Pesti Napló, 1933. június (84. évfolyam, 123–145. szám)
1933-06-01 / 123. szám
Ma: Orvosi Napló (Ingyen külön melléklet) Budapest, 1938 . 84. évfolyam 123. szám Ára 16 fillér Csütörtök, június 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra . . . 4.5 pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre. . . . 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a Pályaudvarokon 16 fllér ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap 32 fillér PESTI NAP10 SZERKESZTŐSÉGi Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL Erzsébet körút 18—20. sz. TELEFON: 455—50-től 455—57-ig, 464-18 és 464-19. Szerkesztőség Bécsben II., Kohlmarkt 7. A könyv nevenapja A magyar könyv ma megint kivonul az uccára. Európai divat szerint öltözködve: elegánsan, olcsón és könnyedén. Arisztokratikus könyvtári gőgjéből fölengedve, demokratikus közvetlenséggel, szinte baráti mosollyal. Mintha vidám juniálisra menne. A boulevard sátoros ünnepére. Pár év előtt még valami komor dac, valami elszánt »csakazértis« dübörgött ebben a kivonulásban. A könyv, mint az elégedetlen tömeg, kitódult az uccára, hogy tüntessen a közöny, a fásultság, az elhanyagolás méltatlanságával szemben. Minden könyvsátor egyegy tiltakozó gyűlés volt a szellem jogainak trónfosztása ellen és valóságos erkölcsi barrikádharcot folytatott a közönség elfordult érdeklődésének visszaszerzésére. A forradalmi megmozdulás váratlan sikerrel járt. Mingyárt első rohamra meghódította a szíveket és a lelkeket. Sőt, ami ennél is többet jelent a mai, anyagi gondokkal küszködő világban: a zsebeket is. Apró garasok és öreg tallérok, kenyéren és szórakozáson elspórolt fillérek és pengők versenyezve siettek a magyar betűből sugárzó kultúra szabadságharcának támogatására, gazdasági alapjainak és szellemi expanzivitásának biztosítására. Egyszerre megértette mindenki, miről van szó, mi forog itt kockán. S az első könyvnap a sokat emlegetett magyar kultúrfölény első igazi győzelmével zárult. A magyar könyv divatba jött, karriert csinált, befelé és kifelé egyaránt. Azóta Magyarországon az esztendő minden napja könyvnap. A lélek ünnepi kalácsából mindennapi kenyér lett. A könyv nem luxuscikk többé, hanem a közszükséglet általános kielégítője, amelyhez a társadalom minden rétegének hozzánőttek az igényei. Ezért ma már a hivatalos könyvnap sem puszta propaganda. Inkább meghitt ünnep. Mondjuk, a könyv nevenapja. Évenként kivirágzó, új színcsokra a magyar tavasznak, a budapesti és vidéki utcának. Virágos Budapest így ékesíti magát a szellem virágaival is. S milyen szerencsés véletlen... az idén ép akkor, amikor az egész világ sajtójának képviselői itt vannak falai között, hogy színről színre láthassák és hírt adhassanak majd szerte a föld kerekén, mikép becsülik meg ennek a szorító gúzsba kötött, »barbár« országnak fiai — az elrágalmazott hún-utódok az egyetemes humánum legdrágább kincsét önmagukban. Hogy hazájukba visszatérve elmondhassák: mikép hordja a magyarság a lelkek máglyájára a könyveket, amelyek ott egyáltalán nem hamvadnak el, de világító lobogósba gyúlnak és fényt derítenek a haladás jövőbe vezető útjára. Hogy személyesen is meggyőződhessenek róla, — minden különösebb tüntető szándékunk nélkül — Magyarország mennyire integráns része annak az Európának, amelyből az értetlen elfogultság ki akarja rekeszteni... Hála Istennek, a könyv szeretetére itt már nem kell külön buzdítani az embereket. A hajdani magyar nemes, akinek kiváltságát keserű gúnnyal a »nem írok, nem olvasok« szállóigéjébe foglalta a vérezve csúfolódó költő, rég a múlté. Helyébe új nemesség lépett, amely rangját, erejét, kiváltságait és a betű révén szerezte meg. Ennek az új nemesnek művelt polgár a neve. De talán arégihez se talált egészen a csípős verssor. Berzsenyi, Kisfaludy, Vörösmarty, Kazinczy, Kölcsey is a nemességet jelentette s nyilván kifejezőbben, mint a rozsdamarta urambátyámok maradi serege. Az a volgamenti lovas ugyan, akiről Beöthy Zsolt litterátus képzelete olyan romantikus szépet álmodott, még aligha hordott írott tekercseket puzdrájában anyílvesszők mellett, ám annál nagyobb becsületéve válik maradékainak, hogy a magyar történelemben már félezer esztendők óta együtt szerepel a kard és a toll. Mátyás király nagyságát nemcsak a vele sírba szállott igazság, hanem az utána fenmaradt Corvinák remek sorozata is hirdeti. Zrínyi és Balassa egykép hőse volt a kardnak és a lantnak. Szegedi Kis István harcos prédikátorról azt jegyzi fel a XVI. század krónikása, hogy életének legfájdalmasabb sebét akkor kapta, amikor kétszáz könyvét elrabolták. A XVII. és XVIII. század kiváló magyar bibliofiljeiről csak nemrég számolt be egy terjedelmes tanulmánykötet. De a könyv, az irodalom nálunk többet is jelentett, mint kultúraterjedést. Irányított, küzdött és győzött. A testőr-író Bessenyei nemzetfelráró szerepét ki nem ismeri ! Avagy Széchenyi Hitel-Világ-Stádium szentháromságának forradalmi jelentőségéről szóljunk? A könyv — és ez csaknem egyedülálló jelenség Európa népeinek