Pesti Napló, 1939. március (90. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-05 / 53. szám

Vasárnap PESTI NAPLÓ Írta: Bozzay Margit Ha nem is volnék szülő, főleg anya­párti (arra a szent meggyőződésre támaszkodva, hogy száz eset közül kilencvenkilenc és félben az anyának van igaza), ez esetben akkor is az édesanyja mellé állanék, de rajtam kívül gondolatban odaáll mellé az a sok ezer és ezer anya is, aki ezt a cikket olvassa. »Anyám, — írja — aki pedig igazán szeret és akivel nagyon jól megértet­tük egymást, napról napra jelenetet csinál a vőlegényem miatt. Azt mondja, nem hozzám való, mert hu­szonnégy esztendővel öregebb és fő­ként, mert még nem vált el a fele­ségétől. Nem érti meg, hogy én fü­tyülök a huszonnégy esztendő kü­lönbségre, és hogy van türelmem várni, amíg elválnak. Nem mondom, hogy nem szeretném, ha már elvál­tak volna, de mit csináljunk, ha, az asszony nem akar beleegyezni a vá­lásba. Elég baj ez, mert bizony félté­keny vagyok, hiszen a vőlegényem egyelőre még együtt lakik a felesé­gével, sőt azt mondja, ez így is ma­rad még egy ideig, mert az anya­giak így kívánják. Természetesen azért minden este együtt vagyunk, hiszen a­ vőlegényem így kívánja ezt. Sétálunk, moziba megyünk, hozzánk is felhívom, de ritkán, mert látom, hogy anyám nem látja szívesen. Vi­szont haragszik azért is, ha vele vagyok, mert azt mondja, rendes lány nem jár haza minden nap éj­félkor... Ezek után még folytatja­ három ol­dalon keresztül és panaszkodik az édesanyjára, aki »maradt«, nem tud haladni a korral és nemhogy a lá­nyának segítene, hanem meg meg­nehezíti az életét. Nos, nézzük csak, mennyire jogos ez a panasz. A férfi huszonnégy esztendővel idő­sebb magánál. Éppen mégegyszer annyi, mint maga. Ez nagyon nagy korkü­lönbség, amiből, ha ma még nem is, de pár esztendő múlva okvetlenül baj lesz. Az ötvenen túli férfi fáradt, törődött a harmincéves asszonyhoz, aki nem igen szokta, sőt nem is tudja megérteni ezt a fáradt­ságot és rendszerint többet kíván az urától, mint amit az adni bír. Azt elhiszem, hogy ma még fütyül erre a huszonnégy esztendő korkü­lönbségre, sőt talán tetszik is ma­gának, hiszen minden fiatal lány hiúságának hízeleg, ha érett férfi foglalkozik vele. De elmúlik ám ez az idő. Lesz olyan is, amikor nagyon is észreveszi. Amikor maga szóra­kozni szeretne menni, de az ura fá­radt lesz. Amikor maga jókedvűen beszélgetni szeretne és az ura moró­­zus lesz. Amikor majd idegesíti min­den, és a hajlott kor ismert szokása szerint mindenben hibát lát, minden­ben gáncsolnivalót keres. Most még persze maga azt hiszi, hogy a csók egész életében mindenért kárpótolja. Érdekes, hogy nem veszi észre, mi­lyen valószínűtlenül hangzik, amikor egy másik asszony férjéről mint vő­legényéről beszél. Nem tudja, hogy aki férj... az nem lehet vőlegény... és nem ígérhet házasságot. Nem ve­szi észre, milyen rettenetes, nagy ellentmondás van a tények és a vá­gyak között? »Mit csináljunk, ha az asszony nem akar a válásba bele­egyezni.« Bizony, nem csinálhatnak sem­mit... És főleg nem játszhatnak vő­legény és menyasszonyosdit. És itt jön az édesanyja komoly igazsága... A férfi váljon el előbb és azután jöj­jön magához és kérje meg a kezét. Mert így, az ő részéről nagyon fele­lőtlen a dolog. Csinálhatja ezt a já­tékot magával akár évekig is, vissza­tarthatja magát más férfiak, esetleg komolyabb és jobb partik társaságá­tól, élvezheti a maga fiatalságát, csinosságát, és... amikor elég volt neki, — már láttunk ilyen csodát, nem is egyet — akkor nyugodtan mondhatja: a feleségem nem válik. És mit tesz maga akkor? Sír, fe­nyegetőzik, feljelenti? Lehet... A sírása nem fogja meghatni, a fenye­getésétől nem ijed meg és a bíróság arra az álláspontra helyezkedik, hogy nagykorú nő ne folytasson ba­rátságot házas férfival. De ha adna is... Változtatna ez a dolgon? Visszahozná az elveszett időt, esetleg éveket? Adna kárpót­lást a rengeteg izgalomért, várako­zásért, ilyen helyzetben el nem kerül­hető keserűségért, a letagadhatatlan szégyenért, az elhagyatól maró tu­datáért? Hát miért van erre szükség? Miért nem lehet úgy csinálni a dolgokat, hogy ezek a lehetőségek már eleve kizártak legyenek? Megvan rá a mód... Megvan abban az egyszerű, józan, az életet ismerő tanácsban, amit az édesanyja adott: »Előbb vál­jon el.