Pesti Napló, 1939. március (90. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-05 / 53. szám
Vasárnap PESTI NAPLÓ Írta: Bozzay Margit Ha nem is volnék szülő, főleg anyapárti (arra a szent meggyőződésre támaszkodva, hogy száz eset közül kilencvenkilenc és félben az anyának van igaza), ez esetben akkor is az édesanyja mellé állanék, de rajtam kívül gondolatban odaáll mellé az a sok ezer és ezer anya is, aki ezt a cikket olvassa. »Anyám, — írja — aki pedig igazán szeret és akivel nagyon jól megértettük egymást, napról napra jelenetet csinál a vőlegényem miatt. Azt mondja, nem hozzám való, mert huszonnégy esztendővel öregebb és főként, mert még nem vált el a feleségétől. Nem érti meg, hogy én fütyülök a huszonnégy esztendő különbségre, és hogy van türelmem várni, amíg elválnak. Nem mondom, hogy nem szeretném, ha már elváltak volna, de mit csináljunk, ha, az asszony nem akar beleegyezni a válásba. Elég baj ez, mert bizony féltékeny vagyok, hiszen a vőlegényem egyelőre még együtt lakik a feleségével, sőt azt mondja, ez így is marad még egy ideig, mert az anyagiak így kívánják. Természetesen azért minden este együtt vagyunk, hiszen a vőlegényem így kívánja ezt. Sétálunk, moziba megyünk, hozzánk is felhívom, de ritkán, mert látom, hogy anyám nem látja szívesen. Viszont haragszik azért is, ha vele vagyok, mert azt mondja, rendes lány nem jár haza minden nap éjfélkor... Ezek után még folytatja három oldalon keresztül és panaszkodik az édesanyjára, aki »maradt«, nem tud haladni a korral és nemhogy a lányának segítene, hanem meg megnehezíti az életét. Nos, nézzük csak, mennyire jogos ez a panasz. A férfi huszonnégy esztendővel idősebb magánál. Éppen mégegyszer annyi, mint maga. Ez nagyon nagy korkülönbség, amiből, ha ma még nem is, de pár esztendő múlva okvetlenül baj lesz. Az ötvenen túli férfi fáradt, törődött a harmincéves asszonyhoz, aki nem igen szokta, sőt nem is tudja megérteni ezt a fáradtságot és rendszerint többet kíván az urától, mint amit az adni bír. Azt elhiszem, hogy ma még fütyül erre a huszonnégy esztendő korkülönbségre, sőt talán tetszik is magának, hiszen minden fiatal lány hiúságának hízeleg, ha érett férfi foglalkozik vele. De elmúlik ám ez az idő. Lesz olyan is, amikor nagyon is észreveszi. Amikor maga szórakozni szeretne menni, de az ura fáradt lesz. Amikor maga jókedvűen beszélgetni szeretne és az ura morózus lesz. Amikor majd idegesíti minden, és a hajlott kor ismert szokása szerint mindenben hibát lát, mindenben gáncsolnivalót keres. Most még persze maga azt hiszi, hogy a csók egész életében mindenért kárpótolja. Érdekes, hogy nem veszi észre, milyen valószínűtlenül hangzik, amikor egy másik asszony férjéről mint vőlegényéről beszél. Nem tudja, hogy aki férj... az nem lehet vőlegény... és nem ígérhet házasságot. Nem veszi észre, milyen rettenetes, nagy ellentmondás van a tények és a vágyak között? »Mit csináljunk, ha az asszony nem akar a válásba beleegyezni.« Bizony, nem csinálhatnak semmit... És főleg nem játszhatnak vőlegény és menyasszonyosdit. És itt jön az édesanyja komoly igazsága... A férfi váljon el előbb és azután jöjjön magához és kérje meg a kezét. Mert így, az ő részéről nagyon felelőtlen a dolog. Csinálhatja ezt a játékot magával akár évekig is, visszatarthatja magát más férfiak, esetleg komolyabb és jobb partik társaságától, élvezheti a maga fiatalságát, csinosságát, és... amikor elég volt neki, — már láttunk ilyen csodát, nem is egyet — akkor nyugodtan mondhatja: a feleségem nem válik. És mit tesz maga akkor? Sír, fenyegetőzik, feljelenti? Lehet... A sírása nem fogja meghatni, a fenyegetésétől nem ijed meg és a bíróság arra az álláspontra helyezkedik, hogy nagykorú nő ne folytasson barátságot házas férfival. De ha adna is... Változtatna ez a dolgon? Visszahozná az elveszett időt, esetleg éveket? Adna kárpótlást a rengeteg izgalomért, várakozásért, ilyen helyzetben el nem kerülhető keserűségért, a letagadhatatlan szégyenért, az elhagyatól maró tudatáért? Hát miért van erre szükség? Miért nem lehet úgy csinálni a dolgokat, hogy ezek a lehetőségek már eleve kizártak legyenek? Megvan rá a mód... Megvan abban az egyszerű, józan, az életet ismerő tanácsban, amit az édesanyja adott: »Előbb váljon el.