Pesti Napló, 1939. augusztus (90. évfolyam, 173-198. szám)
1939-08-01 / 173. szám
Budapest, 1039 /. 90* évfolyam 173. szám Kedd, augusztus 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK! Egy hét. .. 4.— pengő Negyedévre. 10.80 pengő Félévre.... 21.60 pengő Egyes szám áré Budspesten, vidéken és a pályaudvarokon. 16 fillér Vasárnap.............32 fillérPESTI NAPLÓ Főszerkesztő : GRATZ GUSZTÁV SZERKESZTŐSÉG «8 KIADÓHIVATAL» VH ker., Rákóczi út 64. Telefon: *145-559 *146-41» Jegypénztár, hirdeti«!. előzetési-, utazási- és könyvosztályt VII., Erzsébet körút 18 -20 ta A POLITIKUS MŰVÉSZETE A Soproni Nyári Egyetem megnyitásának, de azon túl egész közéletünknek érdekes és jelentékeny eseménye gróf Csáky István külügyminiszter előadása. A külügyminiszter nemcsak a külpolitikáról és általában a politikáról, hanem a politikusról is beszélt. A politika alapelveiről szólva rámutatott arra, hogy az nem valami önmagában határolt munkaterület, ellenkezőleg, csak annyiban jelent igazi erőforrást a nemzet számára, amennyiben a nemzeti lélek erőforrásaiból táplálkozik. A külpolitika mértékegysége ma valóban az, mennyiben jelenti a népérzés világának kifejezésmódját; a diplomácia csak keret és forma, amelyet a nemzet lelke tölt be. Ha nemcsak nálunk, de sok más országban is azt látjuk, hogy a külpolitikai kérdésekben egységfrontot alkotnak a kormány körül a világnézetükben, belpolitikai ideáljaikban legellentétesebb pártok is, ez a nemzeti egységnek nem elhatározott vagy valami megállapodásszerű formáját, de ellenkezőleg, magát a nemzeti egységet jelenti; nem azt, hogy a külpolitika nagy iránykérdéseiben félreteszik az ellentéteket, hanem azt, hogy a külpolitika nagy irány kérdéseiben nincsenek ellentétek. A külpolitika tehát elszakad a pártpolitikától, de elszakíthatatlan egységként érvényesíti az igazi nemzeti egységet. E perspektívába tágult ki gróf Csáky István előadásában az aktuális magyar külpolitika, amely és azért áll feladata, hivatása magaslatán, mert — nem egyszerűen aktuális; mert nem zökken ki világtörténelmi pályájából; mert nem alkalomiszerű, de a magyar nemzeti élet stabil követelményeihez simul; mert a múló viszonyok közt maradandó, örök magyar ideálokat szolgál, mert impulzusait a magyar népietekből kapja. A külügyminiszter előadása rámutat arra, hogy milyen hatalmas faktor a külpolitikában is a népérzés. »Gyakran nehéz volna megmondani, hogy miért antipatikus egy nép előtt a másik nép, de a praktikus politikusnak ezzel a népérzéssel számolnia kell, akár érti, akár nem. Ha tükörképet vetítenék Magyarország politikai lelki hangulatáról a hallgatóság elé, megállapítható volna, hogy becsületes őszinteséggel ösztönszerűleg is ragaszkodunk a tengelyhatalmak politikájához.« »Tudatában vagyunk annak, hogy nincs olyan magyar érdek, amely ellentétben állna a tengely érdekeivel s hogy az évszázados együttélés, vagy kultúrközösség őszinte és meghitt kapcsolatokat fejlesztett Magyarország, Németország és Olaszország között. A magyar nemzet hirdeti tovább, többek közt a külügyminiszter — egyenes úton jár, senkit nem áltat, erőviszonyait barátai előtt nyugodtan feltárja, elhatározottságát barátai mellett annál erőteljesebben kihangsúlyozza, minél jobban támadják azokat, akár belföldön, akár külföldön. Nehéz időkben lehet a barátot megismerni és azt meg is becsülik akkor, ha éppen a válságos időkben nem vonul a meglapulás úgynevezett bölcsessége mögé, hanem nyugodtan kiáll barátai mellé, anélkül, hogy túlzásokba esnek és erőviszonyait állandóan szem előtt tartja úgy morális, mint fizikai téren.