« Igen ... Mert csak ezzel tudja bizonyítani, hogy szándéka komoly, hogy maga mellett akar maradni és hogy a nagy értékért, a fiatalságért valamit akar és tud is­­ nyújtani. Mert így a házasságon kívül, maga csak áldozatot hoz az együttlétért és a messze ködben lévő esetleges együttélésért, a férfi meg csak nyer rajta. Nyer egy szép, fiatal lányt, aki rajong érte, aki istent lát benne, aki mindent föláldoz érte, és aki mindezekért megelégszik a puszta ígérettel, ha elválunk... Körülbelül tudom, hogy falra bor­só, amit mondok, mégis megpróbá­lom­ beláttatni magával, hogy az édesanyjának van igaza és magá­nak meg kell próbálni, rendet terem­teni ebben a dzsungelben, amely el­nyeléssel fenyegeti ... Meg kell mon­dani a férfinak, hogy nem vár to­vább és bizonyosságot akar. Hogy költözzön el a feleségétől és hat hó­nap után adja be a válókeresetet. Majd meglátja, hogy mit felel erre a férfi. Természetesnek tartja-e a kí­vánságát, meg lesz-e lepve, tiltako­­zik-e vagy visszautasít? Ha termé­szetesnek találja, tisztességes ember és eleget is fog tenni a kívánságá­nak. Ha meg lesz lepve, elodázza majd és ki akarja beszélni magából, és türelmességre meg egyéb csak maga által hozandó áldozatra hivat­kozik. Ha tiltakozik vagy visszauta­sít, nem komoly a szándéka és ak­kor okosabb, ha mingjárt, tudtára is adja, hogy megszakítja vele az érint­kezést. Mert mit tud maga róla? Az életé­­ről, a múltjáról, a feleségéhez való kötelezettségéről, a közös vagyoni ügyeikről, arról, hogy ezek az ügyek olyan természetűek-e, amelyek meg­engedik a válást. Mit tud arról, hogy esetleges válás esetén az asszonynak mik­ lehetnek az igényei, hogy a férfi ki tudja-e azokat úgy elégíteni, hogy a maguk közös életének alapja meg ne inogjon. Beszéltek ezekről? Leveléből ítélve, nem hiszem. A férfinak volt esze, hogy kerülte ezt a témát, maga meg elég jóhiszemű és sokkal jobban sze­reti, semhogy olyan valamiket sejt­sen e mögött a sok életbevágóan ko­moly kérdés mögött, amely magára nézve hátrányos lehetne. Lépjen hát ki kicsit a jóhiszeműségből és ne csak a szerelem szemüvegén, hanem az élet szemüvegén is nézze a dolgot. Higgyen kicsit az édesanyjának... Mögötte egy élet tapasztalata áll és nem »maradiság« az, ami a szavai­ból szól, hanem az egyetlen abszolút szeretet, az egyetlen érdeknélküli szeretet, amely a világon van. Mert minden igazai anya csak a gyerekét nézi, csak a gyerekét félti és ha be­szél, nem önmagáért, hanem a gye­rekért beszél. Nem azért, mert ön­magának akarja megtartani a gyere­ két. Dehogy... De boldognak akarja látni, és minden erővel vissza akarja tartani attól, hogy valami jóvá nem tehető helyzetbe jusson. Az édes­anyja nem azt akarja, hogy ne men­jen férjhez. Sőt... Csak azt mondja: ez a férfi a fenti két ok miatt a je­lenlegi helyzetben nem magához való. És ebben nagyon igaza van. Általában az édesanyák sokkal töb­bet tudnak, mint amit a gyerekek feltételeznek róluk. Ők már ismerik az életet, esetleg megfizették a meg­ismerés tandíját is, és mert tudják, hogy azt csak könnyben, jajban, ál­matlan éjszakákban lehet megfizetni, szeretnék megkímélni a gyerekeiket ennek a tandíjnak a megfizetésétől. Sajnos azonban... ez soha vagy csak a legritkább esetben sikerül. 