Pesti Napló, 1938. december (89. évfolyam, 251–275. szám)

1938-12-11 / 259. szám

Vasárnap INGATLAN Megkezdte téli álmát az építőipar A házadómentességi törvény módosítását sürgetik az érdekeltek Az építőipar foglalkoztatottsága, amely már a ko­rábbi hónapokban, sőt az építési főidény tartama alatt is sok kívánnivalót hagyott maga után, a téli hónapok beköszöntével most valósággal kritikus mélypontra ha­nyatlott. Mindenképpen jellemző a helyzetre, hogy ezen a héten a polgármesteri hivatal egyáltalában nem adott ki nagyobb bérházra szóló építési engedélyt, aminek egyszerű magyarázata az, hogy ilyen engedély iránti kérelmet senki be nem nyújtott. A tervezőirodák, ahol máskor ilyen időtájt tíz-tizenöt alkalmazott is­ dolgozott a kora tavasszal kezdődő épí­tési kampány előkészítésén, s a felekkel, vállalkozókkal, iparosokkal ilyenkor tárgyalták meg a tervek részlet­kérdéseit, most egy-két alkalmazottat is alig tudnak foglalkoztatni. Valóságos téli álom borult ezekre az irodákra. Az érdeklődés és a vállalkozókedv ilyen méretű hiá­nyára nem számított az építőipar, amely még pár hét­tel ezelőtt remélte, hogy a nyáron és ősszel elmaradt építkezések egy részét a téli hónapokban lehet majd pótolni. Ezzel szemben májusra alig nyolc-tíz nagyobb ház épül a fővárosban, aminek munkái azonban már ré­gebben megkezdődtek. Teljesen hiányoznak az­ új épí­tési tervek, sőt egy idő óta hiány mutatkozik középítke­zésekben is, amelyeket a hatóságok sokkal lassúbb tem­póban adnak ki, mint a korábbi hónapokban. Ha ezen a téren gyors változás nem következik be, úgy attól lehet tartani, hogy a lakásprodukció a jövő évben is tovább fog csökkenni, ami azután már szük­ségképpen kifejezésre jut az üres lakások számának további apadásában, általában a lakáspiac viszonyai­ban, amelyek kielégítőknek, a lakók és a lakást keresők szempontjából kedvezőknek már most sem nevezhetők. Az építőipar, amely e jelenségekre már ismételten felhívta az­ illetékesek figyelmét, most újabb memo­randumot intézett az iparügyi és a pénzügyminiszter­hez. Ezúttal főként a jövő év végén lejáró házadómen­tességi törvény megfelelő módosítását sürgetik, mert enélkül — az érdekeltek véleménye szerint — nem várható változás az építőipar tevékenységében. Hol vannak a főváros eladó telkei? Jelentettük, hogy a főváros felesleges telkeit érté­kesíteni szándékozik. Az egyes kerületekben eladásra kerülő telkek jegyzéke a következő: I. kerület: Daruváry út 9957. hrsz. (­V. négyszögül), a Német­völgyi út melletti Névtelen útnál a 8258. hrsz. nyolc telek (115—169 négyszögöl), Kútvölgyi út 10171. hrsz. (379), Diana út 8430. hrsz. (1616). II. kerület: Mária téren a 14098. hrsz. két telek (72—131), a Török ucca 13442. hrsz. három telek (79—85), a Zsigmond ucca 13142. hrsz. két telek (96-127), a Bimbó út 12670. hrsz. két telek (388—390), u. o. a 12462. hrsz. (3071. ugyanott 12457. hrsz. (337), a Gárdonyi Géza út 12757. hrsz. (275), Felvinci út 12720. hrsz. (302), Alvin­ci út 12720. hrsz. öt telek (302-332), Tulipán ucca 12720. hrsz. (304), Kelvineci út 12720. brez. négy telek (302—405). . . III. kerület: Árpád fejedelem útja 14575. hrsz nyolc telek (76—117). Zsigmond tér 14575. hrsz. nyolc telek (65-122). Dara uc­ca 14575. hrsz. (96). Majláth ucca 18207. hrsz. két telek (l1^-le). Ugyanott 18239. hrsz. öt telek (77-143) ugyanot 182175. hrsz. (199). Csatárka dülő 15871. hrs«. (152), Ferench­egyi út h­.489. hrsz. (426). V. kerület: Wah­rmann ucca 25223. hrs». (150), Pozsonyi út 25337 hrsz. két telek (149-169), Újpesti rakpart 25337. hrs«. (110). VI. kerület: Lőportár ucca 28202. hrsz. (370). VII. kerület: Dob ucca 51. sz. (118). VIII. kerület: Vas ucca 36437. hma. négy telek (96—175). Stáh­ly ucca 36437. hrsz. (175). IX. kerület: Kinizsi ucca 36968. hrw. (IM). Fővám ^r 37054. hrsz. négy telek (78-115) Csarnok tér 37054.