Pesti Napló, 1938. április (89. évfolyam, 73–97. szám)

1938-04-26 / 93. szám

(*) A Francillon a Színművészeti Akadémia vizsga­előadásán. Vasárnap délelőtt a Nemzeti Színházban az Országos M. Kir. Színművészeti Akadémia vizsgaelőadást tartott. Góth Sándor növendékei Dumas »Francillon» című háromfelvonásos színművét adták elő. A címsze­repet Fülöp Kató elsőéves növendék játszotta; több nyílt­színi taps igazolta Góth Sándort, aki ezt a fontos szere­pet elsőéves növendékére merte bízni. Fülöp Kató szinte kiforrott színészi képességekkel játszotta végig a nagy szerepet. Partnere Benkő Gyula volt. Rajcs Lajos, mint Riverolles sok tapsot kapott. Nagyon kedves volt a Kun Magdára emlékeztető Bánki Zsuzsa, de jó volt Kenesei Ferenc és Bángyörgyi Károly is. (*) Csokonai-ősbemutató. Érdekes irodalmi esemény színhelye lesz csütörtök este az Erzsébetvárosi Színház. Csokomni-ősbemutató lesz itt: egyik híres vígjátékát hozza színre Hont Ferenc avantgardista színtársulata, a­­Független Színpad. A színrekerülő Csokonai-darab címe: »Méla Temperey, avagy az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon.«. Hont Ferenc, a rendező mondja: » Sohasem játszották még ezt a Csokonai-vígjáté­kot. Csak egyszer került színre egy felvonása; körül­belül négy évtizeddel ezelőtt a Barcsay utcai gimná­zium diákjai rendeztek belőle műkedvelői előadást. Az iskolai előadáson a főszerepeket a következő diákok játszották: Hóman Bálint, Erődi-Harrach Tihamér, Benedek Marcell és Bálint Lajos. Most végre színpadra kerül az egész mű. Mint ismeretes, Csokonai nem fe­jezte be a darabot, az utolsó négy jelenetnek csak váz­latát írta meg. Ezeket a jeleneteket ki kellett egészí­teni. A kiegészítés szintén eredeti Csokonai-szöveg, ame­lyet részben jegyzeteiből, részben más, hasonló tárgyú és szellemű műveiből állítottunk össze. Nyolc dalbetét is van: nyolc Csokonai-dal, korabeli zenével. Néhány dalnak zenéjét is maga Csokonai írta, ránk maradtak h­angjegykéziratai is. Csokonai a darabot a 19. század elején divatos szimultánszerkezetű színpadok számára írta. Gyakori volt akkor, hogy a színpadot kettéosz­tották és egyszerre több, egyidőben történő jelenetet mutattak be párhuzamosan a kettéosztott színpadon. A modern szimultán-színpad tehát tulajdonképpen ennek a régi rendezői ötletnek fölelevenítése. A Tempefey­t ilyen szimultán­ színpadon fogjuk előadni. A címszere­pet Gellért Endre, a Vígszínház kitűnő, fiatal tagja, a női főszerepet Hont Erzsébet játssza. (*) őszre halasztották a Strauss-opera bemutatóját. Strauss Richárd nemrég fejezte be Daphne című operá­ját. A bemutatót most akarták Drezdában megtartani, "a premiert azonban Strauss kívánságára őszre halasz­tották. _____ (_) Sándor György zongoraestje kétmanuá­los Moor zongorán holnap, 7. fél 9. (Rózsavölgyi.) (_) Szép útlevélfotó »Expressnél«, Váci u. II). (14-24-55 Bethlen tér 6.): Maceerade (Louise Hamnor). India gálában (színes). B. (Vt4, 