Pesti Napló, 1936. május (87. évfolyam, 100–125. szám)
1936-05-17 / 114. szám
Vasárnap PESTI NAPLÓ 1938 május 17 39 Hegyaljai beszélgetés Gyolcs Péter szőlőmunkással életről, kenyérről, politikáról és arról, hogy hogyan látja a világot Az eperjes—tokaji hegylánc alján, 1936 május közepén. — Tudja az úr, hogy milyen erős voltam én? Huszonnégyéves koromban úgy emeltem fel négy mázsát, hogy meg sem kottyant! Ha valahol elakadt egy szekér vagy belefordult az árokba, menten engem hittak. Vastag, kicserzett, itt-ott vérhólyagos kezeit a térdén összekulcsolja. Egy-egy ujja majdnem kétszer olyan széles, mint az enyém. Az erek kidagadtak rajta. — Hírem volt nekem. Négy emberrel is elbántam egyszerre. Lassan, fáradtan mosolyra nyílik a szája. A szeme felcsillan. — Ha rávágtam egy lány vállára, menten ikreket szült! Elkomorodik az arca. Sóhajt. A földet nézi. — Akkor még huszonnégyéves voltam... — És ma mennyi? — kérdem. —• Huszonhat... * Az arca elkínzott. A bőr rajta durva, itt-ott vékonyan megrepedezett. A szemei mélyen ülnek. A bajusza erősen őszül. A szája mentén mély árkok húzódnak. Öreg ember hatását kelti. Huszonhat éves és az ember azt hiszi, hogy túl van az ötvenen. A lányok, akik elmennek az úton, a pad előtt, amelyen ülünk, tisztelettel köszönnek neki. — Jónapot, Péter bácsi! Bácsi. Huszonhat éves. * Elmondja, hogy még ma is »márkás« munkás. Még ma is a legjobb munkaerő a vidéken. A gazdája, a méltóságos birtokos úr szereti. Néha beszélgetni is szokott vele. Jóeszű ember, értelmes mondatai vannak. Határozott. — Mennyit keres? — Eagy ötvenet naponta. — Mindenki ennyit kap? — Nem. Csak én és még egy-két ember. Mi vagyunk a legjobb munkások. — A többiek? — Egy pengő húszat, egy pengő harmincat keresnek egy nap. — Más keresete nincs? — Nincs. — Mennyire rúg a keresete egy héten? — Ha végigdolgozom a hetet, kilenc pengőre. De nem igen szoktam végigdolgozni. Lehet számítani hat pengőt egy hétre, ha van munka és ha nem esik egész héten az eső. — Szóval átlagban hat pengőt keres egy héten ... — Csak nyáron! — És télen? — Télen nem dolgozunk. Nincs munka. — Egész télen nem csinálnak semmit? — Dehogynem! Várjuk a pacsirtaszót... * — Felesége van? — Nincs. Nevet. — De van három hattyúm! — Mije? — Hattyúm. Egy asszonytól kettő, másiktól egy. — Nem hattyú, az, Péter bácsi. hattyú! mondja egy kis parasztlányka, aki közben idetelepedett a padra. — De jól tudod! Talán neked is van? Tizennégyéves lehet a leányka, mélyen elpirul és elfordul. — Hány évesek a gyerekei? — Tudja Isten! Van egy kicsi, meg egy nagyobb, meg egy még nagyobb. A legkisebb talán hároméves, a legnagyobb öt. Vagy hat. — Mikor látta őket utoljára? — Egész kiskorukba. Az elején. — Azóta nem? Legyint. — Ebbe a helyzetbe nem érdekel a gyerek. — Hol vannak? — A lelencbe. Az neveli őket. — Nem gondolt még arra, hogy megnősüljön? — Mire, mondja meg az úr?! Hisz magam is éhen halok! A múltkor ugyanezt kérdezte tőlem a méltóságos úr is. Azt mondta, hogy igazad van fiam, mama ne varrjon senki a nyakába egy terhet... Látom én, hogy élnek a többiek. A nővéremnek hat gyereke van.. Az öcsémnek négy... * — Nyáron, ha dolgozik, mit eszik egy nap. — Reggel félkiló (így mondja) kenyér, meg egy félliter tej. Délben tíz deka szalonna meg egy félkiló kenyér. Este leves. Krumpli vagy bab. — És elég? Dühösen néz. — Mér, az úrnak talán elég volna?! Azér gyöngülök úgy, mer nincs meg a táplálék. Többet eszik belőlem a föld, mint amennyit én eszek... * — Télen miből él? — Csudából. — Mit eszik? — Három kiló száraz kenyeret egy héten. Ez az egész. — És ezt honnan szedi? — Néha kikönyörög az ember munkát és dolgozik egy-két napot, forgat. Tudja az úr, mi a forgatás? Ugye nem tudja. Majd megmondom, s