­­««. (lí«). Imre ucca 37054. hrsz. három téltek (7—114). X. kerület: Liget ucca 39138. hrsz. (4571 Villám ucca 88506. hrsz. (180). Kendeffy ucca 38506 hrsz. nyolc telek is"5-^' Szanáry ucca 38506. hrsz. két telek (1&1—186). Kezso "eta s. hrsz három telek (189). Szapáry ucca 38696 hn.z három telek (189). Üllői út 3869­1. hrsz három telek (312-390) Delek ucca 38703. hrsz. négy telek (189). Rezső ucca 38.03. »*«*• telek (189). Magyarok Nagyasszonya tér 38703 hrsz. négy telek (122). Orczy út 38789. hrsz. két telek (145—150). XI. kerület: Bertalan ucca 5031. hrsz. (165). Fehérvári út 4.­175 hrsz két telek (230—270). Kaposvár ucca 4037. hrsz. (113). Nagyboldogasszony útja 1940. hrsz. (273). Szent Imre herceg­ útja 4713 hrsz. két telek (191-260). Elek ucca 4715 hrsz. (202 . Zólyomi út 2694. hrsz. (2.­.V. Sösfü­rdő ucca 3516. hrsz. (264). Albert ucca 3714. hrsz. (171). Beregszász köz 2533. hrsz. (248). Sasad­dille 2569. hrsz. H­árom telek (181-202). Érdi út 2337. h­rsz. (231) Törcsvár ucca 2337. hrsz. öt telek (198—231). Érdi út 2337. hrsz.­ két telek (226-228). Sopron út 3889. hrsz. (202). Mohai út 3163. hrsz. két telek (212). Ballagi Mór ucca 3477. hrsz. (114—202). XIII kerület: Országbíró ucca 27811. hrsz. két telek '10. XIV. kerület. Bosnyák tér 31267. hrsz. négy telek (ili—161). Bosnyák tér melletti névtelen ucca 31267. hrsz. (89). Pósa Lajos ucca 31189. hrsz. két telek (88—145). Lőcsei úi 31489. hrsz. (116). Egressy út 31489. hrsz. (182). Újvidék ucca 311­97. hrsz. öt telek (80—136). ugyanott 31693. hrsz. h­árom telek (83—136). Róna ucca 31697. hrsz. három telek (99—139). Gyarmat ucca 31693. h­rsz. há­rom telek (64—124). Amerikai út 32213. hrsz. négy telek (115—177). Egressy út 32539. hrsz. kilenc telek (119—203). Gizella út 32539. hrsz. nyolc telek (121—190). Stefánia út 32539. hrsz. nyolc telek (119—236). Hungária út 32396. hrsz. három telek (152—366). ugyanott 32478. h­rsz. (174). Stefánia út 32481. hrsz. (3001. ugyanott 32480. hrsz. (195). ugyanott 32478. hrsz. d­53). Besnyei ucra 32396. hrsz. (152). Szobránc ucca 32528. hrsz. (175). Besnyői ucca 32483. hrsz. (195).­­A Nyugdíjalapok házvásárlásai az Új Erzsébet­városban. Az Ügyvédi Nyugdíj- és Gyámpénztár meg­vásárolta az Éva ucca 19. számú, november elsején el­készült házat a Helvetia részvénytársaságtól. A vételár 665.000 pengő volt. Ugyancsak a Helvetiától vásárolta meg az Első Magyar Biztosító Nyugdíjalapja a Károly körút 23. számú hatemeletes új bérházat, 550.000 pen­gőért. A Megépül az óhegyi Horthy Miklós kertváros. A Kőművesmesterek Ipartestülete emlékirattal fordult az iparügyi miniszterhez és kérte, hogy tegyen meg min­den intézkedést az iránt, hogy megépítsék Budapesten azt az ezer darab kertes családi házból álló lakótelepet, amelyet a kormányzó úr őfőméltóságának országlása 10. évfordulóján az 1930. évi XI. tc. 2. §-ának g) pontja megépíteni