« Igen ... Mert csak ezzel tudja bizonyítani, hogy szándéka komoly, hogy maga mellett akar maradni és hogy a nagy értékért, a fiatalságért valamit akar és tud is nyújtani. Mert így a házasságon kívül, maga csak áldozatot hoz az együttlétért és a messze ködben lévő esetleges együttélésért, a férfi meg csak nyer rajta. Nyer egy szép, fiatal lányt, aki rajong érte, aki istent lát benne, aki mindent föláldoz érte, és aki mindezekért megelégszik a puszta ígérettel, ha elválunk... Körülbelül tudom, hogy falra borsó, amit mondok, mégis megpróbálom beláttatni magával, hogy az édesanyjának van igaza és magának meg kell próbálni, rendet teremteni ebben a dzsungelben, amely elnyeléssel fenyegeti ... Meg kell mondani a férfinak, hogy nem vár tovább és bizonyosságot akar. Hogy költözzön el a feleségétől és hat hónap után adja be a válókeresetet. Majd meglátja, hogy mit felel erre a férfi. Természetesnek tartja-e a kívánságát, meg lesz-e lepve, tiltakozik-e vagy visszautasít? Ha természetesnek találja, tisztességes ember és eleget is fog tenni a kívánságának. Ha meg lesz lepve, elodázza majd és ki akarja beszélni magából, és türelmességre meg egyéb csak maga által hozandó áldozatra hivatkozik. Ha tiltakozik vagy visszautasít, nem komoly a szándéka és akkor okosabb, ha mingjárt, tudtára is adja, hogy megszakítja vele az érintkezést. Mert mit tud maga róla? Az életéről, a múltjáról, a feleségéhez való kötelezettségéről, a közös vagyoni ügyeikről, arról, hogy ezek az ügyek olyan természetűek-e, amelyek megengedik a válást. Mit tud arról, hogy esetleges válás esetén az asszonynak mik lehetnek az igényei, hogy a férfi ki tudja-e azokat úgy elégíteni, hogy a maguk közös életének alapja meg ne inogjon. Beszéltek ezekről? Leveléből ítélve, nem hiszem. A férfinak volt esze, hogy kerülte ezt a témát, maga meg elég jóhiszemű és sokkal jobban szereti, semhogy olyan valamiket sejtsen e mögött a sok életbevágóan komoly kérdés mögött, amely magára nézve hátrányos lehetne. Lépjen hát ki kicsit a jóhiszeműségből és ne csak a szerelem szemüvegén, hanem az élet szemüvegén is nézze a dolgot. Higgyen kicsit az édesanyjának... Mögötte egy élet tapasztalata áll és nem »maradiság« az, ami a szavaiból szól, hanem az egyetlen abszolút szeretet, az egyetlen érdeknélküli szeretet, amely a világon van. Mert minden igazai anya csak a gyerekét nézi, csak a gyerekét félti és ha beszél, nem önmagáért, hanem a gyerekért beszél. Nem azért, mert önmagának akarja megtartani a gyere két. Dehogy... De boldognak akarja látni, és minden erővel vissza akarja tartani attól, hogy valami jóvá nem tehető helyzetbe jusson. Az édesanyja nem azt akarja, hogy ne menjen férjhez. Sőt... Csak azt mondja: ez a férfi a fenti két ok miatt a jelenlegi helyzetben nem magához való. És ebben nagyon igaza van. Általában az édesanyák sokkal többet tudnak, mint amit a gyerekek feltételeznek róluk. Ők már ismerik az életet, esetleg megfizették a megismerés tandíját is, és mert tudják, hogy azt csak könnyben, jajban, álmatlan éjszakákban lehet megfizetni, szeretnék megkímélni a gyerekeiket ennek a tandíjnak a megfizetésétől. Sajnos azonban... ez soha vagy csak a legritkább esetben sikerül. 