Politikai Hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865-07-03 / 1. szám

új alapokon újból alkotni iparkodtak, minden fáradságuk után csak tehetetlenségök érzetéhez jutottak? • Nem vonjuk kétségbe a legjobb szándékot, melylyel irántunk viseltetnek, s a patriotikus érzéseket, melyekkel osztrák hazájuk nagyságáért lelkesülnek. Azt sem állítjuk, hogy alkotmányunk a lehető legjobb, vagy hogy nem találhatnánk oly állami kombinátiót, mely Európa közbékéje s a civilisatio kifejlődésének biztosítására az osztrák birodalomnál jobban megfelelne. A baj csak az, hogy Magyarország alkotmányos életének több százados,plultja van, s hogy a birodalom, habár az újabb állambölcsészettel összeférhetetlen formák alatt, de fenáll s az alkotmányos életnek újból megkezdésére s az államnak újból alakítására hely s alkalom ép úgy hiányzik, mint a hogy azon helyre, melyet századokig egy fa foglalt el, kíj fát ültetni azért nem lehet, mert a régi gyökerek hajtásai minden új ültetést el fognak ölni. A bécsi minisztériumnak lelépésében biztos jelét gondoljuk látni annak, hogy ezen rendszer, mely hazánknak s a birodalomnak ennyibe került, s melynek sikeretlensége a dolgok természetében fekszik, végkép elhagyatott, s ámbár az újabb minisztérium irányait nem ismerjük, ezen hogy úgy mondjuk negatív eredmény már maga is igazolja megelégedésünket, hadd mondjuk ki, hogy azon férfiú kinevezésében, ki a fejedelem által a magyar ügyek vezetésével bizatott meg, még ennél többet látunk. Az új kancellár nem adta ki programját, s nem érezzük feljogosítva magunkat, hogy azon elvekre nézve, melyeket a kormányzásban követni akar, conjecturákat állítsunk fel. Ha a múltra visszatekintünk, nem kecsegtetjük magunkat azon reménynyel, hogy elvei a mieinkkel sokban összetalálnak , sőt azon aggodalmunkat fejezzük ki, hogy talán a legtöbb kérdésnél nem fogjuk oszthatni nézeteit; de arról, hogy Magyarország jelen kancellárja, alkotmányos jogaink lényegére velünk egyetért, hogy e haza önállásán, s a magyar korona integritása fentartásának kötelességét velünk együtt érzi, s bármiként vélekedjék egyes törvények módosítása , egyes viszonyok rendezése, egyes szabályok czélirányossága iránt, saját nézetei keresztülvitelének csak egy módját ismeri: azt, melyet alaptörvényeink kijelölnek, arról teljesen meg vagyunk győződve, s ez egy elég, hogy ezen férfiút örömmel üdvözöljük nagy hivattatása körében, habár semmi egyébben vele nem egyezhetnénk is meg. Mert, ha az alkotmányos élet egészséges kifejlődése különböző vélemények ellentéte, s élesen körvonalazott pártok küzdelme nélkül nem képzelhető, nem kevésbbé szükséges arra az, hogy kik a politika terén egyes kérdések felett küzdve állanak egymással szemközt, bizonyos elvek s meggyőződések iránt egyetértsenek; s ilyen nézetünk szerint jelenleg, hogy a hazánk s a birodalom között fenforgó kérdések megoldása , mely mindkét résznek annyira érdekében fekszik, véglegesnek tekintetni csak akkor fog, ha az a magyar törvényhozás szabad beleegyezésével azon formák alatt történik, melyeket a törvény erre meghatározott, s hogy mindenki nem ezen úton eszközöltetett, Magyarország népeinek többsége által elfogadtathatik ugyan mint tény, melynek ellent állni talán lehetetlen; de soha nem fogadtathatik el, mint oly állapot, melynek védelmére s a legnagyobb áldozatokkal fentartására a nemzetet törvényes kötelességei s becsülete egyiránt kötelezik. Midőn hazánk közügyeinek élén oly férfiút látunk, ki teljes meggyőződésünk szerint velünk erre nézve egyetért, mi reménynyel nézünk azon nagy kérdések tárgyalásának eléje, melyektől a birodalomnak s hazánknak jövője függ, s melyeknek nehézségeit ugyan nem titkoljuk el magunk előtt, de melyeknek megoldása, meggyőződésünk szerint, lehetetlen csak addig vala, míg az nem a törvényes után kerestetett. Ami minket illet, mi ezen megoldást, melyre tehetségünk szerint közreműködni kötelességünknek ismerjük, kielégítőnek csak úgy fogjuk találni, ha annál a következő elvek vétetnek tekintetbe , melyek nemzeti létünk alapját képezik. Hogy hazánk szabad és független ország, mely semmi más országnak vagy tartománynak alávetve nincs, és törvényesen csak saját törvényhozása és fejedelme megegyezésével alkotott törvények szerint, saját