« »Békés nép vagyunk mindaddig, amíg minket is békében hagynak.« »Ez nem azt jelenti, hogy legkisebb jogunkról is lemondjunk, mert csak halálraítélt népek kötnek kompromisszumokat önmagukkal.« Hangsúlyozza a külügyminiszter, hogy mérsékelt nemzet vagyunk, jussunknál többet senkitől sem követelünk; hogy ő volna a legboldogabb, ha minden szomszédunkkal olyan bizalmi atmoszféra fejlődhetnék ki, amelyben nem nyerne tápot a gyanakvás még akkor sem, ha itt-ott egy-egy meggondolatlan cselekedet történik, vagy káros szó hangzik el.« Mélységesen konciliáns gróf Csáky külügyminiszter beszédének hangja és tartalma is, mikor megállapítja, hogy ismerjük egyikmásik szomszéd országnak külső és belső nehézségeit és ép azért, mert ismerjük, lehetetlent, vagy időszerűtlent senkitől nem kívánunk. Beszéde végén arról beszélt Csáky külügyminiszter, hogy mennyi külföldi látja oázisnak ezt az országot — a nyugodt munka békés szigetének, a vihardult Európában. Hogy azzá lett és az maradhatott, az nem kis részben a magyar külpolitika érdeme. A külpolitika működési tere a nemzetközi élet, de ép azért csak akkor töltheti be igazán hivatását, ha a diplomácia hadszínterén a legmélyebben, a legtörténelmibben nemzetit érvényesíti. Gróf Csáky István a külpolitikát ősforrásához, a néplélekhez vezeti vissza. A nép azelőtt elképzelhetetlen intenzitással kíséri és éli manapság a világpolitika eseményeit, tudva, hogy a világpolitikai erők mérkőzésében dől el jóformán minden tűzhely sorsa. Ez nagyjában azelőtt is így volt, de például a dualizmus korszakában megközelítőleg sem vált ilyen tudatossá. Ezek a szempontok akkoriban nagyon elhomályosultak, talán mesterségesen is elhomályosították, talán el is mulasztották, hogy ezekre a kérdésekre felhívják a figyelmet. Egész sajátságos, hogy a külpolitikai érdeklődés a közjogi harcok egyes fázisaiban halványult el, pedig talán a közjogi harcok természete és ideális célja is megkövetelte volna, hogy a külpolitikát közelebb hozzák a néplélekhez. Még az emberek se hiányoztak volna ehhez, de az annyit említett ellenkiválasztásnak, a méretek tragikus játékának és ezen a téren megdöbbentő példáit láttuk; az akkori idők egyik legkifinomultabb magyar diplomatatalentuma, gróf Andrássy Gyula például polgárőr volt olyan időkben, amelyek igazán megkövetelték »a kellő embert a kellő helyre«. Az idősb Andrássy Gyula pedig ragyogóan példázza gróf Csáky István beszédének azt a részét, amelyben a külügyminiszter a politika nagy autodidaktáiról szól. Az idősb Andrássy Gyula épúgy nem járt ki diplomata iskolát, mint az ifjabb; a kettős monarchia első magyar külügyminisztere rapszódikusabb, az utolsó magyar külügyminisztere mélyebb volt, de mind a kettő vérbeli művész a politikában. Csáky miniszter rámutat arra, hogy a politika és a művészet közt mennyi a hasonlatosság és hogy annyi történelemcsináló politikust, államférfiét találunk éppen az autodidakták sorában. A politika mint tudományág szakma, a fórumon nem szakma. Tudás, tapasztalat mind megbecsülhetetlen értékek, az igazi politikust azonban ösztöne teszi: művészi intuíciója. Igazi államférfiú csak az lehet, aki igazi művész is. A legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István