Péteri Szavak, 1996 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1996-01-01 / 1. szám
3 Tisztelt Olvasóink! Megtisztelő kötelességünknek teszünk eleget, amikor a helytörténeti munkák között ismét helyt adunk Tóth Péter munkájának Bizonyos, hogy nem minden olvasónk ismeri őt. A Miskolcon élő, sajószentpéteri születésű, a szülőföldjéhez mindenkor ragaszkodó levéltáros, muzeológus és egyetemi oktató ,ez alkalommal is színvonalas egyháztörténeti munkával ajándékozott meg bennünket. Tiszteljék meg őt azzal, hogy elolvassák az írását. D.J. SAJÓSZENTPÉTER NÉVADÓ TEMPLOMA Az elmúlt évtizedben a Korcsolyáson és a Margit-kapunál végzett, az őskőkorok embereinek az emlékeit feltáró, illetve a református templom környékén végzett, az ott keletkezett feltöltést eltávolító ásatások után újra régészek dolgoznak Sajószentpéteren, azon a dombon, amely a mai katolikus templommal és temetővel szemben van és amelyről mindannyian tudtuk, hogy tömérdek emberi csontot rejt. Mostanra már kőfalak maradványai is a felszínre kerültek, amelyekről az első pillanatban látni lehet: hatalmas építmény állhatott itt valamikor. A kérdés azonban az, hogy mi volt ez az épület? Ennek a kérdésnek a megválaszolása azonban korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek az első pillanatban látszik. Ahány történész-helytörténész ugyanis, annyiféle magyarázat olvasható a romok eredetére. A város történetének első összeállítója, Csurgay Árpád szerint például a pálos rendbéli szerzeteseknek volt itt monostora, amelyet a Rákóczi-szabadságharc idején romboltak le a kurucok; ezt a kijelentést Baranyay Károly kritika nélkül összeállított adathalmaza is átveszi. Egy más forrásokból származó, talán helybéli hagyomány szerint, amelyet az egri egyházmegye neves történésze, Kandra Kabos is átvett, Szentpéteren hajdan a keresztesek voltak meghonosulva”, tehát egy lovagrend, nevezetesen a templáriusok rendje tartott fenn monostort, s ennek a maradványai láthatók a város végén. Egy harmadik feltételezés, amelyet az egyháztörténész Rupp Jakab, vagy legutóbb Soós Imre vallott, hogy Sajószentpéteren prépostság volt (az egri egyházmegyében ma is adományozható ez a cím) és a régi prépostsági templom romjait rejti a temetővel szemközti domb. A kérdést ráadásul még valami bonyolítja. Köztudott, hogy Sajószentpéteren két régi (azaz középkori) templom volt; a református egyház jegyzőkönyve például azzal kezdődik, hogy 1684-ben a temetőnél lévő puszta templom a tatáraidal megégettetvén, itt, a városon lévő puszta templom megépíttetett, ” stb. A két templom közül az egyik nyilvánvalóan azonos a városnak nevet adó, 1332-ben meg is nevezett, de biztosan jóval korábbi Szent Péter (és Szent Pál) tiszteletére szentelt templommal (azért kell, hogy 1332-nél jóval korábbi legyen ez a templom, mivel a történeti névtani kutatások szerint a XII-XIII. század fordulója táján volt szokás, hogy a települések annak a szentnek a nevét vették fel, akinek a tiszteletére a templomukat szentelték); a másik pedig azzal a Szent Miklós templommal azonos, amelyről újonnan feltárt, konkrét okleveles adatok szólnak a XIV. század első feléből, de 1332-ben még nem létezhetett, mert a pápai tizedjegyzékek nem említik. A helytörténeti irodalom (Horváth Barna, Soós Imre és mások) a mai református templommal azonosítja a koraközépkori, Szent Péter tiszteletére szentelt plébániatemplomot - ebből pedig az következnék, hogy a Szent Miklós templomot ássák most a régészek. Ezek után kell megkísérelnünk a válaszadást a bevezetőben feltett kérdésre. Először is bátran állíthatjuk, hogy semmilyen pozitív adat nem támogatja azt a feltételezést, amely szerint Sajószentpéteren akár a pálosoknak, akár a templomos lovagoknak kolostoruk lett volna (például a számtalan fennmaradt oklevélben és monostorjegyzékben egyetlen olyan név sem bukkan fel, amely Sajószentpéterrel azonosítható lenne); ha volt is itt szerzetesrend, az inkább a mai református templomhoz lenne köthető, amelynek tudniillik olyan a szentélye, amilyen a szerzetesek által birtokolt templomoké szokott lenni. Ugyanakkor mindkét szerzetesrend ide kapcsolásának a hagyománya indokolható: a pálosoknak ténylegesen voltak Sajószentpéteren elég jelentős birtokaik, a keresztes lovagokkal pedig nyilván azt a vörös keresztet hozta kapcsolatba a néphagyomány, amelyet az egyik templom faláról távolítottak el a város reformátussá válása idején. Ezzel szemben bizonyos, hogy Sajószentpéteren prépostság volt, s hogy e prépostság templomát a városon kívül látható romokkal azonosították, arra többek között az 1733-ban végzett egyházlátogatási jegyzőkönyv a bizonyíték. Ennek a prépostsági templomnak pedig azonosnak kellett lennie a városnak is nevet adó Szent Péter (és Pál) plébániatemplommal, mivel ugyanazt a nevet viselte, azaz Szent Péterhez címzett prépostság volt. A romok tehát, amelyeket a régészek most tárnak fel, annak a kora Árpád-kori templomnak a maradványai, amely Sajószentpéternek nevet adott! Érdemes a bizonyítást fordítva is elvégezni: miért nem lehet azonos a mai református templom a Szent Péter plébánia-, majd prépostsági templommal? Véleményünk szerint azért nem, mert egyetlen olyan építészeti eleme sincs, amely a gótikát megelőző időszak stílusjegyeit mutatná, tehát nem épülhetett a XIV. század előtt. Úgy gondoljuk, hogy 1335 és 1367 között kezdték el építeni: egyrészt, mert - mint láttuk - a pápai tizedjegyzékben még nem szerepel, másrészt pedig 1367-ben már legalábbis épülnie, ha nem állnia kellett, hiszen okleveles bizonyíték van rá, hogy ekkor már létezett a körülötte lévő tér, egy templom pedig elválaszthatatlan egységet képez a térrel, amelynek közepén áll, amelynek így meghatározó eleme. A legújabb mezővárosi történeti kutatások elégséges okát is adják egy ilyen új templom építésének. (Folytatás a következő oldalon) PÉTERI SZAVAK 1996 JANUÁR