Plebánia, 1930 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1930-01-01 / 1. szám
2 Templomunk történetéből. Templomunkból induljon ki barátságos ismerkedésünk, amelynek kapcsán összemelegszik majd szívünk. Templomunk, ami Istenünk földi lakóhelye, az a hely, ahol lelkünk szemtől-szembe érintkezik, beszélget a legfőbb Úrral. Nincs sehol a földkerekségen még olyan hely, ahol olyan közeltalálhatnék az Istent. A templom a hívő léleknek legnagyobb kincse. Azért szereti oly erős ragaszkodással minden katholikus hívő templomát, félti, gondozza, oltalmazza azt minden időben, minden veszéllyel szemben. Ezt a mélységes ragaszkodást igazolja ez a pár sor is templomunk történetéből. Templomunk több, mint négyszáz éves. Azokat a néma, de annál erősebb sziklatömböket, melyek rendületlenül állják a harcot a hosszú századokat, a jószívű medgyesi hívők 1500 táján rakták be a fundamentumba, amelyen már 1516-ban teljes pompájában díszlett a kész zárda és templom. A történelem csak annyit jegyzett fel röviden erről az időről, hogy a hívek a nemesekkel együtt nagyon szerették templomukat és az ő ferencrendű papjaikat és bőséges adományokkal segítették meg támogatták őket. Ezen együttérző szeretetnek legbeszédesebb bizonyítéka az a tény, hogy a medgyesi egyházközség gondozói, plébánosai minden időben a ferencrendiek voltak. 1556 körül a vallásháborúk következtében szomorú napok viradtak a medgyesi hívekre is, mivel az erdélyiek törökbarát pártja kiűzte kedves papjaikat, elvette templomukat a mellette lévő épületekkel, melyeknek egy részét kórházzá alakította át, a többit, — mint a történetíró mondja — nagyon világias célokra használta fel. A szomorú árvaság és pásztor nélküli reménytelen hányódás 165 évig tartott. Ekkor végre az isteni gondviselés úgy intézkedett, hogy 111. Károly Virmond Hugó, Damján gróf tábornokot Medgyesre küldi katonai parancsnoknak, aki oltalmába veszi a katholikusok érdekeit. Virmond gróf már régebb ismerte a ferencrendieket, szerette őket s ahol csak lehetett elősegítette ügyüket. Most is nagy befolyásával megszerezte a török szultántól 1720 március 1-én az oltalomlevelet, hogy az atyák visszatérhessenek. Azután hozzá látott, hogy meggyőző beszédével és kitartó akaraterejével rávegye a városi tanácsot a már amúgy is omladozó templomról, és a mellette fekvő kolostorról való lemondásra a rend javára. Ez sikerült és a város visszaadta nevezett épületeket a rendnek. A templom és kolostor átadása 1771 november 16-án ment végbe, amiről tanúskodik a templom szentélyének jobb oldalába (a főoltár mellett) beépített kőtábla. Ettől kezdve megszakítás nélkül a rend tulajdonát képezte úgy a templom, mint a kolostorépület a jelen napig. Hogy milyen lelkesedéssel fogadhatták a hívek és a környékbeli nemesek a 165 éves száműzetés után visszatérő szerzetes papjaikat, arra legjobban következtethetünk abból, hogy néhány év alatt újra felépül a romokból alamizsna és közadakozás útján a templom és kolostor. Az utolsó kétszáz év templomunk életében a felvirágzás idejét jelenti. Az újra épített oltárokon a hit és a vallás hatalmas tüzei gyúlnak, amelyek bey világítják a Nagy- és Kis-Küküllő völgyét, ahonnan ide járnak a melegedni vágyó lelkek és szikrát visznek a családi szentély tüzének meggyújtására, a re- formáció által leépített vallásosság felújítására. Nem csoda tehát, ha gyermeki bizalommal!) eggyé fárt templomával a hívek nagy serege, merit’ megértette, hogy templomával él, boldogul, vagy év pusztul. Ez sarkalta bőkezű adakozásra nemcsak alf Korniss grófokat, Lichtenstein Mária hercegnők... Bornemissa bárók, Haller grófok, hanem a mindenkori hívek szivét is, kik anyagi tehetségükhöz mérten kivették részüket templomuk fentartási és javítási is munkálataiból, így 1865-ben, midőn restaurálták, úji fedélzettel látták el a templomot tornyával együtt. A templom hatalmas diadalíveinek százados kövei ilyen tanítással fordulnak hozzád: „Nagyot akaró, gőgös, kicsi emberke, vigyázz ! Ne feledd el, hogy mindazok, akik ellenem, — a templom ellen — támadtak, hogy leromboljanak, legyenek bár császárok is azok, mind elpusztultak, mert az Úr megdorgálta őket, nevöket eltörölte s elvesztek őrökre; én pedig 400 év után is élek és még szebb, díszesebb vagyok, mint hajdan. Aki szereti templomát, a templom megőrzi azt!!!“ Hát te szereted-e templomodat?... * * * Szeretettel emlékezem meg kedves híveim jószívűségéről az elmúlt nyáron eszközölt templomfestéssel kapcsolatosan. A nehéz pénzügyi viszonyok sem zsugorították össze a szíveket, hanem mint nagylelkű ősök méltó unokái mindenki igyekszik hozzájárulni a festés költségeihez. Még sok fizetni való van, kérem további segítségeteket. A jó Istent tesszük adósunkká minden bánival. Ő még a pohár vizet sem hagyja jutalom nélkül, hátha az ő templomára áldozunk. A jó Isten nevében köszönök minden szíves adományt. Külön hálámat fejezem ki az üveggyár illusztris vezetőjének, Bohus Gyula elnök úrnak, ki saját kasszájából 50.000 lejt adományozott, és Rirczel Rudolf vezérigazgató úrnak, kinek közbejárására a Westen zománcedénygyár szintén 50.000 lejt adományozott a templomfestésre. ígéretünk szerint jelen alkalommal elkezdjük a többi szives adakozó alamizsnájának nyugtázását. Adakoztak: , Medgyesi Általános Takarékpénztár Rt. 3000, Nyan Ferenc 2000, Györffy Viktor gondnok, Gajzágó Kálmán, Novák Rezső dr. Pospisil Rudolf dr., Váczi József, Ozv. Mauksne, Mező László dr., Jurischák Lujza Karres Sámuel, Szentpéteri Lajos Wopalka Henrik’ 47.1000 leit; Hoffmann Anna, Bocskor Jozefa 650; Titera Károly 550; Grahoffer Elemér Doranth József, Kohl József, Pongráz Károlyné, Barabás Klay 9elky Iván’ Seidner Mária, Petre Ferenc Fülöp Mózes Zelch Mihályné, Wopalka Vilmos’ ,Lucean Vazulne, Sternhardt Andrásné,Csuz Károly i( Szend) Gyulané Erhard Pettera, Fiedler János, Dobai ana, Hauser Leo, Leikep Ferenc, Bleschné Torna Pál, Gyiman László 500—500 lejt. ’ (Folytatjuk). Plébánia