lelkét tengermélységeinek ama kutatói értették meg legjobban, akik a művészt, az alkotóművész géniuszát keresték és találták meg benne. Gyakran halljuk, hogy a politika ma reáltudomány. Ha ez azt jelenti, hogy több benne a valóságérzék, akkor valóban, a politika reáltudomány. De nagy tévedés volna azt hinni, — amit pedig gyakran hallunk — hogy a politikában nincs szükség a művészlélek fantáziájára vagy intuíciójára. »Plajbásszal a kézben« kell dolgozni — mondják. Plajbásszal a kézben, de intuícióval a lélekben. »Szonettet nem tudok csinálni«, — mondta Cavour — »de egységes Itáliát igen«. De Cavourt már a párizsi konferencián és a III. Napóleonnal való tárgyalásaiban az igazi művész intuíciója vezérelte. A nagy államférfiúi és általában az igazi nagy politikai teljesítmények, művészi teljesítmények. Cambon, a harmadik francia köztársaság egyik legkiválóbb diplomatája, a diplomatáról szóló könyvében felveti azt a kérdést, hogy vájjon mi lett volna, ha a risorgimento korában meglett volna a Népszövetség, vájjon a toscanai nagyherceg vagy a nápolyi király panasszal fordultak volna-e a Népszövetséghez Garibaldi partraszállása miatt? Garibaldi a néplélek diplomáciai művésze, amint más téren az volt Mazzini és Cavour. És ugyanez a művészet vezetett a német egységhez, Stein és Hardenberg küzdelmeitől kezdve, ugyanaz vezette Pilsudskit Lengyelország felélesztésében. A politikus sok mindent megtanulhat, az intuíció megtanulhatatlan. Akár a diplomácia nagy klasszikusait nézzük, — mint Retz kardinális, Richelieu, akár a romantikusokat, mint Talleyrand vagy Metternich, akár a nagy realistákat, mint Bismarck, Cavour, Pitt — mindegyikben felfedezni a művészlélek különös ismertető jeleit. Igen mvészet. De ez a művészet, népművészet, a nép művészete, az államférfiúi egyéniségben. Az esztétikai tankönyvek természetesen nem sorolják fel a művészet ágait és a politikát, pedig nem egy megnyilvánulásában oda tartozik. Gróf Apponyi Albert annak idején Kisfaludy Társaságbeli székfoglalóját a politika és esztétika kapcsolatából tartotta. A politika és művészet a legszélesebb határterületen érintkeznek és a politikai csúcsteljesítmények, legimpozánsabb formáiban művészi alkotások, amelyben korszakok élete, sorsa, lelke formálódik. Ép a külpolitikában. A szabadságharc diplomatái, általában Kossuth Lajos diplomatái közt egész sor tudós, művész volt: Szalay László, Pulszky Ferenc, Jósika Miklós. A valódi magyar külpolitika mindig a történelmi magyar néplélekből merítette erejét. A néplélek ma is minden igazi külpolitika alapja. A belpolitikai élet megoszolhat a pártok küzdelmében — a külpolitikában minálunk nincs osztószám, csakegy világtörténelmi roppant szorzószám van: a magyar egység. A magyar diplomácia munkáját rendkívül megkönnyíti ez a tény és megkönnyíti az, hogy minálunk a nemzeti érdek és a nemzeti érzés harmonikus egységet alkot. Ennek köszönhetjük azt is, hogy külpolitikai téren maradéktalanul érvényesül a nemzeti egység,amely például abban is megnyilvánul, hogy a magyar külpolitika nagy kérdéseiről a legkisebb faluban is úgy gondolkoznak és éreznek, mint a külügyminisztériumban. Arany János mint mondják, arra volt a legbüszkébb, hogy egy szalontai paraszt, mikor a Toldit olvasta, felkiáltott: ezt én is meg tudtam volna írni, ugyanígy. Ez a művészetnek és a népnek találkozása — s ez van meg minálunk külpolitikai téren is.