'IS, VA V.10; V. 0.: 'lú, V.4, 'IS, V.8, V.10.) - HOMEROS (3-26- 78. Hermina út 7.): Az örök titok (Fedák Sári, Harsányi Rezső) és a kísérő műsor. (V.5, 7, V.10; vasárnap és Ünnepnap: V.2, V.4, VIS, V.8, V.10.) — JÓZSEFVÁROSI (1-346-44. Kálvária tér 7. sz.): Pusztai Szél (Lázár Mária, Kiss F.). Vonósnégyes (Szőke Szakáll). Leg­újabb filmújság. (V.5, 8/17, V.10; Sz.: 4, 6, 8, 10; V. V.: 1 2, V.4, V.6, V.8, V.10.) Vas. d. e. '/.II kor: S. M. C. matiné.­­KAMARA (1-440-27, 1-359 67. Dohány u. és Nyár u. sarok): Fekete gyémántok (Szeleczky, Jávor). Bonbonparádé (színes rajzfilm). Híradók. (6, 8, 10; szombat vasárnap és ünnepnap: 4, 6, 8, 10.) - KULTUR (3-861-93. Kinizsi ucca 16. szám): Orgonavirágzás (Jeanette Mac­Donald). H. (V.5, 7, V.10; V. VI.: V.4, V.6, V.8, V.10.) _ LLOYD 1111-994. Hollán u. 7/a., Szent István körútnál): W­alewska grófnő (Garbo). H. (5, '/18, V.10; Sz. V. «.: •Ii3, 5, '/16, VslO.) _ METRO 11-122-30. Teréz körút 60.): Rosalle (Eleanor Powell). H. (V.6, Vt8, VilO; Sz. V. Ü.: *M, 'IS, 'US. 10.) Vasárnap délelőtt 11-kor matiné: Rose Marie (J. Mac Donald). — NYUGAT (1-271-62. Teréz körút 41.): Pusztai szél (Lázár Mária, Jávor). Vonósnégyes (Szőke Szakáll): H. (V.5, 7, Vsl., Sz.: 4, 6, 8, 10; V. V.: 2, 4, 6, 8, 10.) - ODEON (1-302-63. Rottenbiller u. 37/b.): Pusztai szél (Jávor, Lázár Mária). Vonósnégyes (Szőke Szakáll). Afrikán álom. Híradók. (Folyt, előad.: VI, 7, V.10; vasárnap és ünnepnap: '/v. Vt4, Vt6, VAB, Vtl6.) Vasárnap d. e. 1/.Ii-kor: Matiné. — OLYMPIA (1­429-47. Erzsébet körút 36.): Te csak pipálj, Ladányi! (Rózsahegyi, Turay). Világ állatkertjei (kultúr). H. (Mindennap: d. e. 11; d. n. 2, 4, 6, 8, 10.) — OMNIA (1­301-25. József körút és Kölcsey u. sarok): Yvette (Simone Simon). Buster a siralomházban. H. (5, V.8, V.10; Sz. V. C.: 4, 6, 8, 10.)­­ OTTHON (14­64-47. Boniczky u. 8. és Baross u. 87. sarok): Szerenád (Iszo Sym). A jég fejedelmei (sportf.). (4, Vsz, 9; Sz.: V.4, V.6, '/.8, V.10; V. 1.: '..2, '/.4, V.6, V.8, V.10.) — PALACK (1-365-2­4. Erzsébet körút 8.): Magdát kicsapják (Turay, Páger). Híradók. (4, 6, 8, 10; V. V.: '2, 4, 6, 8, 10.) — PATRIA (1-456-73. Népszínház u. 13. sz.)­ A szerelem gyöngyei (Sacha Guitry). H. (D. e. II; d. u. V.2, V.4, V.6, V.8, V.10; V. V.: d. e. 10, 12; d. u. 2, 4, 6, 8, 10.) _ PHÖNIX (14-44-54, Rákóczi út 68.): Te csak pipálj, Ladányi (Turay, Rózsahegyi). Vonósnégyes (Szőke Szakáll). (Mindennap: d. e. 11; d. u. 1, 3, 5, V.8, V.10.) - RADIUS (1-220 98, 1-292-50. Nagy­mező u. 22-24.): Rácsnélkü­li börtön (C. Luchaire). Híradók. (V.6, V.8, V.10; Sz. V. 6.: V.4, V.6,­­/.8, V.10.) - REX (1-394-16. István út 39.): Te csak pipálj. Ladásul! (Rózsahegyi, Turay). A rend őre (Chaplin). Híradók. (V.5, V.7, 9; Sz.: V.4, V.6, V.8, V.10; V. 6., Vt 2, V.4,­­II, 1/A V.10.) — RIALTO (1-394-97. Rá­kóczi út 70): Puszta­­szél (Lázár Mária, Kiss F.) és a kísérő műsor. H. (Folyt, előad.: d. e. V.ll-től; d. u