Politika, 1947 (1. évfolyam, 1-39. szám)

1947-07-26 / 17. szám

to POLITIK A il í ? •/ V L I U S 2 fí ellen összeállt bakony-vidéki partizánok keményvágású vezére. — Az egészséges pártversengés szellemében haladunk nem egymás ellen, de a közös ellenség, a reakció megsemmisítésére. — vallja Harák képviselő. Vannak minden pártban selejtes tagok s itt az a véleményünk, hogy minden pártnak saját fertőzöttjeit kell átnevelnie a másik demokratikus párt kisebbítése és kárhoztatása helyett igazi s őszinte demokratákká. Mindnyájan minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy Veszprém az anyagi jóléti vonalán ismét a nyugalom és megelégedés városává váljék. Nem kegyeskedő adományakciókkal, s nem munkanélküli segélyekkel, hanem a munkahhelyek szaporításával és a munkanélküliek munkábaállításával küzdünk a szegénység és a nyomor ellen. Mindez nem egyik vagy másik párt egyoldalú érdeke, hanem koalíciós közérdek. Nemcsak jelszavakkal, hanem tettekkel igazolják az itteni demokratikus pártvezetők álláspontjuk helyességét. A Péti Nitrogéngyárban hadicikkek helyett ismét műtrágyát gyártanak. Ezáltal máris ezer, de néha ezerötszáz munkáskezet foglalkoztatnak. A további racionalizálás során néhány év alatt ötezer munkást lesz képes foglalkoztatni ez az üzem. Itt állítanák elő az új Magyarország legfinomabb műtrágyáját olyan mennyiségben, hogy földhöz jutott újgazdáink nagyrészét kielégítsék s Jugoszlávia felé is exportképessé váljék a magyar műtrágyagyártás. Nemsokára megkezdi működését a Bakony-vidék legnagyobb famegmunkáló üzeme is. Pár év alatt állami és városi munkanélküli segélyosztás nélkül is levezetik így a munkanélküliséget. A háborús iparcikkek egykori munkásait máris egyre gyorsuló ütemben nevelik át a tartós béketermelés öntudatos dolgozóivá. Egyébként annyi a környéken a Bauxitlelőhely, hogy kihasználásukra a vidék munkanélküli lakossága és állandó tartalékserege nem is lesz elegendő. A közelmúltban könyörtelen háborús rablógazdálkodással kiszedett tölgyfák helyére most friss gyümölcscsemetéket ültetnek az új erdőtulajdonosok s tiz év múlva almavonatok indulnak innen a világ maiden tája felé és így a gyümölcsfeldolgozó ipar is új lehetőségek előtt áll Veszprémben. Beszélgetés Bánáss püspökkel. Míg a közéleti emberek gazdasági vonalon igyekeznek újjáépíteni a várost, addig egy lelki újjáépítés folyamata is megindult — Bánáss László megyéspüspöksége óta. Ahogyan beszélgetünk a püspökkel, hangjának áradó melegsége nem diplomáciai charme — amit szintén megtanulhatott volna, mert hiszen rengeteg országban élt, járt és tanult, sőt tanított, hét nyelven beszél és komoly egyházi s diplomáciai készültségű férfi, hanem az élő szívjóság beszél belőle: a szeretettel párosult bölcsesség és okosság. Sok kérdés szóbakerül és minden mondatán átérződik, hogy nem alkalmi változásokhoz, hanem Krisztus országának és igazságának örök elveihez igyekszik igazítani mondanivalóit. A mai közélet és az egyház egyensúlyi kérdését is így fogja fel, és így a legtisztább elismerés hangján beszél Magyarország új állami és társadalmi rendjéről. — Mindegyik demokratikus párt vezetőivel hosszasan beszélgettem — vallja —, már a debreceni kormányalakulástól kezdve azt vettem észre, hogy mindegyik komoly megértéssel fordul az egyházi élet problémái felé. Nem taktika, nem tettetés és nem fölvett jómodor volt megértő szavaik mélyén. Magyarországon ma a demokratikus vallásszabadság nem taktikai kérdés, hanem élő valóság, s nem mondhatok mást, minthogy a magyar demokrácia vezető embereinek jóakaratát az egyházi élet oldaláról is jóakarattal