1939 március 5 Pár szó a kalapról A női lélek tudatosan és makacsul ke­resi a változatosságot, nem szereti a sab­lonná merevülő ruhákat, az elcsépelt haj­viseletet, a nő nem hord olyan kabátot, amilyen »mindenkinek« van, sem olyan kabátot, amilyen »minden második höl­gyön látható«. A női lélek irtózik attól a gondolattól, hogy elvesz a tömegben, hogy nem válik ki az »átlagból«. Kiválni pedig csak úgy tud, hogy az egyforma öltözetű tömeg sablonos viseletétől elütő ruházatot ölt magára. Ez a legegyszerűbb módja a kitönésnek. A nő nem feltűnni akar, ha­nem kitűnni, ezért választ maga mellé le­hetőleg olyan társakat, akik őt is kieme­lik a köznapiságból, tehát olyan valakit keresnek, aki mellett önmaguk is kitűn­hetnek. Ezt a társat korántsem a női nem­ből válogatják ki, mert ha a női pajtás job­ban kitűnik, mint az, aki a pajtást ke­resi, megkezdődik az áldatlan féltékeny­kedés. Közismert és gyakran tapasztalható, hogy a »csinos«, a »szép« hölgyek a ke­vésbé csinosakkal és kevésbé szépekkel keresik a kapcsolatot. Olyan környezetet kívánnak maguknak, amely biztosítja szá­mukra a könnyű »kitűinést«, így a karcsú hölgyek legtöbbször erősebb, testesebb ba­rátnőkkel barátkoznak, a jó sportolók a kevésbé jó sportolókkal. Mindez a kitűnés vágyának hatása alatt történik. A kitűnést a nő legkönnyebben a fején keresztül érheti el. Innen ered az, hogy már az ókorban is elsősorban az arc- és a hajápolószereket használták s a női »szépségmesterek« között ma is a fodrász vezet. A pedikűr már nem olyan »diva­tos«, még akkor sem, ha az a krokodilcipő egy kicsit szorítja a lábát és tyúkszemet tör a kisujjra. A fej a legfontosabb, ami természetes is. Legfeltűnőbb helyen van, tehát a nők a fej szépítéséért hozzák meg a legnagyobb áldozatokat. Ezt a vágyat használják ki a kalaposok. A kalapdivat szezonról sze­­zonra változik, sokszor csak vonalbeli el­térésekkel, de mindig valami kis huncut módosítással. Amikor megszűntk az újítás lehetősége, akkor a lejárt divatokat ele­venítik fel; ehhez általában egy-egy női generáció felnevelkedésének ideje, 25—30 év szükséges. Ez a jelenség következett be most is: a tavaszi kalapújdonságokban a párizsi divatdiktátorok visszatértek a békebeli divathoz. Az új kalap kicsi, karimája kes­keny, díszítésben pedig a legszebb és a legkedvesebb díszítési anyaghoz, a vilég­­hez tér vissza. Buja és parádés díszítés jellemzi az új kalapokat, kevés vonal, kis­­szerűség. A legelegánsabb kalap sem nagy­­világias. Újra divatos lett a fátyol, de nem valami apró kis fátyolocska értendő ez alatt, sőt nem is csak egy- vagy két­méteres. Aki kétméteres fátyollal jár, az korszerűtlen és ujjal mutogatnak rá. Hár­­om méter és négy méter fölfelé, egyéni ízlés szerint. Érdekes, hogy különben nemcsak üde, ta­vasziak színek, halvány, ábrándos pasztel­­lek uralkodnak. A fiatal lányok »nagy­­mamás« kalapokat kezdenek hordani, a bakfisoknak — valószínű — olyan kala­pok jutnak, amilyeneket régebben negy­venéves hölgyek hordtak. Megszűnt a mértani vonalvezetés is, egészen ritka a kocka- és a gömbalakú kalap, a háromszög alakú elvétve még meg­található maradibb üzletekben. Az áram­vonal nem divat. Ehelyett a nők vissza­térnek a régi Kuls­s, bécsivalceros béke­világba, hangulatért, üdeségért, finomsá­gért és költészetért. Elő lehet venni a har­mincéves kalapokat. Férjek, ünnepek kö­vetkeznek: nem lesz kalapszámla! Ma már ritka az a futurista kalap is, aminek kü­lön nyomtatott magyarázata van. Egyet­len üzletben látható egy olyan forma, mely felfordított kosarat ábrázol s belőle cseresznye hullik ki. Ezt is — valószínű­leg — kézenjáró emberek számára gyárt­ják, mert csak fejtetőn lehet kikövetkez­tetni a kalapban rejlő huncut »tartalmat«. Egyébként hódít a béke, a múlt, úgy lát­szik, a hölgyek is békére vágynak. Ha