V.4, V.6, V.8, V.10; V. O.: d. e. 10, 12; d. u. 2, 4, 6, 8, 10) - ROYAL APOLLO (1-419 02, 1-429-46. Erzsébet körút 45.): A zendai fogoly (Ro­nald Colmann) H. (6, 8, 10; Sz. V. V.: 4, 6, 8, 10.) — SAVOY (1-460-40. Kálvin tér sarok, Üllői út 2.): Harapós férj (Dayka M, Rajnay). Premier híradók. (V.4, 'IS, '1,8, Vd­O; V. O.s '1*2, Ve4, 'IS, VS, V.10.) Vasárnap d. e. 10 és '­.12-kor: Matiné. — SIMPLON (2-689-98, 2-689-99. Horthy Miklós út 62.): Névaparti nász (Gaby Morley). H. (­/t4, 'IS, VlwS, '/.10; vas. ünncipnap: '/v, Vs4, Vs6, '/IS, VslO.) _ STÚDIÓ (140-840. Akácfa u. 4. sz.): Tovaris (Claudette Colbert). Kókuszbár (színes). H. (Minden­nap: d. e. 11; d. u. 2. 4. 6. 8. 10.) _ TIVOLI (1-23- 49. Nagy­mező u. 8.): Pusztai szél (Lázár Mária, Jávor). Vonósnégyes (Szőke Szakáll). Néger varieté. H. (Folyt, előad.: V.5, V.7, Vsl0; szombat: V.4, V.6, V.8, '/10; vasárnap és ünnepnap: V.'12, V.4, V.6, 'US, V.10.) Vasárnap d. e. 11-kor: Matiné. — TURAN (128-401. Nagymező u. és Mozsár n. sarok): Pillanatnyi pénz­zavar (Kabos, Erdélyi Mici). A vitaminkirály (Buster Kea­ton). H. (V.4, V.6, V.8, V.10; V. V.: V., V.4, V.6, V.8, V.10.) — URANIA (1­ 460-46. Rákóczi út 21.): Denevér (Lida Baanwa). H. (5, Vt8, VslO; Sz. V. O.: 'U3, 5, 'V.8, VslO.) Vajs. d. e. U-kor: Lakner bácsi gyermekszínháza. — VESTA (1­32- 39. Erzsébet körút 39.), Szerenád (Willy Forst rendezése). Vonósnégyes (Szőke Szakáll). (944, V.7,­­IM­, V. V.: 2, 4, 6, 8, 10.) 1 M­OZIK ADMIRAL (1-537­ 07. Margit körút 5.): Te csak pipálj, Ladányi (Rózsahegyi, Turay) és a kísérő műsor, ('/­1, Vi6, VsS, '/)10­,.V. C.: V.2, V.4, Vs6, '/18, Vsl0.) - ALKOTÁS (1-553 74. Alkotás u. 11. sz.): Orgonavirágzás (Jeanette Mac­Donald). (3, V.6, '/t6, '/.10; V. V.: V.2, '/.4, V.6, 8, 10.) — ANDRÁSSY (1-241-27. Csengery u. 39., Andrássy út »árok). Orgonavirágzás (Jeanette Mac­Donald). (3, V.6, V.8, V.10; V. V.­ 1, V.4, •/•«, Vt», 10.) — ASTRA (15-44-22. Ugot­­ sa u. 10., Böszörményi út­nál); Bovaryné (l'ola Negri). Miki mint tűzoltó. Híradók. (V.4,­ V.6, V.8, V.10; vasárnap és ünnepnap: V.2, V.4, 'IS, 'US, 'hlO.) — ATRIUM (1-540-24, 1-530-34. Margit körút 55. szám): Fekete gyémántok (Szeleczky Zita, Jávor Pál). II. ('V.6, Vt8, V-10; Sz. V. V.- V.4, V.6, Vt8, VslO.) - BELVÁROSI (3-845-63. Irányi u. 21.): Pusztai szél (Lázár Mária, Kiss F.). Mikrofon­láz. Kutyade­rby, H. (Jobbt.: V.5, 7, '10-10; balt.: 8, V. V.; Jobbt.: '/13, 5, V.8, Vsl0; balt.: V.4, K­, Vt9.) Vasárnap délelőtt '/ill és 12 órakor: Matiné. — BODOGRAF (14-95-10. József Körút 03. szám): Pusztai szél (Lázár­ Mária, Kiss F.), Vonós­négyes (Szőke Szakáll). (V.4, V.6, '/.8, '/.10; V. 0.: '/s2, '/.4, Vi6 V.8, VilO.) — BUDAI APOLLO (1 515-00 Csalogány u. 40.): Hindu síremlék (La Jana). (Vt5, V.7, 9; V. V.: 1, 3, 'IS, V.8, ’/.10) — CAPITOL (1­ 343-37. Baross tér 32.): Névaparti nász (Gaby Morley). H. (V.