rendelt. Ez, a törvény a lakótelep megépíté­sének előfeltételeiről gondoskodott és az OTI birtokába engedte át a kincstár tulajdonát tevő 210 ezer négy­szögöles telektömböt és elrendelte, hogy a lakótelepet az OTI öregségi tartaléktőkéjéből kell megépíteni. Az ipar­testület egyidejűleg kérte a miniszter intézkedését az iránt is, hogy a 200 holdnál nagyobb birtokosokat és a gyárvállalatokat kötelezzék a gazdasági munkáslakások építésére, hogy építtetők erre különleges adókedvez­ményeket kapjanak. Az iparügyi miniszter a minap le­iratot intézett az építőmunkaalkalmak érdekében javas­latot tett ipartestülethez, amelyben közölte, hogy az 1000 darab kertes családi házból álló lakótelep felépíté­sének előkészítési munkái már tárgyalás alatt vannak. Utasította a miniszter a városokat, hogy a városrende­zési törvény végrehajtása kapcsán családi lakótelep épí­tésére alkalmas telkeket jelöljenek ki. Közölte a minisz­ter az ipartestülettel azt is, hogy arra vonatkozóan, hogy az egyes nagyobb vállalatok munkásai számára olcsó­bérű kertes öröktulajdonban is megszerezhető lakásokat építsenek, felhívta a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségét, megküldve neki az ipartestület indokolt ja­vaslatát és felhívta a szövetséget, hogy ez irányban megindítandó akciójáról hozzá jelentést tegyen és ismer­tesse annak eredményét. A Építőmesterek a tisztességes haszon biztosításáért. A Budapesti Építőmesterek Ipartestülete felterjesztés­ben az árrombolásokról határozó döntőbizottság eljárási szabályainak olyan kiegészítését kérte, hogy a bizottság az építőipari árrombolásokban eredményesen működhes­sék. Kérte ezzel kapcsolatosan annak kimondását, hogy reálisnak azt az egységárat tekintsék, amelyben a tény­leges termelési költségek és a szakmában szokásos és megokolt rezsi mellett a gazdasági helyzethez viszont­í­tott haszontétel is benne legyen. A miniszter ezt a kí­vánságot elutasította, mert erre az új ipartörvény­novella felhatalmazást nem ad. Annak a további kérés­nek az ügyében, hogy átalányáras munka esetén 37 ár­rombolással vádolt iparosnak részletes költségszámítást kelljen bemutatnia, a miniszter kifejtette, hogy ilyen intézkedés megtételére szü­ksé­­ nincs. Az építőmesterek ipartestülete szükségesnek tartja, hogy a kamarában alakítandó döntőbíróságba a kérdéssel ismerős és a kal­kulációt értő Szakipar090k kerüljenek. A Ellanyhult a forgalom az ingatlanpiacon. Az építőipar letargiájával párhuzamosan a kész házak adásvételi forgalma is hanyatló irányzatot követ. Pedig­ az ingatlanüzletben egy-két héttel ezelőtt még határozott érdeklődés mutatkozott úgyszólván minden piacra került objektummal szemben, amelynek jövedelmezősége az elhelyez­kedést kereső tőke igényeit kielégítette. Emellett volt kereslet különösen a város belterületén be­építésre alkalmas telkek iránt is, úgyhogy az el­érhető árak szilárdan alakultak. Ez időszerint ér­deklődés csak a fő útvonalon lévő, lehetőleg új házak iránt mutatkozik s ezekben viszont a kíná­lat lett rendkívül tartózkodó. Ezzel szemben mel­lékuccákban lévő régi, kevéssé karbantartott há­zak tömegesen kerülnek piacra, anélkül, hogy vevőkkel találkozhatnának. A kereslet és a kíná­lat így valósággal elkerüli egymást, úgyhogy számottevő forgalom az ingatlanüzletben nem fejlődhetik ki. PESTI NAPLÓ 1938 december 1s 11 SAKK Sakkfeladvány V. Bor tói (Pat. 1938. VII. díj.) Megfejtőink kiett ketten értékes könyv­jutalomban részesül­nek. Beküldési hatÁridíjz csütörtök. Múlt heti felad­ványunk megfejt黫! Bg!