po­litikában nem kapják meg, legalább ka­lapban ... ASSZONYOK POSTÁJA Fiumei. Sajnos, egyetlen megkeresés sem érkezett, különben rögtön továbbítot­tam volna. Ha Pestre jön, okvetlen láto­gasson meg. A szerkesztőségben, ha hi­vatkozik erre az üzenetre, a titkári hiva­talban megkapja telefonszámomat, hívjon fel és megbeszélünk egy találkozást. Előre is örülök neki. Pesszimista 5. Az a baj, hogy nem megy emberek közé. Fiatal lánynak, ha csak nem ak­ar úgy járni, mint maga, okvetle­nül szüksége van társaságra, mert ha az emberek általában felületesek is, mégis, a sok között csak akad olyan is, aki nem az. Olyan nincs, hogy egy fiatal, csinos, okos lány »szinte—taszítsa magától az em­bereket«. Bátortalan, kishitű, képzelődő. Ebből ki kell gyógyulni. És ha akar, ki is tud. De akarni kell... Az első lépés: a társaság. Kezdje meg minél előbb. Aufrichtige Verehrung. Hasonló kérés még nem került elém, de mint mindig, most is megpróbálom, hogyan tudnék a kérésének eleget tenni. Ha sikerül, bol­dog leszek. Köszönöm a szeretetét, elis­merését, jókívánságait. Mindegyikre nagy szükségem v­an, mert mindegyik azt mondja, mutatja, hogy a munka, amit végzek, nem haszontalan. Szerelmes asszony. Igen, így felőrlődik. Nem szabad ezt az életet folytatnia. A csalás nem a magafajta asszonynak való. Az annak való, aki könnyelmű, aki sen­kit sem­ néz, csak önmagát, és aki nem tudja, mi a­ lelkiismeret. Rendezze hát a dolgot. Kezdje azzal, hogy beszél a férfival, el tudná-e, elvenné-e magát. Ebből legaláb megtudja azt is, hogy az illető mennyire szereti. Ha igen, akkor bármennyire is sajnálja, beszéljen az urával. Mondjon el neki mindent úgy, ahogy nekem elmondott. Nem hinném, hogy meg ne értené és vissza ne adná a szabadságát. Baj, hogy nem beszélt vele ezekről a dolgokról, — úgy értem a kö­zök életük minden közös ügyéről már előbb — mert akkor talán nem jött volna így össze minden és a magában lévő el­keseredés nem segítette azen a feton, hogy szinte megmentőként nyúljon a má­sik, megértő férfi felé. Sajnálom, hogy előadás után nem jött oda hozzám. Bár­melyik fogadóórámon szívesen látom. Emlékeztessen, kérem, erre az üzenetre. H. P. Általában az a szokás, hogy a lányok az anya, a fiúk az apa vallását követik. Ez a gyakorlatban is bevált, mert a két vallás között olyan kevés a­­különbség, hogy az anya nyugodtan és együtt foglalkozhat a különnemű gyer­mekkel is. Okos volna, ha maguk is ezt a lehetőséget követnék, mert így min­denki kívánságának elég volna téve. Ez különben olyan távoli és olyan kicsi kér­dés, hogy nem szabad arra gondolnia, csak parányit is megbonthatja jegyessé­­gük szépségét és harmóniáját. Született német nyelvtanárnő nyelvre tanítaná fogorvos gyermekeit cserébe fogorvosi munkáért. Feltétlenül megbíz­ható. Kézikötéssel jó mellékkeresetre tehet­nek szert költésben jártas, intelligens nők. Fiatal leány. Olyan volt a levele, kis­lányom, e között a sok komoly és ko­mor probléma között, miint a májusi nap­sütés. Jóleső és kedves és derűs, örülök, hogy megírta. Kicsit felvidított és meg­mutatta az életnek napos lehetőségeit is. A fordítás? Gyenge... Nem­ baj. Annak a számlájára írom, hogy »nagyon szerel­mes­«. Hogy szereti-e a fiú? Bizonyosan. De lássa, a húszéves fiúk már kész férfi­nak vélik magukat és kicsit megjátsszák a blazíliát, a nőktől elkényeztetettet. Erre feleljen maga is valami hasonlóval. Azzal, hogy nem ér rá, mert mással ígér­kezett moziba vagy cukrászdába. Nem sza­bad, hogy a fiatalúr azt higyje, maga egyebet sem tesz, csak arra vár, hogy ő nagy kegyesen felhívja telefonon. Majd meglátja, ha maga kicsit hűvösebb lesz, ő lesz melegebb. Fogorvosi asszisztensnői kurzust vég­zett barátnőm keres fogorvosi rendelőben elhelyezkedést. Tökéletes munkaerő, nagy gyakorlattal. y. t.

Next