Politika - tudomány, 1985 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 1. szám
got kereső, a demokratikus népi eszmék győzelmét hirdető optimista művészetet kíván”.48 A párt központi lapja július közepén már szükségesnek tartotta, hogy interjút kérjen Lukácstól, annak a félelemnek az eloszlatása végett, amelyet az „optimista” művészetre vonatkozó passzus keltett, mindenekelőtt az irodalmi életben.46 Lukács a félelmet a művészek, az írók részéről részben megalapozatlannak tartotta, s talán csak azért utalt erre, hogy annál hangsúlyosabban szólhasson arról: ezt az elvet sokan „a pártban is bürokratikusan értelmezik”, és sokan azt igényük, hogy az írók kizárólag az aktuális napi politikai kérdéseket dolgozzák fel. Valójában ez az interjú már annak a helyzetnek az egyik tünete volt, hogy 1948 nyarára a politikai légkör, s vele együtt az irodalmi-ideológiai élet megváltozott, s amelyben Lukács hangja, stílusa, véleménye mindinkább egyedivé válik a körülötte megváltozó politikai légkörben. Valójában Lukács politikai és ideológiai elszigetelődése zajlott le, bár a nyilvánosság számára ez csak később válik nyilvánvalóvá. A közvélemény először azt érzékelte, hogy a művészeti-irodalmi élet irányításának módszereiről, stílusáról vallott lukácsi felfogás alapjában különbözik a jórészt — egyébként joggal — az ő tanítványaiként számon tartott korabeli fiatalabb esztéta, kritikusi-irodalompolitikusi gárda nézeteitől, amely már némelykor túl is hajtva követte az általános politika változásait. A korabeli sajtó alapján is jól érezhető, hogy mind többen tettek különbséget Lukács és a fiatalabb kritikusi gárda felfogása és gyakorlata között.47 * Ha összegezni akarom Lukács György általam áttekintett 1945—1948 közötti években kifejtett kultúrpolitikai nézeteit, akkor abból kell kiindulnunk, hogy ez a periódus a hatalomért folyó harc sajátos, átmeneti idő 48 „Szabad Nép”, 1948. május 9. Az MDP Programnyilatkozata. Kötetben: A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt határozatai. 1944—1948. Kossuth Könyvkiadó 1967. 602. old. 46 Lásd „Szabad Nép”, 1948. július 18. Milyen az optimista irodalom? 47 Lásd Kelemen Jánosnak Lukács György: Új magyar kultúráért című könyvéről írott recenzióját a „Fórum” 1948. júniusi számában, amelyben frappánsan jellemzi a Lukács nyomán kialakult esztétikai epigonizmusból fakadó problémákat. Az egyik érintett kritikus, Lukácsy Sándor pedig Az antirealizmusról című cikkében a „Fórum” 1948. áprilisi számában már amiatt háborgott, hogy „divatba jött elválasztani Lukács Györgyöt és a„túlbuzgó epigonokat”. Egy másik, szintén e csoportba tartozó kritikus, Keszi Imre Lukács Új magyar kultúráért című könyvéről írott recenzióját — „Társadalmi Szemle”, 1948. október—novemberi számában — használta fel arra, hogy Lukácsnak a demokratikus kritika védelmében való kiállásába kapaszkodva utasítsa el azokat a törekvéseket, amelyek úgymond éket akarnak verni Lukács és követői közé. Lásd továbbá Keszi Imre: Jobb- és baloldali hibák a marxista irodalomkritikában című írását („Szabad Nép”, 1948. június 20.), amelyben Lukácsot is védi úgymond a „félreértőkkel szemben”, de rendkívül vagdalkozó a stílusa.