kormánya által kormányozható. TÁRCZA. Egy kis ember levelei. .. Tisztelt szerkesztő úr! A múlt héten vettem levelét, melyben becses lapjának dolgozó társául szólít fel. Nem szükséges mondanom, hogy bizodalma által megtisztelve érezem magamat, de nekem úgy látszott, hogy annak legjobban úgy felelhetek meg, ha a felszólítást irántam mutatott jó hajlamának jeléül veszem s egyszerűen megköszönöm. — Oly időben élünk, midőn lapjainknak inkább előfizetőkre, mint dolgozótársakra van szükségök, s hozzám hasonló egyszerű ember, ki még a világkiállítást sem járta meg, mit írhatna, mi a legmagasabb álláspontokhoz s a legtávolabb kilátásokhoz szokott közönségünket érdekelhetné. — Talán eddig el is küldöttem volt ily értelmű válaszomat, ha nem tartoznám azokhoz, kik legalább, mi a levélírást illeti „a nonum prematur in annumot11 követik, s ha tegnap a pusztán körüljárva előbbi szándékom nem változott volna meg. Ön tudja, hogy sikon lakom. — Vidékünk azok közé tartozik, melyeken idegen ember nem lát semmit, s magyar embernek csak az jut eszébe, hogy miután isten e földet úgy teremté, hogy határt ne lássunk, azt valószínűleg azért tette, hogy kik e földet lakják azt határtalanul szeressék. — Ha azonban határunk a regényes tájak közé nem tartozik is, van egy nevezetessége, mely már maga megérdemlené, hogy szerkesztő úr egyszer meglátogasson. Egy halom ez, nem magas, de mégis a legmagasabb az egész megyében. Utolsó időben sokat vesztett érdekéből, mert mióta Szabó József úr vidékünket geológiai szempontból tanulmányozta, tudjuk, hogy e halom is, nem országfoglaló őseink, hanem a természet mive, de a kilátás az előbbi maradt, s hasábokat tölthetnék be, ha mindazon tanya s major nevét írnám le, melyeket tetejéről látni. Az egész vidék, mint a tenger síkja, mértföldnyire nyíltan fekszik előttünk, s ha a lomniczi csúcsról többet látni, mit itt látunk, azt legalább meglátjuk tökéletesen. Megmondhatom, az új haszonbérlő béresei jól szántanak e, a szomszéd határokon miképen kelnek a vetések, s mily délönlegelnek minden közbirtokos nyájai, és nem érdekesebb e ez reám nézve, mint ha hét vármegyének terén jártatnám szemeimet, oly magasságról, honnan mindent irtok, s én azért semmit sem láthatok tökéletesen ? Körülbelül igy gondolkoztam, midőn tegmp halmomra felmenve a pusztákon végig néztem. — S valljon nem modhatni e ugyan ezt azon mezőről is, melyet politikának nevezünk? Így elmélkedtem tovább. — Szép dolog az emelkedettség, s én megfoghatom a fellengző érzéseket, melyekkel a magas politikus az egész világ felett szemlét tart. Tekintete heted hét országot jár be, az egész jelen lábai alatt fekszik, megette, mint a távolban elnyúló hegysonk, a múlt századok emlékei vonulnak el, s messze előtte a jövő fekszik melynek körrajzait magasságából tisztán veheti ki, s ő ott áll dicső hatásának érzetében, s elmondja az egyes eseményeknek első okait s legtávolabb következéseit, mellőzve azt, mi közelsége miatt nagynak látszik, de az egész kifejlődésre nézve csak apróság. Mondom megfoghatom az élvezetet, melyet a politikának ily módon tárgyalása az írós olvasónak nyújt, de váljon nem lenne-e jó, ha a dolgokat néha kevésbé magas szempontból tekintenék, ha a nagy köz helyett inkábbsak szomszédságunkra fordítanék egész figyelmünket, de úgy, hogy a szűkebb kört, melyre gyenge szemünk terjed, igazán megnézzük? Úgy vagyok meggyőződve, hogy magasabb poitikánk, mely jelenleg annyi virtuositással űzetik, nem fog szenvedni, ha egyesek e szerényebb feladást választják, s erre, ha Ön ezen nézeteket osztja, szívesen ajánlkozom. A kabinetek titkait nem ismerem, s ha a poros, vagy más minisztérium titkos ülésben tanácskozott, nem fogom kezdhetni az egyes miniszterek nyilatkozatait, és oly kevés ügyességgel bízok azon finom szálak felfedezésében, melyek a mexikói háborút, vagy Japán legújabb politikai eseményeit, hazánk legközelebbi jövőjével öszekötik, egy szóval: nem magas csúcs, hanem egy igen szerény halon az, melyről én a világ dolgait nézem, de ha napjainkban csupán tele,koppal vagy mikroskoppal vizsgálják a tárgyakat, mert ne nézne egy legalább szabad szemmel, már csak azért is, mert ámbár ily módon közönséges embereknél többet nem lát ugyan, de azt, amit látott, megmutatná másoknak is.