illik viszonozni. Politikai jellegű nyilatkozat helyett csak ennyit mondhatok — mondja többek között mielőtt elbocsátana. A negyedórás bensőséges szóváltás is elég volt arra, hogy mai veszprémi látképünket megkoronázza. A püspökatyával való beszélgetés után megvilágosodott, hogy Veszprém nem reménytelen romváros többé. Innen ígérkezik kiindulni a lelki újjáépítés első komoly jele a magyar kereszténységnek és a magyar demokráciának közös dicsőségére. Nagy Tibor Egy kis parlamenti karcolat Nagyon csinos és kellemes helyiség ez a parlamenti folyosó, nem csoda, hogy szeretik a képviselő urak; nem csoda, hogy szeretik a büffét, a pártkeretek fellazulnak, kissé levethetik heroikus történelmi pózaikat, ahogy csinálják a haza sorsát. Csak valami baj van. Könnyű volt Mikszáth Kálmánnak! Micsoda alakok, micsoda figurák, minden következményében is mennyire más ország! Azóta sok minden megváltozott, például maga az a bizonyos mikszáthi kedvesség is. Újságírók, képviselők félrevonulnak, suttognak, legfeljebb természetesen személyi, még inkább anyagi természetű híreket. Ez az egész, valahogy nincsen sava-borsa a dolognak. Azaz bocsánat, mégis vannak, akik halvány visszfényben képviselnék ezt a mikszáthi gyakorlatot, hogy a folyosó és böffé valami kedélyeset jelent. No lám, éppen itt van Kovács Imre, most jött meg Európából és derűsen meséli angliai élményeit. Van benne okosság, hogy politikáról egy szót sem szól. Hová csatlakozik, merre halad, kihez áll? Hiszen pártonkívüli. Visszatér a parasztpárthoz, melynek puha, édes, öndeg kis fészkéből kipottyant? Erről is beszéltek. Rejtelmes suttogások kelnek, hogy Svájcban, mikor is gondosan elkerülte Nagy Ferencet, nem kerülte el Darvas Józsefet és valamit csevegtek róla, hogy a párt visszafogadja a tékozló fiút. Mi igaz belőle, mi nem, senki se tudja. Egyelőre nem is lényeges. Az bizonyos, hogy Kovács Imre ízletes és formás előadó. Most Európáról beszél, a háború utáni Európáról, melyet közelről látott. Sajnálja, hogy nem tud idegen nyelveket, és közelről nem érintkezhetett poltikusokkal, újságírókkal. (Talán így jobb, mondja.) Egy szót sem mond politikáról, beszéljünk mi mégis róla? De hiszen ez a kis parlamenti karcolat olyan mikszáthi modorban készülődött, a mi az, a szánk nekikeseredett? Igen, nemcsak a derűs, nyugodt, nagy darab Kovács Imre nem tudja, vagy legalább is nem mondja, mit fog csinálni, merre csatlakozik, merre üt pártot, de mások sem beszélnek róla. Fellazultak a régi pártkeretek, a polgári oldal csupa erjedés, a képviselő urak bizonytalanok. A Balogh-féle új Demokrata Párt legyen ez a keret, a Demokrata Néppárt, vagy a Sulyok Párt? Azaz bocsánat, nem is, ez a lényeges. A lényeges a képviselő urak bizonytalansága. És nem hisszük, hogy ez a bizonytalanság mai keletű. Valami kellemetlent érzünk itt a levegőben. Ezek a képviselő urak alighanem nem távoznak túlságosan nehéz szívvel ebből a fényes épületből; fájni fog ugyan otthagyni a mandátumot, de valahogy azt érzi az ember, hogy nagyon kényelmetlen nekik ez a szerep, szabadulni igyekeznek tőle.