmennek »házhoz« háziasszony támaszának például. Él ők. Ha az ember ilyeneket hall, rémülten néz a naptárra, hogy az istenért, nem történt-e valami varázslat az idővel. Hol vagyok? — kérdi a józan ember riadtan, mint egy ájulás utáni A nyoolcvanas években vagyok, vagy lovagregény-persziflázsban vagyok? Ezek a jó hölgyek, akik már idevalók a huszadikszázadba, még mindig azt hiszik, hogy vannak ilyen csipkefinomságú állatkák, ilyen »valamik«, ilyen háziasszonyok, akiknek kizárólag támasz kell havi ötszázzal és ilyen internátusok, amelyeknek egyetlen gondja az, hogy »valami« finom úriasszonyt találjanak, aki a lányokat a Szigetre és színházba kísérgesse? Nem volna ehez hozzászólnivaló akkor, ha a hölgyek nem terjesztenék itt a világban ezt a háremhölgy-baktériumot, ezt a kártékony és demoralizáló hangulatot, amely arcukról részint lesír, részint lepereg, és nem volna ehez hozzászólnivaló akkor, ha a hölgyek derűs és finom világnézete nem igyekeznék azon, hogy egy hatalmasat lendítsen az időn visszafele. Mert azt teszi. Mert azt teszi és vissza akarja vinni ak kort azokig az időkig, amikor az édes budoárok rózsás fényében borulhattak a hitvesek szakállas férjeik karjaiba, vissza akarja vinni oda, hogy megint ne legyen más a nő körül, mint szajkónő, cselédkérdés és félhomály, le akarja győzni a saját életével az elméletben vállalt dogozónői teóriát és tehetetlenségével akarja bebizonyítani, mennyire nem volt igaza akkor, amikor rajongott a női agilitásért. Mentségeket keresnek ezek a hölgyek gazdasági válságban, korban és tudatlanságban, pedig azok a nők, akik akarnak dolgozni és akik rájöttek, hogy a szükség hozta ki belőlük az erőt, az egyenlőség, a függetlenség és a nyugalom érzését, a magunk emberi életének minden elé való helyezése érzését és azt, hogy nemcsak az eltartás miatt akarnak férjbe,menni. — ezek a nők sohase törődtek statisztikákkal és válsággal, hanem kikaparták maguknak foggal és körömmel, ezerszer leütve és ezerszer újrakezdve a munkát, amire szükségük volt. És ezek nevében tiltakozom én a rezignált és édeskés háremhölgymentalitás ellen, a pesti »mégis«n ak jobb volt ellen, a »mégiscsak ,jobb volna« ellen, mert igenis nem volna jobb. Nem volna jobb, tehetetlenül ülni a társadalmi háremekben, kiszolgáltatottan a házasságban, mentőöv nélkül a hajón, csak arra támaszkodva, hogymégiscsak itt van ez az úr, aki eltart evenem. Lehet, hogy korábban kell hozzáedződni ahoz, hogy igen-igen egyedül állunk ebben a világban és hogy jó lesz ezt soha el nem felejteni. — lehet, hoy korábban kell hozzákezdeni a magányossági erőgyűjtéséhez, hogy a jövő minden asszonya úgy menjen a házasságba, hogy meg tudjon állni a lábán, ha egyedül marad, mint ahogy ezt nekünk jónéhányunknak mondták néhány évvel ezelőtt-Lehet, hogy korábban kell rájönni erre, csakugyan, hogy az ember előbb érjen el a mainkához, mint az eltartottság kényelméhez s hogy előbb, frissebb lélekkel, nyersebb és befogadóbb szemmel értse meg, tartsa,természetesnek és boldogan vegye tudomásul, hogy a női élet kényelmeinél előbbrevaló, jobb és biztosabb az emberi élet ereje. Lehet, hogy korábban kell megtanulni, hogy ez a vérbe menjen át és ne rajongó szólamokba a női munkáról. De nem vagyok hajlandó elhinni, még, ha száz nő is öngyilkossági kísérletet tesz előttem én ha elborítja a gazdasági válság a hölgyek elegáns exteriőrjét is, akkor se vagyok hajlandó elhinni, hogy az emberi élet megkezdéséhez valamikor is »késő van«. Láttam én már igen öreg hölgyeket, akiknek még négy polgári se állt a hátuk mögött, de amikor rászorította őket az élet a kenyérkeresetre, akkor máris, de máris hozzáfogtak valamihez és nincs az a lehetetlen foglalkozás vagy kenyérkereseti ötlet, amit ne tudtak volna megvalósítani, annak ellenére, hogy nem szavaltak női munkáról és nem ismerték az európai nőmunki statiisztikákat. Nem a kortól függ ez, hanem bizonyos jóindulatú kényelemtől, ami körüllengi ezen hölgyek lágy egyéniségét. És ezért nem fogjuk mi, akik nem háremben és nem szalonban nevelődtünk, hanem vérző körömmel kapaszkodva a munka porondján, azért nem