­4, V.6, Vs8, V.10; V. V., Vs2, V.4, Vi6, V.8, •/.10.) — CASINO (3-831-02. Eskü tér C. sz.): Helén doktor­kisaszony (Madeleine Srewand). H. (V.6, Vt8, V.10; szombat, vas. és ünnep: V.4,­­IS, •/•-», V»10.) — CITY (1-111-40.^ Vilmos császár út 36.): Yvette (Simone Simon): Buster a siralomház­b­an (Buster Keaton). 11. (V.6, V.8, */«10; szombat, vasárnap és ünnepnap: '/(4, 'II, 'II, V.10.) - CORSO (18-28-18. Váci voca 9. szám), Rosallo (Eleanor Powell, Hajmássy Ilona). Jiiradók. ('/•«, '/.8, V.10; szombat, vasár- és ünnepnap: '/»4, V.6, '/a, V.10.) - CORVIN (1-395-84, 1-389 88. József körút és Üllíti út sarok): Névaparti nász (Ciaby Morb­yJ. U. (W. '/.6. V.8, 1/..JO- V I.- v.2, V.4, 1/s5, V.8, Vd­O.) Vasárnap délelőtt '/.11-kor: Stuart Mária (Katherine Hepburn).­­ DAMJANICH (1­848.08. Damjanich u. 1.): Tarzan bosszúja (Olen Morris) és a kísérő műsor. H. (V.4,­­A6, V.8, V.10; V. I.: 2, 4, 7, 8, 10.) _ Dr.CSI (1-213-41, 1-259-52. Teréz körút 28.): Fekete gyémántok (Sze­leczky Zita, Jávor). H. (6, 8, 10; Sz. V. Ü.: 4, 6, 8, 10.) -ELIT (1-161-51. Lipót körút 10.): Maga lesz a férjem (Jávor, Agay). Híradók. (4, 0, 8, 10; V. V.: 2, 4, 6, 8, 10.) - FORUM (1-897-07, 1-895-43, 188-528. Kossuth Lajos u. 18) 3-ik hétre prolongálva! Szívek csalogánya (Deanna Durbin). H. (V.6, V.8, V.10; Sz. V. I­: V.4,­­II. 18, 10.) — GLORIA (1-448 00. Thököly út 50. sz.): Te csak pipálj, Ladányi! (Rózsabegyi, Turay). Nők a mikrofon előtt (zenef.). H. (V.5,­­M. 9. Sz.: V.4, 'hu­. VsS, Vílli V. C.:­­lá, 'Isi, Vsti, 'la, 'im.) - HOLLYWOOD 1 D­á­nia ÁPRILIS 26. Budapest I. 1.45: Torna. Utána: EMUIVS Hanglemezek. Kb. 7.28: Étrend, közlemények. 10.1*: Hírek 10.21: Egykorú jelentések a szegedi árvízről, (felolvasás). IMS: Hírek a nyári divatról (felolvasás). 11.M: Harangszó, időjárásjelentés. 13.05: G. Kiss Zsuzsa zongorázik, Zsegon Lenkt­ énekel zongorakísérettel. Közben kb. 12.30: Hírek. 13.20: Időjelzés, időjárásjelentés. 13.30: A rádió szalon­zenekara. 14.35: Hírek. 14.50: A rádió műsorának ismertetése. 15.00: Élelmiszerárak. 16.10: Asszonyok tanácsadója (Arany­ Mária előadása). 16.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 17.00: Tánclemezek. 17.30: »Lappföldön.« A svéd rádió hely­szini közvetítése hanglemezekről. Ismerteti és magyarázza Szalász Gyula. 18.00: Bodrits Béla és cigányzenekara. 18.30: I. Erdélyi népművészet.« Dr. gróf Bethlen László előadása. 18.50: Attilio Ranzato gordonkázik, zongorakísérettel, az Olasz Kultúrintézetből. 19.30: D'Annunzio-emlékest. Beveze­tőt mond Antonio Widmar. DAnnunziio költeményeiből sza­val Liliotay Árpád, olasz nyelven Gina Savietti. Zandonal— D'Annunzio: Kettős a Framcesca da Rimini c. opera III. fel­vonásából. Előadja Walter Rózsi, az Operaház tagja és Szé­k­elyhidy Ferenc dr., az Operaház örökös tagja. Zongorán kísér Polgár Tibor. Rendező Csanády György. 20­ 30: Ifjúsági énekkarok hangversenye. Közvetítés a Zenemű­vészeti Fő­iskola nagyterméből. 21.00: Hírek, sporteredmények, idő­járásjelentés. 