* Ügyvédek, főleg ügyvédek és más polgári pályák képviselői nyüzsögnek a folyosón, honnét azt várjuk, hogy itt valami szívderítő, vagy legalább is államférfiúi megnyilatkozás történik. De nem történik. Most hiány van kedélyességben is, de hiány van másban is. A folyosón okos és komoly beszélgetéseket is lehetett hallani, problémák és gondok röpködnek a levegőben, — bár hát nem vagyunk túlzott véleménnyel az előző parlamentekről. De most nem hiába voltak bizonytalanok a tisztelt képviselő urak, a jellegzetes polgári pályák birtokosai. Államférfi éi szerep, politikai okosság, európai tájékozódás? Nem, nem hiába vették körül a büffében Kovács Imrét. Eddig jutottunk, — amivel nem akarjuk bántani, igazán nem akarjuk bántani Kovács Imrét, — de tőle vártak valami kinyilatkoztatást Európa, a világ felől. Mi meg buzgón faggatjuk például Sári Ignác, vagy főleg Lénárt Iván képviselő urat, mondana nekünk valami államférfiúit, valami okosat, valami politikusát, valami mikszáth kálmáni kedélyességet legalább. Nem mond. Nem tudja, mi a helyzet. Más képviselő urak talán gazdasági ügyekről többet mondhatnak. Nem vagyunk kíváncsiak rá. A képviselő urak sem egyébként nem is szeretik túlságosan, ha nagyon kérdezgetik őket. Tojástáncot járnak szegények, valami baráti kapcsolat, ügyesség, vagy véletlen révén ide kerültek és most kénytelen-kelletlen vállalni kell a szerepet. No, rövid idő van csak hátra, ne tessék félni. * Szóval a folyosói csevegések, összeállások, beszélgetések kiálló semmiségében lelepleződik ez az egész parlament, mely most búcsúzik és gyászfátyolát semmeri lengetni az ország felé, önmaga is tudja belső hiányait, programmtalanságát, indokolatlanságát. Erről van szó, tisztelt képviselő urak. Igen, ezek a képviselő urak többé már nem csinálnak politikát, nem gondolkoznak távoli méretekben. Fő gondjuk sokaknak, hogy felvehetik-e az augusztusi fizetést, vagy milyen szivart kapnak, vagy milyen a koszt a büffében. Azaz bocsánat. Az idézett és hiányolt mikszáth Kálmáni Szellemét legföljebb Pfeiffer Zoltán képviseli, aki arról beszél gunyorosan, hogy a Politika című hetilap milyen bátorságot tanúsít; hangja csupa sértődés, csupa gunyor, csupa keserűség. Polgári blokkról beszélnek, melynek például a Demokrata Néppárt szűzies keretei lehetnének erős bástyái. A Demokrata Néppárt képviselői, avagy szimpatizánsai, végül meg a parlamenten kívül álló vezérek erről nem nyilatkoznak. Hát hogyne, ez a párt igazán a demokrácia jóindulatából létesült a demokratikus katolikus keresztény politika használatára, s most meg beengedjenek olyan elemeket, akik magukat akarvaakaratlanul kissé más irányba határolták el? Nehéz helyzet és általában a folyosó tanulságai azt bizonyítják, hogy legjobb dolog a rejtelmes hallgatás, mely hátha valamit takar. Lám, Acsay László sem nyilatkozik, de közben, elragadtatva hallgatja Pfeiffer Zoltán anekdotáit. Itt is, ott is egy nagy és kiterjedt ellenzéki polgári blokkról suttognak; alighanem erről tárgyal Pfeiffer Zoltán és Kovács Imre, erről talán a Demokrata Néppárt magányos emberei, ezért remegnek minden rendű és rangú képviselők és újságírók. Közben önmagában és a polgári gondolat saját értelmezésében rendkívül biztos Balogh István, amint akár a pirított májat fogyasztja és boldogan meséli, hogy svábhegyi remeteségében milyen aszkétikus és fogyókúrajellegű életet élt, akár meg mikor papképviselőkkel tanácskozik a büffé másik asztalánál. Abá, valami papi, egyházi összefogás készül. Közelebbről hallva a fontos tanácskozást, megtudjuk, hogy Balogh István, a mindennapok e rutinjéje, egészségi állapotáról tájékoztatta papképviselőtársait, alighanem aszkétikai utalásokkal teljesen. De a dolog komolyabbra fordul, mikor itt is, ott is arról kezdenek beszélni, hogy a választásokon a papképviselők nem indulhatnak. — ezzel elveszne a parlament egy igen érdekes színfoltja. És talán értéke is. Mert mi azt szerettük volna, ha akad pár okos és művelt, haladó katolikus pap, aki a politikában megmutatja, mi is az a modern, gyakorlati, demokratikus keresztény magatartás . . . Aztán itt van Gulácsy György örökösen mozgékony, vívásra egyre kész figurája. Nézetei és szavai merészek, rögtön en garde helyezkedik, ha a baloldaliságot nyög a büffében is valami kis támadás éri, meg is szalad előle Lénárt képviselő úr, meg más képviselő urak. Van álláspontja, van világnézete. Kemény és kíméletlen politikus, az látszik rajta, de közben talán ő, egyedül ő képviseli itt polgári oldalon a régi parlamenti modort, elválasztja a politikát a személyi érintkezéstől, kedvessége nem is téveszti el semerre sem hatását. Még Balogh I.