fogjuk megérteni soha a háremhölgy-mentalitást. És ezért ne tessék nekünk, akik korán keltünk fel, azt sírni a fülükbe, hogy jó volna visszabújni az ágyba, mert min már megszoktuk a reggeli napfényt és az emberi élet tiszta levegőjét és ezért ne szavaljon nekünk női munkáról az az ábrá udosszemű hölgy, aki végigtanulmányozta a női munka irodalmát, tiszteleti tag a női klubban és csak a háremekben tud agitálni a szabadság mellett, amelyet ha megkap, azonnal megtagad, mert nekünk munkáról és női mentalitásról inkább beszélhet az a tizenhatesztendős irodista kislány, akinek nem a munkavágytól ég a szeme, hanem a különmunkától. Bródy Lili Estélyre készülő nő nem nélkülözheti a dr. Morisson szőrtelenítő Depilátort, mert az azonnal, íájdolom nélkül eltávolítja hónaljáról a felesleges hajszálukat, kitűnd az illata. A Morisson-Depilátornak K Asszonyok postája Z. Teri. Ha lehetne, a levelét szóról szóra leadnám, hogy tanuljanak, okuljanak belőle azok a nagyképű álmoralisták, akiknek legfőbb témájuk, legkedvesebb csemegéjük a komoly, kenyérkereső, élettel harcoló nő érzelmi életének felpiszkálása. Akkor talán megállatnának egy pillanatra és észrevennék azt a szédületes szakadékot, amely nagyanyáink boldog, gondtalan, biztos bázison nyugvó fiatalsága s a mai nő keserű, kilátástalan, sivár élete között tátong... Mert könnyű dolog jóllakottan beszélni az éhezésről, de nagyon nehéz járomba fogottan járni, a felszabadulás minden reménye nélkül. Hogy mi ad hozzá mégis erőt! Először az életösztön, másodszor az életkényszer, harmadszor a lelki kényszer, amely a mankóhoz, a kötelességhez kerget, hogy célját, tartalmát lássuk az életünknek. Ha ideje engedi, keressen fel egy hétfői napon a déli órákban a szerkesztőségben. Levelének csak a saját személyét érintő részéről ugyanis szívesebben beszélnék szóval. Kérését örömmel teljesítem s hiszem, hogy kellő eredménnyel is őszintén köszöntöm. Fogas kérdés. A kislány olyan fiatal, hogy ez a hirtelen érzésváltozás könnyen érthető nála. Vőlegényét egy esztendőben egyszer-kétszer látja; a házasság az elmondott okok folytán évek óta húzódik, s talán még évekig fog húzódni. Ezek a dolgok a komoly, az életet ismerő emberekre edző, érzéserősítő hatással, míg az egész fiatalokra, mohóságuk, élnivágyásuk folytán, érzéscsökkentő hatással vannak... Az a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy 15 éves kislány beleszeret egy fess, 28 éves katonába, de éppen olyan természetes az is, hogy ha nem látja, kiábrándul belőle, vagy legalább is, eltompulnak az érzései... S ezen kívül lehet az ok egy új szerelem is. Nézzen körül, hátha megtalálja... Ez volna a legjobb megoldás, mert a mostani dolognak, ahogy hasonló esetekkel kapcsolatban hallottam, úgysem biztos a sikerek befejezése. Német tanítónő délutáni elfoglaltságot keres lakás és ellátás ellenében. Ősszel mindennek vége. Sajnos, száz százalékig igaza van. A mai férfi — vagy átlagban — két csoportra osztja a nőket... Elég szépek és elég fiatalok-e arra, hogy barátnők, szeretők legyenek vagy nem? Ha igen, foglalkozik velük , ha meghallgatásra talál, inkább rövidebb, mint hosszabb ideig együtt maradnak, ha nem talál meghallgatásra, faképnél hagyja a lányt .. De mert a lánynak társaság-, sport-, mozi- és színházpartner kell, nem tehet mást, mint újra körülnéz és ezzel újra kiteszi magát a kérdésnek — mikor? — Segíteni ezen"! Sajnos, nem lehet. Ezt csak viselni lehet, s csak reménykedni lehet abban, hogy egyszer olyan is akad, aki becsületesen megfogja a lány kezét és az odaadásáért cserébe adja a nevét... Csodálom, hogy az édesanyja ezt nem látja és nem érti. Pedig ha visszagondolna, látnia kellene, hogy abban a korban, amelyben most ön ezekkel a csúf problémákkal kínlódik, ő már boldog anya és boldog feleség volt. B. Kálmánné: Nem felel meg az ön igényeinek és tanultságának. (y-t) 1931 január 25 Béli ruháidhoz vegyen egy tószabású Princess-fPzdi már 2 't P-Art kapható fiílt Imncitulik minden divatszínben, Üdil RBHIJUS nagy választékban :: KACZFIÍI a Rékóczi út 9, Pannonia-szálló IBN'Siliq »C. mellett'. p Árjegyzék ingyen. I