—62. • könyvjutalmakat nyerték: Jakobovits István, Budapest, Szijjártó-Szabó Benjámin, Várpalota. 1 11 • P lÉÉ m • P* '­HM ÉP JH wm • m IP ll.wil fjl PA w m m • 10 Matt két lépésben Avro verseny 1938 Spanyol megnyitás Világos: Aljechin Sötét: Flohr 1. e4, e5. 2. Hf3, Hc6. 3. Fb5, a6. 4. Fa4, Hf6. 5. 0-0, Fe7. 6. Bel, b5. 7. Fb3, d6. 8. c3, Ha5. 9. Fc2, c5. 10. d4, Vc7. 11. Hbd2, 0-0. 12. Hfl, Fg4. 13. dXe5, dX«5. 14. He3, Fe6. 15. Ve2, Bfe8. 16. Hg5, c4. 17. b4. eXb3. 18. HXe6, fXe6. 13. aXb3, b4. 20. cXb4. FXb4. 21. Fd2, FXd2. 22. VXd2, Hc6. 23. Vc3, Vb6. 24. Fd3, Hd4, 25. b4, Bec8. 26. Hc4, Bab«. 27. Ba5, VXb4. 28. VXt4, BXb4. 29. HXe5, Hb3. 30. BXa6, Hc5. Bel, B6b3. 32. Fc4, Kh8. 33. Hf7t, Kg8. 34. HdS, IBc7. 35. Baal, Kf8. 36. e5, Hg4. 37. Bel, g5. 38. Ba3, Hh6. 39. Bf3, Kg7. 40. Bg3, g4. 41. h3, Kh8. 42. hXg4 sötét feladja. . * Indiai. Világos: dr. Euwe Sötét: Reshevszky 1. d4, Hf6. 2. c4, g6. 3. f3. d5. 4. eXd5, HXd5. 5. e4, Hf6. 6. Hc3, Fg7. 7. Fe3, 0­ 0. 8. 11, Hc6. 9. d5. 10. Hf3, c6. 11. Vb3, HXd5. 12. HXd5, HX­15. Hb8. 13. eXd5, Hd7. 14. Fe2, Va51. 15. Fd2, Vb6. 16. FXc3, FXc3­. 17. bXc3, Ve3. 18. c4, VXf4. 19. 0-1), Vc7. 20. Khl, Hf6. 21. Ve3, Fg4. 22. Vh6, FXfS. 23. BXfS, b5. 24. cXb5, Ve5. 25. Be1, HXd5. 26. Bb3, Vb4. 27. Vd2, e6. 28. Bd3, Bab8. 29. a4, Hf6. 30. Vb4, Bbc8. 31. a5, Hd5. 32. Vb3, Bc5. 33. Ff3, Bb8. 84. FXd5, B5Xb5. 35. Va2, eXd5. 36. BXd5, Vc3. 37. Bfl, Bb2. 38. Va4, Bbl. 39. B5dl, BXdl. 40. BXdl, a6. 41. h3. Bb5. 42. Bal, Kg7. 43. Va2, Bb2. 44. Va4, Bg5. 45. Ba2, Vc3. 46. Bal, h5. 47. Va2, Bf5. 48. Kh2, g5. 49. Va4, Bf4. 50. Va2, g4. 51. hXg4, Ve5. 52. g3, Be4. 53. Vbl, Be2+. 54. Kh3, hXg4f. 54. Kh4, Bh2+. 56. KXg4, Ve21 vilá­gos feladja. SAKKHÍREK . Rómaifü­rdő ezévi sakkversenyét dr. Béky Dezső államrendőrségi tisztviselő veretlenül nyerte a második helyezett dr. Csáktornyai Lajos orvos és a harmadik helyezett dr. Kövesdi Imre orvos előtt. A nyolcas mezőnyben mindvégig izgalmas, erős küzdelem folyt Rómaifürdő társadalmának élénk és fokozódó érdeklő­dése mellett. Az ízlésesen díjazott versenyt a Római­fürdő Telep Egyesület sakk- és bridzsszakosztály ren­dezte meg. A Magyar Sakkfeladvány Társaság december 17-én este 8 órakor tartja rendes évi tisztújító közgyűlését (VI., Nagymező ucca 22—24., I. em.), amelyre ezúttal hívja meg minden tagját az elnökség. FELELŐS SZERKESZTŐ MESTER SANDOR SZERKESZTŐ: FÖLDI MIHÁLY KIADÓTULAJDONOS: A­­PESTI NAPLÓ" RÉSZVÉNYTÁRSASÁG FELELŐS KIADÓ: DR. SZEGŐ ELEMÉR Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza Budapesten­­ Ingatlanárverési naptár Környéken A­z árverés Az­n­­t­a­t­l­a­n Kikiáltási ár nen^őbei. Az á­r­verés Az i­n­t?­a­t­a­n Kikiáltás ál neneöbei időpontja nf IV-e­k­v­e «t n­ő. Kikiáltási ár nen^őbei. duponk­a »tili. e­k v­e­se »o. Kikiáltás ál neneöbei XII. 19 iu. Közp. b. Grassalkovich XII. 2. di 3 Rákoskeresztúr 768/37 hrsz 165 2X100 ucca 19 51 30.640 1. 3 du. 1 Gödöllő ib Mátyásföld XIl 20 iu. 3 Közp. ib. Szív ucca 45 150 25.000 1366 hrsz 372 12.000 1. 2 du. 4 Közp .b Egressy út 3 285 /.260 1. 12 de. 1 Pest­i. 10 du. 3 I­­nterzsébet. Ib. -12C i. 10 du. 3 Közp. ib. Tengerszem u. 42 310 1.203 -120 1. 36 de. 11 KilPMti­­b. Márta utca 71 100

Next