két méter hosszú és két méter széles területet nyolcvan centi mélyre kell megásni. Valódi, tömör sziklát. Úgy híják: auderit. Egy ilyen forgatásért kap az ember ötven fillért. Az ember sokszor már úgy van, hogy megfagy a sziklán az istentelen hidegbe, leesik és vége. De nem. Pedig jó volna. — Hány forgatást csinál egy nap? — Én kettőt. Mer én bírom. Más egyet. Egy és felet. Én egy pengőt keresek egy nap, a többiek ötven vagy nyolcvan fillért. Erre aztán vigyáz. A legközelebbi munkáig. Felkapja a fejét. — A kapa hét kilós! Azt kell emelni. — Hány kiló maga Gyolcs Péter? — Télen hatvanöt, hatvanhat, hatvanhét. Nyáron hatvannyolc, hatvankilenc, hetven. Tizenhétéves koromba hetvennyolc, nyolcvan kiló voltam. — Mióta csinálja ezt a munkát? — Tizennégyéves korom óta. Azelőtt csizmadia voltam az apámnál. A cipőjével kapargatja a földet. — Le vagyok már nagyon hajtva, kérem. Négy kilométer járás után már le kell ülnöm ... — Jól bánnak magukkal? — Velem nem. Engem nem szeretnek, mert esőbebfe j vagyok és többet keresek. Irigyelned, gyűlölnek. Kétszeres, háromszoros munkát dolgoztatnak velem. — Csak magával bánnak rosszul? — Fenét. Mindenkivel. Kergetnek, mint a barmot. Ha maipszámba dolgozunk, nem szabad megállni látástól vakulásig, egy percre sem. Még egy cigarettára sem. Túlságosan kell dolgozni... Ha az ember egyszer elkiáltja magát, hogy nem bírja már tovább, azt mondják, hagyd abba, nem muszáj dolgozni. — Nem mindig van napszám — mondja a lányka, itt mellettem. — Csak ha jó a főd, ha nedves. Ha száraz, akkor kiadják a fődet szakmányba! — Mi az? — kérdem. — Ha meg van feküdve a föld, ha eső után hirtelen kapott szárazságot, akkor olyan, mint a szikla. Akkor lassabban megy a munka, nehezebben. Akkor nem fizetnek napszámot, hanem kiadják a földet szakmányba. Ennyi földért ennyit fizetnek. Aztán az ember annyit dolgozik, amenynyit akar. Lehet cigarettázni is. Ilyenkor hajnali háromtól este kilatkor dolgozik az ember. — Tizennyolc órát egy nap? — Az. — Hol lakik? — A sógoromnál. — Mennyi lakbért fizet? — öt pengőt egy hónapra. — Az nem sok. — Kilencen lakunk egy házba, egy szobába Se ablaka, se ajtaja, se teteje. Télen beesik a hó, nyáron besüt a nap. A sógorom télen szükségebédet kap. Egy bablevest nyolcan esznek. Két felnőtt, hat gyerek. És még rántás sincs benne... De ez csak télen van! Nyáron dolgozik, keres. Egy héten k öt pengő húszat. Ha végigdolgozza a hetet, akkor hét hatvanat, ő nem márkás munkás. Ő csak egy harmincat kap egy napra. Nyáron kéne spórolni telire. * — Ért a politikához? — Más bajom is van. — Újságot olvas? — Néha kapok egyet. — Tudja,, ki a miniszterelnök? — Gömbös Gyula. — Mi a véleménye róla? — Segíthetne már rajtunk. — Bethlen István? . — Az ő idejébe nekem jobb dolgom volt. Kertész voltam. Húsz pengő fizetésem volt. De a többieknek is jobb volt. Volt építkezés a környéken, több volt a kereset. — Eckhardt? — Fenegyerek az! Nem hagyja magát. Egyszer hallottam beszélni. Fel van vágva annak a nyelve. — A nyilaskereszttel hogy állnak itt? — Kell a rossebnek. Nem haragszunk mi itt a zsidóra. Nem bánt az minket. — Mit üzen Budapestre, Gyulcs Péter? — Azt, hogy jöjjenek ide az urak és nézzék meg, hogy élünk! Hallgassák meg a népet és segítsenek rajta! Ha összejövünk, mindenki csak azt mondja, hogy nem bírjuk tovább! * Alkonyodik. Hűvös van, a fenyőillat átitatja az ember tüdejét. Liláspiros az ég, a hegyek sötétkékbe burkolóztak. Gyolcs Péter szőlőmunkás a cipőjével kaparja a földet. Valahonnan messziről cigányzenét hoz a szél. Szombati Sándor ATTILA az ahrenaeltmeist^EffENTfoPiOZATÁTIAK UJJCá'XETE' KXTSBE. * Gyolcs Péter (Halberg Gyula felvétele) . . . Szalonna meg félkiló kenyér . . . (Halberg Gyula felvétele)