történetében — nálunk politikai átalakító erővel is hatott. Petőfi versei mint kibontott zászlók lengtek a szabadságharc fölött. Deáknak egy publicisztikai remekműve megteremtette a kiegyezést. Európa kultúrközösségébe valósággal néhány lefordított magyar könyvön keresztül kapcsolódtunk be s mindmáig a betű maradt összezsugorított határainkon túl a legerősebb kapcsolatunk a világ négy tája felé. Minden okunk megvan hátrá, hogy szeretettel öleljük magunkhoz könyveinket, vallomást tegyünk mellettük és büszkélkedve rendezzünk: számukra ünnepet. Ha valaki, mi igazán szeretjük Nestor szerzetest, akiről Dóré olyan mélyértelmű karrikatúrát rajzolt Szent Oroszország című albumában. Anatole France-ot is elgondolkoztatta ez a tenyérnyi rajz, amelyről így emlékezik meg a La vie littéraire előszavában: Nézzék meg ezt a Nestort. Cellájában ül, könyvei és papirosai között. Körülötte a vidék vérfürdők és tűzvészek színhelye. Magát Nestor kolostorát is oly dühösen ostromolják, hogy egész falrészek omlanak alá. S a derék szerzetes csak, ír. Cellája csodálatos módon sértetlen marad és ott lóg egy oromfalon, mint valami kalitka az ablakon. Az íjászok a tető maradványaira gyűlnek, s mint a legyek, úgy mászkálnak a falak szélén, míg végre lehullanak a lándzsákkal és kardokkal födött földre. A harcosok még a szerzetes kandallójába is belopóznak. Be Nestor csak ír tovább. Egy szörnyű rázkódás most feldönti tintatartóját. Semmit ő ír... íme, ezt érheti el az, aki a könyvekben él. íme, a telefirkált papiros hatalma. íme, ironikus és megható jelképe annak, miképpi,gasztalnak meg a legfájdalmasabb valóságért a könyvek a bennük bízókat. Mert a könyv nemcsak szórakoztató, tanító és tanácsadó, hanem vigasztaló és felemelő jóbarát is. Legigazabb barátja mindenkinek, aki barátsággal közeledik feléje. Kitart szívével szívedre borul s ha te hűtlen nem leszel, ő elkísér a sírig. Ez jusson eszedbe a könyv nevenapján, mikor a hű barát előzékenyen maga jön eléd a könyvsátraktól kiszíneesedett uccáin- M kisantant üzenete szomszédainak „M három állam valója kiinduló pontja akar lenni Közép-Európa új megszervezésének, amelyhez bármely más állam csatlakozhat•• — „H kisantant az összes rendelkezésére álló eszközökkel megvédi közös érdekeit minden lehetséges veszély ellen" M kettészakadt Európa problémái megoldatlanok, maradtak a prágai konferencián Prága, május 31. (A Pesti Napló kiküldött munkatársának telefonjelentése.) A prágai kisantant-konferenciát igazán nem lehet megvádolni a nemzetközi tárgyalások tíz év óta megszokott unalmával. A prágai konferencia érdekes, tele van szokatlan feszültséggel, talán egy kicsit túlságosan is izgatott a tanácskozások atmoszférája. Bizonyosan nem igaz a legenda, amely tudni véli, hogy a három külügyminiszter tegnapi állásfoglalása a négyhatalmi egyezmény kérdésében két párizsi telefonbeszélgetés közben háromszor változott meg. — ez a legenda bizonyosan nem igaz, de mindenképpen jellemző a konferencia véréről vérére változó eseményeire. Mert bármennyire is programszerűen bonyolódik le a szinte túlgazdag tárgysorozat mindig felbukkannak a nagypolitika ősbozótjából olyan kitérő és letérő utak, amelyek a tárgyalások eredetileg tervbevett vonalát radikálisan megváltoztatják. A szerda délelőtti és délutáni ülés ugyancsak bővelkedett az ilyen természetű meglepetésekben, amelyeknek bizonyára lesznek még következményei az európai politikában. J1 kisantant „londoni frontja" A kisantant állandó tanácsa szerdán délelőtt különben újból a négyhatalmi szerződés kérdésével foglalkozott, majd megkezdte a londoni világgazdasági konferencia »kisantant álláspontjának« megvitatását. Miután a három állam tegnapelőtt óta nem három különálló ország többé, hanem — Benes külügyminiszter kifejezését használva —» »magasabbrendű nemzetközi egység«, ennek a közös álláspontnak ismertetése a magyar külpolitika szemszögéből is nagyon tanulságos lehet. A három külügyminiszter ugyanis a tanácskozások során megállapította, hogy a kisantant Londonban követelni fogja: 1. A háborús adósságok teljes és végleges törlését, mert enélkül Európa gazdasági gyógyulása lehetetlen, 2. bizonyos valuták stabilizálását, mint a nemzetközi kereskedelmi forgalom és a világpiaci árak emelkedésének elengedhetetlen feltételét; 3. a nemzetközi kereskedelmet gátló intézkedések, devizakorlátozások és behozatali tilalmak fokozatos megszüntetését; 4. a szabad áruforgalmat, amelyet súlyosul akadályoznak az egészségtelen és amúgy is kivihetetlen autarchikus törekvések; 5. a közép- és keleteurópai agrárállamok számára a kisantant Londonban követelni fogja a jreferenciális rendszer kiépítését, agrárhitelek megadását az állami és magánadósságok gyökeres rendezését. * Gabona-antant Nem kevésbé fontos kérdésnek tartják a gabonakereskedelem és a gabonaárak nemzetközi szabályozását. A kisantant-konferencia határozatainak ehez a pontjához minden valószínűség szerint a magyar kormány is hozzá fog járulni a londoni megeszélésen annál is inkább, mert a még régebben