1939 március 5 Pár szó a kalapról A női lélek tudatosan és makacsul keresi a változatosságot, nem szereti a sablonná merevülő ruhákat, az elcsépelt hajviseletet, a nő nem hord olyan kabátot, amilyen »mindenkinek« van, sem olyan kabátot, amilyen »minden második hölgyön látható«. A női lélek irtózik attól a gondolattól, hogy elvesz a tömegben, hogy nem válik ki az »átlagból«. Kiválni pedig csak úgy tud, hogy az egyforma öltözetű tömeg sablonos viseletétől elütő ruházatot ölt magára. Ez a legegyszerűbb módja a kitönésnek. A nő nem feltűnni akar, hanem kitűnni, ezért választ maga mellé lehetőleg olyan társakat, akik őt is kiemelik a köznapiságból, tehát olyan valakit keresnek, aki mellett önmaguk is kitűnhetnek. Ezt a társat korántsem a női nemből válogatják ki, mert ha a női pajtás jobban kitűnik, mint az, aki a pajtást keresi, megkezdődik az áldatlan féltékenykedés. Közismert és gyakran tapasztalható, hogy a »csinos«, a »szép« hölgyek a kevésbé csinosakkal és kevésbé szépekkel keresik a kapcsolatot. Olyan környezetet kívánnak maguknak, amely biztosítja számukra a könnyű »kitűinést«, így a karcsú hölgyek legtöbbször erősebb, testesebb barátnőkkel barátkoznak, a jó sportolók a kevésbé jó sportolókkal. Mindez a kitűnés vágyának hatása alatt történik. A kitűnést a nő legkönnyebben a fején keresztül érheti el. Innen ered az, hogy már az ókorban is elsősorban az arc- és a hajápolószereket használták s a női »szépségmesterek« között ma is a fodrász vezet. A pedikűr már nem olyan »divatos«, még akkor sem, ha az a krokodilcipő egy kicsit szorítja a lábát és tyúkszemet tör a kisujjra. A fej a legfontosabb, ami természetes is. Legfeltűnőbb helyen van, tehát a nők a fej szépítéséért hozzák meg a legnagyobb áldozatokat. Ezt a vágyat használják ki a kalaposok. A kalapdivat szezonról szezonra változik, sokszor csak vonalbeli eltérésekkel, de mindig valami kis huncut módosítással. Amikor megszűntk az újítás lehetősége, akkor a lejárt divatokat elevenítik fel; ehhez általában egy-egy női generáció felnevelkedésének ideje, 25—30 év szükséges. Ez a jelenség következett be most is: a tavaszi kalapújdonságokban a párizsi divatdiktátorok visszatértek a békebeli divathoz. Az új kalap kicsi, karimája keskeny, díszítésben pedig a legszebb és a legkedvesebb díszítési anyaghoz, a viléghez tér vissza. Buja és parádés díszítés jellemzi az új kalapokat, kevés vonal, kisszerűség. A legelegánsabb kalap sem nagyvilágias. Újra divatos lett a fátyol, de nem valami apró kis fátyolocska értendő ez alatt, sőt nem is csak egy- vagy kétméteres. Aki kétméteres fátyollal jár, az korszerűtlen és ujjal mutogatnak rá. Három méter és négy méter fölfelé, egyéni ízlés szerint. Érdekes, hogy különben nemcsak üde, tavasziak színek, halvány, ábrándos pasztellek uralkodnak. A fiatal lányok »nagymamás« kalapokat kezdenek hordani, a bakfisoknak — valószínű — olyan kalapok jutnak, amilyeneket régebben negyvenéves hölgyek hordtak. Megszűnt a mértani vonalvezetés is, egészen ritka a kocka- és a gömbalakú kalap, a háromszög alakú elvétve még megtalálható maradibb üzletekben. Az áramvonal nem divat. Ehelyett a nők visszatérnek a régi Kulss, bécsivalceros békevilágba, hangulatért, üdeségért, finomságért és költészetért. Elő lehet venni a harmincéves kalapokat. Férjek, ünnepek következnek: nem lesz kalapszámla! Ma már ritka az a futurista kalap is, aminek külön nyomtatott magyarázata van. Egyetlen üzletben látható egy olyan forma, mely felfordított kosarat ábrázol s belőle cseresznye hullik ki. Ezt is — valószínűleg — kézenjáró emberek számára gyártják, mert csak fejtetőn lehet kikövetkeztetni a kalapban rejlő huncut »tartalmat«. Egyébként hódít a béke, a múlt, úgy látszik, a hölgyek is békére vágynak. Ha