21.40: A norvég rádió Európa-hangversenyének ismertetése. 21.50: A norvég rádió Európa-hangversenyének közvetítése Oslóból. 22.50: Zbigniew Kosciuszko lengyel nyelvű előadása a XXXIV. Eucharisztikus kongerfúzu­mról. 23.05: Közvetítés a Spolarioh-kávéházból. Sárai Elemér és cigány­zenekara muzsikál, Orbán Sándor énekel. 24.05: Hirek kül­földi magyarok számára. — Budapest II- »Istvánffy Miklós, a magyar Livius.« Dr. Geréb László előadása, 18.30-18.55-ig: Bodrics Hála és cigán­yzenekara. 19.00—19.25-ig: A földműve­lésügyi minisztérium mezőgazdasági félórája. 19.30—20.25-ig: Ifjúsági énekkarok hangversenye. Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. — Telefonhírmondó. 6.41—11.20-ig: Budapest I. műsora. 11.20—11.50-ig: A Telefonhirmondó kü­lön műsora (szórakoztató lemezek). Utána 15.25-ig- Budapest I. műsora. 15.25—15.55-ig: A Telefonhirmondó ki­lctu műs­ora (művészlemezek). Utána: Budapest I. műsora. — Közvetítő­állomások­ 6.45—19.00-ig: Budapest I. műsora. 19.00—19.25-ig. Budapest II. műsora, Utánk: Budapest I. műsora. ­­ 14 Kedd PESTI NAPLÓ 1938 április 21. JÖVÜNK BUDAPESTET MEGNEVETTETNI! AKROBAT OH! CHARLIE RIVELS és 20 tagú revü-társulata ragyogó új műsorral Péntektől, ápr. 29-től naponta délután 5 és este fél 9 órakor Jegyrendelés a ROYAL SZÍNHÁZ pénztáránál (Tetefón : 142-728) SPORT N­gy tenniszsiker Magyarország az utolsó napon kétszer győzött és ezzel Magyarország—Jugosz­ávia 3:3 Zágráb, április 25. A jugoszláv—magyar középeurópai tennisz­kupa mérkőzései során vasárnap a Pallada—Bez­dovanovics együttes a Gábori—Ferenczy párt 6:2, 6:2, 6:4, a Kukuljevic—Mrtic kettős az Asbóth— Szigeti együttest 7:5, 6:4, 6:1 arányban verte. Ju­goszlávia tehát ekkor 3:1 arányban vezetett. A nemzetközi verseny harmadik napján 500 főnyi közönség előtt borús időben kezdték az utolsó előtti egyes mérkőzést, amelynek soran Asbóth 6:2, 13:11, 6:3 arányban verte Rada­no­vitsot. A fiatal magyar tenniszező igen jó volt. Ekkor az eső esni kezdett, úgyhogy csak fél­órás késéssel tudták megkezdeni az utolsó egyes mérkőzést. Szigeti pompás formában 1:6, 6:4, 7:5, 6:1 arányban győzött Mitic ellen, aki pedig nem­régiben Boussus de Menzel felett is diadalmasko­dott. A magyar tenniszcsapat huszáros lendülettel döntetlenné tette a kitűnő jugoszláv tenniszezők­kel szemben a­ mérkőzést, úgyhogy teljesítmé­nyük minden dicséretet megérdemel. A magyar tenniszezők kedden este ,­/ap órakor érkeznek a keleti pályaudvaron Budapestre. ­ A magyar lelkesedés legyőzte az amerikai kosárlabdázó stílust Magyarország—Bulgária 25:12 (Saj­át tudósítói­któl.) Szépszámú közönség előtt mér­kőzött vasárnap délután a BEAC-stadionban Magyar­ország kosárlabdázó válogatottja Bulgária ellen. A csa­patok felállítása a következő volt: Magyarország: Rózsa, Kozma, Kardos, Szamosi, Boldizsár; II. félidő­ben Velkey és Mátyási. Bulgária: Takev, Boskov, Brusa­nov, Sarkov, Haimov; II. félidőben Konstantinov. A mérkőzés előtt