-Ivánra sem, pedig igazán nem szerették egymást. Komolyabbra fordítva a szót, Gulácsy György a maga ismert mozgékonyságával éppen azon fáradozik, hogy kialakítsa pártja paraszttömbjének határozott magatartását. Összehozza az embereket, parasztok és értelmiségiek összebarátkoztatásával foglalkozik, amivel ez a parlament bizony végzetesen adós maradt. Hát igen, ez nagyon lényeges kérdés. Gulácsy György azt hiszi, hogy Dobi István körül ki kell alakítani pártjának magvát, hiszen ez a párt — magyarázza — voltaképpen a demokratikus parasztság pártja; ő nem csinál és nem is csinálhat másféle politikát. Mondjunk meg itt végül még valamit: ebből a parlamentből bizony nehezen születik meg a jövő. Újra meg újra érezzük, az emberek bizonytalanok és programmtalanok. Véletlenül kerültek ide sokan, sohasem érezték itt jól magukat. Nincsenek nézeteik, nem volt világnézetük, állásfoglalásuk, filozófiájuk. Mire volt jó nekik ez a parlament? Klubhelyiség volt számukra, vagy üzletek és magángazdasági manipulációk gyűldése, afféle elegánsabb börze, nem a szó tágabb és politikai értelmében, bizony a szó legszűkebb gazdasági értelmében. És ez nem volt szép dolog, mis e börzeszerűség fura illata még most is az ar'cunkba csap a folyosón. —G— Egy yenki beszélgetései Az utóbbi hetek legkedvesebb híre annak az amerikai vonatvezetőnek az esete volt, aki felhívta telefonon Molotovot. A szovjet külügyminiszter megkérdezte mozdonyvezetőt, vajon világpolitikáról akar-e érdeklődni? ,Nem ésrlelte a jenki, „én csak gy egyszerű amerikai polgár vagyok, aki barátságos akar lenni“. Öt percig beszélgetett a külügyminiszterrel, majd Molotov női tolmácsai vették át a szót. A beszélgetés*, adóval együtt, 22 dollárjába került a mozdonyvezetőnek, de mint ő mondja, „megérte!“ Legközelebb Churchill, Csangseajseknét és Gandhit akarja felhívni, az utóbbiról úgyis hírlik, hogy remekül beszélt amerikaiul. Mister Amerika 1947. Amerikában most már nemcsak Miss, hanem Mister Americát is választanak. 1947. év férfi-szépségideálja a most megtartott választás szerint Stephen Reeve, e fiatal, boxerizmokkal, keskeny csípővel és nem túlzottan élénk szellemű arckifejezéssel rendelkező ifjú óriás, akit választási képén bámuló amerikai szépségek ülnek körül áhítatosan. Amint alkalmunk volt megfigyelni, Mister Amerika körvonalai körülbelül megfelelnek az antik görög szépségideáinak, de bicepsze sokkalta fejlettebb, mint a „Pihenő Hermes“-é. Mindazonáltal nincs kizárva, hogy a fiatal Amerikában lassan kint az új emberi szépségideái fejlődik ki. A sztreptomycin A sztreptomyein, az új csodaszer, amellyel tele vannak az amerikai újságok. Egyik statisztika szerint ez a penicillinszerűen gombakultúrákból kivont szer nagyszerűen bevált. Ezer penicillinre nem reagáló súlyos beteg esetében, amelyek közül száznak volt tuberkulotikus meningitise, 79 gyógyult meg és azok az esetek, amelyek mégis halálos kimenetelűek voltak, csaknem mind későn kerültek kezelés alá. Ezzel szemben a tifuszos láz nem reagál erősebben a sztreptomycure és a tuberkulózisnál sem sikerült eddig feltűnő gyógyulást elérni vele.