politikában nem kapják meg, legalább kalapban ... ASSZONYOK POSTÁJA Fiumei. Sajnos, egyetlen megkeresés sem érkezett, különben rögtön továbbítottam volna. Ha Pestre jön, okvetlen látogasson meg. A szerkesztőségben, ha hivatkozik erre az üzenetre, a titkári hivatalban megkapja telefonszámomat, hívjon fel és megbeszélünk egy találkozást. Előre is örülök neki. Pesszimista 5. Az a baj, hogy nem megy emberek közé. Fiatal lánynak, ha csak nem akar úgy járni, mint maga, okvetlenül szüksége van társaságra, mert ha az emberek általában felületesek is, mégis, a sok között csak akad olyan is, aki nem az. Olyan nincs, hogy egy fiatal, csinos, okos lány »szinte—taszítsa magától az embereket«. Bátortalan, kishitű, képzelődő. Ebből ki kell gyógyulni. És ha akar, ki is tud. De akarni kell... Az első lépés: a társaság. Kezdje meg minél előbb. Aufrichtige Verehrung. Hasonló kérés még nem került elém, de mint mindig, most is megpróbálom, hogyan tudnék a kérésének eleget tenni. Ha sikerül, boldog leszek. Köszönöm a szeretetét, elismerését, jókívánságait. Mindegyikre nagy szükségem van, mert mindegyik azt mondja, mutatja, hogy a munka, amit végzek, nem haszontalan. Szerelmes asszony. Igen, így felőrlődik. Nem szabad ezt az életet folytatnia. A csalás nem a magafajta asszonynak való. Az annak való, aki könnyelmű, aki senkit sem néz, csak önmagát, és aki nem tudja, mi a lelkiismeret. Rendezze hát a dolgot. Kezdje azzal, hogy beszél a férfival, el tudná-e, elvenné-e magát. Ebből legaláb megtudja azt is, hogy az illető mennyire szereti. Ha igen, akkor bármennyire is sajnálja, beszéljen az urával. Mondjon el neki mindent úgy, ahogy nekem elmondott. Nem hinném, hogy meg ne értené és vissza ne adná a szabadságát. Baj, hogy nem beszélt vele ezekről a dolgokról, — úgy értem a közök életük minden közös ügyéről már előbb — mert akkor talán nem jött volna így össze minden és a magában lévő elkeseredés nem segítette azen a feton, hogy szinte megmentőként nyúljon a másik, megértő férfi felé. Sajnálom, hogy előadás után nem jött oda hozzám. Bármelyik fogadóórámon szívesen látom. Emlékeztessen, kérem, erre az üzenetre. H. P. Általában az a szokás, hogy a lányok az anya, a fiúk az apa vallását követik. Ez a gyakorlatban is bevált, mert a két vallás között olyan kevés akülönbség, hogy az anya nyugodtan és együtt foglalkozhat a különnemű gyermekkel is. Okos volna, ha maguk is ezt a lehetőséget követnék, mert így mindenki kívánságának elég volna téve. Ez különben olyan távoli és olyan kicsi kérdés, hogy nem szabad arra gondolnia, csak parányit is megbonthatja jegyességük szépségét és harmóniáját. Született német nyelvtanárnő nyelvre tanítaná fogorvos gyermekeit cserébe fogorvosi munkáért. Feltétlenül megbízható. Kézikötéssel jó mellékkeresetre tehetnek szert költésben jártas, intelligens nők. Fiatal leány. Olyan volt a levele, kislányom, e között a sok komoly és komor probléma között, miint a májusi napsütés. Jóleső és kedves és derűs, örülök, hogy megírta. Kicsit felvidított és megmutatta az életnek napos lehetőségeit is. A fordítás? Gyenge... Nem baj. Annak a számlájára írom, hogy »nagyon szerelmes«. Hogy szereti-e a fiú? Bizonyosan. De lássa, a húszéves fiúk már kész férfinak vélik magukat és kicsit megjátsszák a blazíliát, a nőktől elkényeztetettet. Erre feleljen maga is valami hasonlóval. Azzal, hogy nem ér rá, mert mással ígérkezett moziba vagy cukrászdába. Nem szabad, hogy a fiatalúr azt higyje, maga egyebet sem tesz, csak arra vár, hogy ő nagy kegyesen felhívja telefonon. Majd meglátja, ha maga kicsit hűvösebb lesz, ő lesz melegebb. Fogorvosi asszisztensnői kurzust végzett barátnőm keres fogorvosi rendelőben elhelyezkedést. Tökéletes munkaerő, nagy gyakorlattal. y. t.