dr. Hodászy Miklós, a MASz kosár­labdázó szakosztályának elnöke üdvözölte a vendégeket, majd a két Himnusz elhangzása után Baku Ernő síp­jelére megkezdődött a játék. Első félidőben a csapatok egyenlő erejűek voltak. A félidő eredménye 7:5 volt a bolgárok javára. Szünet után a magára talált magyar csapat erős iramot kezdett, melyet folyton fokozott. A bolgárok technikai felkészültségét és szívós ellenállá­sát elseperte a magyar győzniakarás és a közönség lelkes biztatása közben egymásután hullottak a labdák a hálóba. Végeredmény 25:12 Magyarország javára. Kosárdobók: Boldizsár 14, Velkey 5, Kozma 3, Rózsa 2, Szamosi 2 a magyarok részéről; Haimov 3, Boskov 3, Hrusanov 3, Sarkov 1, Konstantinov 2 a bol­gárok részéről. A mérkőzés után Konstantinov csapatkapitány el­mondotta, hogy a passzokra épülő technikát Am­riká­ban tanulták, az egyéni akciókat nem helyeslik, a kosár­­labdánál az összjáték a legfontosabb. Az előmérkőzésen a főiskolai válogatott 24:14 (9:6) arányban legyőzte a KISOK válogatottat. (t. i.) ­ Kecseszkecsken-döntők Brez­del—Sikl, Károlyi - Konstantiniov, Passmann—Stojeff Még négy napig tart a kecseszkecskenbajnokság: ma, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken már csak döntő mérkőzések kerülnek sorra. A hátralévő mérkőzé­sek­­egytől egyig heves, elszánt küzdelmeket ígérnek a bajnokságra pályázó Brendel, Passmann, Károlyi, Konstantinov, Stojeff és Siki között. Az idő rövidsége miatt egyébként a kedd esti mű­sorban kétszer is szerepel Mark Passmann, a lett izom­kolosszus. A műsor elején a csehszlovák Skwarek ellen áll ki, majd miután kipihente fáradtságát, a műsor végén a bolgár Stojeff ellen vívja meg döntő fontosságú mérkőzését. A szombat esti Passmann—Brendel-mérkőzésen láb­húzódást szenvedett magyar Mike Brendel már kihe­verte sérülését és kedden este ő is ringbe lép. Ellen­fele a néger Regis Siki! Kíméletlen küzdelemre van kilátás a magyar Ká­rolyi László és a bolgár Konstantinov között is. E mér­kőzéseken kívül az Arif-Dionisio-meccs szerepel még a műsoron. A döntők iránt hatalmas érdeklődés nyilvánul meg a közönség körében, ami nem is csodálható, mert min­den egyes mérkőzésen az amerikai szabadstílusú birkó­zás legkiválóbb képviselői vesznek részt s hogy a közel egyenlő képességű birkózók közül ki nyeri meg a ver­senyt, azt még most, néhány nappal a verseny vége előtt sem lehet tudni. A hétfő esti mérkőzések eredménye a következő: Károlyi László (magyar) egyórás mérkőzésben döntet­lenül végzett Max Passmann-nal (lett); Mike Brendel-Orgoványi (magyar) győzött Stoeff (bolgár) ellen; Kon­stantinoff (bolgár) legyőzte Kontot (magyar); Regis Siki (amerikai néger) győzött Jan Skwarek (csehszlovák) ellen; King Curtis (skót) legyőzte Orgoványi Jr-t (ma­gyar). A mérkőzéseket ma este '09 órakor folytatják a Fővárosi Nagycirkuszban.­­ A legjobb vidéki kardvívó a debreceni Cserjés lett a debreceni Guttenhoft és a segedi Damján előtt.

Next